Népújság, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-24 / 19. szám

«LAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLTETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXX. évfolyam, 19. szám ÁRA: 80 FILLÉR 1979. január 24., szerda Gromiko — Olaszországban A gazdasági kapcsolatok fejlesztését várják Rómában folytatódtak a szovjet—olasz külügyminiszteri tárgyalások. Baloldalt a negye­dik A. A. Gromiko szovjet külügyminiszter, vele szemben Arnaldo Forlani, az olasz kül­ügyek vezetője. A római Farnesina palotá­ban, az olasz külügyminisz­térium épületében kedden megkezdődött Andrej Gromi­ko szovjet külügyminiszter hivatalos tárgyalása Forlani- val, az olasz diplomácia ve­zetőjével. Az első tanácsko­zás után Forlani díszebédet adott vendégének tiszteleté- . re. A két külügyminiszter pobárköszöntőt mondott a diszebéden. Gromikót késő délután a (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) Quirinale palotában fogadta Sandro Pertini, Olaszország köztársasági elnöke. A szovjet külügyminiszter hivatalos megbeszélései az olasz vezetőkkel csütörtökön folytatódnak. Gromiko szer­dán Valikánvárosba látogat és felkeresi II. János Pál pápát. Az olasz lapok nagy figye­lemmel kísérik Gromiko olaszországi látogatását és általában azt remélik, tőle, A sah nem akar Amerikába menni WASHINGTON (MTI): Az iráni sah talán még­sem utazik az Egyesült Ál­lamokba, mert az amerikai kormán v nem látja szívesen. Az uralkodó azért is teleped- __ n e le szívesebben más or­szágban. mert amerikai tar­tózkodását lemondásnak ér­telmezhetnék. A fentieket Ardesir Zahe- di. a sah egyik régi bizalma­sa és Irán washingtoni nagy­követe közölte a The New York Times-szal,.'amely ked­den nagy terjedelemben, kommentár nélkül adott he- belyet nyilatkozatának. A nagykövet, aki csak átmene­tileg maradhatott meg poszt­ján, kijelentette: a sah po­litikai pályafutása nem feje­ződött be, számolni kell be­folyásával és azzal, hogy visszatér Iránba. Ha az Egyesült Államokban tele­pednék le, ez politikai le­mondással volna egyenérté­kű. s nem térhetne vissza országába, hiszen az volna a látszat, hogy -a Cl A, az amerikai hírszerző hivatal küldi vissza — közölte a vezető amerikai lapban a sah munkatársa. olajbehozatalának csak öt­százaléka származott Iránból, Szaúd-Arábia az amerikai olajimport húsz százalékát adja. hogy hozzájárul a kétoldalú kapcsolatok, különösen a gazdasági kapcsolatok elmé­lyítéséhez. Idézik a szovjet külügyminiszternek Rómába érkezésekor elhangzott kije­lentését, amely szerint „ba­ráti látogatásra, jött Rómá­ba. Megemlítik, hogy Gromi­ko tolmácsolta a szovjet em­berek és a moszkvaiak jó kívánságait az olasz népnek és a rómaiaknak. Az olasz jobboldali sajtó viszont, így a milánói nagy­tőke egyik szócsöve, az II Giornale azt javasolja az olasz kormánynak, Gromiko látogatásán adjon nemleges választ Leonyid Brezsnyev- nek arra a levelére, amelyik­ben a szovjet emberek nevé­ben arra kérte Andreotti kormányfőt, hogy Olaszor­szág ne adjon el fegyvere­ket Kínának. Ma folytatódik a genfi leszerelési értekezlet Szabó Zoltán, az MTI tu­dósítója írja: Több hónapos szünet után szerdán folytatja munkáját Genfben a leszerelési bizott­ság, amelynek tagjai közül újabb nyolc ország kérte és nyerte el felvételét, vala­mint az úgynevezett nukleá­ris hatalmak körében ismét elfoglalta helyét Franciaor­szág. Az immáron 39 tagor­szágot számláló leszerelési bizottság új tagjai: Algéria, Ausztrália, Belgium, Kenya, Kuba, Indonézia, Sri Lanka és Venezuela. Magyarország — mint ismeretes — 1969 óta tagja a genfi leszerelési fórumnak. A genfi Nemzetek Palotá­jának kongresszusi termé­ben szerdán délelőtt sorra kerülő megnyitón — előze­tes várakozások szerint — üresen marad egy szék: a Kínai Népköztársaság szá­mára fenntartott hely. Kína a konferencia előkészítése során kifejezetten igényt tar­tott helyének biztosítására, mégsem tudni egyelőre, hogy egyáltalán és mikor kapcso­lódik be a konferencia mun­kájába. A DÍVSZ üzenete A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség üzenetben kö­szöntötte a kambodzsai né­pet a népköztársaság kikiál­tása alkalmából. A világ ha­ladó ifjúsága nevében cse­lekvő szolidaritásáról bizto­sította, és teljes sikert kí­vánt neki országépítő mun­kájában, kifejezésre juttatva meggyőződését, hogy a de­mokratikus és el nem köte­lezett Kambodzsa a béke és a stabilitás fontos tényezője nemcsak Délkelet-Ázsiában, hanem az egész világon is. ’ Zahedi véleménye szerint washingtoni kormánykörök­ben hivatalosan szívesen lát­ják az uralkodót, de valójá­ban nem szeretnék, ha az országba érkezne. Az amerikai diplomácia aggódik, hogy az iráni meg­mozdulások átterjednek Sza- úd-Arábiára is, jelentette kedden kül ügy minisztériumi körökből a The Baltimore Sun. Az ország gazdasági kor­szerűsítése és a vallási fe­szültségek —1 éppen úgy mint Iránban — veszélyeztetik a .királyi családon alapuló rendszert. Míg Washington Takarékoskodni kell az energiával Aktivaértekezlet a Nehézipari Minisztériumban Aktívaértekezleten tekin­tették át a múlt évi munka tapasztalatait és megtárgyal­ták az idei feladatokat ked­den a Nehézipari Minisztéri­um párt-, szakszervezeti és KISZ-bizottságának vezetői, valamint a minisztérium ve­zető munkatársai. A tanács­kozáson részt vett és felszó­lalt Szekér Gyula miniszter­elnök-helyettes. Simon Pál nehézipari mi­niszter számolt be az ágazat 1978. évi munkájáról és ösz- szegezte az idei feladatokat. Egyebek között megállapítot­ta. hogy az energiaellátásban sok esetben nem a reális, hanem túlzott és pazarló igé­nyeket kell kielégíteni. Az 1979. évi népgazdasági terv az energiaigények 4,2 száza­lékos növekedésével számol. Ennek 53 százalékát import­ból fedezzük. Ezért olyan takarékossági intézkedések megvalósítása ^ükségfis, amelyek már rövid távon is mérséklik a felhasználást. A gazdasági szabályozás esz­közeivel tehát már ebben az évben csökkenteni kell az energiafelhasználás növeke­désének ütemét. Ellenkező esetben a számítottnál na­gyobb felhasználás ugyanis operatív beavatkozást, a fo­gyasztás mérséklését — kor­látozást — tenné szükséges­sé. A termelési szerkezet kor­szerűsítésének feladatait ele­mezve a miniszter megálla­pította: a nehéziparban ed­dig végrehajtott szelektív fejlesztés és termékkorsze­rűsítés is hozzájárult ahhoz, hogy az ágazat tőkés export­KisMtsok és úttörők téli versenye Kigyúlt az olimpiai láng Gyöngyösön Ma már érmekért folyik a küzdelem a csúcson. A gyakor­lás helyébe a versenyszereplés lép. (Fotó: Szabó Sándort Díszbe öltözött a gyön­gyösi Lenin tér, a szovjet hősi emlékmű környéke, hogy ezzel is kifejezze a mátraalji város lakóinak hangulatát a mostani XIV. téli úttörő-olimpiáról. Az itt lezajlott tegnap esti ünnepi megnyitóra a tizenkilenc, megye és a főváros sport­küldöttségei érkeztek meg. összesen több mint három­száz személy, sportolók és kísérők sorakoztak fel a csa­pattáblák mögött. A küldött­ségek a díszemelvény előtt foglaltak helyet. Megszólalt a harsonák díszjele, majd a jelentések fogadása után az ünnepség­vezető vezényszava hangzott el: — Versenyzők, vigyázz! Középre nézz! Az ünnepségvezető a dísz­tribün elé lépett: — Elnök elvtársnő! Nagy Károly ünnepségvezető je­lentem, a XIV. téli úttörő- olimpia havas versenyeinek országos megnyitó ünnepsé­gére 303 személy, tizenkilenc megye és Budapest képvise­letében felsorakozott. A jelentést Ferenc Éva, a Heves megyei úttörőtanács elnöke fogadta. Ezután Ke­resztesi Lajos, a városi ta­nács elnökhelyettese köszön­tötte a vendéglátó város ütést tartott a papi békebizottság megyei választmánya A Hazafias Népfront mel­lett működő megyei katoli­kus papi békebizottság vá­lasztmánya tegnap ülést tar­tott Egerben. A Katona Islr ván apatesperes elnökleté­vel lezajlott tanácskozáson a választmány idei munka- programjáról, valamint a kö­zeljövőben megrendezésre kerülő megyei papi gyűlés előkészítéséről adott tájékoz­tatást Czakó István, a papi békebizottság titkára. A választmány ülésén részt 'Tett Pót! Jenő, a Hazafias Népfront megyei titkára, va­lamint Baues Lajos, a me­gyei tanács egyházügyi tit­kára is. Újszerű gazdálkodás az állami gazdaságokban Az új gazdasági követel­mények érvényesítéséhez sok tekintetben újszerűén kell gazdálkodni; a mezőgazdasá­gi üzemek vezetése egyelőre gyakran még csak az intéz­kedések „szorítását” érzi, a válasz azonban nemegyszer késik vagy olyan hamis szá­molgatásokban merül ki. amellyel azt próbálják „ele­mezni”, vajon hol az a ha­tár, ameddig az új követel­ményekhez alkalmazkodni kell amiatt, hogy a vállalati egyensúly alapjaiban ne bo­ruljon fel — mutatott rá Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter- helyettes az állami gazdasá­gok vezelőinek keddi, buda­pesti értekezletén, amelyen a termelés, a gazdálkodás időszerű feladatait vitatták meg. A miniszterhelyettes is­mertetett néhány intézke­dést, amelyet a mezőgazda­sági termelés gazdaságosab­bá tételére — az üzemekben végrehajtott helyi intézkedé­seken túl — központilag ter­veznek. Miután az idei évre előirányzott 7,3 milliárd fo­rint értékű növényvédő­szer a választék tekintetében nem teljesen felel meg a kö­vetelményeknek, központi el­látásba vonják és egyedi el­bírálás alapján osztják el azokat a kémiai anyagokat, amelyekből szűkösek a kész­letek. A termelés biológiai alapjainak jobb kihasználá­sára szigorúan megkövetelik, hogy a vetőmagot termelő gazdaságok áruja minden tekintetben megfeléljen á szabványoknak, ellenkező esetben szankciókat alkal­maznak azért, hogy a fel­használó gazdaságokat ne ér­je kár. Az állattenyésztésben hasonló szigorításra lehet számítani. párt- és állami vezetői, Gyöngyös egész lakossága nevében a sportolókat, a sportvezetőket, a díszelnök­ségben helyet foglaló párt­ós állami vezetőket, a társa­dalmi szervek küldötteit. Nemcsak jó versenyzést kívánt a kisdobos- és úttörő- olimpikonoknak, hanem azt is, hogy érezzék jól magu­kat a pihenés óráiban isj Élvezzék a Mátra szépségeit és a házigazda szerepét be­töltő Gyöngyös vendégszere­tete is jó emlékeket táplál­jon bennük. A XIV. téli úttörő-olimpia hivatalos megnyitását Mol­náráé Kozma Erzsébet, a Ma­gyar Üttörőszövetség Orszá­gos . Tanácsának titkára je­lentette be. Ezután díszmenetben hoz-' ták be a térre, a szovjet hősi emlékművel szemben levő zászlórudakhoz az olimpiai zászlót, hogy ünnepélyesen felvonják a középső árbócra. Majd harsonák hirdették, hogy közeledik az olimpiai láng. A fáklyáról meggyúj­tották az olimpiai tüzet, hogy a következő versenynapok ideje alatt lobogó lángjaival hirdesse a fiatal versenyzők lelkesedését, béke utáni vá­gyát. Következett a fogadalom­tétel. Az ünnepségvezető ve­zényszavára vigyázzállásba merevedtek a sportolók és a következő szöveget mondták fennhangon: — Én, az úttörő-olimpia résztvevője fogadom, a ver­senyeken tudásom legjavát nyújtom. Az úttörőélet tör­vényeit és a sportágak ver­senyszabályait minden körül­mények között megtartom^ Ügy versenyezek, hogy úttö­rőcsapatomnak hírnevet sze­rezzek. Magatartásommal méltó leszek az úttörő név­hez. Üjabb vezényszó: Csapa­tok, pihenj! Majd a felál­lás sorrendjében megkezdő­dött a küldöttségek elvonu­lása, amit a lakosság meg­jelent nagyszámú érdeklő­dő csoportja kísért figye­lemmel. A XIV. téli úttörő-olimpia ünnepélyes megnyitása ez­zel véget ért. A mai naptól a versenyek mozgatják meg a sportolókat, és vonzzák az érdeklődőket a nemes vetél­kedő színhelyére, a Kékeste­tőre. \ ja évi 500 millió dollárra emelkedett, az idén még na­gyobb erőfeszítéseket kell tenni a gazdaságos export fejlesztése érdekében. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents