Népújság, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-01 / 206. szám
NZB-dosszlé: ICik nem «végzik el az általános iskolát ? ' Tankötelezettségi törvény — közelről Oktatási rendszerünk eredményeire joggal lehetünk büszkék. A jól megválogatott módszereknek, a nevelők hivatásszeretetének köszönhető az, hogy diákként és felnőttként egyre többen szerzik meg az általános iskolai bizonyítványt. Az 1962-es tankötelezettségi törvény alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy elérjük a jelenlegi szintet. Kellett is ez, mert a fiatalok és a dolgozók csak a korszerű alap- műveltség birtokában szerezhetnek belépőt a szakmunkásképző intézetbe, kizárólag így fejlődhetnek 'tovább. Az is tény viszont, gondok akadnak bőven, hiszen még ma sokan nem jutnak el a nyolcadik osztályig. Róluk sem szabad megfeledkezni, velük is törődni kell, ugyanis ha idejében segítjük, ösztönözzük őket, akkor nagy részük sikerrel veheti az akadályokat. Első és legfontosabb tennivaló az okok felderítése, s csak ezután következhet a tennivalók meghatározása. Lényegében erre vállalkozott a Heves megyei Népi Ellenőrzési Bizottság, amikor vizsgálatot indított a rendelkezések végrehajtásának ellenőrzésére. A munkát Jenei Artutné, a megyei pályaválasztási intézet igazgatója vezette. A csopor tagjai tájékozódtak a megyei tanács művelődésügyi, egészségügyi és igazgatási osztályain, harminckét általános iskolában, a felügyeletet gyakorló helyi tanácsoknál, valamint öt középfokú tanintézetben. MEDDIG JUTOTTUNK? Megállapították, hogy — s ez bizony korántsem szívderítő — az elmúlt tanév~ ben a tanköteles korú fiúk, lányok. 20,1 százaléka — az országos mutató 17,7! — nem fejezte be tanulmánya- it. Ráadásul egy-egy osztályban sok a túlkoros. Az 1977/78-ra beíratott gyerekek közt egy-két évvel idősebb volt, 7.6 három vagy több esztendővel korosabb két százalék. Nem hallgathatjuk el, hogy zömük a cigány származásúak sorából toborzódott. Ezek a többségükben hátrányos helyzetű tanulók — 3752-en vannak — alkotják az alsófokű oktatási intézmények diákságának 10,3 százalékát. A sokoldalú foglalkozás első szakasza az iskolaelőkészítés. Erre — főként 1975- től — mindenütt nagy gondot fordítottak. A leghatékonyabb forma az óvodai képzés. Sajnos ebben nem részesülhet mindenki, ugyanis az igénylők egy részét — hely hiányában — el kell utasítani. Községeink harmincegy százalékában még nincs pénz arra, hogy ezeket a nehezen nélkülözhető gyermekintézményeket felépítsék. A másutt meglevőkben — különösképp a városokban — igen nagy a zsúfoltság, s ez a. helyzet akadályozza az érdemi munkát. Kétségkívül áthidaló megoldást jelentenek a különböző időtartamú — hetvenkét órás, egyéves — előkészítő tanfolyamok. Igaz, nem mindenütt könnyű helyiséget biztosítani a foglalkozások számára, ám a tapasztalatok mégis kedvezőek, mert az apróságokkal a leendő első osztályos nevelők törődnek, akiket így megszokhatnak. Épp ezért el kellene érni — még nem tartunk itt — hogy legalább ezt a formát bevezessék minden településen. AKIKRŐL NEM TUDNAK A népi ellenőrök felderítették, hogy a tanköteles korba lépők számbavétele sok helyütt nem megfelelő. Ezt a népességnyilvántartók adatai, s az iskola által szervezett felmérések alapján az egészségügyi szervek közreműködésével végzik. Az adminisztráció olykor pontatlan, ez zavarja az eligazodást, s az is tény — ez elsősorban a városokra érvényes —, hogy több tízezer kartont szinte képtelenség áttanulmányozni. A szülőket pillanatnyilag semmiféle jogszabály nem kötelezi arra. hogv a fiúkat-lányokat bejelentsék, így aztán a be- íratás csak az iskolák felhívására történik. — Ennek a fura helyzetnek következménye az, hogy jó néhá- nyan évveszteséggel kezdik meg tanulmányaikat. Ráadásul : zömük veszélyeztetett környezetből kerül ki. Ebbe nem lehet belenyugodni. A felderítésben seA Hainan Káló Úttöriáz programja Kapunyitás előtt Már nemcsak a naptár mutatja, de a borongós, hűvös időjárás is véget ért a nyár. Szeptemberben az általános iskolai diákok számára nemcsak az iskolák nyitják ki kapuikat, de erre készül a Hámán Kató Megyei Üttörő- ház is. A könnyű nyári programok, — olvasóudvar, játékudvar, úttörő strandpavilon és a legkülönfélébb táborok — helyét elfoglalják az új úttörőévre fölkészülés komolyabb órái. Ma délelőtt például a megye úttörőtanács-titkárai találkoznak, akik azzal foglalkoznak, hogyan is kell jól megtervezni csapatuk munkáját, s miként lehet az iskolában a tisztségviselőket segíteni. 18-ára azoknak a fiataloknak hirdettek programot, akik érdeklődnek az úttörővezetés iránt. Az első délután az ifik számára természetesen még az ismerkedés jegyében telik el. J.878. szeptember 1» péntek A hónap végén, 24-én kerül sor az ünnepélyes évnyitóra, amelyre a megyei szakkörök tagjait várják elsősorban. A szakkörökbe e napokban lehet jelentkezni. A pajtások ugyanúgy mint tavaly, a vegyész, a fizikus, a népművész, a linómetsző, a textilfestő csoportok közül válogathatnak. Idei újdonság viszont az Interklub, amelyet az eszperantó és az orosz levelező körből alakítanak ki, megújuló programmal, a nemzetközi gyermekév alkalmából. Az Egerben lakó pajtások jelentkezhetnek majd a könyvbarát, az ifi, a nyolcadik osztályosok és a kisdobosok klubjába, a régészeti, illetve a honismereti szakkörbe. A természetkutatás iránt érdeklődők akár tájékozódási futónak, akár csillagásznak, akár '„természetbarátnak” mehetnek. Lesz még ezenkívül népművészszakkör, fúvószenekar, báb-, fotó és íré. pi játékkor, kerámiás csoport, valamint modellező és gépjárműbarát-szakkör. Október 2-án már az Eger városiak számára is megkezdődnek a foglalkozások. gédkezhetnek az úttörők, a szülői munkaközösségek és a tanácstagok is. Ilyen kezdeményezések már vannak, de nem váltak általánossá, ezért ezt a közhasznú együttműködést mindenütt szorgalmazni kellene. MÉRLEGEN A KÉPESSÉGEK Igen sok múlik azon, hogy alaposan megvizsgálják-e a leendő tanulók képességeit, értelmi szintjét. Az iskolaérettségről szakemberek döntenek, akik a városokban hivatásuk magaslatán állnak, s ők döntik el, hogy ki kerüljön első, korrekciós, kisegítő osztályba, gyógypedagógiai vagy valamilyen speciális intézetbe. Az is előfordul, hogy egyesek továbbra is az óvodában maradnak. A megítélésben igen jelentős a megyei nevelési tanácsadó támogatása, ugyanis a tanítókat és a tanárokat a főiskolákon nem készítették fel erre a sajátos feladatra. Az áthelyező bizottság dicséretesen tevékenykedik, jó szándékuk mégsem érvényesülhet mindig. Ugyanis az apák-anyák általában húzódoznak attól, hogy kedvencük gyengébb adottságú- ak körében hozza be hátrányát. Az is tény, hogy helyhiány miatt csak kevesen részesülhetnek ebben a hathatós segítségben. SZIGOR KELLENE Nehéz a beilleszkedés, s nem könnyű az új ismeret- anyag elsajátítása, a követelményekhez való alkal- mazkődás. így aztán jó né- hányan évet vesztenek, s lemorzsolódnak. A népi ellenőrök húsz iskola nyolcéves adatait elemezték. Kimutatták, hogy az 1969/70es tanévben kezdő hétszázötven elsős közül hatszázhe- ten végezték el a nyolcadik osztályt. Ez az induló létszám 80,9 százaléka. A többség cigány származású és hátrányos helyzetű volt. Az igazolatlan hiányzás csak fokozza a meglevő bajokat. Az osztályozatlanul maradiakat a tanárok pótló foglalkozásokon készítik fel a vizsgára. A megtartást változatos pedagógiai módszerek — például differenciált oktatás — alkalmazásával érhetik el a nevelők. Természetesen a szülőket is meg kell győzniük arról, hogy ellenőrizzék gyermekeik szorgalmát Ugyanakkor a szigorról sem mondhatnak le. A tankötelezettség teljesítését nem mindenütt veszik komolyan. A tanácsoknál is hiányzik olykor a kellő erély: késve intézkednek, a tantestületet se időben tájékoztatják. Az is' hátráltató tényező, hogy a feljelentésekkor pontatlan adatokat közölnek, s ezzel lassítják az ügyintézést. Az anyagot megvitató NEB-ülés résztvevői hangsúlyozták, hogy lényeges előbbrelépést csak akkor érhetünk el, a törvényerejű rendelet előírásait csak úgy teljesíthetjük, ha a cél érdekében az eddiginél jobb együttműködés formálódik az egészség-, a gyámügyi, az igazgatási, a .művelődési szervek és az oktatási intézmények között. Érdemes volt ezt a témát vizsgálni, s az is biztató, hogy a gondos felmérés a teendőket is meghatározta. Igazán hasznossá azonban csak akkor válik, ha a cselekvés — s ez mindannyiunk érdeke — nem marad el. Pécsi István Szivárvány Több ezer kisgyermek kezdi el szeptemberben az iskolai munkát. Melyikünk ne emlékezne az iskolába lépés legelső napjára, amikor édesanyánk „felvezetett” minket a tanító néni elé? Az idők változásával — mint annyi más minden —, természetesen ezek az érzések is megváltoztak. A tegnap okos, értelmes kis óvodásaiból már szerencsére végképpen odaveszett a szorongás, a rettegés, a félelem, ök már sok mindent tudnak, túl vannak óvodai szerepléseken, és inkább kíváncsisággal, mint szorongással van tele a szivük. — Hogy hívnak? — Jancsika vagyok. — Szeretnél-e már iskolába járni? Gondolkodik, mosolyog és büszkén mondja: — Nekem már megvette anyukám az iskolatáskát is. — És mi mindén van az iskolatáskában? — Sok minden! Ceruzák, színesek, gyurmák, számoló» pálcikák. Csillognak a gyermekszemek, csordultig a szív boldogsággal. örömmel, várakozással. Anyuka szól bele a beszélgetésbe: — Ilyen gyereket maga még nem látott! Ez óvodába is szeretett járni, és még el sem kezdődött, máris oda van az iskoláért. — Hány gyermekük van? — Csak a Jancsika. — Maguk mennyien voltak testvérek? — Négyen. Tanyán éltünk. Az apám számadó juhász volt és három kilométerre volt az iskola. Én még „lovas* busszal” utaztam mindennap a tanyáról. Jancsika táskával a hátán újra megjelenik a színen éa boldogan újságolja— Én ám már számolni is tudok! És le tudom írni a nevemet. — Nagyon értelmes a gyerek — dicséri apuka és nas? puszit cuppant Jancsika arcára. — Tornászt nevelek a fiamból! Azt akarom, hogy..: — És feltétlenül tanulnia kell valamilyen zenét. Tudja! szerintem az olyan szép és nemes dolog, ha egv ember valamilyen hangszeren szépen, elfogadhatóan játszik. — Milyen hangszeren tanulsz majd, kisfiam? — Hegedűn — vágja rá a gyerek. — Feltétlenül külön rajzra kell járatni — követelődzik a nagymama. — Tessék! Itt van! Nézze meg ezt a helikoptert. Éppen a szőlőtáblákat permetezi. Vagy nézze meg ezt a strandjelenetet. De úgy képzelje el, hogy még a kezét sem fogtuk meg a gyereknek. Szerintem Jancsika őstehetség! Már az óvodában is kiállították a rajzait. Amihez tehetsége van, abban kell segíteni! Jancsika tényleg értelmes kisfiú- Sok mindent tud már á világról. Sőt! Sok mindenre büszke is. A táskáján kívül arra. hogy még meg sem kezdődött az iskola, és már is le tudta -írni a nevét. Tudja, hogy nagyszerű a hallása és elképzelhető, hogy hegedűművész lesz belőle. Nagymamától naponta százszor hallja: rajztehetség. Apja sportoló, tudja, ő sem adhatja alább... Sok minden vár tehát .Jancsikára! Tarka* szivárványt csillantanak meg előtte a szülők. Melyik szín az igazi, melyik a hamis? Ki tudja? És egyáltalán! Kellenek-e ilyen csalfa szivárványok? Szalay István tfflKSW IBWUMBEKÖT •* ——ír í. Ott áll a sarkon. Már második órája áll. Köszön az arrajáróknak, a szomszédoknak. Figyelmesen köszön, a szemükbe néz. Áll... Ebből nem sül ki semmi jó. Kérdezik, mi rossz van abban, ha az ember áll a - háza mellett a sarkon? Hát attól függ, ki az az ember. Ha a sarkon Makedón áll, akkor semmi jóra ne számítsanak. Ez biztos. Talán azért áll a sarkon a leánderágyás mellett, mert az alkalmas pillanatra vár, hogy virágot tépjen? Aligha. Nem olyan ember Makedón, hogy holmi virágokat' szedjen. A virágok nem érdeklik. De őszintén szólva, kinek is jutna eszébe leándert szedni? Utolsó dolog. Bár a leán- der színe élénk és pompás, de valahogy ragacsos és új- cipőszaga van. Nem, a mi utcánkban egyik gyerek se fog leándert szedni, még ha táblát akasztanak fölé, hogy „A virágot letépni tilos” vagÿ valami más tilalommal, akkor se. Igaz, Szűri néni meséli, hogy egy ismerőse szedett leándert. Szedett és a csokrot éjszakára az ágya mellé tette a zárt szobában. Reggel nyitják az ajtót — na tessék, Szűri néni ismerőse meghalt — megmérgezte a leánder illata. Szűri néni azt mondja, hogy ez kész borzalom. Szerintem meg, ha már akadt egy csodabogár, aki nem átallott leándert szedni, és a nyári hőségben bezárni minden ajtót, ablakot, akkor ideje volt, hogy Szűri néni ismerőse meg- mérgeződjék a leándertől. És még szerencsésen alakult, hogy ezen az éjszakán egyedül aludt a szobában. Szűri néninek ez az ismerőse semmi hasznosat nem tett volna már az életben. Tegnap, amikor Szűri néni elmesélte a történetet, mindenki előtt világos volt, de magában mindenki azt gondolta, lehet, hogy Szűri néni az egészet csak kitalálta — szeret rémtörténeteket kitalálni. Biztos unalmában találja ki őket — nagyon egyhangú a munkája. Ha egyszer elmennek a piacunkra és azt hallják, hogy valaki harsányan kiabál, nagyon harsányan — Élesztőt ! Borsot ! Citrompótlót! —, akkor tudhatják, hogy ez Szűri néni, a szomszédasszonyunk. Maguk is megértik, hogy ha az embernek egész nap harsánvan kell kiáltozni, hogy: „Élesztőt! Borsot! Citrompótlót!” — akkor még különb dolgok is eszébe jutnak. De tegnap nagyon sajnáltam Szűri nénit. Vendégségben volt Abul- faz üdét vezetőinél, és hártyát vetett az egész családnak. Abulfaz üzletvezető korábban a sintértelepen dolgozott, de elbocsátották a kutyákkal való kegyetlen bánásmód miatt. Egy időben nagyon elégedetlenkedett miatta, széltiben-hosszában panaszkodott, és azt mondta, hogy az irigy kollégák kiutálták, de később, mikor elhelyezkedett egy üzletben, lehiggadt és azóta otthon, sőt néha a ház körül is, pizsamában jár-kel. Nagy a barátság Szűri néni és Abulfaz üzletvezető családja között. Makedón azt mondja, hogy ha nincs a barátság, Szűri néni nem árulna a piacon élesztőt, borsot és citrompótlót. Nem tudná beszerezni. De biztos rosszindulatból mondja, mert Szűri néni nem fogadta föl segítségnek. Szóval tegnap nagyon sajnáltam Szűri nénit... Vetette a kártyát, Abulfaz üzletvezető családja meg ült és töprengett, mit jelenthet, hogy ..állami ház a közeljövőben”. Maga Abulfaz elsápadt és azt mondta, hogy a máj nehéz időkben az állami ház semmi jót nem jelenthet.’ Szűri néni csillapítani kezdte őket és mondta, hogy ez talán egy új üzlet lesz, a legrosszabb esetben pedig kórház. Még azt is mondta, hogy Abulfaz idegei az utóbbi időben nagyon rosszak, és ezért mindenben börtönt lát. Azt ajánlotta, hogy szedjen bró- mot — Szűri néni nagyon ért az orvostudományhoz —■, elbúcsúzott és elment. Alig zárta be Abulfaz mögötte az összes zárakat és reteszeket — későre járt —, hát hirtelen Szűri néni iszonyú kiáltásait hallja, de olyan iszonyúakat, hogy Abulfaz ereiben a vér majd megfagyott: > „Segítség!! Mentsenek meg! Meghalok!...” És így tovább ebben a szellemben. Abulfaz üzletvezető a kiáltásokra nem ment ki. Még- csak az hiányzik, hogy a rablók, akik Szűri nénit ve:~ kőztetik, vagy a kiáltásokból ítélve, gyilkolják, berontsanak a házába. Kinek van erre szüksége? Nemhiába mondja róla Makedón, hogy Abulfaz a legokosabb ember az utcánkban, és általában Makedón nagyon tiszteli. Márpedig ő ismeri az embereket. Szűri néni pedig annyira kiabált, de annyira! Meg hangosabban, mint a piacon szokott. A kiáltásaira nemcsak a mi udvarunkból csődültek össze a szomszédok, hanem az utcánk összes többi házából is. Villanyt gyújtottak. Kiderült, hogy Szűri néni a sötétben, ami az általános elsötétítés miatt volt, beleesett a kapunál a vízóra kútjába. Kihúzták. SemrrT} különös, csak a térdét börzsólto le, de egyre azt ‘ogatta, hogy belső sérülés annak. (Folytatjuk). £ «
