Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-13 / 242. szám
JlnLeseaiiifeLJIrek.Meaiiiyeli.JlnL. 1918. október 13., péntek A Nap kél 5.59 — nyugszik 17.01 órakor A Hold kél 15.44 — nyugszik 2.22 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon KÁLMÁN, EDE nevű kedves olvasóinkat! A Kálmán ősmagyar név, Jelentését azonban nem Ismerjük. Az Ede jelentése: „birtokot megvédő”, o o o Hetven évvel ezelőtt született Steinn steinarr izlandi proletárköltő, hazája munkásmozgalmának egyik legnevezetesebb harcosa. Izland munkásmozgalma a XIX. század utolsó évtizedeiben kezdett kibontakozni. 1894- ben jött létre az első szakszervezet, 1916-ban alakult meg az Izlandi Munkásszövetség és a szociáldemokrata párt az Izlandi Néppárt. A kommunista oárt csak 1930-ban jött létre, majd 1938-ban a szociáldemokrata baloldallal történt egyesülés után az Egyesült Népi Szocialista Párt néven tevékenykedett. Steinarr fiatalon csatlakozott az izlandi munkásmozgalomhoz, amelynek később egyik kiváló vezetője lett. Izlandon ma is nagy súlya, szerepe van az Egyesült, Népi Szocialista Pártnak. S hogy ez így van, abban nem kis szerepet játszott Steinn Steinarr a közélett vezető. Iáint költő verseiben elsősorban hazája történelmével foglalkozott. Időjárás: Várható időjárás ma estig: derült idő, eső nem lesz. Napközben mérsékelt, változó irányú szél. A hajnali és a reggeli órákban többfelé köd keletkezik. Várható legmagasabb hőmérséklet ma: 18—23 fok között Tanácskozás: A katolikus papi békemozgalo ieiadatairól Katona IstvárT apá> esperesnek, a megyei katolikus papi békebizottság elnökének vezetésével csütörtökön ülést tartott Egerben a békebizottság választmánya. Miterli György, a választmány titkárhelyettese tájékoztatta a résztvevőket arról a munkáról, amely a megyei' bizottságra váí- a magyar békekongresszusra való felkészülés során- Az előterjesztéshez hozzászólt többek között Kádár László egri érsek, valamint Jenei János, a Hazafias Népfront megyei titkárhelyettese is. A választmányi ülést követően a résztvevők ellátogattak a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet egri kutat,óállomására, ahol Molnár János igazgató adott tájékoztatást az ott folyó munkáról, Ezután a választmány tagjai megtekintették a szőlőfeldolgozás néhány mozzanatát. Kuäaiak Gyongyössolymoson Oktatnak motorosokat is Műszaki bázist spit E fAutőklulSi Tagtoborzás vonzó programmal Hosszú várakozás után nem tűnik már elérhetetlennek az egri autósok és motorosok számára sem — ami Gyöngyösön részben már valóság —, hogy járműveiket saját műszaki állomásukon ellenőriztessék, ápolják, javítsák és az időszakos műszaki felülvizsgálatokat is Isziwhflz Egerben este 7 órakor: CLAVIGO Gárdonyi ifjúsági bérlet EGRI VÖRÖS CSILLAG t^elefon: 11-888) Öli. fél 4, fél 6 és 8 órakor • Kalózok Jamaicában Színes angol kalandfilrr Este 10 órakor: A majmok bolygója Színes amerikai film EORI BRÖDY (Telefon: 11-773) Du. fél 4, fél 6 és fél 8 órakor : Péter cár és a szerecsen Színes, szinkronizált szovjet film GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 5 és fél 8 órakoi Pokoli torony I—II. Este 10 órakor: Váltságdíj gyöngyösi szabadság Szöktet és HATVANI KOSSUTH - Már ez is probléma? FÜZESABONY Keménykalap és krumpliorr LŐRINCI Üj Gil trames PETERVÁSARA Police Phyton 257 + ORVOSI lUGVtlET I Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt- (Telefon: 11-000) Gyermekbetegek részére Kossuth Lajos u. i>. szám alatt. (Telefon: 11-6 lO)- Mindkét ügyelet este 19 óratol reggel 7-ig tart. Gyöngyösön: 19 órától szombat reggel 7 óráig a Széchenyi u. L szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12- től 14 óráig. (Telefon: 11-727) Hatvanban: 19 órától szombat reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KölAL-készenlét Egerben: délután 17 órától szombat reg- _ gél 7 óráig. Telefon: 10-004 és5 13- 380. megoldják. Ez derült ki az Autóklub egri szervezetének legutóbbi elnökségi ülésén, ahol összegezték többek között a klubtagok érdekében végzett eddigi munkát és a további programot dolgozták ki. Eredményes tárgyalások folytak ugyanis a Magyar Autóklub és a megyei tanács illetékesei között arról, hogy Heves megye szervezett autós-motoros társadalma is kap Eger székhellyel műszaki bázist, ahol helyhez jut az oktatás, megoldható a műszaki vizsgáztatás, a gépjárművek diagnosztikai vizsgálata, futómű-beállítások, a mosás. A sokat jelentő bázis építéséhez a megyei tanács másfél milliót ad és a tervek szerint legkésőbb 1981-ben átadásra kerüí. Az új létesítmény az egri klubtagokon kívül az erre járó hazai és külföldi turisták népes táborát is szolgálja, ennek hiánya sok kellemetlenséget okozott már a vendéglátóknak. A régi álom közeli valóra válása felfokozta a klub A kubai nagykövetség tagjainak egy csoportja tegnap délelőtt Gyöngyösre látogatott, ahol a városi tanács épületében Szabó Béla tájékoztatta őket a település gazdasági és kulturális életéről. Találkoztak Szabó Lászlóval, a városi pártbizottság titkárával, Páti Jenővel, a Hazafias Népfront megyei és Széles Jánossal, a HNF városi bizottsága titkárával. A kubai vendégek a városban tett sétájuk alkalmával megismerkedtek Gyöngyös nevezetességeivel is. Délután Gyöngyössoly- mosra mentek, ahol a helybeli párt- és tanácsi vezetők várták Kuba budapesti nagykövetségének munkatársait. A kellemes időjárás! kihasználva kimentek a tsz szőlőtábláiba is, ahol a szüreti munka * résztvevőivel váltottak szót. Felkeresték a község legfiatalabb lakóit, az óvodásokat, majd az iskolát is. Barátsági gyűlésen találkoztak a község lakóival, ezen a gyűlésen felszólalt Elias Tlanells, a követség másodtitkára is. A Gárdonyi Béza Társaséi illsssn Krúdy Gyuüér© e^nEéhezfeSs Ege iránti érdeklődést a megye- székhelyen és a vonzáskörzetében lakó mintegy hétezer magánautós és motoros körében. Várhatóan a jelenlegi ezer alatti taglétszám megnő és a jelenleg is jól működő tagcsoportokon kívül olyan közösségeket alkotnak majd, ahol pezsgő klubéletet tudnak kialakítani. Már sikerrel folyik Egerben is a személygépkocsi-vezetők oktatása. A jelenlegi két tanulógépkocsihoz 1979-ben újat kap az egri szervezet és megkezdi a motorosok képzését is. A klubtagok számára az október 30-i klubesttel áprilisig tartó tartalmas sorozat kezdődik. A közlekedés technikai szervezésétől az alvázvédelemig, közérdekű témákat vitatnak meg és négy estét betöltő program keretében felelevenítik majd a KRESZ-ismereteket is. Akik még vállalkoznak külföldi túrára, egy szovjet és egy jugoszláv autóskirándulásra is mehetnek a klub szervezésében. Krúdy Gyulára emlékeztek csütörtökön délután 5 órakor, az egri Megyei Könyvtár olvasótermében, a Gárdonyi Géza Társaság ülésén. A nagyhírű, s a világirodalomban is számon tartott neves író születésének centenáriuma alkalmából idézték fel alakját, müveit. Az emlékest bevezetőjeként Visontai Ágnes és Dombi Margit égrí főiskolai hallgatók olvastak fel részleteket az író munkáiból, s kortársak véleményeit tolmácsolták a Krúdy Emlékkönyvből. Ezután ár. Nagy Sándor, a Ho Sí Minh Ta- ránképző Főiskola irodalom- történeti tanszékének vezetője köszöntötte és mutatta be a hallgatóságnak az ülés előadóját, dr. Katona Béla Krúdy-kutatót, a nyíregyházi tanárképző főiskola docensét. Az előadása során felvázolta az írói pályakép legjellemzőbb vonásait, a Vörös' postakocsi és Szindbád megszületése közötti korszak főbb állomásait. Mint elmondotta, Krúdy világirodalmi kortársai.t megelőzve teremtette meg a modern regényt. új epikai formát alkotott. S ha valaha elmondhatták, hogy Krúdyt Magyarországon nem sokan olvassák, csak a kevesek, az irodalmi ínyencek írója, most örömmel tapasztalható, hogv immár ez is csak a legendák közé sorolható. Tíz. és százezrek olvassák, s nagy számban a fiatalabb nemzedékek, Mert Szindbádnak nincs kora, Szindbádon nem' fog az idő, Szindbád ' örök fiatal marad. Sissbstsi E3ÎS 3 színimen S Berlini Szimfonikus hangversenye A Német Demokratikus Köztársaság Berlini Szimfonikus Zenekara szombaton este hét órai kezdettel kezdi meg vendégszereplését a megyeszékhelyen. Az Országos Filharmónia második bérleti hangversenyére az egri Gárdonyi Géza Színházban kerül sor. A több mint negyedszázados együttes egyike a legjelentősebb euróoai zenekaroknak. 1966 óta Günther Herbig vezeti, s a mostani koncertet is ő vezényli. A : oo<H>oooo-oo<x><>oooo&ooooo<>o<>o<K>ooo<><>o<>o-oo<K><>o<K>o 00000-oíkkkmoo-oo wxkkx r Jellemem pénteken —kétségtelen. Rájöttem: a hétnek ez az a napja, mire jellemem magát kiforrja. Ekkor lesz nagy, nemes, dicső, tiszta... de minek is, hogy sorolom — aki ismer, jobban tudja. Mert nézzük csak a hétfőt, emberek, kik hozzám jellemben esetleg mégis felérhettek, nézzük a hétfői napot, nos, ekkor nálam, bármilyen nagy is a szégyen — szinte egyáltalán nincsen jellem. A hét vége elnyomott minden bennem szuny- nyadó erőt, levert, fáradt, nyűgös vagyok, sehogyan sem megy a dolog. A munka csak lézeng bennem, alig várom, vége legyen. A kedd az más! Mintha nem is a hétfő tőszomszédja lenne: reggel torna — esetleg zuhany is —■, feszülnek bennem feszülések, s mielőtt az óra nyolcat ütne, már döntöttem: haitok végig, egész héten. Elvégzem ezt, megteszem azt, szombatra világot váltok, munkában és emberségben én leszek a világbajnoki Jellemem pénteken Nicsak, nicsak: ez meg szerda, hogy tud repülni az idő, ha egyszer jól megy a munka. Hát még, ha tegnap nem jön közbe, amikor legjobban benne voltam, az a kis ügyfél, az a szőke... De semmi baj, tart az erő, s az a kevéske kellemdús kihagyás tovább sarkallja bennem a lelket: dolgozz, gyerünk, hajtás, hajtás... ! Ez így nem megy. A kollégák elcsaltak egy matinéra, az ebédet csak épp bekaptam, a délután egy vad strapa, még túlórát is vállaltam (a szőke szépség közben hívott, de magamat letagadtam), jellem vagy! megcsinálod! — győzködtem imígy magam, s hittem is, hogy megcsinálom... Megcsinálom... ? Ez biz bajos. Péntek van, tizen- harmadika, fáradt vagyok, gyenge, puha. Mégis, egy kiss erőt gyűjtök, és reggel, ? mintha csak kedd volna, égi a kezemben a munka. Talán, S talán... de tessék, már déle van, péntek déli tizenkettő,1 agyamban zúgnak harangok, 5 s e hangok közepette, mind ? Dugovics,_ a jó Titusz, én$ bátran a'mélybe zuhanok. Péntek van, lelkem legmé-? lyére nézek, keresem a jelle-? memet. Igen, megvan, két-j ségtelen, nagy megnyugvás,? hogy megleltem. Nézzük s csak: tiszta, fénylik, vissza-$ látok benne keddig... Szépç volt, nagyon szép, az bizo- nyos, nagy elhatározásaim? voltak, kár hogy nem úgy 5 alakultak körülöttem a •'api? dolgok. Annyi így is ponto-? san látszik, hogy a jellem^ nálam nem hibádzik. És er-? re most jöttem rá, pénteken,s hogy nagy azért bennem,f nagy a jellem, mert ha éne egyszer úgy igazából valami-S nek nekikezdek, akkor bi-? zony, hogy megteszem — \ vagy, esetleg: nem teszem 1 meg, (ku-ti) berlini muzsikusok hangver- senykörutakon bejárták Európa legtöbb országát és eljutottak Japánba is. A nemzetközi élgárda hangszeres* művészei között Igor Ojszt- rah, Rugiero Ricci, Leo- nyid Kogan, Szvjatoszlav Richter, Földes Andor lépett' fel velük közösen. A 110 tagú együttest több alkalommal vezényelte David Ojszt- rah isAz egri előadásukon három mű szerepel: Haydn D- dúr szimfóniája, Sztravinszkij hegedűversenye és Csajkovszkij VI. h-moll szimfóniája, melyet patetikus szimfóniának hívnak a zenerajongók. A hegedűversenyben Christian Funke működik közre. Uránt János akvarelijei Egerben Csütörtökön délután meg az egri Rudnay Gyula- teremben a fiatal festőgeneráció egyik legtehetségesebb egyéniségének kiállítása. Lóránt János Munkácsy- és SZOT-díjas festőművész 31 akvarelljét láthatja az egri közönség. Az ünepélyes megnyitót Nagy Ernő festőművész tartotta. A Salgótarjánban élő művész 1973-ban már bemutatkozott a megyeszékhelyen, amikor is a Megyei Művelődési Központban rajzokat, linómetszeteket, festményeket láthattunk tőle. A mostani tárlat október 26-ig tekinthető meg. B IVANOVÓBÓL 43-AN. A' Hazafias Népfront Eger városi bizottsága évenként rendez szovjet—magyar baráti találkozókat. Tegn? p Ivanovóból érkezett — egynapos látogatásra — Egerbe egy 43 tagú csoport. A város nevezetességeinek megtekintése után. az esti órákban baráti beszé’getésre került sor vendégek és vendéglátók között. O KÉT KIÁLLÍTÁS. Gyöngyösön két kiállítást láthatnak az érdeklődök, mindkettő 11-én nyílt meg, az egyik Molnár Edit fotóit mutat'a be a zeneiskola nagytérré é- ben, a másik Fejér Csaba festményeit a Mátra Múzeum kiállítótermében. o DIVATBEMUTATÓ. Főként a nők érdeklődésére számít a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat azon a divatbemutatón, amelyet október 18-án este tartanak meg Gyöngyösön a művelődési házban S3 A MÁTRA MADARAI. \ múzeumi és niűem’éki hónap rendezvényei kereté'1 tu tegnap délután a Mátra változó madárvilágáról tartott előadást Solti Béla muzeológus Gyöngyösön, a múzeumban. O HOBB1KIállít \S. Kardok, sarkantyúk, babák, pina- tórium. népi hímzés és ér'tikes bélyeggyűjtemény található többek között azon a hobbikiállításon, amelyet az egri Centrum Áruházban rendeztek — ezúttal negyedszer — a KPVDSZ kulturális napok alkalmából. O NYUGDÍJASTALÁLKOZÓ. Több mint száz nyugdíjasát látta vendégül tegnap Gyöngyösön az Allatforgalmi és Húsipari Vállalat. A hajdani dolgozóknak beszámoltak az idei eredményekről, s a következő hónapok feladatairól, majd közösen nézték meg az atkári kisiskolások műsorát. « KRFSZ-TFS7T. Közlekedési rejtvénypályázatunk 4. fordulójának helyes megfejtése; 1, 1, x, 2. x. 1. x. Î. 200 forintos vásárlási utalványt nyert Horváth Tibor- né Hatvan. Vak Bottyán il 16.. 100—100 forintos vásárlási utalványt pedig Stre^o- va Eszter Eger. Gyóni Géza u. 29.. és Körösi Sándor Ke- recsend, Puskin u. 1. O SZÁZEZER LAKÁS. A takarékosság a saját otthon kulcsa címmel nyílik kiállítás ma délután az egri Gárdonyi Géza Színház előcsarnokában. Az OTP Heves megyei Igazgatósága által rendezett tárlaton a takarék- pénztár országos lakásépítési akcióinak eredményeit — eddig 100 ezer új otthont adtak át — mutatják be a tablókon és a maketteken. A kiállítás ideje alatt ügyintéző és lakásépítési információs iroda működik majd a helyszínen. B GÁZOLÁS. Tegnap Hatvanban, a Horváth Mihály utca és a Tolbuchin út kereszteződésénél egy teherautó elé került Fain Erika 1L éves tanulólány, akit combtöréssel kórházba szállítottak. O ÜJABB GYERMEKINTÉZMÉNYEK EGERBEN. Az egri Grónay-tömbbelső- ben 100 személyes óvoda, a Lajosvárosban pedig ugyanennyi kisgyermeket befogadó bölcsőde épül. Az új létesítmények terveinek hatósági egyeztetését csütörtökön tartották a Heves megyei Beruházási Vállalatnál. B HALÁLOS BALESET. Gyöngyöspatai lakásában villanyszerelés közben In'á. los áramütés érte Hevér Tstj ván 47 éves segédmunkát? A baleset körülményem »k vizsgálatát a rendőrség megkezdte. j|ÍMU*|ara^ & Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilada Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó vállalat Felelős kiadó: DR NOSZTICZIUS FERENC - Szerkesztőség — Eger. Beloiannisz u. 3 3301 (Pt: 23) Telefon: 13-644: Gyöngyös. Rózsa u l. 3200 Telefon 11-697- Hatvan Kossuth tét a 3000 (városi tanács épülete) Telefon: 10-21 Kiadóhivatal: Eger Beloiannisz u. 3. 3301 (Pt: 23) Telefon: 13-381. Terjeszti a Magyar Postai Előfizetési d!1 egv hónapra: 20.- Pt Előfizethető a hfrlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél, — index: 20026 — Révai Nyomda egri gyáregysége. Eger, VlnceU 1 ériskola u. 1 sa. Igazgató: BE DK ISTVÁN. - HU ISSN 0133-070S. ,