Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-01 / 232. szám

AMAAAAMAMMAAMjMw«i»AAAAAA*A^^AAMAMAAAAA^\V>AAMAAAAAAAAAMAAMAAAAMAAMAMA\W>AA/SAAAAAA,W///WNAAAAA.VVVW\AMAMi A budapesti nemzetközi kisplasztikái biennálék folytatása­ként a budapesti művészeti hetek és a képzőművészeti vi. lághét keretében a Műcsarnokban megnyitották a IV. buda­pesti nemzetközi kisplasztikái kiállítást. E rendezvényen 28 ország mintegy száz művésze képviselteti magát csaknem ötszáz alkotással. Képeinken Amerigo Tot Székek I és Gia­como Manzu Német generális című munkáját mutatjuk be. A nemzetközi kisplasztikái kiállítás szobrai B mozi csillaga leáldoz! Olaszországban? A Bolsoj új évadjának eseményei Olaszországot tartották ed­dig a mozik utolsó európai bástyájának. Az elmúlt húsz esztendőben az olaszországi nézőszám minden évben 500 millió köriii mozgott. Most azonban úgy tűnik, az ola­szoknak is kezd elegük len­ni a mozikból. Tavaly 50 millióval csökkent a mozilá­togatók száma, 14C filmszín­házat be kellett zárni. A legtöbb olasz mozizás helyett inkább a televízió elé ült, hogy kellemes órák­ban legyen része. Amellett, hogy a szomszédos országok műsorait reléállomásokon keresztül szinte az egész Anpenin-félszigeten fogni lehet, immár kereken 400 magánkézben levő televízió­állomás vetélkedik csaknem kimeríthetetlen játékfilm- kínálatával a nézők kegyei­ért. Maga az állami televízió azonban jól reagált a megváltozott helyzetre. Mű­sora egy év óta érezhetően változatosabbá vált és gyak­ran sugároz hetente négy. köztük vadonatúj játékfil­meket is. Muszorgszkij ..Borisz Go­dunov” c. operájával a Bol- so.iban és Prokofjev ,,Kővi­rág” című balettjével a Kongresszusi Palotában kezdte el 203. évadját a moszkvai Nagyszínház vi­lághírű együttese. A szezon­nyitó előadásokban ismert művészek és az új nemze­dék tehetséges képviselői lépnek fel. köztük I. Arhi­pova, J. Nyesztyerenko. A. Vagyernyikov, A. Ejzen, A. Maszlennyikov és V. Pjavko énekesek, M. Kondratyeva, Ny. Tyinofejeva és L. Koz­lov táncosok. A mostani évadban érde­kes feladatok várnak a szín­ház kollektívájára. A Bol­soj repertoárja új darabok­kal bővül, külföldi és orosz klasszikusok, valamint szov­jet szerzők műveivel. Lenin születésnapjának évforduló­jára viszi színre a társulat E. Lazarjev szovjet zene­szerző „Leniniana” című darabját, amelynek alapjá­ul Majakovszkij Lenin-poé­mája szolgált. Az évgd első bemutató előadása az orosz klasszikus zeneirodalom gyöngyszeme, Rimszkij-Korszakov „Hópe­hely” című operája lesz. Az új bemutatók között szere­pel Ravel „Pásztoróra” cí­mű egyfelvonásos zenés ko­médiája, Händel „Július Caesar” című operája, ame­lyet a Bolsoj együttesének fiataljai adnak majd elő, vala­mint Wagner „A Rajna kin­cse” című müve. Ugyancsak ebben a szezonban tanulja be a társulat Prokofjev „Rómeó és Júlia” című ba­lettjét. M. Béjart. az ismert fran­cia koreográfus Sztravin­szkij zenéjére készít balettet a Kongresszusi Palota szín­padjára. Tervezik Glinka „Iván Szuszanyin” című operájának és Rahmanyinov „Paganini” című balettjé­nek felújítását is. À társulat terveinek meg­valósításában a már világ­hírt szerzett művészek mel- "lett részt vesz az új nemze­dék képviselőinek népes csoportja is. Közülük töb­ben már sikerrel képvisel­ték a Bolsojt különböző nemzetközi versenyeken. A IV. nemzetközi Csajkov­szkij-verseny helyezettjei névsorában találhatjuk Ljudmilla Semcsukot, Ljud- milla Namot, Jurij Sztatnyi- kot, Nyikita Sztarazsjovot Pjotr Szkusznyicsenkót. A várnai nemzetközi balett­verseny győztese Vlagyimir Gyerevjanko lett. A Bolsoj életében már ha­gyománnyá váltak évadzár­tával a vendégszereplések. Az idén a Távol-Keletre .terveznek utazást. A balett­társulat külföldi turnéjának állomásai az Egyesült Álla­mok, Kanada, Franciaor­szág. Magyarország és Ju­goszlávia lesznek,, az énekes szólisták egy csoportja Ausztráliában lép majd fel. Új könyvek Magyarország Vannak könyvek, amelyek bármilyen érdeklődésűek is vagyunk, nem hiányozhatnak könyvespolcunkról. A lexiko­nok, szótárak, enciklopédiák sorába tartoznak az útiköny­vek is, különösen a saját országunkat, hazánkat bemutató, ismertető kézikönyvek. A Medicina Kiadó — Panoráma Szerkesztősége hatodik, átdolgozott kiadásban jelentette meg a Magyarország útikönyvet. A Panoráma nagy útikönyvek sorozata szinte már tel­jesen feltérképezte a világot az USA-tól Japánig, a Szov­jetuniótól Dániáig. E kötetek még a szakemberek számára is meglepő példányszámban keltek el — noha kevéssé va­lószínű, hogy pl. 40 ezren lennének olyanok, kik a közel­jövőben Japánba utaznak. A Magyarország útikönyv t ibb mint útikalauz, sűrítve benne van minden, amit hazánk­ról, tájegységeinkről történetileg, néprajzi!ag, műemléki vagy földrajzi vonatkozásban tudnunk kell. Sokan hisszük, hogy ismerjük szépséges országunkat, vagy szűkebb ha­zánkat, mégis balatoni kirándulásaink alkalmával sokszor robogunk el például Felsőörs vagy Lovas község mellett,' s nem nézzük meg a felsőörsi XIII. századi háromhajós műemlék templomot vagy a világ egyik legrégibb festék­bányájának maradványait Lovason. Elrohanunk Székes- fehérvárra menet egy kis község mellett, is. anélkül hosy „beugranánk” Tordasra a finn-ugor rokonság tudományos felfedezőjének, Sajnovics Jánosnak a szülőházát, illetve az abban berendezett múzeumot megtekinteni. A Börzsöny és a Cserhát közt kirándulóban kihagyjuk a Galga völgyét, közte a cserhátsurányi XIV- századi gótikus templomot, a Madách Emlékmúzeumot Csesztvén, hogy sokszor látoga­tott Városaink' rejtett szépségeit.' értékeit és nevezetességeit ne 'is említsem. A végvári dicsőség nyomában A Mohács utáni fél század történelmének kutatása — Nemeskürty István emlékezetes könyve után — az érdek­lődés homlokterében áll. Nagy László, az ismert történész, kinek Bethlen Gáborról szóló könyve (Akadémiai Kiadó) emlékezetes siker volt, most az ezer sebből vérző, három részre szakadt ország belső életének egy szeletét, a vég­vári vitézek halhatatlanná vált életét, nyomorúságát, dicső harcait írta meg új könyvében egészen a mohácsi csatáig. Minden túlerővel szembenálló, a hatalmas, országbitorló török hadseregnek oly sok bosszúságot, helyenként félel­met okozó sok kis csapat hadászatilag sem volt lebecsülen­dő, a vitézi életforma pedig vonzó volt. az erénynek kiváló példái — ahogy egy korabeli történetíró mondta. Fűtötte őket a hazaszeretet, s az egyéni virtus is. ahogy Balassi írja: „az a jó hírért, névért, s az szép tisztességért / ők mindent hátra hadnak, / Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak”. A XVII. században vesztett már mítoszából, jelentősé­géből a végvári vitézség. A Lovagtól a vitézen át. a szegénv- legényekig tart az út. amelyet a magyar társadalom e sajá­tos rétege bejárt. Tagjai között voltak főurak és jobbágyok, kisnemesek és parasztok — történetükben van mítosz ós keserves valóság, a mai szemléletben lekicsinylés és túl­értékelés. Hogyan, s miért is lett vitézből szegénylegény? Erre ad választ Nagy László A végvári dicsőség nyomában című művében. Lángoló óceán Sok tanulmány, tudományos munka, népszerű feldoí- gozás látott napvilágot a náci tengeralattjárók elleni lát­hatatlan küzdelemről a II. világháborúban. Érdekes, hogy a tengerfelszíni csaták története kevésbé feldolgozott.' Szovjet, angol, amerikai és norvég tengerészek, repülősök viaskodtak a Bismarck, Scharnhorst, majd az óriási Tirpitz hadihajókkal. Hitler tengeri uralmának sötét fantomjaival. A csehszlovák hadtörténész. Milos Hubacek izgalmasan írja le a Lángoló óceán című könyvében e híres tengeri ütközeteket, s állít benne örök emléket a szövetséges ten­gerészek, repülősök és a norvég ellenállók hősiességének.' (Kossuti Könyvkiadó — Zrínyi Könyvkiadó-) Zéef. II e ijedjen meg! Nem azért. ™ ülök ide, hogy fizessen. És részeg sem vagyok. Tudom mit be­szélek. Maga iróféle ember. Mon­dok egy történetet, azt írja meg. A Hosszú Papáról beszélek. így hívta mindenki. Az igazi neve fö­lösleges. Nem mond semmit. Bé­késebb, szorgalmasabb embert nem ismertem. Egy gyufaszál nem sok, annyit sem tett keresztbe senkinek. Fölötte aludtam a mun­kásszállóban. Egy szobában tizen­kettes És egy helyen dolgoztunk, ö segédmunkásként, én kőműves­ként. Ennyi az egész .. Ügy élt, mint akinek se kutyá­ja, se macskája. Valahonnan az Alföldről jött föl, még az ötve­nes években. Az ünnepeket is mindig a szállón töltötte. Néha hívta egyikünk, másikunk, de ma­radt — Majd kotyvasztok magamnak valami finomat — mondogatta —, azzal kész az ünnep. — Nem tagadom, szeretett. Ra­gaszkodtam hozzá. El-elmentünk iszogatni- Be nem rúgott. Ha in­gyen mérnék a sört, bort, akkor se lehetett, volna berúgatni — Hohó! Bolond lennék — mondta. — Nézz csak körül és lásd azt a sok marhát. Vedelnek ész nélkül. Szórják a pénzt. Az még nem lenne baj, ha jóra ad­nák, de mit vesznek rajta? Beteg­Bartha Szabó József: Koszorú helyett séget. Egy hétig itt fáj, ott fáj. Hát megvan az ilyeneknek a négy kerekük...? Ünnepi ruhában sohasem láttam. Sem én, sem más. Pedig volt neki. Ezt onnan tudom, hogy félszárnyú vasszekrényünk szomszédos volt. Mikor vette volna föl? Nem nő- zött, nem csavargóit. Nem járt templomba, lakodalomba se flan­cos helyekre, örült ha lefekhetett. A szombat-vasárnap se kivétel. Évente egyszemkétszer ha szóba került az ünneplő. Akkor is lein­tett, azt mondta, úgy érzi magát benne, mintha szögbe ülne. Dolgozott Hosszú Papa.' Dolgo­zott a cégnek, a fejeseknek, meg a maszekoknak. Kőműves volt ő, kész kőműves. Iskola nélkül is jobban értette a szakmát, mint bármelyikünk. Csak hát a vállalat papír nélkül nem ismerte el. nem fizette ezt soha. A maszek persze kőművesként melóztatta, mert an­nak a munka a fontos, nem a pa­pír. Nem törtetett, nem járt élen, nem mutogatta magát, csak dolgo­zott. Nem volt tagja semminek, so­ha. Könyvet se forgatott... A z ünnepekre kivettem a szabadságom. Amikor visz- szajöttem a szállóra, rögtön fel­tűnt: szobatársaim egy kupacban ültek az ágyon, mint a bokor alatt a krumplik. — Hol van a Hosszú Papa? — jött ki a számon rögtön. — Meghalt — felelték kurtán. — Hogy-hogy meghalt? — kér­deztem értetlenül. — Meghalt és kész!.,! Másfél hete... Péntekre rá, amikor el­mentél. Mi is az , ünnepek után tudtuk meg... Amikor ’ visszajöt­tünk már nem volt itt... A gond­nok mondta; elvitték mert meg­halt... Mindenkinek eljön az ide­je... Az övé is eljött... — mond­ták. És tudja min morfondíroztak az én szobatársaim? Az öreg pénzén. Megtalálták az egyik bakancsában a takarékkönyvét. Bemutatóra szólt. Ezt is kiderítette valame­lyik okos. Százhúszezer forint volt benne. — Ennyi az élet — mondták. — Hiába a sok pénz,, úgy halt meg, mint. egy csavargó... A kutyák sem ugatták meg. 1. Hát érdemes volt neki gürizni?... — Érdemes — mondtam és el­kezdtem magyarázni, hogy azok a házak, amelynek falai között em­berek laknak, őérte beszélnek. El akartam mondani, meggyőzően, de a szóforgatás nem kenyerem. — Marhaság — mondták és rö­högtek. — Azok a házak nem men­tek el a temetésre.. Akik meg benne laknak, nem ismerték... A melósnak nem jár emléktábla... Ez a százhúszezer, ez, ami ma­radt. .. Ez mérhető, kézzel fogha­tó... Ennyit ért ! N agyszerű ötletem támadt. — Megvan — mondtam. — Megvan, mire használjuk a pénzt. Nem osztjuk el Nem azért dolgo­zott, hogy elvinyározzátok. kur­vákra, italra. Az 6 pénze, az ő élete. Legyen hát az övé. Síremlé­ket készíttetünk. — És ki gondozza? — kérdezték. — Nem kell gondozni — mond­tam. — Olyat veszünk, amit nem ver föl a gaz. Aminek kő a lapja. — Ennyi pénzért tíz sírhoz ele­gendő követ adnak — mondták. — Majd márványból készíttet­jük, az sokba kerül — mondtam. — Hosszú Papa biztosan hiá­bavalónak tartaná. — Most nem tartja hiábavaló­nak — mondtam. — Most tényleg nem — mond­ták vigyorogva. Láttam, nem tetszik a síremlék gondolata. De nem mertek ellene szólni. Sunyin bólogattak. Aztán még vitatkoztunk : mi legyen rajta. Volt aki azt mondta, derékba tört fa, az szép. De baromság, a papa nem volt fiatal. Egy éve hiányzott a nyugdíjhoz. Keresztek meg an­gyalok is szóba kerültek, de az is hülyeség volt, mert egyikük sem tudta, milyen hiten élt. Isteneket csak akkor emlegetett, ha károm­kodott. Végül egy fölfelé csúcsosodó kő­ben egyeztünk meg, márványtáb­lával. amire ráíratjuk, hogy ő, Hosszú Papa, a kőműves, aki mes­tere volt a szakmájának, és föl­épített sok-sok házat. Legalább holtában imerjük el, hogy nem volt kontár. í Aztán kézbe vettem a dolgokat, de sokra nem mentem, mert köz- ? ben a többiek meggondolták ma- ? gukat. Feljelentettek. „Elherdálom / a pénzt, és nincs jogom holmi kő- ? re költeni.” Megidéztek a rendőr- < ségre. A pénz az államé lett. . \ H osszú Papa valamiféle bonc- c intézetben kötött ki. Gon- $ dolom, az orvosok tanulnak rajta. 5 Ugye, magának vannak gyerme- £ kei? — Csak egy? Sebaj, az is < elég. Lesz. aki eltemeti. Oltári sze- > rencséje van ... De azért írja meg ezt a történe- > tét. Legalább koszorú helyett.., > 1 mrm--vrj///--rrivi~rirmr*"" ■* ...........................................................................................................................

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents