Népújság, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-07 / 288. szám
Wem 1978. december 7., csütörtök A Nap kél 7.18 — nyugszik 15.53 órakor A Hold kél 12.22 — nyugszik - - órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon AMBRUS nevű kedves olvasóinkat! Az Ambrus névben az „ambrózia” görög szó rejtőzik. Jelentése: „istenek eledele”. 0 — 0 Háromszáznyolcvan évvel ezelőtt született Giovanni Lorenzo Bernini olasz szobrászművész, építész. A szob- rászatot apjától, Pietrótól tanulta, de csakhamar kialakította egyéni stílusát. Rendkívül jelentős római munkássága egyébként 1623-tól, Vili. Orbán pápa trónra lépesétől kezdődik; X. Ince ugyanis egy ideig mellőzte, de később ő is kegyeibe fogadta. Sok-sok müve felsorolása helyett mondjuk el róla inkább azt, hogy szobrain mindig a lélek belső és a torma külső mozgalmas pátoszát hangsúlyozta, stílusát a szilárd formák elmosódó festőisége, a fény- és árnyhatások változatossága, at részleteknek az összhatásban való I feloldódása jellemzi. Mellszobrai a műfaj remekei. I j Mint építőművész, mesterien aknázta ki az optikai ^ fogásokat, (A római Szent Péter templom előtti kolonnád a vatikáni Scala regia stb.) Időjárás: Várható időjárás ma estig: főleg az ország nyugati, délnyugati részén időnként megnövekszik a felhőzet és szórványosan gyenge havazás várható. Átmenetileg megélénkülő északkeleti, keleti szél. Hideg marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz a—mínusz 7 fok között. Elcsendesedik a határ Zárszámadásra készülnek szövetkezeteink (Tudósítónktól) A kukorica gépi törése is befejeződött a füzesabonyi járás termelőszövetkezeteiben. A közös gazdaságok Egerben este 7 órakor: LA MANCHA LOVAGJA Molière bérlet I mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon ; H-888) Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor; Nem élhetek muzsikaszó nélkül Színes magyar film Móricz Zsigmond regényéből EGRI BRÖDY (Telefon: 11-773) Du. fél 6 órakor: Sokat akar a szarka. .3 Színes, szinkronizált francia filmvígjáték GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 órakor: Sebzett madarak Este 3/4 6 órakor: Az Ezüst-tó kincse Este 8 órakor: Keselyű három napja GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 órakor: Sebzett madarak Este fél 6 és fél 8 órakor: Bocsánat, itt vernek? HATVANI VÖRÖS CSILLAG Kakuk Marci FÜZESABONY Osceola HEVES Mcncsgazda LŐRINCI Gyilkosság az Orient Exprcsszen PETERVAsARA Száz nap a gyermekkor után Egerben : felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. (Telefon: 11-000) Gyermekbetegek részére Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. (Telefon : fl-640) Mindkét ügyelet ! este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12- töl 14 óráig. (Telefon: 11-727) Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a - Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KÖJÁL-készenlét Egerben: délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. (Telefon: 10-004 és 13-380) 5400 hektáron termesztettek kukoricát 43,3 mázsás hektáronkénti termésátlaggal. A szövetkezetek 13 ezer hektáron fejezték be időben az őszi vetéseket, elvetettek többek között 10 648 hektár őszi búzát, 1127 hektár őszi árpát, 728 hektár repcét, 142 hektár takarmánykeveréket és 150 hektár rozsot. A 232 hektár új vetésű lucernából Poroszlón 147 hektárt telepítettek. Folyamatosan halad a talajerő-visszapótlás is, melynek során 1650 hektárnyi területre hordták ki a szerves trágyát. Kevés híján befejeződött az őszi mélyszántás is a tavaszi vetések alá. A közös gazdaságok nehéz gépei 11 200 hektáron forgatták meg a talajt, s a még hátralevő kisebb mennyiséget kedvező időjárás esetén néhány nap alatt befejezik. Ismét csendes a határ, és a beköszöntött tél már főleg csak belső munkákat tesz szükségessé. A dohány- termelő szövetkezetekben tart még a csomózás, a gépműhelyben pedig megkezdődtek a téli gépjavítások. Az állattenyésztő telepeken folyamatosan végzik az állomány áttelepítését, hizlalását, fejését. Megsokasodott a tennivaló az irodák, magtárak környékén, ahol a leltározásokhoz, a zárszámadások előkészítéséhez is hozzákezdtek. Császár István — Jó napot, főnök! Csak nincs valami baj? — Ide figyeljen, Kovács! Tudja mit csinálnék most legszívesebben magával? Felpofoznám! Ügy, ahogy hallja, felpofoznám. — Engem? És miért? — Honnan vesz maga ahhoz jogot és bátorságot, hogy műszak alatt kiül az emberek elé, és újságot olvas? Elment az esze? Egy háromszoros kiváló dolgozó, hogy csinálhat ilyen hülyeséget? — Nem ment el az eszem, főnök. Ha meghallgat, szívesen elmondom, miért tettem. Mondhatom? — Ne szemtelenkedjen! December 8-án; Emlékezés Vitkovics Mihályr Tudományos ils az egri iskola 200 esztendővel ezelőtt született Vitkovics Mihály, aki mind a magyar, mind a szerb irodalom számára jelentős műveket alkotott. Az egri születésű poétára emlékeznek ma Budapesten. A Magyar Tudományos A ka dém i a I ro da 1 om t u do má - nyi Intézete Szerb—magyar irodalmi kapcsolatok címmel tudományos tanácskozást rendez az MTA székházában. Megyeszékhelyünkön is méltatják a neves alkotó érdemeit. Az akadémia irodalomtudományi intézete, Eger Város Tanácsa,, a Ho Sí Minh Tanárképző Főiskola és a Gárdonyi Géza Társaság szervezésében december 8-án, pénteken délelőtt — a felsőoktatási intézmény dísztermében — a szakemberek értékelik Vitkovics munkásságát. Délután a Széchenyi u. 55. szám alatti szülőháznál koszorúzásra kerül sor. GsztógpoliÉai tájér!e!;ez!et Bonifert Adámnak, a Központi Bizottság ipari, mezőgazdasági és közlekedési osztálya helyettes vezetőjének elnökletével megyei pártbizottságok titkárai számára rendeztek tájértekezletet a tanács noszvaji oktatásiközpontjában. A résztvevők időszerű gazdaságpolitikai. kérdésekről tájékozódtak, az idei munkát elemezték és megbeszélték a jövő évi népgazdasági terv feladatait. Az értekezlet után a résztvevők üzemlátogatást tettek az Eger—Mátra vidéki Gór- gazdasági Kombinátnál, ahol Dancz Pál vezérigazgató és Viyze Tibor, a pártvezetőség titkára adott ismertetést a mindennapi munkáról, az őszi betakarítás, a szőlőfeldolgozás eredményeiről, a fejlesztésekről. 3övő héten mór árusítják a fenyőt 1 maps teácssuvSáli a keresetlek Az ünnepi fenyőfa beszerzése évről . évre visszatérő feladat minden családban. S hogy az igényeke.t kielégíthessék; hasonló feladat és gond ez az értékesítő vállalatoknál is. Ismétlődik a kérdés is: milyen méretű, minőségű fenyőfát vásárolhatunk majd, s elegendő lesz-e az igényelt mennyiség? A Mátrai Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság szakembereinek tájékoztatása szerint az idén 180 ezer méter fenyőfát vágnak ki és szállítanak ezekben a, napokban az értékesítő helyekre. Ez a mennyiség húszezer méterrel több, mint ameny- nyi tavaly az üzletekbe került. Mivel az erdőgazdaság nemcsak a Heves megyei Nyúlok Podovábo Tegnap reggel még a egri és az Eger környéki ketreceikben ébredtek — ma hajnalban már Padovában köszöntötték a napot. Ez a gyors utazás azoknak a tapsifüleseknek adatott meg, amelyeket a megyeszékhely környéki tenyésztők adtak át az olaszországi kamionosoknak az Almár-völgyi vasútállomásnál. A fehér, fekete és tarka nyulak — több mint ötezer darab — ugyanis ily módon hagyták el az országot, hogy valutáért ízes ételt készíthessenek belőlük a távoli országban az ünnepi asztalra. (Fotó: Tóth Gizella) Hókuszpókusz? Nem vagyok kíváncsi a maga hókuszpókuszaira. — Szóval, nem hallgat meg? — Mondja, de ezt a botrányt úgysem ússza meg szárazon. — Az egész úgy kezdődött, hogy három hete zárlatos lett a gépem. — Tudom, én küldtem ki a villanyszerelőket, hogy csináljak meg. — Meg is csinálták, de másnap megint zárlatos lett. En újra szóltam, ők újra jöttek, de a zárlat maradt. És ez már így megy három hét óta. Ma reggel be sem indult a gép. Megkérdeztem a tmk vezetőjétől, hogy mikorra csinálják meg. Azt válaszolta, hogy ne ugráltassam őket, várjak a soromra, legalább tíz gép van még az enyém előtt. Aztán még hozzátette: ha ráhallgatok, azt csinálok, amit akarok. Ekkor ment fel a pumpa. Dühös lettem, elővettem az újságot, s elkezdtem olvasni. Persze, hogy hülyeség volt, de én nagyon utálom a tehetetlenséget. Hát ez ag én hókuszpókuszom. Ahogyan ön fogalmazott. De ha nem hiszi, jöjjön le az üzembe, és indítsa be a gépemet... — koós — igényeket elégíti ki, így ennek a mennyiségnek . a húsz százaléka Borsod, Nóg- . rád, Szolnok megye és a főváros boltjaiba kerül. À Heves megyei' ZÖLDÉRT Vállalat az idén 15 ezer fát vásárolt, ezt a készletet főként a megye három városában árusítják majd. Egerben a piacon és az Egri Csillagok Tsz népkerti étterme előtti parkírozóban. Hatvanban pedig a' bútor-, áruház mögötti téren nyitják meg a szabadtéri elárusító helyeket. Az >egri áfész 5770- fával., várja a vásárlókat, ez hétszázzal több, mint az egy esztendővel ezelőtti készletük: az egri piacon, a Cse- bokszári-lakótelepi zöldségboltban, és a Baktai úti ÁBC-ben vásárolhatók majd meg ezek a fák. A megyében ezenkívül csaknem húsz községben árusítanak az ünnepeket megelőzően fenyőfát. Érdemes szót ejteni a ménetekről és a fenyőfák áráról is: a tavalyihoz hasonlóan, mindenféle méretben vásárolhatók majd karácsonyfáké az idén, . azonban több lesz — miután erre van nagyobb igény — a két méternél magasabbi sőt a háromméteres fa. Az árról csak annyit: egységesen 25 forintért adják majd méterét. A Trófea együttes koncertjei megyénkben I KÉPVISELŐI EpG^DÖ. NAP. December 9-én. üÿom. baton délelőtt 10 órától Újig tart fogadónapot Hatvanban a városi tanács egészségügyi osztályán dr. Növök Pálnc országgyűlési képviselő. O SZAKMUNKÁSOK pódiumon. Tegnap este az egri mezőgazdasági szakmunkas1- kepző iskola diákjainak énekkara, - irodalmi színpada cs tánccso'öőfija mutatkozott be a Népnevelési Intézet zsűrije előtt,- Az előadásokra az iskola klubjában került sor. O EGY ZENEKAR 15 ÉVÉ. Az idén ünnepli megalakulásának 15, évfordulóját az Egri Szimfonikus Zenekar. A jubileum tiszteletére kiállítás nyílt a Megyei Művelődési Központ szőnyeg, folyosóján. Ezt december 10-ig tekinthetik meg . á,z érdeklődök. H ELMARAD AZ ELŐADÁS. Az Országos Filharmónia bérleti hangversenysorozatának legközelebbi előadása, amelyre december 11-én, hétfőn került vo'na sor az egri Gárdonyi Géza Szín. házban, Kocsis Zoltán és Schiff András zongoraművészek amerikai turnéja miatt elmarad. A koncertet egy későbbi tavaszi időpontban tartják meg. O SEGÍTSÉG .a. gyermekintézményeknek. Kommunista műszakot tartottak ' Füzesabonyban a Herbária Gyógynövény-felvásárló és Feldolgozó Vállalat munkásai. Az üzem három szocialista brigádjának kezdeményezésére szervezett műszak teljes bevételét a nagyközség gyermekintézményeinek fejlesztésére. jobb ellátására utalják át. * AZ OK; A SZABÁLYTALAN TÜZELÉS. Jelentős értékeket mentettek meg a napokban a hatvani és az egri tűzoltók. A hej A négytagú Trófea-együttes häronTTTSpön át ad es- ''térrKént koncerteket Egerben,^. Gyöngyösön és Andornak- tályán. A fiatalok kedvenc zenekara a megyei klubtanács meghívására érkezük szűkebb pátriánkba és a hangversenyeken kívül fellép a gyermekkönyvhét alkalmából is. Trófeáét elsősorban country stílusban játszanak, de nem idegen tőlük a keményebb, rockos hangzás sem. Csütörtökön a gyöngyösi fiatalok ismerkedhetnek meg zenéjükkel. A Barátság klubjában este 7 órától hallgathatják muzsikájukat. Az egriek pénteken este 7 órától, a Platán étteremben táncolhatnak a közkedvelt együttes zenéjére. Szombaton délelőtt 10 órai kezdettel az egri Hámán Kató Megyei Ütt'örőházban gyermekműsor lesz. A gyermekkönyvhét rendezvénysorozatában Trófeáék megzenésített versekkel kedveskednek a kicsinyeknek, este hét órától pedig az andor- .naktályai ifjúsági klubban adnak koncertet, s ezzel zárul hangversenysorozatuk megyénkben. tüzelés miatt kedden klgyfjlj ladt — Lőrinciben — a Ba.i- csy-Zsilinszky út 110. szán* alatti ház gazdasági épülete. A hatvani Lenin Tsz boldogi telepen, a melegedőben, valamint Egerben a Mekcscy út 14. szám alatt cgy-cgy olajkályha lobbant lángra. Személyi sérülés nem volt, s az anyagi kár se túl . na$ A NÉPSZÍNHÁZ GYÖNj /GŸÔSÔN. December 9~én, szombaton este 7 órai kéz- dettel Shakespeare kétrészes tragédiáját, a Rómeó és Júliát láthatják a gyöngyös sick az új városi-járási művelődési központ színpadánJ ■ JELENTÉS AZ UTAKJ RŐL. Megyénk területén kissé fátyolfelhős az égbolt, gyenge északkeleti szél van. A hőmérséklet mínusz 2 és mínusz 7 fok között váltakozik. A látási viszonyok jók. Az utak szárazak, csúszásveszély nincs, a szövőgépek készenlétben állnak. O VETÉLKEDŐ A FÉMMŰVEKBEN. A füzesabonyi járás 14 általános iskolájának tanulói a Mátravidélci Fémművek füzesabonyi gyárában rendezték meg idei pályaválasztási vetélkedőjüket, A nyertes a helyi I. sz. iskola csapata lett. O A MÁRKAVERSENY GYŐZTESEI. Az ‘Eger— Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát az elmúlt évekhez hasonlóan az. idén is„ meghirdette a Márka-kirakatok versenyét, amelynek eredményhirdetését kedden tartották az egri Márka presszóban. Az első helyezést a fel.sőtárkányiak érték cl, második a Márka nresz- szó, harmadik — megosztva — az egri Bâst.ÿa ABC és a megyeszékhely áfészének Express étterme nyerte el. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszert:észté: PAPP JANOS. — Kiadja : a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó,: DR. NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz u. 3 3301 (Pf : 23) Telefon: 13 -644 Gvcnz os. Hóisa u 1 yna -pois.fonj 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8 . 3000 (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3 3301. (Pf. : 23) Telefon: 13-381. Terjeszti a Macvar Po=*a. Előfizetési díj egy hónapra: 20,— Ft. Előfizethető a hirlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Index: 20062 — Révai Nyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola U, 3. SZ, Igazgató; BEDE ISTVÁN. — HU ISSN 0133—0705. 1