Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-20 / 248. szám

Mkïk hisznek a dal fivaräzslaiähan... Látogatóban a húszéves káli férfikarnál A jubileumi ünnepségen remekeltek. A Bárdos-, a Bartók-, a Kodály-, a Karai-műveket úgy adták eló. hogy ízelítőt adjanak képességeik legjavá­ból. hogy megmutassák, mi­re képesek, s mennyit fej­lődtek húsz esztendő során. Csoda-e. ha a nyugdíjas és az ifjú egyaránt drukkolt, s egyikőHlk sem leplezhette lámpalázát. Megnyerő volt ez az izga­lom. hiszen a színpadról azok kémlelték a közönséget, a rendezvényre meghívott kó­rusokat. akik nem először álltak pódiumra, akik vala­mennyien hisznek a dal va­rázslatában: ök a Szövetke­zetek Bartók Béla Férfikará­nak tagjai. Vállalnék kerestetnek Az évforduló emlékezésre, visszapillantásra késztet, s nekik élményeik gazdag tár­házából van mit válogatni. Galambos László karnagy a kezdés hangulatát elevení­ti fel. — Mindig kedveltem a ze­nét. a népi muzsikát, a kö* z;ös éneklést. Mezőszemerén a pedagógiai munka mellett időt szakítottam arra. hogy hatvan lelkes emberből együttest szervezzek. Ami­kor a községbe kerültem, természetesen nem mondtam le régi szenvedélyemről. Megkerestem azokat, akik valaha hasonló hobbinak hódoltak, s addig töpreng­tünk, terveztünk, míg csak összejött a jelenlegi gárda magva. Próbálkozásunkra felfigyeltek a helybeliek, s egyre többen jelentkeztek. Ennek örültem de tudtam: a neheze még hátravan, s a további siker szinte kizáró­lag a bemutatkozáson múlik. Nem kellett szégyenkezni­ük, Először a falubeliek hall­hatták őket. s a taps. az őszinte elismerés önbizalom­mal vértezte fel a csoportot. 1960-ban már gyöngyösön adtak műsort. Egy év múlva már zászlajukat — a gyön­gyösi ruházati ktsz adomá­nyozta — avathatták. 1966- ban már arra is vállalkoz­*■ ** Próbál tak, hogy országos minősíté­sen vegyenek részt. Bronz fokozatot szereztek. SzerSe az országban Egyre több helyütt ismer­ték meg őket. Ott voltak a legrangosabb találkozókon, s mindenüt tisztességgel kép­viselték a káli színeket. Jár­tak Tokajban. Mádon. Erdő- bényén. Siófokon. Szolno­kon. Jászberényben, Kecske­méten, Mezőtúron. — Négy alkalommal a rá­dióban is szerepeltünk. Elő­ször a Somogyi nótákat ad­tuk elő. Megvolt a próba, indulhatott a felvétel. Felké­szültünk arra. hogy többször is megismételtetik. Mások mondták, hogy így szokás. Akkor lepődtünk meg iga­zán. amikor a zenei rendező közölte: kész. az első nekifu­tásra hibátlanul ment. Való­színűién ennek köszönhetők a későbbi meghívások is. Az utazgatások során szá­mos sztori született. A kar a kórus (Fotó: Szabó Sándor) dirigense ezekből említi a legjellegzetesebbet. — Tokajba vártak bennün­ket. Együtt szálltunk a vo­natra, de külön kocsit nem kaptunk, ezért szétszóród", tunk. Néhányan úgy bele­melegedtek a beszélgetésbe, hogy nem vették észre, mi­kor állt meg a szerelvény, amely aztán Nyíregyházáig vitte őket. Mindannyian ide­gesek lettünk, hiszen a le­maradt hat dalos nélkül nem mehettünk volna semmire, ök meg a Nyírség fővárosá­ban toporogtak, járművek után érdeklődtek, de senki sem vállalkozott a szállítás­ra. Kezdés előtt két perccel mégis befutottak, Ezt a sző szoros értelmében kell ven­ni. mert szaladtak a hatvan éven túliak is. A fáradtságra egyikőjük sem panaszkodott, a zsörtölődés is elmaradt: együtt örültünk a tapsnak. Kútásással kezdődött A ma már ezüstdiplomás kar gazdája a Kápolna és V’déke ÁFÉSZ, valamint a Tarnamente Ipari Szövetke­Idős emberek bete zet. Az anyagi gondokat időnként az OKISZ támoga­tása is könnyíti. Ma már íz­léses egvenruhájuk van, s nem kell folyvást garasos­kodniuk. mert a legszüksé­gesebbekre mindig futja pénzükből. Bezzeg egykori A kezdet­ben hiába kutattak