Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-18 / 41. szám
\ ^^^^A^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^»^ Az olvasás öröme Szájról szájra járó történet. Nem biztos, hogy igaz, de — bármilyen nevetséges — szomorú, hogy igaz lehetett volna. Eszerint az egyik könyvesboltba úgy állított be valaki, hogy kér egy méternyit a piros kötésűekből, pontosan 125 centiméternyit a kékekből, további 70 centimétert pedig vegyesen szürke és bordó borítású könyvekből. Bizonyára értetlenül nézhetett a különös vevőre a kereskedő, mert ő mindjárt meg is magyarázta a dolgot: új bútort vett, amelyhez könyvespolc is tartozik, s a tapéta színe miatt így állította össze a „rendelést” a családi kupaktanács. Talán nem is kellene külön hozzáfűzni, hogy aki így vásárol könyvet, az vajmi ritkán plvas. hiszen a könyvnek csak a külseje érdekli, tartalma annál kevésbé. Ez még lehetne magánügy is — sokkal inkább közügy, hogy nem nevelték a könyvek szeretetére és megismerésére. Minek tagadjuk: a társadalomnak minden rétegében találhatók emberek, akik nem vagy csak egészen keveset olvasnak. Az okok között — amelyeket ők maguk sorolnak fel — éppúgy szerepel az ingázás, mint a bokros hivatali elfoglaltság. Évek óta 85 és 90 millió között jár az egy-egy esztendőben kiadott könyvek összpéldányszáma, vagyis az ország minden lakosára nyolcnál több kötet jut. Természetesen az átlag ebben az esetben sem mutatja a tényleges helyzetet, hiszen van, aki nyolcnál sokkal több kötet könyvet vásárol és olvas el egy év alatt — és van, aki egyet, vagy még annyit sem. Világ-összehasonlításban nálunk hallatlanul olcsó a könyv, hiszen már 4 forintért is meg lehet kapni az irodalom remekeit. Anyagiak tehát manapság — ezt biztos állíthatjuk — senkit sem akadályoznak meg abban, hogy Saját házi könyvtárat gyűjtsön. De maga az olvasás még ennél is olcsóbb: szinte kiszámítani sem lehet, olyan kevésért, eg.-egy kötetre jutó 'töredékfillérekért kaphat bárki kölcsön kedvére való műveket a könyvtárakból. Jóval ötvenmillió fölött jár hosszú idő óta az egy év alatt kölcsönzött könyvtári könyvek száma, ami fejenként — beleszámítva a csecsemőket és az írni-olvasni nem tudókat is — évi öt kötetet jelent. Ez pedig édeskevés. Megnövekedett az utóbbi években városon és falun egyaránt a szabad idő. Méghozzá olyan mértékben, hogy sok ember számára már gondot jelent, mivel is töltse el. S ezen a gondon — megint csak nem kevesen — úgy segítenek, hogy abból társadalmi gond lett: több időt töltenek, több pénzt költenek a kocsmákban. Helyenként csupán azért, hogy valamivel „agyonüssék az időt”. Nem találnak, nem ismernek rá más módot és lehetőséget. Hosszú téli estéken megtelnek a különböző osztályú és nevű, ám egyformán szeszes italt kiszolgáló vendéglátóhelyek. Csakúgy, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor még sötétség uralkodott a falvak jó részében, takarékoskodni kellett a lámpában égő petróleummal, s így szinte adódott a kocsma egyetlen helyként, ahol több-kevesebb világítás mellett, társaságban lehet eltölteni az időt. Csakhogy a könyv, az olvasás szeretetére — mint mindenre — nevelni kell, már a gyermekkorban. A legkisebbek, az óvodások könnyen megszeretik a könyveket, ha maguk is kézbe vehetik, sőt az óvónénik még biztatják is rá őket. Akkor még természetesen csak a szép, színes képek keltik fel az érdeklődésükét, de már kérdeznek is hozzá, meg akarják tudni, hogy melyik kép mit jelent, miért állnak a könyvben egymás után. Kis történeteket találnak ki maguk is a képekhez, s észrevétlenül bevonul fogalmaik közé a könyv. Ha így indulnak, az iskolában sem lesz a könyv az a félelmetes ellenség, aminek — sajnos — ma sok kisiskolás tartja. Nem ritka az olyan pedagógus, aki — bár maga rendszeresen olvas — az iskolában a könyvet csak akkor veszi elő, amikor házi feladatot ad belőle, vagy feleltet, számon kér. A lehetőség pedig adott: minden iskolának van (vagy legalábbis kellene, hogy legyen) tanulói könyvtára. Annak egyik-másik kötetéből egy mesét, rövidebb novellát, verset felolvashat a pedagógus akár a tananyaghoz kötve is. Lehet jutalmazni azzal, hogy a legszebb, legértékesebb könyveket a valamilyen célt elérőnek kölcsönzik ki. És lehet — sajnos, elég gyakran megtörténik — a fölöslegessé vált, irodalmilag csekély értékű könyveket évvégi jutalomkötetként adni a kitűnő rendű tanulóknak. Ez viszont inkább riaszt, mint vonz. A legnagyobb jelentőségük azonban mindenképpen a könyvtáraknak van. Minden megjelenő könyvet még a könyvgyűjtő sem tud megvásárolni. A mind fontosabbá váló művelődési otthonok egyik feladata a könyvtárak jó megszervezése. És — ezen sokkal túlmenően — a könyvek népszerűsítése, az olvasó emberek körének szélesítése. A műveltség terjesztése — mint a közművelődési törvény kimondja — közügy. Nem elég tehát, ha a könyvtárban katalógusból válogathatnak az állandó és még inkább leendő, még csak reménybeli olvasók. A könyvtárosnak és a kultúra más művelőinek is segíteniük keil, hogy ki-ki megtalálja az őt érdeklő írásműveket. Mostanában vita zajlott akörül, hogy legyenek, vagy ne legyenek betegkönyvtárak a kórházakban. ^Megfonto- landók az ellenérvek: kevés a hely, még kevesebb a betegekkel foglalkozni tudó dolgozó a kórházakban, helyenként az a veszély is fennáll, hogy fertőző * betegségeket terjeszt a kézről kézre járó könyv. Mégis: a legtöbb kórházban már van, vagy szerveződik a betegkönyvtár. A hosszabb-rövidebb ideig tétlenségre kényszerített ember a legjobban úgy tudja elfelejteni baját (még a műtétre várakozás nehéz óráiban is), ha más emberek igazi vagy képzelt történeteit olvassa, távoli utazások, vagy akár egy krimi izgalmaiba éli bele magát. Kimutathatóan könnyebb a gyógyítás, ha a lábadn-ö könyvek társaságában tölti az időt. S könnyebb elviselni az öregség ezernyi baját is — erre a szociális otthonok lakói a leghivatottabb tanúk. Működnek és szerveződnek könyvtárak ilyen intézményekben, ahol minden nap hosszú lenne különben, kevés a program, s a múltba feledkezés, a soha vissza nem térő fiatalság utáni nosztalgia csak fogyasztja az amúgy is egyre kevesbedő életerőt. De a könyv, az olvasás visszaad valamit belőle. Többet ér mindenféle adminisztratív rendelkezésnél, ha az embereket — akit lehet, egészen fiatalon, de még idősen sem késő — rászoktatják az olvasás örömére, a szabad idő kulturált eltöltésére. Megunhatatlan szórakozás, és egyben művelődés: minden könyv más, új világot, nagyobb távlatokat nyit meg az olvasó előtt, önálló gondolkodásra készteti. Egységes, s már törvénnyel is megerősített művelődési rendszerünkben különösen fontos helyet foglal el. A közművelődés munkásain nagyon sok múlik a könyvek megszerettetésében. Hogy minél több embert kísérjen végig az életen, enyhítve a bajokat és fokozva az örömökét. V4RKONYI ENDRE Moldvay Cyőző: 4 szür eminenciás 0 mikor a tizenhatosunkon sikerült megállítanom egy támadást, elől mindig a vé- konydongájú Csorba Pista kék-sárga dresszét kerestem. Rendszerint lyukra futott, s már küldtem is a bőrt feléje. Hosszan, félma- gásan, át a fejek födött. Tudtam, nem kerül emésztőbe! Pista -elegánsan lekezeli a labdát, aztán vagy rá- durrantja húsz méterről, vagy pedig oldalra csúsztatja valamelyik jobb helyzetben levő HTVE-es"tár- nak. Jól focizott, sok gólt szerzett. És tiszteletet az ellenfél védőiben. — Hány éve ennek? — Ne is emlegesd. Ha jól saccolom, éppen harminc. — Szépen megőszültél. — Téged meg lassan elhagy a sörényed. Anikó, két tüsszentési roham között, feketével tisztel meg bennünket, s jelzi, hogy a titkárnői szobában már várakoznak a tizenkettőre invitált munkatársak. Harmadszor milliárdos Másfél órával később ismét együtt vagyunk. Égbe nyúló tornyok, silók, februári napsütésben villogó, üvegfalú irodaházak, fejünk felett átívelő csőrendszerek, szabadban és tető alatt dolgozó munkás csapa tok, az épülő gyártelep útjain pedig dömperek, teherautók, daruskocsik. S mindehhez háttér: a Bélkő! Amelynek mészkő- és márgavagyona legalább 60—80 esztendőre biztosítja a cementgyártás e két fontos nyersanyagát. — Szóval, milliárdos lettél! — Tíz éven belül harmadszor — érti el a szójátékot Csorba István, a nyolcmil- liárd forint értékű beruházás munkálatainak irányi-' tója. — Először Beremen- den, azt követően Hejőcsa- bán dolgoztam, három esztendeje pedig ide, Bélapátfalvára küldött az Építőipari Beruházási Vállalat. Húsz céggel kell szót értenem, hússzal kell úgy együttműködnöm, hogy behozzuk a korábbi évek csúszásait, s még az idén kétszázezer tonna cementet adjunk a népgazdaságnak. — Emlékezetem szerint kohómérnöknek készültél. Diplomáddal Diósgyőrben, majd az orosházi üveggyárban dolgoztál felelős poszton. Hogy kerül a csizma az asztalra? — Nézd, ezt a munkát sehol sem tanítják. Minden fogása menet közben ragad az emberre. Annak idején Orosházán benne voltam a gyár alapozásában, sokszor kapával a kezemben, később termelési osztályvezetőként. Az első új cementgyár, a beremendi építésénél lassan, lépésben tornáztam fel magam a beruházás vezetői posztjára. Hejőcsaba után jószerint mór mindent tudtam, ami egv ilyen kooperatív jellegű irányító munka kelléke. Hiba és siker A cementmű épületelemeit magyar vállalatok készítik. A technológiai berendezések egy részét a Szovjetunió szállította, másik felén pedig NDK, nyugatnémet. , csehszlovák, lengyel cégek osztoznak. Az évi egymillió 250 ezer tonna teljesítményű, ezer munkásnak kenyeret adó, automatizált mammutüzem vezérlőtermére jellemző, hogy minden részfeladat végzésere innen fut ki az utasítás, s bárhol történik zavar, ide érkezik vissza a jelzés. A gyár „gép-agya” arra is képes, hogy a cement összetevőinek aránybomlását menet közben korrigálja. — Nyolcmilliárd forint. Plusz másfél milliárd járulékos beruházásokra. Vizet hoztok ide a lázbérci