Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-14 / 243. szám

Két elhatározás Magyar— NSZK dokumentum-játékfilm Egy gyönyörű szép, igaz, mai mese a ‘Gyöngyössy Im­re és Kabay Barna rendezte új magyar—NSZK film, a Két elhatározás. Mese arról, hogy a főhős emberfölötti, — vagy nagyon is emberi — erővel megküzd minden ne­hézséggel, legyőz száz és száz akadályt, hogy elérje céljait. Mese, amelyben azon­ban nem a legkisebb fiú in­dul hetedhét országon túlra elnyerni választottja kezét, s a fele királyságot, hanem egy dologban megfáradt pa­rasztasszony harcol azért, hogy még egyszer találkoz- hassék az „üveghegyeken is túl” élő, — immár egyetlen — fiával, és harcol azért, hogy a hajdan általa ülte­tett szőlő még egyszer ter­mőre forduljon... Verona néni, hetvennégy évesen Londonba készül. Az utazáshoz pénz kell, — s mivel csak a maga erejéből gyűjtheti össze, — a pénz­hez sok-sok munka. Szabó Gábor kamerája szinte nem tesz mást, csak a lehető legegyszerűbb mó­don rögzíti, a szövéssel, fo­nással, kapálással, szilva- szedéssel telő mindennapo kát. Rögzíti, mit jelent egy megszenvedett sors által meg nem töretni, az apa, a testvér, a férj é", három gyerek idő előtti és értel­metlen halálával verten lé­lekben, testben, szándékban • és akaratban ismét és isme* életre újulni. Bravúros eszköztelenség ez. Bravúros, mert a heroikus erőfeszítéseket keresetlenül, pátoszmentesen képes a né­zők elé tárni úgy, hogy köz­ben sehol se érezni az ide­genek, — a stáb jelenlétét. És ezúttal ez a legtöbb, amit az alkotók — a forga­tókönyvet is Gyöngyössy Imre és Kabay Barna írta — tehetnek. Mert úgy tűnik. Rimócon, ebben a kis isten háta mögötti nógrádi falu­ban az életnek azzal a nem sokszor ismétlődő jelenségé­vel találkoztak, amikor az önmagától kerek drámává sűrűsödik. Tömörítve magá­ba az előzményeket, a kifej­letei és a véget. S magától értetődő természetességgel hordoz nagy emberi monda­nivalókat és nagy emberi ta­nulságot. Vagyis itt azt, mi­lyen hatalmas energiák hor­dozója az anyai szív, milyen nagy erőt, bátorságot kölcsö­nözhet a belső tisztaság, méltóság, avagy a jól vég­zett munka tudata, vagy hogy Hemingway-vel szólva, az ember nem arra született, hogy legyözessék... ívündez külső megformált- ságan is olyan, hogy jószeri­vel csak ki keli „metszeni” az tieí szövetéből. Játékfilm-e, dokumentum f:\n-e a Két elhatározás? Nehéz itt a száraz kategóri­ákkal bánni. Hiszen valóban dokumentumokról van itt szó. Nemcsak a Kiss István­ná Kántor Veronika t ° csa­ládja történetének szomorú emlékeiről, de egy letűnőben levő paraszti kultúra utolsó i perceinek megragadásáról is. A ma, és a múlt mesteri üt­köztetéséről, harmóniájának bemutatásáról. És mégis já­tékfilm is, mert az idős osz- szony természetességével el tudja feledtetni, hogy mind- j az amit látunk, csak itt, és most, és csak egyszer.. Sorsa jelképerejflvé váPk, nemzetiből egyetemessé es térben és időben oly általa-, nossá, amely bárhol, bár­mikor megtörténhetik, ahol tiszták és emberek élnek. A filmet az elmúlt eszten­dőben már bemutatták az NSZít televízióban és a pe- sarói nemzetközi filmfeszti­válon is. Mindkét helyen méltán aratott osztatlan nemzetközi sikert. Németi Zsuzsa----------------------------------------------------------------------------­­M IRŐL VALLANAK EGY 1794-BEN LEZAJLOTT PER IRATAI? — AZ „EGRI VlZ” TÖRTÉNETE — EGRI KASZÁSOK A CSENDŐRÖK ELLEN — SEGÉLYKÉRŐ LEVÉL A TÖRÖKÖK FOGSÁGÁBÓL Archívum 7. Fejér Csaba vallomása A mai magyar festészet egyik érdekes egyénisége, Fejér Csaba mutatkozott be kis kamaratárlattal a Hatva­ni Galériában, amely ezút­tal a Lenin Termelőszövetke­zet irodaházában szerzett.át­meneti otthont egyik kiállítá­sának. A festő munkáin indulástól a paraszti élet, a széles al­földi határ megannyi pillana­ta nyer időtlenségbe ívelő megfogalmazást. Lzúttal is tanyák, ráncos arcú földmű­vesek, félrelökött szerszá­mok, máskor üde leányarcok tűnnek föl képein varázsla . tos, olykor álomba hajló fi­nomsággal vagy az ember­hez legközelebb álló bútor­darabokat lelkesíti át ecsetje, hogy a kis sámli, az asztalra dobott olló, tört, fáradt fé­nyeiből szinte használójuk élete is kisugárzik. Nyitás előtt (Szántó György felvj Színvilága? Mondandója? A barna és a szürke gaz­dagságával, az árnyalati dif­ferenciák atmoszférateremtő erejével dolgozó művész egy történelmi, társadalmi sors­forduló megrázkódtatásaiba alámerülve, azzal mintegy azonosulva az embert, a vál­tozásra ítélt tájat térképezi fel, hogy megmentse a teljes psztusát.ól. Nem siránko­zik, nem mond ítéletet, vi­szont annál pontosabb analí­zisét nyújtja az Alföld ma A TIT megyei szervezeté­nek matematikai szakosztá­lya még ebben a hónapban beindítja a Kis Matematiku­sok Baráti Körét az általános iskolások részére. Megyénk diákjai igen jól számolnak, hiszen a felsősök számára minden esztendőben megrendezett megyei, majd az országos matematikai ver­senyen kiválóan szerepelnek. A tavalyi országos döntőn 11 tanuló vett részt, s közülük egy második, egy pedig har­madik helyezést ért el. még igenis a valóságunkhoz tartozó képi elemeinek. Fejér Csaba műveit mond­hatjuk tetszetősnek. Kétség­telen, könnyen eltalál a tár­latlátogató szívéhez, arra azonban mindenkor gondo­san ügyel, hogy ami köny- nyednek vélhető: az lényeg­látó vallomásként tudósítson a világról. És ha népszerű, ha könnyen érthető, akkor első­sorban ennek a mentalitás­nak tulajdonítsuk, ami ön­magában mérce mostanság, Szűkebb pátriánk városai­ban, falvaiban általában het­ven kis csoport alakul, átlag­ban húsz jelentkezővel. 16 al­kalommal tartanak két-két órás foglalkozásokat, ahol a mintegy 1200 gyerek feladat­lapokat tölt ki. A körök cél­ja az, hogy fejlessze az isko­lások matematikai készségét, gondolkodását. Az érdeklődők matematika szakos tanáraiknál jelentkez­hetnek. amikor visszaélve a divattal,' a festői szabadsággal, jó né- hányan a manir vagy az absztrakció üres kódjelei mö­gé rejtik szakmai felkészület­lenségüket. Amit szükséges elmondani a hatvani, majd a nem sokkal később nyílt gyöngyösi kiál­lítás kapcsán: kicsit pálya­ív a művek tükrében! Anya­guk végigvezeti a nézőt Fe­jér Csaba művészetének két évtizedén. S amikor a falon látjuk egykori felesége szin­te gyereklány arcmását, az asztalra helyezett hegedű mélybarna foltját, a kiszol­gált sámlit, a téli ég alatt borzongó, magányos tanyá­kat, ezüstös tiszai tájakat, jól megfigyelhetjük munkássá­gának fejlődését, formai gaz­dagodását, valamint a töp­rengő, egyre erőteljesebb pszichologizáló hajlamot, amely az érett, önmagára talált művészt rajzolja elénk. Hogy merre visz tovább ez az út? Elsősorban azon mú­lik, hogy Fejér Csaba elemző, kutató látásmódja, tárgyhoz tapadása mennyire marad szinkronban művelt, szinte bravúros rajzkészségével, festésmódjával. E szintézistől várhatunk új csúcsokat! ' (moldvay) A X s Matematikusok Baráti Körében Több mint ezer diák Megjelent a Heves megyei Levéltár közleményeinek — az Archívumnak — legú­jabb, 7. száma. A tanulmá­nyok sorában Lénárt Andor muzeológus, Gyöngyös város XVIII. századi igazgatásáról ír, a város főbírájának 1794- ben lezajlott pere kapcsán. Nagy Károly hat éven át volt főbíró, Gyöngyös taná­csának elnöke, a város első, felelős tisztségviselője, s mikor- hetedszerre :s megvá­lasztották, a nemes és nem­telen lakosok feljelentést küldtek ellene a megye fő­ispánjához. A vizsgálat 37 vádpontot sorolt fel ellene, ezek között is a következő­ket : a városi erdőből szá­molás nélkül hordta a fát; a város költségén tartott sza- ' kácsot; téli éjszakákon a városházán kártyázott köz­pénzből; a város mészárszé­kéből ingyen hozatta a húst; s amikor a maga dolgában valahová ment, azt a város költségén, a város lovaival tette. Azt, hogy mennyire szava és befolyása volt sa­ját sorsuk irányításában a gyöngyösi polgároknak, bi­zonyítja a per eredménye: a főbíróval együtt a város egész vezetőségét menesztet­ték. s továbbá az új tanács munkájára, az igazgatásra, a gazdálkodásra szoros rendet szabtak. Az egri gyógyszerészet tör­ténetének egyik legkülönle­gesebb témáját, a XVIII. század derekán feltalált al­koholos gyógynövénykivonat, az „Egri Víz” történetét dol­gozta fel Sugár István. Az egykor oly híres-neves, gyógyszerként használt és patikában árusított készít­mény receptúrája hosszú időn át ismeretlen volt. Su­gár Istvánnak kutatásai so­rán sikerült előkeríteni az eredetű !) receptet. A medi­Q^müsm 1978. okfóber 14., szombat cinát 14 gyógynövény sze­szes kivonatából állították elő, lepárlás, desztilláció út­ján. Misóczi Lajos tahulmánya Heves megye gazdasági és társadalmi helyzetét méri fel az abszolutizmus idejé­ből, részletes adatokkal szol­gálva a szegényparaszti és munkásmozgalmak kezdeti éveiről. Az ismertetett ese­mények sorából csupán ket­tőt említünk itt: 1859. július 16-án nagy tüntetést rendez­tek az egri földmunkások, Kossuthot éltetve, kormány- ellenes dalokat énekelve vo­nultak fel a város utcáin. Az ellenük küldött, fegyverrel fellépő csendőröket kaszával fogadták a tüntetők. Az ösz- szecsapás után a zsandárok 11 mezei munkást elfogtak, s törvényszék ítélkezett fe­lettük. Egy év múltán, 1860. július 26-án és októberben tüntetők fáklyáinak fényei világították be az egri utcá­kat. A Szózatot énekelték, Kossuthot és Garibaldit él­tették. A közlemények rovatból érdekessége miatt emeljük ki azt a segélykérő levelet (Maksay Ferenc adta közre), amelyet egri magyar rabok írtak a törökök fogságából a magyar kamarához. Az egri vitézeket békeidőben, 1560. körül fogták le a törökök, Rodosz szigetére hurcolták őket, ahol gályarabsorban éltek, „éjjel-nappal munkára kényszerítve”. Hajóik sérülé­seit kihasználva, minden kockázatot vállalva sikerült rabtartóiktól megszökniük. Az Országos Levéltárban őrzött levélben két egri vi­téz — Erdélyi Péter és Do- monyi Jakab — 15 év ke­serves élményeit panaszolja fel a kamarának, segítséget kérve, mivel még ruhájuk sincs. Az Archívum legújabb szá­mát könyvismertetések és Heves megye 1976. évi tör- ténetj irodalmának váloga­tott, bibliográfiája zárja. v (pataky) BARÁTH LAJOS ■ I. — Láttad, milyen szép ge­rendavéget hozott haza ma is ez a bunyik Gáspár? — Én...? Hát láttam. — Jó az! Több azzal is... A férfi babot válogatott; tulajdonképpen nem is fi­gyelt az asszonyra. — Több. Persze. — Neked leesne az arany­gyűrű az ujjadról? — Nekem? Hogy? Szóval, ma is hozott Gáspár fát? Minek az — s arra gondolt: ott a szeneskamrában a ren­geteg szén, gyújtós. Gáspá- rékra is rárohad mind, de ők azért hozzák. „Fulladja­nak meg, vagy úsznának le a Dunáin !”’ Az asszonya meg csak mondta a magáét. Hogy csak annak van, aki szerez, aki nem rest. S jött a bezzeg! Mert éppen az ő férje ilyen pipogya senki, akarattailan mamlasz. — Nézd meg! ök ma is húst esznek. Egy üveg bor is kerül az asztalra. Mi meg babot eszünk... — Oszd be egyformára. Minek fizetés után húst hús­sal enni? — ... A sört meg borral inni. A pálinkáról nem is beszélve! Dávid Imre erre nem szólt semmit. Ördöggel és asz- szonnyal vitatkozni nem okos dolog — gondolta. S mintha számlálná a kavics­kemény babszemeket. Köz­ben azért átlesett a szom­szédba. „Az isten se terem­tett még két ilyen gazembert a földre, mint ez a két Gás­pár ...” Ott ültek, kinn a te­nyérnyi kis tornácon. Fonott asztal, székek. A fiatalabb Gáspár görnyedten ül az asztal mellett — apja merev büszkeséggel nézi a fiát, sa­vószürke szemében dac és kérkedés: „lám, ez az én művem !”. Olykor szélesre nyitja az öreg a száját, mintha mondani akarna va­lamit. Nem szól, s csak olyankor nyitja ki a száját, ha az utcán jön valaki. Hogy vegyék észre a platimafog- sorát. „Mi az istennek neki platinaíogsor? Hiszen egy forintot nem ér a tüdeje.. A bunyik, veresnyakú fia olykor tölt, int az apjának, isznak. Szót alig váltanak, pedig az öreg Gáspár beszé­des ember. Ahogyan mond­ják róla: politikusféle. De persze soha senki nem hall­gatott rá, s nem is vitte sem­mire. Vasárnap délelőtt volt. Szép napfényes idő. A suga­rak rézsut belevágtak a hosszan elnyúló alacsony há­zak mocskába. Hat ajtó, hat kis tornác, hat tenyérnyi ud­var, hat kicsiny, hat nagyob­bacska ablak. A konyhai ab­lakokat nem éri a fény._ Va­sárnap van — állapította meg Dávid Imre. „Szép va­sárnap!” S aztán a homlo­kára csap súlyos tenyerével. — Hogy azok ... azok ma fát hoztak? — Láttam! — Ma láttad? — Láttam, na! — Vasárnap van! Hát bo­londnak nézel engem? Az asszonyban felforrt a méreg. Érezte, hogy rajta­kapták a hazugságon. — Ki mondta neked, hogy ma hozták? De hoztak. Teg­nap hoztak. A férfi hamar lecsendese­dik. Megesküdne a szűzmá­riás édesanyja halotti porá­ra, hogy a felesége a mai napot eroJi^tte, de ördöggel és asszonnyal... Nem szól. Különben is magával vitat­kozó a természete. A idősebb Gáspár átszólt a kerítésen. — Szomszéd! Ha végeztél, tisztelj meg bennünket. — Már végeztem — s állt fel „Ö, micsoda finomkodás! Méghogy tiszteljem meg őket! Játsszák az előkelőt... Bizonyára valamelyik könyv­ben olvasta a vénség ... Hogy megtiszteljem őket !” Az egész Dunántúlon tudják, hogy a Gáspárokat valahon­nan egy isten háta mögötti szabolcsi faluból toborozták ide, a bányához. A trágyát még le se koptatták a sar­kukról, s lám, már hetven- kednek. Az öreg rákapott a könyvekre, s most azzal henceg, amit abból kiolvas. A fia meg? „Kapar, ahogyan valamikor megtanulta — fa. lun...” Feleséget persze nem tudott választani. A Göndöcs família addig csalogatta, etette apjával együtt, míg végül megtörtént a házasság- kötés. Persze, röhögtek rajta. Ám a Gáspároknak megérte, hiszen mind a ketten átköl­töztek a legényszállóról a te­lepi lakásba. Dávid Imre köszönt, kezet fogtak. A fiatalabb Gáspár csak féloldalasán nyújtotta ki a kezét. Az öreg meg is rótta érte. — A vendéget felállva il­lik fogadni! — Ugyan. Gáspár bácsi! A fia meg vigyorgott, nagv lófoga sárgásán virított elő húsos szájából. — Ilyenkor, kedves öcsém, a legokosabb lenne kisétálni az erdőbe vagy valamelyik tó partjára. — Aztán minek menne oda az ember? — Jó levegőt szívni. — Hát ez nem jó? — Nézd csak? — zsebken­dőt vett elő, megköpködte, majd a szája elé tette. Ket- tőt-hármat szívott, jó na­gyokat, s mutatta a fehér kendőt. — Csupa korom! Látod.? Ezt mind a tüdőre szívjuk! — Erről is olvasott vala­hol. Béni bácsi? — Olvastam, nem. olvas­tam! A magad szemével lá­tod. — Csuda okos ember ma. ga... — Ez tapasztalás! — Gógyé is kell hozzá! — jelentette ki a fia, s nagyot ásított. Ezzel az ásítással ta­lán azt akarta jelezni: köz­tudott, hogy az apja, sőt az egész Gáspár család okos, vagy pedig azt, hogy okos ugyan az öreg, de szörnyen unalmas az esze. Ásított, majd mint egy rozmár, ne­vetett. Az apja is nevetett, de ő úgy, mint egy csikó. — A vendégről elfeledkez­tetek? — állt meg az ajtó­ban a Göndöcs lány, a fia­talabb Béni felesége. — Elnézést, szomszéd! El­nézést, öcsém! — mentegető­zött az öreg. — Tölts, fiam, tölts! — Jó színben vagy, Maris­ka! — udvariaskodott Dávid Imre a háziasszonynak. Mint- / ha istentudja milyen régen nem találkoztak volna. Ho­lott naponta számlálatanul látják egymást, egy klozetra járnak, s megesik, Marcsa ott áll hálóingben az ajtó előtt, míg ő a hajnali szük­ségét végzi. Kócosán, gyű­rött arccal nem valami gusz. tosos látvány az asszony. De a főzésben kipirultam ebben a tapadósan szűk ruhában egészen formás — állapította meg magában Dávid Imre. ... Fizetés utáni vasárnap nagy ebédet parancsolt az asszonynak. — Még te beszélsz? Hogy osszam, be! így nem lehet beosztani! — zsembelt a fele­sége, mikor meglátta az üve­geket. Vett ugyanis három üveg Kövidinkát, meg tíz üveg sört, sőt egy üveg Me­csekit is. — Nem hagyom magam szégyenben — intett a szom­szédok felé. — Vasárnap be­rúg attak! — Neked persze vissza kell adni a kölcsönt! — Vissza! — Kettőt akarsz berúgat. ni? A fiatal Bénire rá™”ay a gatyád... Mert én nem adok egy fillért se, ha ezt megittátok! (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents