Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-22 / 44. szám

Bezárják azebédlőt? IDÉN AZ EGY lakosra jutó társadalombiztosítási kiadások összege eléri a hat­ezer forintot. A pénzbeli tár­sadalmi juttatások 61,4 mil­liárd forintot tesznek ki, ami 10,2 százalékkal több az 1978. évinél. Holott az állami költ- tégvetés igazán nem bajló­dik olyan gondokkal, hová adja ki bevételi forintjait, de: a szociálpolitika társa­dalmi-politikai jelentősége a nehezebb gazdasági körülmé­nyek közepette nemhogy mérséklődne, hanem növek­szik. Mégi, szemben a köz­ponti irányítás követte gya­korlattal, a termelőhelyek némelyike úgy okoskodik: ha sűrűsödnek gondjaink, fogjuk szorosabbra — n szo­ciálpolitikai kiadásokat, hi­szen ott a legkönnyebb „gaz­dálkodni”. S innét a cím is, szándékkal ingerlő, bárha kérdőjellel, mert — ugyan a végtelenségig elmenve — az ilyesfajta logikából ez kö­vetkezne. Nagy hagyományai, gazdag tapasztalatai vannak a válla­lati szociálpolitikai tevé­kenységnek, több évtizedre visszanyúlok, s egyre tekin­télyesebb összeget követelők. Napjainkban a társadalmi juttatások tíz százaléka szár­mazik vállalati forrásokból, több részterületen azonban en­nél jóval nagyobb a hozzájá­rulás aránya: az üzemi ét­keztetés költségeinek nyolc­van százalékát fedezik a munkahelyek, s a kedvezmé­nyes üdültetés minden száz forintnyi kiadásából hetve­net a vállalatok állnak. El­képzelhetetlen lenne egyik napról a másikra elvonni ■mindazt, ami megszokottá vált, ami a dolgozók na­gyobb csoportja által termé­szetesnek tartott és igénybe vett. Arra érthetően nem gondolnak egyetlen munka­helyen sem, hogy bezárják az ebédlőt, megszüntessék a kedvezményes üzemi étkez­tetést. De néhány helyen furcsa takarékosságot kíván­nának meghonosítani, mond­ván, most a vállalati nyere­séget kell növelni, s nem olyan mellékes dolgokkal bí­belődni, mint a' szociálpoliti­ka. Igen ám, csakhogy az így gondolkodók azt tévesz­tik szem elöl, hogy a válla­lati szociálpolitikai tevékeny­ség az elsődleges vállalati ér­dekeltségek körébe tartozik. NYILVÁNVALÓ: a mun­kaerőforrások elapadása, a munkavállalók jó értelmű megtartása egyre inkább föl­tételezi nemcsak a javadal­mazási formák tökéletesíté­sét, hanem a vállalati szociá­lis gondoskodás kereteinek folyamatos fejlesztését is. Igaz, számon kell tartani ez utóbbi befektetéseknek, ki­adásoknak a hatékonyságát; a vállalat olyan szociálpoliti­kai teendők ellátását vegye magára, amelyek megíogha- tóan köthetők a vállalati ér­dekekhez. Szó sincs tehát valamilyen, rossz ízű jóté­konykodás óhajtásáról, sok­kal inkább arról, hogy a tu­datosság és az érdekeltség összhangja a szociálpolitiká­ban is megteremthető, ki­alakítható. Igaz, csak akkor, ha tervezik e tevékenységet, ha súlyát mérlegelve rangso­rolják. Rangsor: nem szabad úgy mazsolázgatni a kalácsból, hogy — például — a mun­kásszállás" maradhat, mert annak kiadásai az önköltség­ben számolhatók el, ám az óvoda fönntartását már fon­toljuk meg, hiszen az a jó­léti alapot terheli, stb. Még­is, itt-ott mostanában tapasz­talni ilyesfajta — érthetetlen és elfogadhatatlan — mérics- kélést, osztályozást.. S ma­gyarázatot is hallani ezekre a próbálkozásokra, mondván, a központi irányítás jelentő­sen szigorította a vállalatok­kal szembeni gazdálkodási követelményeket. A hangsúly a vállalati szociálpolitika egészén van, azaz annak rendszerén, amibe a munkaruha éppúgy bele­tartozik — ha nehezen is látják be ezeket az össze­függéseket a gazdálkodók —, mint az üzemegészségügy, a munkakörülmények korsze­rűsítése, a gyermekintézmé­nyekhez adott hozzájárulás. Pusztán az érzékeltetés ked­véért: a híradás- és vá-> kuumtechnikai iparban a foglalkoztatottak 69,9 száza­léka negyven éven aluli. A textiliparban dolgozó nők 67,4 százaléka, még nem töl­tötte be a negyvenedik élet­évét, tehát pontosan abban a korban van, amikor kimon­dottan rászorul a vállalati szociális gondoskodás sokfé­le elemére, a gyermeki in­tézményektől a kedvezmé­nyes, s hazavihető vacsorán át az üzemorvosig. Ugyan­akkor a szénbányászatban a ^foglalkoztatott férfiak 48,7 százaléka elmúlt negyven­éves; másfajta gondoskodást igényelnek, mint az előbb említett nők, ám ki vitathat­ná, hogy szükségük van a vállalati szociálpolitikára és annak további fejlesztésére. TARTÓSAN, hosszú távon növekszik a yállalatok szo­ciális tevékenységének je­lentősége, súlya, a munka­adó és. a munkavállaló vi­szonyában, ezt igazolják az eddigi fejlődés tapasztalatai, s ezt a jövőbeni irányzato­kat elemző kutatások. Kár lenne, hogy ha átmenetileg is, de megtorpanva ez a folyamat, az „ebédlő”, azaz a, gondoskodás különféle ele­meinek fölszámolása, vissza­szorítása következtében, A holnap, a holnapután alap­jaiból erősen hiányoznék ez a cement. L. G. nyár” Egyre keresettebbek az üz­letekben a mélyhűtött zöld­ségfélék és gyümölcsök. A nagyrédei Szölöskert Terme­lőszövetkezet hűtöházában ezekben a hetekben kezd­ték csomagolni a nyarat idéző csemegéket. Innen ke­rül a boltokba például a közkedvelt szamóca is. Lezárás előtt megmerik a tasakok tartalmát (jobbra). Zacskóba kerül a zöldbab (lent). (Faló: Tóth Gizella) „Fagyasztott Beszámoló taggyűlésekről jelentjük Hogyan kell focizni? Micsoda nevetséges dolog, a beszámoló taggyűlésen ar­ról vitáznak, érvelnek ná­lunk a kommunisták, hogyan V<n még tennivaló Lőrinciben Hogy békesség legyen...! Három esztendeje, hogy a Wampetics-féle hajdani is- páni lakóházat öregek nap­közi otthonává alakíttatta Lőrinci nagyközség tanácsa. A munkálatok 600 ezer fo­rintot vittek el, a berende­zés 200 ezer forintba került. De mindez kevés, ha nem segí enek a helyi üzemek. Voll olyan, amelyik az egész porta bekerítését magára vállal ‘ i. Az intézmény nap­jában ötven elaggott asz- szonyt, férfit fogadhat, eny- nyire tervezték a fenntar­tás, étkeztetés költségeit, s hamar népszerű is lett az idősek körében. Szabályos versengés indult: ki legyen állandó.' napjában visszatérő vendég ak otthonban. Az Utóbbi időkben azonban ked­vezőtlen hírek jutottak fü­lünkbe, rossz szél fújdogált a napközi otthon felől... Ez is szakma ! — Nem a fenntartással van bajunk, hiszen az idei esztendőre előirányzott 35) ezer forint fedezi az intéz­mény kiadásait, a személyi és tárgyi feltételek biztosítá­sát — mondja Szentgyörgyi János tanácselnök, aki ko­rábban sokat tett az ügyért. — Inkább az a gond, hogy az otthon lakóinak körében megromlott a hangulat, mindennapivá vált a cívó- dás, veszekedés. Olykor szin­te elviselhetetlenül trágárrá váltak ezek a viták, s a ve­zető nem tudott úrrá lenni a helyzeten. Állandóan hoz­zám jött segítségért, s az öregek is engem hívtak igaztevőnek. Emiatt aztán többen elszoktak az otthon­ból. Vizsgáltuk a helyzetet, maid amikor nagyjából tisz­tázódott, hogy szakmai ere­detű a probléma, igyekez­tünk megfelelően képesítetl vezetőt keresni. Múlt év vé­gén így bukkantunk Rezs- nyák Mihálynéra, aki jó pe­dagógiai érzékkel vette kéz­be a dolgokat, s igyekszik megfelelő légkört kialakíta­ni az egykori Wampetics-ház falai között. „Munkaterápia” Élénk tekintetű, szemüve­ges