Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-14 / 37. szám

Labdarúgásban is saját nevelésére alapoz az Eger SE Vezényszavaktól és üteme­sen végrehajtott gyakorlatok­tól volt hangos az új egri sportcsarnok, amikor az egyik napon késő délután belép­tünk a nagyszerű létesítmény ajtaján. Az Eger SE labda­rúgó-szakosztályának ifjú­sági első csapata tartotta ed­zését, melynek ritmusát Benkő János edző diktálta. Az országos ifjúsági bajnok­ság miskolci csoportjában szereplő együttes tagjai nagy kedvvel végezték a gyakor­latokat, különösen azokat, amelyekben a labda is sze­repet kapott. Szemmel látha­tóan jó erőben vannak az if­jú labdarúgók. Labdaéhségük szinte határtalan, amit egy- egy hálót szaggató lövéssel is bizonyítottak. Mikor az ed­zés vége felé játékra került sor, néhány szót váltottunk az edzővel, érdeklődve a csa­pat őszi szerepléséről és a téli felkészülés menetéről. — Az őszi szezon végén az ötödik helyen állva fejez­tük be tavalyi szereplésün­ket a tizenhat csapatos me­zőnyben — kezdte mondan­dóját Benkő János, aki több mint tíz éve foglalkozik Egerben az ifjúsági labdarú­gással. — Két fővárosi csa­pattal — Honvéd, Vasas — erősödött a csoportunk, így véleményem szerint helyezé­sünk jónak mondható. Sze­retnénk is ezt megőrizni, bár tavasszal nehezebbnek ígér­kezik a sorsolásunk. A felkészülést január má­sodik hetében kezdtük, sok futással és erőnléti edzések­kel. A körcsarnok és a kon- dícióterem kitűnő lehetősé­get biztosít a felkészülésre. A gyerekek nagyon szorgalma­sak, így nem csoda, hogy jó erőben vannak. Február 18- án kupamérkőzést játszunk. A tehetségeket mindig jó szemmel kiválogató edző örömmel újságolta,' hogy já­tékosai közül Danyi, Berecz, Jánosi és Horváth J. már huzamosabb ideje az NB II-es csapat keretéhez tar­tozik. őszi teljesítményével közel került az előbbre lé­péshez a középpályás Ács, aki az: elmúlt idényben 11 gólt szerzett. Horváth A: sze­mélyében kitűnő kapusuk van. Az említetteken túl Apostol, Józsa és Szarvas őszi játékával volt még tel­jes mértékben elégedett az edző. A tehetséges Huszár egyenletesebb teljesítmény­nyel lehetne még nagyobb hasznára a csapatnak, mond­ta a szakvezető. A beszélgetés közben azt is megtudtuk, hogy jelenleg Benkő János nemcsak az if­júsági csapat edzője. Vállal­ta a szakosztály egész után­pótlásának felügyeletét is. Munkája -így bizonyos mér­tékben kiterjed a másik if­júsági, a két serdülő csapatra és az előkészítő csoportra egyaránt. Az egri Józsa Csaba nyerte az ifjúsági labdarúgók megyei futóversenyét. — Hallhatnánk erről a fel­ügyeletről bővebben? — A szakosztály egyik fon­tos célkitűzése, hogy a tehet­séges utánpótlás fejlődését a lehetőségek szerint meggyor­sítsuk. A kiemelkedő képes­ségű fiatalokat mindig ma­gasabb követelmények elé ál­lítjuk, hogy mielőbb eljussa­nak az első csapat keretéhez. Figyelemmel kísérem a többi edző munkáját is, segítem a fiatalok edzésre járását, kap­csolatot építünk ki az isko­lákkal. Eddig különösen a Gép- és Műszeripari Szakkö­zépiskola kollégiumával gyü­mölcsöző a kapcsolat. Közö­sen segítjük a fiatalok ta­nulmányi előmenetelét és labdarúgó-pályafutásuk fej­lődését. i — Hogyan áll a többi egri csapat a bajnokság félidejé­ben? — Az ifjúsági első csapat­tal párhuzamosan játssza bajnoki mérkőzéseit a serdü­lő első csapat, akikkel Páz- mándi Gáspár foglalkozik. Kosáristfjda MEAFC—EGEK SE 65—00 (39—27) NB U-es női mérkőzés, Miskolc. V.: Molnár, Vámos. ESE: Szakái 5, Nagy 14. Sönperger 11. Bartus M. 14. Vinczepap 8. Csere: Lesó 8. Kosa. Molnár, Mestyán. Ed­ző: Galambos János. Nagy küzdelem után, iz­galmas hajrában csak rutin­hiány miatt vesztett a ta­valyi bajnokság 4-ik helye­zettje ellen idegenben az NB II. egyik újonca. Az eg­riek bemutatkozása további sikeres szereplés reményét keltette. Kitűnt: Bartus M. 1979, február 11., szerda Csepel Autó—Egri TE 81—73 (14—30) NB Il-es férfimérkőzés. Budapest. 100 néző. V.:Vir- rik. Szabó. ETK: Szalay 17, Megyeri 4. Szabó P. 14. Hubert 10, Németh 8. Csere: Kovács P. 5, Varga 4, Szabó L„ Bu­kni, Kádas. Edző: Sípos Jó­zsef. A Közép csoport tavalyi bronzérmesétől szenvedett kis kosárkülönbségű veresé­get a főiskolás gárda. Két rövidebb időszaktól elte­kintve jól helyt állt a Ta­nárképző. Kitűnt: Szalay, Szabó P. Ugyancsak vereséget szenvedett az idénynyitón az Egri TK NB II-es női es i pata is. A Pesten játszóit Duna Cipő elleni mérkőzé­sükről tudósítás híján eny- nyít tudtunk meg. (Fotó: Szántó György) üj csapatot alakítunk ki, így 11. helyezésük a valós hely­zetet tükrözi. Az ifjúsági és serdülő második csapat Szász Sándor, illetve Liktor László irányításával a megyei baj­nokságban szerepel. Az ifjú­ságiak harmadikok, a serdü­lők nyolcadikok a tábláza­ton. Az előkészítő csoporttal Hanus József tanítja a lab­darúgás ábécéjét. Minden csoportban számos tehetsé­get figyelünk féltő gonddal, nevelünk nagy ügybuzgóság- gal. Néhány nappal beszélgeté­sünk után egymás ellen lát­tuk játszani edzőmérkőzésen a jobbik ifjúsági és serdülő csapatot. Irreális talajú pá­lyán — hiszen valamennyi egri salakos pályát alaposan megrongált az eső és az olva­dás —, elszántan küzdő csa­patokat figyeltünk elégedet­ten. Néhányan valóban igen tehetségesek, s csak rajtuk múlik, hogy mi válik belő­lük labdarúgásban. Fejlődé­sük szervezett keretek között, szakavatott kezekben, bizto­sítottnak látszik. Az egyesü­let többi szakosztályához ha­sonlóan, a labdarúgásban is egyre több figyelmet fordíta­nak az utánpótlás nevelésé­re. Ma már nem lehet vitás, hogy ez a legbiztosabb erősí­tés. Fesztbaum Béla Innen-mni Az egri járási bajnokság II. osztályában szereplő lab­darúgócsapatok részére Fel- szabadulási Kupa-tornát rendez az egri járási sport­felügyelőség. A kupa mér­kőzéseinek időpontjai: ápri­lis 1., április 4. és április 8. ★ Febníér 18-án indul a küzdelem az országos ifjú­sági és serdülő labdarúgó­kupában. Ezen a napon ke­rül sor a Petőfibánya—Va­sas, Ötvözet—Recsk ifjúsági és a Selyp—STC, Bélapát­falva—Balassagyarmat ser­dülő mérkőzésekre. ★ A sportköri elnökök, lab­darúgó-szakosztályvezetők és edzők részére szakmai megbeszélést és értekezletet tart március 8-án, 10 órai kezdettel Egerben az egri járási sportfelügyelőség. ★ Három hét végén, mégpe­dig február 24—25., március 3—4. és március 10—11-én rendezik meg Eger város if­júsági és serdülő kézilabda­tornáját Egerben, a dr. Münnich Ferenc úti edző­teremben. Nevezni február 17-ig lehet a városi sport­felügyelőségen. ★ Március 10-én, 9 órai kez­dettel Parádsasvár ad helyet az egri járás munkahelyi spartakiádja asztalitenisz-, sakk- és tekedöntőinek. A spartakiádon 11 egyesület versenyzői mérik össze tu­dásukat. A Népújság tippjei a 7. hétre: 1. Sz. Dózsa—SZEOL 2 x 2. Ikarus—Ganz-M. 2 1 3. Budafok—KKFSE 1 4. Bologna—Kóma x 5. Catanzaro—Inter. 2 6. Lazio—Fiörentina 7. Napoli—Lanerossi 8. Perugia—Juventus 9. Brescia—Lecco 10. Pistoiese—Cagliari 11. Rimini—Pescara 12. Sambened.—Sampdoria 13. Taranto—Udinese Pótmérkőzések: 14. Genova—Cesena 15. Miskolc—SZ. MTE 16. Szóin. MÁV—Nyiregyh. 1 t x X 1 2 Heves megye alpesi bajnoksága titban a győzelem felé, Bácsy Rita (Fotó: Szántó György) A versenynaptár szerint az 1979. évi megyei alpesi bajnokság két számát (mű­lesiklás -és óriás műlesiklás) február 10—II-én rendezte volna a Héves megyei Sí Szövetség. Az országos baj­nokság elhúzódása miatt va­sárnap a műlesiklásra ke­rült sor. A kis északi pá­lyán 350 méter hosszú, 150 méter szintkülönbségű, 53 kapuval nehezített pályát tűztek ki. A kétfutamos mű­lesikláson 67 Heves megyei induló volt. A jól előkészí­tett és rendkívül színvona­las pályán nagy versengés alakult ki, melynek nagy közönségsikere is volt. Eredmények. Nők. Ifi bajnok: Bácsy Rita (Kékesi Sas) 70,04. Serdülő I. bajnok: Szakács Mária (PAKÜSE) 108,72, 2. Sásdl Adél (PAKÜSE) 119.57J 3. Fejes Adrian (K. Sas) 119,79. Serdülő IL o. baj. nők: Tóth Gyöngyvér* (Gá­lya SC) 103,26, Tóth Emese (Galya SC) 120,82, 3. Béres Rita (Galya SC) 262,7a. Férfiak. Felnőtt, bajnoki Kovács Zsolt 68,73, 2. Gaz- dig Gyula 70,79, 3. Mészá­ros István 76,77 (mindhá­rom Kékesi Sas). Ifi bajnoka Asztalos Miklós 71,80, X Kovács Tamás 78,32, 3. Vógb Tibor 112,08 (mindhárom Kékesi Sas). Serdülő I. rv bajnok: Koczka István 88,50, 2. Bukovszky Győző 96,80, 3. Gallovich László 97,1 S (mindhárom Kékesi Sasfc Serdülő II. o. bajnok: Lő­rincz Péter 96,15, 2. Horváti* Gusztáv 105,41, 3. Molnár Sándor 112,42 (mindhárom Kékesi Sas). Birkózómérleg A Gyöngyösi Spartacus birkózó-szakosztályának ver­senyzői, noha már túl van­nak az új esztendő első ver­senyein, az elmúlt évi ered­ményekről Szőke Miklós ve­zető edző most készítette el mérlegét. A mintegy 50 fővel műkö­dő szakosztály birkózói 1978- ban két alkalommal verse­nyeztek hazai környezetben és 32 alkalommal léptek ide­genben szőnyegre. Felnőtt, ifjúsági, serdülő és úttörő korosztályú szabadfogasú sportolóik országos, Észak­területi versenyeken indul­tak el, s természetesen részt­vevői voltak a megyei baj­nokság küzdelmeinek. A számszerű eredményeket te­kintve országos versenyeken 23 első, 11 második és 14 Buhenkó József—levelezési sakkmester Megyénkben az utóbbi időben mind többen kap­csolódnak be a levelezési bajnokságokba. A sakk sportágnak ebben a részé­ben, az ellenfelek lépéseiket levélváltás útján közük egymással. Nos, — szép si­ker született, mert Bubenkó József gyöngyösi mesterje­lölt Heves megye történeté­ben először már megnyerte az országos levelezési baj­nokságot, függetlenül a hát­ralevő mérkőzésektől. A Ma­gyar Sakkélet januári szá­mában többek között ez áll: „A 17. országos bajnokság döntőjén példátlan fölény- nyel, százszázalékos ered­ménnyel vezet Bubenkó Jó­zsef: tíz pontjával már tel­jesítette a mesteri normát Jól , szerepeltek megyénk csapatai az MNK „A” és MNK „C" csoportjában. Az MNK „A” döntőben a Hevesi SE híres ellenfelek­kel szemben biztosította bentmaradását a legfelső osztályban. A verseny dere- ' kán meg érmes helyezési- is esélye volt n csapatna* 1 fit,-- a hajrá nem sikerült.- A végeredmény a következe (a néhány függő már nem befolyásolja az érmes he­lyezéseket s a kiesést sem.): 1. KGM Vasas 28,0, 2. Ta­tabánya 25,5, 3. Debrecen 24,0 (2), 4. Viscosa 22,5, 5. Ny. Taurus 21,0 (1), 6. Kar­cag 19,5 (1), 7. Hevesi SE 19,5, 8. Híradó 17,0 (2), 9. Szekszárd 15,5 (3), 10. Asz­talos SE 13,0 (4), 11. Olaj­bányász 6,5 (3). Csapatunk ezúttal is egy­ségesnek bizonyult. A pon­tok táblánkénti megoszlása a következő volt: 1. tábla Tóth Mihály 5,5, 2. tábla Orosz Péter 4,5, 3. tábla Forgó János 6.0, 4. tábla Bádcr Miklós 3,5. A követ­kező ciklusban újból a leg­magasabb szinten verse­nyezhet a hevesi gárda. Reá­lis célkitűzés ismételten csak a bennmaradás lehet. Ez rendkívül nehéznek Ígérke­zik, mert a kiesett csapatok helyét jóval erősebbek fog­lalják el. Ugyancsak sikerrel vette az akadályt az MNK C III. csoportjában a Füzesabonyi Vasas SC csapata. Csoport­jából elsőként jutott tovább íz MNK ..B” döntőbe. A ■snpat összeállítása és a pontok táblánkénti megosz­lása a következő volt: 1. tábla: Engel 3,52, 2. tábla: Hegedűs R. 2,5., 3. tábla: Hajnal 4,5, 4. tábla: Zeré­nyi 4,0 pont (5 mérkőzés­ből). A csapat célja a „B” döntőből is a továbbjutás kivívása. Ezenkívül másik csapat indítását is tervezik a „C” döntőben, ami elis­merésre méltó kezdeménye­zés. örvendetesen megszapo­rodott a füzesabonyi levele­ző sakkozók száma az egyé­ni versenyeken, is. A már említett versenyzőkön túl­menőén Csanálosi és Koncz szerepel különböző csopor­tokban. Hegedűs Rafael, — e csoportban — míg Hajnal Gy. az I. o.-ban érdekelt. Változatlanul jól szerepel Orosz Péter is az országos bajnokságon. Jelenlegi hely­zetét s hátralevő mérkőzé­seit' figyelembe' véve való­színűnek látszik, 'hogy telje­síteni- fogja a levelezési mesterjelölt! címet. Hor­váth Dénesről, a GYESE versenyzőjének szereplésé­ről már közel sem mondha­tó el ennyi pozitívum. Nála nem a tudással, hanem a hozzáállással volt komoly probléma. Ügy indult, hogy akár a dobog óra is eselyes lesz s. aztán hirtelen „le­eresztett”. harmadik helyezést érteit e5 az Észak-területi kiírásokról 46 éremmel tértek meg. Ösz- szességében 145 egyéni he­lyezés fűződik a Gyöngyösi Spartacus birkózóinak nevé­hez. 1978-ban Túri Csaba volt a szakosztály legeredménye­sebb versenyzője, aki a 63 kg-os súlycsoportban az or­szág legjobb serdülői között van, A felnőtt NB Il-es sza­badfogású CSB-n a Gyöngyö­si Spartacus legutóbb a 8. he­lyen végzett, ezzel a telje­sítménnyel ismét kiharcolták, hogy 1979-ben is a második volnalban indulhassanak. A csapatban a következők sze­repeltek: Demeter Ferenc, Bódi József, Tóth István, He­ring Péter, Molnár Tibor, Varga Róbert, Páll Lajos, Gyimesi Attila, Sólya István, Oláh Tibor, Németh József és Gulyás Miklós. Az utánpótlásgárda fiatal­jai közül jó versenyered­ményekről tett tanúbizonysá­got Horváth Károly, Tóth Ta­más, Holecza Ferenc, Grócz István, Simon Tibor, Tamási Frigyes, Csoszánszki Antal, Huszár Attila, Veres Gyula, Gedeon András, Gedeon Csa­ba, Gedeon Péter, Tóth Tibor, Péter Alvarez, Hanka Ferenc, Trombitás Miklós és Huszár Béla.- A-gyöngyösi birkózók 1973- ban jobb körülmények között készülhettek, mint a koráb­bi években, mert a szakosz­tály új szőnyeggarnitúrát ka­pott. Szőke Miklós vezető ed­zőnek sokat segített év köz­ben Erdélyi Károly szakosz­tályvezető, ifj Szőke Miklós intéző és Molnár József ed­ző. A Gyöngyösi Spartacus birkózó-szakosztalya a tava- lyi alapokról akar 1979-ben előbbre jtiJja. f I

Next

/
Thumbnails
Contents