Népújság, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-30 / 282. szám

Sportköreink életéből Több segítséget érdemelnek a kompoiti sportolók A Tárná mentén, Kál ' és Kápolna közé ékelődött a kí­sérleti intézetéről országosan ismert Kompolt község, amely település közigazgatá­silag a Káli Közös Nagyköz­ségi Tanácshoz tartozik. Kompolton bár évtizedes ha­gyományai vannak a labda­rúgásnak, mégis a hatvanas évek végén mélypontra jutott a sportélet. Az 1972-es „újjá­éledés” után dinamikus fej­lődés kezdődött el a Kom­poiti MEDOSZ SK labdarú­gó-, sakk- és asztalitenisz- szakosztályaiban. A kompoi­ti sportolók eredményeiről, az egyesület gondjairól és terveiről Györki István sport­köri elnök tájékoztatott. Mint olyan sok helyen, itt is a labdarúgást kíséri a leg­nagyobb figyelem. Az utóbbi L három évben a kompoiti lab­darúgók vezető szerepet ját­szanak a füzesabonyi járási bajnokságban. Kiss Antal szakosztályvezető és Káló Mihály edző egy ütőképes, lelkes csapatot alakított ki. Az őszi idény befejezése, va­lamint a tavaszról előreho­zott két forduló lejátszása után minden jel arra mutat, hogy végre teljesül a Tárná menti labdarúgók vágya: a j bajnokság megnyerése. A f! kompoltiak csupán egy pon- '! tót vesztettek idáig, a rivális i Füzesabony és Kápolna pe­dig már négyet. Az ifjúsá­giak őszi másodikok lettek. Az utánpótlás biztosított. A járási labdarúgó-szövetség serdülő és ifjúsági jubileumi tornáját is a kompoiti fifita- lok nyerték nemrégiben. Di­cséretet érdemelnek azért is, mert a járási szövetség min­den kuparendezvényén, va­lamint az MNK küzdelmei­ben is rendszeresen részt vesznek. A Klein Péter által irá­nyított sakkszakosztály a MEDOSZ-klubban kapott he­lyet. Évek óta a járási élme­zőnyhöz tartoznak, és rend­szeresen szerepelnek a Ma- róczy Kupa megyei csapat- bajnokságban. Legnagyobb si­kerüket három évvel ezelőtt érték el, amikor megyei dön­tősök voltak. A jelenlegi gár­da a vártnál gyengébben sze­repelt a CSB-n, de ennek el­lenére bíznak a jövő évi jobb helytállásban. A férfi és női asztalitenisz­csapat a járási szövetség csaknem minden rendezvé­nyén jelen van. Egyéniben és csapatban évek óta a já­rási élmezőnyhöz tartoznak. Legismertebb versenyzőjük Krisztián Márta, aki koráb­ban a Füzesabonyi Vasas szí­neiben már megyei csapat­bajnoki aranyérmet is nyert. A kompoiti asztalitenisze- zőknék a régi általános is­kola egyik helyiségében biz­tosítanak versenyzési és fel­készülési lehetőséget. A három szakosztálynak összesen 108 igazolt verseny­zője van. A sportkör szerény anyagi körülmények között működik. A kutatóintézet szakszervezeti bizottsága évi húsz-, a nagyközségi tanács pedig tízezer forintot biztosít a szakosztályok működtetésé­re. Még szerencse, hogy a labdarúgó-mérkőzések iránt nagy az érdeklődés, s ez évi húszezer forintos rendezvé­nyi bevételt jelent. A sport­kör elnöke büszkén újságol­ta, hogy náluk nincs fizeté­ses státus, mindenki társa­dalmi munkában dolgozik, még a felszerelések mosását is ilyen formában végzik... Már korábban hírül adtuk, hogy Kompolton különböző anyagi forrásokból és jelen­tős társadalmi összefogással sportkombinát építését kezd­ték meg. Az építkezés első üteme egy esztendő múlva zárul le, amikor a sportöl­töző és labdarúgó-játéktér el­készül. 1980-ban fejeződik be a teljes építkezés, ami annyit jelent, hogy elkészül a futó-, a kézilabda-, a röp­labda-, a kosárlabda- és a teniszpálya is. A sportolók nyolcvan százaléka KISZ- tag. Az építkezésnél 3500 tár­sadalmi munkaórát vállaltak, s ebből az idén már 1200 órát teljesítettek. Kompolton sok fiatal sze­retne aktívan sportolni, de a jelenlegi szűk anyagi hely­zet, a szerelés hiánya, és a szállítási problémák korláto­zott létszámot szabnak meg. A minőségi előrelépés és a tömegsport kiszélesítése csak akkor valósítható meg, ha a helyi gazdasági szervek és intézmények is magukénak vallják a MEDOSZ-sport- kört. Sporttehetség bőven ta­lálható, csak biztosítani kel­lene a kibontakozásukhoz szükséges feltételeket. Szigetváry József A Népújság tippjei a 48. hétre: 1. Alumínium—Kaposvár x 2 2. Bábolna—MÁV DAC 1 3. Rákóczi—PVSK x 1 4. Ikarus—Kossuth KFSE 1 2 5. Dunaújv. Ep.-Ganz.-M. x 6. Leninváros—DMTE 1 7. Gyöngyös—Papp J. SE x 1 8. B.-TASK SZMTE 1 X 2 9. Szarvas—K.-barcíka 2 x 10. Verona—Bologna I 11. Catanzaro—Lazlo x 1 12. Atalanta—Juventus 2 13. Aseoll—Inter. x 2 Pótmérkőzések t 14. Lecce--Pescara x 15. Prescia—Palermo l 16. Ternana—üdlnese l Apróhirdetés ÁLLÁS Keresttnk Gyöngyös— PipLshegy gyermek­üdülőbe ház­felügyelőt. Jelentkezés az MHSZ Gyöngyös, Puskin u. 1. sz. alatt. Gépírni tudó dolgozót számlázásban alkalmazunk. Lehet nyugdíjas Is. Jelentkezni lehet VOSZK, Eger, Csiky ti. 3. 12-404 telefonon. A Pásztói Építő-, Szerető- és Szolgáltató­ipart Szövetkezet PÁLYÁZATOT HIRDET építésvezetői munkakör betöltésére. Feltételek: Legalább 5 éves szakmai gyakorlat és felsőfokú vagy pedig középfokú építőipari technikum Jelentkezni lehet a szövetkezet személyzeti vezetőiénél személyesen, vagy írásban. Azonnali Csebokszári 2 szoba- összkomfortos szö­vetkezeti lakás sür­gősen eladó. Érdek­lődni naponta 17 után. Eger, Vallon u. 29. III/ll. hatállyal felveszünk Háromszoba-össz- komfortos szuteré­nos kertes ház a Radnóti utcában el­adó. „Tavaszi be- költözhetőséggeT’ Jeligére az egri hir­detőbe. építőipari termelés irányításában és előkészítésében Jártas 10 évnél nagyobb gyakorlattal rendelkező felsOfokú vagy technikust végzettségű dolgozókat. Két család elhelye­zésére alkalmas házingatlan 4 szoba + mellékhelyiségek (gazdálkodásra al­kalmas) azonnali beköltözhetőséggel eladó. Megtekinthe­tő vasárnap déli 12—14 óra között. Eger, Kilián u. 6. sz. Üt- és mély­építésben jártasak előnyben. Eladó 270 n.-öl telek Füzesabony, Rákóczi u. 8. Jelentkezni lehet munka­napokon: Költségvetési Üzem vezető­Hergylmó-dfllőben 384 n.-öl szőlő ol­csón eladó. Érdek­lődni Eger, Kegle- vlch 22. lénél. Mező­kövesd, Gaál I. út 7. Tel. : 235. Gyöngyövoro^ziban Petőfi u. 124. sz. alatt naev kertes ló családi ház beköl­tözhetően eladó. Ara 140 000,— Ft. OTP-re is megvehető. Kiss Istvánná. Családi ház eladó. Gyöngyös, Mikes u. 34. Érdeklődni egész nap. ________________ N agyrédén családi ház eladó. . Érdek­lődni Varga László, szobafestő, Nagyré- de, Móricz Zs. u. 6. Külön bejáratú bú­torozott szoba, für­dőszoba-használattal 2 főiskolás. vagy dolgozó lány részére kiadó. Eger. Arany János u: 35. Beköltözhetően el­adó 3 szoba-össz­komfortos emeleti 100 m2-es lakás ga­rázzsal. Eger. Máius 1. u. 30. Érdeklődni 16 órától Nagy Jó­zsef. Fiatal házaspár el­tartási szerződést kötne idősebb há­zaspárral, magányos novel, vagy férfivel: Cím: Eger, Rozsnyói u. 2/a. Gál János. Eladó Eger, Gárdo­nyi u. t6. sz. 2 lak­részből álló 3 szo­ba-összkomfortos kertes családi ház. Érdeklődni Gárdo­nyi u. 23. Vassné. Vison*án kétszobás családi ház 340 né«?v«;zögöl gvümöl- csöcc-ei beköHörhe- tőr*n eladó. Érdek­lőit Visonta, Arany János u. 6. E"vszoba, előszoba-, f'M’dőszoba-hasziná- la^ai bútorozva ál­hiteibe kiadó. Er­ei <-',*lődnl Gyöngyös, Jászsági u. 10. min­den este 16.30-tól. Kálban 4 szobás ker­tes családi ház el­adó. Egri csere i9 érdekel. Érdeklődni hétköznap du. szombat, vasárnap egész nap. Gárdonyi u. 11/2. sz. alatt. Gyöngyösön albérle­ti szoba Üresen ki­add. Érdeklődni Gyöngyös, Jászsági u. 8. ___J ARMf* K orállpiros ZV-s Skoda 105 eladó. Ér­deklődni Eger, VaJ- lon u. 5. VII/21. TS—R 16 eladó. Eger, Verőszala u. 12. Megtekinthető 2 óra után. Vennék jó állapot­ban levő Polski Fiat 128-ot. Ajánlatokat ..Téli utazás” jel­igére az egri htrde- tóbe kérem. _________ 1981-1 * vizsgáztatott M 24-es Volga el­adó. Eger, Könyök u. 4, sz._____________ Z C-s Wartburg el­adó. Erdőtelek, Fő út 150, _________ VE GYES Vennék barokk fa­liórát és secrétaire-t ..Barokk” jeligére Gyöngyös. Pf. : 115. Dörner rövid zongora eladó. Érdeklődni 16 után Kovára Lajos. Eeer, Cifrakapu u. mű._____________ A uióüléses variál­ható gyermekkocll eladó. Gyenesné, Eger, Károlyi M. u. 14. Kuv.iS/.kölykök el­adók, Illetve tavasz­ra előjegyezhetők. CAC győztes kantól és Hungária fajta­győztes szukától. Eger, Arnyékszala u, 105, Hanus._______ L uxus kivitelű nagy­méretű terepasztal fallszekrényben helyhiány miatt anyagáron eladó. Eger, Faiskola u. 6. 11/38. délután,_______ E ladó 120 literes Lehel hűtőszekrény és jó állapotban le­vő panofixbunda. Eger, Kodály Z. u. 24. II. em. 2. Jász- kutiné. Érdeklődni lehet naponta 17—18 óra között. 19 hónapos KI vizs­gás nemzetközi ki­tűnő németjuhász rajzos szukaku­tyámat továbbte- nyésztés céljára megegyezéssel átad­nám. Cím : 3200 Gyöngyös, Tőr«* Ignác utca 9. Sza­bó Károly. ______ C saládi házak és kertek vízellátására alkalmas kifogásta­lan karban levő 200 literes hidrofor szi­vattyú műszerekkel felszerelve eladó. Érdeklődni 3233 Mátraháza 8. Poppá Lajos.____________ 2 db nagy teljesít­ményű szivattyú, egyik villanymotor­ral, a másik MIA- motorral eladó. Be­senyőtelek. Kossuth 45. Érdeklődni va­sárnap Bozslk Ven­dek_________________ F estményeket, grafi­kákat, nagyméretű tükröt vennék. Alán- latokat ..Ármegjelö­léssel” jeligére az egri hirdetőbe ké­rem. Faanyag, nádpadlő bontásból Igen ol­csón eladó. Eger, Kanás u. 40,_________ 8 hónapos pekingi palota kiskutya törzskönyvezett el­adó. díjnyertes szü­lőktől. Eger, Ady E. u. 29. Alig használt Orllux tv eladó. Eger, te­lefon: 17-599. du. 13—18 között. mm mtwnT íNmusöa Munkában a szippantókocsi A volt szolgáltató vállalat átszervezése után alakult meg az év elején a Heves megyei Településtisztasági Vállalat, nem kisebb fel­adattal. mint az egészséges higiénikus környezet kiala­kítása, illetve megvédésének cél iával. Speciális tevékeny­ségét három telephellyel — Eger, Merengő utca 3. (Tel:* 10—633, 10—428), Gyöngyös, Körösi Csorna Sándor út 41. (Tel: 11—076), és Hatvan, Balassi Bálint utca 13. (Tel: 17—77) — végzi a megyé­ben. Természetesen szolgál­tatása kiterjed e városok vonzáskörzetére is. sőt, azon fáradozik a vállalat, ' hogy folyamatosan minden tele­pülést bevonjanak tevé­kenységük körébe. A településtisztasági fel­adatok végrehajtása nem a legkönnyebbb munka. Sorol­juk fel a legfontosabb szol­gáltatásokat : a települések területén a lakossági és a kö­zületi, úgynevezett folyé­kony hulladék tárolására szolgáló berendezések, léte­sítmények (szennyvíz- és fe- káliatárolók, ülepítők, derí­tők, űrgödrök és aknák stb), valamint az elvezetésre szol­gáló nem közüzemi csator­na- és árokrends^er, illetve a végderítők kiürítése, tisz­títása és fertőtlenítése; a folyékony hulladék össze­gyűjtése. elszállítása és a lerakóhelyeken történő ár­talmatlanítása. vagy éppen — hasznosítása. Ugyanakkor feladata a vállalatnak a felsorolt tevé­kenységekkel összefüggő karbantartási és javítási munkák elvégzése. illetve trágya, virágföld és tápkoc- ka-alapanyag előállítása és buk »zaáiuuuíidsra van szükség a tnik-iizembeü Eráekflnk-az egészséges környezel Ebben segít a Heves megyei Településtisztasági Vállalat értékesítése. A vállalat te­hát önálló tevékenységként végzi lakossági és település- tisztasági szolgáltatásait. Ezekről sokszorosított le­vélben értesíti leendő meg­rendelőit, részletesen felso­rolva, milyen szolgáltatáso­kat vállalnak, s mellékelik a díjjegyzéket Is. E díjjegy­zéket kívánságra is elküldik az érdeklődőknek. A közü- letektől a vállalat írásos megrendelést kér szennyvíz- tisztításra. esatornatisztítás- ra, csatornaépítésre, illetve virágföld-, tápkocka-alap- anyag- és trágyaszállításra egyaránt. (A rendeléseket Egerben a Makiári út 7. és a Merengő út 3. szám alá, Gyöngyösön a Körösi Csorna Sándor út !.. Hatvanban pe­dig a Balassi Bálint u. 13. szám alá kell címezni.) Kö- zületek részére a számlázás a munka elvégzése, illetve a szállítás után történik. A lakosság részére törté­nő szolgáltatás esetén nincs szükség külön írásos meg­rendelésre. Gyöngyösön és Hatvanban az üzemi irodán előre kell befizetni a tisztí­tás ellenértékét, Egerben pedig csekket kap az igény­lő (megrendelhető a Makiá­ri út 7. és a Merengő utca 3. szám alatt), s a munkát a sorrendnek megfelelően a befizetés után végzik majd el. A Heves megyei Telepü­léstisztasági Vállalat több új gép beszerzésével is biz­tosította a munka gyors, alapos végzését. Tevékeny­ségük alapvető higiéniai feladatokat old meg a me­gye területén, s ugyanakkor munkájuknak környezetvé­delmi jelentősége ' is van. A szolgáltatási volumenen belül tekintélyes hányadot képvisel a csatornajavítási és -építési tevékenység. Ki kell emelni ezeken túl. hogy a megye egész területén ke­resett, jó minőségű virág­földdel is ellátják a lakos­ságot. Az egységcsomagok 1—2-‘-3 és 4 kilogrammos ny Ion tasa kokban kerülnek forgalomba. A virágföld bio­lógiai szempontból kiválóan alkalmas kertek és lakások virágainak ültetéséhez. il­letve átültetéséhez. Ugyan­csak jól hasznosítható a tápkocka-alapanyag, ame­lyet az egri telepen állíta­nak elő; alkalmas a meleg- ágyi palánták ültetéséhez, il­letve a parkosítási munká­latokhoz. A vállalat laboratórium­ban vizsgált és minősített, nagy hatóanyagú szerves trá­gyát is készít magánosok, il­letve közületek részére a mezőgazdasági termelőké­pesség fokozására. A vállalat jelenleg 165 fős összlétszámmal dolgozik, amelyet a tervek szerint 1980-rá kétszáz főre emel­nek. Ma már a munkásál­lományú dolgozók nagy ré­szénél követelmény a nyolc általános iskolai végzettség, de a vállalat biztosítja dol­gozói számára — a káder­politikai irányelveknek megfelelően — az új rend­szerű szakmai továbbkép­zésben, illetve a magasabb szintű oktatásban való rész­vételt, s ehhez anyagi támo- gatáát is nyújtanak. A tmk- műhelyben autószerelő, au­tóvillamossági szerelő, he­gesztő, lakatos, karosszéria- lakatos, esztergályos és gépszerelő szakmunkásokat alkalmaznak. A település- tisztasági vállalatnak jelen­tős a gépparkja, megtalálható a telepeken: a szippantó gépkocsi, csatornatisztító­gép. markoló-rakodó gén. és különböző teherbírású te­hergépjárművek. Az e terü­leten szakmásított gépjár­művezetői. illetve nehézgép­kezelői vizsgákkal rendelke­zőket tudják foglalkoztatni. A felsoroltaknál természete­sen férfi munkaerőre van szükség, kivétel a virágföld- csomagolás, ahol lányokat és asszonyokat tudnak mun­kába állítani. A Vállalat egész területén egy műszakos üzemeltetés folyik, s minden második szombat — szabad szombat. A heti munkaidő 44 óra. A technológiát folyamatosan korszerűsítik. Ami a kere­seti lehetőségeket illeti : a szippantógépkocsi-vezető, -kezelő, csatornatisztító havi keresete eléri a 4500—5000 forintot, a tmk-dolgozóké pedig a havi 4000—4300 fo­rintot. A nődolgozók a vi- rágföld-csomagolásnál havi 2500—2600 forint közötti ha­zésdőruha, napi egyszeri ét­keztetés biztosítása, védő­ital, s különböző szociális segélyek, esetenkénti beis­kolázási segély, kül- és bel­földi jutalomüdültetés, kul­turális és sportolási lehető­ségek biztosítása). A vidéki dolgozók zömét vállalati mikrobuszokkal — minimá­lis térítés mellett — szállít­ják lakóhelyükről a munka­helyekre és vissza. Amit itt most dióhéjban elmondtunk a Heves megyei Településtisztasági » Válla­latról, bizonyára megfelelő keresztmetszetet ad arról, hogy nélkülözhetetlen, és Mérik a jő minőségű virágföldet vi keresetet érnek el. A bé­rezési forma jelenleg: idő- bér-t-prémium. A cél az el­következendő években a tel­jesítménybéres elszámolási rendszerre történő áttérés. Érdemes megemlíteni, hogy a vállalat mintegy hetven százaléka törzsgárdatag. Az anyagiakon túl szociális jut­tatásokban is részesítik a dolgozókat (munkaruha, vé­dőruha, napi egyszeri ét­mindenki számára fontos szolgáltatásait igyekszik nemcsak egyre korszerűb­ben végezni, hanem olyan munkakörülményedet is te­remteni dolgozói számára, hogy feladatukat közmeg­elégedésre hajthassák végre. Érdekünkben — az egész­séges környezetért. (X)

Next

/
Thumbnails
Contents