Népújság, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-12 / 9. szám

Amit lehet, sajat erőből... Egri gyógyszerészek az idősekért Egy közmondás szerint: „tiszta minden, mint a pa­tikában”. . Az egri Csebok- izári-lakótelep új gyógyszer- tárában már csak díszként láthatók a régi patikaedé­nyek. Modern berendezések és ragyogó tisztaság fogadja a gyógyi tószere kért sorban állókat. Máté Gáspárnak, a gyógyszertár vezetőjének a szobájában ülünk. A falon a kitüntetések között (Munka Érdemrend, Kiváló Gyógysze­rész, Kiváló Dolgozó) szeré­nyen húzódik meg két kis hímzett zászló, a következő feliratokkal: Aranykoszo­rús szocialista brigád”, és: ,,Hálából, a nyugdíjasház lakói”. — Nem véletlen, hogy ez a két zászló egymás mellé került hiszen brigádunknak, amely dr. Pandula Egon ne­vét viseli, egyik legrégibb és leghálásabb vállalása a cse- bokszári nyugdíjasház lakói­nak támogatása. Hogyan is kezdődött? Brigádunk, a me­gyei első aranykoszorús szo­cialista brigád, öt éve dol­gozik. Tizenegyen voltunk először, most tizennyolc ta­gunk van. vagyis a gyógy­szertár minden dolgozója. — 1976-ban kapcsolatot te­remtettünk a nyugdijasház orvosaival és a galenusi (fél­kész gyógyszereket előállító) laboíatóriummal. Megvitat­tuk. hogyan tudnánk segíte­ni az idős embereknek, /«:- kor a gyógyszertárunk meg a Lenin úton volt. s itt a közéiben nem működött pa­tika. Hétenté kétszer kijöt­tünk és összeszedtük az idős emberek vényeit, receptjeit, a következő napon pedig ki­hoztuk nekik a gyógyszere­ket. elmagyaráztuk, hogyan szedjék. Időnként a házipa­tikákat is ellenőriztük. Az­tán. hogy átköltöztünk ide, a ház szomszédságába, sok minden megváltozott. Már nem kéllett recepteket szál­lítanunk. de ha valaki olyan súlyos beteg, természetesen most is átvisszük és beadjuk néki az orvosságot. Most a TIT szervezésében előadás­sorozatokat tártunk a nyug­díjasház lakóinak a helyes táplálkozásról, életformáról, az öregség gondjairól. Az egyik leglátványosabb mun­kánk, ha ezt annak lehet nevezni, a társadalmi ünne­pek szervezése. Kóró József munkatársunk végzett ki­emelkedő munkát ezen a téren. Tavaly anyák napját rendeztünk, december 20-án pedig karácsonyi ünnepsé­günk volt. Ilyenkor minden­ki úgy segít, ahogyan tud. Van, aki szerepel, vajgy a gyermekét szerepelteti, és sokan készítettek apró aján­dékokat is. A mostani ün­nepségünkön mindenki ka­pott egy kis csomagot, s úgy szerveztük meg a tom­bolát. hogy azokból a kis ajándékokból is jusson min­denkinek valami kis apró­ság. — Miből van minderre pénz, hiszen minden ajándé­kot nem lehet házilag el­készíteni? — A brigád az idén ka­pott tízezer forintot a ki­tüntetéshez, amit közös cé­lokra használunk föl. Ebből költünk a nyugdíjasház lakóira is, és a városban is vannak egyedülálló idős em­berek, akiket szintén mi támogatunk. Az idén ősszel pedig nyolc tagunk vett részt szüreten. A bevételt szintén erre tartogattuk. Könyvárusítással is foglal­kozunk, Begai Béláné irá­nyításával. s abból is „csűr- ran” valami. — Az idősek támogatásán kívül milyen munkát végez még a brigád? Ügy hallot­tam, nem szaladnak minde­nért a szomszédba. Jó szer­vezéssel elérték, hogy sok mindent saját erőből meg­oldanak. Láttam a brigád­naplóban, hogy társadalmi munkában takarítottak a költözködésnél, legépelik a szükséges iratokat, rendsze­resen tájékoztatják a kör­zethez tartozó orvosokat az új gyógyszerekről... — Szinte mindent fölso­rolt már. talán csak azzal egészíteném ki, hogy részt veszünk véradáson. tanfo­lyamokat szerveztünk a kis­mamáknak, a csebokszári általános és a Gép- és Mű­szeripari Szakközépiskola ta­nulóinak elsősegélynyújtó tanfolyamot szerveztünk. A vöröskeresztes előadások irányítója dr. Körösi János- né. Itt a beszélgetés félbesza­kadt. mert kopogtattak az ajtón. Németh Tiborné lé­pett be, hogy megmutassa az éppen most elkészült csoma­gokat és a hímzett, horgolt térítőkét, kesztyűket, apró ajándékokat. Nem drága dolgok ezek. de olyan örö­met szereznek vele idős em­bereknek, amit nem lehet eléggé értékelni. A törődés, a gondoskodás jelei ezek. s az öregek éppen ezt igénylik a legjobban. Tóth Márta Kínától Közel-Keletig lljásági nemzetközi politikai szabadegyetem indul Immár hagyományosan az idén ismét megrendezi a TIT Heves megyei Szerveze­te a nagy népszerűségnek örvendő nemzetközi politi-. kai szabadegyetemet a fia­talok számára. A programsorozat, amely­re ezúttal hatodik alkalom­mal kerül sor, hét előadás­Porlrék a félév műsorából Fotókiállítás az egri főiskolán Az idei tanév első felében számos kitűnő rendezvény volt az egri tanárképző főis­kola pinceklubjában. Az előadásokat, író-olvasó ta­lálkozókat, dzsesszhangver­senyeket vagy költői estéket nemcsak a diákok, de sok megyeszékhelybeli fiatal is érdeklődéssel nézte-hallgat- ta. Ezektől a műsorokról, il­letve a fellépő színészekről, énekesekről, zenekarokról, előadókról készített fény- képsorozatot Földi István harmadéves főiskolás. A miptégy húsz tablót a főis­kola pinceklubjában állítot­ták ki. Az érdeklődők vi­szontláthatják Tompa Lász­lót, aki az Anyám könnyű álmot ígér című összeállítá­sával járt itt legutóbb, Be­rek Katit, amint József Atti- la-verseket szaval, Cseh Ta­mást gitárral a nyakában, Kecskés András pantomimes egy-egy jól elkapott mozdu­latát, vagy az emlékezetes Dobshow két ütősét, Kőszegi Imrét és Kovács Gyulát. Az irodalmi estek vendégeiről, az Utassy Józsefről vagy a Cseh Károlyról készített portrék is híven tükrözik a tárlat címét: Arcok villanó­fényben. Az érdeklődők a kiállítást február elsejéig tekinthetik meg. ból áll. A témák közt a leg­aktuálisabb problémák sze­repelnek. így a szocialista országok és a fejlődő világ kapcsolata, a Kínai Népköz- társaság antimarxista poli­tikája és ideológiája, a nyu­gat-európai kommunista pár­tok harca az imperializmus ellen, a közel-keleti válság. De szó lesz a katonai eny­hülésről, és a fekete-afrikai válsággócokról is. Az előadók a Magyar Külpolitikai Intézet munka­társai, valamint neves külpo­litikai újságírók lesznek. El­ső ízben január 15-én dél­után öt órától Rajcsányi Pé­ter beszél a szovjet—ameri­kai kapcsolatok alakulásáról. Irányított önképzés Pedagógus-továbbképzé­sünk rendszere az elmúlt év­tizedek során egészségesen fejlődött. A kínálat vonzób~ bá vált — ebből mindenki kedvére válogathat —, s a nehezen elviselt iskolás jel­leg se annyira bántó, mint egykor volt. A különböző tanfolyamokon az egyes té­mákról ma már általában jól felkészült, neves szakembe­rek tartanak előadásokat, akik számára nem gond, hogy újat mondjanak. Így megéri vállalni az utazással járó kellemetlenségeket, hi­szen a résztvevők hasznos ismeretekkel gyarapszanak, olyanokkal, amelyeket min' dennapi oktatómunkájuk során kamatoztathatnak. Azt azért mégsem állít­hatjuk, hogy mindenki elé­gedett. Jó néhányon — s nem is alaptalanul — új mód­szereket sürgetnek, olyano­kat, amelyek áz egyetemet, a főiskolát végzett tanítók' bán, tanárokban meglevő belső igényre építenek, ame­lyek nem emlékeztetnék folyvást arra, hogy felnőtt diákként kezelik őket. Te­kintélyt kell szerezni az ön­képzésnek, s megéri kiak­názni az abban rejlő lehető~ ségeket. Felesleges szorgos tanulóként részt venni az egyes foglalkozásokon, vég­tére is az értelmes, a jól fel­készített emberek képesek arra, hogy otthon is átta­nulmányozzák a megadott, a címzettekhez elküldött szak­irodalmát. A vitás kérdések tisztázására elég negyed' évenként egy-egy konzultá­ciót rendezni, s aztán jöhet az év végi számonkérés, a vizsga. Ez a megoldás, ez az irá­nyított tudásszerzés a jövő egyik legjárhatóbb útja. A megyei pedagógus-tovább­képző kabinet szeptembertől meg is próbálkozik ezzel. Egyelőre csak őzök számára hirdet ilyen kurzust, akik neveléspszichológiai tájé' kozoitságukat óhajtják nö­vel ni. Nem akarniik jósol­gatni, mégis azt állítjuk: be­válik ez a kezdeményezés, mert olcsóbb és hatékonyabb minden korábbi változatnál, s ráadásul feltételezi, tiszte­letben tartja a művelődni vágyó személyiséget. (pécsi). .Mister MacAreck üzletei QNwüsiw 1979. jaoaár 12., péntek A bemutatott képek egyike: Kecskés András pantomimes portréja. 