Népújság, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-10 / 7. szám
Mlnt^mMßßL UnLismayeLMrek. 5t Wld. január W., szerda A Nap kél 7.30 — nyugszik 16.13 órakor A Hold kél 14.20 —- nyugszik 4.43 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon MELÁNIA nevű kedves olvasóinkat! A. -„melas” szó görögül „sötét, feketé”-t jelent és ennek nőnemű szava a „melaina”. Hetvenöt évvel ezelőtt rendezték meg Budapesten a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége I. kongresszusát. Hazánkban az egyik legelőször szervezkedő szakma a kőműveseké volt; már 1876. augusztusában gyűlést tartottak, s ezen tiltakoztak a hosszú munkaidő, a munkáltatók durva bánásmódja ellen. Szakegyletük 1877-ben alakult meg, s 1885-ben eredményes sztrájkharcot vezetett. 1893-ban kezdődött meg_ a rokon szakmák egyesületeivel való szorosabb együttműködés, s az országos szervezetté fejlődés előkészítése. Már 1901-ben kimondották, hogy a fővárosi szakegyletek kötelesek alapszabályaikat országos érvényűvé tenni, annak érdekében, hogy a vidéki munkásokat is bekapcsolhassák a szervezeti életbe. A Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége hamarosan a magyar munkásság egyik legerősebb szervezete cs az osztályharcos munkásmozgalom mindvégig szilárd bázisa lett; megalapításában, vezetésében jelentős szerepe volt — többek között — Bokányi Dezsőnek. Időjárás: Várható idpjárás ma estig: túlnyomóan borult idő, előbb délnyugaton, nyugaton, majd másutt is havazással, ónos esővel, később helyenként esővel. Mérsékelt, többfelé megélénkülő, időnként megerősödő délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb nappali hő- ’l mérséklet: altalabán 0—plusz 5 fok között, északkeleten 1 kévéssel 0 fok alattfi MERKUR-lól jelentjük Kocsiátvcteli sorszámok 1979. január 8-án: Trabant H. L. (Bp.) 7 611 Trabant Lim. (Bp.) 15 245 Trabant L, S. (Bp.) 23 139 Trabant C. (Bp.) 4 006 Wartb. de Luxc (Bp.) 14 184 Wartb. L. (Bp.) 11 270 Wartb. de Luxé tol. (Bp.) 4 221 Wartb. Lim. tol. (Bp.) 2 546 Wartb. Tourist (Bp.) 3 949 Skoda 105 S (Bp.) 2 113 Skoda 105 S (Db.) 513 Skoda 120 L (Bp.) 4 095 Skoda 120 L (Db.) 1 707 Lada 1200 (Db.) 49 53S Lada 1200 (Bp.) 97 954 Lada 1300 (Bp.) 11 035 Lada 1300 (Db.) 6 253 Lada 1500 (Bp.) 19 059 Lada Combi (Bp.) , 12 800 Polski Fiat 126 (Bp.) 14 605 Dácia (Bp.) 11 745 Zaporozsec (Bp.) 27 938 Moszkvics 2140 (Bp.) 4 200 Lada 1600 (Bp.) 2 632 Lada 1600 (Db.) 903 Teniszütők exportra Csak mozdonyt nem...I Elítélték az „ingázó" tolvajokat Eger, Mezőkövesd, Füzesabony, Salgótarján, Gyöngyös. Széles vadászterület De ennél is szélesebb a cikklista, amely Összeállt a különböző városok, települések üzleteiben topott áruból. Itt csikóbőrös kulacs, amott hajsütővas, kerámia dísztárgy kelt lábra. A „szaj- re” értéke ugyancsak különböző. Az Eger es Vidéké Áfása áruházából 2547, a gyöngyösi porceäänboltböl 180, a salgótarjáni Centrum Áruházból viszont csaknem 15 ezer forint értékű holmival a táskájában távozott Kerülő Antalné, Gyöngyös, Hársfa utca. 27., valamint Unhauzel Károlyné, Gyöngyös, Ifjúság út 8. szám I mo»i )| EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 11-S3S) Du. fél 4, lel 6 és 8 órákon örökbefogadás Színes magyar film EGRI BRÓDY (Telefon: 11-773) Du. fél 4, fél 6 és fél 8 órakor; Edd meg az almát Színes bolgár film HATVANI VÖRÖS CSILLAG Férfiak póráz nélkül HATVANI KOSSUTH Két elhatározás GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Kockázat GYÖNGYÖSI PUSKIN Szenvedély alatti lakos. Természetesen mindig és mindenütt közösen, bűnszövetkezetben vagy társtettesként követte el lopásait a két asszony. S nem kevesebb, mint huszonhárom alkalommal! A nyomozószervek a lopott áru legnagyobb részét a két asszony lakásán találták meg. Az utazgató, szinte sportból tolvajló Kerülő Antalné és Unhauzel Károlyné ügyében most hozott ítéletet a Gyöngyösi Járásbíróság dr. Kocsári Péter büntetőtaná- csa, az elhangzott tanúvallomások és a vádlottak be-] ismerése alapján egyértelműen állapítva meg bűnösségüket. A bíróság Kerülő- nét halmazati büntetésként egyévi és kéthónapT, Un. hauzelnét pedig egyévi cs négy hónapi szabadságvesztésre ítélte. A vádlottak a kiszabott szabadságvesztést börtönben kötelesek letölteni. Az Ítélet jogerős. Az Iskolabútor- és Sportszergyár rákospalotai telepen évente ötvenezer teniszütőt gyártanak, ennek a mennyiségnek nyolcvan százalékát tőkés piacon értékesítik. (MTI fotó — Manek Attila felvétele — KS?> Jól Haladnak a munkilatok Kép oz isksIaspítésebröJ Örvendetes, hogy gyarapszik megyénk oktatási intézményeinek hálózata, ' s pillanatnyilag több létesítHeti időjárás-előrejelzés Enyhülés várható! + ORVOSI L ÜGYELET Az elmúlt héten nagy sebességgel árasztotta el a hideg levegő a Kárpát-medencét. Január 1-én a reggeli órákban még plusz 5, 10 fok közötti hőmérsékleteket mértek, majd a hideg betörésekor percek alatt 0 fok alá esett a hőmérő higány- szála. A legerősebb széllökést az Alföldön Szeged térségében mérték: 97 km/h-t. Eleinte a déli országrészben, később másutt is esett a hó. Az összefüggő hótakaró vastagsága 2—6 cm. A bpmérséklet szélső értékei hajnalban —10, —15 fok között, a kora délutáni órákban —4, 9— fok között voltak. ALFÖLD- TISZÁNTÚL A hét elején a Közép-Európa térsége fölé húzódó magasnyomású légköri képződmény hatására derült, száraz idő alakult ki. Az elkövetkezendő időszakban várhatóan enyhébb óceáni léghullámok fogják meghatározni hazánk időjárását. Hatásukra változékonyabb csapadékosabb lesz az idő. A hajnali legalacsonyabb hőmérsékletek —3, —7 fok között, a legmagasabb nappali hőmérsékletek eleinte plusz 2, plusz 7, később 0, plusz 5 fok között várhatók. A hét végén helyenként köd kialakulására is lehet .számítani. Egerben: felnőttbetegek részérő Bajcsy-Zsilinszky utca 6, szám alatt. (Telefon: 11-000) Gyermekbetege^ részére Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. (Telefon: 11-640) Mindkét ügyelet, este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12- töl 14 óráig. (Telefon: 11-727) Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 13. szám alatti rendelőben. KÖJÁL-készcnlct Egerben: délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. (Telefon: 10-004 és 13-380) Előrejelzés a mezőgazdaságnak Kemény hideggel köszöntött be az új esztendő. Az év első hetében a hőmérséklet tartósan fagypont alatt maradt, és napközben sem mértek —1, —8 foknál magasabb értékeket. A derült éjszakákon erősen lehűlt a levegő: hajnalonként általában —10, —18 fokos hőmérsékleteket észleltek, de Tiszabecsen január 5-én hajnalban —21 fokig hűlt le a levegő. A talaj mentén gyakran előfordult —18 foknál erősebb fagy is: Tiszabecsen —22, Nyíregyházán és Borsodnádasdon —21, Mátészalkán —20, Gyöngyösön, Mezőhegyesen, Pátyodon és Szarvason —19 fok volt a legalacsonyabb hőmérséklet, amit a hét folyamán mérteik. A hét első felében több fkben havazott, s csupán a Duna—Tisza közén és északkeleten maradtak nagyobb területek egybefüggő hőtakaró nélkül. Ezeken a vidékeken a közelgő enyhülés nyomán felfagyással kell számolni. Megye Pest Nógrád Heves Borsod-A.-Z. Szolnok Talajnedvesség (%) 50—100 cm 40—45 55—55 5.5—60 55—60 45—50 méoy épül. és az idén újak kivitelezéséhez is hozzáfog- . nak. Egerben már a belső szakipari munkákat végzik a leendő Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézetben és Szakközépiskolában. A fiatalok szeptemberben, a tanévkezdéskor vehetik majd birtokba a tizenhat tantermet, a szakmai kabineteket, a hátszáz adagos konyhát és ebédlőt, a 18x32 méteres, teremsportra is alkalmas tornatermet, a háromszázhúsz tanulónak otthont adó kollégiumot. A Csebokszári-városne- gyedben a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói hozzák tető alá az igen korszerűnek ígérkező huszonnégy termes általános iskolát. Itt hatszáz gyerek számára főznek majd, s nem hiányzik az uszoda és a tornaterem sem. A tanulmányi részleget augusztus végén adják át, a másik csak későbbi időpontra készül el. Gyöngyös diákjai és pedagógusai számára, jó hír az, hogy ebben az esztendőben hozzákezdenek a mintegy százmillióba kerülő oktatási központ építéséhez. Ebben általános iskola, szakmunkásképző és diákotthon is helyet kap. Hatvanban — a Szabadság úti lakótelepen — folytatódik az iskolabővítés. Erre mintegy huszonötmilliót költenek, s a fiúk-lányok 1979. IX. havában már itt is a padokba ülhetnek. Gyöngyöstarjánban, Ka- rácsondon. Tarnaörsön és Tarnaleleszen az ütemterv szerint tevékenykednek a munkások. A pétervásári körzet; kollégium is megnagyobbodik. 1979. indul, s be is fejeződik egy ötven fiút, lányt befogadó szárny építése. Ebben az évben lép az ismeretgyarapítás szolgálatába a besenyőtelki komplex művelődési intézmény IS. ’ ► w : , . _, E LHUNY* DR. KRSKAf GYÜBGY. Rövid szenved után. 50 esztendős korábí elhunyt dr, Krekács Györg a Szakszervezetek Ország Tanácsa Elnökségének ta ja, a Kereskedelmi, Pén ügyi és Vendéglátóipari De gőzök Szakszervezetének f titkára. Temetéséről késői történik intézkedés. O KÉT ÜJ BOLT. A Ha van és Vidéke ÁFÉSZ a v ros lakosságának jobb ell tása érdekében a külső n gyedekben két vegyesbolt nyit az idén. Mindez ne kerül túl sokba, mert ; árusítást olcsó faházakba oldják meg. O PÓDIUMON A FIAT, LÓK. Január 14mén déleid az egri Megyei Művelődé Központban rendezik meg szövetkezetekben dolgot ifjak szavalóversenyét, ahi a legjobban felkészülte adnak ízelítőt képességeiJ bői, O ISKOLABŐVÍTÉS PC ROSZLÓN. Négy tan- < egy tornateremmel gyárát szik az idén a poroszlói á talános iskola, A minies kilencmillió forintba keru létesítmény kivitelezését Heves megyei Tanácsi Ép tőipari Vállalat» végzi. ■ AZ UTAK JÁRHATÓ! Az ÜTINFORM kedd délutí Ini jelentése szerint Hev( megyében a fő és a melléi útvonalak járhatók, sikosst got sehol sem tapasztaltai A látási viszonyok is jc voltak. Az országutakat h; rom őrjáratos gépkocsiv; ellenőrzik folyamatosan. O PRIMŐRÖK. Harmincon vagon fólia alatt terme dinnye, paprika, paradicsor uborka és fejes saláta szá lítására kötöttek szerződé a Heves megyei zöldscqtc meló szakcsoportok a ZÖL DERT Vállalattal O ÜJ MÓDSZERT vezette be a tiszanánai Petőfi Te! melöszövetkezetben a di hány csomagolás könnyítési re. A korábbi helyett amikor bálafák közé kőtől ték a dohányt, most mi ládába csomagolva szállója a fermentáló üzembe. Az í módszer könnyebb és gyoi sabb is. O ELSŐ ÍZBEN VIZSGÁ2 NAK a napokban a Kente szeti Egyetemen szeptembei ben indult új szakmérnol szak hallgatói. Harminchs rom okleveles agrárszakérr bér' kezdte meg kétéves L nuljmányait, amelynek sík? rés befejezése után talajerő gazdálkodási szakmérnöl diplomát kapnak. ■ HARMINCHAT háláló áldozata van 1978. június óta Nápolyban egy eddig isme rétien gyermekbetegségneii A gyermekek többsége neti érte meg az egyéves kort. i betegség tünetei: láz, há nyás, majd görcsös fájttal mák. Alaptalannak bizonyul lak azok a feltételezései hogy a diftéria és a teta nusz elleni oltások váltjai ki ezt a betegséget — írj: az II Messaggero Cii'l roma napilap Nápolyiról kcltezct jelentésében. Ezek után ar ra gyanakodnak, hogy a lég utakat megtámadó víru: idézi elő a betegséget. O LONDONBAN RENDÉ ZIK meg az idén a közép iskolások matematikád i ni piáját. A Bolyai János Ma> tematikai Társulat közpoiv ti szakköreiben már széle sebb keret készül, s tagjai közül a 8 legjobb utazik majd júliusban az egyhetes versenyre. ■ gyermekszínmAz, Gyermekszínházi bemutató lesz ma délután három órakor a Mámán Káló Megyei Üttöiöházban. A Népszínház a Hagymácska című ifjúsági darabot mutatja be a gyermekeknek. I li *KfJ MMMj 4 Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadj a £ a Heves mesv<H T 'általat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (Pt: 23) Telefon: 13-644. Gyöngyös, Rózsa u. l x-inn Telefoni -697 Hatvan Kossuth tér8. 3000 (várost tanács éi-Iileie). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. 3301. (Pf.: 23) Telefon:” 13-381. Terjeszti a Maevar Pos-»* '^fizetési ált sgv hónapra: 20 - Ft icir.fii: < ló a hfrlapkézbesf tő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Index: 20062 —Révai Nyomda Egri Gyáregysége, vnr ériskola j 3 « Isa/galó BEM' sí VAN - HU ISSN 0133 ü'/oa. incei» t 4 I