Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-10 / 239. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! K5zel-Kel*t /AfEIUlfSiUll AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXIX. évfolyam, 239. szám ARA: 80 FILLER 1978. okiéber 10„ kedd — A kubai nép üdvözletét tolmácsoljuk — mondotta a nagygyűlés szónoka. A mostani hét a kubai— inagyar barátság jegyében zajlik Heves megyében. Szombatig megyeszerte nagygyűléseken, kiállításokon, üzemlátogatásokon és politikai ankétokon ismerkednek egymással a Kubai Népköz- társaság budapesti nagykövetségének vezetői és munA délutáni órákban José A. Tabares nagykövet és kísérete az Egri Dohánygyárba látogatott, ahol Domán László igazgató, Kocsis József párttitkár, Bárdos Józsefné szb- titkár, Czeglédi László KISZ- titkár, Fiala Tivadarné munkásnő, országgyűlési képviselő és a , kubai hősről, Lazaro jelképes kifejezése annak a szeretetnek, amellyel bennünket, Magyarországon dolgozó kubaiakat körülvesznek mindenütt S ez a baráti fogadtatás nemcsak nekünk, hanem az egész kubai népnek szól. Érezhető, hogy a mi népünkhöz hasonlóan, a magyar emberek is barátkozóak, ezért, valamint a közösen meghatározott célért mindig is össze kell tartanunk. Azért jöttünk el Heves megyébe, hogy tolmácsoljuk a kubai kommunisták, az ország népének üdvözletét és jókívánságait, s hogy megismertessük a hétköznapjainkat, illetve az itt folytatott beszélgetések alapján közelebb vihessük az itteni emberek elképzeléseit az érdeklődő kubaiakéhoz. Hogy ez a két nép együtt és egyre szorosabb barátsággal haladjon a közös úton. Éljen hát a mi barátságunk — mondta befejezésül a nagykövet. A nagygyűlést követően került sor annak a fotókiállításnak a megnyitására, amely — Elpidio Alvarez kalauzolásában — a kubai nép békéért folytatott harcát, a függetlenség kivívása óta elért eredményeit mutatja be. A program további részében a vendégek üzemlátogatáson vettek részt a dohánygyárban, majd a megyeszékhely nevezetességeivel ismerkedtek. A mai napot Hatvanban töltik a Kubai Népköz- társaság nagykövetségének vezetői és munkatársai. José A. Tabares nagykövet és kísérete a Lenin-szobor koszorúzása után dr. Sipos István társaságában. (Fotó: Szántó György) katársaí, valamint szűkebb hazánk dolgozói. A kubai hét első vendégei, José A. Tabares nagykövet, Elpidio Alvarez kulturális titkár és a kíséretükben levő személyiségek hétfőn délelőtt érkeztek a megyeszékhelyre. Itt dr. Sipos István, a megyei pártbizottság titkára, Fekete Győr Endre, a megyei tanács elnöke, Schmidt Rezső, a városi pártbizottság első titkára, valamint Páti Jenő, a Hazafias Népfront megyei titkára fogadta a delegáció tagjait, akiknek dr. Sipos István adott tájékoztatást a megye politikai, gazdasági és kulturális életéről. Ezt követően a kubai vendégek koszorút helyeztek el Lenin mellszobrának talapzatánál. Pena Gonzalesről elnevezett szocialista brigád vezetője, Petrényi János köszöntötte és tájékoztatta a vendégeket a gyár kollektívájának munkájáról, életéről. A beszélgetés után került sor a kubai—magyar barátsági nagygyűlésre. „Que sean bienvenidos queridos amigos Cubanos!” — Szeretettel köszöntjük kubai vendégeinket! —, hirdette a transzparens, s ezekkel a szavakkal üdvözölte a nagykövetség vezetőit Schmidt Rezső, a városi párt- bizottság első titkára is, aki a megnyitó szavak után felkérte José A. Tabarest beszéde megtartására. — A Heves megyébe szóló meghívás — kezdte felszólalását a nagykövet — egyik Norvég parlamenti küldöttség érkezett Az országgyűlés meghívására norvég parlamenti küldöttség érkezett hétfőn hatnapos hivatalos látogatásra Budapestre. A küldöttséget Guttorm Hansen, a Storting (norvég törvényhozó testület) elnöke vezeti. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Apró Anted, az országgyűlés elnöke és törvényhozásunk több más tisztségviselője fogadta. Jelen volt Rolf Jer- ving, a Norvég Királyság budapesti nagykövete. Keserű Jánosné USÁ-ban az Könnyűipari miniszterünk — műszaki, gazdasági és irányító szakemberekből álló delegáció élén — vasárnap az Egyesült Államokba utazott A miniszter könnyűipari üzemeket áruházakat tekint meg, találkozik az amerikai üzleti élet vezető személyiségeivel, majd a kormány nevében felszólal a magyar—amerikai gazdasági tanács IV, ülésszakán Chicagóban- (MTI) Dajan katonai támogatást ígért a libanoni jnbbnldalnak Csütörtökön kezdődnek a különkőke-tőrgyalások Dajan külügymiwisBter Izrael feltétlen katonád támogatásáról biztosította a törvényes libanoni kormány ellen harcoló jobboldali keresztény erőket. A CBS amerikai televíziónak vasárnap adott interjújában Dajan kijelentette: „bizonyos körülmények között Izrael nem haboznék fegyveres csapást mérni Bejrútira., vagy Libanon bármelyik más részére akár a tengerről, akár máshonnan”. Ezt kívánták jelezni már a múlt csütörtökön este végrehajtott akcióval is — mondotta Dajan —, amikor izraeli hadihajók lőtték a Bejrút nyugati részén levő, a palesztin és szír állásokat A támadás tényleges célpontja — az izraeli külügyminiszter szeriint — egy palesztin tengerparti támaszpont volt, célja pedig — egy Izrael elleni palesztin akció megelőzése. TEL AVIV, KAIRO: Hétfőn reggel Washingtonba repült Ezer Wedzman izraeli hadügyminiszter, aki a már ott tartózkodó Mose Dajan külügyminiszterrel együtt vesz részt a Camp David_i megállapodások alapján csütörtökön megkezdődő különbéke-tárgyaláso- kon. Az egyiptomi külödttség kedden indul útnak. Tagjai:' Kamal Hasszán Ali hadügyminiszter és Butrosz Ghaii külügyi államtitkár ügyvezető külügyminiszter. A küldöttség Párizs érintésével utazik Washingtonba. BEJRUT: Hétfőn negyedik ' napjába lép Hafez Asszad szíriai és Éliász Szárkisz libanoni államfőnek a libanoni válság átfogó politikai rendezését célzó damaszkuszi tanácskozása. A megbeszéléseknek egyelőre kedvező háttérül szolgál a szombaton életbelépett és azóta többé-kevésbé be is tartott tűzszünet. A libanoni jobboldalnak, élén Camille Chamounnal, a nemzeti liberális párt vezetőjével, azonban nincs ínyére az újabb rendezési kísérlet — Chamoun semmi kétségét sem hagyott afelől, hogy fegyvereseit egyáltalán nem kötik a Szárkisz és Asz- szad között létrejövő esetleges megállapodások. A Nemzetközi Vöröskereszt szerint a jobboldal által a harcok áldozatairól közölt számadatok „nyilvánvalóan túlzottak”. Más szóval : a jobboldal hamis adatokkal kívánja maga mellé állítani a közvéleményt. DAMASZKUSZ, KAIRÓ: Szíria és a Palesztinái Fel- szabadítási szervezet is kész részt vermi azon az arab csúcsértekezleten, amelyet az iraki kormány javaslatára Bagdadba, november elsejére hívnának össze. Kairó vasárnap ugyancsak jelezte, hogy kész részt venni egy arab csúcsértekezleten, de csak akkor, ha azt az Arab Liga jelenlegi székhelyén, az egyiptomi fővárosban tartják. NEW YORK: Az ENSZ XXIII. közgyűlésének politikai vitájában a tagállamok többsége elítélte azokat a kísérleteket, hogy különutas rendezést valósítsanak meg az arab országok érdekeinek megsértésével a Közel-Keleten. A közgyűlési vita során sok felszólaló támogatta a Szovjetuniónak azt a javaslatát, hogy újítsák fel a közel-keleti, konfliktus rendezésére hívatott genfi békeértekezlet munkáját. „Itt az ideje, hogy a nemzetközi szervezet minden erőfeszítést megtegyen annak érdekében, hogy a legrövidebb időn belül összehívják a genfi békeértekezletet” — A tartós közel-keleti béke mellett álltak ki a szocialista országok képviselői, akik élesen elítélték Izrael és Egyiptom különibékéjét. — A különtárgyalások és különal- kuk soha nem eredményeztek igazi békét, csak fokozták a bizonytalanságot a Közel-Keleten, és újabb konfliktusok elindító lettek. Jó hangulatban, fegyelmezetten Hat városi és harminchét községi tanácstagot választottak a megyében Vasárnap kora reggel megnyíltak a szavazóhelyiségek: megkezdődtek az időközi választások. Négy helyen — Budapesten, valamint Bács- Kiskun. Békés és Borsod megyében — országgyűlési képviselőt, illetve országszerte 900 új tanácstagot választottak. Heves megyében Hatvanban és Gyöngyösön hat városi, valamint 23 községben 37 községi tanácstagra adták le szavazatukat a választópolgárok. Gyöngyösön már délelőtt 11 órakor megkezdhették a voksok összeszámolását a 4-es sz. általános iskolában lévő szavazókörben, de a többi körzetben is délre befejeződött a szavazás. Amikor Egerbaktán jártunk, reggel nyolc órára már a választásra jogosultak 98 százaléka leszavazott. Közben a betegeket mozgóurnával keresték fel a szavazatszedő bizottság tagjai. így fél kilencre be is fejeződött a munka. Valamennyien a népfront jelöltjeire szavaztak. Jó is- • merősök mind a négy körzetben, bizalommal adták rájuk szavazatukat, ahogy Fehér Józsi bácsi, az egyik legidősebb helybeli választópolgár elmondotta. Nem sokkal nyolc őrá után Sírokban már a szavazatokat számlátták. , (Fotó; Perl Márton) — Természetesen — tette hozzá Mélypataki Istvánná tanácselnök, a helyi választási elnökség elnöke — a megelőző jelölő&mléseken elhangzottakat jegyzőkönyvbe vettük, s a javaslatok sorsáról hamarosan értesítjük az állampolgárokat. Főleg a községi óvoda építésével kapcsolatban hangoztak el észrevételek. Sírokban már be is fejeződött a szavazás, amikor odaértünk. Kreácsik László elmondotta. hogy a kőkútpusz- taiak — itt volt a szavazás — már kora reggel eljöttek, hiánytalanul. De a 37-es körzetre ez jellemző, mindig ők „végeznek” a leghamarabb. Amikor a kora délutáni órákban felkerestük a megyei választási elnökséget, már az adatok feldolgozásával foglalkoztak. — Elmondhatom — jegyezte meg Görög István —, hogy a megyében a szavazás már 13 órakor mindenütt befejeződött, az összesítést 15 órakor elkészítettük, s így indulhatott is az eredménynyel a futár a fővárosba. Most is, mint a „rendes” választások idején, fegyelmezetten, rendben zajlott le a szavazás. Sőt: a mezőgazda- sági területen dolgozók kérésére már reggel öt. fél hat között megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a voks leadása után, kihasználva a jó időt. végezhesség a sürgető őszí munkákat. Mindenütt a népfront jelöltjeire szavaztak, s pótválasztást sehol nem kellett kiírni, 1 Megkezdődlek a kubai hőt megyei eseményei V Barátsági nagygyűlés az Egri Dohánygyárban