Népújság, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-06 / 287. szám

Házunk tája Egri Cipőipari Szövetkezet felvesz DECEMBERI KERTËSZKEDËS A kiskert munkái ebben az időszakban csak közvetett kerti munkát jelentenek. A szaporítóiádás magvetés­nek viszont ez a legmegfele­lőbb időpontja. Az elkészí­tett magot nedves fűrészpor­ba vagy nedves homokba la­posan fektessük le, majd nyomkodjuk le. Ne feledjük el, hogy a magokat takarni nem szabad. (Ládánként ál­talában 6—7 gramm mag szükséges.) Amikor megje­lennek a kis lomblevelek, azonnal kezdjük el a tűzde- lést. Ehhez legjobban bevált a 4—5 centiméteres távolság. Az elvetett 6—7 gramm magból 500—600 ültetésre al­kalmas, kis növény várható. A fejletlen és satnya kis nö­vénykeket ne sajnáljuk el­dobni, nem éri meg. hogy vesződjünk velük. A fejlett palántákat csak akkor csere- pezzük, amikor már egy­mást kezdik árnyékolni. A közvetett munkához tar­tozik az is, hogy a kerti szerszámokat szépen meg­tisztogassuk és az esetleges hibákat megjavítsuk. Fontos ellenőrizni a nö- vényvédőszer-készlétet is. Amennyiben az eltarthatósá­gi idejük már lejárt — vagy a felhasználás időpontjáig le­járna — akkor semmisítsük meg. A felhasználhatósági időn túl alkalmazott szerek sokkal több bajt okozhatnak, mintha egyáltalán nem is használnánk vegyszeres nö­vényvédő szert A nyugodt, téli időszak a legalkalmasabb arra is. hogy elkészítsük a következő évi kertészkedési tervünket Gondoljuk át, hogy az elkö­vetkezendő évben, kertünkbe mit tervezünk. Amennyiben saját termésű borral rendelkezünk, akkor a bor természetes apadása miatt az utántöltögetésről sem szabad megfeledkezni. A hideg, téli napok bekö­szöntésével gondoljunk az éhező kis madarakra is. A kertben erkélyen, loggiákon helyezzünk el madáretetőket és gondoskodjunk az állandó feltöltéséről is. Adjunk a madaraknak olajos magva­kat. kis szalonnadarabkákat, almát, zöldséget. Kenyeret és tésztaféléket ne adjunk ne­kik. mert attól felpuffadnak és elpusztulnak. Kalocsay Klári A GLADIÓLUSZ ­TELELTETÊSE A gladiólusz (Gladiolus gandavensis) vagy kardvirág, Afrikában honos hazánkban 90—120 cm magas, hagyma­gumós, igen kedvelt dísznö­vény. Hagymagumója lapos sárga vagy rózsaszín húsú, barnás­szürke hártyával borított Levelei kard alakúak, virá­gai tölcséresek sűrű vagy laza fürtben a — kiültetés idejétől függően — októbe­rig nyílnak. A jövő évi — biztonságos — virágoztatás érdekében célszerű a gladióluszt októ­ber folyamán felszedni. A felszedett hagymagu­mókról a földet le kell ráz­ni. majd ezt követően két Egyszerűbb eljárással segítik az épíftefőket r A korábbinál egyszerűbb eljárással segíti a sajátház­építőket az építésügyi és vá­rosfejlesztési miniszter új rendelete. Az új jogszabály nemcsak a lakásépítésre vo­natkozik, hanem üdülők, horgásztanyák létrehozásá­ra, valamint melléképületek, gazdasági épületek építésére, továbbá a fenntartási, , az átalakítási és a korszerűsíté­si munkálatokra is, amelye­ket házilagosan végez az építtető, vagy az állampol­gárok építőközössége, illetve a lakás-, üdülő- vagy ga­rázsszövetkezet. Korábban kétszintes és hatlakásosnál nagyobb lakó­házat az építési engedélyen túl csak külön hatósági hoz­zájárulás alapján építhettek házilagosan. Az új jogsza­bály lehetővé teszi, hogy külön engedély nélkül négy­szintes — tehát háromeme­letes — lakóházat, üdülőt vagy horgásztanyát hozzanak létre házilagos kivitelezés­ben. Nagyobb távlatokra is előremutató intézkedése az új rendeletnek, hogy házila­gos építési munkának minő­síti a gyárilag előállított, te­hát a házgyári termékekből összeszerelt, vagy az építő­ipari szervezetek által ké­szített félkész házak befeje­ző munkáit is, amennyiben azt vagy annak túlnyomó ré­szét az építtető maga végzi el. Ebben természetesen a munkáltató segítségét is igénybe veheti. Következetesen ragaszko­dik azonban a rendelet az építési munkák szakszerűsé­géhez, az általános érvényű hatósági előírások, szabály­zatok, szabványok, stb. érvé­nyesítéséhez, hiszen ezek az élet- és vagyonbiztonságot szolgálják. Ennek érdekében a korábbinál szabatosabban határozza meg a házilagos kivitelezést irányító felelős műszaki vezető képesítését, feladatait, nincs szükség azonban műszaki vezetőre, ha az építési munka építési engedély nélkül végezhető el, vagy ha az építkezés nem érinti az épület teherhordó szerkezeteit. Az új jogsza­bály feloldja a*z alkalmazott­tartási tilalmat, s lehetővé teszi, hogy az építtető saját munkájának kiegészítéseként egyidejűleg három munka­képes korú szakmunkást vagy szükséges számban nyugdíjas szakmunkást fog­lalkoztasson. Ezzel össze­függésben természetesen az alkalmazottak bérezéséről is intézkedik az új jogszabály. A rendelet 1979. január 1-én lép hatályba. hétik 28—30 C-fokon szik­kasztani kell. A gladiólusz veszedelmes kártevője a gladiólusz tripsz, e pillásszárnyú rovar a hagymagumóval könnyen a tárolóba kerülhet — s ha kedvező számára a hőmér­séklet — ott egész télen szaporodhat. A gondatlan tárolás követ­keztében a tripszek szívoga- tása nyomán a hagymagu­mók összetöppednek és ér­téktelenek lesznek. Ezért a megtisztított részeket kon­takt méreggel — 5 g/kg Dit- rifon 5 porzószerrel — ke­zeljük. Ha felszedéskor esős, csa­padékos az időjárás, úgy ajánlatos a hagymagumókat óvatosan, vékonyan Funda- zol 50 WP-vel beporozni a gombás betegségek ellen. A teleltetés 5 C-fokon történ­jen! Tavaszi kiültetésre napos, nyílt fekvésű, tápanyagban gazdag, laza talajt válasz- 6zunk. A virágzóképes hagyma­gumók kiültetése április— május hónapban történhet, 20 cm sor-, 15 cm tőtávol­ságra és 8—10 cm mélység­be. A beültetett területet ap- rómorzsás trágyával teríthet­jük be s a hajtások megje­lenése után kapálhatunk. (Széles) ORSZÁGOS SZAKIPARI VÄLLALAT 30 fős létszámú vállalati Mátra vidéki üdülőbe szakácsot keres. ÉRDEKLŐDNI LEHET: telefonon 115-000/227. mellék. vagy levélben — Sósné, vagy Varga. LEVÉLCÍMÜNK: Budapest. V.. Báthory u. 12. II. em. 245. Sósné. Á Városi Tanács V. B. Városgondozási Üzeme, Gyöngyös felvesz gyakorlattal rendelkező általános építőmérnököt, mélyépítő technikust, parképítő mérnököt, nyugdíjas jogtanácsost, valamint számviteli főiskolai vagy mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelkező belső ellenőrt. JELENTKEZNI LEHET: személyesen az üzem vezetőjénél. Gyöngyös. Kenyérgyár út 9. szám alatt fiatal mechanikai műszerészt varrógépek javítására, tmk-villanyszerelőt. üzemi takarítót Jelentkezés: Eger, Dobó tér 6. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, dédnagyapánk TÖTH P. BERTALAN 86-ík évében, december 4-én, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése december 6-án du. 3 órakor lesz az egri Kisasszony-temetőben. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága jő édesanyánk ÖZV. BÖTA MARIA temetésén részt vettek és fájdalmunkban velünk éreztek. A gyászoló család A ..LENIN” MG TERMELŐ­SZÖVETKEZET TÁRNÁMÉRA, pályázatot hirdet építésvezető, takarmánygazdálkodás! ágazatvezető, kalászos ágazatvezető munkakörökre, szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettséggel és 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkezők részére. Fizetés az I kategóriá­nak megfelelően. Jelentkezés: írásban vagv személyesen a tsz központ iában. 3284 Tárnáméra Bóéönádi út 50 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. ALVÉGI KALMANNÉ hosszú szenvedés után december 3-án elhunyt. Temetése december 6-án 12 órakor lesz az egri Hatvani-temetőben. A gyászoló család Az átányi élelmiszer­háztartási önkiszolgáló boltba szakképzett boltvezetőt veszünk fel. Jelentkezni lehet: 1978. december 10-ig a Heves és Vidéke ÁFÉSZ. kereskedelmi főosztályán. Heves, Tanácsköztársaság tér 16. Telefon: 10. ~ ». TovábbraMs'gyüjtse á .',MÁRKA”,kupakot! ttom MARKA Kupak TÜgy sorsjegyet adunk 'Tájékoztatjuk azonban *az átvétel 'időrendje .negváltozott ja december 31-febarter f kupakokért járó sorsjegye' Avesznek részt Ezért kérjük. 'hogy /küldeményeiket . ^december»16-ig postázzák Az átvétel időrendje december 18-tól 30,-tg: ^ mindennap 13-tól 16 óráig. ' jCIm: Budapest VI., Hegedű u. 9.1061 Bármilyen „MÁRKA" üdítő italos kupakka "iSZERENCSÉJE LEHETI » Sorsolás: i1979.,januáM3-án.'' Főnyeremény: egy Lada személygépkocsi, j& további értékes nyeremények Apróhirdetés ALLAS Városi Tanács V. B. Sport­létesítmények Gondnoksága, Eger, felvesz ÉJJELIÖR­FÜTÖ munkakörbe » középnyomású fűtővizsgávaj rendelkező dolgozót: Fütő­karbantartó munkakörbe középnyomású fűtővizsgával rendelkező vízvezeték­szerelő, vagy asztalos, vagy kőműves szakmunkást. Jelentkezés: Eger, Nagy József u. 8. Stadion. 08—16 óráig. A Pásztói Építő-, Szerelő- és Szolgáltató­ipart Szövetkezet PÁLYÁZATOT HIRDET építésvezetői munkakör betöltésére. Feltételek: Legalább 5 éves szakmai gyakorlat és felsőfokú vagy középfokú építőipari technikum Jelentkezni lehet a szövetkezet személyzeti vezetőiénél személyesen, vagy írásban. Keresünk Gyöngyös— Pipishegyl gyermek­üdülőbe ház­felügyelőt. Jelentkezés MHSZ Gyöngyös, Puskin u. L sz. alatt. Iparszakos mérleg­képes könyvelői és árszakértő képesíté­sű középfokú férfi vezetői gyakorlattal munkahelyet változ­tatna. Válaszlevele­ket fizetésmegjelö­léssel „Sokoldalú” jeligére az egri hir­detőbe. Ipari gyár felvesz több éves gyakorlattal és szakvizsgákkal rendelkező gépjármű­ügyintézőt. Jelentkezéseket „EGER 603” jeligére kérjük az egri hirdetőbe leadni. Az Egri Gyermekváros igazgatósága felvételt hirdet az alábbi munkaikörök betöltésére : általános lakatos és asztalos. Nyugdíjaik jelentkezését is várjuk. INGATLAN ; Sarudon, Kossuth a,' 4M. sz. alatt kétszo­bás ház eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen lehet bármikor.' Kétszoba- komfort OS öröklakás eladó) Gyöngyös, Kassai u) 24/1. 3/12. Érdeklőd­ni lehet 11-597 tele­fonon 8—17 óráig. ^ JÍRMf I 1200-as Lada sze­mélygépkocsi Jó ál­lapotban levő eladó) Érdeklődni Sarud,' Kossuth út ICI) alatt. 1500 Polski Fiat sür­gősen eladó. Sály András. Pétervására,1 Ifjúság u. 5. 1600-as Lada eladó. Slke Barnabás, Szentdomonkos, , Szabadság u. 16. VEGYES 'I II Olajkályha. olajos-’ hordó, szeneskáiyha és villanyboiler el­adó. Eger, Garai u) 31. Érdeklődni 17-től,' hétvégén egész nat>) Gyöngyösen elve­szett egy hároméves szürkésfekete paloH taplncsi. MegtaJ látóját megjutalrrm- zom. Címem: Gyön­gyös, Jókai u. 11« Polgár. i HÁZASSÁG 1 „Négy Évszak” Há­zastárskereső Szol­gálat, Budapest XL' kér., Fadrusz u. 9/bJ Levélcím: 1502 Bu­dapest, Pf. : 35. Te­lefon: 667-577. Félfo­gadás: 8—16.30-ig.' Szombaton : 8—12-i g.' Nem kell személyei sen megjelennie azért, hogy igénybe vegye szolgáltatá­sunkat. Kérésre el­küldjük nyomtatvá­nyainkat. Levelein­ken cégjelzés nincs. Már tart! DECEMBER 24-IG ródlivásár 0 EGERBEN, A VOLT GYERMEKCIPŐ. SZAKÜZLET HELYÉN, A PIACTÉR MELLETT Karfás szánkó 93 Ft Egyszemélyes ródli Kétszemélyes ródli NYITVA: naponta: 9—12, 13—17,30, szombaton: 9—13 148 Ft 165 Ft  sokból könnyebb gazdálkodni — ez az egyik nagy előnye a nagy dobozos TOMI mosószereknek. Nagy segítség önnek, hogy nem kell olyan gyakran vásárolnia, és pénzt is megtakarít. A TOMI MAT 3 kg-os, a TOMI SZTÁR 2.5 kg-os. a TOMI BRILL 2 kg-os és a TOMI SUPER 1.8 kg-os csomagolásban kerül az üzletekbe. Közülük a TOMI BRILL nagydíjat kapott a BNV-n. A TOMI mosószereket gyártja: a Tiszamenti Vegyiművek, Szolnok

Next

/
Thumbnails
Contents