Népújság, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-24 / 226. szám

CSENDÉLET (Fotó: Humanité Dimanche) Áz utópikus regény — giccs, művészet, vagy tudomány ? (HorH Hoffmann interjúja a .-krakkói orákulummal") Stanislaw Lem, az 56 éves lengyel író, a modern science fiction mesterének számít. 30 könyvet írt, amelyeket 32 nyelvre fordítottak le, és 8 milliós példányszámban jelen­tek meg Az NSZK-ban az utóbbi években az újabb és újabb kiadásokból egymillió példány látott napvilágot. Jan Blanski professzor, a lengyel irodalomtörténész szerint Lem „a tudományos-fantasztikum összes lehetőségeit kimerí­tette”, David Ketterer, amerikai kritikus pedig kijelentette, hogy műveiben a tudományos-fantasztikus regény „soha nem látott érettséget ért el.” Háború idején Stanislaw Lem autólakatosként dolgo­zott, és részt vett az ellenállásban. Ezután Krakkóban or­vostudományt tanult, rövid ideig nőgyógyászként tevékeny­kedett, 1950 óta pedig szabadúszó író. 1974-ben a filozófia docense lett Lengyelország régebbi fővárosának több mint 600 éves egyetemén. Feleségével, egy röntgenorvosnővel, anyósával, tízéves fiával és Bartek nevű kutyájával Krakkó külvárosában az ipari negyed kis családi házában él, ahol az év elején felkerestük. ★ — Az ön könyvei mind az öt világrészt meghódították. Japánban és Olaszországban még engedély nélkül is ki­nyomtatták őket Jules Vernéhez hasonlóan, az öregek és fiatalok egyaránt olvassák, közkedvelt a munkások és az egyetemet végzettek körében is. Hogyan magyarázza ezt a jelenséget? — Véleményem szerint a legfontosabb az, hogy az ol­vasóira lényegesen többet lehet bízni, mint a legtöbb író teszi. Kollégáim félnek attól, hogy nem fogják megérteni őket, vagy hogy az emberek túlságosan ostobák- Nekem egészen más a véleményem. Ha az olvasó észreveszi, hogy megéri az erőfeszítést, akkor meg is teszi. Ha azonban semmi olyasmi nincs, ami miatt érdemes a fejét törnie, akkor természetesen ez a kihívás hiányzik. Egy ilyenfajta irodalmi „produkció” eredménye üresjárat és unalom. Az olvasó már az első tíz oldal után tudja, mi lesz a megfejtés. — Az ön műfajában, a tudományos-fantasztikumban hogyan lehet lemérni az irodalmi értéket? Vagy másként, mit Qondol ön tulajdonképpen írás közben? — Természetesen én is gondolok valamire írás közben, sőt már előtte is. Véleményem szerint nincs elméleti elő­zetes és utólagos gondolkodás. Amikor 1949-ben megírtam első utópikus regényemet, A halál bolygóját, sohasem hit­tem. hogy még megérem az embert szállító űrhajót. Újra és újra meglep a tudomány gyors fejlődése. Ma már ter­mészetes. hogy űrjármű köröz a Föld körül, hogy az űrben négyfős űrhajós csoport dolgozik, hogy egy teherszállító űrhajó utánpótlást hoz, s hogy emberek hónapokig tevé­kenykednek Földön kívüli állomásokon. Nem tudom pontosan, honnan származnak azok az iro­dalmi elképzeléseim, amelyek hasonlítanak a bekövetkező eseményekre — részben természetesen a tudományból. Az a véleményem azonban, hogy a gondolatkísérleteket semmi­vel nem lehet kivédeni, amíg logikusak és önmagukban ellentmondásmentesek. Kitalálni meglehetősen szemérmet­lenül kell. Minden megengedett, ha elegáns, ha pontos, szellemes. — Különösen as ön műfajában azonban mégiscsak van különbség a tudósok és az írók között... — Hála Istennek! A kutatónak komolyan kell beszél­nie. mert nagy a felelőssége, én mint író azonban szemhu- nyoritva elméleteket és hipotéziseket állíthatok fel, s ez nagy lehetőség. A jövő tele van meglepetésekkel. Azért, hogy megízleltessem ezt, olyasmit is keresek, ami színtiszta abszurdum. Megpróbálom felrajzolni a jövő képét, amely a valóság és az álom, a komoly és a komolytalan keveréke. — Az ön egyik fő témája az ember kiszabadulása a ter. mészetből. Ez mennyiben technológiai, illetve ideológiai­szociológiai kérdés? — Ez a probléma akkor éleződött ki, amikor a prog­nosztika, ahogyan Nyugaton mondják, a futurológia fellé­pett a világ színpadán. Nyugaton azonban a jövőkutatás körüli kezdeti eufória egyre inkább csalódottságnak adta át helyét, mert a futurológus csoportok javaslatait az ottani kormánykörök szinte teljesen figyelmen kívül hagyták. Elő­ször azt hittem, hogy a sicence fiction támaszkodhatna a futorológusokra, később azonban meg kellett állapítanom, hogy ez hiba lenne. Mindkettőre szükség van, a jövőkutatás tudományos és irodalmi megjelenítésére is. A fantasztiku­mot azonban teljesen szabadon nem lehet kitalálni, sem a prognózist nem lehet rabszolga módra követni. Bizonyos témák, például a repülő csészealjak, a gondolatolvasás vagy űrhajósok látogatásai’őseinknél, egyszóval az egész Daniken-szféra. — Miben látja az okait a metafizikába menekülésnek? — Abban a bizonytalanságban, amelyben korunkban oly sok ember él. Abban az őrültségben, hogy az élet annál kellemesebb, minél kevesebb a tilalom. E nézet szerint akkor fogunk a paradicsomba jutni, ha minden szabad lesz. Ez kisgyermekekre emlékeztet engem, akik azt hiszik, hogy az élet csak akkor szép, ha kizárólag tortát és csokoládét ehetnek. A kitombolás civilizációja azonban nemcsak egész­ségtelen. hanem értelmetlen is, arról nem. is beszélve, hogy kimerítő és unalmas is lenne. ______. _____ H umor­SzOlgófaf Az éjszakai lokálba belép egy férfi, és ezt kérdezi a pincértől: — Voltam én itt tegnap? — Természetesen, uram. És elittam 500 zlotyt? — Igen. — Hála Istennek. Már azt hittem, hogy elvesztettem ... — Élhet az ember vakbél nélkül, doktor úr? — A beteg igen, az orvos nem. — Egy kis városkába min­dennap nagy késéssel érke­zett a vonat. Egy napon azonban néhány perccel ko­rábban jelent meg. Az egyik helybeli lakos megdicsérte a mozdonyvezetőt : — Gratulálok! Először for­dult elő az, hogy az az átko­zott vonat idő előtt érkezett meg. Hadd kínáljam meg egy cigarettával. Igazán rászol­gált! — Csak ne siessen azzal a cigarettával, uram. En nem jöttem korábban, ez még a tegnapi vonat! ŐAA/VNAAAWVAAAAAAAWVVsAAAAAAÓAiVVV ROZSA ENDRE: Fejek a Rilán (B. Ivanovnak, aki a Rila partján született) Ősz üstökű, levágott fejet ó, a Rila hányat fölvetett! Fáklyafők. a magas Naphoz szítba, súlyos vízfüst köröttük lebeg. Fakasztották szikrádzó kövek: hajuk csóvás. arcuk vak üreg — hamuvarkocs-csigáik forognak, fönnakadnak bugyborgó szemek. Oldalt nézvést: bús kérdőjelek, szemből: bősz felkiáltójelek — örvény-nyakon lökődtek föl égnek, rajtuk kérdő, kiáltó tejek. Ilorgadnának vissza — nem lehet, szót sem szólnak —ők a felelet: ó. hogy hányat görgetett a Rila szájatlan is üvöltő fejet! Mélyből bukkant fej-kísértetek, zúg visszhangzó vádjuk — értetek! Örök őrszem fönt az ős monasztir, lent a Rila vad múlttal siet... BARÄTOK WWWVWWVW^WWWWVWWWVVVWV. — Miből élsz, Pa­colai? — kérdeztem Pacolaitól. Nem is azért, mert kíváncsi voltam arra, hogy miből is él ez a Pa- colai, hanem csak azért kérdeztem meg, hogy miből él, hogy kérdezzek vala­mit. Az emberek szeretik, ha kérdezik őket, mert akkor vá­laszolhatnak is. — Meg vagyok sértődve... — Félreértettél. Nem azt kérdeztem hogy vagy, mi a gondod, bajod, ha­nem azt. hogy miből élsz? — Mondom, meg vagyok sértődve... — válaszolta Pacolai vigyorogva, és mi­után több é-kevésbé vigyorgásmentes an­nak az élete és a ke. délye, aki meg van sértve, érthető, hogy értetlenül pislogtam Pacolaira. — Mit bámulsz? Igen, abból élek és nem is rosszul, hogy meg vagyok sértőd­ve. Hogy ideologice fejezzem ki magam, kérlek, én perma­nensen sértődött em­ber vagyok, s ezért immanensen békíte- nek. Érthető, amit mondok? Miután nem volt érthető, már azt is bántam, hogy rá­szóltam Pacolaira, miszerint ő azt hi­hette, hogy tényleg érdekel az, miből is él. Mert nem érde­kelt. De most már igen. Mert hogyan lehet abból élni, sőt megélni, akár per­manensen, akár anélkül, hogy valaki Miből él Pacolai? meg van sértődve. Ez vagy ugrat en­gem, vagy... — Te, Pacolai, ug­ratsz engem ezzel a hülyeséggel? — Miért ugraszta- nálak? Egy korsó sör, s tiéd a tippem a jó élethez? Kell a jó élet, vagy nem kell? Kinek ne kellene a jó élet? Különösen, ha a hozzá vezető út mindössze egy korsó sör ára. Kell. Szere­tek jól élni. Ponto­sabban szeretnék jól élni, s ezért még ar­ra is kész vagyok, hogy megsértődjek, de még arra is. hogy Pacolaitól kapjak tippet ahhoz, ho­gyan és miért is kell egyáltalán megsér­tődni ahhoz a jó élethez. Pacolai szé­les és magabiztos moz­dulattal törölte le a sör habját a szája széléről, nagyot csuk­lóit, aztán hátradől­ve a széken, újfent rám vigyorgott. Fö­lényesen, kioktatón, de segítőn is, ez tény. — Szóval, öregem, meg kell sértődni, ez a titka az életnek. Alaposan, perma­nensen kell megsér­tődni. Amíg, öre­gem, én csendesen és szerényen tudomásul vettem, hogy felette­seim tudomásul sem veszik jó ötleteimet, amíg beletörődtem, hogy ez nem is igaz. mert tudomásul ve-, szik, csak úgy tesz­nek, mintha nem vennék tudomásul, mert így később sa­ját jó ötleteikként valósíthatják meg azokat, szóval, ad­dig a kutya se törő­dött velem. Most azonban, egy-egy éve már, hogy benyúj­tottam javaslatomat, miszerint csipeszek beszerzésével szinte az utolsó morzsáig használható a radír, s azt is kiszámol­tam, hogy ezzel mi. lyen a megtakarítás az irodaszerekből, most már jól élek... — Annyi pénzt kaptál ezért a hü­lyeségért. mint újí­tásért? — hüledez- tem. — E0V frászt — mondta tömören Pa­colai — természete­sen egy vasat sem, Hülyeség? Persze, hogy az. En talál­tam ki, hát csak tu­dom. De én akkor végre megsértődtem . és kijelentettem, hogy ennél a válla­latnál elnyomják à kezdeményező dol­T AN DÓRI DEZSŐ: Ki hinné...? (Berda József emlékének) „Ki hinné.,.?” Milyen gyakran kérdez*,, ezt. holott csak egy kis szerencse kell, és már események központja lehetünk. Egv véréi felnevelése olyan, tevékenység, mely a figyelem, ni ügyesség, a folyamatos társas viszony elviselésének — érdek nélkül! — feitesztői* Egy díszmadárral is bizonyára érdekes. Jé De amikor az ősi formák egyike, a madár mintegy Maga-A-Madár lesz emberi társsá szabadon, kifeilesztve egyéniségét, nem tenyésztés céljából, nem hasznunkra, sőt: ha évekig él. ha egy évtizedig, mi évekig mi egy évtizedig itt leszünk vele. mert a társas viszony olyan érzékenven alakult, hogy behelyettesít heteden né váltunk: és mégis, irodalomériők mondják: Mi az egv veréb...! Allatkertben mondiák: Verebet nem szoktunk felnevelni. . És így tovább Míg ezt írom. a hátamon fekszik, a miné' terepszínübb ing gallérja alatt: napok ót» rajtam ez az ing. garbót váltok inkább, had»* legyen Neki az ing egyre terepszínübb. hadé legyek egy verébnek: a Terep, mert ez nékem megtiszteltetés, hadd legyek még elevenen ,.a föld”; s itt fent mind. akikét ez a dolor illet, derűsen, intenzíven, állandóságra berendezkedve akkor is, ha nem volna „muszáj”! Vájt fülű A címbeli nyelvi formáról elsősorban azért írunk., mei i újabban egyre inkább hall­juk és olvassuk, -elsősorban ilyen szövegösszefüggések­ben; „Először meg kell di­csérnünk az énekkar tagjait vájt fülükért, finom, jó hal­lásukért” — ..A fürdőről pe­dig csak néhány vájt fülű hallott’ — „Erről az ügyről eleinte csak a vájt fülűek tudtak a városban”. Az idézett mondatokból az tűnik ki. hogy a vájt fülű nyelvi formát már átvitt ér­telemben használták a szö­vegrészietek megfogalmazói. Ugyanis az ás, kiás, kikapar jelentésváltozafoka-t is hor- dozó .váj igéből.képzett, vájt befçjezétt melléknévi ige­név àzt a válaTnit ieténtet- te, amit kivájtak, kivéstek, ' kikapartak, kitéptek, kici- báltak stb. Ezért a vájt fülű nyelvi formával eleinte azt az embert minősítették, aki­nek a füléből a fülzsirt elta- . volították. kivájták. Termé­szetesen ez a szentély, (bár jobban hallott. Ebből a je­lentéstartalomból, fejlődött ki ez áz élvöntabb haszná­lati érték: vájt fülű az a sze­mély. aki jól hall. Még tovább finomodott a vájt fülű nyelvi képiét fo­galmi tartalma, s a nyelvi, irodalmi, zenei finomságok iránt érzékeny, fogékony emberek minősítésére is al­kalmassá vált. A nagyon ki­finomult stílusérzékű és mű- értő kritikusokat is illették vele. Erről bizonykodik ez a versrészlet is: Vájt fülű! Bölcsek Köve! Nagy megér­tő!" (Somlyó György: Utó­hang a kritikushoz). Az is igaz. hogy itt kissé gunyo- roskodó mellékízt is felfe­dezhet a versolvasó. Hogy egyre többet vállalhat ma­gára a kérdéses nyelvi for­ma, arról Bóka László bi­zonykodik. Újuló világ című költeményében sajátosan formálja át a kifejezést, s ugyanakkor jelentéstartal­mához is új árnyalatot tár­sít: „Az ember mégsem téved el, mert vájt füle. meghallja már a körűié remegő lágy mikrohullámokat”. Felsorakoztatott példá­inkból az is kitűnhetett, hogy a vájt fülű használata valóban egyre inkább ter­jed. Arra azonban vigyáz­nunk kell, hogy csak olVan beszédhelyzetben és szöveg­összefüggésben éljünk vele amely biztosítja az' egyértel­mű megértést. Dr. Bakos József (Fotó.- Zeit im Bild) gozót. hogy ennél a vállalatnál nem be­csülik az embert, meg miegymás. S akkor elkezdtek vi­gasztalni, először szóban. De én nem hagytam magam. Én meg voltam sértőd­ve. és engem ilyen­kor szóval nem le­hetett békíteni. Fi­zetést. emeltek. To­vább sértődtem. Pré­mium? Az orrom még magasabbra. Külföldi kiküldetés. Ahá. hogy befogják a számat, és eltávo­lítsanak, mondtam sértődötten. Előlép­tettek. Smafu. Most megyek kéthetes Za­kopanéi ingyenes üdülésre ... Irtózta- tóan meg vagyok sértődve... .. .hallgattam száj- tátva Pacolait■ aki az ötödik korsó sör mel­lé a hatodik konya­kot itta, és rendelte­— Hát ez igen... ez aztán tényleg jó ötlet... Állom a korsó sört... Meg­éri! — A , korsót. Az egész cehhet, fiam. Te fizetsz, hogy ki­békíthessél. mert én rád is sértődött va­gyok... Nagyon — mondta Pacolai és tántorgó léptekkel, de megvető arccal távozott. Gyurkó Géza A J » I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents