Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-18 / 246. szám
A Forró siker a berlini szimfonikusok egri koncertjén Az európai zeneélet egyik reprezentánsa, a Berlini Szimfonikusok Zenekara vendégszerepeit Günther Herbig vezényletével, az egri Gárdonyi Géza Színházban, az Országos Filharmónia bérletsorozatának keretében. A műsort Haydn D-dúr szimfóniája nyitotta meg. A rohraui bognármester fiából lett világhírű komponista egész életművének középpontjában a vonósnégyesek mellett, elsősorban a szimfóniák álltak, ö alakította ki a mai értelemben vett szimfónia formáját. Az est folyamán egy egészen korai mű hangzott el, amely magán viseld az útkeresés jegyeit, az általunk megszokott 4 tétel helyett, csupán 3 tételes és a befejező tétel itt még a menüett. Szellemes, gáláns, könnyed muzsika ez, melyhez egészséges, üde népi hangvétel párosul. Mindez kitűnően érvényesült a zenekar előadásában, stílusosan, részletfinomságokban gazdagon szólaltatták meg a müvet. A nyugodt és kiegyensúlyozott klasszikus zene világából szokatlan volt egyszeriben a XX. század modern hangzásaiba csöppenni, de ez a kontraszt jól kiemelte Igor Stravinsky Hegedűversenyének modernségét, maiságát. Izgatott vibrálása, aszimmetrikus ritmusok tobzódása, sokszor brutálisnak tűnő hangszerelési effektusai, mintha a mai élet lüktetését tükröznék. Az 1971-ben elhunyt orosz származású zeneszerző már életében sok port kevert maga körül, műveivel hol megbotránkoztatta, hol fellelkesítette híveit és ellenfeleit , egyformán. „Zenéje összefoglalása mindannak, amit a század zenéje produkált: kromatikának és súlypont nélküli ritmikának és merev osztinátónak, szín- varázsnak és hangzásbeli ökonómiának, Bach-hatásnak és jazz-őrületnek. impresszionizmusnak és harmonikus szigorúságnak, archaizálás- nak és dodekafóniának ...” — állapítják meg róla. Az elhangzott Hegedűversenye az úgynevezett „neoklasszikus” korszakából való, előadása — mint általában a modern hangvételű művek — komoly felkészültséget követel meg előadóitól. Christian Funke hegedűművész fölényes biztonsággal, 197«. okiouer lt», szeré» briliáns technikával oldotta meg feladatát, játékában könnyednek, természetesnek hatott a rendkívüli nehéz mű tolmácsolása. A hangversenyt Csajkovszkij VI. szimfóniája, az úgynevezett „Patetique” szimfónia zárta. A sikerei csúcsán levő nagy orosz zeneköltő hattyúdala ez, melyben mintha megérezné közelgő halálát, megrendítő szenvedéllyel búcsúzik az élettől. A műből sugárzik a fájdalmas hangulatú expresszív dallamosság, mely rabul ejti a hallgató érzés világát. Kivétel a III. tétele, amely az életerő utolsó, vakító erejű fellobbanása egy sziporkázó- an pompás, vérpezsdítő induló formájában kiteljesedve. A zárótételben elfogy a lendület, az erő, bár még orkánszerűen zúg fel még egyszer az élni akarás vágya, végül mégis győzedelmeskedik a vég. A mélyvonósok egyre halkuló játékán át halljuk a nagybőgő pizziká- tóit, mint a szív utolsó dobogásait, mely egyre ritkulva csendben hal el... Nagy élmény volt ez a hangverseny. Főszereplője kétségkívül a zenekar, amely eredetileg 120 tagú, ám a kis színpadon nem tudtak mindnyájan elhelyezkedni, így bizony csak megfogyatkozva léphettek pódiumra. A zenekar tagjai amellett, hogy hangszereiknek kitűnő mesterei, rendkívül fegyelmezetten, koncentráltan játszottak. ugyanakkor ez az átgondolt, tudatos muzsikálásuk egy bizonyos belső feszültséget, meggyőző művészi átéltséget is tükrözött. Amikor a zenekart dicsérjük, egyben a karmester, Günther Herbig munkáját is méltatjuk, hiszen az ő irányítása nélkül nem írhatnánk ilyen magas művészi teljesítményről. A műveket kitűnően és világosan értelmezte és elképzeléseit sikerült megvalósítania zenekarával, a legapróbb részletekig kidolgozta azokat, mégis egységesen meg tudta formálni. Mozdulatai, — amely olykor volt mesterére, Ka- rajanra emlékeztettek, világosak, pontosak, a zene kifejezésére törekedtek. A közönség szűnni nem akaró tapssal ünnepelte a berlini muzsikusokat, ezzel igyekezve háláját kifejezésre juttatni, a maradandó élményt nyújtó hangverseny viszonzásaként. Nagy Miklós Milyen a gvermekéíelmezés—a meine egészségügyi alapellátása ? «I Ülésezett a megyei tanács oktatási, egészségügyi és sportbizottsága Kedden délelőtt a megyei tanács tanácskozótermében Szalay Istvánnak, a bizottság elnökének vezetésével ülést tartott a megyei tanács oktatási, egészségügyi és sportbizottsága. A bizottság megtárgyalta a gyermek- élelmezés helyzetét, továbbfejlesztésének feladatait. Tájékoztatót hallgatott meg a megye egészségügyi alapellátásáról, valamint az alapvető sportágak fejlesztési irányelveinek megyei végrehajtásáról. A bizottság a megyei NEB ülésének állásfoglalása alapján is úgy döntött: javasolja a megyei tanács végrehajtó bizottságának, hogy a gyermekintézmények konyháin étkező 980 nem pedagógus felnőtt étkeztetését szüntesse meg illetve másutt oldassa meg. Ezzel némileg csökken az óvodai és napközi otthoni konyhák túlterhelése. A bizottság a jövőben fokozottabban ellenőrizni kívánja, hogy mindenütt, ahol gyermekétkeztetés folyik. a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelő étrendet alkalmazzanak. Még egyszer — de nem utoljára a gyermekélelmezésről önmagában az a tény is eredménynek számit, hogy az elmúlt négy év alatt, többször és több szinten napirendre került a gyermekélelmezés helyzete. Legutóbb — tegnap délelőtt — a megyei tanács oktatási, egészségügyi és sportbizottsága tűzte napirendre annak értékelését, csökkentek-e a gyermekélelmezéssel kapcsolatos gondjaink? Az értékelés alapján sok dologban léptünk is előbbre. Az ötödik ötéves terv végére minden olyan községben óvoda lesz, ahol a lakossága száma az ezret meghaladja. Ezekhez az óvodákhoz, és a többi korszerű új intézményhez, legyen az bölcsőde, óvoda. vagy valamilyen szintű iskola, már épülnek a konyhák, ebédlők. így némiképp csökken a gond. Határozat született arra is, hogy a felnőtt étkezők közül zárják ki azokat, akik nem is iskolákban dolgoznak. Ez a túlzsúfoltságot több mint ki- lencszázzal csökkentené, vagy ha úgy tetszik, ennyivel több gyermek kaphat ebédet ezentúl az iskolákban. Ám a végleges megoldást az hozza, ha a már meglevő, s nagyon korszerűtlen kis kapacitású konyhákat korszerűsítik, bővítik. A következő lépést ebben kell megtenni. A felmérések szerint 66 konyhát kell korszerűsíteni, bővíteni. E munkák költsége körülbelül 21 millió forint. Ehhez a községi, városi tanácsok fejlesztési alapjából, társadalmi munkából, nem tanácsi szervek hozzájárulásából 8 milliót lehet előteremteni. A hiányzó összeget — mintegy 13 millió forintot — a megyei tanács támogatásával kell biztosítani. Csak a legszükségesebb átalakításokhoz négymillióra van szükség. A feladat tehát adott. A bizottság javaslatot is készt, tett, s e javaslat az 1972. évi oktatáspolitikáról szóló párthatározatra épül, fejleszteni kell az óvodai, és főleg az óvodainál még nagyobb problémát jelentő napközi otthonos ellátást. A gyermekek száma, akiknek az iskolai napközikre szükségük van, a becslések szerint évente ezerrel nő. S ma a már meglevőknek sincs elegendő hely. A gond csak tovább növekedhet. A megye költségvetéséből nagyon sok feladatot kell megoldani, s nem könnyű a rangsorolás sem, mit előbb és mit utóbb. Ám úgy véljük — és ezt a gyermekélelmezésről szóló minden vita, felmérés, jelentés alátámasztja — ennek valahol az elsők, a legsürgősebben megoldandók között kell szerepelnie. Mert nem mindegy, hány gyermek marad ellátatlanul, s az sem, hogy az az ellátás milyen színvonalú. Huszonegymillió forint évekre elosztva is nagy pénz. De a gyermekekre áldozzuk! — deák — Katonaidőmet a mátraaljai D.-ben töltöttem (pontosabban mellette, hiszen az őrszázad egy csertölgyes dombon „feküdt”, úgy öt kilométerre a falutól.) Jó dolgom volt: tartalékos tiszt voltam, az elöljáróim „dokinak” szólítottak, és inkább haverként kezeitek, mint beosztottként. Esténként állam dó kimenőt kaptam, bátran leereszkedhettem a faluba, ott is Lénárt Mártonhoz, a leghíresebb d. -i borosgazdához, aki már a század elején it metszegette a szőlőt, ősz hajú. nagy darab ember, az arca piros, mint a kadarka. csendes, de humoros beszédű. még ma is napi három liter bort iszik meg (csakis a saját termésből, bolti bort még soha nem kóstolt) ; a pincéiében hat hordó áll. a legöregebbikben tartja az aranyérmes hárslevelűt, a borok borát. A próbán Egerben Oj bemutatóra készül az egri Gárdonyi Géza Színház. Az egri színpadon próbálják Krzysztof Chcinski .. .távollétében című színművét, amelynek szerepeit Demeter Hedvig Jászai-' díjas, Komáromi Éva, Horváth Zsuzsa, Simon György TászaiJ díjas, Ábrahám István, Csiszér András, Radó Béla és Kulcsár Imre játssza. Rendező: Orbán Tibor. A lengyel szerző művét november 9-én mutatja be az egri színház. Az előkészületek izgalmát a rendelkező próbát zavartuk meg néhány pillanatra, miközben kattant a fényképezőgép. Demeter Hedvig, Abrahám István és Simon György, a játék egyik jelenetében Kulcsár Imre, Horváth Zsuzsa és a rendező, Orbán Tibor megbeszéli a következő szituációt. j (Fotó: Szántó György) fészerbe iss becsalt egyszer, nohát. majd’ hanyatt estem, amikor megláttam azt az óriási hordót, amelyet még borkereskedő korában esi - náltatott: bizony, kényelmesen ellakhatott volna benne egy háromtagú család. (Ma már csak emléknek szolgál az üres góliát-hordó; egyszer meg akarta vásárolni a szakszövetkezet, de Márton gazda nem adta. — „Kell az még nekem, hátha megfiad- zik” — mondta.) Három hold .külteleki szőleje volt az öregnek. azt művelgette. napszámosok segítségével, hiszen egymaga már nem bírta volna, se felesége, se családja, magányos volt, akár a fészerbeli hordó. De a szőlő életben tartotta, hiszen „olyan az, mint az asszonynép, mindig törődni kell vele” ... Tavasszal kitakarítani, időben megmetszeni, sűrűn permetezni. kapálni, csonkolni, felkötözni, aztán jön a szüret a maga örömteli gond - jaival, forog a prés. kéngyertya bűzlik a hordókban, gyűlik a cefre (pálinka lesz belőle), telik a pince. kíváncsian kacsingat a lopó a falról: milyen lesz az újbor? Esténként kettesben üldögéltünk a konyhában: Márton gazda meg én. Előttünk a bor, a poharak. Beszélgettünk. Szőlőről, emberekről, katonadolgokról. — Aztán hova megy, ha leveti a mundért? — kérdezte egyszer a gazda. — Világgá — feleltem. Hamarosan leszereltem; fejest ugrottam a civil életbe (lám, mégse mentem világgá!), fővárosi emberként pergettem napjaimat, s hosz- szú évekbe telt, mire ismét D.-be vetődtem (Eger felé utaztam, kocsival: félúton gondoltam egyet, s letértem a D.-be vivő bekötő útra. Talán még megismer az öreg Lénárt, és megkínál a féltve őrzött hárslevelűből.) ... A ház üres volt, halott. Bedőlt a kerítés, burjánzóit a gaz az udvaron, az ablakok betörve, a konyhaajtó kitárva ... Beléptem a házba. A „tisztaszobá”-ban csak egy rothadó szalmazsákot találtam, a konyhában kukoricacsutkák hevertek szerte a padlón, a kamrában senkinek sem kellő lim-lo- mok: bicikligumi, néhány brikett, rozsdás dróttekercs, lyukas lavór és egy halom szőlőkaró a sarokban. A fészerbe is benyitottam. A góliát-hordó elülső falát kiverték; mintha egy kerek, végtelen folyosó bejárata előtt álltam volna, amelyen Lénárt Márton is elindult, botjával kopogva, mérgesen dörmögve mert énp abban az esztendőben kell meghalnia. amikor soha-nem Iá-' tott szüret ígérkezik. \‘
