Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-10 / 34. szám
Együtt, közösen n díscolssiii r REGGELENKÉNT sokszor látok apukákat, amint kézen fogva viszik a csemetét óvodába, vagy éppen a gyermekkocsit tolják a bölcsőde felé. Manapság egyre természetesebb, mint ahogy kei., jük elfogadni hellyel-közzel azt is, ha az apuka veszi ki eves szabadságának egy részét, mert a kicsi néhány napig nem mehet az óvodába, bölcsődébe. Mindennél beszédesebb bizonyítéka ez annak, hogy elismerjük, nehéz teher az asszonyoknak, a napi nyolcórás termelő- munka után ellátni a családot, s a háztartás millió apró dolgát. S ha elismerjük, hogy nehéz, kézenfekvő, hogy a munkát meg kell osztani. Közösen együtt vállalni, hogy az asszonynak is legyen ideje a tanulásra, a szórakozásra. Nem ritka az sem, ha a szabad szombatról beszélgetve elhangzik a fiérjek között — én porszívózok, vagy éppen rám jutott a mosás. A gépesített háztartásban ma már természetes, hogy a férj is segít. Azazhogy természetesnek érezzük, hogy saját háztartásunk munkájából férjünk is vállal magára valameny- nyit, s hogy leányunk háztartásában ä vő is tevékenykedik. De addig már jóval kevesebben jutnak el, hogy err» a közös egymást segítő életre, a fiukat is ráneveljék. Valahányszor szóba kerül a férfiak háztartást segítő munkája, mindig eszembe jut egy adoma az egyszeri anyukáról, akinek fia és lánya egyidőben kötött ki a házasság révében. Amikor megkérdezték tőle, hogy él a lánya, kikerekedő mosollyal újságolta: áldott jó fiú a vejem, mósogat, főzni segít... és a fia — kérdezik ‘ovább. Ne is kérdezze, hervad le a mosoly az arcáról, képzelje el, a menyem kiszolgáltatja magát, mosat, főzet a fiammal... Bár mint mindenben, ebben is van némi túlzás, de többé-ke- vésbé magára ismerhet az adomában nagyon sok szülő. PRÓBAKÉPPEN megkérdeztük egy általános iskola negyedik osztályosaitól, ki mit segít otthon. Érdekes módon, amíg a lányokra rá- rá bízzák a takarítás egy- egy részletét, a fiúknak szinte semmi dolguk nincs otthon a háztartásban, legfeljebb könyveiket, játékaikat kell elrakni. A családok többségénél még mindig csak a lánygyermeket vonják be a házi tevékenységbe — már amennyire egyáltalán azokat is bevonják —, a fiúk rendszerint kívül ma" radnak e házi munKameg- osztáson. És hogy tovább fokozzuk a dolgot, ugyanaz az asszony, aki telve panasszal mondja el, hogy a férje nem segít eleget, a fiától nem kívánja el ugyanazt. Sőt, amikor a fiú is családot alapít, kevésbé nézik jó szemmel, ha a fiatalasszony meg akarja honosítani saját háztartásában a munkamegosztást. Talán sehol sem oly konzervatívok a nevelésben az asszonyok, mint a fiuk házi munkára való szoktatásában. Pedig, ideje lenne Koimetika Hogy estére szépek legyünk... £ téü szórakozások idején általános női gond az arc sminkelése, hogy minél előnyösebb megjelenést biztosítson. A szépítkezés művészete: eltakarni az arcon levő zavaró szépséghibákat; kihangsúlyozni azt, ami szép; kiemelni a szem és a száj szépségét; érvényre juttatni az egyéni bájt; a kikészítéshez használt színeket helyesen kiválasztani, hogy a színhatás érdekesen egyéni legyen. A smink szép bőrön érvényesül a legjobban, tehát már napokkal előbb, a szokásosnál többet törődjünk bőrünk ápolásával. Az elő- kozmetika legfontosabb teen- j dője: vitaminos arcpakolá" | sokkal elérni, hogy bőrünk ] sima, üde, rugalmas legyen ! (banán, alma, csipkebogyó j vagy máj pakolás). Bőrünk szépségére kedve- j ző hatással van, ha az^ ünnepi alkalmat megelőző héten egy gyümölcs- vagy tejnapot tartunk vagy két napon keresztül zöldségfélékből, gyümölcsből és tejtermékből álló, hústalan szépségdiétát iktatunk be megszokott étrendünk helyett. Az előkozmetikához tartozik az is, hogy a pattanásos bőr kezelését, a szőrtelení- tést, a szemöldök formálását és az egyéb hasonló kozmetikai teendőket már napokkal előbb végezzük, vagy végeztessük el a kozmetikussal, mert a kezelés nyomai egy ideig meglátszanak a bőrön (csak teljesen ép arcbőrt szabad kifesteni, mert a pattanásos, gyülladt, sérült bőrön a festék fertőzést okozhat!). Jó módszer, ha az ünnepi alkalmat megelőző este „próbasminkelést” végzünk és kipróbáljuk, melyik kendőzési forma mutat legelőnyösebben arcunkon. A sminkelést jól megvilágított tükör előtt végezzük. Az ünnepi szépítkezés első teendője: fürödjünk meg kellemes hőfokú vízben. A fürdő üdítő hatását fokozhatjuk, ha a fürdővízbe habfürdőolajat, gyógynövényfőzetet (kamilla- vagy hársfavirág), 3—4 db citrom levét, vagy néhány csepp kölnit öntünk. Fürdés alatt tegyünk fel pakolást (egy tojássárgája, egy evőkanál tejszín, egy mokkáskanál citromlé), amely széppé teszi a bőrt. Készen is karff.ató kitűnő hatású arcpakoló, pl. FABULON ABCFRISSlTp ZSELÉ, OPERA VITAMINOS ARCPAKOLÖ, FLOREN A Bio-tojáskrém-maszk. Fürdés után néhány percre pihenjünk le. Pihenés után félzsíros krémmel leheletvékonyán kenjük be az arcot és a nyakat, majd következik az alapozókrém. Ha az arc alaki hibáját akarjuk korrigálni, egy sötétebb és egy világosabb árnyalatú alapozókrémre van szükség. A világos szín kiemeli, a sötétebb szín tompítja az arcrészeket. Ha például túl hosszúkás az arcunk, a homlokot és az állat sötétebb, az arc többi részét pedig világosabb alapozóval kenjük be. Ugyanígy lehet az arc többi hibáit is optikusán javítani. Utána az arcpírt dolgozzuk el finoman az arccsonton, majd hamvasítsuk púderrel az arcot, nyakat, dekoltázst. A szemöldök színe egy árnyalattal világosabb legyen a hajunk színénél, lágyítja az arcvonásokat. Nem divat a túlságosan vékony szemöldökvonal, csak annyit szedjünk ki, amennyi a természetes vonalív megtartásához szükséges. A szem kikészítésénél legfontosabb szempont: a szemhéjfesték ne a szemünk, hanem a ruhánk színével harmonizáljon. Az idén minden szín divat. A szemhéjat először alapozzuk le a ruha színéhez illő festékkel, erre az alapszínre festünk azután szemhéjceruzával előnyös hatást keltő színárnyalatokat. A „macskaszem” kikészítési forma a divat, amely egészen a szemöldökig hosz- szabbodik meg. Alkalmi kikészítésre használhatunk csillámos szemhéjfestéket is, ezt azonban egy „bizonyos kor” után nem ajánljuk. A rúzs színének is a ruha színével kell összhangban lennie. Rúzsozás előtt a szájszélünket konturceruzával húzzuk ki. A kontúrvonal lehet egy árnyalattal sötétebb a rúzs színénél. A körömlakk színének is harmonizálni kell a ruha, a szemhéjfesték és a rúzs színével. A kikészítés utolsó mozzanata a szempillák festése. Végül ne feledkezzünk meg a dezodorról és az illatszerről sem. Aztán jókedvűen, mosolyogva induljunk el szórakozni, mert a mosoly a leghatásosabb szépítőszer. f. gyökeres változást hozni ebben a szemléletben is. Igenis nagy a fiús mamák felelőssége a jövendő házasságokért, a fiúkat, a leendő apákat legalább annyira fel kell, kellene készíteni a házasságra, a felelősség közös vállalására, mint a lányokat. Ahogy változóban van az a szemlélet, hogy a férfi a család feje, éppen úgy meg kell változnia annak a nézetnek is, hogy a házi munka csak az asszony feladata, mint ahogy a gyermeknevelés is az anya dőlCsak háziasszonyoknak... Világszerte a fiatalok új divatja van kialakulóban. A farmerviselet lassan „kikopik” a délutáni vagy esti szórakozáshoz eddijj viselt szerepéből. Elegáns, de érdekes divatra vágynak a fiatal lányok, félretéve a slam- pos, hányaveti öltözködési formákat. A divattervezők fényes, csillogó anyagokból ajánlják legújabb kreációikat. Ezekből adunk ízelítőt. A fontosabb kiegészítőtartozékokból is bemutatunk néhányat. 1. A trapéz vonalú, elöl nyitott szövet- vagy selyemszoknyához, pici mellényszerű blúzt ajánlunk, fehér arany csíkozású selyemből. A puhán kidolgozott „hónalj” -táska, színes selyemből otthon is összevarrható. Sö‘ tét harisnyanadrágot ajánlunk hozzá. 2. Bövonalú, japán szabású, szoknya-blúz, amely hasonló zsánerű anyagból készült, széles dupla övvel hangsúlyozva a derékrész. A kazak hatású felsőrészhez legjobban illik az egyenes, szűk nadrág. A. A szoknya derekát sodrott zsinórövvel áttekerhetjük, a végére apró gyöngyből varrhatunk végződést. B. „DISCO”-táska, kisle* mez nagyságú, vállra akasztós, készülhet két színből, bőrből vagy posztóanyagból, ez utóbbit gyöngyökkel „fényesíthetjük”. C. Kétféle lakkszandált mutatunk be, ezek illenek a DISCO-ruhákhoz. D. A széles selyemöv, amely kb. 2,50 m hosszú, elölről hátra, masnira kötve. 3. Gloknis szaténselyem szoknya, bevágott zsebekkel, mintás brokátból az erősen kivágott felsőrész. 4. Könnyű, vékony selyem jerseyből készült kétrészes ruha, igen nagy bőséggel. A felsőrész derékban gumizott és masnival megkötve végződik, így szabályozható. 5. Mintás selyemből ké-l szült tunika, ragián szabású ujjakkal, derékban gumizással. Selyem-, vagy jersey- nadrággal, vagy egyenes szűk szoknyával egészíthető ki. 6. Gouvré szoknyához —: amely majdnem bokáig érő is lehet — jól illik a fémszálas pulóver és kardigán. Viselik csipkéből is az esti alkalmakra való pulóvert, kardigánt. Nádor Vera Uzsonnára, vacsorára Bőrkesztyűt a kézre felhúzva, langyos vízben mossunk. A mosáshoz használt oldatba tegyünk néhány csepp olajat vagy glicerint, hogy a bőr ne k'eményedjen meg. Nedvdús és fcletes lesz a felszeletelve kisütött hal, ha sütés, illetve panírozás előtt húsz percig .hideg tejbe áztatjuk a szeleteket. Hagymás és gumós szobanövényeink öntözésekor — amelyeken a hagyma vagy a gumó kilátszik a földből — ügyelni kell arra, hogy a víz a hagymát ne közvetlenül érje, mert akkor megrohad. Leghelyesebb, ha a cserép alá tett kis tányérba öntjük a vizet. Ha cserepes növényeink földje nagyon kiszáradt, akkor helyes az egész cserepet pár órára vízbe állítani. Így a növény kellően megszívhatja magát. A túlságosan kiszáradt földön a víz csak átszalad, anélkül, hogy alaposan átnedvesitené a talajt. Ha a leveshús nehezen fő, akkor tálalás előtt fél órával szeleteljük fel és fedő alatt párdljuk. Ha sütés közben úgy találjuk, hogy a hús kemény, akkor pár csepp ecettel locsoljuk meg. A túlkelesztett tésztát kevés tej és liszt hozzáadásával újra verjük fel. A nagyon megcukrosodott krémhez adjunk egy tojás sárgáját vagy szükség szerint fél tojás fehérjét és jól keverjük el. A lábfej és a boka ha megdagad, akkor esténként 20—25 percig áztassuk langyos lábfürdőben. A vízbe tegyünk kevés fürdősót vagy egy kávéskanálnyi szódabikarbónát. Éjszakára ecetes borogatást ha alkalmazunk, a láb megnyugszik és a da- gadtság elmúlik. Zsír- és viaszfoltokat tisztíthatunk alkohollal. Festékfolt eltávolítására is használhatjuk, de csak meleg állapotban. A jégkockákat könnyen kivehetjük a műanyag vagy fémrácsból, ha a jégszekrényből kivéve pár percig hideg vízbe állítjuk. Természetesen csak annyira, hogy a tartóba ne kerüljön bele a víz. A konyhaszagot megszüntethetjük a tűzhelyen lapos edényben tartott ecet gőzó- weL —_j A fokhagymáról könnyebben lejön a héja, ha tisztítás előtt kevés nedves sóba mártjuk. A mazsolát, cukrozott gyümölcsöt lisztezzük meg, mielőtt a tésztába bekevernénk, akkor nem ülepszik le: A tésztába csak akkor tegyük bele, ha már kidolgoztuk, mert különben a tésztát megszürkíti. Tojásfőzésnél a héj sokszor megreped. Ezt elkerülhetjük, ha a főző vízbe pár csepp ecetet teszünk. Különlegesen finom íze lesz — húsételek mellé tálalt — kifőtt tésztának, ha a kifőző vízbe egy paprikát, paradicsomot, esetleg mindkettőt teszünk. Az alábbiakban néhány könnyű szendvicset ajánlunk uzsonnára, vacsorára, amelyet kirándulásra is magunkkal vihetünk. Ajánlatos szendvicsünket rozskenyérből készíteni, mivel nehezebben szárad ki, mint a fehérkenyér, és kalóriaértéke is kisebb. A szenvicsün- ket úgy készítsük el, hogy a rozskenyér egyik felét bekenjük, illetve rátesszük a felvágottat, sajtot stb., és egy másik üres kenyérszen letet ráborítunk. Szendvics csirkehússal Vékonyan kenjünk meg á kenyér egyik felét margarinnal, majd egy egészen vékony mustárréteggel kenjük meg. Tegyünk rá hideg csirkesültet (lehetőleg csont nélküli részt), tetejére pedig narancs-, vagy mandaringerezdeket tegyünk. Barkácsoljunk fregolit Aki ügyes, és szeret barkácsolni, sajátkezűleg is elkészítheti a fregolit. Legalkalmasabb hozzá az 1x2 hüvelykes fenyőléc. Méreteit természetesen a helyiség (fürdőszoba, konyha) nagyságához alkalmazva kell leszabni. A gerinclécet általában 200 cm hosszúra vehetjük, s ennek végeire, becsapolva és merevítő kötésekkel rögzítve kerülnek á 80—100 cm hosszú huzaltartó lécek, amelyek között 8—10 szál 2 mm-es alumínium vagy horganyzott húzóit — még jobb, ha műanyagbevonatú huzalt — feszítünk ki. (A. ábra.) A huzaltartó lécekre a gerinctől egyenlő távolságban rögzíthetjük a kantár két végét egyszerűen (B. ábra), vagy fémből készített kengyelekre (C. ábra). A kantár közepére — egyensúlyra vigyázva — készített hurokba kötjük a húzókötél végét, amihez legcélszerűbb a vastagabb ruhaszárító nylonkötél. A kötelet ne csomózzuk, hanem vékony zsineggel szorosan összekötve készítsük a rögzítéseket, s a kampóra akasztó rögzítésül bőr-, vagy rongyda- rabkgt is csavarjunk a kötélre, hogy a vas ne koptassa el. (D. ábra) A szerkezet felhúzásához egy egyes és egy kettes „fregoli csigakerék” szükséges. Ennek tüskés beütő szárát kell a mennyezet falába, vagy ha a körülmények lehetővé teszik, az oldalfalba beverni (előfúrás- sal, ékeléssel, hogy tartson.) (E. ábra.) A farészeket okkerfestékkel színezett lenolajkencé- vel ajánlatos beereszteni, így kevésbé van kitéve a piz, a gőz ártalmainak. BEL n » i