asszony az öregek nap­közijének új vezetője. Rög­tön mondja is a bajok gyö­kerét. — Egy ilyen közösségben, mint amilyen Lőrinciben együtt van, legfőbb kártevő az unalom, a tétlenség. Ami­kor a különböző beállított­ságú, különböző szakképesí­tésű idős emberek délelőtt- jót, délutánját csak az |eszi ki, _ hogy pletykálnak, egy­mást fumigálják, kölcsönö­sen belevájnak a legkénye­sebb családi kérdésekbe. Er­re az első napokban rájöt­tem, majd nem sokkal ké­sőbb kidolgoztam az otthon sokoldalú programját, ami együttesen végzendő munká­ra épül. Lekötni az embere­ket! Esetleg olyan felada­tokkal is, ami hoz némi pénzt a konyhára, s ebből fedezhetjük a szórakoztató kirándulásokat, az otthon- gyarapítás költségét. A job­bágyi háziipartól származó hulladékanyag feldolgozá­sát kezdtük meg elsőiként. Tűpárnát készítenek belőle az öregek. Kapunk hasonló juttatást a győri műbőr­gyártói. Ezt inkább a férfi­ak dolgozzák fel kulcstartó­nak, táskának. Ha az így termelt áru megüti a mérté­ket, tavaszra, nyárra esetleg bazárt nyitunk, vagy vásá­rozók révén értékesítjük a cikkeket. Már néni lelkesedése magával ragadta az asszonyok javát (Fotó: Szabó Sándor) A társalgó Egyelőre itt rendezkedett be az öregek napközijének műhelye, s idfe várnak egy­két varrógépet a napi mun­ka hatékonysága végett. Valljuk be: érzéseink, be­nyomásaink eleinte vegye­sek. Mert bár Veres Mik- lósné, Hényel József né. Már Gézárié, Marton Mária. Bod­nár Ferencne szorgalommal, elmerülten öltögetnek, gom­bolyítanak, munkájuk nem mentes olykor a kívül ma­radtak gunyoros, sértő meg­jegyzésétől. — Fontos, hogy haladjon, amit a kezünkbe veszünk — jegyzi meg a tűbefűzéssel bajlódó Már néni. — A ha­szontalanja pedig vagy be-, sorol közénk, vagy itt hagy bennünket. Korábban kel­lett volna kezdeni az egé­szet. Biztosan nem állnánk így, elejét vettük volna any- nyi villongásnak. Rezsnyák Mihályné, az otthon vezetője, megerősíti: senkit nem erőltetnek a kö­zös munkára, s bárki lelép­het, ha terhesnek véli az együttlétet. Lesz utánpótlás, van a nagyközségben pályá­zó a megüresedő helyekre. Például a Volán Jobban megismerve az új szisztémára épített munka­rendet, valóban sok vonzó eseményt találunk benne. S lassan, fokozatosan kiépíti Rezsnyákné e program segí­tő hálózatát. Példaként hadd említsük a Volán Vállalatot, amelynek az igazgatója há­rom kirándulásra ígért buszt az öregeknek. Szívós Jó­zsef, a járási művelődési központ igazgatója néhány szórakoztató műsorral láto­gat Lőrincibe. S lesznek sok, most már olyan TIT- előadások, amelyeket az ott­honbeliek igényéhez, érdek­lődéséhez igazítanak. Bővít­hető ugyanakkor a munka- foglalkozások tárgya, mert a petőfibányai ERDÉRT-töl fahulladékra van kilátás. Az erőmű, a gépüzem, a Quali­tät szocialista brigádjai pe­dig az épület karbantartása körül vállaltak különböző feladatokat. Mindez a vár­ható békesség, a teljes nyu­galom reményében. Mennyi­re közeli egyébként az áhí­tott rend, a jó közösségi szellem? Biztató jelként vet­jük papírra a búcsú pillana­tát, amikor tízperces torná­ra sorakoztak föl az otthon- lakók. Leginkább persze az asszonyod. Mert a férfiak­kal nehezebb megértetni, hogy egészségük, jobb köz­érzetük miatt van szükség kis testmozgásra. Moldvay Győző kell focizni? Még ha vala­melyik sportegyesületben történne mindez, akkor hagyján, ott lehet ez a téma is téma. De egy kiskereske­delmi vállalatnál, ahol any* nvi minden fontos kérdés vár válaszra? Kísért a múlt? Volt egy vezető politikus, aki a nagyvárosi dinnyeér­tékesítés módját tárta an­nak idején országa elé, je­lezvén ezzel is, mennyire bölcs dinnyekereskedő, bár gyakorta inkább kormányos­nak titulálták, pedig soha nem vezetett hajót. .Ilyen alapon ártották bele magu­kat- a megyei élelmiszer kis­kereskedelmi vállalat kom­munistái a focizás rejtelmei­be? Mire volt ez jó? A hasonlatot a városi párt- bizottság első titkára emlí­tette először ezen a taggyű­lésen. Azt mondta Kónya Lajos: a foci is csapatjáték. Ami tudvalévőén gólra megy. A csapatnak jól kell együtt­működnie ahhoz, hogy gólt tudjon rúgni és ezzel a szur­kolók tetszésnyilvánítását is elérhessék. így jött szóba a foci, ami­ről mindjárt, az első monda­tok után kiderült, hogy csak ürügy. De mert csapatjáték, jól behelyettesíthető jelkép­ként lehet használni, alkal­mas arra, hogy akár a leg­elevenebb dolgot is érzékle­tessé tegye. Ezután jegyezte meg az érvelése során dr. Galgóczy Ottó, aki ezen a taggyűlésen a KISZ-szervezet képvisele­tében volt jelen, hogy a né­zők is befolyásolják a maga­tartásukkal a pályán levők viselkedését. Bizony, ez is igaz. De a nézők közül senki sem lőhet gólt.. Mondhatjuk, ha már az eredeti hasonlat­nál akarunk maradni. Vagy­is: a vállalat eredményes munkája nem a „nézőkön” múlik. Azon nem kell meditálni, mi a teendője a kiskereske­delmi vállalatnak. Bar ... vannak, akik úgy gondolják, hogy a gazdálkodás „szigo­rítása” azt is jelenti, hogy bizonyos cikkekből nem lesz annyi, amennyit a vásárlók ikeresnek. Ezért óvta a váro- isi első titkár a taggyűlés (résztvevőit attól, hogy ők és (rajtuk kívül minden keres­kedő ..labdatartásra” ren­dezkedjék be. Magyarán: a lakosságnak lehetőseget kell adni ahhoz, hogy a jövedel­mét elkölthesse, méghozzá gazdag áruválaszték alapján. Ehhez azonban az is kell, mutatott rá a beszámoló, amelyet Molnár István párt­titkár terjesztett elő, hogy a partner vállalatok időben szállítsák az árut, az áru le­gyen kifogástalan, és ha nem az, akkor az üzletek vezetői éljenek a kifogásolás lehető­ségével. Az esetleges kötbé­rezést majd a vállalat kezde­ményezi ennek alapján. Az a korábbi gyakorlat nem tart­ható fenn, hogy a lejárt sza­vatossági idejű áru átvétele ellen nem tiltakozik a kiske­reskedő, mert nem akarja „maga ellen haragítani” sem a rakodómunkásokat, sem a nagykereskedelmi partnert. Hogy ennek következtében a vevő esetleg romlott árut vásárol, az szinte másodren­dű kérdésnek látszik ebben a felfogásban. Még egy kérdés késztetett mindenkit a véleménynyilvá­nításra. Ezt a fogalmat, em­berség, senkinek sem kell magyarázni. De akkor már hajlamosak vagyunk megfe­ledkezni róla. ha mások, a csapat tagjainak vagy a •szurkolóknak az ügyét kell intézni. Múlnak a hetek és a kétségek nem tisztulnak: vajon mi történik azzal, aki szabálytalankodott a pályán, aki reklamált egy rosszul megítélt les miatt? Lehet a bírónak a meccsen percekig töprengnie azon, hogy egy nyilvánvaló szabálytalansá­got mivel toroljon meg? Le­het azon gondolkodnia, hogy ki. mennyire marasztalható el egy parázs jelenetből adó­dó adok-kapok esetében ? Ha már azzal a focival kezdtük, annál is marad­tunk mindvégig, bízva ab­ban, hogy mindenki jó! ért bennünket. Ezért engedjenek 'meg még egy megjegyzést: ha már az l97R-as bajnoki mérkőzést lefújták, állapít­suk meg. jó játékot láthat­tunk, szurkolhattunk végig. De ahhoz az egymilliárdhoz az idén még jobban kell játszania a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat minden focistájá­nak. G. Molnár Ferenc 1979. február 23., csütörtök

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents