Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-18 / 65. szám

Sorozatunkban a legjelentősebb XX. századi klasszikusainknak az 1918-19-es magyarországi forradalmakban betöltött szerepét villantjuk fel egy-egy művükkel és rövid tanulmánnyal; kezd­ve a sort Ady Endrével, akinek az életműve a század eleji progresszióra gyakorolt hatásával a forradalmak előkészítője volt, s befejezve Nagy Lajos írásával, amely hűen tovább őrizte a 2n-as években a forradalmi gondolatot. Juhász Gyula: A munkásotthon homlokára Ki itt belépsz, templomba lépsz be, Szentség a munka és erő, Ez a jövő nagy nemzedéke, Embert egekbe emelő. A munka, a rend és a béke, Az életünknek lelke ő. Csak az bitang és az hazátlan, Ki here módra él magában! Ki itt belépsz, jövőbe lépsz be, Mely millióknak ád jogot Vérért, verítékért cserébe, Hogy legyenek mind boldogok! Hogy a gyalázott Ember képe Ragyogjon, mint a nap lobog! S a munka ne legyen robot csak, De himnusza a dolgozóknak! Ki itt belépsz, hozd el magaddal Piros zászlónak a reményt, Ki itt kimégysz, vidd diadallal A mély hitet, vidd szerteszét! Dolgozni töl mind, lankadatlan, Amíg az élet fénye ég! Hirdessük: itt nem boldogul más, Csak aki alkot, aki munkás! Magyar írók forradalomban 8. 99 Piros zászlónak a remény” 1918. február 1-én újabb csapás .érte a betegségektől gyötört, kudarcoktól sújtott Juhász Gyulát: a Vatlás­és Közoktatási Minisztérium beszüntette tanári fiztetésé- nek folyósítását. A költő, ki előző évben hosszú ideig kezeltette magát az idegkli­nikán, s most épp hogy csak lábadozik, arra kény­szerül, hogy íróként, újság­íróként keresse meg kenye­rét. Mégsem az anyagi szo­rítás magyarázza elsősorban Juhász verstermő kedvének és publicisztikájának fölíve­lését. Az Októberi Forrada­lom győzelme, a legutóbbi hónapok hírei mind jobban éltetik a reményt: most már hamarosan vége kell legyen a négy éve öldöklő háborúnak; s a forradalom- várás is egyre tüzesebb a lelkekben. Juhász Gyula hit­tel és váratlan energiával veti magát a küzdelmekbe, s a temérdek munka szinte többet ér az orvosságoknál: betegségéről elfeledkezve írja verseit, új világot áhí- tó-sürgető cikkeit a szege­di lapokba. Forradalmi re­ménykedésének legszebb és legismertebb dokumen­tuma a Magyar nyár 1918. című költemény, amelyhez cikkek sora csatlakozik. 1918 tavaszától 1919 nyará­ig — a várakozástól a bu­kásig — tart a lázas forra­dalmi tevékenység időszaka Juhász Gyulánál; munkás­ságával ekkor előtte jár a haladó magyar irodalom legjobbjainak is. Az életmű egészében is oly jelentős idő­szakot Péter László, Szeged irodalomtörténetének tudós kutatója önálló kötetben dol­Juhász Gyula (jobb oldalt) a Dél-magyarország szerkesztőségében gozta föl, Juhász Gyula a forradalmakban címmel. Az 1965-ban megjelent monográ­fia bizonyság arra is, hogy a költő gondolkodásmódja, vi­láglátása hónapról hónapra fejlődött, gazdagodott, ánnya- lódott, s a Tanácsköztársaság idején — nem tévedések és fenntartások nélkül ugyan - - eljutott a forradalmi gondo­lat, a proletárhatalom igenlé­séig. Ezúttal csupán néhány mozzanatot emelünk ki Ju­hász fáradhatatlan munkás­ságából, jelezve az utat és az irányt, ahogyan A mun­kásotthon homlokára című — szintén a legkiemelkedőbbek közé tartozó — verséig ér­kezett. Juhász Gyula 1918 novem­berének végén, a Szabad Ly- ceum megnyitó előadásán Pe­tőfi és a forradalom címmel tartott előadást; 1919. újév napján tartott újabb előadá­sának pedig már ezt adta címül: Petőfi és a kommu­nizmus. Ez utóbbi a nem sok­kal korábban indult politikai, társadalmi és irodalmi fo­lyóirat, a szegedi Tűz máso­dik irodalmi estjének műso­rába illeszkedett. Juhász — többek között Oláh Gábor, Schöpflin Aladár, Bibó Lajos mellett — a lap szorgalmas cikkírói közé tartozott. Szá­mos verse jelent meg falra­gaszokon, versek ée cikkek sora idézte Petőfi szellemét, sorait, példa-érvénnyel idéz­ték a forradalmak fiatal, ala­kuló irodalmának lelkes poé­tái. Juhász Gyula már a 48- as hagyományt lankadatlanul ápoló családban, gyerekként lett Petőfi-rajongó — s nyil­vánvaló, hogy a Petőfi iránti elmélyült szeretete, a költő verseinek átélése is jelenté­kenyen segítette a forrada­lomhoz való közeledésében. Cikkel, emlékbeszéddel bú­csúzott 1919 januárjában és februárjában Juhász az alig pár napja elhunyt költőtár­sától, Ady Endrétől. Az egy­kori piarista diák, ki világi tanárként oktatott is piarista gimnáziumban, a kegyesren­diek szegedi iskolájának ön­képzőkörében is tartott elő­adást Adyról. Ady és Juhász viszonya, kapcsolata nem volt ellentmondásoktól, viszályok­tól mentes, de a költő nagy­ságát Juhász az elsők között látta, értette meg, s Ady for- radalmisága is hozzájárulha­tott világképének alakulásá­hoz. A Tanácsköztársaság kiki­áltásának híre március 22- én jutott el Szegedre, s há­rom nappal később Juhász Gyula már közzé is teszi egyik legfontosabb publicisz­tikai írását, a Forradalmi Kis Kátét. A Káté 15 pontja alá­írás nélkül jelent meg a Dél- M agyarország első oldalán — Péter László tartalmi és sti­lisztikai jegyek alapján va­lószínűsítette Juhász szerző­ségét. ,Milyen a magyaror­szági proletárdiktatúra?” — teszi fel a kérdést az 5. pont. „A magyarországi proletár- diktatúra békés, vértelen és végső győzelme minden le­hetőségével biztató önvédel­mi intézkedése a magyar dolgozók összességének, amely a történelem szükség- szerű következménye és lo­gikusan kapcsolódik bele ab­ba a diadalmas világforrada­lomba, amely Európa keleté­ről 1917 tavaszán elindult és amelyhez fogható esemé­nye az emberiségnek nem volt eddig a kereszténység elterjedése óta.” — hangzik a felelet. Valóban jellemző itt Juhászra a kereszténység és a kommunizmus összeve­tése, a bókeszeretet és — féltés, a világforradalom üd­vözlése. A Káté utolsó pont­ja a forradalom jelszavát ad­ja meg: Rend, munka, fe­gyelem és kitartás a végső győze lg, amely az embe­riség legnagyobb szabadság- harcát befejezi, s ezzel meg­szüntet minden külső és bel­ső szolgaságot és elnyoma­tást. Éljen a proletárok vi­lágforradalma!” A forradalmi proletariátus megmozdulása lehetett volna Szegeden a május 1-i felvo­nulás, erre azonban a francia katonaság megszállta város­ban már nem kerülhetett sor. A Tanácsköztársaság az országban hősiesen tartotta magát, Szegeden azonban májustól, már az ellenforra­dalom az úr. A felvonulás helyett a Berlini körúton épí­tett, egyemeletes Munkásott­hon avatásával ünnepel má­jus 1-én a proletariátus. A munka és a munkások ott­honát, „ a jövő nagy mene­dékét” július 15-én újra, új ünnepséggel nyitják meg, s itt már elhangzik az ugyan­azon a napon újságban is kinyomtatott Juhász Gyula­vers, A munkásotthon hom­lokára. „A munka a rend és a béke” — írja a költő s szavad mintha Csak a Káté utolsó pontját ismételnék: a forradalom jelszavát a forra­dalom bukása után is. „Ki itt belépsz, hozd el magad­dal Piros zászlónak a re­ményt” — ez annak a poé­tának a hitvallása, aki a munkásosztály érdekeivel és világtörténelmi hivatásával végképpen azonosult, s aM — noha az elkövetkező esz­tendőikben mind sötétebb pesszimizmusba zuhant — soha nem tagadta meg a for­radalmak alp*41' +“tteit és né­zeteit. Tarján Ta;::.'. V alahol a külvárosban keres­sétek. Hivatalos nevén: Kis Mihály ut­ca. Amit kezdetben, elég viccesen, Kismiskának hívtak a környék lakói. Az utóbbi években viszont egyre többször és több helyen csak Golgota utcaként emlegetik. Oly­annyira, hogy a 11-es troli veze­tője — a zaklatásokat elkerülen­dő — a Kis Mihály utcanév mellé kénytelen volt odapingálni, igaz csak zárójelben a „GOLGOTA UCCA” nevet is. Hogy a Golgota nevet ki ragasztotta az utcára, azt már nem lehet tudni. Hogy miért ezt a nevet, az talán kiderül tör­ténetünkből. Szóval valahol a külvárosban, pontosabban a Golgota utcai ódon bérházak egyikének földszinti aj­taján, most csönget be a postás, a héten talán éppen harmadszor. A vártnál is előbb nyitnak ajtót. Kos Andor szerszámkészítő lakatos háztáji neglizsében — mint álta­lában, ha tehette szabadszombaton — mélyen meghajolva üdvözli a postást. Aláírja az ajánlott levél átvételét igazoló okmányt, s a szokásos borravalóról sem feled­kezik meg. Már az előszobában (ha annak nevezhető az a lyuk) fölbontja a nevére szóló hivatalos borítékot: ÉRTESÍTÉS Értesítjük: .......................... szak­t ársat, hogy Szervezetünk f. hó 13-án megtartott hivatalos ülésén Önt a 147 kér. Népi Ülnökének választotta meg. Munkájához sok erőt és egészséget kíván: Dr. (olvashatatlan aláírás), dátum, pecsét. — Ejnye-ejnye — zsörtölődik magában — a borítékon belül ezek már az ember nevét is elfelejtik?! De azért elégedetten állt oda nagymosást végző feleségéhez; Kos Andorné sz. Findró Margit elé, háta mögött szorongatva a meglepetésnek szánt levelet. — Szép születésnapi ajándék, úgysem találod ki, no nézd! M argit asszony, akinek . vala­miféle pénz lebeg lelki sze­me előtt, megint csalódni látszik. — Szép-szép, szívem! De mit ér ez pénz nélkül? Ebből nem szelhetsz kenyeret a kölykeidnek! — Margim, édes! Én még csak harminckilenc éves vagyok, még... — Igen. Pontosan ma. És már házmester, üzemi • önkéntes tűzol­tó, munkavédelmi őr, újítási fele­lős, másodállásban mozigépész, és most meg ennek tetejébe itt van ez a népi miacsuda! Egyáltalán, köllüflk mi még neked?! — fakad ki Findró Margit. — Na-na! A fölsorolás egy kis­sé hiányos, mert a Bély ... — Tudom! A Bélyeggyűjtő Egye­sület Elnökhelyettese! És a há­rom gyerek apja? Az kicsoda? Ha nem tévedek te csiná... — hal­kul el az asszony, amikor észre­veszi; hogy lába alatt sündörög a középső gyerek. Az elvárt puszit, mint mindig, most is nyugtázhatja Kos Andor. És Kos Andorné, most is, mint mindig; beletúr férje ritkuló ha­jába. És Andor egyik kezével ma­gához öleli őt, míg a másikkal le­kapcsolja a mosógépet. Lélegzete egyre szaporábbá válik. És Margit most is, mint mindig, fátyolos han­gon mondja bele a levegőbe, hogy „naaa, ne bolondozz, különben is valahova készültél!” Pátkai Tivadar: A Golgota utca — Tényleg! — villan át Andor agyán. — Egy óra múlva nekem rendkívüli lakóbizottságit kell tar­tanom. A mindenit, ez meg majd­nem kiment a fejemből! Három perc alatt borotválkozik a férj. Állva, a tűzhely előtt fo­gyasztja el tegnapi vacsoráját, mint ilyenkor mindig. A kibővített, rendkívüli lakó­gyűlésen számot kell majd adnia arról, hogy mit intézett el a Golgota utcai lakók ügyében. Pontosabban, a négy éve eldugult utcai lefolyók megjavíttatása ügyében. Futkosni ugyan sokat futkosott ez ügyben, de érdemben nem tudott intézkedni. (Fölöslegesnek tartanám a la­kógyűlésen történtek egészének is­mertetését. Annyi azonban kitűnt, hogy Andor szaktárs stációt járt meg a cél érdekében, de nemle­ges választ kapott mindenütt. Il­letékes javíttatok hiányában ötle­teket, jussiatokat szép számmal kapott; 1) Alakítsa meg az utca ház­mestereivel karöltve az ügyet szol­gáló Házmesterek Javaslattevő Bi­zottságát. A továbbiakban: HJB. 2) Látogassanak el a szomszédos utcákba tapasztalatcserére. 3) Kérjenek tanácsot a Tanács­tól. 4) Ha jövőre kisebb esőzések lesznek, talán nem is fog följönni az az átkozott szennyvíz. 5) Társadalmi munkában ügye­letes lefolyó-piszkálókat szervez­nek. 6) A „közös költségen” idomí­tott csőgörényeket alkalmazzanak. 7) Stb. A fenti javaslatok szavazásra kerültek. Végül az egyes pontra esett a választás. Érdemes megje­gyezni, hogy az ötödik pont egyet­len árva szavazatot kapott. Vajon ki adhatott erre voksot? Ezt ta­lálgatta mindenki. (A HJB Elnö­kének természetesen Andor szak­társat választották.) Az Elnök-Ülnök fáradtan ért haza. Még a nagyfröccs sem vidí­totta föl, amelyet útközben hají­tottak be a Vakegérben. O tthon egyenesen és ruhástúl 1 az ágyra dől. Csak bambul és mosolyog maga elé. — Nincs neked valami bajod, Fiacskám? — így Margit asszony. — Nem, nem, nincs semmi baj! — tiltakozik Andor. — Fáradt va­gyok, ennyi. Egyszerűen fáradt. Én is elfáradhatok egyszer, nem igaz? Mindenki elfáradhat egyszer, nem igaz? De nem bele-fá-rad! — szótagolja. — Érted, szivi? Igaz, szivi? — I-igaz. Nagyon-nagyon fáradtnak érez­te magát. Mégsem tudott elaludni. Órákig forgolódott Kos Andorné mellett, aki már húzta a lóbőrt. Rémképeket is látott. Kirúgták tyiinden hivatalból. ■ Szemtelen elvtársnak, pimasz úrnak bélye­gezték. Jobbnak látott bevenni két altatót. Semmi. Éjfél előtt még kettőt. Hajnaltájt földöntúli kiabálásra ébredt Margit asszony; „...riasz­tani az utcákat!.. .ég a harmadik emelet.... a harmadik! ...ide a fecskendőket... még több viaet... még, még.L SOOÓK! :;.nem lát­ják, hogy sok? ...úszik az ut­ca... a Golgota utca... szivattyú­kat bekapcsolni... bélyegeket le­halászni!... Felhívjuk az utca la­kóinak a figyelmét, hogy a bélye­gek túlsó oldalához ne nyúljanak, mert az tapad, ta.. .taa.. .ta!” Orvosért későn küldtek. Kos Andor szerszámkészítő lakatos te­metésén tolongtak az emberek. Két tucat intézmény tekintette saját halottjának. Sok volt a suttogás, pusmogás, találgatás. Volt aki már előzőleg is az őrültség jeleit vélte fölfedezni rajta. Volt aki öngyilkosságra esküdött. Az in­farktus is számításba jött. De mit változtat ez a tényeken? Ezt kér­dezte egy mellettem álló férfi a temetés után. M ásnap kék overallos mun­kások özönlötték el a Gol­gota utcát. Serény munkálkodás folyt; dübörögtek a légkalapácsok, emelkedtek a föld-hegyek, ágyú-- csövekként meredtek az égre a fő­nyomó csövek és al-elszívó csövek. A reggeli és az estéli lapok vas­tag szalagcímek alatt hozták-vit- ték a híreket minden fontosabb munkafázisról. Mi több, a televízió helyi stábja már két nappal az átadás előtt ott sündörgött a Gol­gota utcában, hivatalos nevén: a Kis Mihály utcában. „Lehet, hogy az utca nevét is átkeresztelik!” „Még emléktáblát is kaphat!” „Szegény Kas szaktárs, ha ezt megérhette volna!” Ilyen és hasonló beszéd járta nemcsak a környéket, hanem ahogy ez lenni szokott, az egész országot. A zóta az utca, a Kis Mihály, illetve a Golgota, pontosab­ban tegnaptól egészen hivatalosan a KOS ANDOR utca lakói nagyon VSr”jäk az esőzéseket. De az csak késik. Késik egyte. A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents