Népújság, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-18 / 14. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK fNojuii ffljj | Mátrai képek Httzdrtfc egyik legnagyobb Idegenforgalmi bázisának számit a Mátra. Évente százezrek fordulnak meg itt, gyógyulás céljából tiszta levegőért, a kirándulók mindig valami meg lepetést tartogató környezetéért, a sportolók pedig lankái hegyoldalaiért. Felvételeink téli mátrai pillanatokat örökli tettek meg. AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXX. évfolyam, 14. szám ÁRA: 80 FILLÉR 1979. január 18., csütörtök Kambodzsai állásfoglalások X kambodzsai külügyminisztérium nyilatkozatot adott ki az ország külképviseleteivel kapcsolatban. Emlékeztetett rá. hogy a kambodzsai népfelkelés teljes győzelmével a népi forradalmi tanács lett az ország egyedüli törvényes képviselője. Ennélfogva a bukott rezsim valamennyi külföldi képviseletének beleértve a nagykövetségeket, abba kell hagynia tevékenységét. Intézkedések a közületi személygépkocsik számának további csökkentésére Xz SPK hírügynökség állásfoglalást tett közzé Kambodzsa belső helyzetéről, s a Pol Pot-rezsim képviselőjének ENSZ-belj szerepléséről. A kommentár rámutat, hogy az ország felszabadulása óta eltelt rövid időszakban máris figyelemre méltó változások történtek az ország életében. A forradalmi egységek a lakossággal összhangban felszámolták a bukott rezsim kon- » centrációs táborait. kénv- ' szermunkaszervezeteit. A lakosság széles tömegei üdvözölték a forradalmi hadsereget, csatlakozva a falvak és a városok normális életének helyreállításához. Brezsnyev távirata a „Szövetség” gázvezeték építőihez Szerdán Szófiából hazaérkezett Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, n Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, és Konsztantyin Csernyen- ko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a kb titkára. Leonyid Brezsnyev, táviratban üdvözölte az oren- burgi építkezéseken dolgozó szovjet, bolgár, magyar, lengyel, román, csehszlovák és NDK-beli munkásokat, abból az alkalomból, hogy üzembe helyezték a „Szö~ vétség” gázvezeték fővezetékét és az orenburgi gázkomplexum harmadik egységét. A távirat egyebek között hangsúlyozza: ez a hatalmas építkezés meggyőző példája a szocialista országok közötti gazdasági együttműködés fejlődésének, különös tekintettel az együttműködés új formáira, amelyek biztosítják a kulcsfontosságú gazdasági feladatok megoldását az egyenjogúság és a kölcsönös előnyösség alapján. Németh Károly fogadta Mllos Jakest, a CSKP KB titkárát Recsk határában iskolából hazaindnlő kisdiákokkal talált koztunk, amint vígan koptatták a Tarna-patak jegét. Megbeszélés Egerben Kisárutermelés — nagy feladat Szerdán délelőtt a Heves megyei Tanács mezőgazdasági osztályának helyettes vezetője Kocsis Gyula nyitotta meg azt a megbeszélést» amelyet a kisárutermelés további fellendítése érdekében rendeztek Egerben, a megyei tanács vb-termében. Az állatforgalmi, a malomipari vállalatok szakemberei, a szakigazgatási szervek, valamint az áieszek képviselői előtt hívta fel a figyelmet Kocsis Gyula a kisárutermelés fontosságára. Heves megyében — mondotta — 1976- ban még csökkent a kisárutermelés. Ebben az esztendőben 1.5 milliárd forint volt a megyei, háztáji és kisegítő gazdaságok termelési értéke, Egy év múlva 22 százalékos emelkedésről lehet számot adni, s tavaly is két- jnílliácd forint körüli értéket állítottak elő Heves megye 70 ezer kisárutermelő gazdaságéban. Hogy ezt a kétmilliárd forintos termelési értéket kellő súllyal lehessen érzékelni, a mezőgazdasági osztály helyettes vezetője összehasonlító adatként elmondotta, hogy a megye állami gazdaságainak termelési értéke 500 millió forint, a termelőszövetkezeteké pedig hárommilliárd forint. A 30 ezer hektáron gazdálkodó háromezer hektár szőlőt művelő és hatezer hektáron kerti termelést folytató kisárutermelők fontos és jelenleg még nélkülözhetetlen láncszemként, kapcsolónak be az ellátás folyamatába. Heves megye sertésállományának több mint a fele 110 ezer hízó. süldő és koca található a kisárutermelés háza táján. Az sem utolsószempont, hogy a házak körül meglévő termelési eszközöket, férőhelyeket. hogyan használják ki a kisgazdaságokban, hiszen a központi fejlesztések lehetősége korlátozott. Dr. Székely Ferenc, a megyei tanács szakfelügyelője értékelte azt az elmúlt esztendei munkát, amelyet a kisgazdaságokért végeztek az állatforgalmi, malomipari vállalatok szakemberei, az áfészek munkatársai, a TIT és a Hazafias Népfront, a növényvédő állomás tagiai. Tavaly több mint 300 előadást tartottak a kisáruter- melőknek, s ezeknek az előadásoknak 15 ezer hallgatója volt. Az idén hasonló élőadássorozat indul, amely sok gyakorlati kérdésben segít majd. a háztáji és kisegítő- gazdáknak. Tiszta időben a Tátra havas süvegei. Is láthatók „az ország tetejéről” (Szabó Sándor képriportja) Jólesik egy kis egészségügyi séta a Kékestetőn, nagyokat szippantva a tiszta mátrai levegőből. u Ötezer szolgáltató kocsit ^leállítanak”, ezzel háromezerrel csökken a közületi szex-vek személygépkocsi-állománya; szűkítik a nyugati gyártmányú kocsik használatának jogcímeit, anyagilag is ösztönzik a magánautók hivatalos célú felhasználását és szigorúbban büntetik a közületi kocsik jogtalan használóit. Ezekben foglalható össze a Minisztertanács múlt év végi döntése, amely módosította a közületi gépjárművekről szóló korábbi jogszabályt. A közlekedés- és postaügyi miniszter és a munkaügyi miniszter ezzel kapcsolatos, rövidesen megjelenő rendeletét ismertette szerdán Tőzsér István, a KPM főosztályvezetője. A Minisztertanács politikai és takarékossági meggondolásokból 1972-ben sza- bályoztM a közületi szex-vek személygépkocsi-használatát. Az akkori rendelet elérte célját, hiszen lényegében megszűnt az állomány indokolatlan gyors ütemű növekedése, s a közületi személyautók száma 7700-zal csökkent. Ez másfél milliárd forinttal csökkentette az üzemeltetési költséget. Az intézkedés ezenkívül lehetővé tette több ezer gépkocsivezető átirányítását más te(Folytatás a 2. oldalon) Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán a Központi Bizottság székházában fogadta a hazánkban tartózkodó Milos Jakest, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága Elnökségének póttagját, a Központi Bizottság titkárát. A szívélyes elvtársi légkörű megbeszélésen részt vett Borbély Sándor, a Központi Bizottság titkára. Jelen volt Stefán Bodnár, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagy- követségének ideiglenes ügyvivője. (MTI) Tanácskoztak megyénk kommunista pedagógusai Szerdán délelőtt — a megyei pártbizottságon — tanácskoztak megyénk kommunista pedagógusai. Az aktívaülésen részt vett és az elnökségben helyet foglalt Szalay István, a megyei tanács általános elnökhelyettese. A résztvevőket dr. Sipos István, a megyei pártbizottság titkára üdvözölte, majd Kiss Sándor, a megyei párt- bizottság osztályvezetője tartott vitaindító előadást arról, hogy hol tart az 1972-es oktatáspolitikai párthatározat végrehajtása megyénkben. Hangsúlyozta: intézménytípusoktól függetlenül, tervszerűbb, tudatosabb lett a nevelő-oktató munka. Növekedett az iskolai és mozgalmi közösségek aktivitása, Az elmúlt hat esztendő során számottevően javultak a személyi és a tárgyi feltét- lek. A tanulók világnézeti fejlődése jól mérhető magatartásukban, politikai akii- vitásukban. Ennek ellenére az is észlelhető, hogy isme- í'eteik sem racionálisan, sem érzelmileg nem teljesen megalapozottak. A tankötelezettségi törvény végrehajtása az utóbbi években központi témává lett, ennek köszönhető, hogy a beiskolázási arány az országoshoz hasonló. A korábbiakhoz viszonyítva kevesebb a felmentés, a tanulmányi elégtelenség, az osztályzatlanság, a kimaradás. Ezt követően többen kértek szót, valamennyiket felelősségtudat vezérelte mindannyian a gyakorlat munka során hasznosítható ötletekkel is szolgáltak. Kiss Sándor válaszadása után dr. Sipos István összegezte a tanácskozás tapasztalatait, s az elkövetkező időszak legfontosabb teendőiről beszélve kiemelte a nevelés elsődlegességét. Utalt arra, hogy pedagógusaink helytállásától függ, hogy milyenné formálódik a felnövekvő nemzedék. i