Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-28 / 255. szám

1978. október 28., szombat A Nap kél 6.81 — nyugszik 16.34 órakor À Hold kél 2JÎ1 — nyugszik 15.08 órakor Szeretettel köszöntjűk névnapjukon SIMON nevű kedves olvasóinkat: Eredeti alakja az óhéberben Simeon volt, és jelentése: .meghallgató szófogadó". O O O száznegyven évvel ezelőtt született Zllahv Károly iró, kritikus és hírlapíró, az első Petőfi-életrajz szerzője, a XIX. század ellenzéki irodalmának kiemelkedő alak­ja. 1860. Január 1-én egy politikai tüntetés következ­ményeként rövid időre bebörtönözték; egy reakciós klerikális lap elégetéséért kitiltották Pestről és Bécs- ből. A nagy tehetségű, széles látókörű és műveltségű fiatal Írót különösen érdekelték a dráma kérdései. Az ember tragédiájáról és Molière Tartuffe-jéröl vitatko­zott Gyulai Pállal. Hamarosan egyetlen nevesebb ellen­fele lett, akinek fiatal kora ellenére nagy tekintélye volt az ellenzéki írók körén túl is Politikai példaképe és tanítója egy ideig az inégalités ban tevékenykedő, radikális szellemű Táncsics Mihály volt. Az első ma­gyar nyelvű Petőfl-életrajzot 1864-ben jelentette meg. összegyűjtött munkáit halála után barátai adták ki; válogatott műveit 1961-ben rendezték sajtó alá. Időjárás; Várható Időjárás ma estig: változóan felhős Idő. el­szórtan esővel, záporral. Időnként megélénkülő északi, északkeleti sxéL Várható legmagasabb nappali bómér- séklet 7, 12 fok között. À lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Kunhegyesen megtartott 43. heti lottósorsoláson a követ­kező számokat húzták ki: 8, 37, 68, 74,80. Az október havi tárgynye- remény-sorsolásoh a 40., az október havi rendkívüli tárgynyeremény.sorsoláson pedig a 43. heti játékhét szelvényei vesznek részt. (MTI) fímöM A MERKUR-tól jelentjük EGET VÖRÖS CSTPJ.AG (Telefon: 11-888) Du. fél 4, fél 6ésí öra&on A nagy balhé Színes amerikai bűnügyi film Este M órakor; A majmok bolygója Színes amerikai film ÜTTÖROMOZI Du. S órakort Próbaidősöd EGRI BRÖDY (Telefon: Tt-éTSi ABBA GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 órakor: A bűvös kő és a csodakút Du. 3/4 6 órakor: 80 huszár I—II. GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 és fél 6 órakor: Péter cár és a szerecsen Este fél 8 órakor: Veri az ördög a feleségét HATVANI VÖRÖS CSILLAG Kalózok Jamaicában HATVANI KOSSUTH Péntek 13 FÜZESABONY Police Phyton SS7 LŐRINCI Kenguru PETERVASABA S r Csépió Gyuri A gépkocsisor Trabant Hycomat számok 7511 állása péntekem Skoda 120—L Db. 1442 Trabant Un. 15 050 Zsiguli 2101 Bp. 96 911 Trabant Special 28 273 Zsiguli 2101 Db. 47 718 Trabant Combi 3 666 Zsiguli 21011 Bp. 10 763 Wartburg de Luxé 12 164 Zsiguli 21011 Db. 6 253 Wartburg Lám. 10 894 Zsiguli 2103 18 825 Wartburg de Lure to. 4 021 Zsiguli Combi 12 481 Wartburg Tim, to. 2 546 Polski 126 13 248 Wartburg Tourist 3 839 Polski 1500 13 768 Skoda 105—S Bp. 668 Dácia 10 778 Skoda 105—8 Db. 140 Zaporossee 27120 Skoda 120—V Bp. 3 771 Moszkvics 1257 A kályha is éghet Kis tüzek — tanulságok + ORVOSI Fugvelit I Egerben: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rende-, lőben. (Telefon: 11-000) Gyermekorvosi