Népújság, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-09 / 6. szám
Aranyjelvényesek az olimpiára Teázék az ország tetején A hatvani próbázők egy csoportja a Kékestetőt „ostromolja” Sikeres évet zártak rádióamatőr sportolóink Megyénkben rendezik az OB-f Még alig pirkad, amikor Gyöngyösön, a Mátrafüred felé vezető úton stopos fiatalember állít meg. — Elvinnének Füredre? Bólintok, s már száll is be a kocsiba. — Csak nem a téli csúcstúrára mennek? — folytatja a kérdezősködést, s amikor kiderül, hogy igen, be is mutatkozik. Szedmák Gábor, Vámosgyörkről jön, Gyöngyösön' a KAEV-ben dolgozik, az Aranyjelvényesek az olimpiára akcióban ez lesz az első nekirugaszkodása, hogy országos szintet teljesítsen. A mátrafüredi művelődési házra már ká lehetne írni: megtelt. Kis csoportokba verődve várakoznak a fiatalok. Itt is, ott is hallani az előző próbák emlékeit, van, aki a túra térképét böngészi, s latolgatja, hogyan gazdálkodjék erejével az úton. Két piros-fehér-zöld mele- gitős fiatalember beszélget egymással az előcsarnokban. Sáfrány László Hatvanból érkezett, Hertelendi Ede Debrecenből Mindkettejüknek ez lesz az ötödik, az utolsó próbája. — S ha ez is sikerül mit csináltok? — Én elölről kezdem az egészet — vágja rá kertelés nélkül Laci. — Azt hiszem, a Balaton átúszását megismétlem — mondja Ede. Társaságunkhoz újabb Azóta, hogy 1952-ben Bombayben először jelentek meg a világbajnokságon az ázsiai asztaliteniszezők, szinte megszakítás nélkül meghatározó szerepet töltenek be a sportágban. Ezt mutatták a legutóbbi VB-k is, s Európának a kínai, a japán és a koreai játékosok egyaránt „rettegett” ellenfeleik. Nemcsak azért, mert többségük a kontinens játékosai számára szokatlan és kellemetlen tollszárfogást alkalmazza, hanem, mert rendkívül magas színvonalon űzik ezt a játékot. Így aztán szinte állandó tekintélytisztelet mutatkozott az ázsiaiakkal szemben, és sokan — a nagy versenyeken — már eleve lemondtak a továbbjutás reményéről, ha távol-keleti sportolóval hozta őket össze a sorsolás. Tavaly ősszel két nemzetközi bajnokságon, a jugo- szlávon, majd a sikandinávon álltak asztalhoz a kínai játékosok, akik pillanatnyilag feltétlenül jobbnak látszanak, mint a japánok, vagy a koreaiak. Európa tehát ismét „retteghetett”, de a magyar férfijátékosok bebizonyították: az ázsiaiak sem legyőzhetetlenek. Az említett két erőpróbán ők vették fel a versenyt a legtöbb esély- lyel és szép győzelmeket is arattak. Éppen ezért aktuális Bérezik Zoltánnal, a válogatott edzőjével beszélni arról ,hogy mit látott az „ötpróbás”, a budapesti Ko- mondi Pál csatlakozik. — Újra kezdem én is elölről a feladatok teljesítését, nem a díj érdekel, nem a jutalom, hanem sokkal inkább az, hogy újból kipróbálhatom, mire vagyok képes. Szerintem ezért kellene állandósítani a tömegsportnak ezt a formáját. Az igazolólapok kitöltése késik A nyomtatványok nem érkeztek meg időben. A rendezők feltalálják magukat, sima papírlapokat - osztanak Id, s mire Egerből megjön taxival — kocsija az úton elromlott — az Exázsiaiaktol, minek köszönhetik a magyarok győzelméá- ket és mit ígér az 1979. évi világbajnokság. — Elöljáróban szeretném leszögezni, annak ellenére, hogy stílusban, játékban nem hoztak újat a kínaiak, kiváló képességű asztaliteniszezők — mondta Bérezik, aki a tizedik világ-, illetve Európa-baj nokságra készíti fel a magyar csapatot. — A férfijátékosaík legtöbbje a támadó stílust alkalmazza, a nők viszont szívesen választják a védekező játékot is. Azt hiszem, reális, ha így mondom: 50—50 százalék az arány a nőknél a támadók és védők között. Ez talán abból ered, hogy ezzel a játékmóddal is nagyszerű eredményeket tudinak elérni, így Tung Lung mind a két versenyt megnyerte, egészen káprázatosán védi ki a legkeményebb ütéseket is. Magos Judit Európa-bajnok- nőnk például háromszor is találkozott vele, de sajnos még játszmát sem tudott nyerni, pedig Európában ő a legjobb támadó. Az ázsiai és európai női játékosok között változatlanul elég nagy a különbség, de . sokkal kedvezőbb a helyzet a férfiaknál Bérezik elmondta, hogy Huang Limng (védő), Li Chen-shi, Lu Chi-vei és Shi Chin-hao nagyszerű négyest képvisel. Klampárék azonban eredményesen vették fel velük a harcot. — A legfrissebb tapasztalatok azt mutatják, hogy néhány európai játékos, mint Klampar, Gergely, Surbek, Griatű&kz es remeáitik mejd pressz-iroda vezetője, s hozza a lapoikat, a 90 versenyző már indulásra kész. Verőfényes, ragyogó napsütésben vágnak neki a fiatalok a túrának. S bár a Kékesre makacs emelkedőn kel felkapaszkodniuk a csípős, 10—15 fokos hidegben, az edzett izmok bírják a terhelést. Alig egy óra múltán már jelentkeznek a leggyorsábbak Kékestetőn, ahol forró teával frissíthetik magukat, s indulnak tovább, Mátraháza érintésével a célhoz, Galyatetőre. A próbát a Mátrában 89- en teljesítették sikerreL (virágh) Jónyer is, az idén Phenjan- bam a világbajnokságon legalább egyenlő ellenfele lesz az ázsiaiaknak — folytatta a szakvezető. — Sokat fejlődött a kontinens élgárdája a rendkívül veszélyes ázsiai adogatások lekezelésével ma már nem visszaadhatatlanok ezek a labdák Csupán 5—6 heti pihenőt kaptak a megyei bajnokságban szereplő csapatok labdarúgói. Több együttes már január első hetében megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre. Az elkövetkező napokban felkészülésükről és terveikről adunk tájékoztatást. Ezúttal a Selypi Kinizsi és a Novaji Tsz SK háza tájára látogattunk el. Selypi Kinizsi A cukorgyári gárda január 3-án tartotta első edzését Sándor Károly irányításával. A továbbiakban a foglalkozások szabadtéren és tornateremben folynak felváltva. A játékosállományban nem történt változás. Az alapozó keretbe’n a következő 17 labdarúgó kapott helyet: György, Kerek. Veres, Sándor, Tóth, Varga, Vigh 1., Vígh 11., D odog, Szappan. Maksa I., Maksa 11.. Juhasz J., Nagy S., Patai, Boxtina es Juhász K. Az utóbbi években egyre többet hallatnak magukról megyénk rádióamatőr sportolói. A múlt esztendőben öten lettek válogatott kerettagok. s közülük hárman képviselték a szocialista országok „Testvériség-barátság” elnevezésű nemzetközi rádiósversenyén... Sarudon önálló rádiósklub alakult, ezzel kilencre szaporodott a klubok száma. A kilenc klubnak összesen 165 igazolt versenyzője van. A 35 egyéni engedélyes és kilenc kollektív állomáson hatvan operátor szerepelt versenyszerűen. Sportolóink 101 különböző szintű minősítést értek el. Ez a néhány friss számadat is bizonyítja, hogy megyénkben ..csatát nyert” a rádióamatőr-sport. Heves megyében hat esztendeje alakult meg a TSH rádióamatőr-szakszövetsége. amelynek főtitkári pozícióját kezdettől fogva Zagyvái Gábor, az MHSZ megyei főelőadója tölti be. A klubokban folyó munkáról, a múlt évi eredményekről. valamint az idei célkitűzésekről és feladatokról tőle kaptunk tájékoztatást. — Ügy tudjuk, hogy néhány klub a múlt év januárja óta magasabb követeimé* nyék szerint dolgozik. Melyek ezek? — A hatvani városi rádióklub „A”, a boldogi és a hevesi pedig ,.B” típusú klubbá lépett elő. — A 101 minősítés — osztályonként, — milyen arányban oszlik meg? Kik érde~ melték ki az 1. osztályú minősítést? — Tizenegy sportolónk ért el első osztályú minősítést. Ezek: Csépányi Jenő, Füzér Tamás, Gergelyi József. Kulcsár Zsuzsa, Pap László, Simon László, Suszter László. Tóth János (mind egri városi klub), Hatala László, Koncz Koméi és Varga Géza. a gyöngyösi városi klub tagjai. Ezenkívül 16-an II.. 41- en III., és 33-an pedig IV. osztályú minősítést szereztek. — Versenyszámonként milyen eredményeket értek el? — A rádióiránymérő megyei bajnokságon 62-en, a körzetin 17-en, az országos döntőn pedii öt versenyzőnk vetélkedett. Közülük négyen II.. 14_en III.. és ugyancsak 14-en IV. osztályú minősítési szintet teljesítettek. Három fő tagja volt a válogatott keretnek is. Gyorstávírász szakágban a megyei úttörőversenyen 39, a megyei felnőttbajnokságon 26 sportolónk vett részt. A felnőtt OB_n a gyöngyösi Varga Géza első lett. ezenkívül még ötödik és hetedik helyezések jutottak megyénk versenyzőinek. EbTudósítónktól, Nógrádi Bélától megtudtuk, hogy ez a keret február végén valószínű bővülni fog, mert leszerelő katonák átigazolását tervezik. A bajnoki rajt előtt a formába hozás időszakára hét-nyolc edzőmérkőzést terveztek. A csapatnak létesítményi, anyagi gondjai nincsenek. A csapat ősszel nyújtott teljesítményével és helyezésével elégedettek. Az őszre tervezett pontszámot várakozáson felül túlteljesítették. A tavaszi szezon végére a 6—8. hely valamelyikének a megszerzésére számítanak. Novaji Tsz ÜK A megyei MNK-győztes termelőszövetkezeti együttes január 7-én Tóth Béla . játékosedző irányításával kezdte meg a felkészülést Novajon. Hetente négyszer edzenek a tornateremben és a szabadtéren. Január végső» «agy február ekyen ben a versenyszámban heten teljesítették a II., 16-an a III., és tízen pedig a IV. osztályú szántét. A rádiö- többtusa a legeredményesebb versenyszámunk. A megyei bajnokságon 27, az OB-n pedig 12 sportolónk állt rajthoz. A Varga Géza, Füzér Tamás, Koncz Kornél összetételű gárda bajnokságot nyert. Négyen I., hárman II., hatan III. és négyen pedig IV. osztályú minősítést értek el, öt versenyzőnk kapott helyet a válogatott keretben. közülük hárman tagjai voltak azoknak a magyar csapatoknak, amelyek a kecskeméti versenyen második, negyedik és hetedik helyen végeztek. Rádióforgalmazásban csaknem 50 ezer összeköttetést létesítettünk és 64 versenyen vettünk részt. Hét versenyzőnk I.. kettő II.. öt III., és ugyancsak öt TV. osztályú minősítést szerzett. — Az elmúlt évi eredmények alapján az idén kik számíthatnak válogatott kerettagságra? ■ — Megy« szakszövetségünk az egri Füzér Tamást és Simon Lászlót, a gyöngyösi Varga Gézát és Koncz Kornélt, a hatvani Varga Katalint és Nagy Juditot, valamint a boldog! Kovács- né Kepes Juditot javasolta a többtusa-keretbe. Az. országos szövetség a napokban hoz döntést, de nagyon valószínű. hogy javaslatunkat elfogadják. Itt említeném meg. hogy az év legjobb Heves megyei rádiós sportolója címet Varga Gézának ítéltük. — Javult-e létesítményellátásuk? Tervezik-e új bázisok kialakítását? — A gyöngyösi híradó- tanterem után decemberben elkészült a füzesabonyi tanterem is, amely jelenlegi állapotában, felszereltségével alkamas a magas szintű oktatások végrehajtására, csak éljenek is ezzel a lehetőséggel. A rádióforgalmazás tevékenységét nagymértékben segiti majd a Legá- nyi úti lőtéren épülő új megyei forgalmi versenyállomás. amit előreláthatóan az első negyedév végén adnak egyhetes edzőtáborozáson vesznek részt. A csapat háza táján újság, hogy Antal István 12 évi aktív játék után visszavonult. Kormos László sportköri elnöktől megtudtuk, hogy nem válnak meg véglegesen Antaltól. az egyesületnél vezetői beosztásba kerül. Az alapozó keret: Kádár, Nyilas, Dobó, Pászk, Balázs, Bartók, Stregova, Tóth, Papp I., Papp J., Verebélyi, Cseh, Szabó. Póczik és Nagy D. Az ifjúsági csapatból három tehetséges fiatallal, egészítik maid ki a keretet, öt előkészületi mérkőzést terveznek. Létesítményi és anyagi gondjaik nincsenek. A felkészülés feltételei megyei szinten biztosítottak. Üjság még. hogy az öltöző mellé új épület kerül, s az idén befejezik a futópálya építését is. A csapat őszi szereplése — az MNK-t kivéve — csalódást jelent. Ebben a helyzetben csak egy célkitűzésük lehet: a hentmaradar. .Vi-harrolasa, át. rendeltetésének. Ez var- hatóan az országos forgalmazási értéket is jelentősen javítani fogja. Ez évben Hatvanban is elkészül á korszerű oktatóterem. — Feladataik, célkitűzéseik közül hallhatnánk néhányat? — Első számú feladatunknak tartjuk, mondhatnám vesszőparipánk, a rádiós-’ sport népszerűsítése és aa utánpótlás nevelése. Klubjaink jó kapcsolatot építettek ki az úttörőházakkal és tanintézetekkel. Például Egerben utánpótlásbázist je-; lent a gép- és műszeripari szakközépiskola. Gyöngyösön a 4_es számú általános iskola. Hatvanban, a 2-es szá-- mú iskola biztosítja a teheti ségeket. Boldogon és Sarudon is az általános iskola adja az utánpótlást. Célunk,' minél több fiatallal megásó mentetni ezt a szép, sokoldalú sportágat. — A Heves megyei rádió-« amatőr sportolók országos viszonylatban is elismerést váltottak ki eredményeikkel! Ügy gondoljuk, hogy a szakszövetség munkája elismerésre talált, amikor úgy döntöttek, hogy az idei OB" küzdelmeket megyénk teriiz létén rendezik. Befejezésül szóljon erről is, — Nagy megtiszteltetésnek vesszük, hogy az MHSZ megyei vezetőségét bízták meg az idei országos bajnokság rendezésével. Szakszövetségünkre nagy feladat hárul, s nem szeretnénk csalódást okozni. Az országos rádiósbajnokság küzi delmeire (radióiránymérés, rádióöttusa, gyorstávírász^ verseny.) július 22. és 29-e között kerül sor Eger térségében. Itt szeretném megemlíteni. hogy februárban és áprilisban Tardoson edzőtáborozik a válogatott keret.' Megyénkben készülnek majd a Lengyelországban első al'H kálómmal sorra kerülő ráJ dióiránymérő világbajnokság résztvevői is. Szigetvár? József 1 Csak röviden... Az amerikai Cambridge^ ben befejeződött a kétnapos nemzetközi női úszóverseny, amelyen magyarok is részt vettek. A második napon a 100 yardos női hátúszásban Verrasztó Gabriella kitűnő eredménnyel a második helyen végzett Gwalsh (amerikai) mögött. Fodor Agnes eredményéről nem érkezett jelentés. ★ Vasárnap megkezdődött a varsói §akk-világbajnoki zónaverseny, amelyen öt magyar sportoló vesz részt. A küzdelmek két csoportban indultak, az első napon egy kivétellel a magyar sakkozók egymás ellen mérkőztek: Portisch F.—Ribli 0—1, Adorján—Sax döntetlen. ★ A teniszezők Király Kupa tornáján a magyarok csoportjában került sor a Spanyolország—Nagy-Britan- nia találkozóra. A Sábádéi-’ ben -megrendezett mérkőzésen a britek 2—1 arányban győztek. A csoportban a3| NSZK vezet két győzelem-; mel, Magyarország és Nagy-’ Britannia egy-egy győzelemmel következik, míg Spa-; cyolorezag nyeretlen, -*■ Megkezdődött a felzárkózás? Labdarúgás Tavaszi idényre készülnek csapataink 1979. Januar au kedd A Galyatetőn jólesik a forró tea az egri fiúknak. (Fotó: Szabó Sándor)