mecéná­sok után. Erre utal Kozma Lajos, aki ötvennégy éve énekel. A ma hatvannyolc éves nyug­díjas ott volt a rajtnál is. — Nem keseredtünk el, el­határoztuk, ha más nem gondol ránk, hát majd segí­tünk mi magunkon. Mivel más megbízatás nem akadt, vállaltuk a kutak tisztítá­sát. Soha nem csináltuk, de hamar belejöttünk. Ké­sőbb útépítéssel kerestük meg a szükséges összeget. Ezt mindannyian természe­tesnek tartottuk, mert azt val- lottuk. hogy első a kórus ér­deke. — Minden hétfőn találko­zunk. Ha a negyven tagból — egyébként zömük terme­lő- és ipari szövetkezeti dol­gozó — néhányan hiányoz­nak. legközelebb felelősség­re vonjuk őket, hadd érez­zék: csak rendszeres felké­szüléssel boldogulhatnak. A próbákat mi kikapcsolódás­nak tekintjük, színessé teszik hétköznap j ainkat. így vélekedik Lászka Ist­ván szobafestő-mázoló is. aki húsz évével a gárda Benjá­minjának számít. — Gyöngyösön szereztem szakmunkás-bizonyítványt, s amint hazajöttem, jelentkez­tem. Valaha röplabdáztam, de a tagság kedvéért le­mondtam a sportról. Jó ér­zéssel mondhatom : nem bán­tam meg. A hangversenyt, fehér asz­tal melletti beszélgetés kö­vette. Szó esett a tervekről, elképzelésekről. A kor nem számított: mindenki fiatalos hévvel énekelt. S pihentetőül koccintottunk is. Az elkövetkező évtized sikereire. Azokkal, akik hisz­nek a dal varázslatában ... Pécsi István a közlekedésben Gyakori utcakép: idős em­ber áll a járda szélén, riadt tekintettel forgatja fejét jobbra és balra, majd egy­szer csak elindul az út túlol­dala felé. A következő pilla­natban nagy fékcsikorgással gépkocsik torlódnak tőle né­hány centiméterrel. Tavaly az 5979 gyalogoselütés közül 1688 esetben hatvan éven fe­lüli volt a baleset szenvedő részese, 915 esetben a bal­eset okozójaként. Heves me­gyében ugyanezen évben 107 idős embert ért közúti bal­eset. Ezek a számok indo­kolják, hogy a forgalomszer­vező hatóságok, a rendőrség, a társadalmi szervezetek ko­molyan foglalkozzanak a problémával, az okok- elem­zésével és a megelőző tevé­kenységgel. Az idős emberek már nem tudják felvenni mai életünk ritmusát. Mozgásuk nehézke­sebb. reflexeik lassabbak, vá­ratlan helyzetekben bizony­talankodnak, veszélyhelyzet­ben szinte megbénulnak. A gépjárművezetőknek kell te­hát vigyázni rájuk, fokozott figyelemmel, óvatos vezetés­sel. A megelőzés másik mód­ja az idős emberek felvilágo­sítása, közlekedési ismere­teik bővítése, a veszélyes he­lyek bemutatása. 1978. október 20- péntek Az Országos Közlekedés- biztonsági Tanács évekkel ezelőtt akciót kezdeménye­zett „Idős emberek hete a közlekedésben” címmel, melynek célja az idős embe­rek fokozott védelme, segíté­se. Azóta minden év őszén egy hetet e cél megvalósítá­sának szentelnek. Az ez évi rendezvénysorozatra országo­san október 20—26 között ke­rül sor. A Heves megyei Közlekedésbiztonsági Tanács is elkészítette a hét prog­ramját. Eszerint a Hazafias Népfronttal, a Vöröskereszt­tel és a szakszervezetekkel együttműködve előadásokat, filmvetítéseket, beszélgetése­ket szerveznek a szociális otthonokban, napközi ottho­nokban, nyugdíjasklubok­ban, üzemekben. Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban autóbuszos körséta során mu­tatják be számukra a na­gyobb közlekedési gócokat, a balesetveszélyes helyeket és ismertetik az ott tanúsítandó helyes közlekedési magatar­tást. A rendőri szervek az akció tartama alatt fokozott segítséget nyújtanak az idős embereknek a közlekedésben. Vállaljuk ezt a feladatot mi is, valamennyien a köz­lekedés résztvevői! Gyakorol­juk a hét során az előzékeny­séget, az udvariasságot, egy­más segítését, és váljék ez a gyakorlat az év többi heté­ben reflexszé, természetes cselekedetté, elősegítve ezzel a balesetmentes