ügyelet helye: Eger, Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. (Telefon: 11-640) Az ügyelet igénybe vehető: hétköznapokon este 19 órától reggel 7 óráig. Vasár- és ünnep­napokon: előző nap délután 14 órától hétfő, Illetve az ünnepet követő nap reggel 7 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig a Technika Házában. Az Eger környéki Összevont ügyeleti szolgálat űj helyen: Egerben, az Alkotmány utca IS. szám alatti orvosi rendelőben Telefon: 11-669. Gyöngyösön: szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig. (Te­lefon: u-727) Fogorvosi ügyelet: délután 0 —18 óráig Mindkét ügyelet he­lye: Széchenyi u. 1. szám. Gyermekorvosi ügyelet: délután 15—18 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. Vasárnap és ünnepnap: reggel 7 órától másnap reggel 7 óráig. (Telefon: U-727) Fogorvosi ügyelet: 8—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1 Gyermekorvosi ügyelet: 9—12 óráig. Helye: Puskin utcai gyer­mekrendelő. Hatvanban: szombaton »-óra- tői hétfő reggel 7 óráig a ren­delőintézetben. (Telefon: 10-04) Rendelés gyermekek részére Is. Fogorvosi ügyelet vasárnap 8 —10.30 óráig. Gyermekorvosi ügyelet vasár­nap 10—12 óráig a rendelőinté­zet gyermekszakrendelésén. KÖJAL-készcnlét Egerben: délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig Telefon: 10-004 és 13-380. Tüzes voit Heves megyé­ben október 26-a; egyetlen nap leforgása alatt négy he­lyen is virult a tűzvirág. szerencsére — csak halkan és rövid ideig. Először a KAEV Kistályai úti gyárá­nak egyik irodahelyiségében mutatta meg az olajkályha, hogy mennyire tud égni — ha nem rendeltetésszerűen használják. Így aztán nemcsak a tüze­lőtér, de az egész kályha lo­bogott, szerencsére a dolgo­zók még idejében észrevet­ték, és kézi tűzoltófeészű- lékebkel eloltották a nem kívánatos lángokat. Gyöngyösön az Északi Külhatár utcában egy ki­sebb szalma kazal gyulladt ki, az állami tüzelték ha­marosan el a oltották, így Műszaki hetek Mottó: a vezetői munka hatékonysága Sabin-oltás A Heves megyei KÖJÁL értesíti a szülőket, hogy ok­tóber 30. és november 5. között gyermekbénulás elle, ni Sabin -oltásban részesül, nek azok a kisgyermekek, akik 1975. október 1.—1978. június 30. között születtek. Oltásra az idézőkön megje­lölt időben és helyen kell jelentkezni. Nagy hagyománya van a műszaki hetek őszi rendez­vénysorozatának Heves me­gyében; híre, jelentősége túl­terjed a megye határain is. Társadalmi szervek, intézmé­nyek fognak össze ilyenkor, bogy tartalmas programokat szervezzenek egy-egy nagy­szabású témakörben s a me­gyei szakemberek mellett or­szágos vezetők is részt vesz­nek az ankétokon, előadáso­kon. Így lesz ez az idén is a november 8-tól december 8-ig tartó programsorozaton, amelynek mottója ezúttal: A vezetői munka hatékonysá­ga, a vezetők képzése. A rendezők között hagyomá­nyosan ott van a MTESZ mellett a megyei tanács. a KISZ megyebizottsága, a TIT megyei szervezete, a Megyei Művelődési Központ. Az idén szerepet kért még a rendezők között a Hazafias Népfront Heves megyei Bi­zottsága és az SZMT is, ön­állóan szervez programokat, és részt vesz több nagy jelen­tőségű rendezvény