Népújság, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-29 / 230. szám

1 I A Borókafenyő énekkar Egerben Barátok Finnországból ,.Játszott Vejnemöjnen ujja, harsogott a hárfa húr­ja. .. ’’ Azok, akik kedden este 7 óra tájban Eger bel­városának utcáin sétáltak, ezt a dallamot hallhatták, persze nem magyar szöveg­gel. hanem — finnül. A megyeszékhely testvér­városából. Poriból érkezett finn vendégek ugyanis nalk énekszóval vonultak át a városon, a Gárdonyi Géza Színházba, ahol ezen az es­tén hangversenyt adtak. Az együttest —, amellyel Eger lakói már nem először talál­kozhattak, hiszen hétfő óta hol itt. hol ott bukkant föl a népes csport — Airi Ahl- fors, a kórus tásadalmi el­nöke így mutatta be: — Régi csoport a miénk. Az idén áprilisban ünnepel­tük fennállásának 30. évfor­dulóját, Megalakulásakor if­júsági énekkar volt. ilyen néven is szerepelt. Ahogy teltek-múltak az évek, ,,fel­nőttek” a tagok, megváltoz­tattuk a nevüket is — Bo­rókafenyőre. .. Ma is ezen a néven szerepelünk. A Kataja énekkar a Finn Népi Demokratikus Unió Pártjához tartozik. ebből azonnal kiderül, hogy tagjai­nak nagyobb része munkás. Vannak köztük fémmunká­sok. közlekedési dolgozók, textiles szakemberek, de né­hány irodai dolgozó is. Airi Ahlfors például hirdetési szakemberként dolgozik. — Bár kévésünknek van zenei előképzettsége — foly­tatja — mégis szép sikere­ket értünk el az elmúlt há­rom évtized alatt. A csoport Matti Haapanicmi Airi Ahlfors Reljo Leipistö Vuokko Sundquist (Fotó: Szabó Sándor) járt már több nemzetközi fesztiválon is így többek közt Bukarestben. Moszkvá­ban. Varsóban, Helsinkiben. Nincs gondunk az utánpót­lással sem, három éve nagy létszámú gyerekcsoportunk is működik. akiket tréfásan borókabogyóknak hívunk. — Ha valaki nálunk éne­kelni akar, elég, ha egy ki­csit jó a hallása és elfogad­ható a hangja. Még soha senkit sem utasítottunk el — kapcsolódik be a be­szélgetésbe az egyik művé­szeti vezető, Reíjo Leipistő karnagy. — Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne töreked­nénk igényes művek, igényes előadására. Csak, hogy né­hány nevet említsek, reper­toárunkban többek közt Dvorák, Sosztakovícs, Leli. tola, Schubert, Muradell és Kodály szerzeményei, fel­dolgozásai is szerepelnek. A szép feladatok nagy szor­galmat ég lelkesedést kíván­nak. Gyakorolni ugyanis, közösen, keveset tudunk. Reijo Lipistö elmondja, hogy Pori csaknem 20 kilo­méter hosszúságú város. Mi­vel a kórustagok közül so­kan három műszakban dol­goznak. s így nem tudnak az utazgatással sok időt eltöl­teni. a próbák ezért minden Kell a jó könyv - megyei döntő Egerben héten két helyszínen is foly­nak: Pori központjában és a tengerpart melletti Repo_ saariban is. A közös munkára csak a fellépéseket megelő­zően van mód. — Elég sok szereplésre nyílik alkalmunk — magya­rázza tovább. — így minden tavasszal részt veszünk a he. lyi hangversenysorozatban, nyáron szabadtéri koncer­teket adunk, föllépünk a má­jus elsejei ünnepségeken, a tartományi ünnepségeken, ezen kívül gyakran fölkér egy-egy műsorra a Népi De­mokratikus Unió. a szakszer­vezet és Pori városa is. A felsoroltakból talán kiderül, hogy kik alkotják törzskö­zösségünket, s így érthető az is. hogy sokszor énekelünk forradalmi, illetve munkás- mozgalmi dalokat a külön­böző népek dalai mellett. Minderről az egri közön­ség is meggyőződhetett, hi­szen a Gárdonyi Géza szín- házbéli hangversenyen forró taps üdvözölte a Marseillai- se-t. vagy a Volgái hajóvon­tatók dala mellett az iga­zán tüzesre, magyarosra si­került Megismerni a kanászt, vagy A juhásznak jól van dolga kezdetű magyarul éne- kelt népdalokat. Vuokko Sundquist óvodá­ban dolgozik. 1971-óta tag­ja a kórusnak. — Csak azóta énekelek, mióta sikerült a próbákat rnindkét helyszínen meg­szervezni, munkám mellett ugyanis nem tudtam volna a központba bejárni. Igaz, hív­tak egy templomi kórusba is, de ahhoz őszintén szólva nem volt kedvem. A Katájában viszont nagyon jól érzem magam. Szeretem a zenét, szeretem az éneklést, és úgy érzem, a kórusban nemcsak énektudásom, de a magam személyiségének fejlesztésé­re is van lehetőség. Matti Haapaniemi, egy háztartási gépgyár raktárosa, az egyetlen alapító tag. Ö már negyvenhárom óta éne­kel, — harminc éve felesé­gével együtt itt a Kataja énekkarban. Részt vett vala­mennyi útjukon, így joggal kérdezhetjük Bukarest, Moszkva. Varsó után, mi­lyennek látja Magyarorszá­got, milyenek az első benyo­másai? — Nehéz erről meghatott­ság nélkül beszélni, szívme- lengetőek az első élmények. Az, ahogyan és amilyen nagy barátsággal fogadtak ben­nünket. A hétfőt és a ked- dét a város megtekintésével töltöttük. Engem legjobban az a panoráma nyűgözött le, amely a várból, a csillagdá­ból, vagy akár szálláshe­lyünkről, a Leányka úti kol­légiumból tárult elénk. Eger csodálatos városkának lát­szik. Remélem, az itt lakók­nak mi sem okozunk majd csalódást az első „hivatalos” találkozáson, a ma esti kon­certen. A hangverseny előtt ehhez kívántunk a finn munkás­kórus énekeseinek sok sikert. És a siker nem is maradt eV. Németi Zsuzsa Á kitüntetés Haja őszülő, szemében érdekes, zöldes fény vibrál. — Húsz éve vagyok tanácselnök. Ennyi a rövid nacionálé, ami hozzájön, az történet, egy ember életútja, igaz valóság. Itt születtem, ebben a faluban. Apám három hold földön bíbelődött, anyám malacokat tartott, meg Libát tömött, hogy azután keserves verejtékkel, végül is a három holdacskából öt legyen. Mondom, disznót hizlaltunk, baromfink is volt szép számmal, mégis a szegény emberek kosztján éltünk —. mert sok minden jó kellett a föld árába. Mikor kijártam a hat osztályt, kisbíró lettem, aztán katona. Azon kevesek közé tartozom, akik túlélték a Don- kanyart, és aki a saját bőrén tapasztalta, saját szemével látta, közvetlen közelről a fasizmus igazi arcát. Tulajdoni képpen szerencsés ember vagyok. A felszabadulás után csa­ládot alapítottam, és korán elhalt szüleim örökébe léptem: Mielőtt a tanács megalakult, kijött hozzám a pártbi-' zottságról két elvtárs. Motorkerékpárral jöttek, porosak. fá-J radtak voltak. Emlékszem, a lugas alá ültünk beszélgetni,' és savanyú vinkót ittunk, tavalyi maradékot. Mielőtt elmen­tek, azt mondta az egyik: — Magára bíznánk a tanácsot. Elnöknek jelöltetjük. Gondolkodási időt kértem, de ők azt mondták: nem nősülés ez, hogy gondolkodni kelljen rajta. Nem mondom, jól rám szóltak, mert én házasságot kötöttem a tanácsi mun­kával, és mint jó házastárshoz illik, immár huszonnyolc esztendeje tisztességgel megférünk együtt. Szemében vibrál a zöldes fény, arcáról sugárzik a derűj az életkedv. — Tudja, nem volt könnyű- Csak az volt a szerencsém,' hogy szeretett a falu, az emberek, és hallgattak rám a nehéz időkben is. Sok vitám volt nekem kérem, az elmúlt csaknem ház-om évtized alatt ezért a faluért. Meg küzdelem is akadt szép számmal. Ha iskola, út, villany kellett, akkor felfelé alig győztem szóval, érvvel. Amikor társadalmi munkát kellett szervezni, akkor meg itthon agitáltam naphosszat. Olyan idők is voltak, amikor a törvényt szidták aa emberek énelőttem, aki pedig a törvény őre voltam. Soha nem volt gond a jelölésnél, a választáskor. Érez­tem, hogy bizalommal állnak mellettem az emberek, pedig szép számmal előfordult olyan eset is. amikor elismerő szó helyett dorgálást kaptak az arra érdemesek. Egyszer egy fiatalembert kellett elvitetnem elvonókúrá*- ra. Tűrhetetlen volt már, ahogyan a családjával bánt. össze­férhetetlen természete miatt szinte rettegett tőle a falu; Amikor megtudta a döntést, szidott, fenyegetett, legszíve­sebben elküldött volna az élők sorából. Amíg távol volt; tisztességgel gondoskodtunk a családjáról, felruháztuk, is­kolába járattuk a gyerekeket. Hazakerülése után nagy csend volt egy ideig, aztán egy szép napon bekopogott hozzám.' Egy szép faragású cigarettásdobozt, nyújtott át, és mellé csak ennyit mondott: — Köszönöm, elnök elvtárs. Nehéz hivatás a köz szolgálata, gyakran beborul, de néha kisüt a nap is, és ettől a napsütéstől boldoggá lesz az ember... Szalay István 4 A ffyß»t"s t es «zárná csapat, tagjai Nagy Gábor. Horváth Dcnesné cs Nagy Kovács János. (Fotó: Szántó György) Tíz csapat részvételével, csütörtökön délután tartot­ták meg a Kell a jó könyv... olvasópályázat megyei dön­tőjét Egerben. A könyvtárak három-három tagú képvise­lői a szovjet irodalom téma­körében mérték össze tudá­QSmüsií 1978. szeptember 29., péntek sukat. A játékos vetélkedőt Király Györgyi, a televízió munkatársa vezette. A Megyei Könyvtár olva­sótermében lezajlott döntőn a zsűri az Izzó gyöngyösi gyárának Szigma szocialista brigád csapatát minősítette a legjobbnak, s ígv az első helyezett gyöngyösiek egy­napos budapesti kirándulá­son vehetnek részt, s termé­szetesen továbbjutottak az októberben. Miskolcon meg­rendezendő területi döntőbe. 3. Hamis igazolvánnyal a Kremlben A szervezkedésre Reilly- nek könnyű volt megnyernie a Cári Tisztek Szövetségé­nek, s a régi titkosrendőr­ségnek egykori tagjait, vala­mint egyes régi ismerőseit. A szocializmus minden ren­dű és rangú ellensége sietve nyújtott segédkezet az angol kémnek. Csoportjaiba tarto­zott Csuberszkij gróf, hajó­építő mágnás —, akinek cá­ri hajóépítő vállalatánál Re- lllv 'fjű korában dolgozott — T'tgyenyics cári tábor­nok Balkov kávéháztulajdo­nos, Dagmara balett-táncos­nő, Grammatikov ügyvéd, a cári ohrana egykori titkos ügynöke. Különösen értékes segítőtársra talált Veneszlav Orlovszkijban, szintén volt ohranaügynökben, akinek si­került befurakodnia a VCSK (össz-oroszországi Rendkívü­li Bizottság) kötelékébe, s akitől hamis nyomozóiga­zolványt szerzett. Reilly— Massino ettől kezdve már mint Sidney Georgievics Re- linszkij, a pétervári VCSK bűnügyi nyomozója is bár­mikor nyugodtan igazolhatta magát. Ezzel a hamis igazolvány­nyal akkor jutott be a Kremlbe — a szovjet kor­mány időközben Moszkvába költözött, s árnyékként kö­vette a kém is —, amikor akart. Összeköttetést terem­tett néhány árulóval, akik a Vörös Hadsereg vezérkará­nak egyes titkait kezéhez juttatták. A hazaárulók persze nem Reilly mégoly vonzó egyé­niségéért cselekedtek, hanem pénzt — nem kis pénzt — vártak szolgálataik jutalmá­ul. Az angol titkosszolgálat irányításával működő szer­vezkedés céljaira több mil­lió rubelt rejtettek el Dag- mara balett-táncosnő laká­sán. A pénz azonban gyor­san fogyott, de Bruce Lock­hart gondoskodott arról, hogy soha ne ürüljön ki a titkos kassza. Hogy miként szerezte? Emlékirataiban ő maga írja le: „Számos olyan orosz (per­sze volt tőkés, birtokos, ke­reskedő, bankár. — A szerk.) akadt, akinek rejtett rubelraktára volt. Ezek csak örültek annak, ha pénzüket egy londoni kifizetésre szóló kötelezvény ellenében oda­adhatták. Hogy minden gyanút elkerüljünk, a rube­leket egy moszkvai angol cég útján gyűjtöttük össze. Ez a cég tárgyalt az oroszokkal, határozta meg az átváltási árfolyamot, s adta át a lon­doni utalványt. Minden egyes tranzakciónál hivata­los garanciát adtunk, hogy az angol cég jó a London­ban kifizetendő összegre. Az összeszedett rubeleket az amerikai főkonzulátusra vit­ték, ahol azután átadták Hicksnek, aki viszont eljut­tatta a megfelelő címzett­nek.” Hicks, aki az amerikai fő­konzulátuson dolgozott — a brit titkosszolgálat tagja volt, Reilly egyik ri’árendelt- je. Reilly így hát megfelelő anyagi fedezettel folytathat­ta üzelmeit. Es ekkor úgy látta, elérkezett a cselekvés órája; a kezében összefutó összeesküvés részvevői ké­szek aljas ellenforradalmi akciójuk végrehajtására. 1918. június 21-én Péter- várott egy szociálforradal- már terrorista meggyilkolta az Obuhov-gyár munkás­gyűléséről távozó Volo- darszkij sajtóügyi népbiz­tost. Két héttel később az „előjátékot” az első és utol­só felvonásnak kellett kö­vetnie. Színhelyül a moszk­vai Nagy Színházat válasz­tották. Itt ülésezett 1918. július 6-án az V. Össz.oroszorszégi kongresszus. A páholyokban helyet foglaló szövetséges megfigyelők sorában Bruce Lockhart is úgy tett, mint­ha feszülten figyelné a vi­tát. Pedig ő az ajtót figyel­te. .. Izgatottan várta Sidney George Reilly—Massio—Re- linszkij megérkezését. És a mesterkém belépett. Am nem valami nagy ma­gabiztosság sugárzott sápadt arcáról, amikor Lock’ irt füléhez hajolt. — Kudarc — suttogta a mesterkém az al- konzul fülébe. — Az pület körül van véve a Vörös Hadsereg katonáival... (Folytatjuk) I 4

Next

/
Thumbnails
Contents