Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-30 / 204. szám
A hatodik akvarellbiennáléról — egri szemmel Fecskék és gólyák Hatodik alkalommal kap otthont, teret es nyilvánosságot a Gárdonyi Géza Színház előcsarnokában az akva- rellbiennálé, a műfaj országos seregszemléje. A bienná- lé súlyát növelendő — netán mérce gyanánt is — szokás egy-egy nagy alkotónak az akvarelljeit is közönség elé vinni ilyenkor: most Szőnyi István jelentős anyaga ad bevezetőt, alaphangot ehhez a tárlathoz. Ennek a Szőnyi-alkotások- bói épített mércének a magasából szemlélve látjuk ezt a biennálét szűkszavúnak: mintha nem mindenki lenne itt jelen a mai hazai piktú- rából, akiknek e műfajban is jelentős mondanivalói lennének. Vagy a bírálóbizottság szemlélete és munkája okozta a hiányérzetet: az egyes alkotóktól két-három képet fogadtak el és ezzel korlátozták azokat a festőket, akik több munkával esetleg mélyebb hatást érhettek volna el. Dijak—méltó helyen Az odaítélt díjak nem jutottak méltatlan helyekre: a díjazott alkotások és alkotóik a művészi szemlélet és egyéniség olyan jeleit hordozzák, amikre évek óta odafigyelünk, még akkor is, ha észrevételeinkben mindig is az érzelmileg tisztázottabb, a külsőségeiben is határozottabb fogalmazást kívántuk és kívánjuk ma is. Egy rövid híradás keretében nincs mód arra, hogy a tárlat valamennyi művészéről, és alkotásáról egyenként, elmondjuk véleményünket. Néhány általános jelenséget azonban érdemes lejegyezni: egyre kisebb a geometriális figurák szerepe az akvarell- ben, elmúltak azok az idők, amikor a mértani kombinációk szélsőséges játékával kísérleteztek művészeink. Ma is akadnak, akik a ridegebb formákért lelkesednek, elképzelt és végigélt tartalmaikat mértani formák közé szorítják, nem kis leleménynyel variálva az adott és felvett formákat, de ez a felfogás, ez a fajta hatni akarás ma már levonulóban, átalakulóban van. És itt mindjárt két egri művésszel kell foglalkoznunk. Blaskó János és Nagy Ernő nem kis meglepetéssel szolgáltak azoknak, akik piktú- rájukat ismerik. A két műKészülődés Tolsztoj születésének 150. évfordulójára, a Komszomol 60. születésnapjára, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának hazai megünneplésére, szovjet vendégművészek fogadására, s országos vetélkedők végső erőpróbáira, — vagyis a Magyar— Szovjet Baráti Társaságnál nincs nyári szünnet. A mintegy másfél ezer munkahelyi és iskolatagcsoport új feladatairól a baráti társaság országos elnökségén tájékoztatták az MTI munkatársát. — Az idei esztendő igencsak bővelkedik vetélkedőkben: talán azért, mert ugrásszerűen megnőtt a fiatalok érdeklődése. A „Kell a jó könyv” olvasópályázat már eddig is több tízezer versenyzőt mozgatott meg. A klasszikus orosz és a mai szovjet irodalom jobb megismerésére ösztönző olvasópályázat iránt olyan nagy érdeklődés nyilvánult meg, hogy a rendező szervek úgy döntöttek: augusztus 31-e helyett december 31-ig meghosszabbítják a feladatlapok beküldési határidejét. A testvéri szovjet nép irodalmi örökségének legjobb ismerői állhatnak rajthoz a könyvtárakkal karöltve megjd -Míppíh a tä'&. augusztus 39., szerda vész emberi tartása, barátsága, szellemi rokonsága egy- ré mélyülőbb, egyre tartalmasabb. S ha most erre az állításra bizonyítékot keresünk, itt van a tárlaton kiállított három Blaskó-ablak és Nagy Ernőnek az Egerről alkotott három kompozíciója. A belső rend, a zártság, a formák feszes harmóniája, a színek kezelése, ahogyan a látható vonalrendek mögött egy másik, egy fénytől diktált, de homályt ft tételező másik hadrend működik — mindkét alkotónál indítéki és felfogásbéli azonosságot tételez fel. A néző felkapja a ,fejét, mennyi új és mennyi egyirányú megújulás van e két művészben és hogy most a kölcsönhatásnak egy olyan eredményét látja, amely a fejlődés érdekes irányát vetíti elénk mindkét művészt illetően. Itt nyomon követhető és fellelhető az élményt adó természeti jelenség távoli kontúrja, de feltalálható az az élmény is, amelyen át a művész átszűrte a valóság képeit és amelyen át átalakult a fény és valóság játéka azzá, amivé az alkotásban átváltozott. Kök a tárlaton A második feltűnő jelenség ezen a tárlaton, hogy ide alkotásaik legjavát, jellemzően a nők hozták. Elsőként említenénk Bikácsi Danié lát, akinek mindhárom lapja érdekes egyéniségre utal. A mosolygós férfi — talán túl a férfiúi kor magabiztosságán bemutat valami groteszket, hogy aztán a Démonok vasárnap reggel, vagy az Állat a magasban című pillanatkép meggyőzzön bennünket arról is, hogy nem ért a tartalmat a sablonoktól eltéríteni. Gábor Marianna Vil- lachi karácsonya, vagy a Nizzai parton című reflexiója ugyancsak eleven erővel hat a nézőre. Ebből a felsorolásból nem lehet kihagyni Lacza Mártát sem, aki a Hazafelé című gouache-ban, az- arcon érdekes lelki tartalmat mutat meg. Benyó Ildikó szerelmesei szerényen, de észrevehetően húzódnak meg az elmosódó formák között. Kocsis Katalin Merengője ismét egy más tartalommal járul hozzá a nők változatos vallomássorozatához. Karácsonyi Irén Tavasza mozgalmas kavarodás. Csath Annamária Szél című művével hirdetett irodalmi vetélkedőn is. Szeptember közepén kezdődnek a megyei versenyek, amelyeket egy hónap múlva a területi döntők követnek. A televízió képernyője előtt novemberben küzdenek majd a legjobbak. — Nagy várakozással tekintünk a Mojszejev együttes újabb magyarországi vendégszereplése elé. A 130 tagú művészgárdát októberben öt alkalommal köszönthetjük Budapest színpadain, s ellátogat Pécsre, Kaposvárra, Szombathelyre is. Az idén hazánkba látogat az Obrazcov Bábszínház társulata is. Más társszervekkel közösen készülünk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom • évfordulójához kapcsolódó eseménysorozatokra, a szovjet könyv, illetve a szovjet filmek ünnepi hetére. Fiatalok lesznek a főszereplői a KISZ KB-val közös vállalkozásnak, az Aurora szovjet vers- és prózamondófesztiválnak: az ifjúsági szavalóversenyek legjobbjai ezúttal a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Házában találkoznak november végén. — A tagcsoportjaink változatos programokat állítottak össze Lev Tolsztoj születésének 150. évfordulójára. Az utóbbi időben tagcsoportjaink nemcsak létszámban gyarapodtak, hanem nőtt tömegbefolyásuk, a helyi politikai életben való részvételéit Ä. egy iramlást fejez ki, András Gizella és M. Szűcs Ilona érzelmi világáról nehéz le- hántani a borongást. Mayer Berta Akvarelljén a bal szélen álló figura a visszahúzódást, rejtőzködést fejezi ki. Magányt? A díjnyertesek közül Meggyes László három munkája azonos színű és témájú. B. Mikii Ferenc Fehér párák című művét díjazták. Bráda Tibor Pánik és Küzdelem című akvarelljén drámát ad elő, egy feszített pillanatot, de mintha keresettnek tűnnék, az amit előad. Duscha- nek János Megvadult Pegazusa hihetőleg olvasmányi élmény és látvány összetevé- séből származik. Herczeg István érdeklődését örömmel nyugtázzuk: A Pár is, a Bábjáték is az erős alkotói egyéniség kifejezői. Iványi Ödön formai megoldásai, témái ismerősek, bár kétségtelen eleganciával csinálja őket. Lóránt János nagy foltokat kedvelő és a nagy foltok között apró ellenpontokként jelentkező miniatűr jelenetei itt is érdekesek, s mégis úgy érezzük, mintha ez a festészet a világ leegyszerűsítése lenne és nem is törekednék a művész a lélek bonyolultabb 'tartalmainak a kifejezésére. Weintrag er Adolf Mediterrán Jaltája mozgalmasságával hat, mint ahogyan Végvári I. János két alkotása, a Kráter szélén és a Látomás is igyekszik meghökkenteni a nézőt. Külön szín a tárlaton Újházi Péter cirkuszsorozata : a 1 figurák elevensége sajátos szemléletről és eredeti szemlélődésről vall. Cs. Pataj Mihály Kiállításon című gouache-a jó megfigyelés eredménye: ahogyan a figurák magukba hullva, zsebre dugott kézzel állnak a levegőben és az atmoszférában. arc és várható mozdulatok nélkül — beszédes elevenség. Ország tielyett terület Részértékei ellenére mintha ez az egész biennálé kevesebbet adna a vártnál. Nem mozgatja meg az országos mezőnyt, úgy, ahogyan azt egy ilyen biennálé célul tűz ki maga elé. Inkább csak a terület, az ország északi része, az itt lakó és alkotó gárda érdeklődik e rendezvény iránt. Minden bizonnyal nem szervezési kérdés ez, de jobb lenne, ha az országos mezőny szélesebb lenne itt is. Noha kiugró egyéniség nem mutatkozott, be, a biennálé mégis jó és mégis kell: a folyamat ébren tartása szükséges és arra ösztönzi a művészeket, hogy egyéni tárlataikon bizonyítsák, mennyi minden formálódik a lélek és a szellem tornácaiban. A vármúzeumot dicséret illeti a rendezés munkájáért. Farkas András Egyesek Gagrában sütkéreznek, mások Szocsiban lubickolnak, megint mások Rizsiben üdülnek. És mind ujjong: összeforrunk a természettel ! Ha viharedzettségem nem akadályozna meg abban, hogy büszkén mosolyogjak, bizony büszkén elmosolyodnék. Sőt még el is nevetném magam — a romantikus álmodozó nevetne a kispolgár ábrándjain. A természettel való igazi összeforrottságot a kockázatok keresésének romantikája jelenti. Ez az a sarokkő, amely nekünk, csavargó hegymászóknak a vezérlő csillagunk lett. Ha egy szabad percünk van, kampó a kézbe, jégcsákány a fogunk közé és KESEREGTÜNK ELEGET a szeszélyes nyár miatt, s lám: nem is alaptalanul: az idén a szokásosnál jóval előbb gyülekeznek hosszúhosszú útjuk előtt költözőmadaraink, a fecskék és a gólyák. Letelt az idejük, miként az iskolai szünidő is. Kezdődik az új tanév, amely — mióta világ a világ — most is a felsőbb iskolába lépőknek jelenti a legnagyobb izgalmat. Megkezdődik a munka az egyetemeken, főiskolákon, a középiskolákban. Ebben a tanévben 56 felsőoktatási intézményünk 104 karán 16 100 elsőéves hallgató tanul a nappali tagozaton. Ennél lényegesen magasabb a középiskolai tanulmányukat megkezdők száma: gimnáziumban 23 071-en, szakközépiskolákban kevés híján 30 ezren, míg a különféle szakmunkásképző intézetekben hozzávetőlegesen 53 ezren „debütálnak”. Érzékletes, szép fogalomátörökítés: fecskék, illetve gólyák ők is. Hosszú út előtt állnak valamennyien, amelynek kitűzött végállomása a szakma elsajátítása, az érettségi, a diploma megszerzése. Az ő kötelességük,-hogy méltóképpen fedezetéül szolgáljanak a megtervezett jövőnek, a társadalom majdani követelményeit ők elégítsék ki. Kötelességről szóltunk, holott oly. friss, ki nem élt még az öröm, amely — nézzük el nekik — a felszínes dicsekvésben — „felvettek!” — sűrűsödik. Nem, dehogy akar az újságíró ünneprontó lenni, amikor nem az átmeneti örömöt, hanem az iskolaévek befejeztéig és még azon túl is érvényes kötelességet hangsúlyozza. Van rá számos oka. Felsőoktatási intézményeinkbe 36 és fél ezer fiatal küldte el jelentkezési lapját. Ha tehát a demográfiai hullámvölgy következtében nem is alakulhatott ki a megszokott háromszoros túljelentkezés, sókan voltak így is, akik nem fogadhatták lelkesen az egyetem sajnálatos értesítését. Az természetesen jó dolog, ha több fiatal jelentkezik, mint ahányat fel tudnak venni; ez növeli a választás lehetőségét, s hozzásegít ahhoz, hogy a valóban legalkalmasabbak, legfelkészültebbek kerüljenek az egyetemekre, a főiskolákra. A felvételi vizsga: verseny, selejtező, amelynek döntője aztán már az oktatási intézményekben folyik. A jelentkezési arányok csökkenése nem járhat együtt minőségromlással, ez alapvető1 érdekünk. Más kérdés, hogy a sok fórumon vitatott, szükséges rossznak minősített felvételi ilyenkor is arra hívatott, amire máskor: értékel, pontozza a tudást. Az erkölcsi emelkedettséget, a hivatástudat mértékét csak nagyon csekély valószínűséggel előre a romantikus izgalmak keresésének kockázata felé. Csak szaggassák magukról a mohert a menyasszonyaink, csak kiabáljanak utánunk a házmesterek: „Mit visztek, fiúk, a hátizsákotokban?” — mi önfeledten törtetünk a tetőponti szögtől északnyugatra. Ahogy most visszaemlék- szem, én voltam az első. Halántékomban őrülten dobolt a vér. Tudatában voltam, hogy minden lépésnél veszély fenyeget, mert treffet indultam. Csak az igazi turista tudja, hogy ez mit jelent? Közben délután lett. „Itt az ideje — gondoltam —. hogy mindent egy lapra tegyek fel” képes kihámozni néhány óra leforgása alatt. E, reális fel- tételezést mindenkor a sikerrel pályázóknak kell bizonyítani. Tanulással, választott hivatásuk, szakmájuk minél teljesebb elsajátításával, majdan alkalmazásával. A SZAKMUNKÁSKÉPZŐ intézetbe, a szakközépiskolába avagy gimnáziumba sikerrel jelentkezettekre is új, az eddigiektől eltérő feladatok várnak. Közülük a szakmát tanulók válnak legelőbb felnőtté: három év elteltével már fizetésért dolgoznak. Kevesebben, sokkal kevesebben vannak, mint egy-két- három évvel ezelőtti társaik. S nem javulnak az arányok sem : az első évesek túlnyomó többségének fizikai dolgozók a szülei. Ismert jelenség: az értelmiségiek húzódoznak attól, hogy fiúkat, lányukat kétkezi pályára adják. Mindez összefügg a tehetség, a képesség korszerűtlen, konzervatív értelmezésével, az érvényesülésről alkotott hibás képzetekkel, a fizikai munka még ma is tapasztalható bizonyos fokú lebecsüÉs feltettem a máj pástétomot, az olajos halat, a borban pácolt izlandi heringet, hatfajta sajtot és öt kiló hetven deka kolbászt. — Csak itt, a természet lágy ölén tárul fel igazán az ember gazdagsága — filozofált Ljosa. Kesa az ajkába harapott. Kezét lassan a jégcsákány felé nyújtotta. — Ne heveskedj! — mondta szelíden Ljosa. — Majd én elosztok mindent. Aztán ültünk és hallgattunk. Volt miről hallgatnunk. Hány túrán voltunk együtt az utóbbi esztendőkben! — Ljosa, emlékszel a „D arjait szorosra”? — kérdésié halkan Kesa. lésével. Nem tudatosodik S fejekben, hogy a korábban nehéz szakmákban hihetetlen technikai fejlődés ment végbe: a kovács, a vájár, a kőműves, a pék már nem nagyapáink korának kovácsa, vájára, kőművese, pékje, FEJLŐDNEK A SZAKMÁK, s azok elsajátításának feltételei. A most iskolába lépő leendő szakembereknek azonban mitől volna viszonyítási alapjuk? Ám ha nincs is — ha szakmájuk igazi birtokosaivá kívánnak lenni — nem árt, ha érdeklődnek korábbi mivolta felől. Ismeretében hamar beláthatják, hogy értelmes célja szerint a szakmunkásképző intézmények oktatása együtt alakul társadalmi igényeinkkel: sokoldalúan kiművelt emberfőkre, s nem csupán kezekre van szükség az üzemekben, a gyárakban. Hasonlóan nőnek a követelmények a többi iskolatípusban is. Ennek eleget tenni, a kiválasztás helyességét hosz- szú távon igazolni,' ez, csakis ez adhat tartalmas örömet. — Hát te, Kesa, a „Dombaji fehérre”? — kérdezte vissza Ljosa. — A „Teber- gyini szárazra”, az „Őszé- tiai vörösre", a „Tyereki habzóra", az „Osztankinói gyümölcspálinkára”? (Márkás szovjet italkülönlegességek. — A ford.) Rázendítettünk hagyományos dalainkra, amelyek a veszély keresésének romantikus izgalmáról szólnak, Nótázásunkra innen is, onnan is előbújtak az emberek. Mi azonban gyorsan elmagyaráztuk nekik, hogy ez a mi „csillagóránk”, és nem éjszaka három óra, ahogyan ők állítják, és ha aludni akarnak, akkor tűnjenek el a turistaszállónkból, menjenek Gagrába, Szocsiba vagy Rizsibe. Aztán az Elbrusz ostromára indultunk. Minden méterért meg kellett küzde- nünk, mivel a város valamennyi italboltja már zárva volt. De mi mégis felvere- ke^tük magunkat, amennyire csak lehetett. Az utolsó, amire még emlékszem, a sajnálkozás könnyei voltak, amelyeket azokért ejtettem, akik számára ismeretlen az izgalmak romantikus keres*, sének kockázata. Oroszból fordította: 1 ItMhtnwtae j Vetélkednek az orosz irodalom kedvelői Új feladatokra készül az MSZBT Fehér Gyula fcserf lakodalmas Hatvanban Több mint 1200 nézője volt tegnap Hatvanban az Ecserl lakodalmas című összeállításnak, amit az Állami Népi Együttes mutatott be a város szabadtéri színpadán. (Fotó: Szabó Sándor)
