Népújság, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-11 / 8. szám
.MsLmniÉiifsLIiirsLmííiBiiyeLWsk. V. 9 mr{ & BW. jamrár TI.', esfiföríöfc A Nap kél 7.30 — nyugszik 16.14 órakor A Hold kél 15.06 —* nyugszik 5.37 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon Ágota nevű kedves olvasóinkat! Az „agathos* görög szóból ered, melynek „Jó” a jelentése. és eredeti formája az „Agathon” férfinév volt. o o o Száztíz évvel ezelőtt született Aujeszky Aladár mikrobiológus, főiskolai tanár. Tehetségével hamar kitűnt: az egyetemen gyakornok, majd a II. számú belklinikán tanársegéd lett, s csakhamar átkerült a kórtani tanszékre. 1900-ban az Állatorvosi Főiskolán lett tanársegéd, magántanár, 1907-től pedig a bakteriológia professzora. Ettől kezdve vezette a Bakteriológiai Intézetet, es jelentős, az ország határain is túlterjedő hírű közegészségügyi tevékenységet fejtett ki. Nevéhez fűződik — egyebek között — a kutyák veszettség ellent kötelező oltásának bevezetése. Felfedezte az állatoknak róla elnevezett nyúltagyvelőbénulását, új baktériumspőra-színező eljárást dolgozott lei, stb. Legfontosabb munkál: az 1912-ben megjelent A baktériumok természetrajza, valamint az 1924-ben publikált Általános bakteriológia. Időjárás: Várható időjárás ma estig: túlnyomóan borult, párás idő. Sokfelé ismétlődő havazás, havas eső, ónos eső, eső. Déli. délnyugati élénk, időnként erős szel. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül. B megyei munkajogi bizottság programjából A Heves megyei Munka- jogi Bizottság az idei évre is gazdag programot állított össze feladatainak végzéséhez. A testület — többi között — megvizsgálja az Eger— Mátra vidéki Borgazdasági Kombinátnál a munkaügyi viták intézésének szabályozását, tájékozódik az állami téglagyárak, a SZOT- üdülők, az egri és gyöngyösi kórházak, a mezőgazdasági vállalatok, a vasasüzemek, az oktatási intézmények döntőbizottságainak tevékenységéről. A Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál. a gyöngyösoroszi. recski ércbányáknál az egri érckutatóknál, az egercsehi szénbányánál pedig arra keresnek választ a bizottság tagjai, hogy milyen a jogpropaganda. mennyire eredményes a döntőbizottságok kapcsolata a szakszervezeti jogsegély- szolgálattaL Népfrontélet Az öregekről való gondoskodás társadalmi feladat Ez évi első ülésén a szociálpolitikai feladatok megyei tapasztalatairól tárgyalt a Hazafias Népfront nő- és rétegpolitikai munkabizottsága Egerben. A munkabizottság ülésén elöljáróban Bessenyei Jánosné, a megyei pártbizottság politikai munkatársa tartott tájékoztatót a IX. ipagyar békekongresszus munkájáról. Ismertette a kongresszus határozatait. az ott elhangzott főbb hozzászólásokat. A szociálpolitikai feladat tok végrehajtásának megyei EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: u-888) Du. fél 4 és fél 6 őrako -i Apacsok Színes, szinkronizált NDK film Este 8 órakor« B. ú c. k.! Színes magyar film egri brody (Telefon: 11-773) Du. fél 4 órakor; A kék madár Színes, szinkronizált szovjet—amerikai mesefilm Este fél 6 és fél 8 órakor: Az cn tenger testvérem Színes olasz film HATVANI VÖRÖS CSILLAG Szenvedély GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A javíthatatlan GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4, 6 és fél 9 órakor: A hét mesterlövész FÜZESABONY Egyszeregy HEVES Kalózok Jamaicában LŐRINCI Fuss utánam, hogy elkapjalak + ORVOSI i ÜGYELET I 3 'Egerben; felnőttbetegek részére ; Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. (Telefon: 11-000) Gyermekbetegek részére Kos- - sutli Lajos u. 6. szám alatt. (Te- ! lefon: 11-640) Mindkét ügyelet ; este 19 órától reggel 7 óráig ! tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap ! reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Kende- ; lések közötti napi ügyelet 12- tö 1 14 óráig. (Telefon: 11-727) Hatvanban; 19 órától holnap i reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. ; szám alatti rendelőben. KÖJAL-készenlét Egerben: \ lélután 17 órától holnap reggel ; 7 óráig. (Telefon: 10-004 és > 13-380) tapasztalatairól dr. Cifra József, a megyei tanács egészségügyi osztálya szociálpolitikai csoportjának vezetője tájékoztatta a résztvevőket. Beszámolt arról, hogyan alakult Heves megyében 1970 és 1978 között az idős emberekről való gondoskodás, Ismertette többek között, hogy a megye községeiben jelenleg 41 öregek napközi otthona működik, amelyekben 1029 idős, magára hagyott emberről gondoskodnak. Hét év alatt a napközi otthonok munkája úgy fejlődött, hogy ma már csak hat olyan intézmény van ...ahol. nem kapnak napi háromszori étkezést az öregek. Beszámolt arról is, hogyan erősödött a házi szociális gondozói hálózat. Jelenleg nyolc főfoglalkozású gondozónő és 64 tiszteletdíOlvastam nemrég valahol, hogy 1944 karácsonyán, amikor csak korlátozva adták Amerikában az ünnepi vacsorához a pulykát, óriási volt a lakosság felháborodása. Európa ezer sebből vérez- ve romokban hevert, milliók pusztultak, vagy váltak hontalanokká. Árvák bolyongtak a felszaggatott utakon, temetetlen halottak, jajve- székelő sebesültek és nyomorékok borították a földrészt. A fasizmus végnapjait élte, nem volt hétköznap és nem volt ünnep, „csak” háború volt. Milliók vérezlck, éheztek, nélkülöztek és szenvedtek földrészünkön — Amerikában pedig felháborodtak, mert a háború óta először korlátozva adták az ünnepi vacsorára való pulykát. Ennyit — egy pulykányit — éreztek a világégésből. Nagyot változott a világ. Az egykoron szürke, kis, semmi falusi suttyó-gyerek felnőtt. iskolákat végzett, autóival lassan bejárja a földtekét és mint bennfentes beszél országokat érintő kérdésekről. dolgokról. A vidéki kisvárosból úgy jár-kel Európa metropolisaiban, mintha otthon lenne. Szőlőmefszők Egerszóláton Január első munkanapján kezdték a metszést az Egri Csillagok Termelőszövetkezet galagonyási kerületében. Negyvenen végzik ezt a fontos munkát, főleg Mezőszemeréről és Tardról érkezett asszonyok. (Fotó: Szántó György) jas gondozó segíti azokat az öregeket, akik otthonukban nem képesek ellátni magukat. ugyanakkor sok társadalmi aktíva is segítséget nyújt ebben a munkában. E feladatok megoldása — hangsúlyozta — csak az egész társadalom összefogásával képzelhető el még akkor is, ha az állam évről évre egyre ‘nagyobb gondot fordít is az anyagi alapok biztosítására. Több hozzászólás is elhangzott, ' amelyek során olyan javaslat is született, hogy egy rehabilitációs központot lehetne kialakítani az öregeknek, valamint arra is, hogy a szocialista brigádok, a jelenlegi patronálási gyakorlaton túl nyújtsanak segítséget az öregek napközi, valamint szociális otthonainak karbantartásához, az apróbb javítások elvégzéséhez. Nem ugyanaz Az édesanyja, aki már túl van a hetvenedik évén, még nem látta az ország szívét, még nem járt szép fővárosunkban. A megyeszékhelyre is mindössze kétszer jutott el: az SZTK-ban volt felülvizsgálaton. Hajnalban kelt és két átszállással hét órát vonatozott. Óriási volt a felháborodása: ő a kis cég nagyfőnöke mindössze nyolcszáz forint jutalmat kapott. „Hát mit képzelnek? így megalázni! Koldus