Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-07 / 237. szám

80 huszár Színes magyar film Jó jel, ha híre megelőzi a művészi alkotást. Ez történt Sára Sándor 80 huszár című új filmjével is. Alkotói nyi­latkozatok hangzottak el, cikkek, riportok jelezték a film érkezését, amelyet a kö­zönség felkészülten fogadha­tott. És természetesen felfoko­zott várakozással és igénnyel is egyben. Örömmel jegyzem: néhány vitatható részlet ellenére megrendítően szép, kicsengé­sében pedig igaz film szüle­tett Csoóri Sándor és Sára Sándor forgatókönyvéből. Olyan alkotás, amely nem ereklyeként őrzi 48-as hagyo­mányainkat, hanem az időn átívelve felvillantja tanulsá­gul korábbi és későbbi neki­buzdulásainkat is. Sietek hozzátenni: mindezt rendkí­vül látványosan, izgalmasan. Sára megérezte, hogy 1848 olyan populáris témát kínál, amelynek feldolgozásánál nem lehet számításon kívül hagyni a szélesebb közönség­réteg igényét. A 80 huszár tu­lajdonképpen nemesített ka­landfilm, amelynek témája a hazaszeretet, hősei pedig a huszárok, akik férfias bátor­sággal és elszántsággal küz­dik haza magukat az idegen országból. Nem a 48-as forradalomról, annak csupán egy epizódjá­ról szól a film. Egy Kárpáto­kon átvergődött, hazaszökött huszárszázadról, írhatnám így is: Sára-huszárokról, mert hogy a valóságban nem létezett ez a század. A törté­nelem több huszáregységet is számon tart, amelyek haza­indultak a forradalom hírére. Az izgalmas történetek egyik legszebb epizódját Eötvös Károly írta meg. Címe: Száz- hetvenöt huszár. A híres Lenkey-huszárokat pedig Pe­tőfi énekelte meg ismert ver­sében.'Voltak, akik-sikeresen hazaértek, másoknak golyó­zápor, tizedelés, halál volt a sorsuk. Sokan, később a sza­badságharcban estek el. Az alkotók tehát tucatnyi huszárszökés elemeiből gyúr­tak össze egyet, s azt emel­ték a művészi általánosítás szintjére. A 80 huszár Odüsz- szeája költői ihletésű, csodá­latosan szép képsorokban pe­reg a nézők előtt. Ezek a Sá- ~ra fényképezte képek szinte hitelesítik a történetet. A je­lenetekben feszültség, igazi dráma lüktet. Látjuk az; év­tizede külhonban szolgáló közhuszár sikertelen szökési kísérletét, majd a szigorú megtorlást, a kegyetlen vesz- szőzést a galíciai kisváros főterén. Ahol éppen a ma­gyar egység feladata volt megfékezni a lengyel fiata­lok Habsburg-ellenes forron­gásait. Mozgalmas beállítá­sok mutatják a reneszánsz Iá­OÆBÊîél 1918. október T. szombat basházakkal körülvett főte­ret, a forradalmi diákságot, a felsorakozott fegyveres dra- gonyosokat és a kivont kard­dal, ám mozdulatlanul álló magyar századot, amely me­nekülni engedi a tüntetőket. A film első része szinte részletező módszerrel ábrá­zolja a hazatérés gondolatá­nak érlelődését, azt a min­dent vállaló elszántságot, amely mindig ott buzog a nagy tettek mögött. Okosan, szuggesztíven indokolja a film a hazatérés kollektív szándékát, felvillantva persze az aggályokat, az ellenérve­ket is. S bármily reményte­lennek is látszott ez a kalan­dos vállalkozás, a huszárok nem tehettek mást: meg kel­lett kísérelniük a lehetetlent is. Igazukat más oldalról is felmutatja a film: néhány huszár — akik a szökés koc­kázatától félve ott maradtak — hűségéért kitüntetést ka­pott, és egyúttal ,,kiérdemel­te” a császári parancsnok megvetését is. A második rész a szökés, a hazatérés embert próbáló küzdelmét mutatja be. A fel­lázadt lovasszázad „hét he­gyen és folyón”, a Kárpátok hágóin és járhatatlan szik­láin keresztül igyekszik ha­za Magyarországra. Miköz­ben éheznek, kimerülnek, el­csüggednek, a hegyi lakók­tól erőszakkal szerzik az en­nivalót és menekülnek oszt­rák üldözőik elől. Pompás látványt kínálnak a tájak, szépek a lovas jelene­tek, emlékezetesek az ember és a ló küzdelmét részletező képsorok. Ám Sárát, a ren­dezőt szinte lekörözi az ope­ratőr Sára, akit magával ra­gad a látvány, a gyönyörköd­tető hegyek panorámája, a színek csodálatos pompázá- sa, s így bizony túlontúl hosszadalmassá válik a ka­landok sorozata. S mert az egymást követő etűdszerű kalandoknak min­dig más a hősük, ily módon egyikhez sem tudunk valójá­ban közel férkőzni. Vagyis, nincs központi hőse a film­nek. Sára a közösségre, pon­tosabban a közös akaratra helyezte a hangsúlyt, nem emelt ki, nem ábrázolt plasz­tikusan egyéni sorsokat, figu­rákat. Pedig egy történelmi kalandfilm is jobb és izgal­masabb lenne, ha olyan köz­ponti hősök szerepelnek ben­ne, akikért aggódhat, izgul­hat a közönség. S ha az al­kotók ily dicsérendő módon vállalták a kalandfilm „vád­ját” — és felelősségét! — ak­kor talán jobban fel kellett volna csillantani a nézők előtt a sikeres hazatérés re­ményét. Mert így bizony már a film elején tmsagosan njir- vánvaló lett: lehetetlenre vál­lalkoztak a huszárok. Nem optimista ízű kicsen­gést vártam a filmtől. Bár hadd emlékeztessek egy bi­zonyos értelemben rokon al­kotásra, Jancsó Csillagosok, katonák című filmjére, amelynek záróképén Kozák András karddal tisztelgő vö­röskatonája búcsúzik halott baj társaitól. A 80 huszár utolsó jelenetében a huszár- főhadnagyot megszemélyesítő Tordy Géza, kivégzése előtt, kettétört kardjával tiszteleg a halálba induló katonáknak. Csakhogy, az előbb említett filmben egy túlélő vöröskato­na adja meg a végtisztessé­get, így jelezve a történelmi folyamatosságot. így is szép, helyenként to- rokszorítóan szép ez az új magyar film, amelynek stí­lusos zenéjét Szöllősy András szerzetté. A fontosabb szere­peket Madaras József, Juhász Jácint, Cserhalmi György, Polgár Géza és Oszter Sán­dor alakítja. A huszárkapi­tányt Dózsa László, a főhad­nagyot Tordy Géza, a császá­ri parancsnokot Szabó Sán­dor formálja meg. Közremű­ködik Marosi László kaszka­dőrcsoportja és még sokan máso'­Megváltozik ' a rádió műsorstruktúrája Október 16-tól jelentősen módosul a rádió műsorstruk­túrája: a Kossuth adó né­hány állandó programját a Petőfi, illetve a harmadik adó veszi át. A Kossuthon hangzanak majd el a rep­rezentatívabb. a Petőfin tá­jékozató szórakoztató műso­rok. Az oktató jellegű ösz- szeállítások nagy része — köztük az Iskolarádió — a harmadik adón jelentkezik, amely egyébként ezentúl egész napos programot ad. Ezentúl több lehetőség kínálkozik arra, hogy egyes népszerű adásokat megismé­teljenek. A műsorszerkesztés az ed­diginél jobban tekintetbe ve­szi a televízió fő műsoride­jét: az eddig 20 óra után el­hangzott nagyobb horderejű állandó programokat előbb­re hozzák. Több adásidőt biztosítanak az egyik legfon­tosabb művelődéspolitikai műsornak, a Gondolatnak, s a Kossuth adóra kerül az Egy rádiós naplója. A Kos­suthon kívül a Petőfin is je­lentkezik a rövid idő alatt népszerűvé vált Útközben; a Láttuk-hallottuk az esti ne­gyed 10-es kezdés helyett 17—18 óra között hangzik majd el. Újszerű összeállítással is készül a rádió módosítások­ra: kéthetenként hétfőn este politikai revűn vehetnek részt a hallgatók. Tovább szélesedik a rádió ismeretterjesztő tevékenysé­ge: havonta egyszer — fő­ként a Kossuth adón — 60 perces műsor keretében is­merteti a tudományok leg­újabb eredményeit, a felfe­dezéseket, a legfrissebb híre­ket. Változik az ifjúsági. és gyermekműsorok struktúrá­ja is: a meglevők mellett két „gyermeksávot” alakíta­nak ki: délelőtt 10 óra körül és délután 15 óra tájban ér­deklődési körüknek megfele­lő összeállításokat hallhatnak a legifjabbak. Újfajta zenei programok is készülnek a fiatalok számára. Nő a köny- nyűzenei adásidő: a 25 perc beat megduplázódik, s meg­ismétlik a Tip-top parádét és a Csak fiataloknak program­ját. Gyökeresen szakít a rádió az eddigi gyakorlattal, amikor a továbbiakban a Déli króni­ka után komoly zenét sugá­roz a Kossuth adón, A világirodalom nagyjait mutatja be a Világirodalmi dekameron című sorozat. Márkusz László 10. „Szükségünk volna egy igazi férfira” A mézeshetek rövid ideig tartottak. Mrs. Reilly is ha­marosan részt vett férje fan­tasztikus cselszövéseiben, ö maga irta erről: „Fokozato­san beavattak azokba a ti­tokzatos műveletekbe, ame­lyek az európai politika ku­lisszái mögött végbementek. Hamarosan megtudtam, mint készül minden európai fővá­ros mélyén a Száműzöttek összeesküvése országuk je­lenlegi zsarnokai ellen. Ber­linben, Párizsban, Prágában, sőt magában Londonban is a száműzöttek kis csoportjai tervezgettek. konspiráltak. Helsinki valóságos közponjá- vá lett az ellenforradalom­nak, amelyet az európai kor. mányok pénzügyileg támo­gattak és amelyet tanácsok­kal is elláttak. Ebben a mozgalomban Sidney erősen érdekelve volt és sok időt, valamint pénzt áldozott az ügyre.” Az egyik napon titokzatos látogató jelent meg Sidney Reilly londoni lakásán. Először Mr. Warner néven mutatkozott be. Bemutatta ajánlóleveleit, amelyek között szerepelt egy angol útlevél, egy garancialevél Borisz Sza- vinkovtól, a szociálforradal- már pártvezértől, valamint egy előkelő brit államférfi­től származó ajánlólevél. Ezután „Mr. Warner” fel­fedte kilétét. Igazi neve A „Csendes háború“ tovább folytatódik... A televízióban a napokban bemutatott „Csendes háború” című dokumentum-játék­film főhőse, forgatókönyv­írója ült velünk szemben: Szabó Miklós író újságíró. Hét sikerkönyv szerzője, a „Fény a redőny mögött” cí­mű játékfilm írója — ez­úttal úgy, mint az egyik ieg- sikeresebb mágyar h í r- szerző. A film bemutatá­sáig kevesen tudták róla, hogy az ötvenes évek köze­pén, nyugat-európai tartóz­kodása idején milyen rend­kívül fontos megbízatást tel­jesített, hogyan leplezte le a hazánk ellen fegyveres be­avatkozásra szervezkedő fa­siszta, félfasiszta beállítottsá­gú magyar emigrációt, mi­ként járult hozzá az ENSZ napirendjére erőszakolt ún. „magyar kérdés” semmissé válásához, az ellenforrada­lom leverése után kezdett újraszervezkedés, a konszo­lidálódó itthoni államrend el­len irányult aknamunka („Márciusban újra kezdjük”!, stb.) leleplezéséhez. — Mikor kapott engedélyt arra, hogy filmet készíthes­sen — a tévében — hírszer­zői tevékenységéről? — kér­deztük Szabó Miklóst a be­mutató után. — Egy évvel ezelőtt tet­tem pontot a forgatókönyv utolsó mondata, végére, az­tán lassan befejeztem min­den dokumentumom átnézé­sét és a múlt év nyarán kezdtünk hozzá az alkotó­munkához Radványi Dezső szerkesztővel, Kígyós Sán­dor rendezővel, Lukács Ló­ránt operatőrrel és munka­társaikkal. A felvételek — bár a film mindvégig Nyu- gat-Európában játszódik — itthon készültek, természe­tesen kevés ember közremű­ködésével és filmcím nélkül, hogy semmiféle meglepetés ne érjen bennünket. Minden jó szándék ellenére akadtak, akik megtudták a filmforga­tás egy-két helyszínét és ar­ra kértek, hogy később majd találkozhassanak velem.... — A„Csendes háború" az 1956-os magyarországi ellen- forradalmat nyíltan szító erők elleni küzdelemről, az 19Sí­ben lepénzelt ügynökökből, emigránsokból „kicsikart” vallomásokat gyűjtő un. „ötös Bizottság” megbukta­Drebkov volt, és 1918-ban Reilly Oroszországban meg­szervezett összeesküvő appa­rátusának egyik ötös csoport­ját vezette. Történetünk ide­jén egy moszkvai ellenfor­radalmi föld alatti szervezet élén állott. — Szükségünk volna egy igazi férfira — tért rá jöve­tele céljára —, egy férfira, aki tud parancsolni és utá­nanézni, hogy a dolgokat vég­rehajtsák, akinek parancsai felett nincs vita, egy férfira, aki irányító, egy diktátorra, ha úgy tetszik, amilyen Mus­solini Olaszországban; egy férfira, aki megszünteti az ellenségeskedéseket, ame­lyek a mi barátainkat ott Oroszországban szétválaszt­ják, aki vaskézzel nyúl hozzá a dolgokhoz és minket egyet­len fegyverré kovácsol ösz- sze! Az „igazi férfit” Reilly Bo­risz Szavinkov személyében vélte megtalálni. Ez a kis, vékony, sápadt, kopaszodó, csendes ember, aki rendsze­rint jellegzetes frakkban és lakkcipőben járt, talán va­lóban a legjelentősebb ember volt azok közül, akik a cári Oroszország pusztulása ide­jén a fehér ellenforradalmá­rok oldalán felszínre kerül­tek. Sokkal inkább látszott ügyes bankárnak, mint híres terroristánák és kíméletlen ellenforradalmárnak. Amikor Szavinkov Jarosz- lavlban megbukott a szovjet­ellenes felkeléssel, amely összhangban állt Sidney Reil­ly Moszkvában megkísérelt államcsínyével, nagy szeren­csével sikerült elmenekülnie. Nyugat-Európába utazott, ott a fehér-oroszok egyik euró­pai diplomáciai képviselője lett. tásárói ad képet jórészt aa ön elbeszélése alapján. Mind­untalan az volt a benyomá­sunk, hogy erről az időszak­ról töménytelen mennyiségű dokumentummal, el nem évülő „műhelytitkokkal" ren­delkezik ... — Eddig hét könyvet ír­tam („Foglalkozásuk: emig­ráns”, „Hontalanok”, „Ha­zatértek”, „Zsoldosok, haza­árulók”, „A 117-es ügynök”, „A hirtenbergi ördögfiókák”, az „Alfa Team”) a magyar fasiszta, ellenséges tevékeny­séget folytató emigráció bel­ső erőviszonyainak formáló­dásáról, a hazánkkal szem­beni ideológiai, katonai ak­namunka mindannyiszor csú­fos bukással végződött kí­sérleteiről, természetesen konkrét személyek cseleke­deteiről, dokumentatív hite­lességre kényesen. Ezzel a témával foglalkozott az 1964-ben készített „Fény a redőny mögött” című film is, amelyet nálunk és a szocia­lista országokban több mint 75 millió néző tekintett meg. Mivel a fejlett szocialista társadalomért munkálkodó Magyarország ellen sohasem fejeződik be az imperialista diverziós munka — csak az eszközök és a módszerek vál­toznak, — kifogyhatatlan marad az egykori hírszerző, a mindennapi nemzetközi eseményeket elevenen figye­lemmel kísérő író újságíró tématarsolya is. — Ügy tudjuk, hogy a do­kumentumfilm forgatóköny­véből könyvet ír, s újraki­adásra készíti elő a legsike­resebb regényeit. — Igen, szorgalmasan írom a „Csendes háború”-t, né­hány nap múlva leteszem a kéziratot és a dokumentu­mokat a kiadó asztalára, hogy gyorsan megjelenhessen a könyv, amely sok doku­mentumfotót, fénymásolt dokumentumot tartalmaz és — a filmhez hasonlóan — meleg perceket okoz majd azoknak, akik önmagukra is­mernek a dokumentumok fellapozásakor... A hat nyelven megjelent „Foglal­kozásuk: emigráns" és as „Alfa Team" kiadásáról új­ra tárgyalok és új dokumen­tumfilmek előkészítésén dolgozom... Pallagi Róbert Reillynek már akkor meg­tetszett Szavinkov, s sikerült összehoznia Churchill-lel. Churcill pedig elvitte a ki­szemelt új oroszországi dik­tátort Lloyd George akkori miniszterelnökhöz, aki Che- quers-i birtokán egy vasár­nap fogadta őt. Hiába ipar­kodtak azonban Szavinkovék és támogatói, nem sikerült érdemleges akcióba kezdeni. Amikor azonban Lenin 1924. január 21-én meghalt, az összeesküvő társaság új re­ményekre éledt. „Mr. War­ner” látogatása után Reilly és Szavinkov úgy ítélték meg a helyzetet, hogy most már eljött az idő egy új, s eredményes ellenforradal­mi lázadás megindításához. Borisz Szavinkov 1924. au­gusztus 18-én. miután forró búcsút vett Reillytől, olasz útlevéllel a zsebében elin­dult Oroszországba. Néhány bizalmas embere is vele tartott. Úgy tervezték, hogy a szovjet határ átlépése után azonnal felveszik a kapcso­latot a fehér föld alatti moz­galmaknak azokkal az em­bereivel. akik a határ menti városokban mint szovjet tisztségviselők helyezkedtek el. Az ő segítségükkel aztán hamarosan kirobbantják a felkelést, amelytől biztos eredményt reméltek. Reilly azonban hiába várta, hogy a megállapodás szerint titkos futárral jelentést kap­jon Szavinkov Szovjet- Oroszorszógba érkezéséről. A kém Párizsban izgatottan leste az értesüléseket, de hiá­ba. (Folytatjuk) ‘

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents