Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-25 / 252. szám
Iránytű az önműveléshez Merre tart a pedagógus-továbbképzés? Október 24—novaber 25.: Clszí megyei könyvhetek Az utolsó éves főiskolaié« egyetemi hallgatók a sikeres államvizsga után átveszik az annyira várt, az oly nagyra tartott diplomát, s többségük tanítóként, tanárként katedrára is áll és hivatásérzettől vezérelve tevékenykedik. A nevelés, az oktatás a legfőbb teendő;ük. ám emellett any- nyi más megbízatást illik euogadni. Fokozatosan igen lekötött emberekké válnak. Nincs idejük, türelmük ahhoz — kivétel persze akad —. hogy ismereteiket gyarapítsák. s lépést tartsanak a tudományok gyors fejlődésével. az új eredmények sorát produkáló pedagógiai kutatásokkal Elszürkülnének, elfásulnának. megelégednének a kevéssel. Épp ezért kínálnak számukra iránvtnt a tájékozódáshoz. Méghozzá szervezett formában. Nem kötelező A régi gyakorlatra jól emlékeznek az idősebbek. Hallgatták az előadót, akinek átlagos szintű felkészültségét ismerték. Ültek, unatkoztak, bosszankodtak, s közben így morfondíroztak: „Miatta utaztunk ide, de semmi újat nem mond, csak a szakkönyvekből kiollózott fejezeteket tolmácsolja inkább rosszul, mint tűrhetően. Olvasni mi is tudunk, megtehetjük otthon, kényelmes körülmények között. „Ettől függetlenül maradtak, mert így írták elő számunkra, s ki szereti a kellemetlenségeket, ki óhajtja, hogy felruházzák az egyénieskedő jelzővel. Azt hiszem, nem kell bizonygatni, hogy ezek a rendezvények jóformán semmit sem értek, legfeljebb határozott ellenszenvet váltottak ki. Sajnos ilyenek voltak a kötelező tantestületi összejövetelek is, amikor az igazgató szinte diákként kezelte kartársait, s majdhogy leckeszerűen kérte tőlük számon az anyagot. S azok a vitának kikiáltott semmitmondó hozzászólások. Mindenki gyorsan megnyilatkozott, mert ezután békén hagyták, akár diszkréten szundikálhatott is. Mindezt azért említjük, hogy érzékeltessük azt a fejlődést, ami az elmúlt két évtized során e téren is kibontakozott. A szerteágazó munkát a megyei művelődés. ügvi osztályok irányításával működő pedagógus-tovább, képző kabinetek fogják ösz- sze. Ajánlatuk — ez jellemző a Heves megyeiekre is — változatos, s ebből ki-ki a neki leginkább tetszőt választhatja. Utasítás, kényszer nélkül, belső igénytől vezérelve. Számos jelentkező Nézzük az előbb említett gazdag „étlapot”! A legnépszerűbbek a kétesztendős, komplex, gyakorlati szemináriumok. Az ide pályázókat nemcsak a szaktudományok berkeiben kalauzolják el, hanem ideológiai-politikai látókörük is szélesedik, sőt, a neveléstudományi és a pszichológiai tudnivalókat is elsajátíthatják. Kétségkívül vonzó az összetett jelleg, s az is, hogy a résztvevők megkapják — ezt a Megyei Könyvtár munkatársai állítják össze — a szakirodalom jegyzékét. Ráadásul a tanulmányok végeztével minősített bizonyítványt kapnak, azaz úgy érzik: nem dolgoztak hiába, igyekezetüket érdem szerint méltatták, s erről iskolájukat is értesítették. Más kérdés viszont az, hogv ez az okmány mennyit ér. Ügy illene — és sok helyütt ez a szokás —, ha a direktorok figyelembe vennék a szorgalmat, s a rendkívüli előléptetésekkor, a jutalmazásokkor ezeket a többre törekvő kollégákat részesítenék előnyben. Sajnos erre nincs rendelkezés, s így nem mindenütt élnek ezzel az ösztönző lehetőséggel. Ezt joggal nehezményezik az érdekeltek. Mindenképp javítaná a nevelők közérzetét, ha ebben az ügyben egyértelmű intézkedés születne. Meg kell jegyezni — s ez nagyon lényeges — az