5. Észre sem vettem és máris néhány száz ember parancs­noka lettem. Ugyanaz á tervem volt, mint neked: áttörni Var­sóba. Útközben volt néhány csatározásunk, kétszer szét­vertek bennünket, de vil­lámgyorsan összeszedtük erőnket. Így értem el Rzak- ta alá, de a további út a fővárosba, még az olyan erős csapat számára is, mint a mienk, egyszerűen lehetet­len. Ezért határoztam el, hogy áttörünk Magyaror­szágra. Ez sem lesz könnyű feladat, de remélem, hogy legalább egy részünk átjut. — Érdemes? Néhány hó­nap múlva vége a háború­nak ... Csak Anglia és Fran­ciaország támadja meg a Sigfrid-vonulatot! — Ostobaság! Bár nem voltam katona és jogtalanul viselem a századosi rangot, teljésen biztos vágyok ben­ne, hogy ez a háború sokkal tovább fog tartani, mint az első világháború. Es ha a Szovjetunió és Amerika nem lép be a koalícióba, akkor még tíz évig is eltarthat és az emberek olyasmiket fog­nak átélni Lengyelország­ban, amilyenről senki sem álmodott. Ezért őszintén azt javaslom neked: gyere ve­lünk. Én biztosan nem va­gyok rosszabb parancsnok, mint sok száz kicicomázott tisztecske, akiket autón lát­tam menekülni a lublini or­szágúton, és te mint az ad­jutánsom sem leszel tőlük rosszabb. Az igazolásról és más hasonló ostobaságokról majd aggódunk Franciaor­szágban. Természetesen, ha Ember vagy papucs? A cím megtévesztő, pontosabban részben megtévesztő, ugyanis ezú'ital nem a papucsemberekről, a papucsférjekről lesz szó, noha a téma az emberrel és a papuccsal függ össze. Egy szokás terjedése ezúttal a célpont. A papuccsal az említett minőségben életemben először egy világhírű múzeumban találkoztam, ahol a látogatónak belépés elő'tf egy óriási papucsot kellett a cipőjére ráhúznia, és csak így léphetett be a sok-sok híresség közé. Ez a gya-i korlat azóta is megvan, sőt terjed a világ képtáraiban, mtír zeumaiban. Másodízben az intézményesített papuccsal egy általáno* iskolában találkoztam, ahol a gyerekek az előszobában les vetették a cipőjüket, papucsot húztak és papucsban tanultai* egész délelőtt. — Miért? — Kíméljük a szép új parkettát — válaszoít az Igazgat(S — Egyéb ok? — A papucs tulajdonképpen a tanulók esztétikai neves lésével függ össze. Becsüljék a tisztaságot, vigyázzanak ráj óvják a berendezést. Az a gyerek, aki már az iskolában megszokja, hogy csak papucsban léphet a tanterembe, az odahaza, a lakásban is leveti belépés előtt minden alkalom* mai a cipőjét... A napokban kedves ismerősökhöz, úgyszólván barátoké hoz látogattam. Fagyos, sár nélküli, kemény idő volt, é» egyébként is Zsiguli röpített majdnem az ajtajukig. A szokás azonban szokás, és a sárkaparó vasat, a kétfajta lábtörlőt is használtam. A család az előszobában fogadott, aztán vonakodva tee3 Kékeitek befelé, miközben valamennyien árgus szemekkel lesték a cipőmet. Eléinte csak feltűnt, később már zavart a sok szúró* tekintet, míg végül a csupaszáj Pistike „kiborította” a témát; — Bácsi! Te miért nem veted le a cipődet? A gyerekbeszédre először erőltetetten mosolyogtunk« később fanyalogva nevetni kezdtünk, míg végül barátom megnyugtatott: — Ugyan, hagyd ént a hülyeséget! Jár a szája a gyereké nek, különben is Elvira mániája ez az egész papucshistória... Mit csinál hát ilyenkor az ember? Zavartan köhécsel. ha dohányzik idegesen rágyújt, ha nagyon megsértődött, sarkon fordul és hazamegy, vagy esetleg lerúgja a cipőjét és zokniban tovább társalog. Már-már azon tűnődtem, hogy melyik megoldást válasszam, amikor is Elvira felcsattant j — Mi az, hogv Elvira mániája? — esett a férjnél« lángra gyűlt arccal. — Vedd tudomásul hogy igenis az én mániám és amed­dig a lakást nekem kell takarítanom — miközben te újságol! olvasol, vagy autót szerelsz a garázsban —. addig ebben a házban a küszöbön marad a cipő. Egyetlen szavam nélkül, de miattam kitö’ó tehát a csa­ládi háború. Barátokról lévén szó. egyet gondoltam. Nem rohanok éli Sőt! Fél óra múlva már fröccsözgetve, higgadtan „filozofál-" tunk” a témáról. — Mi rossz van ebben? — kérdezte Elvira.. — Hegyis mondjam csak? Sértő! — A gyerekeimre nézve is? — Nem! A családra nem! A legközelebbi barátokra sem; akik ismerik a család fakszniirit Sokkal inkább az idege­nekre, a ritka, kedves vendégekre- akik még be sem lépnék az ajtón, a gyerekek máris fűzni kezdik a cipőjét. Nem jutottunk dűlőre a másfél órás vitában, noha szóba került, hogy a valamire való vendég mielőtt egy lakásba betesz; a lábát, önmaga is el tudja dönteni, hogy a tis í '"tó- eszközök használata után cipőstül megy-e be, vagy esetleg kér egy papucsot... Szálay István Hitler korábban le nem igázza, mint Lengyelorszá­got. Henio Makarek még sok hasonló — mint akkor gon­doltam — ostobaságot mon­dott. Akkor mondtam neki néhány szót. Kinevetett. Na­gyon dühösen váltunk el. Beleegyeztem, hogy a levelét elviszem anyjának és a nő­vérének, akik Varsóban, a Sienna utcában laktak. Két útitársam elhatározta, hogy belép Makarek „százados” seregébe. A másik kettő és én becsületszavunkat adtuk, hogy senkinek nem beszé­lünk az erdőbeni katonák­kal váló találkozásunkról. Különben betartottuk sza­vunkat. Eljutottunk Rzaktába, ahol Augustyniak, egy ottani gaz­da látott vendégül bennün­ket. Két nap múlva meg­győződtünk arról, hogy egy szempontból igaza volt He- niónak. Lehetetlenség volt eljutni az ostromlott Var­sóba. Még a lublini ország­úihoz való közeledés is ha­lálos veszélyt jelentett ránk nézve, mert a hitlerista mo­torkerékpárosok szüntelen ellenőrzés alatt tartották. Ha nem is lőttek volna le bennünket, de elkapnak és a Minsk Mazowiecki tábor­ba visznek. Ide irányítottak minden elfogott menekültet, függetlenül attól, hogy egyenruhában, vagy civilben voltak. Akarva, nem akarva kénytelenek voltunk vissza­húzódni Rzáktába és Varsó kapitulációjáig Augustyniak kedves vendégszeretetét él-! vezni. Csak a főváros eles­te után jutottam el csalá-i domhoz, illetve közeli hoz­zátartozóimhoz. Valamikor november ele­jén a londoni rádió közölte, hogy a szlovák—magyar ha­tárt fegyverrel a kézben egy kisszámú lengyel sereg át­lépte. Az osztag átvergődött Szlovákián és a magyar ha­tárhoz való átjutást a Hlin- ka Gárdával és a német ka­tonasággal folytatott kétna­pos harc nyitotta meg. Amint a londoni rádió kö­zölte, ez volt a lengyel had­sereg utolsó egysége, mely letette a fegyvert. A hó* csapat parancsnoka Maka-j rek őrnagy volt. Tekintetem előtt ismét IcüJ lönböző képek vonultak el A megszállásról és a hitleri Varsó életéről. Még egy em-4 lék lobbant fel bennem. Va­lamelyik újság, ma már néni emlékszem a címére, hírt adott egy maréknyi lengyel bátor hőstettéről, a pétainí Franciaországban. Egy kis francia kikötőből egy mo-j torcsónakot loptak és a par-j ti flottát és az olasz hajókat félrevezetve eljutottak Mál-j tára. Ennek a rendezvény-J nek szervezője és az ello­pott járőrhajó parancsnokéi egy lengyel tengerész, Hen-1 ryk Makarek, sorhajókapi-» tány volt, amint az újság közölte. (Folytatjuk1 (Fordította: Bába Mihály)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents