Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-04 / 29. szám

Egy este krónikája Vasszék és mammutfog Amíg a függöny felgördül Poór Ptétcr és Várhegyi Márta a színpadra lépés előtt. (Fotó: Szabó Sándor) Fél öt, délután. Miskolcon a színház ©lé . kanyarodik két autóbusz. A Koldusdiák stábja beszáll: irány Eger! A színészek, zenészek, műszakiak — mintegy nyolcvanén — bóbiskolnak, • van, aki olvasni próbálna. ; ám a 80 kilométer zötykö­lődés így is hosszúnak tú­li nik. Negyed hat. Egerben a színpadon már szinte minden a helyén. A díszítők felállították a pa- pirmasé ajtókat, behord lak a bútorokat, a világosítok .tipliig éppen most próbálják ’ ’ ld' - so rban a reflektorok a t, teßrfll ..toronyból”, az .emele­ten . levő fénykeverő asz­* tál mögül Cseh Vince fővi­lágosító szól bele a mikro­, fonba: „Rendben van, Pis­ta! A színpadra add be a . munka-világítást!” A gyér fényben, festett díszletek, a székeit, aszta­lok még mind „halottak”, a világot jelentő deszkákon és a színház folyosóin vá­rakozó csend ül. Hat óra. Megérkezik a két autó- ' busz. A zegzugos folyosókon megindul az élet. Szabók, r öltöztetek szaladgálnak jel- mezekkel a karjukban, a- fordászok, a sminkesek fo- gadják első „vendégeiket”, a zenekar tagjai bebújnak “ az árokba és kicsomagolják hangszereiket. Tátrai Tivadarné éppen . a címszereplő Harmath Al­- bért haját igazítja: — Nekünk tulaidonképpen 1- fél nyolcig sok a munkánk, v és addig gyorsan keil dol­goznunk Élőben a darabban nincs túl sok változásunk, alig-alig kell átsminkelni- egv-két szereplőt. Engem a r színházhoz különben ,.a masztix-szag vonzott — mondja, miközben a „Kol- I- dusdiák” szakállár ragasztja fel Masztixszal. Negyed hét. '■ Nagy László.- az előadás ügyelője, végigjárja az öltő- ! ’zőket: vajon itt van-e min- j denki? Miután meggyőző- J dik arról. hogy minden . rendben, a szereplők öltöz- j bek., lemegy a színpadra, s j . eúenőrzi a műszakiak mun­káját is. Megnézi a kijára- >: tokát. bejáratokat, a jel- • ző’ámpákat, hiszen ő . az előadás naraincsnoka. Fél’ hét. Az ügyelő leül a szípad .■melletti vezérlőpulthoz, s a mikrofonhoz hajol: Első fi­gyelmeztetés! A Laurát látszó Várhegyi Márta skálázik, az Ollen- .dorf ezredest alakító Paló­QMmmm 1979. február í„ vasárnap czy Frigyes pedig kicsit szorong még: — amióta át­települtem Nagyváradról, ez az első testhezálló, ko­molyabb szerepem. Negy­venkét oldal! Kicsit ideges vagyok. A tánckarosok a folyosón emelgetne lábaikat, folyik a bemelegítés. A kellékes­lány, Berezdi Mária be­hordja a színpadra a lán­cokat, a virágokat — Még elő kell készíte­nem a pezsgőspoharakat, mert azok hamarosan ját­szanak — mondja gyorsan . a kelléktárban ahol a. kard­tól kezdve a műanyag bá­buig minden megtalálható. A zsinórpadlásról leeresztik a függő díszleteket, a hát­tereket. A nagy nyüzsgés­ben mindenki végzi a maga munkáját, mintha láthatat­lan kezek irányítanák őket. Közjáték: Ekkortájt öltöznek fel otthonaikban azok az egri­ek, akik színházba készül­(Fordítolta: Bába Mihály) 25. — Igen, de senki nem avatkozott közbe, mert azt mondták, hogy a Seattle- ben elkövetett támadás tet­tesét fogták el. Az ügyet ter­mészetesen jól Ismerték Van­couverben. Minden helyi lap az első oldalon irt róla. — És mi történt azután? — A férfi, akit erőszakkal bevonszoltak az igazgató szobájába, könyörgött, hogy engedjék szabadon. Húsz­, ezer dollárt ígért, ha elenge- | dik. — Éppen annyit, mint amennyit a biztosító társa­ság? — Igen. A körülmények furcsa közrejátszása volt ez. Elvették tőle a táskát és ki­nyitották. Százdolláros bank- iegykötegek voltak benne Együtt százhúszezer USA- jollát. E látványra a feltar áztatott szívéhez kapott és elhaló hangon orvosságot i kért. meri szívrohamot ka­pott. Természetesen senki nek. Egy utolsó simítás az estélyi, ruhán és a frizurán, aztán elindulnak. — Háromnegyed hét. Máso­dik figyelmeztetés! — hal­latszik a hangszórókon az ügyelő hangja. A munka tetőpontja. Szinte mindéin „forr”. Az ügyelő magyaráz a Bronis- lavvát játszó Kelemen Már­tának: ..A bábjelenet nincs, a harisnyás epizód után rög­tön jön a Péter, s aztán a csók...” A karmester, Kal­már Péter, már frakkban, az utolsó tanácsokat adja mu­zsikusainak. Az egyik dísz­let előtt egy lépcsőt még le kell rögzíteni; szalad a dí­szítő: „Gyula! A fene 's dolgod!” — dörög a szín­padmester, Révai József. A lengyel népviseletbe öltözött táncoslányok egy hátsó füg­göny mögött topognak, a színésznők egy utolsót pil­lantanak a tükörbe... Öí perc múlva hét. A vasfüggönyt felhúzzák, s a hangszórón keresztül hallatszik: ,.Az első jelenet szereplőit kérem a színpad­ra.” ..Milyen ház van?” érdek­lődnek sorban a színészek, majd néhányan kikukucs­kálnak a függönyön levő kis lyukon a nézőtérre. Hét óra. Harmadik figyel­meztetés! A karmester fellép a do­bogóra. a reflektor ráirá­nyul, ő meghajol. Felzúg a taps. ő beint a zenekarnak, s felcsendül Millöcker dal­lamos muzsikája. A nyi­tány utolsó akkordjai után pedig felgördül a függöny. Kezdődik az előadás. Mmi denki ezért dolgozott. Lázasan, pontosan. E röpke másfél óra alatt, melyben mintegy kéthavi próba és rengeteg munka fekszik, színészek, műszakiak, fod­rászok és öltöztetők rutino­san végzik munkájukat. Este tíz óra. Az előadásnak vége, a közönség lelkes tapssal ün­nepli a szereplőket, .. akiket többször is visszahív ... .a vasfüggöny elé.' Ä nagyope­rettnek sikere van. . Tíz óra tizenöt perc. Az autóbuszok visszain­dulnak Miskolcra. Utasai közül éjfél előtt senki sem kerül otthonába. Másnap délelőtt próba, aztán kezdő­nem törődött ezzel a kérésé­vel és senki sem sietett se­gítségére. A szegény ember elvesztette eszméletét és a szőnyegre zuhant. Még ekkor sem segítettek rajta. így ta­lálták a rendőrök, akiket a bank igazgatósága hívott ki. Szerencsére elég gyorsan megérkeztek. Az egyik rend­őr felemelte a férfit, kért egy pohár vizet és eszmélet­re térítette. — Meg kell mondanom, hogy ez a bandita nagyon naivan járt el — jegyeztem meg, — Le kellett buknia, mert nem rejtőzött el arra az időre, amíg a nyomozás nagy erővel folyt. — Kezdetben így gondolta ezt a rendőrtiszt is, aki em­bereivel megérkezett a bank­ba. De hamar észbekapott, hogy hibát követett el. Le­hordta a bank alkalmazot­tait, hogy hamisan riasztot­ták, majd nagyon udvaria­san elnézést kért. az eszmé­letre tért férfitól es gyorsan távozott. — Nem tartóztatta le a banditát? 'Lehetetlenség! dik minden előírói... Józsa Péter Mister MacAreck üzletei r • • • IRTA: v - i; Jerzy ' w: Edfe V-, Így tanár szenvedélye Havat kavar a szél végig a Bükk alján. Még akkor is didergünk, amikor Szilvás­várad egyik új házakkal sze­gett utcájában, szépen be­rendezett lakásban körülölel bennünket a barátságos, jó­tékony meleg. Házigazdánk. Gál Gyula, szobáról szobára vezet. A lakás valóságos múzeum. Kétfajta életforma keveredésének jegyeivel. Ré­gebbi vágású bútorok mel­lett újabb és modern dara­bok. A falakat ellepi a dí­szes, festett tányérok soka­sága. a sarokban lábhajtós szöszös guzsaly, s a csendben tempósan tiktakol egy öreg körtés falióra. Van itt vas- szék, és még mammutfog is akad. A régi palóc népélet emlékeit látni mindenütt. Ez a szilvásváradi családi ház, tűnt időt őrző tárgyai­val, már önmaga is sokat elárul lakójáról. .. Terr -szelesen, az embert nem a lakás négyzetméterei, nem a szoba padlója köti a földhöz. Hanem inkább a passziója. Lennie keli vala­milyen passziónak, szenve­délynek, mégpedig le­hetőleg közhasznú szenve­délynek, hogy az embernek igazán köze legyen a föld­höz, igazán helye legyen a földön, s értelme az életnek. ^Nemcsak úgy általában: a "mindennapi feladatok. Ha­nem valami, ami a lélekhez szabott, sajátabb, mint a szoba, valami, amiben nem­csak kényelmesen vagy ott­honosan érezzük magunkat, hanem ami izgat is, minta koffein, és teljesítményekre sarkall, mint a sport... Hogy is van ez Gál Gyu­lánál? A Bükk másik oldalá­ról, a Pitypalatty-völgyi Pa- rasznyáról jött, Szilvásvára­don meggyökeresedett férfi a helytörténet-kutatás, a néprajzi gyűjtőmunka meg­szállottja. Ez a szenvedélye. Olyannyira, hogy idős fej­jel, -a . csalid és- a munka mellett még a tanulás: '.ne­hézségeit is vállalta, csak­hogy értőbb módon, maga­sabb szinten űzhesse szen­vedélyét. Tanítói oklevele mellé magyar—történelem szakos tanári diplomát szer­zett az egri főiskolán. És elvégzett még egy kétéves tanfolyamot is, amelyet a Párttörténeti Intézet és az Országos Pedagógiai Intézet rendezett — a helytörténet­írás módszertanáról. ■ H ■ M Nemcsak a lakása valósá­gos múzeum. Szép gyűjte­ménye ván az iskolának is a palóc népélet különböző tárgyaiból. Ezeket a tárgya­kat éppen Gál Gyula ösz­tönzésére gyűjtötték egybe a gyerekek, hogy a pusztulás­tól megmentsék a múlt ér­tékes emlékeit. A tanár szenvedélye nem merül ki a tárgyak gyűjté­sében. A különböző népszo­kásokat, hagyományokat, mondákat, meséket, balladá­kat, a népi dalkincset gyűj­ti, kutatja. Géppel teleírt kéziratlapjai, dolgozatai vas­kos kötetekben sorakoznak. Közöttük számos pályázat- nyertes munka fellelhető. Csak egy kicsit kell tör­ténelemről: a szakmájáról beszélgetni Gál Gyulával — s szinte mindent megtudunk róla. Szívesen beszél min­dennapi munkájáról, tanári, igazgatóhelyettesi teendőiről. Dicséri sok-sok kis rounka- társát,diákjait, a honisme­reti szakkör tagjait. 'A lel­kes csoportot ő alakította, verbuválta, és kezdet óta vezeti. Elém rakja diákjai dolgozatait, amelyek tulaj­donképpen mind a saját gyűjtések írásba foglalása. Van, aki anekdotákat, nép­balladákat kutatott fel, más az édesapja, nagyapja mé­hészkedését írta le, vagy ép­pen a különleges palóc sü­temények készítésének mód­ját. Beszél a maga gyűjtő­útjairól, gyakori kiszállásai­ról, mert hiszen egy-egy té-' mát nemcsak helyben vizs­gál, hanem a környező fal­vakban is. Egyik vaskos kö­tetének anyagát, a népi gyó­gyítás „receptjeit” például Tardonáról, Mályinkáról, Dédesről, Nagyvi.snyóról, Szilvásváradról, Bélapát­falváról, Csernelyből, Bükk­mogyorósdról, Lénárddaróc- ról,. Csokvaományból és Ne- kézsenyből gyűjtötte egybe. Két esztendei munkája fek­szik ebben a gyűjtésben. ■ ■ 8 B Ugyancsak érdekes nyo- mozó-íelderítő munkájának egyik legújabb eredménye. Szilvásvárad egyetlen mű­emlékké nyilvánított épít­ménye, a 4 oszlopos kör ala­kú református templom. A műemlékeket nyilvántartó szakkönyv csak ennyit kö­zöl róla: „terve talán Pácá­tól”. A Heves megye műem­lékei c. munka most meg­jelent III. kötetében is az olvasható, hogy építésének körülményeiről nem maradt írásos dokumentum.: A. nép­hit ugyanakkor : azt tartja, hogy az építtető, Keglevich Miklós gróf, eredetileg a ró­mai katolikus egyháznak szánta a templomot, hiszen maga is r. kát. vallású volt, aztán mikor összekülönbö­zött Pyrker egri érsekkel, a templomot dacból a refor­mátus egyháznak adta. Gál Gyula addig búvárkodott a lelkészi hivatal iratai között, míg ráakadt arra a régi egyházi jegyzőkönyvre, Keg­levich gróf. hiteles levelére, amely félreérthetetlen ma­gyarázatot szolgáltat arra, hogy a templom eleve a re­formátusoknak készült, s egyben az építés körülmé­nyeit is tisztázza. A ma is működő templom a régi cseh templom helyén épült. 1837-től 1840-ig 40 000 ezüst forint költséggel, a község lakóinak közmunkájával. A hivatalos átadás dátuma: 1840. augusztus 23. A temp­lom akkori lelkésze: Makkai Ádám, a gondnoka: Bakk Mihály... Olvasgatom a „februárius 13. napján 1832-ik eszten­dőben” keltezett okirat so­rait: „... minden fertály házhelyt bíró ember köteles leszen a mai napiul számít­va, egy esztendőnek leforgá­sa alatt három kis ölkövet a Dobogó bányábul lehorda­ni és azt a hely színén ölbe rakni..Aztán Gál Gyula magyarázatát hallgatom a templom értékeiről. És együtt törjük a fejünket: miért nincs táblával megje­lölve a községnek ez az egyetlen műemléke?! a ■ a s Negyven éve lépett először katedrára Gál Gyula. És el­következett az utolsó tanítá­si eve. Február 21-en átlépi a hatvanadik esztendőt, nyugdíjba készül a tanár úr. Talán végleg a visszavonó' lást, a pihenést választja? Nem. A helytörténeti kuta­tásokat, . a gyűjtőmunkát to­vábbfolytatja. Azt mondja: a szenvedélynek nincs nyug­díjaskora. ... : Pataky Dezső (Fotó: Szabó Sándor) — Nem bandita volt. — De hiszen — magya­ráztam —, ez az ember Ore­gon állami rendszámos fe­hér Fordon jelent meg a bank előtt, szőke volt, ko­pott, barna bőrtáska volt a kezében és abban százhúsz­ezer dollár. — Ez az! — kiáltott fel Henio hamiskásan kacsint­va. — _ Minden egyezett. Ilyen szerencsétlen véletlen. Egyben azonban lényegesen különbözött a bank ügyfele a banditától. Az ügyfél táskájában való­ban százhúszezer dollár volt, de száz dollárosokban. Sze­rencséje volt, mert a pénz­tárostól elrabolt hasonló összeg ötvenes és még kisebb címletekben volt.. Erről a jelentéktelen részletről vagy nem tudtak a támadásról írt újságírók, vagy szándékosan nem írtak. A kanadai rend­őrség tisztjének éppen ezért is volt könnyű megmagya­ráznia a nevetséges félreér­tést. — És mi történt azután? — Mi történt volna? A bank nagyon kellemetlen helyzetbe került. Munkatár­sai erőszakkal lefogtak egy ártatlan embert. Erővel be- vonszolták az igazgató szo­bájába, ott elvették a táská­ját a pénzével és személyi motozásnak vetették alá. Eh­hez nincs jogúk a bank dol­gozóinak. sem egyetlen ka­nadai állampolgárnak, ter­mészetesen a rendőrséget ki­véve. Ami még ennél is rosszabb, annak az ember­nek, amikor szívrohamot ka­pott, nem siettek a segítsé­gére. Ellenkezőleg, * hagyták, hogy ájultan heverjen a he- verőn. A. súlyos betegnek nem nyújtott segítségért büntetés jár. Ezenkívül az ügy kiteregetése a kanadai sajtóban nagyon megingat­hatná az ügyfelek bizalmát a Kelet-kanadai Bank iránt. A tettesek rögtön rádöbben­tek, hogy kellemetlen hely­zetbe kerültek. — És mit tettek? — Fizetniük kellett. Fizet­ni az ártatlan embernek okozott kellemetlenségért és a hallgatásáért. — Nagy összeget? — Az a szegény ember, amikor érezte a szívroham közeledtét, húszezer dollárt j ígért, ha békén hagyják. Tel­jesen érthető és természetes volt, hogy a bank kénytelen volt kétszer annyit fizetni neki. j Valamit sejteni kezdtem j már. Megkérdeztem: — Különös módon nagyon ' hasonlítasz arra a szegény emberre, akit az a kellemet­lenség ért a bankban. Henio vállat vont: • — Mit tegyek, ha éppen nekem volt olyan pechem. > —És mi lett a negyvenezer ! dollárral ? — Az az összeg, igaz, nem nagy, mégis lehetővé tette, hogy a szerencsétlen mosoda vételével elvesztett összeget visszaszerezzem. — Nem tudtam, hogy gyönge a szíved. , — Biztosan túl sok orvos­ságot vettefn be egyszerre, amit akkor felírt nekem az egyik orvos, és az okozta az átmeneti roszullétet. i — És a pénz? — Az enyém volt. Ügy alakult, hogy éppen akkor néhány hétig Seatt.le-ben voltam, ahol természetesen bankszámlát nyitottam. A pénzt néhány órával a tá­madás után vettem ki «..fo­lyószámlámról. (Folytatjuk) I I

Next

/
Thumbnails
Contents