tárolóból, gázt Tarnaleleszről. utat, ipari vasutat teremtetek. Nem nyom a felelősség? Csorba István fölnéz a mellettünk tornyosuló malomra, majd tekintete végigpásztázza a beépítés alatt álló elektrofiltereket. — Hazudnék, ha az ellenkezőjét állítanám. S talán emiatt van az, hogy igyekszem mindenen ott tartani a kezenjet, a figyelmemet. Szabadságom jelentős része igencsak bent marad. A napi munkám pedig egy órával korábban kezdődik, mint bárkié a beruházáson. Kora reggel szeretek egyedül végigsétálni a kis völgyön, ahová a gyár beékelődik. Ilyenkor nem állít meg senki, nem zavar senki, ilyenkor jobban feltűnik minden pontatlanság, minden előző napi eredmény. Ezeket összegezve próbálok később megegyezni a kivitelezőkkel, legyen az villamossági vagy egyéb szerelőmunka. — Tehát nem bízol a beosztottjaidban! — Ne hülyéskedj, a lehető legjobb egyetértésben dolgozunk, s nincs olyan nap, hogy ne egyeztetnénk a nézeteinket. Inkább arról van szó, hogy kedveiéin a fokozott biztonságot, amire az élet tanított. Persze, így is csúsznak hibák a számításaimba, amit sokan jobban megjegyeznek, mint garmada sikert. De hát ez általában a vezetői funkció természetes tartozéka, s együtt vállaljuk a kinevezés örömével. Esti bezárkózás Üjabb helyszín. Eger, Mikszáth Kálmán utca. Csorbáék otthona. Azaz bérlemény, ahonnan hétvégeken eljárnak miskolci lakásukba, akárcsak negyedéves orvostanhallgató leányuk. Az asszony? Napközben szintén Bélapátfalva, Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat, ahol a nagyberuházáson dolgozó külföldiek ügyintézője. Este pedig a szokásos háztartási teendők! Ma én is szaporítom gondját. Süt, főz, aminek eredményét jóízűen pusztítjuk. — Mit kérsz a sültre? — Mindegy, csak némi alkohol legyen benne. — Én a sört kedvelem. Módjával persze. Emlékszel Vásárhelyre, a csapatra? Győztes meccs után marha- pörkölt, málna a Fekete Sasban. Játék közben pedig vérhólyagok a rossz csukától. Pedig ott álltunk az „enbéhárom” derekán. — Ja. öregem, mi a focit a játékért csináltuk. S amikor hazai pályán Bundzsák gólt rúgott mellettem, sírva ültem le az ötös sarkán. Apropó! Van még valami közöd a sporthoz? — Miskolcon megszakadt. Egy ideig segítettem a sport- bizottság propagandamunkáját, még a villanyújság szerkesztésébe is beleártottam magam Nemes Péte- rékkel, de aztán kigyóntam az egészből/ Egyszerűen nincs időm. Ez a kétlaki- ság, meg a vándorlás kizsigerel bennünket. Esküszöm neked, hogy Csöpi moziba, vagy egy koncertre nem tud elcipelni, ha Bélapátfalváról megjőve behúzom magam után a lakásajtót. Fáradt is vagyok! — Ezért. Emiatt. Csak a munka. Bonstd meg az egyhangúságot, s érezni fogod, hogy frissülsz! A dolog gondolkodóba ejti Pistát, s homályos ígéretet tesz feleségének színházügyben. A számonkérést én vállalom. Sikerélmény Beljebb vonulván a konyhából, kölcsönösen családi fényképekkel traktáljuk egymást, s régi szerelmek, közös vásárhelyi emlékek kerülnek terítékre. Megírni van ezzel, mi van azzal? Gyakrabban járok haza, a pletykák bő tálalása ennél fogva rám vár. Szülőket, barátokat is idézünk. Él-e Csorba papa, a nyomdásztisztesség és pontosság mintaképe, á hajdani Reggeli Üjság, majd a Dél-Magyar- ország kéziszedője? Megvan-e Kisolasz, a paprikás, örök utolsó a vásárhelyi strandfürdő hosszú távú versenyein? És tanáraink? Töl- cséryt; Bangha Samut eltemettük. El Németh Lászlót is, aki nemcsak rangot, de szellemet adott a Bethlen Gimnáziumnak. Olyan belső izzást, igényt, ami alkotásra ösztönzött. — Igen! Tenni valamit, hogy ne éljünk hiába. Ez a szellem - munkál benned, Pista? Egyáltalán az alkotó mérnök tetten érhető mostani funkciódban, ami inkább adminisztratív jellegű munka? Megemeli söröspoharát, lassan, gondolkodva kortyol keveset. — Kétségtelen, oly értelmű alkotásra most nem vagyok képes, mint. egy kutatómérnök. Bizonyos tekintetben el is homályosul jelenlétem a különböző kivitelező vállalatok tetszetős, produktív tevékenysége mellett. Egy-egy nagyobb beruházás irányítójára ezért szokták mondani, hogy afféle szürke eminenciás. Kissé a háttérben van. onnan sugalmaz. Én az ellenkezőjét vallom, s mostani feladatommal bizonyítok. Minden beruházásnak megvan a maga egyénisége. Nem ismétlődnek ia korábbi problémák, hanem újak jönnek. Beremenden a nyersanyag- ellátás technológiai vonalát kellett átterveztetni. He- jőcsabán a kemencék tűzálló falának gyakori hibásodá- sa miatt nem volt folyamatos a termelés eleinte. Itt 7yőtő van Bélapátfalva! Ápril bán mészkő és agyag kév rékével töltjük fel a nye anyagtárolót. Május az éls vonal, a nyerslisztgyárt' hava. Tíz-tizenkét ezer tori nányit juttatunk a silók Júliusban klinkerégetés 150 Celsius hőmérsékleten. Az tán a künkért adalékany gokkal a malmokban ce mentté őröljük. S szeptem bér, október az első „kis: relt” cementszállítmányó ideje. Nos, ez az időszak galmas! Lessük, figyeljük napok, hetek múlásé v mit, ’ hogyan oldottunk mé Aztán ha kévés a gond, h nincs különösebb baj, akftó fellélegzünk. A föliélegzi meg az évek során végze összehangoló, ellénőrz munka hordozza maga bán beruházásvezető sikeréin» nyét. És persze a tudat, látvány! Hogy hozzáér sem, szakmai felkészülté gém, irányítóképességem gíti az országot legkorsz rűbb cementművünk létr jöttéhez. Még egyszerűül Én ugyan nem tervezek, húsz különböző tervét gy rok alkotássá munkatárs immal.., II negyedik? „Könnyű a tétlen vétleneknek”. Azt hiszem, leginkább ez hallható ki abból, amit Csorba István, a bélapátfalvi nagyberuházás irányítója mondott a felelősség fogalmával kapcsolatban. Amiben az is benne van, hogy aki igen sokat dolgozik, az relatíve több hibát követ el. Mind e kockázattal együtt, s a jövendőre gondolva, mit remél a cementmű átadása után az építkezések vándora? Vál- lal-e újabb rizikót, megpróbáltatást, esetleges kudarcokat? Vagy a nyugalmat, a kispolgár biztonságát választja? — Van még tennivalónk Bélapátfalván, bár természetesen foglalkoztat a további évek munkája. Kilátásban volt egy nigériai küldetés. De úgy hallom, a dolog kútba esik. Az Építőipari Beruházási Vállalat központjában legutóbb két megbízásról beszélgettünk, s elképzelhető, hogy én indítom el egy negyedik új cementmű munkálatait a Dunántúlon. Az sem kizárt viszont, hogy rám testáiiák az első tűzállótégla-gyár építését encsi telephellyel. Bármelyik izgalmas, nagy feladatnak ígérkezik. Félelemre még sincs okom. mert itt, Heves megyében is rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem további ténykedésemhez. ... ’X Csorba István I (Fotó: Moldván Győzőt
