Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-02 / 27. szám
Az édenteremfés könyveiről A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI IDŐ kalendáriumainak némelyikében évről évre közzétettek egy arcképcsarnokot „Korunk hősei” címmel. Általában kik kerültek azokra a „dicsőségoldalakra?” Óceánrepülők, híres utazók, sikeres hadvezérek, vagy olyan föltalálok, mint Edison, Röntgen, vagy Marconi. Ha napjainkban készülne ilyen összeállítás — készül is sok helyütt — most már űrhajósok foglalnák el a vakmerő pilóták helyét. Az izzólámpa föltalálója helyett a lézerkutatás mesterei néznének ránk a fotográfiákról. Nem a rádiózás úttörőjének életrajzát közölné az összeállítás, hanem arról a tudóscsoportról mondana el egyet-mást, amelyik először oldotta meg a kontinensek közötti tévéközvetítéseket műholdak segítségével. Ha a tudomány és a technika robbanásszerű fejlődéséről beszélünk, ma is az olyan jellegű sikerekre kapjuk föl a fejünket, mint negyven vagy ötven évvel ezelőtt. A mezőgazdasággal közvetlen kapcsolatban állókat, vagy a közgazdászokat, statisztikusokat kivéve szinte végig sem gondolja az át- ■ lagember, hogy korunkban a mezőgazdaságban is förgete- ges változások mentek végbe. József Attila híres versében még kétmilliárd emberről írt, mert annyi volt a Föld lakossága. Ma már bőven túl vagyunk a négy- milliárdon. S jóllehet, tudjuk, milyen gond a világ sok táján a betevő falat biztosítása, a mezőgazdaság hősregékbe illő méretekben növelte és növeli a kenyér, a hús, a tej, a zöldség, a gyümölcs termelését/. Pályám kezdetén még megdicsértük azt a parasztembert, aki tíz mázsa búzát takarított be egy holdról. Mi volna ma az ország kenyerével, ha nem sikerült volna az akkorihoz képest szinte hihetetlen mértékben megnövelni a termésátlagokat? Pedig, tudjuk jól, mind kevesebb a mezőgazdaságban dolgozók száma, napról napra csökken az ország termőföldje, azt mondjuk, ma már több mint hatszázezer hektár minősül belterületnek... Vajon nem korunk hősei azok, akik — nálunk vagy a világ más tájain — kidolgozták a talajjavítás, a növénynemesítés, a növényvédelem új módszereit? Akik új gépekét konstruáltak és levették az ember válláról a legnehezebb testi munka nyomasztó terhét? NE TAGADJUK, „úgy általában” nem számít művelt embernek, aki nem tud felsorolni három filmet, melynek Fellini volt az alkotója. De az már nem számít olyan főbenjáró tudatlanságnak, ha valaki egyetlen növénynemesítő nevét sem képes megemlíteni. Közben pedig az emberiség herkulesi erőfeszítéseket tesz, hogy kenyérhez, táplálékhoz jusson a világ. Vajon hány honfitársunk tudja, hogy a magyar mezőgazdaság napi teljesítménye forintban kifejezve . három- százmillió forint? Azt számon tartjuk, hogy hozzávetőleg mekkora a nagyhatalmak légiereje./ De hányán tudnak arról, hogy világszerte összesen huszonötezer repülőgép szolgálja a mezőgazdasági termelést... ? A popzene különböző stílusáramlatairól több szó esik, mint teszem arról, hogy Japánban megváltoztak az étkezési szokások és nem tudnak mit kezdeni a rizstermésfeleslegükkel ; hogy van becslés, amely szerint a gyomok, a kártevők, a növénybetegségek az elérhető termésnek harminc százalékát ragadják el az embertől, vagy egyáltalán ki ejt ma már szót arról: miként sikerült megakadályoznunk, hogy a kolorádóbo- gár letarolja burgonyaültetvényeinket. .. Miért ez a hosszadalmas tépelődés? Az késztetett e gondolatsor papírra vetésére, hogy most kerül sor hazánkban huszonkettedik alkalommal mezőgazdasági könyvhónapra. És bár az eseménysorozat a rendező szervek szerint az agrárértelmiséget és a falusi lakosság mezőgazdasági szakképzését kívánja szolgálni, nem árt arról beszélnünk, hogy Itt a farsang! 1979. február 2., péntek Megkezdődtek a farsangi előkészületek városokban, falvakban. A Jelmezkészítő és -Kölcsönző Vállalatnál csaknem százezer különféle jelmez között válogathatnak a bálozól" bizonyos mezőgazdasági ismeretminimum nélkül nincs megbízható általános műveltség. ...És még valami! Ma már üzemi munkások és városi értelmiségiek százezrei kertészkednek kis telkükön és egész zöldséggyümölcs ellátásunkat befolyásolja, hogy értően és eredménnyel fáradoznak-e. E tevékenységüknek nemcsak gazdasági haszna van. Sokak számára gyógyír a szabadban végzett munka. Medicina és passzió, amelynek révén mind több ismeretre válik szomjassá az ember. Valaha a szülők és a szomszédok jelentették a „mezei szorgalommal” kapcsolatos ismeretek fő forrását. A minap egy korombéli parasztembertől azt kérdeztem: kinek az útmutatása alapján telepítette, gondozza faluszerte híres gyümölcsösét. Halkra fogott szóval válaszolt: — Professzort fogadtam. Ilyet még nem hallottam. És ő már sorolta is, hogy mi mindenre okította őt a tanár: — Tőle tudom a talaj trágyázásának technikáját, a keret berendezésének általános elveit, az oltványok kezelését, az ültetést, a metszést, az idősebb fák ápolását, az értéktelen fajtájú és terméketlen fák átoltását és mindent, mindent. — És ki volt az a professzor? — néztem rá. — Ki l/ett volna? Mohácsy Mátyás... Pontosabban a könyvei. NEM KÉRDEZTEM, hogy a magyar kertészek huszadik századi atyamesterének harminchárom műve közül melyikre gondolt. Csak átsuhant most elmémen a kérdés: Vajon van-e magyar falu, ahol utca viseli a tudós nevét, aki műveivel ma is százezreket tanít arra, hogyan varázsoljuk éden- kertté kertjeinket. Bajor Nagy Ernő Beszédjavítás óvodában, iskolában Sok a beszédhibás kisgyerek, a felmérések szerint az alsó tagozatosak közül minden ötödik, hatodik nem beszél tisztán. Az iskolába kerülő minden negyedik gyereknél tapasztalható beszédhiba. A leggyakoribb á pö- szeség, s ezen belül is az úgynevezett szigmatizmus: az sz, z, c, illetve az s, zs, cs hangok hibás ejtése. Viszonylag gyakori a hadarás és a dadogás is. A szakemberek a közelmúltban áttekintették a logopédiai ellátás helyzetét. Megállapították, hogy az új iskolai tantervek bevezetésével, a beszédművelés előtérbe kerülésével nő a beszédjavítás jelentősége. A logopédusok ezért elsősorban az óvodásokat és a kisiskolásokat szűrik folyamatosan, és beszédjavító csoportokban foglalkoznak velük. Jellemző, hogy a 40-es évek második felében az országban mindössze négy beszédjavító szakember működött, számuk tíz évvel ezelőtt sem érte el a negyedszázat. Ma 110 intézményben — nevelőotthonban, gyógypedagógiai és általános iskolában — 261 logopédus tevékenykedik. Legjelentősebben a főváros fejlesztette a hálózatát. A tanácsok országszerte arra törekszenek, hogy megszűntessék a beszédjavító hálózat elaprózottságát s a szakemberek egy-egy nagyobb intézmény keretében működjenek. A fejlődést jelzi az üzemi logopédiai hálózat kialakulása és folyamatos bővülése is. Ma már például az Egyesült Izzó, a BKV, a MOM, a Videoton, vagy a posta óvodáiban végzett beszédjavítást is joggal sorolhatja szociális juttatásai közé. Jelenleg mintegy 12 ezer beszédhibás kisgyerekkel és nem kevés felnőttel foglalkoznak a logopédusok, s a gyógyultak helyére folyamatosan vesznek fel újabbakat. 9• * * * i • *1 .... *. * • < Mister MacAreck üzletei vvo • « (Fordította: Bába Mihály) 23. — Zárójelben megjegyezve — folytatta a barátom —, elég drága mulatság volt ez. Magas a kereskedelmi ár. A két fiatal gentleman, akiket kifosztottam a kártyajátékkal, természetesen az én asszisztenseim > voltak. Ha Dufay úr nem kapta volna be azonnal a horgot, akkor a két fiatalembernek kötelessége lett volna új fickót felhajtani nekem. De hát megúsztuk enélkül. A hajó ékszerésze helyesen értékel* te az ékszert. A vén cápa elhatározta tehát, hogy becsapja a kis naív embert és szép összeget keres az üzleten. Teljesen biztos voltam benne, hogy soha senkinek egy szót sem szól erről a históriáról. Nem volt kedvem lefeküdni, még nagyon korán volt. Kellemes, hűvös este Ígérkezett. Megkértem a barátomat : , — Henio, mesélj még nekem egy történetet a cápavadászataidból. Sohasem gondoltál bosszúra? Henry MacAreck különös arcot vágott — Bosszúra? — Azokkal az agyafúrtakkal szemben, akik eladták a csődbejutott mosodát, s így megfosztottak az angol kormánytól kapott leszerelési végkielégítéstől. — Nemcsak a végkielégítéstől. A megtakarított pénzemtől is megfosztottak. Tudod, a háború alatt Máltán szolgáltam és nem volt lehetőségem elkölteni a magas zsoldot. — Ez az! — mondtam. — Amikor már erősen álltái a lábadon, eljött aZ idő, hogy megbosszuld a rajtad esett sérelmet? — Még eszembe sem jutott — jegyezte meg. — Miért? Én a te helyedben elszámoltam volna azokkal a csibészekkel. — Hát mi rosszat tettek? Egyszerűen egy ökörre akadtak, tehát alaposan lenyúzták a bőrét. — Helyes. De gazemberség volt — ismételtem véleményemet. — Egyedül az én hibám volt, hogy hagytam, hogy rászedjenek. Ahelyett, hogy meghallgattam volna az idősebbek tanácsát, étvágyam támadt a magas haszonra. Guruló forintok Manapság mindinkább köztudottá válik, hogy az ország gazdasági egyensúlyát helyre kell állítani. A fundamentum erős, de a felépített házat meg kell szilárdítani, hogy a jövő még biztatóbb legyen. Ésszerű, okos, értelmes gazdálkodásra van szükség mindehhez, és főleg senkinek sincs joga azt gondolni, hogy van valahol egy kimeríthetetlen mesebeli pénzeszsák, amely dugig van, és amelyből mindenre telik. Népünk takarékos, régi szóval élve spórolós nép. Nagyanyám arra tanított, hogy a krajcártól kevesebbet érőt is fel kell venni a földről, hiszen kicsiből lesz a sok, fillérecs-, kéből a forint. Az OTP a megmondhatója annak, hogy ez a takarékosság nem veszett ki belőlünk manapság sem, és ha rólunk, önmagunkról van szó, akkor azért a legtöbb helyen van spórolás, kellő beosztás. Igaz, találkozhatunk helytelen, egyáltalán okosnak nem mondható takarékossággal is, az ilyenekre viszont manapság nincs szükség. — Miért nem használják az új fürdőszobát? — Tudja, a csempék, azok a drága, szép csempék..' — Miért rontjátok a szemeteket ezzel a 25-ös égővel? — Nehogy sok legyen a villanyszámla... Ismerős kérdések, ismerős válaszok. Most azonban éppen nem ezekről van szó, hiszen országos méretekben kell ésszerűen, megfontoltan élnünk, gazdálkodnunk, sőt költekeznünk is. — Mi a véleménye erről? — Mindenekelőtt a guruló forintokat kell megállítani! — Hogyan érti? — Nézzen csak szét akár egy nagy beruházáson,! Menyi drága fűrészáru, deszka, léc hever betaposva a latyakba, sárba? El kell keríteni egy építkezést ideiglenesen! Jó lenne az olcsó, elhasznált anyag is erre a célra. Nem! Mi drága valutáért vásárolt fenyőáruval tesszük mindezt. Bólogatok, önmagámban példát keresek szavaira. — Látott már maga terményszállítást? Akkor megnéz-! hette, hogy nálunk, amikor terményt szállítanak, búzától, kukoricától piroslik az út. Szórjuk az életet, gurulnak a forintok... És látott-e már tsz-ekben szoborrá merevedett műtrágyahalmazokat, vagy rozsdásodó gépóriásokat? — Értem! Szóval takarékoskodnunk kell mindezekkel.' — Nem csupán ezekről van szó! Igaz, ma is közmondás, hogy gyakran az olcsó a drága. Felépítünk valamit, összecsapjuk hevenyéből, majd lesz valahogyan alapon, és kiderül, hogy öt, nyolc esztendő múlva reped, összedőléssel fenyeget, restaurálni kell. Ezt nem szabad tenni! Inkább kevesebbet, de jobbat, időállót. Brosúraízű szavak, de a megyében is kapásból lehetne rájuk — sajnos — példákat hozni. Vannak épületeink, amelyek körül úgyszólván már kétszer elrohadt az állvány, de még mindig tatarozzuk. Folyamatosan! — Tudja, jó téma ez, amelyről beszélgetünk, de túl általános. Mit tehet az ember, én, te, ő, azért, hogy? — Mindenkinek tennie kell! Ha valaki a munkahelyén és a lakásában eloltja a ragyogó napfényben is égő villanyokat, ez már jelez valamit. Az még többet, ha én naponta lelkiismeretesen munkára fordítom a munkaidőmet. És ha én teszem, akkor feltétlenül szemembe ötlik mások lógása, pazarlása is... Másképpen kell tehát élnünk, másképpen kell gazdálkodnunk, mint eddig. Nem holnap, még ma! Nem neki kell kezdenie, hanem nekem! Ez nem megfontolandó tény, hanem kényszerítő követelmény. Megfogni a guruló forintokat, hogy megmaradjon a biztos holnap... y ’mmm* —«"> Szalay István ! Ügy ugrottam ebbe az üzletbe, mint az úszni nem tudó ember a mély vízbe. Nincs tehát abban semmi csodálatos, hogy hamar megkaptam a leckét. Hogy drágán megfizettem érte? Az is az én bűnöm. — Hallatlan, amit mondasz. — Nem. Ilyen a pénzvilág uralkodó joga. Ott örök háború folyik. Milyen szépen mondta a jogi profesz- szor: „bellum omnes contra omnium”. Aki nem tud győzni, legyőzöttnek kell lennie. De az idő távlatából nézve a dolgokat, hálásnak kellene lennem annak a két csibésznek. — Miért? — Mindenekelőtt a leckéért. Másodszor, ha ők valóban becsületes emberek lettek volna, a mai napig csak az a London melletti kis mosodám lenne. Sokat dolgoznék, s ki tudja, hogy megengedhetném-e magamnak, hogy hazámba utazzak és megvendégelhetném-e Szcecinben a lengyel újságíró csillagot? De az biztos, hogy nem lenne Mercede* sem. — De... — elkezdtem, de nem fejeztem be gondolatomat. MacAreck azonban megértette, mit akartam mondani. — Még egyszer ismétlem, soha nem voltam büntetve, és úgy vélem, soha nem állok, mint vádlott, bíróság előtt. Nektek itt vízözön előtti fogalmatok van sok mindenről. Nem volt kedvem vitatkozni a barátommal, hiszen úgysem értettünk volna szót egymással, így hát beszélgetésünket más témára tereltem. — Valid be, Henio, hogy mennyit fizettél rá arra a mosodára. — Égy fillért sem. — Hogyhogy? Hiszen az előbb hangsúlyoztad, hogy az affér elvitte a végkielégítési összegedet és a megtakarított pénzedet. — Igaz. De később ezek az urak voltak olyan udvariasak, hogy nemcsak a teljes összeget térítették meg, hanem még meg is tetézték. — Jó szívből? — Nos, nem teljesen —; mosolygott a barátom. — Okosabbak voltak, mint én Londonban. Akkor még az utolsó fontomért is kész voltam ellenük harcolni. Ök már más körülmények között, gyorsan kifizettek engem, hogy ne vigyem bíróság elé az ügyet. — Tehát megbosszultad a sérelmedet! — Nem. Nem gondoltam bosszúra, hanem csak elvesztett pénzem visszaszerzésére. — Londonban? — Nem. Vancouverben. — Beszélj érthetően. — Mert mindig félbesza-i kítsz — mondta Henryk és teletöltötte a poharakat az; arany színű itallal. — Meg kell mondanom neked — kezdte történetét MacAreck —, hogy nem én voltam az egyetlen áldozat. Olyan külföldiek kifosztására specializálták magukat, mint én, akikből abban az időben sokan voltak Londonban. Így a két üzletember szép kis vagyont kapart össze. És mivel okos emberek és előrelátóak voltak, rájöttek, hogy az „öreg, szeretett Anglia” klímája ártalmas lehet számukra. Már a hatóság is érdeklődni kezdett a két gentleman iránt, és valamelyik vérmes károsult megpróbálta lenvúzni a bőrüket. Elég az hozzá, hogy a két úr egy nannn nyomtalanul eltűnt Londonból és sok ezer kilométernyire, Kanadában kötött ki. (folytatjuk) Egy csinos tamburmajor (MTI fotó — KS)
