Népújság, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-14 / 11. szám

**a^a/\ám^/wwwwwwwwvwwwwwwwwwwwwwwvw Tornyai Jánosra emlékezünk j Száztíz éve, 1869. januárjában született Hódmezö- > vásárhelyen Tornyai János festőművész, az alföldi > parasztság életének és környezetének kritikai realista > tolmácsolója. Életképein eleinte a lírai, később drá- > mai előadásban ábrázolta a magyar paraszt életét. > Festményei nagy részét a hódmezővásárhelyi múze- > umra hagyta, amelyet 1951-ben Tornyai János Múze- > umnak neveztek el. S Képeinken: önarckép és a Menyecske a műterem- > ben című alkotása látható. > t^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/VSAAAAAAAAAAAAAAA/ Restaurálják a canterburyi székesegyházat Gyarapszik az NDK künyvlárállománya 1250 könyvvel növekszik hetenként a Német Állami Könyvtárak állománya. Az NDK tudományos univerzá­lis könyvtára könyvei egy­más mellé állítva egy 140 kilométeres polcot töltené- nek meg. Jelenleg 8000 olvasó hasz­nálja a berlini könyvtárat. A könyvek és a 35 ezer előfizetett lap,' folyóirat mel­lé 722 ezer kézirat és atlasz, valamint 20 ezer lemez, 365 ezer kép, grafikai lap. ex libris között válogathatnak. Az 1661-ben alapított könyvtár különlegességei közé tartozik például a „Kur­fürstenatlas”, amely 125 ki­logrammos súlyával és 2,2 méteres magasságával jelen­leg a világ legnagyobb könyvének számít. Az NDK fővárosában je­lenleg hatszáz kölcsönkönyv- tár működik. Az állami köl* csönkönyvtár minden egyes olvasójára a berlini tanács költségvetéséből kb. 47 már­ka jut. Ezt új könyvek vá­sárlására fordítják. Ez ideig 5,6 millió dollár gyűlt össze Anglia egyik ne­vezetessége, a Londontól 88 km-nyire levő Canterbury székesegyházának restaurá­lására. A XII. századbeli templom párafVn szépségű festett üvegablakai — a le­vegő vegyianyag-tartalma miatt — rohamos pusztulás­nak indultak, a méltóságtel­jes normán homlokzat mál­ladozik. A legsürgősebb munka az „Adám teremté­se” című 1178-ból származó mozaik megmentése volt, de a mesterek már hozzá­láttak a többi üvegtábla fel­újításához is. A festett üve­gen bibliai történetek eleve­nedtek meg, melyeket ere­detileg az írástudatlan za­rándokok épülésére készítet­tek. A szakértők szerint a székesegyház festett üveg­táblái Angliában a legré­gebbiek és valószínűleg Eu­rópában is. Felújításuk azért is fontos, mert jelenlegi ál­lapotukban alig húsz évig ha megmaradnak. A falakat több mint 800 éve egy francia építész, Wil­liam de Sens tervezte. Ezek is restaurálásra szorulnak már, ugyanúgy mint a 71 méter magas torony, mely valószínűleg a legszebb ang­liai templomtorony. De a látogatókat * nemcsak ez vonzza, hanem a katedrális északnyugati kereszthajója, ahol Becket Tamást gyilkol­ták meg, és ahol a Fekete herceg, Edward sírja áll. A különleges üvegfestmé­nyek helyreállítására külön héttagú restaurátorcsoport alakult, akik a legegysze­rűbb módszerektől az ultra­hangos eljárásig minden módszert kipróbálnak a fe­lület megtisztítására. Az ,,Ádám teremtése” című üvegfestmény már újjászü­letett, de olyan törékeny, hogy nem tették vissza ere­deti helyére, a székesegyház nyugati ablakába, hanem az altemplomban rendezett ki­állításon mutatják majd be. Hasonlóképpen nagy feladat az épület felújítása. A hom­lokzatról hatalmas faldara­bok hullottak le, s a torony is megrepedezett. Az üveg- festésihez hasonlóan a kőfa­ragó mesterség is szinte ki­vész, így a canterbury szé­kesegyházban saját kőfara­gó műhelyt rendezték be, s öt mester négy tanoncot ok­tat erre a ritka művészetre. üssz@za ruca Kurucz Gyula regény® A rossz társadalmi közérzetről századunk irodalmai több olyan regényt ismer, melyeknek regénytörténeti je­lentősége ma már vitathatatlan. Élményt adó példákat őriz az emlékezet az európai irodalomból, de a hatvanas­hetvenes évek magyar prózája is több változatban ábrázolt reménytelenül bezáruló életeket. A különböző regényval-i tozatok mögött természetesen eltérő világnézeti indítékok találhatók, de — úgy tűnik — jelenkori irodalmunk a szo­cialista társadalom viszonyai között is érzékeli a széthulló emberi kapcsolatok tragikumát. Erről győz meg bennünket — a legutóbbi másfél év* tized magyar irodalmában többször is felbukkanó sorsáb-] rázólások után — Kurucz Gyula összezárva című regénye; amelynek hőse szinte' vegytiszta változatban képviseli elő»- deinek minden tulajdonságát. Sára Béla magyar—törtébe-’ lem szakos középiskolai tanár élete valóban zsákutcába jutott: otthon egy testileg-lelkileg eltompult feleség és egy sajnálatra méltóan csúnya, érzelmi válságaivál küszködő kamaszlány silányítják napjait, amelyeket oly kiábrárrí ditóan árnyékol be a pénztelenség, illetve az igények és att anyagi lehetőségek megoldhatatlan ellentéte; az iskolában pedig a merev bürokratizmus fosztja meg hivatásának parányi szikrájától és hitétől. Ez utóbbi ugyan csak távolJ ról sejlik fel, mert Kurucz Gyula regényének valóságköze­ge szándékosan leszűkített. Sára Béla alig mozdul ki aá undorítóan egyhangú lakás falai közül, s amikor megteszi; akkor is a csömör kiábrándító keserűségével ébred a futó szerelmi kaland és az egykori barátok részegségbe főj1*1? szeretetének mámorából. Tragikusan kisiklott életű regényhőst mintázott meg Kurucz Gyula, s e tragikus jelleget, csak fokozza, hogy Sára Béla tisztán és józanul látja saját helyzetét. Önma-, gával él „összezárva”, kínlódva vallja be lelki törpeségétj saját magát vonja kínpadra. Ennek az önfeltáró boncolás-, nak az Írói közlés módozatai közül a belső monológ felel meg legjobban, mert a válságba jutott személyiség így, szabadon kalandozhat a valóság és az álomszerű emlé­kezés, valamint a jelen és a múlt között. Ily módon áll össze a regény világa, amelyben a leszűkített regénytér és a kevert regényidő szabad teret enged a lelki kalandozás-; nak. Ebben a vállalt szembenézésben jelöli meg az író is mondanivalóját. A regény fülszövegében olvasható valló-; mása szerint: „Ma is magaménak érzem sok tanáremlék-; bői összeálló hősét... olyan személyiség célját, vágyát, aki önmagának felel tetteiért, mert ebben már bennefoglal-; tátik a társadalom iránti felelősség is”. E rokonszenves vallomás ellenére az olvasóban szám­talan kérdés marad megválaszolatlanul. A jellemmotiváciá — az emlékekből felvillanó, s a gyermekkor érzelmi gát-: lásaira utaló freudista komplexusok ellenére — szegényes,1 és így aligha dönthető el, hogy az író a jelenkori magyar értelmiség modelljét akarta-e megmintázni, vagy tipikus pedagógus-személyiséget ábrázolt? A valóságos élethelyze­tek motiváló jelenléte hiányzik a regényből, illetve szere­pük csak periférikus. Sára Béla elvontan megalkotott alakja, kiélezetten humán értelmiségi mivolta nem teszi őt olyan modelláló típussá, amelyből leszűrhetnénk követ-’ keztetéseinket a mai magyar értelmiségre, vagy akár a középiskolai pedagógusokra. Nem csodálkoznánk, ha Ku­rucz Gyula regénye éppen a pedagógusok körében váltana ki vitákat és továbbgondolásra serkentő ellenérzéseket (Magvető, 1978). E. Nagy Sándor A Z artista felugrott a csillár* ra, három fordszaltót csi­nált. aztán spárgába lezuhant. Amikor felállt, azt mondta: — Formában vagyok. — Óriási formában vagy — mondta az asszony, és megcsókol­ta, és hozzásimult. Imádta a fér­jéi. Az artista felöltözött, kalapot vett. és elindult a felvételi irodá­ba. Amikor bement § nagykapun, levette a kalapját, amikor bement a kis ajitón, köszönt és meghajolt: — Kérem szépen... az igazgató... úgy tudom, a következő produk­ció. í. A titkárnő, akj valamikor lovar­nő volt, egy párnázott ajtóra mu­tatott. — Bent — mondta, aatán fel­ugrott az aktatömegre, ami olyan magas volt, mint egy ló. Az artista megkopogtatta a párnázott ajtót, de a párna nem kopogott Illetlen dolognak tar­totta. hogy az ajtón kopogás nél­kül lépjen be. kiment az utcára, és beugrott az ablakon. Amikor talpra esetit és mosoly­gott, látta, hogy az igazgató egy nagy asztalnál egy kis, karikalá­bú emberrel sakkozik. — Jó napot — mondta halkan az artista, és meghajolt, és meg­hajolva maradt. Az igazgató nem látta, nem hal­lotta az artistát, csak a bástyája mögött sakkozott. .. ... Az artista csendben kiegyene­sedett, és leült a sarokba. M ásfél óra múlva felugrott az igazgató, röhögve össze- t! öntötte a sakkfigurákat, örömé­H. Barta Lajos: SAKK ben a karikalábú mellét bokszol­ta. és kiabált: — Elvesztette, baráltocskám. 1 hahál... elvesztette, barátocskám, hoz egy üveg konyakot! A görbe, lábú ember elment, hozott egy üveg konyakot. Amikor ittak, és az igazgató a sarokba, a szemétkosárba akarta dobni az üres üveget, meglátta, hogy a szemétkosáron az artista ül. — Maga mit akar?! — kérdezte. Az artista felállt, meghajolt, úgy maradt, és azt mondta: — Kérem szépen, én szeretnék... a következő produkció... Az igazgató felugrott egy fa­lóra : — Mit tud? Az artista mosolygott, felegye­nesedett, ledobta felsőruháját, fel­ugrott a csillárral, három ford­szaltót csinált, aztán spárgába le­zuhant. Az igazgató a falovon elhúzta a száját: — Magasabbra nem tud? Az artista összeszorította a szá­ját, hogy ne sírjon, hóna alá csapta a ruháját, és elment. S ietett haza, gyakorolni, hogy magasabbra tudjon ugrani. Amikor már a csilláron is túl- ugrott, egészen a plafonig, és le­felé négy fordszattót csinált, azt mondta a feleségének: — Cseréljük el a lakást. Tudom, hogy anyagi áldozat, de nekem magasabb mennyezet kell. A felesége megértette a kérést, megcsókolta az artistát hozzási- mulit, és elcserélte a lakást. Az antista szorgalmasan gyako­rolt. már az öt métert is megug­rottá, amikor megint kéréssel for­dult a feleségéhez: — Tudom, hogy anyagi áldozat, de nézzük meg az új produkciót. Meg akarom nézni, mit tudnak a többiek. A felesége megint megérteitte a kérést, megcsókolta az artistát, hozzásimult, és megnézték az új produkciót. A karikalábú ember benne volt a produkcióban. Nem csinált sem­mit, csak bohóosapkában a görbe lábát mutogatta. A közönség azért röhögött. Az artista nem szőtt semmit, csak elhúzta a száját, és aztán otthon még többet gyakorott, hogy a következő felvételnél a legjobb legyen. Amikor elment a következő fel­vételre, a következő produkció­hoz, az igazgató megint sakko­zott. De most már egy három- móteres emberrel. Az artista most rriár tudta, ved a dolga, nem köszönt, nem hajolt meg. csak csendben leült a sze­métkosárra, és várta, hogy a sakk­partinak vége legyen. K, ét óra múlva lett vége az igazgató nyent, és a vesztes, a há­romméteres ember hozott egy üveg konyakot. Amikor az igazgató megint fel­ült a. falóra, és megadta a jelt, az artista elkezdte a produkciót. Felugrott » hatméteres szobá­ban, beverte a fejét a plafonba, már öt fordszaltót csinált a leve­gőben, és kézállásban végezte. Az igazgató a falovon elhúzta a száját. — Magasabbra nem tud? Az artista beleharapott a szájá­ba, egy csepp könny a szempil- láián rezgeti. — De kérem szénen — mondta halkan, meghajolva —, bevertem a fejem a plafonba. — Jó. jó — mondta az igazgató a falovon —. de az lenne az igazi, ha átütné a plafont. Az artista felesége megint meg­értette a férjét, megint anyagi ál­dozatot hozott, és egy szobrásztól kibéreltek egy tíz méter magas műteremlakást. Az artista éjjel is gyakorolt, a csillár nyolc méter magasan volt, az öt szaltóból hat lett, és a végén kézállásból zuhant spárgába, és onnan ismét kézállásba. Amikor már hibátlanul kidol­gozta a mutatványt, az artista fe­lesége megint anyagi áldozatot hozott: elmentek, megnéziték a második cirkuszi produkciót. A második produkcióban a há­romméteres ember is benne volt. Az artista most már nem húzta el a száját, csak összeráncolta hom­lokát. H armadszor, amikor elment a felvételi irodába, már nem ülit a sarokba, a nagyasztal mellé húzta a szemétkosarat, és nyakát nyújtva, minden idégszálát meg­feszítve figyelte, hogy az igazgató és egy kéz nélküli légtornász ho­gyan sakkozik. Az artista tisztán látta, ponto­san megfigyelte, hogy az igazgató képtelen kombinálni, ha a lóval gé hatra kellene ugrania, akkor gyaloggal az ef háromra megy. ha a gyalogot kellene a gé négyre húznia, akkor a királynővel fut. Az artista a szemétkosáron ülve azt Is megfigyelje, hogy S kéz nélküli légtornász zseniális, sok­kal jobban sakkozik, mesterhúzá­sokat csinál a lábával, és mégis, mindezek ellenére is, a játszmát elveszti, és hoz az igazgatónak egy üveg konyakot. Amikor az igazgató megitta a konyakot, és megint felült a fa­lóra az artistába kiáltott: — Mit akar? — Semmit — mondta halkan, zavartan az artista —. csak né­zem a sakkot — és elment. Az artista, amikor hazament, leszerelte a csillárt a tíz méter magas műteremből, egy húsz mé­ter magas fára kötötte az udva­ron, és most már a halálugrást gyakorolta. Arra gondolt, előbb sakkozik, aztán bemutatja az igazgatónak a halálugrást. Száz és száz járókelő bámulta az artistát, amikor a halálugrást gyakorolta. Az autóbuszok és a villamosok megálltak az utcában, és az utasok lélegzetüket vissza­fojtva nézték a halálugrást. Az artista naponta húsz órát gyakorolt, mutatványa mindig si­került, könnyedén ugrott, és a fel­vételi irodába is jókor, korán ér­kezett, és leült az igazgatóval sak­kozni, és nagy megerőltetésébe telt, hogy elveszítse a játszmát, de elvesztette, és hozott az igazgató­nak egy üveg konyakot, és várta, hogy bemutathassa az igazgató­nak a halálugrást. De az igazgató csak itta a ko­nyakot, és nem kérte az artistát, hogy mutassa be a halálugrásé. De azért az artista a negyedik produkcióban benne volt. Sikert aratott. T"\ e otthon már nem gyako- rolt többé. Csak feküdt, el­hízva. lomhán a heverön — és mert (tudta, hogy világ körüli útra indul egy produkció —, csak azon gondolkodott: vajon a menedzser tud-e sakkozni?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents