Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-06 / 184. szám
A múlt nyomában, megyénkben Sok kérdés a műemlékvédelemről Régi hagyomány az Országos Műemléki Felügyelőségnél hogy munkatársai és vezetői mindent megtesznek azért, hogy egyre többen ismerjék, kedveljék, becsüljék meg a múlt hagyatékát. Emiatt bábáskodtak az egri nyári egytem indításánál, s ezért vállalnak ma is jelentős szerepet a szervezéskor. Az újságíró összegyűjtött jó néhány, sokakat foglalkoztató kérdést, s ezekre kéri választ Havasi Páltól, az OMF igazgatóhelyettesétől. Várfeltárás — közelről helyezni, s kiállítani ennek egy részét. Ami megvan, azt érdemes legmegfelelőbben kihasználni. Ez persze csak ajánlat, a döntés Egerben szüjetik meg majd. Arról se feledkezzünk meg, hogy a vár később is ad elfoglaltságot. Kell egy állandó felkészült gárda, amely az újabb és újabb javításokat megoldja. Erre csak azok alkalmasak, akik elsajátították a gyakorlati fortélyokat, s könnyen megbirkóznak a nehézségekkel. Emlékek a szőlőtermesztésről — A barokk város egyik legnagyobb vonzóereje Dobó István híres erőssége. A feltárás — legalábbis külső szemmel nézve — igen lassan ,g'(jialad. Mi ennek az oka? Elő- . reláthatólag mikorra végez- ‘ -hek ezzel a feladattal? — Bonyolult dolog ez. A vár titkok sorát rejtette, s betemetett kövek még ki tudja mennyi szenzációról hallgatnak. Ezekre fényt kell derítenünk mindenképpen, hiszen csak így alkothatunk hiteles, teljes képet. A feltárás és a konzerválás közös tennivaló. Mi adjuk a szakmai irányítást, a hozzáértő régészt és építészt, az irányterveket, a megye, a város viszont az anyagiak zömét fedezi. Hadd mondjam el: komoly összegekről van szó. Ennek igazolására elég csak a leomlott bástyát említenem: rendbehozatalához kellett az állam segítsége is. Egyébként nem könnyű megbízatás ez, ugyanis az itt dolgozóknak meg kell szokniuk a munka jellegéből fakadó sajátos követelményeket. A bajok köre ezzel még korántsem zárult le. Köztudomású, nogy Mátyás király sógora itt lényegében egy kevéssé megerősített reneszánsz kastélyban élt, s csak a török veszedelem hírére kezdődött a sok értéket eltüntető erődítményrendszer kiépítése. A falakkal később senki sem törődött, statikai vizsgálatokat egyáltalán nem tartottak. Az idő viszont nem múlt el nyomtalanul, ezért nekünk kell elődeink mulasztását is pótolni. Hosszú folyamat ez, Ügy gondolom — ezzel kapcsolatban kialakítottuk elképzeléseinket —, hogy az 1980-as évek közepére végzünk. Addig sok minden van hátra. Többek között napfényre kell hoznunk a Szépbástya maradványait, a káptalan romjait. — Milyen hasznosítást ja- ■ vasolna? — Szerintünk a tovább- építkezésnek semmi értelme. Nem feltétlenül szükséges a múzeum teljes anyagát itt el1378. augusztus; 6., vasárnap — Akadnak olyanok is, akik túl merevnek tartják a felügyelőséget. íme egy példa: szerintük értelmetlen meghagyni a város szívéhez közel az ütött-kopott érseki istállót. Mi a véleménye erről az álláspontról? — Alapvetően felszínes nézet ez, hiszen mi arra törekszünk, hogy mentsük a múlt örökségét s megőrizzük azt, amit érdemes. Az említett istálló belső kiképzése ritkaságnak számít, s a barokk építkezés szép példája. Ezért ragaszkodtunk hozzá. Most ugyan — ideiglenesen II. A lányok, alighogy odaért, félrevonták és felháborodottan, könnyes szemmel, félhangosan szidni kezdték az öccsüket, elmondták minden lében kanál taknyos kölyök- nek, bolondnak. Körülöttük mindenfelé szorosan álltak az emberek, a lányok kapkodtak és idegeskedtek, nem tudtak arrébb menni a tömegben, és egyből rátértek a lényegre: — Tudod, hogy a fiad önként vonult be? — Nem — csodálkozott Csodron. — Hogyhogy? — Telefonáltunk a parancsnokságra és megtudtuk, hogy saját maga jelentkezett, kérvényt adott be, érted? — Az ő korosztályát még nem hívták be, érted, miről van szó, apa? — Nyilván így látta helyesnek. — Helyesnek? — Mindketten egyszerre, egymás szavába vágva kezdték magyarázni az apjuknak: — Jaj, de érthetetlen vagy, apa! Nem elég, hogy mindkettőnk férje bevonult? Ki tudja, visszajönnek-e vagy sem? Nem elég, hogy mi egyedül maradtunk. Erre most ő, a család legkisebbje, magától akar a frontra menni. — Még visszaléphet. Egyedül te győzheted meg, apa. — Nem, várjatok — mormolta Csodron. Nehéz volta lányoknak értelmesen megmagyarázni ebben a tumultusban, hogy nem lehet ilyesmit követelni az embertől. Hogyan nézne azok szemébe, akikkel egy sorba áll? Mit fognak róla gondol26 millió forint kerestetik a megyében Mi a helyzet a gyermekélelmezéssel* — egy részét a belvárosi rekonstrukció miatt elköltöztetett üzletek foglalják el. Amint azonban régi helyükre kerülnek, indulhat a helyrehozatal. Az feltétlenül dicséretes, hogy ide a szőlőtermesztés egykori eszközeit bemutató kiállítást terveznek. Bortermelő vidéken ez igazán stílszerü. Egyébként beépítések esetén valóban hozzánk kell fordulni, mi adjuk az engedélyt s csak akkor mondunk igent, ha az összhangot nem rontó küllemű intézményt óhajtanak emelni. A telefonközpontnál kissé engedékenyek voltunk, mert a célt, a város, a lakosság érdekét láttuk — A Ráctemplom restaurálása csigalassúsággal halad, s a hazai és külföldi turisták tízezrei több mint egy évtizede nem tekinthetik meg az értékes műemléket. Mikorra várható az átadás? — Munkatársainkat sokfelé szólítja hivatásuk, ráadásul nem vagyunk elegen. Kétségtelen, hogy a nagyarányú lekötöttségből fakad ez a viszonylagos akadozás. Mindenesetre utánanézünk a dolognak, s ha csak mód van rá, megsürgetjük kollégáinkat. Volt egyszer egy kastély — Mi újság várható í’el- debrőn? — Az itteni tempóval nem vagyunk elégedettek, ezért tárgyalunk az egyházi vezetőkkel is, s közös megegyezéssel, erőteljesebb ütemet szabhatunk majd meg. Ez mindkét fél javát szolgálja, s ráadásul idegenforgalmi érdek is, mert a maga nemében páratlan templomról van szó. — A tarnaörsi Orczy-kas- tély esztendőről esztendőre omladozik, pusztul. Megmenthető-e még? — Sajnos nem. Ha a helybeliek, a járásiak, idejében felfedezik, s intézkednek, akkor minden megoldódott volna. Ezt diktálta a célszerűség követelménye is. Ide kerülhetett volna az óvoda, az orvosi rendelő, a gyógyszer- tár, a könyvtár. Akkoriban nem gondoltak erre, s mindegyik külön épült fel. Most viszont erre már nincs lehetőség, s a horribilis összeget senki sem fédezné. Kár, hogy erről le kellett mondanunk. Jelenleg ilyesmi nem történhet, mert minden kérdést alaposan megtárgyalunk, s a Heves megyei vezetés megérti szándékunkat, és mindent megtesz rangos műemlékeink óvásáért. Pécsi István ni, és ő mit fog később gondolni, saját magáról? — Kínos lenne neki, meg szégyellené is magát — mondta Csodron. — Ugyan, mi ebben a szégyen? — Kinek mi köze hozzá? Uramisten, ki tud róla? — De ő maga tud — vetette ellen borúsan Csodron. — Es ez a fő. — Ö, hagyd, papa, hiszen még gyerek. Menj, menj, amíg nem késő! És akkor a tömeg megmozdult, összetömörült, mindenki egy irányba indult. A fúvószenekar rázendített egy indulóra, felröppent a vörös zászló, és a park kapuján kifelé indultak a felsorakozott katonák — megkezdődött a beszállás. A lányok pedig, apjuk karjába kapaszkodva, siettek és igyekeztek túlkiabálni a muzsikát és a tömeg hangját: — Gyerünk gyorsan a parancsnokhoz! Bent van a pályaudvaron! Meg kell mentened a fiadat! — Apa, legalább beteg anyánk kedvéért tedd meg! Beszélj a parancsnokkal, mondd, hogy anyánk a halálán van! Ezekre a szavakra Csond- ron megingott. És a lányok húzták, végig a kísérők tömegén keresztül a pályaudvarra, ahol a parancsnok volt. 1976 augusztusában a megyei tanács végrehajtó bizottsága egy alapos — a népi ellenőrzés által végzett — vizsgálat alapján megvitatta: mi a helyzet a gyermekélelmezéssel? Három jelentős problémáról esett a legtöbb szó Szűk a korszerűtlen konyhák kapacitása, sok a gyermekélelmezésnél indokolatlanul ebédelő felnőtt, s nem korszerű, a gyermek életkorának nem megfelelő az étrend, — adódott ez többek Között abból, hogy nem volt megfelelően szakképzett gárda a gyermekkonyhákon. Néhány számadat még ezekhez: az óvodák és általános iskolák konyháin több mint négy és fél ezer ebéddel főztek többet (a konyhák kapacitásának ez mintegy negyede), 4313 felnőtt ebédel a napközi otthonokban, közülük a pedagógustól a tsz-dolgozóig, meglehetősen sok foglalkozási kategória képviselői találhatók. így azután jó néhány helyen nem is annyira a gyermekek, mint inkább a felnőttek ízlésének és életkorának megfelelő lett az étrend. MEGYEI SEGÍTSÉG KELL Megszülettek a határozatok is a konyhák korszerűsítésének sürgetéséről, a felnőtt étkezők számának csökkentéséről, a konyhai dolgozók szak- képzettségének megalapozásáról. Mindezeket 1977-ben egy újabb vb-ülésen megerősítették, s akkor már arról is szó volt, hogy 26 millió forint kell a legszükségesebb korszerűsítésekhez, de ehhez a községek anyagi ereje nem elegendő, megyei segítségre lesz szükség. Az első tárgyalás óta két esztendő telt el. Most a NEB_ülésen került ismét napirendre a gyermekélelmezés, amely változatlanul nagy probléma. Még mindig az országos átlag alatt vagyunk, ami az ott étkező gyermekek létszámát illeti, még mindig sok kérelmet kell elutasítani. A megyei művelődési osztály jelentésében —, amely az újabb tárgyalás alapja volt — szinte szóról szóra, számról számra azonosak a problémák és az adatok. Magyarul: az alapvető gondok változatlanul megmaradtak. A pályaudvar épületéhez magas kőlépcső vezetett. És ez az egész lépcső elejétől végéig tömve volt emberekkel. A lányok vonszolták a forró, izzadt testek között, a háború fájdalmától elborult száz és száz szempár előtt, az egymástól búcsúzók köny- nyein keresztül, a dob pufo- gása és a katonazenekar hangja közben, a, katonák búcsúkiáltásain, saját fájdalmán és lelkének néma sikolyán keresztül. Amikor eljutottak az állomásfőnök irodájához, ahol a parancsnok tartózkodott, a lányok lökdösni kezdték az ajtó felé: — Menj, menj gyorsan, mondd, hogy az apja vagy, mondd meg, hogy anyánk beteg. Hogy nem gondolta meg, gyerek mé> Kérd meg, hogy vegyék le a szerelvényről. Magyarázd meg, mi a helyzet. — Menj hát, apa, mit bámulsz? Minden perc drága! Csodronnak kínos volt mindezt hallgatni az emberek előtt, habár senki nem figyelt rá. Katonák és civilek gondterhelten futkostak ide-oda, mindenkit elfoglalt a maga gondja. — Nem szokásom ez nekem, nem megyek be — makacsolta meg magát Csodron. — Halálba kergeted a fiadatl Noha 1977-ben már felmérték és jelezték, hogy legalább 26 millió forint Kell az iskolai napközis konyhák korszerűsítéséhez, az óvodai konyhák bővítéséhez és hogy szükség lesz megyei segítségre, ennél tovább még nern jutottak. Ma is csak ott tartunk, hogy az 1979-es költségvetéshez elő kell készíteni a terveket. Nehéz elhinni, hogy a rekonstrukciókat nem lehetett volna megkezdeni már menet közben is, a költségek valamiféle átcsoportosításával. HOL A HATÄR? Két év alatt mintegy háromszázzal csökkent a felnőtt étkezők száma, de ez még távolról sem megoldás. A felnőttek közül 3333 a pedagógus és a konyhai dolgozó. Közülük 1430-an beosztásuk alapján joggal tartanak igényt az étkezésre, de felmerül a kérdés, mi legyen a nem „kötelezően étkező” pedagógusokkal? Nyilvánvaló, minden más dolgozóhoz hasonlóan, nekik is joguk van üzemi étkeztetéshez. A 18/1976. (VII. 4.) PM.—MüM. számú rendelet ki is mondja, hogy az oktatásügyi dolgozók üzemi étkeztetését elsősorban munkahelyükön (óvoda, általános iskola, stb.) kell biztosítani, amennyiben ennek személyi és tárgyi akadálya nincs. De hol a határ, az akadály? Mert az talán mégiscsak akadály, hogy ilyen módon már a konyhák 20—30 százalékkal túlterheltek és el kell utasítani a gyermekjelentkezőket, vagy csak az alsó tagozatra korlátozni a gyermekek ellátását. Az oktatási miniszterhelyettes akitől az ügyben állásfoglalást kértek a megnyugtató rendezés érdekében, ugyancsak erre a rendeletre hivatkozott, mondván, a feszültséget lehetőleg nem az oktatási intézmények dolgozóinak kizárásával kell enyhíteni. Ezzel ugyan egyet lehet érteni, de úgy véljük, — a gyermekek kizárásával sem. Ám nemcsak pedagógusok vannak a felnőttek között. 1976-ban, 1977-ben, 1978-ban változatlanul az iskolák, az óvodák konyháiról étkeznek az öregek napközi otthonának lakói, szám szerint 472— Légy átkozott, nem vagy többé az apánk! — Igen, nem vagy többé az apánk! — kiáltotta a másik is. Csodron elsápadt, görcsös ujjai lassan szétnyíltak, elengedte a kezüket, szó nélkül megfordult és visszaindult, széttaszigálva az embereket. Sietett, hogy elbúcsúzzon a fiától, végig a teret ellepő embererdőn és kiáltásokon keresztül a peronra, ahol a beszállás folyt. De ott már lezárták az utat. A peronon fekete embertömeg hullámzott, harsogott a katona :enekar, nem volt már egy talpalatnyi hely sem. Csodron a peronrácshoz szorulva nézett a fejek tengere felett a végtelen hosz- szúnak tűnő vonat vörös vagonjaira: — Szultán, Szultán, fiam, itt vagyok! Hallod?! — kiabálta a rácson keresztül integetve. De hogy is tudta volna túlkiabálni a tömeget? A vasutas, aki mellette állt a kerítésnél, megkérdezte: — Lovon vagy? — Igen — felelte Csodron. — Es tudod, hol van a rendezőpályaudvar? — Tudom. — Akkor ugorj lóra, papa, és lóhalálában vágtass oda. Még eléred, nem több öt kilométernél. A vonat megáll egy percre, ott elbúcsúzhatsz a fiadtól. Csak menj minél előbb, ne vesztegesd az időt. A vonat már bent állt a pályaudvaron, amikor Csodron odaért az utolsó vagonokhoz. A fia meg ott rohant a szerelvény mellett az apja felé. Ahogy meglátta, en. A községi tanácso ugyanis az öregek napKóí otthonának szervezésével eg időben nem gondoskodt.a konyhai kapacitásról, haner azokat már eleve az óvoda hoz csatolták, tovább fokoa va a már meglévő feszültse get. A világon senki nem v tatja ennek az étkeztetésne a fontosságát, de hogy va más út is, arra akad paid Recsken például, ahol ed" az óvodától szállították ebédet az öregeknek, most egyik üzemmel tárgyalná nx'vt az óvoda túlterhelt. ív d„kolná a változtatást az , hogy az öregek étrendje mé{ sem azonos a gyermekekévé Ott étkeznek az óvodába a közművelődés és az egev ségügy dolgozói is akiknek rendelet ugyanolyan feltt ,< lek között biztosít lehetős; get, mint a pedagógusokna Valóban nem könnyű ttz e uasítás, hiszen senkinek se mindegy, hogy 5.50-ért, vaí 10.50-ért kap ebédet. De kárpótlást valahogy máshol nan kellene biztosítani. Hí romszázötvenhét ember ei gedélye minden vita nélk és azonnal visszavonható, ■ lenne. De erre még nem ve példa. Noha erre határoz született, máig sem törté semmi, pedig ez önmagáb? 357 gyermeknek adna lehet séget. AZ SEM MINDEGY, HOGY HOL Nem mindegy, hogy re eszik a gyermek, de az se mindegy, hol. Egész sor h lyen korszerűtlen és szűk ebédlő, emiatt csak több tu nusban ehetnek a gyereke Átcsoportosítani, átgondc ni, megtervezni, —• egyelő itt tartunk, pedig nem min egy, hogy mindez menn időt vesz igénybe. Mert helyzet 1976 óta nem sók változott, a tennivalók zör megmaradt. És a gondok K zött ma csak gyéren vigas taló, hogy már az asztalok; vannak a tervek, melyekre; végrehajtása valamik 1980—81-ben hoz javulást. Valahogy ki kell törni bűvös körből, s előbbre lépi még ha szerényen is, me tulajdonképpen két éve esi egy helyben topogunk. M közben a gondok nem cső kennek, hanem tovább n nek. Deák Rózsi Csodron leugrott a lóról. N mán átölelték egymást szinte megbénultak, az ege világról megfeledkezve. — Apám, bocsáss meg. ö ként vonulok be — szól; meg Szultán. — Tudom, fiam. — Megbántottam a nőt reimet, apám, bocsassan meg nekem, ha tudnak. — Megbocsátottak neki Ne haragudj rájuk te se és írj nekik, hallod? anyádról se feledkezz meg. — Igen, apám. Az állomáson magányos! kongott a jelzőharang, kellett búcsúzniuk. U tolsz pillantott a fiára, és egy p lanatra meglátta benne saj magát, fiatalon, az élet ha nalán. Csókolta és ezt ism telgette : — Ember légy, fiam! Bá hol is leszel, ember lég Mindig ember maradj! A vagonok megrándultál — Csodronov, indulunk! kiáltotta a parancsnok. És amikor már Szultá felhúzták a vagonba, Cső ron leengedte a kezét, a tán megfordult és ráborul' lova izzadt, forró sörényéi felzokogott. Sírt, ölelve lova nyakát, és úgy reszk tett, hogy bánatának súlj alatt a ló nem tudott ej helyben megállni, hane óvatosan váltogatta a lába A vasutasok hallgah mentek el mellette ők tudták, miért sírtak akkor ban az emberek És csak ; állomás környéki kisfiúk ál ták körül, hirtelen elcsend« séd ve: kíváncsian, gyerme együttérzéssel néztek a nag síró öregemberre. Z. Hering Margit fordítása
