Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-13 / 242. szám
Az első kommentárok Moszkvából Áz idén már látni lehet Egyelőre még csatatérhez hasonlít a Népstadion területének a Hungária úthoz eső része, de rövidesen már láthatják az érdeklődők, vagy az éppen csak arrajárók, milyen is lesz majd az új budapesti sportcsarnok körvonala. Az építők már befejezték az alapok lerakását, s hozzáláttak az acélpillérek felállításához. összesen negyvennyolc darab, 12 tonna súlyú oszlop tartja majd a tetőszerkezetet. Áz építők azt szeretnék, ha. ezzel a munkával október végéig elkészülnének, s így azután már messziről is kivehető lenne a sportcsarnok képe. Készülnek már a küzdőtér alatti sportszerraktár és gépészeti terem falai is, sőt már a csarnok melletti edzőtermek alapozásához is hozzáláttak. Ugyancsak építik az olimpiai csarnok szomszédságában a technológiai épületet, ahol a hűtésfűtési rendszer központja lesz, s az energiaellátást is innen biztosítják. A tervezőirodákban természetesen jóval előbbre tartanak, mint a helyszínen a gépek és az építőmunkások. A csarnok belső berendezését álmodják a mérnökök. Már a tervezőpapíron van a vázlat, hogy miként fogják több részre választani a nagy termet, ha éppen egy- időben több kosár-, vagy röplabdamérkőzést rendeznek. Röplabda DMTE— Eger SE 3—2 (-13, 2, —11, 11. 11) NB II-es női röplabdamérkőzés, Debrecen. V.: Ra- dicsai, Újhelyi. ESE: Béres, Molnár, Pálos, Nagy, Sárréti, Liktor. Csere: Botos, Ladányi, Rófusz. Edző: Bátor Albert és Bodnár János. Majd két óra hosszat tartott a két csapat teremben lejátszott mérkőzése. Az egriek bár nélkülözték a sérült Szakmárt, az egri 0—3- ért csaknem visszavágtak. Végül is nem az erőviszony döntött, hanem a pillanatnyi forma. Az egri csapat egységes játékfelfogása és taktikai érettsége szorossá tett öt játszmából négyet Az ESE- ből Béres, Molnár és Sárréti játéka emelkedett ki. Az országos ifjúsági bajnokság miskolci csoportjában megyénk csapatai a következő eredményeket érték el: Eger SE—Diósgyőri VTK 1— 1 (1—0), Gyöngyösi Sp.— kisvárdai SE 5—1 (2—1). Az élmezőny állása: 1. Bp. Honvéd 5 5 24—1 10 2. Diósgyőr 6 4 11 15—3 9 3. Eger SE 6 3 2 1 15—8 8 Serdülőeredmények : Eger —Diósgyőr 1—3 (0—2), Gyöngyös—Kisvárda 1—0 (1—0). ★ A megyei ifjúsági bajnokság ' 9. fordulójának eredményei: Mátraderecske—Bélapátfalva 1—3, Apc—MÁV HAC 1—2. Tárnáméra—Si- rok 0—2, Recsk—Selyp 3—0, GYESE—Besenyőtelek 11—0, Szűcsi—Novaj 2—4, Heves— Hort 4—1, Hatvani Kinizsi— Gy. Sp- II. 4—1, Petőfibánya —Egercsehi (?). Serdülök: Mátraderecske—Bélapátfalva 0—4, Apc—MÁV HAC 1—1, Petőfibánya— Egercsehi 1—0. Tárnáméra— Sírok 0—7, Recsk—Selyp 0—0, GYESE—Besenyőtelek 2— 1, Szűcsi—Novaj 1—2, Heves—Hort 6—0. H. Kinizsi—Gy. Sp. II. 10—0. ★ A füzesabonyi járási bajnokság legutóbbi két forduA budapesti mérkőzés befejezése nagyjából egybeesett a szovjet lapok lapzártájával, így csütörtökön reggel a lapok többsége csak a TASZSZ rövid jelentését közli a Magyarország— Szovjetunió találkozóról. A szovjet hírügynökség kudarcnak nevezi a 2—0 arányú magyar győzelemmel végződött labdarúgó EB-találko- zót. A Szovjet Televízió, amely felvételről, a késő esti órákban sugározta a mérkőzést, kommentárjában úgy vélte, hogy a szovjet csapat nagy lehetőséget szalasztott el. Blohin és társai sokkal többet támadtak, mint a magyar tizenegy, igen sok helyzetet dolgoztak ki, de ezeket nem tudták kihasználni. A magyar csapat viszont kevés helyzetét ügyesen és jól értékesítette. A. Maszelnyikov, a tv kommentátora úgy vélte, hogy a második magyar gólnál a szovjet védők súlyosan hibáztak: Gontarj kapus mellett készenlétben álltak Nyárias időben, a jól előkészített GYESE-pályán rendezte meg a városi atlétikai szövetség és a sportiskola Gyöngyös város egyéni és összetett bajnokságát. A több mint nyolcórás versenyen 200-an álltak rajthoz. Sajnálatos módon a diák- sportkörök alig, vagy egyáltalán nem éltek a versenyzési lehetőséggel. Az eredményeken nem lászott meg, hogy már csak néhány nap van hátra a versenyidényből, Kovács Imre 800 méteren elért serdülő B korcsoportú megyei csúcsán kívül kiemelkedő eredményt ért el Papp Miklós magasugrásban, Henter Ágnes távolugrásban, Lukács Judit 800 méteres síkfutásban. Valamint Berta Ibolya és Lukács Orsolya ezüstjelvényt érő négypróbaeredményeik- kel. Az 1966, 67, 68-as évfolyamú sportiskolás korúak az úttörő négytusában mérték össze tudásukat. A nagy lelkesedésért, minden dicséretet megérdemlő legfiatalabb korosztály közül is kiemelkedő eredményt ért el Petrik Ildikó, Kovács Ildikó, Juhász Valéria, Várallyay Zsolt, Zsizsó István és Sárközi György. Eredmények. Nők (Győzlójának eredményei: Mezőtárkány—Poroszló 2—1, Kál- Kápolna—H. Stromfeld SE 1—0, Szihalom—Füzesabony 1—4, Kompolt—Sarud elmaradt mérkőzés 3—0-lal igazolva a Kompolt javára. Füzesabony—Kál-Kápolna 3—2, Poroszló—Kompolt 1—5, H- Stromfeld SE—Szihalom 3—0, Sarud—Mezőtárkány Jl—9. A bajnokság állása: 1. Füzesabony 6 5 1 — 28- 5 11 2. Kompolt 6 5 1 — 22- 5 11 3. Kál-Kápolna 6 4 — 2 24- 9 8 4. Szihalom 6 3—3 17-15 6 5. H. Stromf. SE 6 3 — 3 11- 9 6 6. M.-tárkány 6 3 — 3 18-22 6 7. Poroszló 6-----------6 . 4-25 — 8. Sarud 6 6 5-39 —-te César Ménotti, a világbajnokságot nyert argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya cáfolja azokat a híreket, miszerint Európába szerződik. Menotti marad hazájában, és már az argentin csapat 1979. évi mérkő- ' zéseit tervezi. Szerepel ebben a május 22-i ..döntőismétlés” Hollandiával Zürichben, szó van még Olaszország, Anglia, Franciaország és Skócia elleni játékról augusztus és október között. * Labdarúgó EB csoport- mérkőzések. A IV. csoportban: Hollandia—Svájc 3—1 (1—1). Bern. A II. csoportban: Portugália—Belgium . l—l U—l), Lisszabon, _ , 1_ a védők is, de egymásra vártak. Az első gólnál Váradi ügyes helyzetfelismerését dicsérte a közvetítés vezetője. A magyar játékosok közül elsősorban éppen Váradi játékát emelte ki. Katzirz néhány nagyszerű védése —, amellyel megakadályozta, hogy a szovjet csapat kiegyenlítsen —, jó néhány hibával párosult, de a szovjet csatárok akkor is tehetetlennek bizonyultak, . amikor a magyar kapus kiejtette a labdát. A tv-kommentár szerint a szovjet válogatott támadásait a szokottnál lassabban építette és ez az igen lelkes magyar védőknek alkalmat adott a közbeavatkozásra. A helyzetek alapján azonban a szovjet tizenegynek kellett volna nyernie — viszont e helyzeteket ki is kellett volna használni. A kommentátor szerint a magyarok a fejjátékban felülmúlták a szovjet együttest, jó taktikát alkalmaztak és kevés támadásukat általában gyorsan tudták végrehajtani. tesek) 100 m: Henter Agnes 13.5. 800 m: Lukács Judit 2:26,4 Távol: Henter Ágnes 5,23. Magas: Henter Agnes Súly: Henter Ágnes 9,23. Diszkosz: Antal Mariann 34,80. (Valamennyi GYESE. versenyző). Férfiak (győztesek), 100 m: Domoszlai László (Szakmunkásképző) 13,5, 800 m: Kovács Imre 2:17,4 (megyei serd. B csúcs). 1500 m: Juhász Attila 4:35,8. Távol: Papp Miklós 5,61. Magas: Papp Miklós 190. Diszkosz: Czitrom Tibor 38,78. (Valamennyi GYESE). Súly: Szalay Miklós (BHSE) 11,33, Gerely: Szalay Miklós 53,60. összetett bajnokság: Lányok. Serd. B korcsoport Négypróba: 1. Lukács Orsolya (GYESE) 2409. 2. Berta Ibolya (GYESE) 2322, 3. Fa- rajdi Ágnes (V.SI) 2025 pont Úttörő négytusa. (1966): 1. Kovács Ildikó (V.SI) 193, 2. Juhász Valéria (V.SI) 192, 3. Juhász Beáta (V.SI) 185 pont. 1967: 1. Petrik Ildikó (V.SI) 205, 2. Pabar Éva (V.SI) 165, 3. K. Szőllősi Beáta (VI. isk.) 163 pont. 1968. 1. Szabó Mária (Gy. -halász) 112, 2. Deli Mónika (V.SI) 108, 3. Berzsenyi Györgyi (V. isk.) 102. Fiúk. Serdülő B korcsoport. Négypróba: 1. Patócs Tamás (GYESE) 1253, 2. Nagy Sándor (V.SI) 1175, 3. Sárközi Zsoít CV.SI) 1131 pont. Űttörő négy tusa (1966): 1. Várallyay Zsolt (V.SI) 186, 2. Jakab Zsolt (I. isk.) 168, 3. Németh Lajos (V.SI) 164 pont. 1967: 1. Zsizsó Isván (V.SI) 176, 2. Forgács Ákos (V.SI) 145, 3. Szalmási János (V.SI) 144 pont. 1968. 1. Sárközi György (V.SI) 124 pont, 2. Temesvári Csaba (V.SI) 121, 3. Székely Donát (V.SI) 117 pont. Vízilabda OB I. Minden uszodában három órakor Izgalmas, idegfeszítő hajrá vár a vízilabda-bajnokság utolsó két fordulójában a táblázat, utolsó négy helyét elfoglaló csapatra. A szövetség a megegyezéses taktikázás megelőzendő intézkedést hozott: szombaton és vasárnap valamennyi találkozó három órakor kezdődik. Okkal, vagy alaptalanul, már hetek óta szállonganak a mendemondák, egyesek tudni vélik, hogy a csapatok egymás között már ítéletet hirdettek, eldöntötték, melyik fog kiesni. Kétségtelen tény, hogy váratlanul több kiesőjelölt is szerzett pontot az elmúlt héten. Folytatódnak-e a meglepő eredmények? Sokan biztosra veszik például, hogy szombaton Budapesten a SZEOL a Vasas Izzóval szemben javít helyzetén. Ha nem így lesz, akkor az utolsó fordulóban Tatabányán kínos percek várnak a szegediekre. Az Egernek szombaton hazai pályán le kell győznie a Szentest ahhoz, hogy elkerüljön jelenlegi utolsó helyéről. Egyszóval érdekes lesz ez a hét végi hajrá, s reméljük, valós, tiszta eredményekkel dől el, hogy melyik csapat búcsúzik az I. osztálytól. — gh — Középiskolai végzettséggel rendelkező — vidéken lakó kishivataloknál helyettesítő dolgozókat alkalmaz Eger 1. megyei posta h i vaf ai Gép- és Felvonószerelő Vállalat bélapátfalvi új cementgyár. kiemelt beruházáshoz felvesz: lakatos, hegesztő, csőszerelő, ács, kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat Jelentkezés: Eger, Ady E. út 31/al Munkásszállást biztosítunk. ÉRTESÍTJÜK KEDVES VENDÉGEINKET, hogy a csebokszári új szolgáltatóházunkban pedikürnyitottunk! Nők és férfiak, mindennap 7 h-tól 15 h-ig igénybe vehetik szolgáltatásainkat. TECHNOLUX SZOLGÁLTATÓ SZÖVETKEZET ÉRTESÍTJÜK T. ÜGYFELEINKET, hogy a szőllőcskei homok- és sóderbányánkban a kiadás 1978. november 1-től 1979. február 28-ig szünetel. Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Építésvezetősége, Éger, Rákóczi u. 66/b. Telefon: 12-414.------------------------------------------------------------------L abdarúgó-híradó Egy csúcs, több iá eredmény ÁLLÁS Társadalmi szervezet, középszintű vezetői munkakörbe KERES NŐI MUNKA- VÁLLALÓT. Feltétel: MLE egyetem, érettségi, vagy magasabb képesítés. Jelentkezés: írásban és önéletrajz. „Több éves vezetői gyakorlat’» jeligére az egri hirdetőbe. Harmadéves joghallgató tanulmányi szerződést kötne gyöngyösi vagy Gyöngyös környéki vállalattal, szövetkezettel. „Jogász” jeligére. Gyöngyös. Pf. : 115. INGATLAN 30 év feletti nő albérlőt keresék egri belvárosi gázzal fűtött, bútorozott lakásomba. „Igényes” jeligére* az egri hirdetőbe. _______________ E ladó Egerben kétszobás, komfortos, beköltözhető társasházi lakás. Mek- csey utca 15. Temesvárin^___________ K ét és fél szobás, összkomfortos családi ház eladó. Eger, Mikes Kelemen 12. szám alatt. Érdeklődni egész nap Mikes Kelemen út 25. szám alatt.__________ G yöngyösön a Kenyérgyár úti garázssoron garázs eladó. Érdeklődni lehet: Gyöngyös, JőSzerencsét út 24/2. III. 1. Visontai. Telefon: 14-319. 17 órától 20 óráig. Nagy kertes családi ház eladó. Eger, Munkácsy M. út 1. sz. Érdeklődni egész nap.___________________ Eladó Csebokszári- ban levő 2 szobaösszkomfortos, erké- lyes- szövetkezeti lakás 1979. augusztusi beköltözéssel. Kp-fOTP-átvállalás- sal. Eger, Cifrakapu út 19. 4. em. 15. Érdeklődni lehet min- dennap 15 órától. Elcserélném belváro-í si gázfűtéses összkomfortos 2 szobás nagyméretű tanácsi lakásom 3 szobás,1 vagy 2 és fél szobás tanácsira. Minden megoldás érdekel „Október B7l” jeligére az egri hirdetőbe. Csebokszári 2 szoba-összkomfortos lakás azonnali beköltözéssel + öntött hordozható garázs, azonnal eladó. Érdeklődni 17 órától Eger, Vallon u. 29. Ili 11. Nappal: 13-622 ‘39-es telefonon. Bútorozott 1 szobakonyhás, fürdőszobás lakás igényesnek, gyermektelen házaspár, vagy két főiskolás részéje kiadó. Cím: Eger. Faiskola u. 6. szám 1. emelet 21. ajtó. Vámósgyörkön 2 szoba-konyhás családi ház eladó, vas- i utállomástól 2 perc járásra. Érdeklődni Vámosgyörk, fodrászüzlet. _____________ P arádfürdön 500 n.