Népújság, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-05 / 286. szám
Hí igaz az 1003-ból? EZERNÉL IS TÖBB NÖ7 Ez aztán a férfi! Mégha neír, is igaz, hogy ezernél töbt nője, pontosan 1003 meghódított asszonya is lett volna Don Jüannak, sőt mégha az sem igaz, hogy egyáltalán létezett volna e férfi ama bizonyos Tirso de Molina „regénye” előtt. Akkor is nagy dolog, még gondolatban is az: több mint ezer csatában, a nemek nemes és örök párharcában győztesnek (?) lenni, hiszen úgy élnek le férfiak néha egy hosszú életet, hogy egyetlen kalandjuk öröm-ürmének szimbólumát halálukig a gyűrűsujjukon hordhatják bilincsként. Hogy mi Don Juan titka, hogy miért lett századokat átélő örök ifjú, s kiért lett a soha nem voltból szinte történetileg is egykor élt hőse az ágyaknak, vágya a női szíveknek, irigyeltje a férfiúi álmoknak? — állítólag még' ezt senki nem fejtette meg. A titok titok marad? Alig merem hát leírni, hogy én megfejtettem ezt a titkot. Az 1003 a titok kulcsa. Mégha nem igaz, akkor is elhisszük mi, a pohos, vagy a vézna férfiak, ők, a kissé molett, vagy túl sovány hölgyek, a kivillanó combokra pillogok és a combokat kivillantok, az emlékezők és az emlékeket gyártók mindvalamennyien. Mert olyan mese ez, amelyet nem győzünk újra és újra hallani és — úgy hisszük — győznénk mi is azt a számot, mi, férfiak. Még szerencse, hogy a mese nem fog a szavunkon, hencegésünkön. Egyszóval Don Juan sikere a szerelem, mégpedig a legkevésbé sem az epekedő, hanem a nagyon is testi, az igazi, a realisztikus, a célhoz érő szerelem. Kinek néhány cél jut csak, Don Jüannak 1003. Állítólag mind elérte. Tirso de Molina legalábbis utánaszámolhatott a dolognak. Ez a megszámoltatott szerelmű, soha nem volt, mégis örökké és bennünk élő hős, akit felsorolhatatlan mennyiségű dráma, vers, mondás és álom költöztetett új meg új alakba, nos, "Don Juan megjelent a magyar televízió képernyőjén, bau- delairei ötlet alapján, a Pokol kapujában álldogálA Király: — Prókay István va és beszámolót tartva tetteinek okáról. MOST TEKINTSÜNK EL attól, hogy a történetet elemezzük. Hogy meleg, sőt forró testek űzte szerelmek megfagytak-e, vagy sem a hideg huzalú elektronikától? Hogy Juhász Jácint méltó „áldozata” volt-e a Kővendégnek és ellenállhatatlan vágyakat keltő-e a női szívekben és egyéb helyeken? Kitekintésünk oka mégpe- diglen az, hogy a képernyőn bemutatott, 14 éven aluliaknak is bátran ajánlható, puritán tévédráma nézése közben mind határozottabb lett az érzésem: nem lehetett igaz abból az 1003-ból olyan sok. Tíz se. Sőt: talán egy sem. Az átszellemült ölelés az elektronikus pamlagokon — határozottan féltettem az áramütéstől Moőr Mariannt és hölgytársait — a nem kevésbé fennkölt kérdések a kígyótestű Fekete páncélostól (Nagy Attila küszködött ezzel az elektronikus testvéggel) Prókay István Királyának mennydörgései mindjobban megfogalmazták bennem a választ az óvatosan feltett kérdésre: igen, mesejátékot látok. Ami nem lenne baj, ha a három kismalac, vagy a Bádogember, vagy esetleg Róka Misi donjuankodna a tévémaci ágyba bújása előtt ott a képernyőn. Tudom, tudom: ebben a tévédrámában elsődlegesen az önmagát új harcra mindig megújítani kész, a hódító és cselekédni tudó ember portréztatik meg, aki egyszerre győztes és áldozat, sőt, akiről az derül ki, hogy csak eszköz a mások, a nők kezében és nem cél, akiért a szívek oly hűen epekednek. De, hogy az új harc valóban új legyen és harc legyen a nővel és a nőért, hogy hódítás és cselekvés történjék és sajnálatra/ vagy .kaján kuncogás-, ra, megelégedett kézdörzsölésre alkalmas legyen a vég — ahhoz elengedhetetlen bizonyos pikantéria, elemen- taritás. Ha már Don Juan szerelmeiről esik szó a képernyőn. Elnézést a profán hasonlatért, de szakácsról úgy forgatni filmet, hogy ne lássuk a fazekát, meg a főzőkanalát — hát lehetni éppen lehet, csak nem érdemes. AMIKOR E TÉVÉDRÁMA után ott olvastam a tévéújságban, hogy következik a „Fiatalok órája” — gyanakodni kezdtem, nem cserélték-e meg a két műsort. De nem lehetett, Don Juan és a Kővendég egy óra öt percig tartott. Ennyi idő állt rendelkezésre az 1003 nőhöz/ És ekkor megértettem, hogy nem a drámával, az idővel volt a baj: alig több mint hatvan perc alatt 1003 nő megoldhatatlan feladat még egy Don Juan számára is. Nem mondom, egy-kettő, de velük is sietni kell, mert mint írtam már, a hatvan- ötödik perc sarkában már ott állt a Fiatalok órája, amely műsorban oly fontos kérdések is megtárgyalásra kerültek, mint a diszkósok vizsgája... Apropó: Don Juan járt-e valaha is discóban, vagy nem ért rá a nők miatt? Gyurkó Géza 18 Kérlek, bocsássad meg, ha nagyzolásnak tűnő kifejezéseket is használok. Fájdalom, nem vagyok akkora gondolkodó, hogy képes lennék az egyszerű tömörségre. Gyanakvó érdeklődéssel figyelt a mérnöknő. — Ne szerénykedj. Kis tanár is lehet nagy gondolkodó. — Köszönöm — hálálta meg savanykás mosollyal a gúnyt Danka. — Fontold meg, drágám: ez a roppant anyagi világ, amely ámulatba ejt bennünket végtelenségével, teljesen öntudatlan. Szubjek- tíve tökéletesen halott az egész makrokozmosz* és akkor találkozik egy hetvenki- lónyi anyag ebből a felfoghatatlan tömegű matériából. Ebben a hetvenkilónyi szerves anyagban épp úgy benne van a Mengyelejev-táblá- zat valamennyi eleme, mint a galaktikák összességében. Részecskéi bejárták az egész mindenséget a kezdet nélküli időben. Járni fogják a maguk útját azután is, ha eresztékeim összeomlanak. De 1978. december 5.. kedd most együtt van bennem, a Danka Károlynak nevezhető szerves halmazállapotban. És ez a szerencsés találkozás lehetővé teszi számukra, hogy többet tudjanak, mint egy egész tejútrendszer: tudjanak önmagukról. Minél többet látok meg a világból a magam hétköznapi képességeivel, annál jobban ámulok azon, hogy fölfoghatom ezt a fantasztikus gépezetet. Hiszen gyönyörű kaland az élet! A mindenség legnagyobb kalandja! A leggyönyörűbb pedig a gondolkodás, hogy az érzelem kincseiről ne is beszéljek. Ezt akartam mondani, mélyen tisztelt materialista hölgyeim és uraim. Köszönöm áhítatos figyelmüket, amely meggyőzött engem arról, hogy a szilárd anyagel- vűség korántsem azonos a lelki sivársággal, a spirituális előkelőség hiányával. Meghajolt Danka, éppen úgy. ahogy a jól sikerült tornamutatvány után szokás. De Edit nem hagyta magát félrevezetni. Felismerte a megalázó szándékot. S be kellett volna vallania, hogy férje igen találóan — vakmerő közhelyekhez kapcsolt fölényes gondolatokkal verte meg. Ezt nem ismerhette el. Maradt a legegyszerűbb, leghatásosabb póznál: a megvetésnél. — Mintha egy degenerált szekta prédikátorát hallgatnám. — Még mindig jobb, mintha lehetetlenül dologias lennék. Edit a szeretet és a harag dühével vicsorított férjére. — Vádolsz? Dologiassággal vádolsz? Hát mit csináljak, te szerencsétlen, ha a fennkölt elveidért egy csomó retket sem ád a kofa?! — Ez most a legfontosabb közölnivalód? — Nem. Közlőm még azt is, hogy minden csökönyösséged ellenére apróhirdetést adok fel. Ehhez meg én ragaszkodom. Minden szavával, minden lélegzetvételével az ellen küzdött Danka, hogy el ne érkezzenek a kenyértörés pillanatához. Most mégis bekövetkezhetett. Tépelődés nélkül, mintegy vigaszt keresve a tűnődésben, egyre csak beszélt : — Értek a szóból. Elvégre csakugyan, hát ki vagyok én? Valóban, egy kopott kis tanár, aki régimódi biciklin jár tanítani a külteleki gimnáziumba. Havi kétezer-ki- lencért... Akit kedve szerint hurcolt erre-arra a szél, és nem tudott másban megkapaszkodni, csak az eszményeiben. Meg a szerelmében. Hova lett az én Editem? Hova lett... Egyszer elvittem kirándulni a Bakonyba, a Cuha völgyébe. Óriási tüsköt találtunk, azon ebédeltünk, mint valami kerek asztalon. Arra jött egy-két fürge hangya, azokat is megkínáltuk. A lány megszámolta az évgyűrűket a tölgy tus- kóján. Mindjárt kiszámította, hogy a párizsi kommün évében ültették a tölgyet. Javában virult már, amikor Ady leírta, hogy „Párizs az én Bakonvom”. Harmincnégy éves volt. a tölgy, amikor József Attlia született, és negyvenöt éves, amikor az utolsó magyar királyt kóro nyertes a közönség... A Hatvani ?aiéria Magyar tájak tiiennáléja Más alkalommal már szó esett Hatvan városa, s ezen belül a Vörösmarty Művelődési Ház Hatvani Galériájának koncepciózus és céltudatos kiállításpolitikájáról. A most immár harmadízben megrendezett „Magyar tájak” kiállítás ennek az átgondolt és határozott célkitűzéssel dolgozó kollektív munkának szerves része. Érdemes elgondolkodni rajta: mennyivel hatékonyabbak a jól előkészített kiállítások, sorozatok — melyek művész- és közönséggárdát képesek maguk köré vonzani, bázist teremteni — mint az ötlet szerint, alkalomszerűen összeszedett, vagy erőszakkal ide-oda telepített tárlatok. Hatvanban sikerült azt elérni, amit Egerben még nem: hogy a varos intézményei egymás mellett élő kiállítássorozatait különböző programmal, különböző részfeladatokat megoldva, de egyre karakteresebben alakuló egyéni profiljukat tiszteletben tartva koordinálják. Ennek eredményeként mai képzőművészetünk egészéből is szélesebb területet lehet átfogni, s ezzel csak a közönség nyer. Mint ahogy jelen esetben is a „Magyar tájak” biennale első számú nyertese a közönség. A kiállítást végignézve két problémát említek. Az egyik nem új keletű: a magyar művészettörténet-írásban, kritikai fórumokon több mint tíz-tizenöt éve felmerült kérdés (mely látensen itt is jelen van) : mennyiben helyes egy-egy kiállításnak eleve tematikai (vagy műfaji, technikai stb.) megkötést adni — nem szűkítjük-e le evvel a lehetőségeket, nyirbáljuk meg az alkotói fantáziát. Ezt a kérdést a gyakorlat döntötte és dönti el. A tematikához kötött pályázatok, kiállítások — sikeresek. A művészek számára izgalmas (talán a mindenkiben lappangó és be nem vallott versenyszellem V. názták. Ilyesmiről fecsegtünk, így csavarogtunk naphosszat az erdőben két szelet zsíros kenyéren, meg evy kulacs vizen. Azt mondta nekem a lány: milliókért sem adná oda ezeket a pillanatokat. Mert vannak dúsgazdag emberek, akik bomlott mohósággal csavarognak a világban, milliókat szórnak szét egy kis boldogság reményében, még sincsenek soha olyan pillanataik, mint nekünk. Kacagva emlegette, hogy a mi boldogságunkhoz elég két szelet zsíros kenyér. Nagyon, nagyon szerettem azt a lányt. Egy cseppet sem vagy féltékeny rá?... Pompás, karcsú lány volt. És megesküszöm előtted, hogy nem hazudott. Edit csak állt legyőzötten, és folytak a könnyei. — Nem... nem hazudott... Attól kezdve, hogy kirobbant köztük a vita először merte érinteni Danka. Rejtőn ölelte magához, hálásan kérlelte: — Másképp legyünk büszkék, mint a pénzimádók... Gyorsan tisztázni kívánta a mérnöknő, hogy egyáltalán nincs kedvére a megha- tódás. A bakonyi kirándulás felidézése óta a közös gyengédség áramkörébe kerültek vissza. Edit ebből most egyszerűen kisétált az erkélyajtóhoz állt. háttal a férjének Ez a közönséges helyváltoztatás egycsaoásra lehűtötte közöttük a klímát. — Ha nem vágysz többre, hát nem. Én viszont igen. Márpedig aki engem szeret, az a vágyaimmal együtt szeressen. — Milyen rideg tudsz lenni — panaszolta a megdöbbent férj. — Mintha attól az átkozott pénztői függne a boldogságunk.. .• (Folytatjuk) miatt is) vállalni a megkötéseket, de inspirativ e lehetőség kínálta területeket önmagunkban is feltárni. A közönségnek pedig ad bizonyos fogódzót, hangulati, elméleti előkészítést — vagy legalábbis irányultságot. A kiállítás egységes összképe sugallja a másik kérdést: nem nagyon irányító egyáltalán jogos-e a rendezők részéről az a megkötés, hogy a (jobb szó híján) hagyományos tájképnek nevezett műveket részesítik előnyben. Elég sokrétű-" így az anyag, nem válik unalmassá, egysíkúvá a kiállítás? A hagyományosnak, való- sághűnek fogalmazott megkötés talán túl laza — bár ez szóhasználat kérdése is, hiszen tartalmában a szocialista realista módszer kívánalmát fejezik így ki. kerül ve annak a köztudatban el- ferdítetten értelmezett termikus technicusát.. Akárhogy fogalmazunk azonban, a rendezők részéről jogos igényt, határoz Ht szándékot takar: koránt' n óhajtották festészetünk irányzatait feltáró retrospektív kiállítást mímelni, hanem a gyakran lekezelt, túlhaladottnak titulált, — vagy olykor önmagukban sem mindig letisztázott realista indíttatású iskoláknak, műveknek fórumot adni. A természetelvűség mint vezérelv húzódik végig az anyagon, megmutatva az ezen belül rejlő lehetőségek széles skáláját. Szakembernek, vagy gyakorlott kiállításlátogatónak is tanulságos egy témában együtt látni például a szolnoki Baranyó Sándort, a stúdió Csavle- kot, vagy a hódmezővásárhelyi Kurucz D. Istvánt. Mindezek előrebocsátása után egy-két szóval kommentálva vagy kritizálva soroljunk fel néhány művet — a bőség zavarában szinte ötletszerűen kiemelve azt, ami egy rövid tárlatlátogatáson tetszett vagy taszított. Baranyó képe durván és vastagon felrakott festékfoltjaival egységbe fogott kontrasztszíneivel elementáris és magával ragadó. Ber- náth Aurél fölényesen lezser akvarelljei szándékos-véletlen kivágásaikkal (pl. Gödi táj) megrendítően és méltóA rajz. az ének. a szabad testmozgás segíti a kisiskolásokat gátlásaik legyőzésében — ezt igazolják a Magyar Tudományos Akadémia pedagógiai kutatócsoportjánál végzett kísérletek. A kutatók a tudomány eszközeivel kívánnak segítséget adni azoknak az általános iskolás gyerekeknek, akik különböző — családi, társadalmi stb. — okok miatt bizonyos művelődési hátránnyal kerülnek az iskolapadokba. A cél: gyakorlatban kipróbált és szinte minden iskolában alkalmazható módszerek kidolgozása ahhoz. hogy minél zökkenőmentesebben illeszkedhessenek be a művelődési hátránnyal iskolákba kerülők a közösség életébe. Csőregh Éva vezetésével a pedagógiai kutatócsoport munkatársai az 1976—77-es tanévben három csepeli iskola II. osztályosaival, az elmúlt tanévben pedig négy csepeli iskola II. és III. osztályos tanulóival láttak hozzá a tudományos munkához. Hetenként kétszer kétórás foglalkozásokat szerveztek a tanítási időn túl a gyerekek részére. A csepeli úttörőházban folytatott kísérletben 25—40 gyerek vett részt. Az úttörőházon kívül is programokat szerveztek a kisiskolásoknak; színház- mozi-, múzeumlátogatásokat, sportnapokat, kirándulásokat. Érdekes gyakorlatokat találtak ki a kutatók az érzékszervek fejlesztésére. A foglalkozásokon részt vevő gyerekeknek fel kellett soságteljesen szépek. Borsos Miklós két diófapác .ra.iza olyan üde és mellékesen odavetett, 'ahogyan azt csak ő tudja csinálni. Csavleís András balatohi tája telt szürke színeivel, átgondolt és megkapó, míg a mellet'e kiállító Kiss György Fertőrákos c. képe elnagyolt es darabos, ismert akvarellvál- tozata sokkal sikerültebb. Végh András Bélapátfalvája szerkezetében és rajzosságában szép, kár hogy a tájban ténylegesen felfedezett vörös-zöld színellentéteket önmagán túllicitálja — s .gy konstruktív egységét a széteső színezés megbontja. A hódmezővásárhelyiek ismét a tárlat erősségei, közülük is kiemelkedik Fejér Csaba és Kurucz D. István. Bár eszközeik merőben misok. á témához való közeledésük, felfogásuk rokonit :a őket. Duray Pastorale-ja bántóan színpadias ebben a környezetben, mint ahogy Kádár György szigorú szerkesztése itt bemutatott művén (talán a háttér megoldatlansága miatt) kulisszaszerűvé, sematikussá merevedik. Miháltz Pál Szentendréje finom és magától értetődően festői. Látképnek tűnik, te- dig nem az: egy nézetbe sűríti bele a legjellegzetesebb épületeket, melyek közé szervesen illeszkedik a két elmosódott ikonalak, — egyszerre idézve a hely atmoszféráját és Vajda Lajos Tűnő emlékét. Pirk János ugyanezt az őszi Szentendre- hangulatot kelti a valós látvány felidézésének több eszközével és nagybányai reminiszcenciákkal. Csak egy megjegyzés Pa- tay László Fények című müvéhez, anélkül, hogy állást foglalnánk atmoszférafestése, panteisztikus felfogása mellett vagy ellen: aki ekkora darab eget így meg tud festeni — igen jó művész. Tóth Menyhért fehér izzású Forgószele ragyog, expresszív és magával ragadó, míg Somogyi Győző grafikái megindító groteszksé- gét nem tudja vagy nem akarja táblaképbe átültetni. Hegyes tája brillantrosa és lila émelyítő színeivel a műfaj karikatúrájának tűnik. rolniuk például hogy miiven hangokat hallottak az utcán, az épületben, a teremben. Más alkalommal zenei és emberi hangokat, zai- utánzást. zörejeket kellett a kísérlet résztvevőinek felismerniük. Természetesen nem hiányzott az alkotóképesség fejlesztését szolgáló kísérlet sem: a gyerekek rendszeresen festettek, rajzoltak, ragasztottak, különböző oa- pí”kézimunkákat alkottak. Ugyancsak sikeresnek bizo- nyúltak az úgynevezett heiv- zetjátékok, amikor a résztvevők a család életének egyes mozzanatait, a reggeli felkelést, a névnapi ünnepséget. az utazást játszották el. Bár a kísérletek eredményéről a kutatóknak még nincs teljes képük, az máris nyilvánvaló, hogy a fiatalok érdeklődésének felkeltésével, képességeikre való rábeszéléssel jelentősen csökkentek a diákokban a hátrányos helyzetükből eredő gátlások, feszültségek. A mostani tanévben — a már kipróbált módszerekkel — a csepeli Tejút utcai általános iskola I. osztályos és VI. osztályos tanulócsoportjaival folytatják a kísérletet. Az elképzelések szerint a kísérletsorozat 1980~'ian fejeződik be, akkor öss -egzik az általános iskola minden osztályára kidolgozott módszereket, a kutatások eredményeit. A tapasztalatok értékelése alapján végül is megfogalmazzák a művelődési hátrány kiegyenlítésére alkalmas pedagógiai programot. F. Ludányi Gabriella Segítség a hátrányos helyzetű iskolásoknak