szervezé­sében. Mindezekről pénteken dél­után a Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek He­ves megyei Szervezetének titkára, dr. Domán László tá­jékoztatta a sajtó képviselőit, az egri Technika Házában. Mint elmondta. a műszaki heteken a MTESZ tagegyesü­leteinek rendezésében több mint 120, a társ rendező szer­vek programjaival együtt pe­dig mintegy 180 műszaki ta­nácskozás, ankét. kiállítás, termékbemutató és előadás szolgálja az idei műszaki he­tek célkitűzéseit. Az előadá­sok túlnyomó többségét a he­lyi szakemberek tartják A megnyitó kiemelkedő eseménye lesz november 8-án dr. Treíon Ferenc munka­ügyi miniszter előadása A vezetés feladatai a gazdasági munka színvonalának növe­lésében címmel. Több i'.igy érdeklődésre számottartó rendezvénye lesz a Szervezé­si és Vezetési Tudományos Társaság megyei Szervezete védnökségében : ilyen lesz például november 21-én a lakossági szolgáltatás hely­zetéről rendezett ankét, amelynek előadója Somodi Lajos, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályve­zetője. Környezetvédelmi na­pot tartanak, sor kerül az eg­ri fa- és bútoripari napokra, ünnepi taggyűlést tart a GTE egri szervezete, Hatvan vá­ros bemutatkozik Heves me­gyének —, hogy csak a je­lentősebb rendezvényeket említsük. Dr. Jenes Pál, az SZMT titkára a sajtótájékoztatón el­mondta. hogy a szakszerve­zetek a termelési mozgalmak, a műszaki komplex brigádok szerepéről rendezett ankét- tal a vezetői munkát befolyá­soló újítások, találmányok je­lentőségét elemző tanácsko­zással, s több hasonló, a moz­galom sajátosságainak meg­felelő rendezvénnyel igyekez­nek színvonalasabbá tenni a műszaki hetek programsoro­zatát. A rendezvények időpontjá­ról, a programokról. a kö­vetkező hetekben lapunkban is beszámolunk! Hit végi piaci jelentés Csökken a felhozatal a feetetfceaett kár „mind­össze” négyezer forint, Egerben a Vörösmarty utca 85. alatti házban adott kü­lön műsort egy tv-készülék: váratlanul tüzet fogott ugyanás, és a lángok a függönyre és az ajtóra ia átterjedlek. A nagyobbra törő lángokat néhány vödör víz és egy pitéd segítségével fékezték meg. A keletkezett kár mintegy kétezer forint, ami mán-már „potom’ ah­hoz képest, hogy — kevés­bé szerencsés körülmények között az egész ház leéghe­tett volna. Hogy teljes legyen a sor — Hatvanban avartűz volt. Mivel lényeges kár itt nem keletkezett, azon gondolkoz­hatunk el, hogy — történt az eset október vége felé... 1 Ezen a hét végén már va­lószínű érezteti hatását a pia­cokon is a péntek hajnali fagy, amely az amúgy is ké­sőn érő paradicsomban, pap­rikában tett nagyobb kárt Már péntek délelőtt is ta­pasztalták a piaci ellenőrök, hogy csökkent a felhozatal. EGERBEN a burgonya továbbra is tartja 5 forintos árát csak­úgy mint a vöröshagyma. A sárgarépa 8 forint, 12 a pet­rezselyem. a fekete retek pe­dig 6 forint. Olcsóbb lett a karfiol, most 10—12, maradt 8 forint a kelkáposzta, 4 a fejes káposzta, 5 forint a ka­ralábé. A fóliák alól még mindig hoznak a kistermelők fejes salátát, melynek darab­ját 2 forintért adják. Az a kevés paradicsom, ami pén­tek reggel a piacra került. 12 forint a paprika pedig mi­nőségtől függően 8—16 forint bár még a legszebbeken is látszik az utóbbi napok hi­deg időjárása. A gyümölcsfélék közül az alma ára csökkent, 12 forint kilója, a körte 18, a szilva 12, a szőlő pedig 16—20 forint. — Olvasta, főnők? — Mit? — A Skála Áruház újítá­sát Szerintem akár szabada­lom is lehetne. — Megint egy újabb trükk? Különben a skálások valóban prima kereskedők. Kiváló az áruválasztékuk, kulturált a kiszolgálás. Ka­lapot le előttük. — Ez mind igaz, de moot nem erről van szó. — Hanem? — A csellengő céduláik­ról — Hát azt meg eszik, vagy isszák? — Nem is eszik és nem is isszák. Szabad a gazda? — Szabad. Csellengő cédulások — Nyitva tartás alatt, vagyis munkaidőben a skálá­sok közül csak azok hagy­hatják el a munkahelyüket, akiknek csellengő cédulájuk van. — Csellengő cédula? — Ügy, ahogy mondod. Ez pedig nem más, mint egy kis igazolvány, amelyet még akkor is ki kell tűzni a kö­peny hajtókájára, ha csak a másik osztályra megy át va­laki. Egy-egy osztálynak esők öt ilyen cédulácskája van, így ötnél többen soha­sem tudnak csellengeni. Sze­rintem ezt nálunk is be kel­lene vezetni. Egyszer s min­denkorra megszüntetnénk vele a műszak alatti ki-be- szaladgálásokat a gyárból Talán az egész országban is érdemes lenne elterjeszteni. — Pompás ötlet. Csak tu­dod mi a szépséghibája? — Hallgatom. — Mindössze az, hogy a magyar papíripar belátható időn belül aligha tudna any- nyi ilyen csellengő cédulát gyártani, mint ahányan munkaidő alatt csellengenek ma nálunk. — koós — GYÖNGYÖSÖN valamivel olcsóbb a burgo­nya. 3,40-ért is kapni már. A sárgarépa 5 forint, a petre­zselyem 8, a vöröshagyma Egerhez hasonlóan itt is 5 fo­rint Három forintért kínál­ták a kiskereskedők a fejes káposztát. 6 forint volt pén­teken a kelkáposzta, 5 a kara­lábé, 8 a karfioL A paradi­csom ára is alacsonyabb mint a megyeszékhelyen, 6— 8 forintért adták kilóját. a hegyes erős zöldpaprika 10— 12 forint a tölteni való pap­rika pedig 6—10 forint volt Várhatóan szombaton is lesz 14—16 forintos uborka, 23 forintos zöldbab és 25—30 fo­rintos (!) zöldborsó. A piros­alma 4—10 forint, a fehér 8 —10, a körte 10—12. Látszik, hogy ezen a környéken ter­melik a csemegeszőlőt: 10— 16 forintért mérik a kereske­dők. Ki tudja honnan, még földieper is került pénteken a pultokra 50 forintért HATVANBAN ugyan nincs gond a tejter­mék-ellátással. néhány házi­asszony azonban szívesebben vásárol a piacon tejfelt, túrót, amit egyaránt 30 forintért mértek. Most már téli ára van a tojásnak is: 2 forint. 4—5 forint a burgonya. 5—6 a sárgarépa, 12 forint a pet­rezselyem. A fejes káposzta 3—4, a kelkáposzta 4—5, a karfiol pedig 8—10 forintért kel most már napok óta. Itt már a gyöngyösi ár feléért is lehet zöldborsót kapni és volt gomba is pénteken Hat­van piacán 30 forintért A mind hidegebb időben mind szívesebben fogyasztunk zsí­ros ételeket, igy egyre na­gyobb a 12 forintos savanyú káposzta keletje is, amiből sokan főznek otthon székely­káposztát a vasárnapi asztal­ra. Elhuny! Scs Ferenc nyomdász Súlyos betegség után, 58 éves korában elhunyt Acs Ferenc, nyugdíjas nyomdász. Betegségéig, másfél évtize­den keresztül lapunk, a Nép­újság mettőrje volt. Teme­téséről