oktatás magas színvonalú. Az előadók egyetemi, főiskolai tanárok — az utóbbiak ' főként az egriek közül kerülnek ki — a téma avatott ismerői. Űj és dicséretes jelenség az, hogy a kabinet alkalmazottai ott lesznek a foglalkozásokon, s összegyűjtik a tapasztalatokat, azért, hogy a jövőben még sikeresebben oldhassák meg a képzést. A speciális kurzusok egyévesek: itt kizárólag a szakmai elmélyülés a cél. Minősítés nincs, ezt a részvételt igazoló okmány nelyettesíti. Ezzel azonban korántsem zárult a kör. Gondoskodnak az igazgatók felkészítéséről, esztendőnként egyszer tantárgypedagógiai napokat rendeznek, szervezik az ideológiai konferenciákat, megindították az új tantervekre alapozó, azokat feldolgozó tanfolyamokat. Évente kilencszáz embert mozgósítanak, s ez bizony komoly feladat. Annál inkább, mert meglehetősen mostoha körülmények között — az intézmény albérletben szorong a Dobó István Gimnázium és Erdészeti Szak- középiskolában — tevékenykednek. Ennek ellenére — s ez országos jelenség — keresik az új, az eddiginél hatékonyabb módszereket. Merre tovább? Kell is ez, ugyanis ma sincs minden rendben. Sok még az iskolás vonás az egyéniség kibontakozását megbéklyózó, számon kérő jelleg. Ez egy kissé sérti az önérzetet, s megnyirbálja a vál 1 alkoz ókedvet. Eddig — ki tudja miért? — lebecsülték az önképzést, s a mindennapok során szinte egyáltalán nem alapoztak erre. Vaskos hiba ez, mert felsőfokú végzettségűek ről van szó, akikben nemcsak él önmaguk pallérozásának vágya, hanem képesek is arra, hogy néhány tanács birtokában önállóan is boldoguljanak. Nem kell folyvást berendelni őket, ha megkapják a témát és az azzal kapcsolatos bibliográfiát, akkor egyedül is sokra mennek. Nos, — igaz, kissé késve — most már ebbe az irányba halad a gyakorlat. Igaz, bizonytalankodva, tapogatózva, de csak előbbre lépnek. A vezetők számára hirdetett egyesztendős programban már — mint Várhelyi Istvánnétól, a kabinet vezetőjétől megtudtuk ' — érvényesülnek a helyes, a jövőt jelző elvek. A rajtkor megkapják — választhatnak is — a záró dolgozat tárnáját, s a tanulmányozásra szánt anyagot. Csak néhányszor kell összejönniük, a többi időt otthon tölthetiK a könyvek mellett. Tudásukról majd a vizsgán adnak számot. Ez olcsó és ígéretes megoldás. Érdemes lenne alkalmazását szélesíteni, mert a siker biztos fedezete az jönbecslés és az önszorgalom. Folynak az országos távoktatási kísérletek. Ennek résztvevői hozzájutnak az előre elkészített magnófelvételekhez, diasorozatokhoz, a megtanulandó művekhez. Negyedévenként konzultációkra hívják őket, s a tanfolyam végén mérlegelik tudásukat. Jó ötlet ez, ésak a kivitelezés kerül majd meglehetősen sokba. Két példát említettünk, érdemes megjegyezni, mert az útkeresés mérföldkövei. Ügy hírlik: hamarosan megjelenik az a miniszteri rendelet, amely új alapokra helyezi a továbbképzés rendszerét. Bízunk abban, hogy ez az egyén önállóságára számító változatokat szab meg, ugyanis ezeket készségesen elfogadják. Ha így lesz, akkor a felnövekvő nemzedéket a jelenleginél is felkészültebb pedagógusgárda neveli majd arra, hogy ne elégedjen meg pillanatnyi tudásával, hanem folyvást gyarapítsa azt. Pécsi István Az elmúlt esztendőben mintegy nyolcmillió forint értékű könyv talált gazdára a megye szövetkezeti köny- vestv>’tjaiban. Ez bizony nem csekély összeg. különösen akkor nem, ha számításba vesszük, hogy a több ezer kötet nagyobb részét a falvak lakói vásárolták, nem utolsósorban a szövetkezetek jó propagandamunkájának eredményeképpen. A MÉSZÖV irányításával, a KISZ, a Hazafias Népfront, a TIT és a Megyei Könyvtár közreműködésével — mint már hírül adtuk — az idén ismét megrendezték a már hagyományos őszi megyei könyvheteket. A programsorozat megnyitójára. — amelyen többek közt jelen volt Budai Sándor, a hevesi járási pártbizottság osztályvezetője is — kedden délelőtt került sor Hevesen, a járási pártbizottságon, ahol Berecz Géza, a MÉSZÖV titkárhelyettese mondott beszédet. A megnyitó rendezvény egyben író—olvasó találkozó is volt, hiszen az egybegyűltek ez alkalommal megismerkedhettek Jókai Anna írónővel és Baranyi Ferenc költővel, akiknek írásait Merényi Judit előadóművész és Szersén Gyula színművész tolmácsolta. Az őszi megyei könyvhetek a továbbiakban is gazdag' programot kínál. A falvak eseménynaptárában e napokon újabb író—olvasó találkozók, ankétok, kiállítások szerepelnek, van- ahol bált, könyvtombolát hirdettek ez alkalomból. November 19-én Egerben kerül sor a már szintén hagyományos szavalóversenyre, melyen diákok és dolgozó fiatalok vesznek részt. A megyei záróprogramot: a harmadik szövetkezeti olvasótábort november 20-tól 25-ig Felsőtárkányban rendezik meg. ahol is mintegy félszáz fiatal számára tartanak ismeretterjesztő előadásokat, beszélgetéseket, klubfoglalkozásokat. A béke forradalma 3. Őszirózsás katonasapkák T isza István tehát — láttuk — elismerte a háborús vereséget. Ha ezek után valaki azt gondolja- hogy ebből akár ő, akár a korabeli politikai vezető rétegek levonták a szükséges következtetéseket, hát az nagyot téved. Mintha mi sem történ volna, folytatták a meddi közjogi-parlamenti játékokat, miközben a politikailag legaktívabb, a jövőt és a lakosság többségét jelentő osztályok, rétegek és szervezetek — a munkásság, a parasztság, a nemzetiségek, a progresszív értelmiség és pártjaik — nem. vagy alig képviseltették magukat az illusztris testületben. A területi integritás, sőt megnagyobbodás, s az ország feletti örökölt és legalábbis istentől származtatott uralom bűvkörében élve az uralkodó osztályok egyszerűen nem vettek tudomást az elkerülhetetlen végről. A demokratikus. antantbarát pártok, a Károlyi-párt, a radikális párt és a szociáldemokrata párt rosszul értelmezett lo. jalitáséval, a legalitáshoz való görcsös ragaszkodásával, egyszóval tragikus tétlenségével alkalmatlan volt az események irányítására. Pedig a tömegek és az események igencsak igényelték volna a tudatos és határozott vezetést. Még Huszár Károly, a későbbi ellenforradalmi miniszterelnök is észrevette az SZDP-kong- resszusról jőve, hogy >,elérkeztünk a tizenkettedik órához! A magyar demokrácia r/» erői Az előbb említett három politikai szervezet közül a Károlyi-párt, teljes nevén a Függetlenségi és 48-as Párt a parlamentben jelentékte0% MEmicSa vuaBScSt 1978. október 25., szerda lennek látszó csoport völ; azonban függetlenségi, demokratikus és szociális programja, vezetőjének, Károlyi Mihálynak személye, s mindenekelőtt feltétlen bókesür- getése és antantbarátsága a megoldás egyfajta ki útját kínálta az átlagembereknek. Károlyiék naiv bizalma az antant demokratizmusában, az úgynevezett wilsoni elvekben, illetve azoknak sajátos értelmezésében a sok- nemzetiségű Magyarország átmentésének megalapozatlan reményét kellették a tömegekben. Ugyanakkor — ahogy a kézikönyv írja — „a Károlyi-párt nacionalizmussal átszőtt pacifista programja a bajba jutott rendszer megváltoztatására, gyökeres átalakítására, de egyben átmentésére is irányult.” Vezetői — Hoch János kőbányai plébános, Lovászy Márton, Batthyány Tivadar, Búza Barna és mások — a hagyományos politikai vezető rétegeknek a háborúban nem kompromitálódott képviselői közül kerültek ki, s így a párt alkalmasnak látszott egyfajta hídszerep betöltésére. A Jászi Oszkár vezette polgári radikálisok — Szende Pál. Braun Róbert, Bíró Lajos, Purjesz Lajos és mások — szűkkörű és elszigetelt értelmiségi vitaklubból emelkedtek váratlanul az események élvonalába. Az igen magas színvonalú korabeli baloldali értelmiségi elittel, a Társadalomtudományi Társasággal, a Galilei Körrel, a Vasárnapi Körrel, Szabó Elvinnel. Adyval és a Nyugattal való bensőséges kapcsolataiknak vonzása mellett főként demokratikus nemzetiségi programjuk további korszerűsítésével számíthattak volna sikerre egv más szituációban. Ám ők is — Károlyihoz hasonlóan — túlbecsülték az antant li.be- rális-vvilsonista lehetőségeit és céljait, és túlságosan számítottak a Monarchia élet- képességének és ütközőszerepének az antant általi további fenntartására. A rezsim demokratikus ellenzékének meghatározó ereje a magyarországi szociáldemokrata párt volt. Bár soha nem volt parlamenti párt és így a hivatalos és elismert politikai életben 1850-es megalakulása óta nem vett részt, mégis tevékenysége folytán a munkás- mozgalom rendőri kérdésből politikai kérdés lett. Még Gratz Gusztáv, a dualizmus és a forradalmak hivatalos ellenforradalmi történetírója is elismerte, hogy a tömegeket az 1905—1906-os kormányzati válság után már csak az SZDP volt képes az utcára vinni. Szervezte a munkásságot, komoly szocialista és osztályharcos nevelésben részesített generációkat, tömegeket és vezetőket képzett a forradalmaknak, a KMP-nek. A legfelsőbb vezetőség (Garami Ernő, Weltner Jakab, Buchinger Manó) kockázatokat kerülő opportunizmusa, a Peddl Gyula—Peyer Károly—Propper Sándor-féle jobboldal szakszervezeti bü- rokráciásdija békeidőben, a kezdetek idején erőgyűjtésre megfelelt, ám a döntés idején, a társadalmi forradalom pillanatában már édeskevés, sőt hátráltató volt. Az előzőeknél feltétlenül magasabb és initeüektu- álisabb szintet jelentő centrum (Garbai Sándor, Böhm Vilmos, Kunfi Zsigmond. Pogány József. Landler Jenő és Varga Jenő) is tovább differenciálódott 1918-ban: a kommunistákhoz, de a jobb- szárnyhoz is vezettek innen utak. Az SZDP, a szocialista tanok befolyása a háború idején egyre nőtt, bár a párt doktrinér és tétovázó vezetői kezéből egyre inkább a tagság tömegei felé tolódott el a kezdeményezés. Megerősödött a párt baloldali ellenzéke is, a Vágó Béla, Szántó Béla, Rudas László és Hírőseik János nevével fémjelzett csoport. Így nem Csoda, hogy 1918 októberében a szociáldemokraták voltak képesek a leghatározottabb és legérettebb követelések megfogalmazására. Az október P-i Népszavában megjelenő 10 pont (Magyarország népéhez) pártprogramja és a pár nap múlva összeülő kongresszus a baloldal további térnyerését és a radikális szociális átalakulás ígéretét hordták magukban. A górd őszi csomó megoldása Október 23-án lemondott az immár senkit és semmit nem képviselő utolsó háborús kabinet a Wekerle-kor- mány. Másnapra virradóra a három demokratikus áramlat Károlyi Mihály palotájában megalakította a Magyar Nemzeti Tanácsot. Miközben a kulisszák mögött folytak a realitásokhoz alig kapcsolódó alkudozások az új kormányról, a lojális és határozatlan Nemzeti Tanácsnak a léte mégiscsak forradalmi cselekedet volt: a parlamenten kívüli népkormány funkcióját töltötte be. ha időnként csak eszmeileg is. A tömegek öntevékenysége nagyon megnőtt. Munkástanács és katonatanács alakult, ameivek hasonlóan más. már létező „legális” szervezetekhez. csatlakoztak a Nemzeti Tanácshoz. (Voltaképpen a kettős hatalom intézménye jött létre Budapesten.) Az úgynevezett lánchíd! csatában játszott szerepétől megszeppent rendőrség is felesküdött pár nap múlva. Az utcákon állandósult a tömeg, gyűlések és felvonulások érték egymást. 29-én a nép feltörte a soroksári fegyver- raktárt és fegyverkezett. A Nemzeti Tanács munkás- funkcionárius, értelmiségi és arisztokrata gentlemenjei voltaképpen nem is tudták, mi történik a városban, vagy ha értesültek valamilyen megmozdulásról, a törvényesség jegyében, provokációtól tartva rögtön leszerelni siettek azt. Csupán a katonatanács és a forradalmi érzelmű szocialista bizalmiak. mozgalmi vezetők mutattak határozottságot, bár a felkelés megindítását ők is november 4-re tűzték ki. A forradalom hamarabbi győzelme azonban egyértelműen azt bizonyította, hogy az események menetét, nem a tétovázó vezérkarok, hanem az utca, a tömegek határozzák meg. A forradalom napja Így érkezett el október 30-a, a döntés napja. Reggel még semmi sem jelezte a fordulatot. A hangulat ugyan izgatott volt, de az üzemekben rendben megindult a munka. S aztán megérkezett — mint 1848-ban — a bécsi forradalom híre. Egyszeriben eltűntek a K-betűs, Károly királyt jelképező sapkarózsák, helyükre őszirózsa került, s áradatként vonultak az emberek az Astoriába, a Nemzeti Tanács főhadiszál. lására. Az újonnan kinevezett miniszterelnök. Hadik gróf hatalma hivatali épületére, a Sándor-palotára korlátozódott. A karhatalom vezetői — a telefonos kisasszonyok szabotál á sa miatt — képtelenek voltak utasításokat adni a különben is teljesen demoralizált és bomló csapatoknak. Felfegyverzett munkások, fegyveresen kóborló, már régebben megszökött katonák és a katonatanács tisztjei járták az utcákat, szerveztek és lelkesítettek. Gyűlt a tömeg az Astoria körül. A szé to szia tusára és a Nemzeti Tanács letartóztatására kiküldött járőrök azonnal átálltak. A tömeg később a Keletihez vonult és megakadályozta két menetszázad frontra kül. dését. „Alig van civil ember, akinek kezében ne lenne fegyver. Ki puskát, ki kardot, ki bajonettet, ki meg revolvert lóbál a kezében és élteti a forradalmat, a köztársaságot” — írja egy korabeli szemtanú. A lojalitás és legalitás illúzióihoz még jnindig ragaszkodó, Károlyi hivatalos királyi miniszterelnöki kinevezésére váró Nemzeti Tanács azonban éjjelre haza- küldi a tömeget. A tanács tagjai közül is ki hazamegy aludni, ki marad — izgulni... A szétoszló tömeg katonatagjai útközben még elfoglalják a v árasparancsnokságot. A helyzetet végül a régi rendszer gyűlölt expo. nensének, Lukachich tábornoknak az Astoria elleni utolsó, kétségbeesett és eleve eredménytelen támadása oldotta meg. A támadás visz- szaverése után a felháboro. dott munkások és katonák még az éjszaka folyamán megszállták a telefonközpontokat, a pályaudvarokat, hí. dakat, élemiszerraiktárakat, az ügyészséget. Hajnalra a forradalom éjszakáját átaludt Nemzeti Tanács arra ébredt, hogy az előző este szétszéledő tömeg újra megjelent — immár fegyveresen — a Várban, és József főherceg, a király megbízottja nem tehetett egyebet, kinevezte Károlyi Mihályt, az utca óhajtottját miniszterelnökké. „Még kora reggel volt — írja Károlyi — amikor gyalog lesétáltam a városba Az eső elállóit, a köd szétoszlott, a nap is kisütött...” Győzött a forradalom!? Dérer Miklós (Folytatjuk) Következik: 4. A Népköz- társaság
