Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-06 / 184. szám

Együtt, egyedül Nemcsak igazságokra, fél­igazságokra, hanem statiszti­kai adatokra is rásüthető a „közhelyszerű” jelző. Ese­tünkben azonban nem any- nyira a tartalom, mint in­kább a gyakoriság szem­pontjai alapján. A világszer­te mért és elemzett válásról tanúskodó adatok alapján elmondható: íme egy "terület, ahol ott vagyunk a világ él­vonalában. Ami érdekesség lehet. Ná­lunk, a hetvenes esztendők Magyarországán, a tulajdon­képpen fiatalnak nevezhető házasok is hamar kimondják a megannyi eljárási tortúrát maga után vonó két szót: elég volt! Aztán keresetek, viszontkeresetek, tárgyalá­sok, az esetleges vagyon megosztása és ismét tiszta a kép: szabad az életét nem­régiben egymáshoz kötő em­berpár. Nem tudni pontosan, mi az oka a korai házasságok­nak és a korai válásoknak, mégis megkockáztatható: ko­rántsem egyértelműen a meggondolatlanság számlájá­ra írhatók a fiatalon felbon­tott életközösségek. Az effé­le ítélet igencsak veszélyes dolog, meglehet éppen a tar­talmat takarja el szép látvá­nyosan. Mert egy válás alig­ha választható el a házasság körülményeitől. Hangsúlyozom, fiatalokról van szó, így az egybekelés és ami tulajdonképpen fon­tosabb nála, az együttélés körülményei meglehetősen sajátosak. Mondják, s nem minden alap nélkül, hogy a család és a munkahely az a két szín­helye az emberi életnek, amely elsődlegesen befolyá­solja hangulatainkat, érzése­inket, mondhatjuk úgy is: közérzetünket. Az egyik a másikra, a másik az egyikre igencsak hatással van. Képzeljük csak el. Egy hu­szonötéves, alig egy-két esz­tendeje dolgozó fiatalember, tulajdonképpen logikusan, úgy határoz, semmi más nem hiányzik élete teljessé­géhez, csupán, hogy egybe­keljen a választott leánnyal. „Munkám van, a szüléink­nél ellakhatunk, nem lehet akadálya a boldogságunk­nak” — gondolhatja, persze korántsem ennyire fennköl- ten, ám a tartalmat tekintve mindenképpen így. A dolgok simán, szépen mennek a ma­guk útján — eljegyzés, meg­hívók, asztalfoglalás, akár­melyik, étteremben —, a ze­ne, az ünnepélyes pillanatok után aztán következik a víz­választó lényeg : együtt kell élniük egymással. És tálán, ez a legnehezebb az egész­ben. Követve a megálmodott átlagtörténetet, a kezdet még simán megy. Aligha létezik olyan földi lény, aki ne örül­ne a maga választotta új hely­zetnek. Aztán — nem -ritka­ság — valamelyiküknek ne­hézsége támad a munkahe­lyén. szorongását természet­szerűleg hazaviszi. Kérdés, fel tudja-e őt oldani a szere­tett lény? Az anyós vagy az anyósék egy-két hónap eltel­tével már korántsem olyan barátságosak, segítőkészek, mint annak előtte. íme. egy újabb helyzet, amely állás- foglalást, esetleg döntést kí­ván. Szükségként jelentkez­het az elköltözés is. csakhát hová, kihez és mennyiért? Egy jó albérlet manapság inkább főnyeremény, mint szükségmegoldást jelentő tény. És ha minden együtt van — a lakás, a megélhetést biztosító pénz, a megértés —, még akkor sem nevezhető könnyűnek a fiatalok hely­zete. Egy együttéléssel sú­lyosbított vagy inkább meg­nehezített kapcsolat képte­len rá, hogy önmagában, ön­magától szépen fejlődjék egészen a kiteljesedésig. Va­lahogy élni kell, s az élet megfelelő, az adott ember — esetünkben emberek — sze­mélyiségjegyeihez