Népújság, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-23 / 302. szám

Vendégünk a targovistei Jelsző: Jasztrebino '79 Minden perc értéke Ez a nap azzal a hírrel kezdődött, hogy a targovistei közműépítő vállalat Penjo Pe- nev brigádja három hónappal határidő előtt teljesítette idei tervét. A számok száraz nyel­vén ez több mint nyolcszáz­ezer leva értékű építő- és szerelési munkát jelent. Ha pedig jobban elmélyedünk a kimutatásokban, felfedezhet­jük, hogy a munkatermelé­kenység emelésének egy főre eső tervét ebben a brigádban '60 százalékra teljesítik. De hagyjuk a számokat. Iiggyünk inkább a szemünk- lek. Az év elején itt, a vá- os szélén, a vasúti kanyar mögött pusztaság volt. Már­ciusban az építők még nem ..mutatkoztak” a föld felett. Most pedig már felépült a leendő farostlemezgyár alap­csarnokainak nagy épülete, elkészült a szivattyúállomás és a jövendő Sztefan Decsev faipari komplexum kontúrja­it kirajzoló hatalmas építési terület egész sor kisegítő ob­jektuma. És mindez 18 em­ber munkája — ennyi főből áll ugyanis Bóján Vladimi­rov Dimitrov-díjas építő­brigádjának magva (a bri­gád további öt tagja a me* gyei kórház sebészeti részle­gének építkezésén dolgo­zik). Hogyan érték el mind­ezt? Beszélgetésünk kezdetén maga a brigádvezető adott erre feleletet: — A mestereim jók, ám a többi brigádban is vannak jó mesterek. A munkahelyünk is jó, de vannak sokkal könnyebb munkahelyek is! Gépeket alkalmazunk, de hol nincs ma gépesítés az építő­iparban? Egy marad hátra: a munkaszervezés ! Hamarosan magunk is meggyőződhettünk a szerve­zés hatékonyságáról. A bri­gád építkezési területén egy­szerre végeztek minden mun­kafajtát. Amíg az egyik he­lyen a hangok a „föld alól” hallatszottak, addig a mási­kon már rohamtempóban ön­tötték a betont zsaluformák­ba, kicsivel odébb pedig ha­talmas daru emelte magasba a soros üzemcsarnok súlyos fedőpaneleit. Ugyanebben az időben a brigádvezető és az egyik műszaki vezető a föl­dön felvázolták az új segéd­épület körvonalait és „pályá­jukra” irányították a föld­gyalukat. És mindez zűrza­var, felesleges idegesség nél­kül történt, szigorúan mód­szeresen és nyugodtan. Szo­katlanul nyugodt még egy ilyen építkezés, egy ilyen brigád számára is, amelyről ilyen szép dolgokat hallot­tunk. Ám elegendő volt egy rö­vid órácskát figyelni az egész termelési folyamatot, hogy észrevegyük: a látszólagos nyugalom mögött pontos munkaszervezés, egy olyan mechanizmus rejtőzik, amely minden — még a látszólag legapróbb — cselekvés iránti öntudatos viszonyon alapul. Nem volt olyan perc, hogy valaki munka nélkül állt GMwsihti . |©78. december 23.. szombat volna. Nem voK olyan eset sem, hogy eluralkodott volna a kapkodás. Minden ponto­san ki volt számítva, meg volt tervezve. A beszélgetésekből kide­rült, hogy az ilyen cselekvés- mód alapja a hosszú távú én az operatív tervezés ügyen összekapcsolása. A folyamat a hónap elején kezdődik, amikor a brigádnak kiszab­ják a havi normáját, az em­bereknek pedig részletesen és konkrétan elmagyarázzák, mit kell elvégezniük, milyen sorrendben, milyen határ­időkkel. És amit nem szabad elmulasztani : mennyit kap­nak, ha betartják a határ­időt és a minőségi követel­ményeket, mennyit kapnak, ha túlteljesítik a tervet — százalékos bontásban. A má­sik meghatározó szakasz a hét eleje, amikor anyagot, szállítóeszközöket és gépeket igényelnek, s amikor újból pontosítják az építőmunkák ütemtervét. Ekkor lép működésbe a brigád vezetési mechanizmu­sa. Az esetek zömében ez a munkacsapat-vezetők taná­csa — Atanasz Georgien a föld-* és betonozó munkáért felelős, Bogomil Mitev és Geraszim Angelov — a két szerelőcsoportért, Sztojo Trajkov a megyei kórház sebészeti részlegéért. E ta­nács gyűléseit előzetesen nem hirdetik meg, nincs semmiféle periodikusságuk. Akkor folytatják le őket, amikor szükségesek — köz­vetlenül a munkaterepen, mindössze néhány percig tartanak, semmi protokoll és formaság. Am az itt elfoga­dott határozatok az egész brigád számára kötelezőek, s teljesítésükért személyesen a munkacsapat-vezetők felelő­sek. Speciális esetekben Így folynak le a pártcsoport,- gyűlések is, ezeken a brigád- vezetők és Ivan Lestanszki munkás vesznek részt. Hatá­rozataik a leggyakrabban ezekkel a szavakkal végződ­nek: „Adjunk példát”. A négy kommunista pedig jól tudja, hogyan adjon példát és hogyan vonja maga után a többieket. Mindezek egy kifogástala­nul működő rendszer kompo­nensei, melyeknek mozgató emelői az emberek — nem is annyira a kezük, mint a gyorsan dolgozó és a válto­zásokra pillanatok alatt rea­gáló értelmük. S az egész rendszerben vi­lágosan kirajzolódik a bri- gádvezetö alakja. Bóján Vla- dimirovot aligha kell bemu­tatni: jól ismerik nemcsak a megyében, hanem az ország­ban is. ö már nehezen tud­ná felsorolni, mikor, miért és mivel tüntették ki. A hat­vanadik évét tapossa, ám energiáját bármelyik fiatal megirigyelhetné. Hogy a mes­terek mestere, az világos. De sokkal fontosabb az, hogy nagy szervezői és vezetői ké­pességekkel rendelkezik. Is­meretes, hogy még sohasem fogadott el olyan tervet, melynek összeállításában személyesen ne vett volna részt, és amelynek realitásá­ról kellőképpen ne lett volna meggyőződve. Köztudott az is, hogy Bóján Vladimirov nem bocsát meg annak, aki aan-ffcoackk a mimk*vàyai-£s ezzel akadályozza a többiek tevékenységét. Ha ilyen ember akad a brigádjában, azonnal elküldi „melegebb éghajlat” alá. Ha a vezetők között van ilyen, annak is a szemébe mondja. És ha egy dömper beton miatt talpra kell állítania az egész építő­vállalatot — hát talpra ál­lítja. Különben mit ér az egész szervezés, ha a munka akár egy órára is megáll! Maga is gyakran szokta mondogatni: „Nem emlék­szem, hogy valaha is lego- rombítottam volna dolgozót, de soha nem türtőztettem magam a munkához lelkiis­meretlen hwatalnokmőára állókkal szemben.” A brigádban sem szereti a sok mesét. Ha előre nem lá­tott problémák merülnek fel az építkezésen, a brigádveze­tő egy perc alatt összeszedi az embereket. Ez történt ak­kor is, amikor az objektu­mon voltunk. Pontosan fel­jegyeztük Bóján Vladimirov szavait: „Ma két műszakban végezzük a munkát Holnap két csapat ismét bejön — panelszállítás várható. Ata- nasznak még két embert adunk — legyenek tízen. Két ember az állomásra lerakni a panelt. Sztojo csapatában nincs változás. Holnapután ismét a régi beosztás szerint.”, Ennyi, semmi több.. Emlékeztetjük a brigádve­zetőt azokra a célozgatások­ra, hogy azért megy úgy a munka, mert a legjobb mes­terembereket gyűjtötte össze a brigádjában. — Tudom, hogy egyesek ezt gondolják. Ám ennek semmi köze az igazsághoz. Epitömunkásaim három nem­zedékből valók. Az első mi vagyunk Atanasz Georgiev- vel, a brigád megalakulása óta. A második: Ivan, Gera­szim, Mehmed Jumerov, akik már több mint tíz éve dolgoznak velünk... Van ná­lunk négy fiatal is, akik még csak most lesznek igazi épí­tők. Ám egyikük, Nikolaj Tomov szerelő annak ellené­re, hogy még csak tizenkilenc esztendős, már kitüntetést kapott. Az építők itt szület­nek a brigádban, itt nevelőd­nek. .. ;. Egy nap Bóján Vladimi­rov brigádjában. Teljesen kö­zönséges munkanap. Ám ezen a napon — ugyanúgy, mint a nagy építkezés egyéb napjain — egységbe ötvöző­dik a szerzett tapasztalat bölcsessége az újra való gyors reagálással, a pontos­ság és a múvesség az érte­lemmel és a mély öntudattal, az emberrel született jellem­gazdagság a munka megpró­báltatásai során a kollektí­vában kapott neveléssel. ... És mikor a brigád tag­jai hátat fordítanak a le­nyugvó napnak, s fáradt lép­tekkel hazaindulnak, tudják, hogy előre és felfelé újabb lépést jelentő dolgos munka­napjuk bétongyümölcsét hagyják maguk mögött. .Ä, - Bgg&dag Pospm Tavasz elején Jasztrebino közelében az antonovoi úl- törők érdemeként szép kez­deményezés született. Ápri­lis 11-én, a volt politikai foglyok és deportáltak s a fasizmus áldozatainak nem­zetközi napján az antonovói pionírok sorfala előtt, a fa­sizmus és a kapitalizmus el­leni harc sok résztvevőjének — többek között Grigor Szavon volt partizánnak — a jelenlétében a csapatveze­tő felolvasta a megye min­den kisdobosához és úttörő­jéhez intézett felhívást. Az antonovói gyerekek — az 1943 decemberében a fasisz­ták által agyonlőtt hat jasztrebinói kisgyermek föl­dijei — ezzel a felhívással fordultak pajtásaikhoz: „Ve­gyük ki részünket a hős gyermekek emlékének meg­örökítéséből. A jasztrebinói monumentális emlékház dí­szítése legyen az úttörőszer­vezet ügye! Fiatal barátaink, szervezzünk munkaakciókat, gyűjtsünk fémhulladékot és gyógynövényeket, és a be­folyt összeget utaljuk át a jasztrebinói emlékház alap­jára.” És milyen gyönyörű, mi­lyen megkapó az a ház, mennyire felgyújtja a kép­zeletet! Négy egysége a tra­dicionális bolgár stilus és a modern építészet vívmá­nyainak mesteri ötvözése. Az egyik épületben lesz az a múzeum, amelynek anya­ga fel fogja idézni azoknak a viharos esztendőknek a pátoszát és fenségét. Az em­lékházban egész éven át fog működni a Nemzeti Üt- törőiskola. A látogatók szá­mára megnyitja kapuit a szálló és a turistaház, vala­mint egy nagy étterem is. Amint az általában lenni szokott, amikor egy szívből jövő kezdeményezés az út­jára indul, több emberhez találta meg az utat, mint amennyire az úttörők szár mitottak. Noha a felhívást csak a megye úttörőinek címezték. mégis minden gyerek megtudta az ország­ban. izgatottan tárgyalták gyönyörűszép értelmét, s a megyei kezdeményezés ész­revétlenül össznemzetivé változott. A Dimitrovi Üttö* rőszervezet Központi Taná­csában pedig örömmel ka­rolták fel e szép eszmét, és nevet is találtak neki; „Jel­szói Jasztrebino *79.” A legkisebbekhez intézett jelszó az ország valamennyi úttörőjét foglalkoztató nyomkereső munkává nőtt át. A gyerekek elindultak a kommunista gyermekcsopor­tok nyomdokain, ismerked­nek az ellenállás gyermek­hőseinek életével, találkoz­nak a párt- és a forradalmi ifjúsági szövetség veterán­jaival, akik ezekben a cso­portokban dolgoztak, fel­jegyzik elbeszéléseiket, fel- gyűjtik a dokumentumokat, fényképeket. A „Jelszó: Jasztrebino ’79” — mozga­lom 1979. szeptember 23-án zárul a jasztrebinói országos találkozóval, amelyre a Di­mitrovi Üttörőszervezet mes- alakításának 35. évfordulója alkalmából kerül sor. A ta­lálkozón a nyomolvasó és a gyűjtőtevékenységben leg­jobb eredményeket elért út­törők, rajok és csapatok vesznek majd részt. Közü­lük a legkiválóbbak lesznek a Nemzeti Úttörőiskola első hallgatói. Ilyenformán megyénk, a harcos tuzluki vidék, a fe­lejthetetlen Jasztrebino a jubileum alkalmából rende­zendő „Pionírország” úttö­rőköztársaság fővárosa lesz, melyben a legünnepélyesebb keretek között fognak meg­emlékezni a jjeles évfordu­lóról. Mit tesznek úttörőink, hogy méltók legyenek erre a magas megtiszteltetésre? A Dimitrovi Ifjúsági Szövet­ség megyei bizottsága a Me­gyei Úttörőközponttal közö­sen széles körű programot dolgozott iki az évforduló méltó megünneplésére a „Jelszó: Jasztrebino ”79” je­gyében. Az úttörőexpediciók már két hónapja új prog­ram alapján dolgoznak, * egy egész sor — a kezde­ményezéssel kapcsolatos — úttörörendezvény zajlott le. A mozgalomban az úttö­rőkkel együtt részt vesznek az ifjúsági szervezet tagjai is. Az emlékházon már má­sodik esztendeje ifjúsági brigádok dolgoznak két mű­szakban. A megyebizottság valamennyi munkatársa egy-egy munkanapot töltött Jasztrébinóban. A 111016. számú bankszámlára úttörő­ink több mint 11 700 levât fizettek be. amit főleg fém- és papírhulladék értékesí­téséből szereztek. Jankó Eitcseo Szívében szeretettel Ismerkedjenek meg: Neá- ka Sztefanova. Egyszerű fia. talasszony, aiki a hetedik öt. éves terv valamennyi kalen­dáriumát megelőzte. Ifjú. kommunista, a popovói Iszk- ra gyár több gépen dolgozó szövőnője. Még csak hu­szonhét esztendős, de már mindene megvan: otthona, családja, vidám kislánya, paj­kos kisfia, hírneve. Dimitri- na Calta után, aki megala­pozta a popovói szövőnők jó hírét méltán sorakozik fel Nedka neve is. A város fölött még nem is pirkad, amikor kezdetét veszi első műszakja. A városra már csönd bo­rult, amikor léptei végig, koppannaik az utcán a má­sodik műszak után. A város fáradtan alszik a tovatűnt nap után, mikor éjszaka nyugtalan ujjal alatt száz meg száz méter kelme fehér fonalai futnak. De fáradtság.nehézség nem riasztja, mert még fia­tal, mert nem elégszik meg az elért eredményekkel, mert titkon sok új dologról ílmodik. Nedka maga vá- asztotta az útját. maga alakítja az életét is. Min. den nap, minden órában. K.műszak ISmyal között — akiknek a Komszomol-tit- kára is —, és odahaza sze. rettei körében. És életének megvannak a maga repeső-szép pillanatai. Mind egyformán drága a számára, mivelhogy mind­egyik a maga módján izgal­mas: mikor átnyújtották neki a Munka Népi Rend­je ezüst fokozatát, műkor megtudta, hogy barátság­vonattal a Szovjetunióba utazik, amikor megszőtifce a hetedik ötéves terv ateisó métereit, mikor Szón ja, a kislánya várja az uteán, mikor Hri&zimir fiával az ábécéskönyv fölé hajlik... • És igazán boldog — nem azért, mert megismerte a munka dicsőségének édes izét, hanem azért, mert mi­kor a gépe mellé áll — mindegy, hogy ébren van-e, vagy alszik a város —, a szíve túlcsordul a szeretet, tői. A választott hivatása iránti szeretet teszi képes,sé arra, hogy mindig teljes ér­tékű emberként éljen és dolgozzon... Ivanko Boteva Összeállította és fordította:

Next

/
Thumbnails
Contents