Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-28 / 49. szám
SHAG PRO LET Aß] AI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA évfolyam, 49. szám, ARA: 1.20 FORINT 1979. febraár 28., szerda Bözfellen SsszelDggés Kína kambodzsai kudarca és vietnami inváziója között Brezsnyev fogadta fiául Castrót MOSZKVA Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke kedden Moszkvában fogadta a hivatalos baráti látogatásán a Szovjetunióban tartózkodó Raul Castro Ruzt, a Kubai Kommunista Párt KB másodtitkárát, a politikai bizottság tagját, a Kubai Köztársaság Államtanácsának és kormányának első elnökhelyettesét, a forradalmi fegyveres erők miniszterét. A felek véleménycserét folytattak a két ország közötti baráti együttműködés erősítésének és fejlesztésének kérdéseiről, valamint időszerű nemzetközi problémákról. A megbeszélésen részt vett Dmitrij Usztyinpv marsall, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere, valamint Anatolij Blatov, az SZKP KB főtitkárának tanácsadója is. Nagy- takarítás a Szaljuton Kedd már rendes munkanap a Szaljut—6 űrállomás új lakói, Vlagyimir Ljahov és Valerij Rjumin számára. A két űrhajós hétfőn délután kapcsolta össze a Szojuz—32 űrhajót az űrállomással és a szükséges ellenőrzések után átszállt a Szal- jutra. Ljahov és Rjumin elsődleges feladata az űrállomás alapos átvizsgálása. Bár a november eleje óta automatikusan üzemelő Szaljuton a Földre beérkezett adatok szerint minden a legnagyobb rendben van, a két űthajós- nak lényegében valamennyi berendezést át kell vizsgálnia, mert a telemetrikus adatok elsősorban csak arról adtak képet, működnek-e a létfeltételeket biztosító berendezések és milyenek a Szaljut pályaadatai. Ljahov és Rjumin az első televíziós közvetítésben nagy örömmel számolt be arról, hogy minden manőver megfelelően sikerült, és hogy az űrállomáson mindent a legnagyobb rendben találtak. Kovaljonok és Ivancsenkov alapos „nagy- takarítást” rendezett, mielőtt a múlt év november 2-án elhagyta a Szaljut 6— ot, így a két új űrhajós most a maga igényeinek megfelelően rendezheti be az új lakóhelyét. Pekingi . megfigyelők felhívják a figyelmet a kínai vezetés álláspontjának viszonylag gyors taktikai változásaira. Peking, amely néhány nappal ezelőtt még a leghatározottabban tiltakozott a gondolat ellen, hogy bármiféle összefüggés lenne Vietnam ellen indított agressziója és korábban elszenvedett kambodzsai veresége között, hirtelen fordulatot hajtott végre. Teng Hsziao- ping miniszterelnök-helyettes, Vietnam „megbüntetésének és megleckéztetésének” első számú szószólója japán újságíróknak kijelentette, hogy Kína ,',teljes szívvel egyetért azokkal a javaslatokkal, hogy egyidejűleg vonják ki a vietnami csapatokat Kambodzsából és a kínai csapátokat Vietnamból”. Es ezzel akarva-akaratlan maga ismerte be a közvetlen összefüggést Kína kambodzsai kudarca és Vietnam ellen indított inváziója között. Iránban halálos ítélet vár a sahra Előkészületek történnek arra, hogy elfoghassák és Teheránban felelősségre vonhassák a sahot — jelentette ki Ibrahim Jazdi iráni miniszterelnök-helyettes. Az amerikai közművelődési tvhálózat beszélgetést közvetített a politikussal az iráni fővárosból — aligha kétséges, hogy a sahra halálos ítélet vár, amennyiben sikerül a forradalmi bíróság elé állítani — fűzte hozzá Jazdi. Mások mellett felelnie kell Baktiarnak, a (sah által kijelölt) korábbi miniszterelnöknek is, mert bizonyítékok vannak rá: tűzparancsot adott ki a hadseregnek, és ez további gyilkosságokhoz vezetett. Az MTI kiküldött tudósítójának kedden alkalma volt beszélgetést folytatni Nasz- szer Minacsival, az ideiglenes forradalmi kormány újonnan kinevezett tájékoztatási miniszterével. A miniszter elmondotta, hogy a kormány jelenleg az ország előtt álló legsürgetőbb feladatok megoldásával van elfoglalva. — A cél az — hangsúlyozta —, hogy ezeket minél előbb megoldják, és ilymódon „minél előbb gyümölcsöző kapcsolatokra léphessünk más országgal is minden téren, beleértve a tájékoztatás és az idegenforgalom területét”. Kedden délelőtt a miniszterelnöki hivatal épületében sajtóértekezletet tartott Amir Entezam, a forradalmi kormány tömegkapcsolatokért felelős miniszterelnökhelyettese. Megerősítette: az ideiglenes kormány jelenleg nagy erőfeszítéseket tesz az ország államformájáról dönteni hivatott népszavazás mielőbbi lebonyolítására. Kezdeményezések a jemeni határkonfliktus rendezésére Kereszty András, az MTI tudósítója jelenti: A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma kedden nyilatkozatot adott ki. Ebben kifejezte a demokratikus Jemen készségét, hogy elfogad mindenfajta „kétoldalú vagy az Arab Ligától eredő” kezdeményezést, amely lehetősé, get nyújt a két Jemen közötti ellenségeskedés megszüntetésére, és a stabilitás, a béke helyreállítására a térségben. A nyilatkozat hangsúlyozta, hogy a határkonfliktus rendezése után azonnal lépéHazautazott a koreai rádió és tv elnöke A Magyar Rádió és a Magyar Televízió elnökének meghívására február 22-e és 27-e között hazánkban tartózkodott' a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság rádió- és televízió bizottságának küldöttsége, Kim Si Hak-nak, a bizottság elnökének vezetésével. Magyarországi tartózkodása idején látogatást tett Egerben is, ahol a város törté- i»el£Ri nevezetességeivel ismerkedett. A ködótt&eg megbeszél«-. seket folytatott a rádió és a televízió vezető munkatársaival a kapcsolatok továbbfejlesztéséről. A látogatás idején egyezmény aláírására került sor hazánk és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság televíziójának együttműködéséről. A küldöttséget fogadta Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. A KNDK rádió- és televízióbizottságának delegációja kedden elutazott hazánkból. (MTI) . seket kell tenni Jemen megosztottságának a felszámolására, mert éppen a helyzet ad lehetőséget az ellenségnek, hogy állandó feszültséget teremtsen a térségben. Az Arab Liga titkársága kedden több arab országhoz eljuttatta meghívóját egy rendkívüli értekezletre, amely a két Jemen határán támadt konfliktussal foglalkoznék, az arab államok válaszának megérkezése után — és a helyzettől függően — döntenek a tanácskozás helyéről és idejéről. Szaúd-Arábiában — ahol tájékoztató úton járt a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere — kedden négypontos javaslatot terjesztett elő a jemeni konfliktus megoldására. Szaúd-Arábia azonnali tűzszünetet, a csapatok kölcsönös visszavonását, a „felforgató elemek” semlegesítését, valamint arabközi ellenőrző erő kiküldését indítványozza. Kedden Kairóba érkezett Abdallah AI Asznag Észak. Jemen külügyminisztere, hogy tájékoztassa Szadat egyiptomi elnököt a két Jemen között évek óta tartó viszály újabb fejleményeiről. Az adenf külügyminisztérium kedden nyilatkozatot, adott ki, s ebben a jemeni egység azonnali helyreállítása meöett kotejezs d magát Egyes kínai vezető politikusok arról beszélnek, hogy legkésőbb március negyedikéig befejeződik a kínai ak. ció. Mások, mint például Teng Hsziao-ping, sejtetni engedik, hogy sokkal tovább is elhúzódhat a dolog. A kínai vezetés taktikázását segíti elő az Egyesült Államok, feltehetően az egyetlen ország, amelyet Peking előzetesen tájékoztatott a Vietnám ellen készülő invázióról. Az MTI pekingi tudósítójának értesülése szerint erre az előzetes tájékoztatásra akkor került sor, amikor Teng Hsziao-ping Washingtonban tartózkodott és egyetlen tolmács jelenlétében bizalmas megbeszélést folytatott Carter elnökkel. HANOI A vietnlami fővárosban kedden megkezdte munkáját Vietnam Hazafias Front,ja Központi Bizottságának ülése. A frontnak a kínai agresszióval kapcsolatos időszerű feladatairól előterjesztett beszámolójában Hoang Quoc Viet, a front elnökségének elnöke hangsúlyozta: Vietnam sikeres védekező harcában a legfontosabb, hogy a termelés növekedjék és a nemzetvédelem követelményeit, valamint a nép szükségleteit kielégítsék. A nemzetvédelem, amelynek (Folytatás a 2. oldalon) Gyenes András fogadta Ros Samayt Gyenes András fogadta Ros Samayt, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront főtitkárát. (MTI fotó — Soós Lajos felv. — Népújság telefotó — KS) Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára kedden az MSZMP KB székházában szívélyes baráti légkörű megbeszélést folytatott Ros Samayval, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront Központi Bizottságának főtitkárával, aki a Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására hivatalos látogatáson tartózkodik Magyarországon. Délután Púja Frigyes külügyminiszter hivatalában szívélyes baráti légkörű talál, kozón fogadta Ros Samayt. Mi kerül a megyei tanács napirendjére? Ülésezett a testület végrehajtó bizottsága Fekete Győr Endrének, a megyei tanács elnökének vezetésével kedden ülést tartott Egerben a testület végrehajtó bizottsága. A résztvevők ezúttal a március 23-i megyei tanácsülést készítették elő. Ennek kapcsán elsőként Fekete Győr Endre tanácselnök számoö be a végrehajtó bizottság elmúlt év. ben végzett mnnk&járól, majd dr. Varga József elnök, helyettes tájékoztatta a végrehajtó bizottság tagjait az állami vállalatokról szóló törvény helyi végrehajtása, nak tapasztalatairól. Vízfeltörés Szolnoknál A Tisza vizszintje Szolnok- njál a tetőzés óta egy méterrel, Szegednél pedig 82 centiméterrel csökkent. A gátakat tartósan áztató nagy víztömeg nyomására Szolnoknál, a tiszaligeti üdülő- terület körzetében újabb beavatkozásra került sor, mert a tanácsi körtöltés mögött víz tört fel a talajból. A késő délutáni órákig a vízfeltörést mintegy 25 ezer homokzsákkal vették körül, úgynevezett ellennyomó medencét építettek, amelyben a fokozatosan összegyűlő víz a közlekedő edények törvénye szerint a megfelelő szintet elérve kiegyenlítődik és megállítja a feltörést. „Legyenek büszkék ránk" Bevonultak a sorköteles fiatalok iSKTÍ*»> Családtagok és újoncok a bevonulási ünnepségen (Fotó: Szántó György) Kedden délben szülők, családtagok, barátok jelenlétében ünnepélyes keretek között búcsúztatták Egerben a bevonuló sorköteles fiatalokat. A rendezvény színhelye ezúttal az új modern egri körcsarnok volt. Elhangzott a Himnusz, majd Verebélyi Géza alezredes, a Heves megyei Hadkiegészítő és Területvédelmi Parancsnokság nevében köszöntötte a résztvevőket, közöttük az egri járási és az egri városi pártbizottság, az SZMT, valamint a városi tanács képviselőit. Dr. Kerekes Lajos, a Hazafias Népfront egri városi bizottságának elnöke mondott beszédet, hangsúlyozva a katonai szolgálat jelentőségét, melynek során a kiképzési idő alatt felkészítik a fiatalokat a haza, szocialista vívmányaink védelmére. A leendő parancsnokok nevében Tóth Ferenc őrnagy szólt, aki elmondotta, hogy a bevonulok fogadtatására minden laktanyában méltóképpen felkészültek, s nemcsak odabent, hanem az esetleges, a polgári életben előforduló problémáik megoldásában is segítik a fiatalokat. Az ünnepségen a bevonulok képviseletében Somos János biztosította a hozzátartozókat és a parancsnokokat, hogy a szolgálat ideje alatt igyekeznek becsülettel eleget tenni az alkotmányban előírt kötelezettségeiknek. „Azt akarjuk — mondotta —, hogy szüléink, családtagjaink, munkatársaink és barátaink legyenek büszkék ránk”. Az ünnepség az Interna- cionálé hangjaival ért véget, majd az Egri szimfonikus zenekar fúvósötöse adott rövid műsort. A kora délutáni órákban aztán a fiatalok elindultak leendő szol- gálati helyükre — I