igazított minták alapján szinte lehe­tetlen. Korántsem másolás­ról, a már látottak pontos kopírozásáról ejtek én 6zót e helyütt, csupán arra utal­nék: kell lennie elképzelé­süknek az összeházasodók- nak a leendő együttes éle­tükről. Sok szó esik róla mostan­ság, hogy a mai huszonéve­sek képtelenek rá, hogy úgy éljenek, mint szüleik, nagy- szüleik. Érthetően, hiszen egészen más, esetenként homlokegyenesen ellenkező feltételek között nevelked­tek, vagy neveltettek, mint az őket megelőző generációk. Másképpen gondolkodnak, mások az igényeik minden­ben, miért éppen a házasság lenne kivétel ez alól. Ami igazán nehézzé teszi a dolgot az együttélésnél: az a minta szükségszerű hiánya. Meft a munkára, a hivatás szerete- tére a család megtaníthatja a leszármazót — az életta­pasztalatok itt sokat segíte­nek. Ám, hogy miként élhe­tő le egy boldog élet a há­zasság kötelékében, erre aligha. Itt ugyanis a gondol­kodásmód meghatározta vá­gyakról, példákról van szó. A házasságnál a fiatalok maguknak keresnek (és nem készen kapnak) mintát. Jót, avagy rosszat. És kissé rezignáltan idéz­hetünk egy másik statiszti­kai adatot is. A tapasztalatok szerint a fiatalon elváltak második életközösségére már a siker a jellemző. Malonyai Péter Az új rekord: 53 a magaslatok — ezer köbméter — Veszélyben Takarékoskodjunk a vízzel! Drága minden cseppje Ügy tűnik, állandósul a kánikula, és ha időnként kevesebb a tiszta napsütéses órák száma, hiszen ennek ellenére — vagy még inkább — fülledt meleget hoznak az augusztusi napok. Két-három ilyen kánikulai hét után a tapasztaltabbak már a víz- fogyasztásra kezdenek fi­gyelni — és erre alapos okuk van. Bizonyára sokan emlékez­nek még rá, hogy milyen forró volt tavaly a július. A Heves megyei Vízmű Vál­lalat e kérdéssel foglalkozó előadója, Kozmányi Gyula elmondta, hogy 1977-ben Egerben július 22-e volt a legmelegebb nyári nap, a megyeszékhely vízfogyasztá­sa meghaladta a rekordnak számító 52 ezer köbmétert. Mivel ekkor komoly fenn­akadásokra lehetett számí­tani, a hatóságok vízkorlat o- zást rendeltek el. — Ezen a nyáron — külö­nös tekintettel a legutóbbi és a várható további hőségre — kell-e számítanunk a múlt évihez hasonló intézkedések­re? — kérdeztük a szakem­bert. — Először is tudni kell — hangzott a válasz —, hogy a megye néhány helységében, így Nagykökényes, Kál, Szi- halom, Abasár, Visonta es Nagyréde községekben már előfordult részleges vízhiány, amikor is csúcsidőszakban, tehát a legmelegebb órák­ban a magasabban fekvő he­lyeken nem volt víz. Ami Egert illeti, itt most augusz­tus 2-án szökött legmaga­sabbra a vízfogyasztás — 53 ezer köbméter volt —, és ez­zel meg is dőlt nem nagy örömünkre, a tavalyi -ekord. Hogy vízkorlátozási intézke­déseket ennek ellenére sem kellett bevezetni, az mutat­ja, hogy tavaly óta, ha nem is sokat, de valamelyest ja­vult vízellátásunk hely­zete. Ezt a tényt természetesen elégedetten veheti tudomá­sul a város Lakossága, de en­nek ellenére kérdés, hogy nem várható-e romlás a víz­ellátásban. A szakember vé­leménye szerint —, ha csak hamarosan nem enyhül a ká­nikula —, elképzelhető, hogy ismét vízgondjai lesznek a megyeszékhelynek. Éppen ezért nagyon hasznos és aján­latos lenne, hogy külön fel­szólítás nélkül is takarékos­kodjunk a vízzel. Csak ak­kor és csak annyit használ­junk, amennyi éppen szük­séges! — Es ha ennek ellenére to­vább emelkedik a vízfogyasz­tás? — Akkor az illetékes ha­tóságok feltehetően ismét ve­korlátozó intézkedéseket zetnek be. Egerben ez talán a jelenlegi helyzetben nem nagyon várható, de Besenyő- telken, Pétervásárán, Éger- csehiben, Komlón, Pélyen és Tamamérán már probléma lehet. Ezeken a helyeken már a kapacitás maximumát el­érte a vízfogyasztás, és tai- tós meleg esetén Gyöngyösön sem lesz jobb a helyzet. A meleg, a tartós napsütés tehát, amelyet annyira vág­tunk az aratás előtt, most — önmaga túladagolásával — a másik végletbe esik át, és ezzel újabb, szintén súlyos gondokat okoz. Látszólag nem sokat tehetünk ellene, min­denképpen érdemes azonban megfogadni a szakember ta­nácsát: takarékoskodjunk a vízzel, mert ismét azok a napok járják, amikor e nél­külözhetetlen italnak drága minden cseppje. B. Kun Tihot Sátor­perspek­tíva Lányok a börzsönyi munkás-kempingben. (MTI Fotó más felvétele — Fényes — KS) ifjú. Ta­ft. Kálmán új otthona Sorsok — dossziéban A lakásban uralkodó álla­potok még a legcdzedebbb gyámhatósági ellenőröket is meglepték. Az egri másfél szobás, új lakásban minden jel arra mutatott, hogy a lakói itt töltik a legkevesebb időt. Koszos, elhanyagolt volt minden: családi fészeknek semmiképp nem nevezhető szobák, sohasem használt fürdőszoba, légypiszkos abla­kok. Ez volt az „otthona” négy apró gyermeknek, R. Kálmánnak és testvéreinek... — A 10-es iskolába járó gyermeknek a szülői munka- közösség tagjai gyűjtöttek ru­hát. Néha ők vitték cl meg­fürdetni, tízórait küldtek ne­ki, mert a szülei nem gon­doskodtak róla, s a testvérei­ről sem. Nem a gyermekek nevelése volt a fő a minden­napjaikban, hanem a kocs­majárás, az italozás — mond­ja Boly ki Andársné, a városi tanács gyámügyi főelőadója. — Erre figyelt fel a szülői munkaközösség, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi albizottság egyik tagja. A jelzésekre megindult a gépe­zet: helyszín- és családlálo. gatást tartottunk, majd sür­gősen intézkedtünk a gyer­mekek védelmében. Ma már ez az ügy is egy dosszié „tartalma”. A taná­csi irattár azonban sok ilyen dossziét őrizget. o o o Az egri városi tanács igazgatási osztálya mellett működik a már említett gyermek- és ifjúságvédelmi albizottság. Nyolc tagja van — és sajnos, rengeteg teen­dője. Ha csupán azt ragad­nánk ki a feladataik közül, hogy a gyermeküket elhagyó, az apróságokkal gondatlanul bánó szülőket jegyzőkönyvi figyelmeztetésben részesítik, máris kitelne egy hét ügyin­tézésre szánt munkaideje. A figyelmeztetés azonban a leg­több esetben hasztalan, az „ügyfelek” nem törődnek a papírra vetett vádakkal, Al- koholgözös fejjel, konok egyet nem értéssel nehéz is felfogni, miért foglalkoznak a „magánéletükkel...” De ez már nem magán­ügy, ez — sokszor hat-hét — ártatlan, s az anyu-apu ál­tal teremtett fura világot végképp nem értő gyermek életéért, jövőjéért társadalmi szintre emelt közügy. Mert amikor a mindennapi gon­doskodást. a családi meleget pótolni próbáló intézetből „kiperelt” kisgyerek a fehér köpenyes, ellenőrzést végző védőnő karjaiba rohan a „szülői házban”, s végképp nem érti, miért nem mehet el a korábban oly kedves nénivel — ez már közügy! Konkrétabban: a szomszédok ügye, a tanács ügye, a mun­kahely (ha van egyáltalán a szülőknek munkahelye) ügye. És — amennyiben a tudomására jut — a gyer­mek- és ifjúságvédelmi albi­zottság, vagy bizottság ügye. Kérdés azonban, hogy mit tehet egy ilyen bizottság? o o o Az elhanyagolt, vagy a ve­szélyeztetett gyermekek vé­delmére nem elegendő a „le­velező tagozat”. A szülők ja­va részét más úton is rá le­het és kell kényszeríteni ar­ra, hogy —, ha másként nem, akkor legalább anyagilag — gondoskodjanak a gyermek­ről. Például azzal, hogy zárt intézeti elvonókúrára köte­lezik az italozó párt. vagy feljelentik ifjúság elleni bűn­tettért. De ez már az utolsó lépés, szalmaszálnyújtás egy már-már alámerülőnek. Ám az életmentés sokszor nem azon múlik, aki a mentőövet dobja, hanem azon, aki már képtelen arra is, hogy elkap­ja.. . És hányán vannak ilyenek. A megyeszékhelyen például emelkedett — pontosan az ilyen szülők miatt — a ve­szélyeztetett kiskorúak szá­ma. A város környéki közsé­gekben, szerencsére, csökke­nést tapasztaltak a szakem­berek. Az előbbinél arra kö­vetkeztettek a miértet kereső bizottsági tagok, hogy a va. rost családok egy része er­kölcsi és nevelési szempont­ból nem tudja követni a mai kor diktálta ütemet. S ez óhatatlanul hátrányos hely­zetbe hozza a gyermeket. ^j.Nmüsá 09 u 1078. augusztus 6., vasárnap — Bejelentést szeretnék tenni. — Milyen ügyben? — Ellopták a gépkocsimat. Az ügyeletes tiszt sóhajt­va húzott maga elé egy üres papírt, s közben arra gon­dolt, hogy ebben a kellemes időben a bűnözők is clme­hetnének pihenni. Aztán a szokásos kérdések, hogy mi­lyen típusú, színű, forgalmi rendszámú személygépkocsi lett hűtlen a gazdájához, majd a körülmények ecsete- lésére is sor került. Itt egy kissé habzóvá vált a bejelen­tő. sőt halvány, majd egyre erősödő pír kezdete borítani orcáját. — Tulajdonképpen mindez úgy történt, hogy nem akartam ittasan vezetni.., — Na igen, — jegyezte meg az ügyeletes, és megtörölte hőségtől izzadó homlokát, majd egy nagy* korsó, jéghi­deg sörre gondolt. — Azonban — mutatott rá a lényegre büszkén a bejelen­Nyomozás tő T~ nem vezettem a kocsit. — En se tudnám, ha már ellopták — bólintott a tiszt. — Viszont úgy esett a do­log, hogy hazajöttem N. fa­luból, ahol dolgozom, s o kocsma elé érve megszomjaz­tam — vallotta a bejelentő. — Ez már így van — mondta szomorúan az ügye­letes. — Es akkor úgy döntöttem, hogy a közeli parkolóban ha­gyom á járművet. Aztán... mit tesz isten, annyira be­rúgtam, hogy egyszerűen nem volt képem beülni a ko­csiba. így gyalog mentem haza. Büszkén, öntudatosan pil­lantott a rendőrre, de nem kapott kitüntetést. — Es másnap nem volt meg a kocsi! — mondta sér­tődötten a bejelentő. így aztán megindult a nyo­mozás, több csatornán is. Először akta lett belőle, majd egyesek végignézték a par­kolóhelyeket, mások a meg­talált, egyelőre gazdátlan személygépkocsik adatait ha­sonlították össze a bejelentett jármű pedigréjével, ismét mások próbálták rekonstru­álni a sértettgyanús egyén útvonalát. A nevezett Kocs­mában érdeklődtek először. — Ja, a Tóni? — öblögette szórakozottan a csapos a sö­röskorsókat. — Azt már egy hónapja nem láttam. Csak nem csinált valamit? — Állítólag berúgott — mondta a nyomozó. — Ez sűrűn előfordul vele — mentegette a csapos. — De nálam már régen járt. Azonnal gyanús lett a do­log) Így