Népújság, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-09 / 290. szám
■ Karácsony várás R fákról lehullanak a levelek, a nyirkos, borongós nappalokat mind korábban váltja a sötétedés. Komor, kissé bús lehetne az emberek hangulata és a szivekben mégis valami melegítő érzés költözik ekkortájt: a karácsony- várás édes izgalma. Készülődnek a kicsik, még a legkisebbek is. Ök is szeretnének adni, mert úgy nevelték őket. çnàr az óvodában is, hogy valami aprósággal meg kell lepni szeretteiket. De készülődnek a szülők, a nagymamák, nagynénik, törik a fejüket, mivel kedveskedhetnének az apróságoknak és egymásnak. Nem a drága pénzen vásárolt ajándékok a legértékesebbek. Nem! Azt bárki megveheti. Sokkal több szeretet bújik meg egy magunk készítette babaruhában, bábfigurában vagy hímzéssel díszített könyvborítóban, fényképalbumban. de kedves meglepetés pl. a nagyszülőknek az unokákról készített fénykép, vagy egy magnószalag, amiről meghallgathatják a távolban élő kis Zsuzsi hangját, a verset, amit, a nagyszülőknek szaval. Ezek az apró figyelmességek, könyvjelző. kézimunka vagy egy ügyes rajz, „festmény” az unokától, alig kerülnelf pénzbe, mégis nagyon nagy szeretet fér beléjük. * I? Iz ajándék értékét so- 1 nasem az ára. az értéke, az érte kiádott pénz nagysága szabja meg! Tanítsuk ezt a gyermeknek, hogy neki se az árcédula legyen az értékmérője. Természetesen kaphat a gyermek az apró figyelmes- 'ségeken kívül vásárolt ajándékokat is. Ezeket aszerint válogassuk össze, hogy milyen az érdeklődési köre és miben kell segítenünk neki. Ha szeret kézimunkázni és ügyes, akkor azért kapjon kézimunka-, gyurma-, vagy festékkészletet. mert ebben biztosan öröme lesz, ha nem elég ügyes, akkor pedig éppen azért lepjük meg ilyesmikkel vagy valami kivágható, összeszerelhető játékkal, hogy javuljon a kézügyesége. Könyvet mindenképpen kapjon már a legkisebb is, természetesen a korának megfelelőt. Ahol van lehetőség a sportolásra, ott a korcsolya, a szánkó. a sí- felszerelés, a jó meleg pulóver. jégzokni is színessé teheti a karácsonyfa alatti ■ mesebeli látványt. N agyon fontos az ajándékok elrendezése, Nem mindegy, hogy a bolti, szakadozott papírba tesz- szük-e a fa alá, vagy ízléssel becsomagoljuk. arany szalaggal átkötjük. Kerüljön rá egy kis fenyőgally js és annak a neve. akié az ajándék. Hadd legyen pom- pásabb, színesebb a lát-, vány, izgatottabb a keresgélés. a bomtogatás. A boltban vásárolt dolgokról vepmk le az árcédulát. Ajándékon ezt semmiképpen sem illik rajta hagyni, de szokja is meg a gyermek, hogy ne az ára szerint értékelje az ajándékokat. Gondoljunk arra, hogy aki készülődött, ajándékot adott,* az szeretné látni, hogy sikerült örömet szereznie. Mutassuk meg, hogy örülünk a figyelemnek! Nagyon nagy csalódást okozhatunk, különösen a gyermekeknek, unokáknak, ha „csak úgy” tudomásul vesszük, hogy kaptunk valamit és eltesszük. Sőt! Térjünk rá vissza később is, esetleg az ünnep utáni levélben emlékezzünk meg még egyszer a kedveskedés elismerésével. Ez ösztönzi' a gyermeket, unokát arra; hogy továbbra is ünneptartó legyen, később is, felnőtt életében és a maga családjában is továbbvigye ezt a kedves hagyományt: a családi iinne- pek megtartását, a szép ka- rácsonyvárást. Ualami jut majd ne• künk. szülőknek, nagyszülőknek is a sok-sok „kölcsönadott” szeretőiért akkor, amikor gyermekeinkkel együtt az unokák, dédunokák apró ajándékai teszik ünneppé a név- és születésnapokat és a kará- csonyvárás édes izgalmában élhetünk majd akkor is, amikor a gyermekek már kirepültek a házból. Ügy szép, ahogyan sok heBCarcacsonyïg elkészülhet A bőr napjainkban is kedvelt anyag. A készen kapható cipők, saruk, táskák és dísztárgyak mellett magunk is készíthetünk bőrből sokféle holmit. A kezdeti próbálkozásokhoz elegendő másfél-két kilogramm hulladékbőr, amelyet a legtöbb MÉH-telepen beszerezhetünk. Kilónkénti ára méreteitől függ. Az apró darabkákat, amelyekből különféle tokok vagy igazolványtartó készíthető, már 9,— Ftért megkaphatjuk. Türelmes ember kezében ezek a kis darabkák is szép tárgyakká állhatnak össze. A következő szerszámokra van szükség: olló, cikkcakkvágó olló, lyukasztó vagy ár, a cipészek és kárpitosok által használt görbe tűk, vagy az ezt megfelelően helyettesítő zsákvarrótű. Az egyes részrk egymáshoz erősítése történhet ragasztással is, ebben az esetben az illeszkedő részek legalább egy centiméter széQ£M!É3i december ?.. szomhaí lességben fedjék egymást. A ragasztás és a varrás kombinációja nagymértékben erősíti a kötések szilárdságát, érdemes *tezt a megoldást választani. A tárgyak elkészítésének menete a következő: Előzetes terveinknek megfelelően beszerezzük a nyersanyagot, a bőröket méretük és színük szerint csoportosítjuk. Az anyag egyik oldalára filctollal vagy szabókrétával fölvisszük a méreteket, majd ízlésünk szerint egyszerű ollóval vagy a cikkcakk- vágóval kiszabjuk az egyes darabokat. Ezután bejelöljük a varráshoz szükséges lyukak helyét, lyukasztó, esetleg ár segítségével végig is lyuggat- juk egy-egy oldala mentén. Érdemes az oldalpárokat illesztve lyuggatni, így nagy pontosságú lesz munkánk. Üvegek burkolásánál érdemes a nyers oldalt kívülre fordítani, mert érdessége miatt biztosabb fogást biztosít. Táskák esetében többféle megoldás kínálkozik a vállszíjak és fülek elkészítésére. Készülhet a fül két ösz- szeragasztott bőrpántból, de egy szélesebb csíkot is bevarrhatunk egyik éle mentén. Az elkészült tárgyakat díszíthetjük gyöngyrátétes brossal, fából esztergált gyöngyökkel, fagombbal és fémcsattal. Amennyiben a bőrből készített táska belső, nyers oldaláról kis szálak dörzsölődnének le, béleljük ki. Bevásárlásra használt táskáink legjobb bélésanyaga a Viaszos vászon, retikülökhöz bélésanyagnak a bársony, esetleg kord ajánlható. Bőrszíjakból készített fonat övnek ér táskafülnek egyaránt náp lettet. lyen látjuk: december 24én a nagyszülőknél van a fagyújtás. Ahol mindkét nagyszülő él, ott már korán, ebéd után kezdik az ünneplést, hogy 5 órára a másik „nagyi-nal lehessenek. Mj — akiknek a kará- csonyvárás öröméből szépen kijut — gondoljunk a magányosan maradottakra. Egyedül öregedett-e meg, elhaltak-e szerettei. vagy távol élnek tőle: mindegy. Egy-egy ilyen e gyeit ü lel öt hívjunk el magunkhoz a szeretet ünnepén, legyen az ő számára is öröm, hogy családban, gyermeke* között lehet azon a napon, amikor egyedül lenni — talán — a legnehezebb. Dr. Gergely Károlyné A rsfpke. watté és nttssi díszítésű blúzok nemcsak nőiesek, csinosak, de stiln. suk arra is alkalmas, hősre régebbi, sima vonalú blúa zainfcat — elsősorban aa ingblúzokat — kevés kiadással és némi fáradtságé gal újszerűvé és főleg diva»; tossá varázsoljuk. 1. ) Méterben Vwhatéj ca.kkosszélű hímzett csipkéd bői dupla-soros, széles, nini ékszergnmbnkka! ellátott betétet kombinálunk a blúz elejébe. 2. ) Pöttyös, virágos vagy más mintájú blúzra jól illik az organzáből készülj erősen húzott, fodros zsabő, amelynek szélét elütő színű selyemfonállal lebet hehurkolni, S.) Érdekes megoldásúi nehezebb selyemből szabott nyakkendő, kézelő, amelynek szélén 1—1,5 un széles pli- szérozott fodor van. pici gyöngygombokkal díszítve. Vendégváró ételek Vendégváró szendvics Ha vendégeket várunk, gyorsan készíthetünk meleg szendvicset. A meleg szendvics igen ízletes és könnyű vacsora. Az alábbiakban néhány ötletet adunk. Olasz szendvics A kenyér egyik felét pirítsuk meg előre, majd a másik felét vajazzuk meg vékonyan, szórjuk meg borssal, tegyünk rá szardíniada- rabokat és paradicsompürét, majd szórjuk meg snidling- geh Így tegyük a grillsütőbe. Sajtos szendvics A fehérkenyér egyik felét előre megpirítjuk, majd tejfölbe reszelt retket, egészen apróra vágott hagymát, snidlinget keverünk, borsoz- zuk és megkenjük vele a kenyér másik felét. Majd grillsütőben átsütjük. Portugál szendvics A kenyeret serpenyőben kevés zsírban megsütjük, párolt vöröshagymát, majd szardíniadarabkákat teszünk rá, tetejére karikázott főtt tojást teszünk. Grillsütőben rövid ideig átsütjük. Sózzuk, borsozzuk. i Jugoszláv szendvics A kenyeret olajban aranybarnára sütjük, tetejére párolt vöröshagymát és párolt, paprikakarikákat teszünk. Sózzuk, és paradicsompürével ízesítjük. Magyar szendvics A fehérkenyér egyik oldalát előre megpirítjuk, másik felét megvajazzuk és téliszalámi-szeleteket teszünk rá. Tetejére őszibarackbefőttszeleteket teszünk. Grillsu - tőben átsütjük. Sajtos sonkatekercs Hozzávalók: sajt, sonka vagy füstöllhús, gyöngyhagyma vagy uborka ■ A sajtot 3—4 cm hosszú, ceruzavastag csíkokra vágjuk. Keskeny sonka- illetve füstolthűscsíkkal körbete- fcer-üik. Tetejűre gyöngyhagymát vagy ecetes uborkát teszünk díszítésként. Fog- piszkálóval átszűrjük és tálcára tesszük. Sajtkrémes keksz Hozzávalók: 10 dkg vaj, 10 dkg sajt (reszelt), bors. A vajat habosra keverjük és hozzáadjuk a reszelt sajtot. Kevés borssal ízesítjük, és ízlés szerint paprikát, ketchupöt és petrezselymet keverünk a krémbe. Kerek vagy szögletes kekszet megkenünk ezzel a krémmel és léét kekszet egymásra teszünk. Töltött datolya Datolyaszemeket félbevágunk és kimagozunk. Közepébe sajtcsíkot teszünk. Tálcára téve tálaljuk. Bébiegyüttes (kb. 2 éves részére) Hozzávalók: ló dkg vüágoabama, 8 dkg középkék 2 dkg drapp Vénusz fonal f2 szál összefogásával dolgozunk), 5-ös kötőtű, 4-es horgolótű, 6 db szívgomb. Kötésminta: Eustakötés : mindkét oldalon sima szemekéi; kötünk. Bordás: 1. sor: kezdőszem, 1 sima, 1 fordított, 3 sima, *-tól ismételni. Sor végén 1 fordított, 1 sima, szélszem, 2. sor: kezdőszem, * 3 sima, 1 fordított. Sor végén 3 sima, szélszem. Munkamenet Felsőrész: világosbarna fonalból, az eleje középnyúlvány; alsó szélen 22 szemre kezdjük. Euslakötéssel dolgozunk. Egyenesen haladó oldalszélekkel (Ml sort kötünif (30 borda). Minőket, oldalszélen felveszünk 10 szemet (42). Ezután 8 sort (4 borda) kötünk, majd az ujjak részére, mindkét oldalon felveszünk 25 szemet (92). A nyakkivágás részére középen a következő sorban 2 szemet, lefogyasztunk. a munkát a két oldal ujjarészen, azonos sorszámmal külön kötjük. Az ujjkisza- poritástól számított 18 sor (8 borda) elérése után, középén, a nyakszélen lefogyasztunk 8, majd minden 2. sorban 2X1 szemet, az ujjltíszaporítástól számítót« 30 sor (15 borda) elérése után a két oldalrész 37 szemét, középen kiegészítjük 16 új szemmel, s a kötőtűn levő 90 szemmel folytatjuk a kötést. Az ujjkiszaporftástól számított 28. borda elérése után mindkét oldalszélen lefogyasztunk 25 szemet. A középen maradó 40 szemmel 8 sort (4 borda) kötünk, majd a szemeket lazán lefogyasztjuk. Oldalrész : középkék fonalból 33 szemre kezdjük, bordás mintával kötjük. Kezdéstől szá-. mított 46 cm=120 sor elérése után a szemeket lefogyasztjuk. Összeállítás: a felsőrész ujja, kar alatti részét szem- és sortalálkozás szerint összevarrjuk. A kék oldalrészt drapp fonallal 1 rövidpálcasorral kör- behorgoljuk, majd azonos színű fonallal a felsőrész eleje közép, hátaszélrészhez varrjuk. Az elejebetét oldalrészére tarkaszínű szivgombokat varrunk. Szoknya: (28 cm hosszú) a munkát az alsó szélen 5-ös körkötőtűvel 80 szemre kezdjük, világosbarna fonalból. Körbe haladó sorokkal sima szemeket kötünk 4. sima sor után a munka színen buktatósort kötünk a fordított sor), J sima sor után; 1 sima, a munka belső oldalára