Népújság, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-17 / 13. szám
B sokoldalúság titka: Vállalkozó kedv és támogatás — Hajrá GMSZ! Hajrá gé-em-esz! Elemi erejű a biztatás, amely több mint ötszáz diáktorokból szűnni nem akaróan szól. És ugye ettől nem csoda, ha az ellenfélnek inába száll a bátorsága. Aki GMSZ-mezben játszik, nem ismer elveszett labdát, erejükön felül is rá tesznek egy lapáttal. Évközben. tétmérkőzésen. az iskoláért. Nem egyszer, nem kétszer. S nem is eredménytelenül. Egerből, a Gép- és Műszeripari Szakközépiskolát diáksportolóinak szép eredményei alapján ismerhetik országszerte. Az még aligha menne csodaszámba, amennyiben a fiúiskolának csak a kosárlabda-együttese lenne remek, hiszen ifj. Csányi Barna testnevelő tanár, az NB I-be ismét feljutott Egri Finommechanika edzője tanít itt. A felsorolást most érdemes félbeszakítani és a tények elé menni. Nos, a tanintézet 560 tanulójából 240- en tagjai a Diáksportkörnek. Ez a szám — ami az iskola tanulóinak több mint 43 százaléka — már önmagában árulkodik arról, hogy az egri GMSZ-ben a sportnak jól szervezett keretei vannak. Labdarúgó-, kézilabda-, kosárlabda-szakosztályuk működik és a tevékenységére méltán büszke a 150 diákot tömörítő Országjáró Diákkör. Néhány esztendeje csupán az emeleti tornatermük volt. Ma rendelkeznek bitumenes kézilabdapályával, ami még az idén villanyvilágítást kap. A sportkombinát szintén saját erőből kialakított része a 80 méteres négysávos gumiaszfaltos futópálya. Az iskola alagsorában, fedett lőteret alakítottak ki, amellett használják az Eger SE birkózószakosztályával közösen épített tágas birkózócsarnokot, a hozzákapcsolódó, felszerelt kondicionálóteremmel. Az épülettömbben lakó 281 kollégistát játékra csábítja az aulában állandóan felállított hat pingpongasztal. Találnak mozgáslehetőséget hazautazásig a vidékről bejárók. Ahogy épült, s lett mind gazdagabb az iskola sport- létesítményekben, úgy jöttek az eredmények. Sőt, mindig egy fokkal előbb érkezett a siker. A labdarúgóik 1977-ben például Országos Középiskolás Kupát nyertek, a most folyó kírás- ban már megyei kupagyőztesek, a játékosokat Sóskúti Péter testnevelő tanár edzi. Szabó Péter műszaki tanár kézilabdázóival helyezést hozott a tavalyi Országos Középiskolás Kupa döntőjéről. A mostani évfolyam a korábbi bronzérmet valamivel alább adva az ötödikként fejezte be a végküzdelmet. A kosárlabdázóik a legutóbbi Országos Középiskolás Kupa döntőjében rosszabb kosárkülönbséggel szorultak a második helyre. Az ODK-soknak nyaranta vízi tábort vezet Busák László tanár, télen a közeli Bánkúira járnak síelni. Saját faházuk, igényes felszerelésük van. A felsorolásnak ezzel még korántsincs vége. A testnevelő páros tanórai munkája az iménti eredményekből merítkezik. Erről múlt évi OSN-gyakorlatú k szakértékelése, látványos bemutatójuk fogadtatása győzött meg. A „műhelymunkáról” a következőket mondta ifj. Csányi Barna: — Az V. Országos Sportnapok megyei kiemelt ünGyőzött, most győzni tanít Kevés annyira elfoglalt ember lehet, mint Alek- szandr Medvegy, minden idők legeredményesebb szovjet birkózója. A szabadfogásban háromszoros olimpiai, hétszeres világ-, és háromszoros Európa-bajnok „aranygyűjtő” életének minden percét kitölti a sport, s közelebbről örök szerelme — a birkózás. A 41 éves Medvegy serényen és érthetően nagy gyakorlattal vesz részt a Szovjetunióban meghirdetett, s méltán népszerűvé vált „Olimpiai bíró” elnevezésű akción, melynek során kiválogatják a legjobb szovjet bírókat az 1980-as olimpiai játékokra. Gyakorlata bőven van, hiszen a birkózóvilágversenyeken 1972-es visszavonulása óta rendszeresen kezeli a sípot. — Örülök, hogy ott lehetek a Szovjetunió népeinek 1979-es spartakiádján. hiszen óriási jelentőséget tulajdonítok ezeknek a versenyeknek. Jómagam is itt vérteződtem fel technikai repertoárral. Mielőtt 1964-ben. 1968-ban, és 1972-ben olimpiai aranyérmes voltam, a megelőző években mindig sikerült a spartakiádon is győznöm. Nem is tudom, melyik volt a nehezebb, mert a spartakiád mindig remek erőket vonultatott fel . Kernelem, 1979- ben már az én tanítványaimmal is megismerkedhet a világ. Medvegy Minszkben él és dolgozik. A bjelorusz főváros hat felsőoktatási intézménye hallgatóinak sportéletét szervezi. Edzőként előszeretettel foglalkozik 18—20 éves, 100 kg-os. és nehézsúlyú kategóriába tartozó if- jakkal. Ez érthető: ő a nehézsúlyban birkózott annak idején, 1961.. és 1972. között csodálatos pályafutása során. — Az olimpia nemcsak kivételes élményeket ígér bíróként. volt olimpikonként egyaránt, de árgus szemekkel figyelem majd „alanyaimat” is az ötkarikás szőnyegen. Tudniillik 1981-ben szándékozom befejezni kandidátusi disszertációmat. A téma rendkívül sokirányú előmunkálatokat, forráskutatást igényel. Arról írok dolgozatot, hogy miként lehet a legoptimálisabb módon felkészíteni világversenyre a két nehéz kategória — 100 kg és nehézsúly — kiemelkedő tudású birkózóit nepélyére kollégámmal Sóskúti Péterrel 12 perces rit- musos futóiskolát terveztünk. Noha az egri városi stadionban csak a legjobb gárda lépett gyepszőnyegre, a testnevelési órákon mindenki rendszeresen gyakorolt. Eleinte nem mondom a több mint két kilométeres táv teljesítése nehezen ment. A felkészülés végén kiszámítottuk, hogy az iskola tanulói egyénenként addig mintegy 120 kilométert futottak. A városi stadiont zsúfolásig megtöltő, 15 ezer főnyi közönség osztatlan elis-' méréssel fogadta a futóiskolát. A szakzsüri legjobb gyakorlatnak a Gép- és Műszeripari Szakközépiskoláét minősítette. 1978-at egyébként úgy zárta az intézmény, hogy valamennyi tanulója megszerezte az Edzett Ifjúságért mozgalom valamelyik fokozatát! Az. eddig leírtak tették igazán indokolttá, hogy végül. de nem utolsósorban Bak László igazgató szobájának ajtaján kopogtassunk. A kérdés, melyre kíváncsiak voltunk: — Hogyan értékeli az intézmény vezetője az iskolában folyó testnevelési és sportmunkát? — Természetesen nagyon örülök az eredményeknek, sikereknek, a pezsgő sportéletnek. Ezzel kapcsolatban elsődlegesen a kitűnő személyi feltételeinket említem. Olyan tanáraink vannak, akik számára a munkaidő nem véges fogalom. A tárgyi feltételek megteremtése már velük együtt az iskolavezetés gondja is. Van egy alapelvünk, s ez nemcsak erre a. tantárgyra vonatkozik, aki itt kezdeményez, akar valamit, kér, azt támogatjuk. A testedzés terén munkatársaink nem tudtak olyat kérni, amiben ne segítettük volna őket Egy-egy vállakózás sikere után nekiüt is kijárt az elismerés. A jó elnyeri jutalmát — mondhatnánk. Az egri GMSZ kosarasai jutalomképpen vendégszerepeitek Heves megye bulgáriai testvérmegyéjében, Targovisté- ben. Kézisei Lengyelországba kaptak meghívást, az ODK-tagok egy csoportja csehszlovákiai sítáborozáson vett részt. A város két legnagyobb sportgyesületé- nek, az Eger SE-nek és az Egri Finommechanikának utánpótlásbázist jelentenek. Mit lehet ezek után kívánni? Csak így tovább, GMSZ! Budavári Sándor Napirenden: Gyöngyös honvédelmi sportja Mint mindenütt az országban. így az MHSZ Gyöngyös városi vezetőségénél is kibővített tanácsadó testületi ülést tartottak a napokban, amelyen jelen volt Széles János, a HNF városi titkára és Ali István, városi sportfelügyelő. Az 1978. évi feladatok végrehajtásáról, az eredményekről Diósi Imre őrnagy, az MHSZ városi titkára tájékoztatta a jelenlévőket. Többek között elmondotta, hogy állandósult a klubok taglétszáma. s jelentősen növekedett a pártoló tagok száma. A 18 klubnak (10 lövész. 4 honvédelmi, 2 rádió, 1 modellező és 1 tartalékos) 792 versenyzője van. A MÁV kitérőgyári lövészklub és a városi rádióklub „A” típusú. minőségi szakosztályokat működtet. Legjobb versenyzőik országosan ismertek. A minőségi eredmények elérése mellett nagy gondot fordítottak a tömegversenyek szervezésére is. A hatfordulós honvédelmi kupa lövészversenyen 15 ezren, a kétfordulós ÖHV-n pedig hétezren mérték össze tudásukat. A tartalékosok országos lövészversenyén a Varga Gyula, Kólán János, Demeter György, Csege Gyula összeállítású gyöngyösi gárda ismét helytállt, húsz csapat közül a tizedik lett. A múlt esztendő jelentős létesítményfejlesztési eredménye: használható állapotba került az új városi lőtér. Minőségi versenyekre csak akkor kerülhet itt sor, ha elkészül az öltöző, a gondnoki lakás és biztonságosan megoldott lesz a fegyvertárolás... A Gagarin Hőerőmű Vállalat szocialista brigádjai megépítették a lőtér 300 méter hpsszúságú kerítését is. A javuló propagandamunka eredményeként az előző évekhez viszonyítva megsokszorozódott a szövetség lapjának, az MHSZ Élet előfizetőinek a száma. A titkári beszámoló az idei főbb feladatok ismertetésével ért véget. Csak röviden... Ötödször is győzött, a szófiai Szerdika nemzetközi kézilabdatornán a magyar válogatott. A hat csapatot felvonultató torna utolsó napján Magyarország a vendéglátó Bulgária válogatottja ellen Tépett pályára, s könnyedén. megerőltetés nélkül 15:14 (7:7) arányban bizonyult jobbnak ellenfelénél. Furcsa módon zárult a Rio de Janeirótól 30 km-re fekvő Nova Iguacuban egy alacsonyabb osztályú brazil labdarúgó-mérkőzés. amelyet a Motto Agudo. illetve a Cruzeirinho játszott. Utóbbi, a vendégcsapat a befejezés előtt 15 perccel 2:0-ra vezetett, amikor a hazaiak egyik hátvédje pisztolyt rántott, s egy vendégcsatárt lábon lőtt! Másodpercek alatt valóságos csata tört ki a nézőtéren a két szurkolótábor között, s ennek a „mérkőzésnek” lett áldozata három helybéli. A rendőrség nagy nehezen teremtett rendet, húsz szurkolót letartóztatott. Szemtanúk elmondták, hogy a két csapat játékosai közül többen félelmükben a közeli bozótba menekültek, s állítólag még mindig nem kerültek elő. És még egy adalék: Nova Iguacut úgy tartják számon. mint a legtöbb erősza1 1979. január VU szerda Szabó J. és Patrik nyert bajnokságot A sokadik bajnoki címét szerző Patrik Ágnes (Fotó: Szántó György) Egerben a Gárdonyi Gimnázium tornatermében rendezte meg a Heves