kocsiba ült a détek­tív, és ellátogatott N. faluba, miközben az akta már ala­pos hízásnak indult. — Tóni kocsiját?! — kaca­gott a kis adminisztrátor. — Ne keressék. itt van az ud­varon már két napja. Ügy Le- itta magát a szerencsétlen, hogy nem engedtük beleülni, így aztán busszal ment haza szegény.., A bejelentő a zsebébe nyúlt, és zavartan dörmögte: — Elnézés... Tényleg! Itt van a buszjegy is. No, de ilyet! — Őszintén sajnálom — sóhajtott a nyomozást vezető tiszt —. hogy nem vezetett legalább tíz centit ittasan. Akkor most a nyakába varr­hatnának némi emlékeztetőt. — lgenám —- érvelt önbi­zalommal a bejelentő —. de én ittasan nem ülök a volán­hoz! Tudom, hogy mi a rend, hogy mindenkit haza várnak! — Akár négykézláb 1« — bólintott szomorúan a rendőr. I : í — kátai —• Fontos tehát, vallják a ft« zottság tagjai, hogy a lehető legnagyobb mértékben Ki­terjesszék az informât, o3 rendszerüket. Sajnos, szükség van <-á: aa egri és az Eger környéki ál­talános iskolák tanulóinak húsz százaléka hátrányos helyzetű, közülük 67 veszé­lyeztetett. Az oktatási intéz­ményekben dolgozó bizottsá­gi tagok és a pedagógusok: mindent megtesznek, hogy felrázzák a szülők lelkiisme­retét, hogy enyhítsék a gyer­mek gondjait. Az úttörőcsa­patok például — a közös kassza terhére — kirándulá­sokra, országjárásra viszik a magukra hagyott pajtásokat, a tanárok gondoskodnak az évközi korrepetálásokról, a szülői munkaközösség tagjai pedig a patronálásukról. o o o Állami gondozott... Más­ként hangzik ez a kifejtzés egy gúnyolódó kisgyermek; szájából, s megint másként, ha az aggódó felnőtt mondja. Az igazi otthon szeretetéí élvező játszótárs talán nem is érti, hogy miért görbül el e két szó hallatán a másik szája széle. A felnőtt viszont érzi, annak a gyermeknek, akit eldobtak a szülei, az ál­lam gondoskodása a mindent jelenti. Az elmúlt esztendő­ben — ismét az egri és kör­nyező községekre vonatkozz adatokat idézve — 12 csecse­mőt és 22 kiskorút kellett ál­lami gondozásba venni, ezzel az tavaly decemberben 160- ra ugrott a közösség támoga­tását, szeretetet élvező gyer­mekek száma. Bárhogy is nézzük, ez: sok! S még nincs is szó azokról a fiata­lokról. akik a családba való újbóli beilleszkedés érdeke­ben hivatalos pártfogó tá­mogatására szorulnak. A me­gyeszékhelyen működő egyet­len ilyen „hivatásos pártfo­gó” nem panaszkodhat: 65— 68 utógondozott, vagy volt állami gondozott kiskorú fel­ügyeletét látja el. Nála ezek a sorsok nem kerülhetnek egyelőre az elintézett felira­tú dossziékba. Mint ahogy nem kerül — bármennyire is ott lapul pil­lanatnyilag — a porosodó irathalmok közé a fiatalkorú R. K. és három testvérének ügye sem. G O O ~ Mit tehetett a gyermek- é$ ifjúsági albizottság R. K.-ért és a testvéreiért? — A veszélyeztetett gyer­mekeket a hivatalos eljárás­sal állami gondozásba vettük —„ mondja a gyámügyi fó- előadónó. — És természete­sen megtettük a szükséges intézkedéseket a hanyag szü­lők ellen. Bármennyire is hihetetlen számukra, de felelniük kell azért a bűnért, amelyet a gyermekeik ellen követtek el. Azok ellen a gyermekek ei­len. akik az igazi ottiiont nem a másfél szobás, mo­dern lakásban találták meg, hanem sok-sok hasonló korú és sorsú társukkal együtt — az Egri Gyermekvárosban, j « Szilvás

Next

/
Thumbnails
Contents