később intézkednek. ÜZEMPRÓBA Bélapát 1- ván. Bélapátfalván, az épülő új cementgyárnál befejezték a második künkcrmcdcnce szerelését. Tegnap, pénteken megkezdődött a berendezés úgynevezett hideg járatása, üzemi próbája is. O ŐSZI TERMÉSZETJÁRÁS. Gyalogtúrát szervez vasár­napra a gyöngyösi úttörő­ház. Az egésznapos Mátra- expedíción a természetjáró szakkör tagjain kívül a sport- és túrafelelősök vesz­nek részt. Találkozó; reggel nyolc órakpr a kisvasút megállójában. O BARATSAOEST. Az an- dornaktályai Ady Endrei)!ú- velódési Házban lengyel— magyar barátsági estet ren­deztek tegnap az esti órák­ban. A Lengyelországból ér­kezett delegáció az ifjúsági klubban diákokkal, fiatalok­kal találkozott. éh ÚTLEZÁRÁS miatt. Egerben a Vörösmarty utca közműépítési munkálatai miatt a Bacsó Béla utcának, az Arany János és Szeder­kényi utca közé cső szaka­szát október 30-tól, előrelát­hatólag egy hónapra lezár­ják. Ez idő alatt a helyi já­ratú 3-as és 4-es autóbuszok útvonala a Szederkényi utca —Szovjethadsereg útja lesz az Árpád és a Grónay ulcal megállóhelyekkel. O PANCÉLSZOBA. PÉNZ­SZÁMLA LÖ. A takarékossá­gi világnap alkalmából pén­teken az egri 7-es számú ál. talános iskola diákjai ellá­togattak az OTP Heves me­gyei Igazgatóságára, hogy ott közelről is megismerjék a takarékpénztár munkáját, a pénzről alkotott fogalmuk kiteljesedjék, megismerjék a takarékosság nyújtotta elő­nyöket. A gyermekek számá­ra érdekes élményt nyújtott a hatalmas páncélszoba, va­lamint a pénzszámláló auto­mata működése. O MAGYAR BABTÖRTÉ. NET. Bábszakkörvezetők számára rendezett C-kategó- riás működési engedélyt szerző tanfolyamot a Hámán Kató megyei Üttörőház és a Megyei Művelődési Központ.. A legközelebbi előadásra, melyben a magyar bábtör. ténetről lesz szó, vasárnap délelőtt 10 órakor kerül sor \az/uttörőházban, Egerben. OBOAEST EGERBEN. Kienes Gábor oboaestjére terüú sor ma délután öt órai kezdettel Egerben, a zeneiskola Bartók-termében. A műsorban — amelyben Bach, Mozart, Hnmel, Brit­ten és Poulenc művei ke­rülnek bemutatásra — Kan. csár Vera zongoraművész. Kovács Ilona énekművész ét Vizsolyi Lívia fagottművéss működik közre. O AZ ÉVFORDULÓK JE- GiYËBEN. Ezzel a címmel hirdette meg a Heves me­gyei Tanácsi Építőipari Vál­lalat a szocialista brigádok vetélkedőjét, melynek — « kétfordulós elődöntőt követő — döntőjét ma délelőtt ren­dezik meg a vállalat szék­házában. [színház Egerben este 7 érakor: GÁLAEST Bérletszünet Memm A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és e Heves megyei Tanára napilapja Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó ViUalat. Felelős kiadós DR. NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — Eger. Beloiannisz a. S. 8301 (Pis 23) Telefont 13-644: Gyöngyös. Rózsa o. 1. 3200 Telefon 11-697; Hatvan, Kossuth tét a. 3000 (városi tanács épülete). Telefon: 10-21. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz n. 3. 3301 (Pf-t 23) Telefon: 13-381 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 20.— Ft Előfizethető • hfrbtpbézbesftő postahivataloknál ég kézbesítőknél. — Indexi 30063 — Bével nyomda egri gyáregysége, vj—

Next

/
Thumbnails
Contents