Népújság, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-17 / 271. szám

Döntött a Legfelsőbb Bíróság A közlekedés biztonságáért Alcolmeters néven új elektronikus alkoholfogyasztást el­lenőrző műszert készített egy angol cég. Az új készülék nemcsak az alkoholfogyasztás tényét bizonyítja hanem kimutatja á véralkoholszintet is. ezrednyi pontosságnál. (MTI fotó — Németh Ferenc felv. — KS1 1/7 ^ C/. E$ZZ33ZHjÓ Beköltözhet-e az ni éleliárs ? A feleség beleszeretett egy férfiba, a házasság megrom­lott. A válóperben meg­egyeztek, hogy két fiúgyer­mekük az anyánál marad, a lakást a férj kapja, az asz- szony pedig a gyerekekkel az élettársa lakásába költözik. A válás kimondása után azonban az asszony a megál­lapodás ellenére kijelentette: a férfival szakított, nem köl­tözik hozzá, és az addig kö­zös kétszobás lakás egyik szobájára igényt tart. A já­rásbíróság a gyermekeket az asszonynál helyezte el és az egyik szobát is neki juttatta. Nem sokkal később a volt férj pert indított Ebben el­mondotta, hogy az asszony élettársával nem szakított sÖt az illető beköltözött volt felesége szobájába, ahol két serdülő korú gyermekükkel együtt lakik. Ezért kérte a bíróságot, hogy gyermeküket nála helyezze el, az asszonyt pedig kötelezze a lakás elha­gyására. — Élettársammal szakítot­tam, és az ma reggel elköl­tözött a lakásból — jelentet­te ki a volt feleség az új já­rásbírósági tárgyaláson. Ezek után a bíróság a keresetet elutasította. Döntése indok­lása szerint az élettársi kap­csolat létesítése egymagában nem ad okot arra, hogy a bí­róság a gyermekeket az apá­nál helyezze el és részére a lakás kizárólagos használa­tát biztosítsa. Társadalmi és jogrendünk sok tekintetben elismeri az élettársi kapcso­latot, amelynek a házasság­hoz hasonló jellemzői van­nak. A másodfokon jogerőre emelkedett ítélet ellen emelt törvényességi óvásra a Leg­felsőbb Bíróság mindkét íté­letet hatályon kívül helyez­A horgászatban is tért hó­dit a technika. A Shakes- peare-cég olyan radarkészü­léket gyárt és hoz forga­lomba, amely jelzi a vízben úszkáló halak jelenlétét. Két típu&a van: az egyik 6 vol­tos, a másik 12 voltos te­leppel működik. A készülék 65 illetve 33 méter mély­ségig jelzi, hol úszkálnak a te és a járásbíróságot új el­járásra kötelezte. Az indoklás szerint a kis méretű lakásban a gyerekek a per megindításáig kényte­lenek voltak egy szobában élni anyjukkal és élettársá­val, és egy lakásban apjuk­kal. Ez rájuk nézve nyilván­valóan hátrányos, de a volt férjre is jelentős érdeksére­lemmel jár, ezenkívül az anya szülői felelősségérzetet is megkérdőjelezi. Az állapot társadalmi és Jogi megítélé­sében az eljárt bíróságok té­vedtek. A társadalmi közfel­fogás helyteleníti annak a volt házastársnak a maga­tartását, aki a közösen hasz­nált lakásba új élet- vagy házastársat visz be, és a ser­dülőkor határán levő gyer­mekeit egyrészt az új vi­szonynak, másrészt a másik szülő hátrányos, kellemetlen helyzetének szemtanúivá te­szi. A gyermekek ezáltal ér­zelmileg és erkölcsileg ve­szélyeztetetté