közlekedést. Dér Béla a megyei közlekedésbiztonsági tanács tagja 1927 májusának' egy szép napján Charles Lindbergh végrehajtotta híres-nevezetes óceánrepülését — New Yorkból Párizsba. Útközben egy halászhajót pillantott meg az Atlanti-Óceánon. Mi­vel pontosan meg akarta ál­lapítani. merre jár. hirtelen leereszkedett és odakiáltotta a halászoknak: — Hé. jó emberek, mer- refelé van Írország? Ügy vélem, Lindberghnek csuda szerencséje volt, azon a délelőttön. Ha ugyanis a halászok éppolyan jól iga­zodtak volna el az irányok rejtelmeiben, mint a száraz­földi lakosok többsége — akkor a híres repülő bizony valahol Polinéziában tölthet­te volna öreg napjait. Mi­vel mi — az igazat megvall­va — szinte valamennvien képtelenek vagyunk akár egy járókelőnek értelmesen elmagyarázni* hogyan juthat el a keresett helyre. NShánv évvel ezelőtt az történt, hogy a feleségemmel együtt meghívtak a baráta­ink. akik egy kis connecti- cuti faluban laktak. Telefo­non töviről hegyire elma­gyarázták az utat: — Hajtsatok egyenesen az országúton, míg csak egy emeletes szürke házat nem láttok.... Mi pedig a tervezettnél egy nappal később értünk oda, mert a szürke házas országúiról való elképzelé­sem meg a barátaink elkép­zelése között több mint há­romszáz mérföld volt a kü­lönbség. .. A dél-amerikai országok­ban viszont senki sem hasz­nál házat tájékozódási tám­pontként. Itt a dombokon van a hangsúly. Bármelyik hely ..ott van mindjárt a domb mögött, egÿ macska, ugrásnyira. senor!” Ez a macskaugrásnyi domb az­után lehet 20 mérföldre — de lehet 120 mérföldre is. Az angoloknak ezen a té_ A pofon — Tetszik tudni, én világéletemben békés természetű ember voltam. Az iskolában sem volt velem baj. a tanítóm mindig azt mondta: én vagyok a keze alatt a legcsendesehh gyerek. Katonáéknál a rajparancsnokom sokszor biztatott! Bátrabban. Fügedi! Magának megalszik a tej a szájában. — Amikor , leszereltem, egyre gyakoribb vendége lettem a kocsmának, összeverődtünk hárman-négyen cimborák,' néha verekedés is történt. Akkoriban alig múlt el szombat este, hogy elő ne került volna a bicska vagy az ólmo* bot; Egyszer, emlékszem, a cimboráim leütöttek egy szomszéd­falusi legényt. A csendőrök nyomozni kezdtek, eljöttek hoz­zánk is. Én éppen a padláson tettem-vettem, amikor az egyik csendőr azt mondta a másiknak: Ide úgyis hiába jövünk. Ez csak iszik, de a légynek sem árt — Szóval, ilyen ember voltam én, kérem. Utáltam a kötekedést, a haragot. Betöltöttem már a hatvannyolc esz­tendőt, megettem a kenyerem javát és mindössze 1cétszer voltam igazán mérges. Először akkor, amikor az apám kiza­varta a házunkból a lányt, akit szerettem. Huszonnégy esz­tendős voltam akkor. Az anyám kukoricát morzsolgatott! mi meg beszélgettünk. Ekkor jött haza az apám. Ránézett a lányra meredt, kidülledt szemmel, aztán ordítani kezdett! Kiabált, toporzékolt és sarkig nyitotta az ajtót az Eszter előtt. Én akkor sem hangoskodtam, csak dühömben galléron ragadtam az öreget és kipenderítettem a házból. — Ez már nagyon régen történt, nem is untatnám vele tovább. Inkább azt mondanám még el — ha meghallgat —; hogy miként fizetett vissza a sors azért a régi bűnért. — Karácsonyra készülődtünk. Mi ketten, a feleségemé mel a fiaméknál, a ház végi kisszobában lakunk. Az unoká­im már megszerezték a karácsonyfát is. Egyszer zörgettek! Betlehemesek. szóltam a feleségemhez, aki sietett is nekiki ajtót nyitni. Jöttek, mókáztak, ahogyan szokás. El js mentek rendjén. Egyszer került-fordult a fiam, mint akit hét ördög szállt meg. és elkezdte rázni az anyját: — Miért engedte be őket, maga vén satrafa? Látja, most felébresztették a gyereket. — Először csitítottám, szépen kértem: ne bánjon olyan gorombán az anyjával. Erre ordítani kezdett, megtáltoso­dott. Megkapta a mellemen a kabátot és pontosan úgy, mint én akkor, negyvennégy esztendővel ezelőtt az apámmal tet­tem kidobott a küszöb elé. — Nem tagadom, a fejembe szaladt a vér. elöntött a méreg. Ügy éreztem, visszatért a régi erőm. A fiam elé álltam, és ezt vágtam a szemébe: — Állj meg, fiam ! Én is eddig húztam az apámat.. ! — Aztán elcsattant a pofon. Jobban mondva a pofonok. —: Az első én adtam, a többit nekem a fiam. Amikor a földön feküdtem összerugdosott... Tegnap jöttem ki a kórházból! Agyrázkódás, bordatörés. Tárgyalás iesz majd a dologból. — Aztán, most az igazat megvallva, ezért is jöttem én! kérem szépen. Nem tetszene-e egy telefont megereszteni? A bírósághoz. Mégis, ha ilyen hivatalos helyről szólnának.. ! Mert tetszik tudni, nem haragszom én már a fiamra. A' kórházban is bent volt meglátogatni. Szóval jóravaló ember. Csak akkor! Akkor az egyszer ment el az esze. Ezt meg le­rendezzük majd keften. Csak ennyit, csupán ezt kellene megtelefonálni a tisztelt bíróságnak... Szalay István ren szintén megvannak a maguk jellemző sajátossá­gai. Ha valaki történetesen megkérdi egy falusi lakos­tól, hogyan juthat el Pope- combe-ba az — illető imi­gyen válaszol: — Hajtson végig azon az utcán, uram, a második út­elágazásig. Ott aztán álljon meg a kocsmánál — és kér­dezősködjön megint. Húsz percnyi keringés és háromszori magyarázat után pedig az ember megint ugyanazon a helyen van, ahonnan keresőútjára in­dult. A férfiak olykor szívesen dicsekednek azzal, hogy ők milyen pontos tájékoztatást tudnak nyújtani az arra rá­szorulóknak. — A negyedik közlekedési lámpánál forduljon jobbra — magyarázza az ilyen szerzet —, menjen két és egynegyed mérföldet egyenesen, ott forduljon balra, aztán hajt­son megint csak egyenesen 840 yardot, ott meg 76 fokos szögben kanyarodjon be. Hatvanöt másodpercig egye­nesen haladjon, feltéve, ha óránkénti 45 mérföldes se­bességgel hajt... Tekintettel kell lenni ar­ra, hogy az ilyesféle túlzott pontosság nem visz jóra. Miközben ugyanis az ember a mérföldeket. a yardokat meg a fokokat és a másod­perceket. számlólsatja — ma­ga is baleset tőszomszédsá­gába kerülhet, alig néhány hüvelykkel kerüli el a ha­lált ... Még valamit. Az emberek rendszerint el sem tudják képzelni, hogy valaki ne is­merje azt, ami az ő sze­mükben teljesen nyilvánva­ló. A falusi lakos, amikor kioktatja a városi autóveze­tőt, okvetlenül így magya­ráz neki: — Hajtson csak egyenesen addig a kölestábláig ... A városi lakos azonban képtelen megkülönböztetni a kölestáblát például a búza­táblától, és ezért mivel res- telli bevallani roppant tu­datlanságát, isten tudja, ho­vá vetődik el. Még egy megfigyelés. A férfi inkább száz mérföldet hajt feleslegesen. mintsem megkérdezze az utat egy já­rókelőtől. Ebben különbözik a feleségétől, aki nem hisz egyetlen útjelző táblában sem és inkább a járókelők­től kérdezősködik. Teszi pe­dig azért, mert szentül hi­szi, hogy mindenki más töb­bet tud az ő férjecskéjénél. Amikor befejezem az út­baigazítás művészetéről szóló rövidke karcolatomat, ezzel a felhívással fordulok a nyájas olvasóhoz: ha valaki netán nehezen megtalálható helyen lakik és el kell magyaráznia embertársának, hogyan jut­hat el oda — akkor előre próbálja ki a mondókáját. Stílusa pofonegyszerű és kristálytiszta legyen. Ismer­tetését ne zsúfolja tele dom­bokkal, szürke házakkal, lá­bakkal. mérföldekkel meg fokokkal. Ha meg minden kötél sza­kad. annak a farmernek a tanácsát kövesse, aki fele­ségemnek arra a kérdésére, hogyan jutunk el a tóhoz — lakonikus tömörséggel így válaszolt : — Maguk úgysem találják meg .... (Gellért György fordítása). _

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents