Népújság, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-24 / 303. szám
Magos Joliit és a sakkcsapat először - Magyar Zoltán másodszor A 21. szavazás legjobbjai Az idén már 21. alkalommal szavaztak a sportújságírók. A MOSZ sportújságíró szakosztálya először 1958-ban kérte fel a sportsajtó munkatársait, hogy szavazással döntsék el kik voltak az esztendő legeredményesebb magyar sportolói. A két évtizeddel ezelőtti szavazáson elsőnek Kör. möczi Zsuzsi teniszező Pólyák Imre birkózó és a vízilabda-válogatott érdemelte ki a megtisztelő címet. A mostanival együtt a 21 szavazáson összesen 63 első hely került kiadásra. 13 női. 15 férfisportoló és 7 csapat kapta a „babérokat”. Az idén két új győztest avatnak: Magos Judit és a férfi sakkválogatott először részesült ilyen elismerésben. A férfiak legjobbja Magyar Zoltán, 1974 után másodszor érdemelte ki a büszke címet. Magos és a sakkcsapat duplán újonc: asztaliteniszező (férfi nő vagy csapat) még sohasem került az első helyre, ugyanígy a sakksportban sem volt még ilyen eredmény. A SPORTAGAK KÖZÖTT AZ ELSŐ HELYEK MEGOSZLÁSA: Öttusa Vívás Atlétika Vízilabda Birkózás Evezés Úszás Torna Kajak-kenu Kézilabda Labdarúgás Súlyemelés Tenisz Asztalitenisz Sakk Két évtized alatt a nők között az evezős Pap Jenő- né (1959. 1960. 1961) és az úszó Gyarmati Andrea (1970, 1971. 1972) volt a legeredményesebb. 3—3 alkalommal végeztek az első helyen. A férfiaknál Balczó András a listavezető- ugyancsak 3 győzelemmel (1966, 1969 és 1972). mögötte 2—2 első helyezéssel Pólyák Imre. Kárpáti Rudolf, Zsi_ vótzky Gyula és Magyar Zoltán következik. A csapatoknál a vízilabda-válogatott vezet az 1958- ban. 1961-ben- 1962-ben, 1973-ban. 1974 ben. 1976ban és 1977-ben kiérdemelt Női Férfi Csapat Összesen. — 5 7 12 4 3 4 11 6 3 — 9 — — 7 7 — 5 — 5 5 — — 5 4 I — 5 — 2 — 2 —- 1 — 1 — — 1 1 — — 1 1 — 1 — 1 1 — — 1 1 — — 1 — — 1 1 7 első hellyel. Ugyancsak hét első hellyel rendelkezik az öttusa-válogatott is, de ebből csak 6 a felnőtteké, egy pedig 1969-ből- az ifjúsági válogatotté. A csapat- történelemben” meglepő, hogy a kardválogatott még egyszer sem lett első, a vívás csapatsikereivel a pár- baitőr-válogatott rukkolt ki, 1959 és 1972 között négy al- kai ómmal. Az idei szavazáson — csakúgy- mint a korább: esztendőkben a „dobogóra került” sportolók, csapatok mellett még igen sokan kaptak szavazatot. AZ ELSŐ HÁROM KÖZÉ KERÜLT SPORTOLÓK. CSAPATOK LISTA JA: Î97S LEGJOBB MAGYARNÖI SPORTOLÓJA: 1 M tgos Judit asztaliteniszező 292 pont: 2 Papp Margit atléta 267 pont; 3 Ambrus Mariann evezős 180 nőni 1978. LEGJOBB MAGYAR FÉREISPORTOLÖJA: 1, Magyar Zoltán tornász 274pont; 2 Buday Tamás kenus 259 pont: 3 Gergely Gábor asztaliteniszező 241 pont. 1978, LEGJOBB MAGYAR CSAPATA: 1. Férfi sakk válogatott: Portish Lajos. Six Gyula. Ribli Zoltán. Csoni István. Vadász Károly. Adorján András 317 nont. 2. Kardválogatott 231 pont 3. OSC vízilabda-csapata 192 pont.-....................... .................................—.....— -----------------H árom korábbi védő és a házigazda Rába EÍO a Képes Sport Kopáért A Képes Sport rendezésében december 27-én, 28-án és 29-én hetedik alkalommal kerül sor a hagyományos évvég: teremlabdarúgó tornára. Eddig háromszor Miskolc, egy-egy alkalommal pedig Szolnok, Győr és Tatabánya volt a színhely, most ismét Győrött találkoznak a csapatok. A Képes Sport Kupát eddig kétszer nyerte el a Videoton (1975., 1976). egyszer pedig a Ferencváros (1972.). a Zalaegerszegi TE . (1973.), az Ű. Dózsa (1974) és a Tatabánya (1977.) A hetedik torna mezőnyében három védő szerepel, a Videoton, a Ferencváros és a Tatabánya. A házigazda Rába ETO is ott állt már egy alkalommal, 1976- ban, Győrött a siker előtt, de a Videoton jobb gólkülönbséggel megelőzte. Kész a részletes, műsor: December 27., szerda, 16.30 órától : Videoton—Ferencváros, majd a Rába ETO—Tatabánya I December 28., csütörtök, 16.30 órától: Ferencváros—Tatabánya, utána Rába ETO—Videoton. December 29., péntek 16 órától: Videoton—Tatabánya, Ferencváros—Rába ETO. (A befejező napon a mérkőzések sorrendje változhat. A kiírás értelmében a két forduló után első helyen álló csapat mérkőzése lesz a zárójáték). ★ A győri teremtorna mellett lesz az ünnepek alatt egy érdekes teremlabdarúgó esemény ,a Fáj- utcai sportcsarnokban. December 26-án. 9 órától a Vasas felnőtt, ifjúsági és serdülő játékosaiból alakított négy vegyes csapat játszik egymás ellen. Lóárverést tartunk 1978 december 28-án 10 órakor a tsz-irod» udvarán. Besen vőte'ek. ••>vn Mer Tsz. MAI M Cjsorok: RÁDIÓ KOSSUTH 8.26 Népdajcsokor. 9.00 Kulturális magazán. 10.08 „Azé az érdem, ki játszhatott..” 11.11 Lemezmúzeum. 12.10 Édes anyanyelvűnk. 12.15 Benjamino Gigli legszebb felvételeiből. 13.05 Tiszta szívvel. 13.15 Zongora- és hegedűfelvételek. 13.54 Üljünk fel az időgépre! 14.19 Daloló, muzsikáló tájak. 15.13 Operettfelvételek. 15.44 Most engem hívtak... 16.14 Csoda a tizenkilencediken. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.40 Rácz Aladár cimbalmozik. 19.28 Kellemes ünnepestét! 20.28 Örökzöld dallamok. 21.18 A zeneirodalom remekműveiből. 23.15 Mozart muzsikájából. PETŐFI 8.30 Miska bácsi levelesláda" ja. 9.00 Szívesen hallgattuk. 10.33 Fúvószene. 10.50 Emlékszel? 11.50 Szellemi térképolvasás. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 12.57 Két esti Hold. 13.10 A rádió dalszínháza. 14.00 Dzsesszfei vételeinkből. 14.33 Táskarádió. 15.37 Tanár — gitárral. 16.07 Ránki György: Pomádé király, új ruhája — II. szvit. 16.38 ötórai tea. 17.30 Népszerű muzsika — világhírű előadók. 18.33 Népi zene. 19.05 ..Jútszurfc együtt!” 19.30. Egy óra Eugen Ciceróval. 20.33 SOKFÉLE! 21.33 Híres zenekarok albuma. 22.00 A corneville-i harangok (Operettek). 23.10 Népi zene. SZOTNOK 17.0O-től 13.30-ig. MISKOLC 17.00 Hírek — időjárás — Riporternapló. Csillagszóró. Szerkeszti: Imxeh József — Műsorelőzetes... Hétfő KOSSUTH 8.06 Lehár operettjeiből. 8.5Ö ..Csöndes daccal..Arany János versei. 9.00 A hét zenemüve. 9.30 Visszapillantó tükör. 10.03 Micimackó felfedezi az Északi-sarkot. Zenés játék. 11.10 Népi zene. 11.43 Lírai önarckép (Nagy László versei). 12.05 A Rádió lemezalbuma. 13.53 Fekete gyémántok (Jókai regénye). 15.05 Édes anyanyel' vünk. 15.1.0 Török Erzsébet felvételeiből. 15.37 Pillantás a szocialista világba. 15.57 A zeneirodalom remekművedből. 17.05 Randevú. 18.15 Hol volt, hol nem volt... Tüesi, a Duna és Klementin. 18.40 Világszínház. Figaró házasa sága. 20.29 Új nótafeívételek. 20.54 Üj lemezeinkből. 22.10 Zenekari muzsika. PETŐFI 8.05 Nótacsokor. 9.00 „Száll ez a halk szerenád”. 10.00 Népszerű fúvósátiratok. 10.33 Újdonságainkból. 11.20 Kis magyar néprajz. 11.25 Né-, meth Marika operettdalokat énekel. 11.55 Karácsony a Négyszögletű Kerekerdőben. 13.00 Tánczenei koktél. 14.00 Kettőtől ötig... A Rádió kívánságműsora. 17.00 Az Állami Népi Együttes műsorából, 17.40 Valakivel beszélni kellene. 18.33 Zeneközeiben. 19.30 Bing Crosby utolsó fellépése. 20.33 Senki többet? Harmadszor! 22.00 Kellemes pihenést ! MISKOLC 17.00 Hírek, időjárás. — Az én ajándékom. Zenés riport- műsor. Szerkeszti Imreh József. — M'ísorelőzete.s. időjárás-jelentés. KEDD KOSSUTH 8.06 Népdalcsokor. 9.00 Töltsön egy órát kedvenceivel. 10.03 Micimackó felfedezi az Északi-sarkot. 10.50 Sherman zenés játékaiból. 11.41 Irgalom (Novella). 12.05 Oly víg volt szivem,.. 12.10 Gyere játsszunk együtt! 12.35 Zenekari muzsika. 13.55 Fekete gyémántok. 15.10 Csákvári Háry János. 15.40 Placido Domingo legszebb felvételeiből. 16.29 Azt beszélik... Riportműsor. 17.10 Bodza Klára és Csapó Károly énekel. 17.45 A Szabó-család. 18.15 Hol volt. hol nem volt... 18.45 Új lemezeinkből. 19.53 Offenbach: Kékszakáll. (Daljáték). Közben 20.38 Levél barátaimnak (Sípos Gyula versei). 22.10 Szimfonikus zene. PETŐFI 8.05 Társalgó. 10.02 Louis Prima lemezeiből. 10.33 Koncz Zsuzsa előadóestje. 11.53 Karácsony a Négyszögletű Kerekerdőben. 12.51 Jó ebédhez; szól a nóta. 14.00 Operaslágerek. 14.33 Tánczenei koktél 15.11 Űj zenei felvételek. 15.59 Az európai pop-zene csillagai (Michel Polhareff). 16.37 Fehér kara* csony. 17.00 A győri, a miskolci, a nyíregyházi, a pécsi és a szolnoki stúdió adása. 18.00 Tip-top parádé. 18.33 Régi magyar dalok és táncok. 19.00 Hóra szállott madár. .. 19.30 Csak fiataloknak! 20.33 Szelém szultán a pipázókhoz. 21.23 Dzsessz Prágából. 22.23 Nóták. MISKOLC 17.00 — 18.30 Kapcsolás. — A vidéki stúdiók önálló műsora. SZERDA KOSSUTH 3.27 Szimfonikus könnyűzene. 9.00 Glenn Gould zongorázik. 9.49. Tarka mese, kis mese. 10.05 Tudod-e? 10.35 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.05 Dani Rudolf népi zenekara játszik. 11.30 A madarász (Operettrészletek). 12.35 Új falusi krónika. 12.55 Operaslágerek. 13.25 örökzöld dzsesszmelódiák. 14.20 Népdalok. 14.41 Kórus- pódium. 15.10 Clivia (Ope- dettrészletek.) 15.28 MR 10— 14. 16.08 Kritikusok fóruma. 16.18 Dvorzsák: V. szimfónia. 17.07 Hogyan képzeli a jövőjét? 17.32 Zoltán Aladár: Köröndi táncok: 1745 Közvetítés a Képes Sport terem-labdarúgótorna döntőjéről. 18.05 Kórusok. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti Magazin. 19.15 Kilátó 20.40 Hallgassunk operát. 22.30 Francia madrigálok. 23.00 Mozart kamaraze- jéből. PETŐFI 8.05 Operettdalok. 8.33 Idősebbek hullámhosszán. 9.28 Tánczene Prágából. 10.00 Ze- nedélelőtt. 11.30 A Szabó család. 12.00 Énekszóval, muzsikával. 13.20 Titok a fa alatt. Jegyzet. 13.30 Labirintus. 14.00 Kettőtől négyig. 16.00 Operettek. 16.40 Fiataloknak. 17.30 ötödik sebesség. 18.33 Mégegyszer a könnyűzenei olimpiáról. 19.03 Nótacsokor. 19.45 A beat kedvelőinek. 20.33 Színjáték. 21.25 Újdonságainkból. 22.00 Dzsessz Varsóból. 23.15 Operettfinálék. Bögösné MISKOLC 17.00 Hírek, időjárás. — Tíz perc mezőaazdaság. —i A szaporítóanyag-program megvalósítása az exportigények kielégítése érdekében. Riporter: Borsodi Gyula — A Sebő-együttes népzenei felvétele’bő! — Munkásportré. — A váltókezelő Zakar János riportja. — Slágeroa- noptikum — Sport, — 18.00 A CEMENT ÉS MÉSZMŰVEK CEMENTIPARI GÉPJAVÍTÓ -elviJi és bélapátfalvi Wrendeltsézón felvételt hirdetünk a ilabbi munkakörökben: lakatos hegesztő. betanított lakatos és segédmunka- ngvenes munkásszállót biztosítunk lelentkezés: a selypi. illetve bélapátfa: „cementgyárak gépjavító kirendeltségén Észak-magyarországi krónika. —• Victor Máté énekel. — Hírek, lapelőzetes... TEJ VASÁRNAP 9.05 Csak gyerekeknek! 9.45 Játsszunk együtt! 9.55 Óvodások filmműsora. 10.15 A rejtelmes sziget (Francia—’ olasz—spanyol filmsorozat). 11.15 A mi sulink. 12.45 Öveges professzor legkedvesebb kísérletei. 13.50 Mogador lakói (Francia filmsorozat). 14.40 „Eleijei az éveknek”. 15.35 Memento Argentina Labdarúgó VB 1978. 16.15 Lehet egy kérdéssel több? 16.45 Papírsárkány. 17.20 Chipperfield Cirkusz. 18.20 Snuki (Tévéjáték). 19.35 Ünnepi hangverseny. 20.45 A nyomorultak (Francia—NDK film 1—11. rész) 2. MŰSOR 19.50 Te, szeretet országa (NSZK tévéfilm). 20.45 Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny. 2. MŰSOR 20.05 Színészmúzeum. 21.03 Perry, Como mexikói karú- csonya. 21.55 Tiltott vulkán (Francia dók. film). SZERDA 8.29 Tévétorna. 8.35 San Francisco utcáin (Ism.) 10.20 Delta. 10.45 Lehet egy kér- désscl több? 16.20 A Közön- ségszolgálat tájékoztatójai 16.25 Képes Sport: Teremlabdarúgó Kupa. • FTC—Videoton, Rába ETO—Tatabanyai Bányász mérkőzés. 18.10 Forradalmak nemzedéke, 19.20 Tévétorna. 19.30 Tv- híradó. 20.00 J. Volcsek: A leváltott és kinevezett (Tévéjáték). 21.30 Csak ülök és mesélek. 22.20 Tv-híradó 3, 2. MŰSOR 20.00 Ha a rock és a klassztA kus zene találkozik. 20.40 Látogatóban Képes Gézánáll 21.30 Tv-híradó 2. 21.50 Kamilla, te vagy a sorson» (Csehszlovák film). 8.48 Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 8.55 Rejtelmes sziget (Francia—olasz— spanyol ifjúsági filmsorozat). 9.45 Zsebtévé. 10.20 Volt nekem egy vaskalapom. Verseszenés műsor gyerekeknek. 10.45 Elza kölykei (Magyarul beszélő angol film). 12.15 Prokofjev: Péter és a farkas. A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara műsorából. 12.45 „Életet az éveknek”. 13.35 Delta. Tudományos híradó. 14.15 Burka Sándor muzsikál. 14.50 Hármas ikrek (Dók. film). 15.20 Madách Imre: Az ember tragédiája. (Tévéfilm). 17.40 Jöttödre seregeljen (Dók. film). 18.30 Kolozsvári Tamás (Képzőművészeti rövid- film). 18.55 Memento Araen- tína (Labdarúgó VB—1.978. III. (2. rész). 19.40 Esti mese. 19.50 Tévétorna. 20.05 K. O. (Magyar film). 21.35 Ma önről álmodtam... Kálmán I m- re-est. 22.55 Riksakuli (Magyarul beszélő japán film). 2. MŰSOR 20.05 A Chicago együttes 1975. évi szilveszteri rotk- * estje (Zenés film). 21.05 A költészet játéka. A gyermekkor csodavilága. 21.35 Mezítláb a parkban (Amerikai film). KEDD 8.43 Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 8.50 Óvodások filmműsora. 9.20 A rejtelmes sziget (Francia—spanyol— olasz filmsorozat). 10.15 Cimbora. 11.15 Balett. 12.45 Robin Hood nyila (Szovjet film). 14.23 Farkas Ferenc: Köröshegyi betlehemes (Népdaljáték). 14.50 Tarzan titkos' kincse (Magyarul beszélő amerikai film). 16.10 Dokumentumfilm. 16.55 Nótaszó. 17.25 Erich Kästner: Mákszem Matyi (TévéjátékL 18.40 Memento Argentina. Labdarúgó VB—1978. 19.20 Mozdonytemető. 19.50 Tévétorna. 20.05 San Francisco utcáin (Amerikai film). 20.50 ... És annak földi mása (versek). 21.20 Hattyúdal (Magyar film). EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: H-888) 24-től 28-ig de. 10 órakor Ss, és du. fél 4 órakor: A mesék birodalmában Színes, szinkronizált spanyol rajzfilm 24- én este fél 6 és 8 órakor nincs előadás ! 25— 26-án : este fél 6 és 8 órakor» Bobby Deerfield Színes amerikai film 27- én : du. fél 4, fél 8 és 8 órakor* Hekus lettem Magyar film EGRI BRÔDY (Telefon: 11-773) 24-én: de. 10 órakor: A villámcsináló 24-én: du. fél 4 órakor: Limonádé Joe Színes csehszlovák westemfilm 24- én : fél 6 és fél 8 órakor nincs előadás ! 25— 27-ig : du. fél 4 órakor : A tizenöt eves kapitány Színes, szinkronizált spanyol film 25— 27-ig: esté fél 6 és fél S órakor: Felkavart víz Színes, szinkronizált amerikai film 28- ón: de. 10 órakor: Próbaidősei^ GYÖNGYÖSI PUSKIN 24—25-én: de. 10 órakor is Keoma 26- án: du. fél 4 órakor: Hab Ráby ,,27-éij: este 3/4 6 órakor : Filmregény GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 24-én: de. 10 órákor: Az örök fiatalság birodalma 24- én: csak fél 4 órakor: A pofon 26-án: de. 10 órakor: A hegyibarlang titka 25- 27-ig: Fogat fogért HATVANI VÖRÖS CSILLAG 24-én: de. 10 órakor: Ottó. a világhírű vadász 24- én : Csák du. fél 4 és fél 6 órakor:, - „ - c : : A maláj! tigris 26- an:. de 10 órakor: Az ötök fiatalság birodalma 25— 27-ig: A maláj! tigris HATVANI VÖRÖS CSILLAG 24- én: du. fél 4 órakor: Próbaidősök Este nincs előadás! 25- én: Fantozzi 26- 27-én: A megrögzött FÜZESABONY ,, 24- én : Szentimentális regény 25- 26-án : Helo Douy I—II. HEVES 21-én: de. 10 órakor: Cirkusz 24—25-én: Pokoli torony I—DL 26- án: de. 10 órakor: Duudionr és társai LŐRINCI 24- én : Furcsa zálogtárgy 25— 26-án: A jónevű senki pëtervASARA : 24—26-ig: Blöff APRÓHIRDETÉS INGATLAN Egerben, a Gronay- tömbben, garázs kiadó. Érdeklődni : Eger, Liszt Ferenc u. 29. _____________ G yöngyösön íeou n.YÖl szőlő eladó vagy kiadó. Hétvégi teleknek megosztva alkalmas. Érdeklőd ni : Mátrai u. 7. 130 ezer kp.-vei lakásmegoldást keresek Hatvanban vagy Gyöngyösön. Ajánlatokat kérem : Bo- bák Sándor. Gyöngyös, Jókai u.__34. M iskolci, másfél szoba összkomfortos, tanácsi bérlakásomat elcserélném egv- vagy másfél szobái összkomfortos egri öröklakásra. Bujdosó György. Miskolc. Vászonfehérítő u. !.. TI. 3, _______________ K észpénz 7}- OTP- vel lakást, vagy vennék, rrnon- nali beköltözéssel. Eger. 1. Postafiók: 145. Éger, Albert Ferenc a. 10. sz., III. em. l-es számú 3 és fél szobás lakás garázs- zsal. árverés útján eladó. Árverés : 1979. január 20-án, 9 órakor. Eger, Felszabadulás tér 7. sz.. TI. 92.___________ E ger, Pozsonyi u. 23. alatt, 2 személy részére bútorozott szoba kiadó. Hordozható, házgyári betongarázs sürgősen, olcsón eladó. : Érdeklődni: Gyöngyös, Kossuth u. 21. kicserélnénk kazincbarcikai. kétszoba isszkomfortos, taV Lütéses. első emeleti, tanácsi lakásunkat, egri hasonlóra. Érdeklődni : Eger Balázs Ignác u. 1. sz.. délután 5—6-ie Kápolna központjában. Kossuth. 11 ü szám akve. kor tos. csaitf/li hi/*z eladó. Csebokszári, 2 szoba összkomfortos, tanácsi lakásunkat elcserélnénk belvárosi hasonlóra. ..Januári költözés” jeligére, az egri hirdetőbe. JÄRMf ÁF -"írsz., iöüO Ford Sumbéam ‘..Szömbi” szgk. eladó. . Eger, JankQvlçs 3'.,_______ Z P-s Wartburg eladó. Gyöngyös. Polcnyi u. l-'l. VEGYI,S K,gy db 200 • kg hízó eladó.. ■ Atkár, Malus 1. .u. 15.___ K eritésdrótót minien méretben, ha- iridöré készítek. Kerítések, kapuk, garázsajtók, teraszok és egyéb vasmunkák készítését, valamint házhoz szállítását is vau I alom. Kádár Isim lakatos kisipara«. Műhely.: Gyöngyös, Mikes M. 4ö. «