megyei Asztalitenisz Szövetség a megye 1979. évi felnőtt egyéni bajnokságát. Hat egyesület — Egri Kolacskovszky, Egri Vörös Meteor. MÁV HAC, Gyöngyösi Vasas Izzó, Visz- neki Tsz SK. Siroki Vasas — versenyzői alkották a mezőnyt. A résztvevők közül hiányzott több élversenyző. akik egyetemi vizsgák, vagy betegség miatt maradtak távol. A korábbi években a megyei egyéni bajnokságban szerepelt egyesületi versenyzők közül hiányoztak a lőrinci, hevesi asztaliteniszezők. .; A férfi egyesben a hatvaniak veteránja, Szabó József győzött, a női egyesben Angyaláé Patrik Ágnes szerezte sokadik megyei bajnoki címét. Kellemes színfoltja volt a küzdelmeknek az utánpótlás korúak jó helytállása. Elsőként egy új nevet említhetünk Bánkuti Bea (Egri VM) személyében, aki például a több éve versenyző Kovács Máriát verte. Az ugyancsak egri Ádám Anita serdülő létére két számban is bronzérmes tudott lenni, de rajta kívül Beniczki Magdi és Molnár Ági játszott meg eredményesen. A fiúknál Hídvégi Balázs (Egri Kolacskovszky) és Maksa (MÁV HAC) szereplése emelhető ki. A megyei bajnokság eredményei. Férfi egyes: 1. Szabó József (MÁV HAC), 2. dr. Sonkádi (Egri Kolacskovszky). 3. Drávitzki P. (Gyöngyösi V. Izzó), 4. Román Péter (Egri Kolacskovszky). Női egyes: 1. An- gyalné Patrik Ágnes (Egri VM), 2. Ács (MÁV HAC) 3. Szabó J. (MÁV HAC), 4. Mészáros (Egri VM). Férfi páros: 1. Román Péter—dr. Sonkádi János (Egri Kol.), 2. Szabó J.—Karácsony (MÁV HAC), 3. Drávitzki P. —Drávitzki I. (Gyöngyösi V. Izzó). 4. Bódi—Hídvégi (Sírok. Egri Kol.). Női páros: 1. Patrik—Mészáros (Egri VM), 2. Ács-Szabó J. (MÁV HAC). 3. dr. Ruttkainé— Ádám A. (Egri VM), 4. Ádám Gy.—Kovács (MÁV HAC). Vegyespáros: 1. Szabó József—Ács Eszter (MÁV HAC) 2. Karácsony—Szabó Judit (MÁV HAC), 3. Hídvégi—Ádám A. (Egri Kol., Egri VM), 4. dr. Sonkádi— Patrik (Egri Kol.. Egri VM). Az egyéni számokban a legjobb nyolc közé még a következők jutottak: Hídvégi. Kulcsár (Siroki Vasas). Karácsony. Drávitzki I. Adóív A., Ádám Gy.. Beniczki (Fari VM), Bánkuti (Egri VM). kos halálesettel „rendelkező” brazil települést... Az Egyesült Államokban vendégszereplő magyar úszó- nők még egy versenyen részt vettek. Nasehwilleben a 200 yaídos hátúszásban a román Bunaciu győzött 2:03.14 perccel. Verrasztó Gabriella második lett. Időeredményéről, akárcsak az egri Fodor szerepléséről nem érkezett jelentés. ★ ÁTIGAZOLÁSI ..STOP”. Az OTSH elnöke az olimpiai játékokra történő tervszerű felkészülés érdekében elrendelte, hogy 1979. janu- ,ár 16-tól 1980. augusztus 15-ig az olimpiai keretek tagjai nem igazolhatók át más sportegyesületbe. Nem terjed ki a korlátozás a sorkatonai szolgálatra behívot- takra. a felsőoktatási intézmények nappali tagozatára felvettekre, valamint azokra a sportolókra, akiknek egyesülete, szakosztálya ezen időszakban megszűnik, vagy összevonásra kerül. Sakk Varsóban a hetedik fordú«j lóval folytatódott a sakkvilágbajnoki zóna verseny, aa öt magyar versenyző közül négy döntetlen eredménynyel zárta mérkőzését. Por- tisch találkozója a lengyel Skrobek ellen függőben maradt. a magyar versenyző valamivel rosszabbul áll. Eredmények. 1. csoport3 Shnapik . (lengyel)—Ribli 0.5:0.5, Jansa (csehszlovák)— Radulov (bolgár) 0:1, Prand- stelter (csehszlovák)—Lengyel 0.5:0.5. Függők: Portisch F.—Skrobek (lengyel), Inkev (bolgár)—Gheorghiu (román). A csoport állása: Prandstet- tér, Ribli 5.5. Radulov, Shnapik 4—4, Gheorghiu 3.5 (1); Lengyel 3.5 Portisch Inkev 2.5—2.5 (1—1), Skrobek 1.5 (1), Jansa 1.5. 2. csoport; Adorján—Er* menkov (bolgár) 0.5:0.5. Gin- da (román)—Schmidt (lengyel) 1:0, Gitescu (román) —Sikora (csehszlovák) 1:0. Sax—Popov (bolgár) 0.5:0.5. Függő; Kuligowski (lengyel) —Smejkal' (csehszlovák). A csoport állása: Sax, Ermen- kov 4.5—4.5. Smejkal 4 (1); Adorján. Ginda 4—4. Popov^ Schmidt és Gitescu 3—3, Ku- logowski 2 ((1), Sikora 2. (MTI)f A Népújság tippjei a 3. hetreS 1. Avellino—Juventus 3 2. Fiorentina—I.-nazionálé 3. Lanerossi—Atalanta 4. Milan—Lazio 5. Kóma—Ascoli 6. Torino—Catanzaro 7. Bari—Genova 8. Brescia—Cesena 9. Foggia—Monza 10. Rimini—Palermo 11. Sampdoria—Pescara 12. Sambened.—Taranto 13. Spal—Temana Pótmérközéseka 14. Léccé—Nocerina 15. Napoli—Verona 16. Perugia—Bologna 1 X *~> 1 1 1 X í 1 1 1 ■> x 1 TTEJ'.Um _____Alläs____ M unkaügyes termelőszövetkezetbe állast változtatna. ,,Tavasz” jeligére az egri hirdetőbe.______ V állalatok, szövetkezetek, ktsz-ek figyelem ! Bedolgozó munkaviszonyt keresek lakatosszakmában. Speciális lemezmunkákat, mindennemű hegesztést, alumíniumot is vállalok. Párád környéke előnyben. „Kifogástalan minőség” jeligére az egri hirdetőbe. ________ D innyekertészetet vállalok 10—15 holdig. Értesítéseket Paja József 3014 Hort, Hold u. 10 szám alá kérek. Aiitomatikában jártas villanyszerelő, elektrikusi telepkezelői vizsgával állást változtatna, március elsejével. „21 — március 1” i élig éré az egri hirdetőbe. INGATLAN családi házra cserél - belő. „Május. 063” jeligére az egri hirdetőbe _______________ o szobás családi ház beköltözhetően eladó. Kompolt, Kölcsey U. 20. jarmg 1600-as Lada eladó. Eger, Kallómalom u. 64. fsat. 1.__________ M ost vizsgázott 3 éves Lada 1200-as eladó. Cím: Sági László 3382 Tarna- szentmiklós, Széchenyi u. 3. Telefon: Tarnaszentmiklós 7. Skoda S 100 25 000 kilométerrel eladó Gyöngyös, Csalogány u. 36. Bencze. IT Zaporozsec megkímélt állapotban Dicsőn eladó. Sírok —Kőkút, Verpeléti u 60. VEGYES Fajtiszta írszetter kölykök igen olcson eladók. Eger, Lile- rali u 7. (Vár mögött, Janicsár u.' mellett) Gallasy te- lefon: 11-328. Csehszlovák variálható gyermekkocsi eladó. Eger, Baktai ltp B/l. Süléi. Két szamár eladó kocsival. Érdeklődni lehet Tárd, Arany János u. 17. sz _______________• E ladó 6 éves tehén, 5 hónapos vemhes, még fejős. özv. Molnár Jánosné, Makiár, Rákóczi 5. Gáztűzhely palack- kal együtt eladó Eger, Lőcsei u. 8. sz. Simoneknál HÁZASSÁG 170 cm magas, 19 éves fizikai dolgozó, házasság céljából megismerkedne csinos, szolid lánnyal. „Reád várok” jeligére az egri hirdetőbe. Pince eladó. Érdeklődni Ostoros, Rózsa U. 4. SZ.______ E gerben, . a Lajos város területén 280 n.- öl építési telket építési engedéllyel, rajta: 2 szoba-összkomfortos család5 ház + garázzsal elcserélem vagy eladom első emeleti *' szobás, gázos. rázsos „Gyors lak kbm íveli' j hr-de^-’b* 1 erkély es ti* lakás »ri 2 «• szövet eladó, 7obás kezevagy m K öszönetnyil vánítás Köszönetét mondunk a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek akik szeretett édesapánk KESKENY LAJOS ny. vasöntő temetés előtti búcsúztatásán megjelentek részvétükkel, virágaikkal f sJdalmunkat enyhítették A gyászoló család L í