- öl telken kétszobás összkomfortos köz-, ponti‘olaj fűtéssel, garázzsal családi ház eladó. Érdeklődni Parádfürdő, MÁV- üdülő. Telefon: 64. 3 szoba-összkomfortos társasházi lakás eladó. Eger, Lőcsei u. 16. II. em. 2. Csordás. JÁRMŰ IM-es Zsiguli újszerű állapotban 1981-ig vizsgáztatva eladó. Ugyanitt kétszemélyes" gumicsónak eladó. Eger, Lenin út 43. Demeter,_________ Verhovina motorkerékpár olcsón eladó. Tuza, Sirok, Verpeléti u. 11.' Héthónapos Lada 1500-as igényesnek eladó. Eger Zalka Máté 11. 4 14. ________ F iat 126 P eladó. Eger Beloiannisz 8. Ugyanott camping- kerékpár eladó._____ P olski Fiat 1300-as 65 ezer km-rel kitűnő állapotban 81-ig érvényes vizsgával eladó. Vermes. Eger, Szovie^hadsereg u, 1. UO-s piros Dácia eladó. Eger, Puky M. u. 5*. Skoda MB 1000-es személygépkocsi eladó. Ostoros. István u. 3. Érdeklődni lehet hétköznap délelőtt, szombat és vasárnap egész nap. UC forgalmi rendszámú jó- állapotban levő Zsiguli eladó. Eger. Május 1. u. 11. sz. fszt. S ino-as Skoda 1980ig vizsgázott eladó. Eger, Zalka Máté u. 58. Most műszaki vizsgázott Trabant eladó. Érdeklődni makiári vendéglőben vagy Eger, Szeder- • kényi N. u. 43. Jó állapotban levő 353-as Wartburg 28 000 km-rel eladó. ~ Érdeklődni Feldebrő, Szabadság tér 10. 16 órától. ______ 8 1-ig vizsgázott IP-s? Trabant 601-es eladó. Érdeklődni du. 5-től szombat. vasárnap Eger, Cifrakapu u. 154. n/8. IE forgalmi rendszámú fehér 850-es Fiat igényednek eladó. Nagy Sándor, Heves 3360 Erkel F. u. 3/c,________________ 1 300-as Volkswagen alkatrészként eladó. Eger, Kertész u. 154. ZE forgalmi rendszámú korállszínü 1300-as Lada eladó. Eger, Szarvas G. 3J 11/29._________________ E gyéves 126-os P. Fiat eladó. Eger, Csiky S. u. 10. P 10-cs motorkerékpár jó állapotban alkatrésznek eladó. Érdeklődni lehet mindennap du. 5 órától. Eger,1 Szarvas G. u. 5. sz. I. 20. VEGYES Az Építőipari Beruházási Vállalat alábbi szövegű, háromszögletű anyagátvevő bélyegzője ELVESZETT: Építőipari Beruházási Vállalat IS pénzforgalmi jelzőszám: 220—06303. Építőipart Beruházási Vállalat Budapest I. Ybl Miklós tér 8. a bélyegző ÉRVÉNYTELEN. Jó minőségű Istálló- trágya nagy mennyi-' ségben kapható. Tuza Péter, Besenyőtelek. ____________________ 1 5 ezer kal/ó szén- tüzelésű kazán eladó. Eger, Radnóti u. 27, Hajdúhegy. Olajkályha eladó. Zakhar Aladár, Eger, Iglői 17. Érdeklődni délelőtt.______________ N DK sátoros gyermekkocsi eladó.' Eger, Sas út 25. Szakács, cukrász, konyha mészáros szakmunkásokat Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: Utasellátó V. 37. sz. üzem vezetőiénél, Hatvan, MÁV pu. GYÖNGY tA^GYONGY üditô’c^là’dyTféle fanyarkás ize között mindenkimátalál m - .. 'azjgaziraífAki látott már tüzesen kigyúló "drágakövetraki már^fqrditott a.nap felé*rubinszínü italt? ^annak'aj~vö7ös~szőlőlét igyí kínaijuk: ir^Tölts^ékszert ~cTpoharadba! október XX. vétitek