váltak. — Az elvált férj érdekét sértő, a gyermekek erkölcsi fejlődését pedig veszélyezte­tő és a társadalmi felfogás szerint is elviselhetetlen helyzet, a lakáshasználatnak a korábbitól eltérő rendezé­sét indokolhatja — hangzik tovább a határozat. Tehát a volt férj keresetét, mint ele­ve alaptalant, nem lehetett volna elutasítani. Hasonló­képpen az összes körülmé­nyek mérlegelésével kellett volna dönteni a gyermekel­helyezés megváltoztatását célzó kérelemről is. A 'bíró­ságok tévesen értékelték az asszonynak élettársához fű­ződő kapcsolatát is, amely labilis egyéniségűnek, mutat­ja és egy korábban ellene folyt bűnperre tekintettel is, állhatatlanságát bizonyítja. A bíróságoknak fel kellett volna ismerniük, hogy a gyermekek helyzete aggá­lyos, és gyermekpszicholó­giai vizsgálatot kellett volna magának egy-egy feladat megoldásához. ★ Egy angliai horgászszak­lap szerint a horgászfelsze­reléssel fogott legnagyobb halak a következők: ponty 34 kg, csuka 21 kg, lazac elrendelniük. Mindezek álap­ján az ügyben új eljárásra van szükség. 3500 helyett 50000 formt találmányi díj Egy vállalat nagyon ér­tékes berendezéseket gyárt exportra. Súlyos gondot oko­zott azonban, hogy egy al­katrész, amelyet vidéki üzem készített, nem volt megfele­lő, s emiatt a berendezés rosszul működött. A gyár négy mérnöke olyan megol­dást dolgozott ki, amelynek segítségével a zavarok meg­szűntek. Találmányukra sza­badalmi oltalmat is kaptak, s ennek felhasználásával tíz készüléket gyártottak. A szolgálati találmány díjazá­sa kérdésében azonban nem tudtak megállapodni, mire per keletkezett közöttük. A mérnökök keresetükben egyebek között arra is hivat­koztak, hogy a találmányuk­hoz hasonló külföldi készü­lék beszerzési költsége há- millió forinttal haladná meg z általuk kidolgozott meg- ldás alapján gyártott beren­dezés árát. Az ügy a Legfel­sőbb Bíróság elé került, amely — a vállalat által föl­ajánlott háromezer-ötszáz forinttal szemben — ötven­ezer forintot ítélt meg a fel­találóknak. — A feltalálókat megillető díjat a találmány értékesíté­séből eredő vállalati hasznos eredmény arányában kell megállapítani — hangzik az indoklás. — Ebben az eset­ben az eredetileg rendelke­zésre állt alkatrészek nem voltak megfelelőek — a vál­lalati hasznos eredmény el­sősorban az, hogy a megol­dás egyáltalán lehetővé tet­te megfelelő berendezések készítését és exportálását. A haszon azonban nem számít­ható ki, ezért eszmei díjat kell megállapítani. Ez ké­szülékenként ötezer, összesen ötvenezer forintot tesz ki. A feltalálók tevékenységére, a megoldás gazdasági jelentő­ségére, a készülékek ön­költségére, az értékesítés­ből származó vállalati ha­szonra és a hasonló külföldi készülékek értékére tekintet­tel találmányi díjként ez az összeg látszik indokoltnak. Hajdú Endre „Münnich u. 5.", Hatvan: Panaszukra felhívtuk hat­vani munkatársunk figyel­mét, aki felveszi majd a kapcsolatot a Gelkával. In­tézkedéséig kérjük türel­müket. Voller István, Mátrade- recske: A főiskolákat, egyeteme­két megkezdőkre nem mi találtuk ki a „gólya” elne­vezést. Az 1913-ban kiadott Révai nagylexikon a gólya címszó alatt már felsorolja: „első éves egyetemi hall­gatók tréfás elnevezése.” Foglalkozik az elnevezéssel a Magyar nyelv értelmező szótára, idézve: „a vidékről eljött gólyák az első idők­ben nem érzik magukat jól. A kollégiumban külön hú­zódnak.” A fogalom ellen tehát „ma,gyárán szólva” sem lehet kifogás. „Lajosvárosi vandál" jel­igére: várnak választ és segítsé­get az egri Lajosváros egyik házának lakói, akik pa­naszkodnak, hogy házukban a harmadik emeleten garáz­dálkodik egy „családfő”. Berregted a motorját, kitör­deli a fákat, s ha nem ő, âkkôr biztatására a gyereke viselkedik „utca réméként”. Ügy véljük, ha valóban ilyen a lakótárs, el lehet járni ellene hivatalosan szabályos bejelentéssel is. Például a szocialista együtt­élés szabályait megsértő la­kótársat * a városi tanács szabálysértési előadójánál panaszolják be, de termé­szetesen nem névtelenül. Lajosvárosban nagyon sok a négyszintes ház, s igen nehéz dolga lenne a lap munkatársának, ha vállal­kozna arra, hogy végigjár­jon minden házat, s felde­rítse, kire haragszanak a szomszédok, hiszen nemcsak a bejelentők maradtak név­telenek, de annak a nevét sem írtak le, akire panasz­kodnak. N. Lászlóné, Eger; Már több esetben foglal­koztunk a csebokszári-lakó- telepi iskola-óvoda-bölcső- dei ellátás problémáival. Egyelőre annál többet ma sem tudunk. Reméljük, hogy a jövő év elején, ha nem is rendeződnek teljes mérték­ben, de csökkenek a gon­dok. Mindenesetre erre még visszatérünk, s tájékoztatjuk a közelebbi nyitási időpont­ról. Tenger Kuba alatt. 52. Ké­sőbb. 53. Evőeszközöd, 54 Januárban. 56. Peru főváro­sa. 59. Végtagja. 61. Fürdő­edény. 63. ZEA. 64. Vissza: a tuniszi uralkodó címe. 66. Keresztrejtvény Turgenyev Horgászat Vízi furcsaságok r 7­7~ s­T~ 7" r° n TT 7T TT 9 ír ír* vr • ;T f) W e TT 9 7ö~ 7? 77" 23 * ír 9 75“ J5~ © □ 77” w~ W 3T 3r 33” 34 7!T~ 9 I w j ■vn 3sr 9 w ti o a ír 9 IS~ 7T IT □ 9 IS™ 9 a w % 5T 5? 3 9 sr 55 56 E 57 s 5r 9 w 6Ó 61 ___ 9 W 63 1- J 9 Si *v. 65 ‘ 66 É sT 9 66 ? JBW 1 _ I □ halak. ★ Írországban 1977 májusa óta büntetés terhe mellett tilos élő csalihalakat a ho­rogra tűzni. Akit ilyen te­vékenységen érnek, szigorú pénzbüntetésben részesítik. ★ A horgászoknak, ha a har­csáról beszélnek, mindig a zsi­nórt tépő, botot törő raga­dozó jut az eszükbe. Nem­régiben e nagy ragadozónak egy kisebb példányát fedez­ték fel Kongóban. Meghök­kentő látványban volt ré­szük a vízparton szemlélő- dőknek, amikor a nyolc centiméternél alig nagyobb harcsa hasával a felszín fe­lé fordulva úszkált a víz­ben. A tollas bajuszú har­csákhoz tartozó kishal, bé­kés természetű és csak este bújik elő fedezékéből. Bú­vóhelyén olykor fejjel le­felé és más szokatlan hely­zetben pihen. ★ Különös ítéletet hozott egy Los Angeles-i közleke­dési bíró. Az egyik autóst, aki a megengedettnél gyor­sabban vezette kocsiját, ar­ra ítélte, hogy jótékony cél­ra horoggal fogjon 25 halat. Az ítélet indoklásában ki­mondta. hogy a bűnös ve­zető majd horgászás közben rájön, milyen szép dolog az, tu az «mbar kalló időt ad 34,8 kg, tengeri óriás sügér 308,5 kg, kardhal 707,6 kg, fehér (emberevő) cápa 1208,2 kg. ★ Köztudomású, hogy az an­golna leginkább az éj lep­le alatt táplálkozik és ilyen­kor fogható el legkönnyeb­ben. Az éjjeli horgászathoz nagy segítséget jelent a világító úszó használata. Egy nyugatnémet cég olyan úszót hozott forgalomba, amely 1,5 voltos bébielem­mel működik és kitűnően mutatja a kapásit. ★ A Párizs környéki boulo- gne-i erdőben levő tó ked­venc horgászhelyük a fővá­rosi dolgozóknak. Egyik vi­haros vasárnapon különös szerencsétlenség érte az egyik horgászt. A villám a kezében tartott horgászbot­ba csapott. A szerencsétlen horgászt súlyos égési se­bekkel szállították kórházba, de az életét sikerült meg­menteni. ★ A washingtoni egyetem tanára olyan lazac- és pisztrángtörzseket tenyész­tett ki. amelyek gyorsabban nőnek, nagyobb az ellenál­lóképességük és harcosab­ban megküzdenek életükért, mint társaik. A professzor időnként egy-egy kapitális példányt kihelyez a kör­nyező folyókba és bokrok mögé bújva szórakozik a horgászok meghökkent vi- askodásán. űdtzéaLúotta. S$abó Lajos 160 éve, 1818. november 9-én született Ivan Szergeje- vics Turgenyev orosz író. Állandóan visszatérő hőse (függőleges 12.). Már első no­velláiban síkraszáll a job­bágyfelszabadítás mellett. A tennivágyó, de akarat­gyenge főhős jellemzi az „Östalaj”. ..Az előeste” és (függőleges 16.) című műveit. Egyik népszerű szerelmi regénye a (vízszintes 1.) Legnagyobb műve az (függő, leges 14.). Főhőse a józan tárgyilagos, forradalmár, Ba­zarov. Turgenyev 36 éves korától külföldön élt. 1863-ban (víz­szintes 69.)» majd Párizsban telepedett le. Vízszintes: 1. (Bekülden­dő.) 12. Annak a tulajdona 13. Helyreállít. 15. Női név 17. Olasz nagyváros. 19. Szi­getország. 20. Borókapálinka, névelővel. 21. Hírt küldött. 23. Edény. 24. Becézett női név. 25. Vissza: mackó. 27. Szakmunkástanuló — régen. 28. Belga és kubai autó be­tűjele. 30. Rágcsálót hajszol. 33. Igekötő. 34. Kerti szer­szám. 36. A Magyar Kom­munista Ifjúsági Szövetség tagja. 37. Zuhany. 38. Ibsen- dráma címe. 40. Piaci áru­sok. 4L Becézett női név. 42. Hatvan perce. 44. Szeszes­ital. 45. Rostnövény. 46. Aludttejből kiváló folyadék. 48. Emelőgép. 49. EEE. 51. Kipillant. 54. Tessedik Sá­muel. 55. Maláta fele. 57. Termelőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsa. 58. Ésszel fel­fog. 59. Végtag. 60. Férfinév 62. Virág. 64. Ismertető le­gye. 65. Gördülékenyen. 67. Bégetés. 68 Sportingek. 69 (Beküldendő.) Függőleges: 2. Illetve. 3. Huriwfájtfi. i. RttUboi van. 5. Zörej. b. Inni ad. 7. A Kaszpi-tengerbe ömlő nagy folyó (+’). 8. Ballon fele. 9. LZ. 10. Annak ellenére. 11. Óvodák. 12. (Beküldendő.) 14. (Beküldendő.) 16. (Bekülden­dő.) 18. Több pápa neve volt. 20. A világtalan. 22. Régi római felsőruha (—’). 24. Jómagam szintén. 26. Hát­véd, idegen szóval. 27. Za­matok. 29. Elemei. 31. Szag­gatott hangon rikoltozik (kürt) 32. Téli sporteszköz. 33. Ostoba. 35. Műszerész. 37. Vallomást tevő személy. 39. Szájszél. 41. Veteményes 43. A Világifjúsági Találko­zó. 45 Nagy német filozó­fus. 47. Történelmi időszak. 48, Megfagyott «apádéit. 50, Tiitószó. 68. Magyar Nép­hadsereg. G. Gy. ★ A november 10-i kereszt- rejtvényünk helyes megfej­tése: „Hogy teljes meggyőző erejével a kor haladó esz­méit szolgálja — Mentő- csónak — Orgia”. A helyes megfejtést be­küldők közül sorsolássá’, egy-egy könyvet nyertek: Kupás-Deák Margit Gyön­gyös, Bene Györgyné Vison- ta, Juhász Miklós Tiszaná- na. Fodor Pál Pély, Szanisz- ló István Eger. A könyve­ket postán küldjük el KOSSUTH 8.27 Szegődjünk a nyomá­ba 8.37 Zenés játékokból. 9.33 Énekeljünk! 9.53 Lót­tósorsolás. 10.05 Hívogató 10 35 Vándordal. 1Ô.40 Vav rinecz Béla: Magyar képes­könyv. 10.59 Lottóeredmé­nyek. 11.00 . Három zöld koszorú”. 11.48 Előadia » szerző. 12.00 Ki nvei* ma? 12.35 Hétvégi panoráma 13.57 Énekszóval muzsiká­val. 14.17 Kórusainknak ajánljuk. 14.44 Magvarán szólva, 15.10 Réti József énekel. 15.27 Csiribiri. 16.:>5 Világhírű karmesterek 16.24 Délutáni rádiószín­ház. 17.10 Népdalok. 17.35 Láttuk. hallottuk. 18.00 Morley-madrígálök. 18.15 Hol volt hol nem volt 18.30 Esti magazin. 19.15 ..Új matekot” tanul a éve­rek. 19.35 Operaáriák 19.54 A veréb századik lépése. 20.25 A zeneirodalom re­mekműveiből. 21.30 Exo- mix. 22 20 Milyen egv iráni farm? 22.30 ' Dzsesszfelvéte­lek. 23.00 XX. századi operákból. PETŐFI 8.20 Világtörténelem dió­héjban. 8.33 Egy óra dzsessz. 9 33 Népi zene. 0.53 Lottó- sorsolás1 10.00 Zenedélelőtt. 11.45 Tánczenei koktél. 12.33 Édes anyanyelvűnk 12.38 Nótamuzsika. 13.15 Üi zenei felvételek. 13.30 A re. ne titka. 14.ÓO Kettőtől ötig. 17.00 Mindenki isko­lája. 17.30 Ötödik sebesség. 18 33 Daljátékok. 19.10 Slá­germúzeum. 20.00 Félóra népzene. 20.33 Iránytű. 21.35 Népszerű dallamok. 22 35 Muzeális felvételeinkből. 23.15 Könnyűzene. SZOLNOK 17.00-től 18.30-ig. MISKOLC 17.00 Hírek, időjárás — Fegyveres erőink életéből. Riporter: Nagy István. Sla­va Kunst zenekara látszik. Kisiskolások; gyerekek. Ri_ porter: Jakab Mária. A miskolci Egressy Béni Ze­neiskola gyermekkara éne­kel. Vezényel: dr, Farbakv Gézáné. Hol töltsük a hét­végét? Kulturális és sport- program. 18.00—18.30 Ésmk- magyarországi krónika (Me. gyei NEB-ülés Egerben — Politikai könyvnapok me­gyei megnyitója — Díszma­dár-kiállítás nyílik Miskol­con) A dzsessz kedvelői­nek. Akker Bük és együt­tese játszik. Lap- és mű­sorelőzetes. 8.05 Tévétorna. 8.10 Iskola­tévé. 14.25 Iskolatévé. 16.35 Pedagógusok fóruma. 17.15 Villanófény. 17.30 Játék a ! betűkkel. 17.50 Pannon kró- ; nika 18.25 öt perc mete. i orológia. 18.30 Kockádat 19.20 Tévétorna. 19 30 Tv. híradó. 20.00 Delta 20 25 „Kell a jó könyv" 21.15 Csak ülök és mesélek. 22 20 Tv-híradó 3. 2. Műsort 20.01 Beszélgetés dr. Bar ' Dénes zenetörténésszel 29 ' öt perc \ne'eorológ’a. ,rt ' | Szikrázó csiVa^ok 21 05 T ] híradó 2. 21.30 Ifjúsági junior cselgáncs Europe j bajnokság. Sí k j 1978. november 17., pciueü.

Next

/
Thumbnails
Contents