Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-16 / 39. szám

Méltó az emlékezésre Berzés hétköznapok Korszerű eszkBzök segítik a kémlafanitást. Az enzlmvizs- gálathoz ad hasznos tanácsokat Dér Ilona kémia szakos tanárnő. A gyakorlati órákon a fiúk is tanulják a gépírást. Őraközi szünetben (Szabó Sándor képriportja) A főszezonra készülnek Télutó Szeszélyes, kemény tél van búcsúzéban, bár Dorottya azt jelezte, hogy jócskán várni kell még a tavasz érkeztéig. A körülöttünk levő országokban a szó szoros értelmében erős megpróbáltatásokat jelentett az idei tél, amíg nálunk inkább csak szeszélyeskedett. Akadtak időszakok, amikor egyetlen nap leforgása alatt a barométerek mutatói úgy­szólván táncra perdültek és egy fél fordulatot tettek a számlapon. Bizony, a hőmérők higanyoszlopai sem sokat pihentek a télen, hiszen az időjárás szeszélyének megfele­lően, rövid idő alatt fél arasznyiakat süllyedtek, vagy emelkedtek. Az emberi szervezet csodálatos „műszerei" természete­sen mindezekre megfelelően reagáltak, és kinek-kinek ál­lapota szerint viselték el a szélsőségeket. — Mtt érez? — Fáj minden csontom, sajognak az Ízületeim. — És maga, kedves barátom? — Tudja, mostanában rosszul alszom. Nyugtalan, ide­ges vagyok, fáraszt a megszokott mindennapos munkám is. — Pedig még alig múlt negyven... — Nem mindig az életkor teszi! Az apám hetvenesz- tendős, hajnaltól estig dolgozik, kint él úgyszólván a sza­badban és kutya baja. Ki tudna itt elég okos lenni? Annyi azonban bizonyos, hogy a telet valamennyien szeretnénk már a hátunk mö­gött tudni, és várjuk, nagyon várjuk a tavaszt. — Mi a véleménye? — Talán soha ennyire nem vártam még a tavaszt, mint éppen az idén! Valószínűleg azért, mert az elmúlt eszten­dőkben tulajdonképpen nem is volt tél, így aztán könnyeb­ben elviseltük. Egyelőre azonban február közepe van, és a tél — ha kedve tartja — még alaposan kidühöngheti ma­gát, de az is lehet, hogy kiadta erejét, és feladja a harcot.' — Ön várja-e már a tavaszt? — Én sem vagyok kivétel, én is nagyon várom! — Pedig még tél van, és a tavasz hírnökei sem jelent­keztek. A megkérdezett erdőt járó, fellöki homlokán a kalapot és a fejét csóválja: — A korai hírnökök már itt vannak, csak bent, a város falai között nem lehet észrevenni őket. Ám az érdőt járó, a természetet kedvelő, már bizonyos a tavasz közeledtében. — Említsen kettőt, hármat közülük! Nem veszi tréfának a kívánságot, szívesen vállalkozik a beszédre: — Tegnap csíkos vadmalacokat láttam a Bükkben egy köves, meleg oldalban. Ügy nyüzsögtek a déli napsütésben az anyjuk körül, mintha nem is fáztak volna, és nem kel­lene tartaniuk a téltől. — Hóvirágot, barkát, szalonkát látott-e már? Mosolyog: — Nem! Annyira még nincs tavasz, csupán a legfris­sebb hírnökök jelentkeznek. A mókusok a déli órákban már kimerészkednek odúikból, néhány nap még, és megérkeznek majd a barázdabillegetők, aztán majd az örvösgalambok is. A szalonkákat az idén március első napjaira várom, bár az is lehet, hogy néhány nappal hamarább érkeznek. A déli verőkön már érezni lehet a föld szagát, a tavasz első lehe­letét, amely azután életre kelti a déli dermedtségből a csonttá fagyott földet, és meghozza a várva várt tavaszt... Szalay István Az idén 385 ezrén kapnak beutalót a SZOT üdülőhá- zaibá, hétezerrel többen, mint az elmúlt évben. Amint a SZOT Üdülési és Társa­dalombiztosítási Főigazgató­ságán elmondták, az üdülő­jegyek elosztásánál a vasas- szakmában, a vegyiparban és a bányászatban dolgozók az idén is nagyobb arány­ban részesülnek az egész­ségre ártalmas munkakö­rülmények miatt. A SZOT hegyi, vízparti és gyógyüdülőhelyeinek egy részében most is telt ház van. Egy turnusban jelenleg mintegy tízezren pihennek. A nyári üdülők már a fő­szezonra készülnek, folynak 1379. február 16» péntek a tatarozás!, korszerűsítési munkálatok. Ennek során Balatonalmádiban, a bun­galótelepen a meleg víz be­vezetésének munkáit vég­zik. Alsóörsön konyha és étterem épül, a zirci és a bakonybéli üdülőket bőví­tik, nagycsaládosok fogadá­sára alakítják át. A Duna- járó hajókat javítják, hogy felújítva futhassanak ki március 5-én az idei első al-dunai ‘‘útra, SZOT-beutal- takkal a fedélzetükön. Megkezdték a főszezon kulturális és sportprogram­jainak összeállítását. A gyer­mekévre való tekintettel el­sősorban a kicsinyek prog­ramjait gazdagítják: az ed­digieknél több sportvetélke­dő, bábelőadás, kirándulás szerepel majd a választék­ban. A SZOT az üdülőhálósat továbbfejlesztésére 120 mil­lió forintot fordít az idén. Száz éve, 1879/ február 16-án született dr. Hébelt Ede ügyvéd, akiről nemrég Budán, a második kerület­ben utcát neveitek el és akiről az évforduló alkal­mából egy háromszáz olda­las monográfia jelent meg dr. Kárpáti Lászlónak, az Országos Ügyvédi Tanács elnökének a tollából, dr. Markója Imre igazságügy­miniszter előszavával. Az olvasónak első hallás­ra nem mond különöset ez a név, hiszen eddig elrejtő­zött aziéletrajzi lexikon el­ső kötetének mélyére és azokba a történelmi doku­mentumokba, amelyek a század első felének Igen- igen mozgalmas históriáját elemzik. Egy azonban bizo­nyos: nem véletlenül ragadt rá a szegények ügyvédje megtisztelő meghatározás. Dr. Hébelt Ede a hala­dásért vívott harc egyik ki­tűnő harcosa. Nem az üstö­kösök fajtájából való, nem a szellemi vagy hatalmi pi­ramis csúcsára tartó egyé­niség, elsősorban jellem és szellemi hajtóerő. De nem is sokkal marad le az első vonalbeliek, a korra igazán nagy hatást gyakorló köz­életi személyiségek mögött. Ha a tömör és találó meg­határozás szerint a politika a lehetőségek művészete, akkor róla szólván állíthat­juk, hogy Hébelt Ede ennek a művészetnek minden mér­ce szerint nemes művelője volt. És hogy ezek a lehe­tőségek mire terjedtek ki az időben, akkor, amikor a századelőn még csak a ha­zai szellemi élet legérdek- lődöbb és legtürelmetlenebb úttörői is csak közelítő for­mában és tartalommal ke- resték-kutatták a politikai küzdelem formáit, — a munkássággal hol találkoz­va, hol azzal párhuzamosan haladva, — az az egyik iz­galmas kérdés, amit az egyéniség és az életmű vizsgálata kapcsán a most megjelent írás megtárgyal. Kisebb és nagyobb jelentő­ségű szervezkedéseken túl eljut a szociáldemokraták­hoz, majd a felgyorsuló idő­ben és történelmi folya­matban — ez is a politika, mint a lehetőségek művé­szete — a Tanácsköztársa­ság idején a munkásegye­tem tanára és vezetője. Kontrasztként itt említjük meg, hogy ez a polgári szár­mazású jogász akkor volt (Fordftotta: Bába Mihály) 35. Ezt követően a New York-i tőkés megparancsol­ta, hogy a maximumra fo­kozzák a termelést. Mégsem adtak el egyetlen dobozzal sem. Mind a gyár raktárába került, és onnan küldték a saját nagykereskedelmi üz­letükbe, amely minden ál­lam fővárosában és nagyobb városban volt. A cég veze­tősége és a felügyelő bizott­ság tagjai kénytelenek vol­tak' elismerni, hogy szó ami szó, ennek a „diktátornak" nem rossz a fantáziája. Nem számolt a költségekkel sem. Bár sem a hal, sem az íz, látszatra semmit sem vál­tozott, ez az elegáns csoma­golás sokkal tetszetősebbé tette. Végül, amikor már ele­gendőt gyártottak, elkövet­kezett az új vezető utolsó csapása. Hatalmas reklámot csaptak a napilapokban áá az Időszaki kiadványokban, a rádióban ás a televízióban, haladó szellemű értelmiségi, amikor Magyarországon az egyetemi és főiskolai hallga­tók létszámának 60—65 szá­zaléka vagy jogász, vagy teológus volt. És a jogá­szokról nyilvánvalóan az a köztudat uralkodott, hogy ők ebben a feudális állaim­ban a jogi struktúra fenn­tartót. A két világháború között ez a puritán ember és szi­gorú erkölcsi normák sze­rint élő, gondolkodó férfi nemcsak a nemzetgyűlés­ben volt bátor. Egyik beszé­dében, 1923. márciusában így csattant fel: „Igaz, hogy az erkölcsért és a jogért folyó küzdelem nehéz, mert az uralkodó osztályoknak rendkívül kevés érzékük van ezek iránt.” Ügyvéd­ként, jogászként kiállt a ha­ladás ügye mellett a nagy politikai perekben. És nem­csak 1927-ben hallatta hang­ját, érveit nemcsak a Sze- mák-tanács előtt hangoz­tatta, de tevékenyen részt vett a Munkásjogvédő Iroda létrehozásában és munkájá­ban. Ebbéli tevékenységéért kapta meg a munkásmozga­lomtól a szegények ügyvéd­je megtisztelő titulust. Az alkalmi monográfia anyaga, terjedelme és a sok-sok fotós dokumentum, amit dr. Kárpáti László kö­zöl, egy rokonszenves em­bert rajzol meg, idéz fel. És mögé azt a kort, a század első évtizedeinek azokat a harcos hétköznapjait is, ahol nemcsak vezérlő szellemek és minden áldozatra kész hősök kellettek, de a derék­hadnak olyan kiművelt és erkölcsileg magasan álló egyéniségei is, mint dr. Hé­belt, aki a korból a jövőbe hívó hangot is meghallotta, sőt a felszabadulást követő­en a párt központi vezető­ségének tagja volt és mun­kásságát a Munka Vörös Zászló Érdemrend kitünte­téssel Ismerte el a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa. A kötetet az Országos Ügyvédi Tanács adta ki. Nemcsak a haladó szellemű ügyvédség tekintélyét eme­li ez a mű, a leírt esemé­nyek és a jól szerkesztett gondolatsor továbbgondo­lásra, továbbkutatásra kész­tet. A társadalmi és politi­kai, az etikai és a gyakor­lati élet összefüggései tör- vényszerűségeket bizonyí­tanak. Mindenki számára. (f. a.) a hírdetőoszlopokon és az autóbuszokon. Speciális já­tékokat — kis fehér laza­cokat —- osztogattak a gye­rekeknek ingyen az üzletek­ben és az áruházakban — és mindegyiken ez a jel­mondat volt: „A MI LAZACUNK A LEGJOBB, MERT SOHA­SEM VÖRÖSÖDIK". E gigantikus reklámhad­járat megkezdésének nap­ján a fehér lazacos dobozok megjelentek minden élelmi­szerüzletben. Az ára sokkal magasabb volt, mint a cég régebbi terméke. Sőt, ma­gasabb volt a konkurrens cég termékénél is. Az eredményre nem kel­lett sokáig várni. Két hét­tel később a körzeti nagyke­reskedelmi vállalatok új szállítmányokat kértek. A raktárak hamar kiürültek. A gyár három műszakban kezdett dolgozni. Az egész Alaszkában felvásárolták a hálát és speciális préraiumo- kát állapítottak meg a halá­szoknak, «kik a legjobb eredményeket érték el. Igaz, a reklámakciót kissé csök­kentették, de továbbra is mindenütt lehetett találkoz­ni ezzel a felirattal: „a mi lazacunk a legjobb, mert sohasem vörösödik." A konkurrens cégek köve­telték a levételét. Más cégek véleménye szerint ez a mon­dat a vevőben azt az érzést keltette, hogy a többi lazac húsa is fehér, csak a feldol­gozás alatt nyer különös színt. Ezért ezt „becstelen konkurrenciának” nevez­ték. Az Egyesült Államok­ban az ilyesmit nagyon szi­gorúan pénzbírsággal bünte­tik. Mister MacAreck határo­zottan visszautasította a konkurrens cég követelését, hogy hagyja abba eddigi reklámtevékenységét. Hosz- szan tartó pereskedésre ke­rült sor, ami az alaszkai gyár győzelmével ért véget. Az ügyvédei bebizonyították, hogy ezek a szavak: „soha­sem vörösödik”, nem jelenti azt, hogy más cégek termé­kei rosszak. Az ügyes hal­biológusok megállapították, hogy mielőtt a kis lazacok elérnék a megfelelő nagy­ságot, ugyanolyan fehér a húsuk, mint más halaknak. Csak akkor lesz rózsaszínű, ha meghaladta azt a bizo­nyos nagyságot. És éppen eddig az időszakig — bizo­nyították a védők — vonat­kozik a jelszó „a mi laza­cunk a legiobb, mert soha­sem vörösödik". így a cég felmentő ítéletet kapott és elutasították a konkurrencia által követelt kártérítést. — És mindez hogyan vég­ződött? — kérdeztem He- niót, amikor megszakította elbeszélését. — A céget nem egy fél, haném majdnem másfél évig vezettem. Nem tudtam korábban visszalépni, mert nem akartak engedni. Ami­kor a konszern már a saját lábán állt, megszöktem Alaszkából, vissza az Egye­sült Államokba, ahol mele­gebb az éghajlat. Istenem! Mennyit sóvárogtam én ott a Yukon folyó partján! Ha télen köpött az ember, hal­latszott a csattanása. Mire a nyál leért a földre, jéggé fa­gyott. Nem sokat segített ott a bunda. Amikor jöttek a nagyobb hidegek, olyan öt­ven fokosak, a dolgozószo­bámba vitettem a heverő- met, és hetekig nem moz­dultam ki. A hőséget jól bírom, de a hideghez soha­sem tudtam hozzászokni. — És a céggel az elszámo­lás? — A vezetőség és a fel­ügyelő bizottság tagjai na­gyon becsületes és szolid emberek voltak. Csak kissé balkezesek és nem volt meg­felelő tapasztalatuk egy olyan nagy gyár vezetésé­ben. Nagyon rendesen szá2 moltak el velem. Visszatérí­tettek mindent, amit én fék-; tettem be, saját jószántuk­ból magas fizetést ítéltek meg, amíg ott dolgoztam, aztán a megállapodás sze­rint három évig fizették a magas tantiémet. Amikor elköszöntem tőlük, köszönő­levelet és magas prémiumot adtak, amit jótékonysági célra ajándékoztam Alaszká­ban. — Nagyon szép gesztus vólt a részedről. (Fóly tát ja# á • e Mister MacArecIk üzletei • • • • • • • « • • • • • • • • V* A • • ? • 4 ,1 —V" te? w \\

Next

/
Thumbnails
Contents