vagyok én. akinek alamizsnát dobnak? Ennyit én egy jól sikerült éjszaka után a cigánynak is adok.” Már-már a guta kerülgette dühében, amikor eszébe jutott, milyen módon bosz- szulhatja meg felettese „gavallériáját”. Behívatta a cég nem olyan népes dolgozógárdáját és látványosan átnyújtotta a 800 forintot — teljesen mindegy kinek alapon — az egyik takarítónőnek. Az majd kiugrott örömében a-bőréből és szobáról Alig egy hónapja metszőollók csattogásától hangosak az Eger környéki dombok, ahol jó ütemben halad az idei szőlőtermést megalapozó munka. Az Eger—Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát eged-hegyi, egerbaktai és egerszóláti szőlőtábláit birtokba vették a munkások, de a nagy hideg' miatt többször is abba kellett hagyniuk ezt a fontos tevékenységet. Most, hogy ismét enyhébbre fordult az időjárás, az egerszóláti szőlőkben folytatták a metszést. A harminc munkás hosszá évek óta folytatja ezt a tevékenységet, és eddig 150 hektáron végeztéik el a metszést. Március végére 460 hektáron fejezik be mindezt az egri borvidéken. Vendégszereplés Manilában Háromhetes vendegszerep- lésre a Fülöp-szigetekre utazott a debreceni Kodály- kórus. A magyar énekesek a manilai kultúrközpont meghívására részt vesznek az elr só ázsiai körusfesztiválon, amelyen többek között szovjet, svéd, indiai, spanyol, ós brazil együttesek is szerepelnek. A tárgyalóteremből Zrínyi „farolása..." Az ügy szereplője nem te-, hét arról, hogy névrokona a történelmi hősnek, aki annak idején kirohant, báiN szobára járva újjongva me-i sélte, hogy az ünnepek előtt? milyen jól jött ez a nem < várt pénz. Csak keveseknek tűnt fel:; milyen különbség is lehet; azok között, akik a pénzt ; kapják. Nem is beszélve ar-< ról, a különbségről, amely < aközött van, aki a pénzt; osztja és aközött, aki csak; olykor-olykor kaphatja azt. „Termelj többet. jobban < élsz!” hangzott egykoron a? jelszó, és hogy volt foganat- < ja, tonnák, méterek, csúcsok,' rekordok bizonyították. El- < múlt ez az idő, amikor a? mennyiség megteremtése ? volt a fő. az elengedhetetlen; cél. Drága, minőségileg ki-; fogásolhatóa piacon gazdára) nem találó, a raktárakban; felhalmozódott áruféleségek; tanúsítják ezt. Korszerűtlen 5 termékek, eladhatatlan áruk, < óriási raktárkészletek küldik? a riasztást, a riadójelzést:? szükséges a jelszó megváltoztatása, átformálása, mert ? ha csak többet termelsz, még < nem élsz jobban. Ma ilyen jelszóra és főleg? ilyen cselekedetre volna in-< kább szükség: termelj gaz-? daságosabban. jobban éiszt És csak ekkori (papp) nem mutatható ki a rokonság az ittas vezető és a hős várvédő bármelyik, Györgynek nevezett leszármazottja között A tényt tehát megemlítettük. bár nem „eget rázó” dologról van szó. A negyvenéves Zrínyi György budapesti lakos, hivatásos gépkocsivezető, tehergépkocsijával bejáróit” egy egri parkolóhelyre, s megrongált egy ott álló személygépkocsit. A kár nem volt elenyésző, így a rendőrség kiszállt a helyszínre, ahol azt is megállapították, hogy Zrínyi részeg állapotban véze~ tett, tolatott járművével. Az ügyet az Egri Járásbíróság dr. Gál László büntetőtanácsa tárgyalta. A bizonyítási eljárás során a vádlott azzal védekezett hogy munka közben soha nem ivott, eddig csupán akkor fogyasztott szeszes italt, amikor a saját személygépkocsiját vezette ... Ettől azonban a bíróság nem hatódott meg. s Zrínyi Györgyöt négyhónapi, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, két évre pedig eltiltotta a gépjármű-vezetéstől. Súlyosbító körülményként vette figyelembe a bíróság, hogy Zrínyi ellen hasonló eset miatt már kétszer alkaV maztak nevelő jellegű intézkedést. Ezek szerint eddig hatástalanul... A vádlott és véSS’jc enyhítésért fellebbezett. fc. 3. ? JÉGPÁLYA. Ma délutál 4 órakor megnyitják Eger ben a népkerti sportkombi nát területén azt a jégpályát amit a jövőben reggel 9-tő este fél 9-ig — hétvégekei ínég tovább — használhat nak a korcsolyázást kedveli egriek. O ÜJ ÖVODA. Három köz Bégben oldja majd meg ; szülők gondjait az az új ovo da, amit Bükkszéken avattal a napokban. A csaknem há. rommillió forintért építet gyermekintézmény költse, geiből részt vállaltak a környező üzemek, vállalatok termelőszövetkezetek, s i helybeliek is mintegy félmillió forint értékű társai dalmi munkát végeztek hogy az 50 férőhelyes óvodában helyet kapjanak i szajlai és terpesi gyerekei is. + TSZ VEZETŐK TANFO' LVAMA. Mezőgazdasági termelőszövetkezetek veze. tőinek részére rendezett egyhetes bentlakásos munkavédelmi tanfolyamot a MÉM a SZOT. a megyei tanács és az SZMT a gyöngyösi föis. kólán. A tanfolyam hallgatói szombaton vizsgán adnak számol a tanultakról. O A KÖZMŰVELŐDÉS ER, VEKÉBEN. A Mátraal% Körzeti ÁFÉSZ a közelmúlt, bán együttműködési megállapodást kötött Abasár és Domoszló kulturális intézményeivel, s e szerint anyagi támogatásuk viszonzásaként a népművelők segítik a szövetkezeti tagok isme, retgyarapítását. ó GYERMEKEKRŐL A GYERMEKÉVBEN. Az úttö' rővczctőj konferencia programját vitatják meg ma délelőtt Egerben a városi út. töröelnökség tanácsülésen. O JOBB BIZONYLATI FE. GYEDEM. Tarnamerán a Benin Termelőszövetkezet vezetősége a lovoben a bizonylatokat kiállítók és fel5 dolgozók számára üzemi tan- folyamot szervez, amit kö* vetően a résztvevők vizsgán adnak számot a frissen szerzett ismereteikrőL ♦ ELMARAD AZ ELŐ' ADÁS. A péntek délután hat órára hirdetett Illés~koncer( elmarad Gyöngyösön a járási művelődési központban, A népszerű együttes előadására egy későbbi időpontban kerül sor. O FÖLDI PÉTER KIÁLLÍTÁSA. Földi Péter alkotásai* bál nyílt szerdán kiállítás Egerben a Megyei MűvelőH dési Központban. A Derko”1 vits-díjas festőművész társ latát Szigethy András újságé író nyitotta meg. A mintegy harminc művet hat héten át tekinthetik meg as érdeklődők. O KÉSZÍTHETIK A LÉC Ej, KÉT. Talán most már a sic-* lés szerelmeseihez is kegyen sebb lesz az időjárás, hisz tegnap az éjszaka mintegy 15—20 centiméterre hízott a kékesi és bánlcúti hótakaró. Ha a hét végéig nem jön jelentősebb olvadási mindenütt megindulnak a sífelvonók, s megtarthatják az ország tetején a bajnoki síversenyt, hetfőn-kedden pedig a megyei úttörőbajnokság selejtezőit zs. ♦ TANÁCSKOZÁS A NAGYBERUHÁZÁSRÓL. Aa első félév feladatairól, s aa új cementgyár kemencéjének július 1-i begyújtásával kapcsolatos felkészülésről tárgyalnaik ma Bélapátfalván a nagyberuházás orszá, gos operatív bizottságánál* tagjai. Mmsái g a Hevea megyei Lapkiadó Rózsa u. 1. 3200. Telefons A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja Vállalat. Felelős kiadó: DR NOSZTICZTOS FERENC — Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz u. S. 3301. (Ff.: 23) Telefon: 13-644. Gyöngyös, 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. SOOO (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (Ff.: 23) Telefon: 13-381 Terjeszti *3 Maival^PostA Előfizetési díj egy hónapra: 20 — Ft. Előfizethető a hírlapkézbesít« postahivataloknál és kézbesítőknél. — index: 21)062 — Révai Nyomda Egn Gyáregysége Eger Vinceia teriskola ti. 3. ez. Igazgató: EF.DB ISTVÁN. — BXJ ISSN 0133—0703. J J si r—er. meew