hajtjuk a kez-i dőrészt, a bal tűn levő következő szembe beszúrjuk a kö:ö- tűt, majd a kezdősor első szemébe, s a két szálat egyszerre simán lekötjük. A bal tűn levő minden 2. szemhez hozzákötjük a kezdősor 2. szemét, a lekötendő szem • alapszemét. A visszahajtott, buktató sortól számított 6. sor elérése titán, a munkát 2 kék, 2 barna sor váltakozásával, sima sorokkal kötjük. A szoknya teljes hossza 29 cm. A felső derékrészére gumiházat készítünk: 1. sor: 2 sW ma, a következő 2 szemet simán összekötjük. A kötőtűn levő 60 szemmel 4 sima sort kötünk, 5. sor: fordított, 6—7—8. sor: sima. A következő sorban 3 szemet lefogyasztunk (bebújó nyílás), majd a soron következő szemeket lefogyasztás nélkül, a belső oldalon, szemenként az 1. sor azonos szeméhez varrjuk. Az így kialakított nyílásba 50 cm hosszú gumiszalagot fűzünk. Prósz Veronika Az őszi-téli hónapokban fokozott gonddal kell ápolnunk arcbőrünket, mert a fedetlen bőrfelületet érik leginkább az időjárás viszontagságai. A hideg hatására az erek összehúzódnak, a bőrszövet áthül és ha a szél fúj, bőrünk kiszáradhat, esetleg berepedezik. A bőrpanaszok megelőzésének egyik jó módszere: a bőr rendszeres edzése. Ezzel bőrünket gyors alkalmazkodáshoz szoktatjuk. Az arcbőr edzését hideg-meleg vizes öblítéssel végezzük, a kezelést hideg vizes öblítéssel fejezzük be. Az időjárási tényezők elleni védekezés másik módja: ha- szabadba megyünk, krémezzük be arcunkat jó minőségű, félzsíros hidratáló arckrémmel. Ezzel növeljük a bőr természetes védekezőképességét. Éjszakára használjunk bőrápoló krémet, amely az éjszakai pihenés alatt fejti ki kedvező hatását. A modern kozmetikai készítmények a természet legjobb hatóanyagait tartalmazzák, amelyek élettani módon segítik rpegőrizni a bőr egészségét, szépségét. Ilyenek pl. a FABULON nappali és éjszakai krémek. Kedveltek a FLOEENA, a TOKALON, a DEEMACOL, krémek is. Kozmetika Szépségápolás - hidegben A száraz bőrre hetenként egyszer tegyünk olajpakolást, hogy növeljük a bőr zsírtartalmát. Meleg növényi olajba mártsunk vattadarabokat és helyezzük a letisztított arc- és nyakbőrre. Utána meleg, majd hideg vízzel öblítsük le a bőrt. Az öblítést végezhetjük kamillateával is, megnyugtatja a bőrt. Száraz bőrre kitűnő hatású a tejszínes pakolás is. A pakolás módja ugyanaz, mint az olajpakolásnál. A tejszínes vattát 10 percig hagyjuk a bőrön. És ha mar a pakolásnál tartunk, íme néhány vi- taminos pakolási recept: 3 evőkanál banánpépet egy evőkanál tejszínnel, mokkás kanál mézzel összekeverünk... Egy tojássárgáját kevés citromlével és almalével elkeverünk, majd annyi lisztet adunk hozzá, hogy kenhető masszát kapjunk ... Két evőkanál túrót egy kevés mézzel és néhány csepp citromlével simára keverünk ... Hámoz-, zunk meg egy almát, főzzük meg tejben puhára, a kihűlt pépet kenjük a bőrre, és hagyjuk rajta 10 percig... ' Alkalmi pakolás : Ha készülünk valahová és szépek akarunk lenni, tegyünk fel 10 percre tojásfehérje-pakolást. Egy tojás fehérjét pár csepp citromlével habbá verünk és felkenjük. Kisimítja a ráncokat, feszessé teszi a bőrt. Hatása azonban nem tartós. Az arcbőr tisztítására kitűnő a hóié. A frissen esett, tiszta havat gyűjtsük össze egy edénybe, és ha elolvadt, tiszta gézen szűrjük át. Ezzel mossuk meg az arcunkat, nyakunkat. Az is jót tesz, ha a bőrünket puha hóval enyhén átdörzsöljük. A külső kozmetikával egyformán fontos a „belső kozmetika” is, vagyis, télén is fogyasszunk elég gyümölcsöt, zöldfélét. A vitamines táplálkozás széppé teszi a bőrt. A bőrnek télen is szüksége van a napfényre. Hét végén, ha napfényes, szép idő van, sétáljunk egy órát, fürdessük meg fáradt arcbőrünket a napfényben. Ha van rá módunk, kvarcoljunk. Egészség günknek, szépségünknek egyaránt jót tesz. j RtsLSfltóBü-