Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-04 / 182. szám
Nem a papírforma számít... A Megyei Művelődési Központ és az együttműködési szerződések Az új vonz bennünket. Felfigyelünk egy.egy friss ötlet, jó módszer előnyeire, s ha csak tehetjük, magunk is megpróbálkozunk a valóra váltással. Régebben sokan felfedezték a mindkét partner javát szolgáló együttműködési szerződésekben rejlő lehetőségeket. Nem képeztek kivételt a közművelődés terén szorgoskodók sem. A Megyei Művelődési Központ se maradt ki a sorból, s esztendőkkel korábban jó néhány megállapodást kötött. Természetesen nemcsak szóban, hanem írásban is. Vajon mi lett ezekkel: tartalommal telítődtek, vagy csak az irattárba kerültek? Megnyugtató, hogy az akkori kedv ma se lankadt, s a kapcsolat jelenleg is elő. Az üzemek — különösképp a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, a Csepel Autó 3~as számú Gyáregysége, a Finomsze- relvénygyár, a Volán — elégedettek, mert nemcsak remélik, hanem meg is kapják az óhajtott támogatást. • Az MMK munkatársai módszertani segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a munkásművelődés terén előbbre jussanak. A művészeti csoportok felkeresik őket, s előadásokat tartanak — elsősorban a munkásszállásokon — a dolgozók számára, hozzájárulva ezzél ízlésük formálásához. A közművelődési bizottságok nem mindenütt állnak hivatásuk magaslatán. Ennek alapvető oka. az, hogy nem ismerik teendőiket. Épp ezért tájékoztatják őket feladataikról, s ott vannak— a szakember határozottságára mindig szükség van — az egy esztendőre szóló tervek összeállításakor is. Egyébként a vezetők részére tanfolyamokat 's rendeztek, s ezen felvértezték őket a leglényegesebb tudnivalókkal. A különböző szolgáltatásokat általában elismeréssel fogadták, s megtapsolták az egyes produkciókat. Évente három alkalommal — a Gárdonyi Géza Színházban — jutalomelőadásra is sor került, legutóbb például a szolnoki színészek produkcióját nézhették meg a szocialista brigádok legjobban tevékenykedő tagjai. Természetesen az üzemek sem szűkmarkúak, s ha kell készséggel belenyúlnak a pénztárcába. A berva a szimfonikus zenekar, a Volán az egri központi nép- ( táncegyüttes működéséhez biztosít három- illetve százezer forintot egyegy évben. Az utóbbi cég a beatzenekar, az azóta már jó neyet szerzett Pótkerék együttes alakulásakor a felszerelések vásárlására is adott százötvenezret. így mű<1 Az SZMT, a MÉSZÖV, a KISZÖV, a TIT, a TESZÖV is fantáziát látott a közhasznú együttműködésben, vélekedtek, ugyanis a velődés iránti vágy felkeltése feladataik közé tartozik. Pénzük is van. csak éppen a végrehajtáshoz értő népművelőkben nem bővelkednek. Ezért kell az egészséges alku, amelynek létjogosultságát számos tény igazolja. A szövetkezeti dolgozók ismeretgyarapítását is segíti a január elseje óta érdeklődőkre váró, s az utóbbi napokban teljesen berendezett ■ felnőttoktatási stúdió, amely — korszerű, audiovizuális szemléltetőeszközei révén — tanfolyamok, továbbképzések foglalkozásainak is helyt adhat. Az ipari szövetkezetekben, a tsz-ekben, az áfészeknél több amatőr csoport — népi táncosok, irodalmi színpadosok, népdalkórusok — szeretne pódiumra lépni, s ízelítőt adni képességei legjavából. Ennek semmi akadálya, ezt is szorgalmazza a művelődési központ. Akárcsak az önbizalmat szülő, szigorú zsűri előtt zajló minősítéseket. Egyszóval : valamiért — itt a pénzbeli támogatásra gondolunk — valami jár... Szimfonikus rock Az SBB Gyöngyösön „Dzsessz!” — kiáltott egyet az orgonista, kigyúltak a fények, s a három lengyel fiú megkezdte a koncertet. A gyöngyösi szabadtéri szíhpad megtelt muzsikával. Különös, egyéni hangulatú zenével. Először a lágy hangú orgona indított, később a dob és a gitár is belépett, majd a moog használatával a zene egyre keményedett. A közönség feszült várakozással figyelt, mert a „három- ' betűs együttes” híre már jóval megelőzte jövetelét. De nem is csalódtak, mert a koncert alatt tapssal „jutalmaztak” egy-egy kitűnő improvizációt. A zenerajongók másfél órán át hallgathatták egyfolytában az SBB, azaz a Silesian Blues Ban hangversenyét. Az együttes szinte tnár hazajár Magyarországra: a harmadik nyáron turnéznak hazánkban sikerrel. Gyöngyös előtt voltak Debrecenben, Nyíregyházán, Miskolcon, s az idén is várja őket a Budai Ifjúsági Park. A katowicei fiatalemberek hajdanán egy énekest kísértek, s 1974-ben határozták el, hogy önálló zenekart alapítanak. Azóta beverekedték magukat a popzenei világ élvonalába. Nevükben benne van a blues, de dzsessz-rock együttesként is emlegetik őket. Rajongóikat elsősorban egyéni stílusuk vonzza. — Nem a meghatározás a fontos, hanem a muzsika és annak a hatása — vallja a zenekarvezető, Jozef Skrzek. — Mi úgy hívjuk: szimfonikus rock, mert komolyzenét éppúgy felhasználunk munkánkhoz, mint például népdalokat. Ezért is talán az, hogy inkább a húszon-, harmincévesek szeretik zenénket. Nem játsszunk slágereket, csak SBB-t. Az esti koncert előtt több mint négy órán át szerelték ,1978. augusztus 4- péntek föl az erősítőket, a hangfalakat. A legkorszerűbb technikai berendezések álltak a színpadon. Az együttes „motorja”, a zeneszerző, orgonista, énekes köré szinte bástyákat emeltek hangszerekből; volt ott mindenféle billentyűs. — A legújabb technikát igyekszünk beszerezni és fölhasználni, mert úgy gondoljuk, hogy a ma emberéhez általa lehet szólni a leghatásosabban. Mi minden tapasztalatunkat, tudásunkat hangok formájában szeretnénk visszaadni. Ezek a hangok lenyűgözik a közönséget, pedig a sziléziai zenekar „csak” muzsikál. Nincs semmiféle show- mutatvány, se füstgomolyag, se fényjátékok. A három lengyel fiú bemegy a színpadra, leülnek hangszereik mögé, s a koncert végén kimennek. De közben bevezetik a hallgatóságot az SBB hangbirodalmába. Jóssá Péter © Bízvást állíthatjuk: az egykori, az írásban is rögzített egyezségek nem aktaként porosodnak: évről évre megújítják, s a változó igényekhez igazítják őket. Ez jellemző az oktatási intézményekkel — mindenekelőtt a megyeszékhely középiskoláival — kötött megállapodásokra is. A hajdani igent ők sem bánták meg, hiszen a Diákgaléria kiállításai eljutottak mindenhová, s a gazdag anyag megkönnyítette a pedagógusok oktatómunkáját, a fiatalok esztétikai érzékének fejlesztését. Belőlük tobor- zódik az MMK negyven kis csoportjának utánpótlása. Btre sarkallják őket igazgatóik, tanáraik is. Kétségkívül szép eredmények ezek, mégsem feledkezhetünk meg a gondokról sem, mert azokból is akad jó néhány. Az üzemek igazi mecénások, távol áll tőlük — s ez elismerésre méltó — a fukarság. Mégis úgy tűnik, hogy olykor túl nagyvonalúak, ugyanis a viszon- 1 zásra nem mindig tartanak igényt. Munkásszállásaikon a jelenleginél sokkal több rendezvényt is tartanának, ha valaki kérné. Ilyen azonban ritkán található, s esetenként a meghirdetett programokra sem szervezik kellő ügybuzgalommal a közönséget. Nyolc garnitúra kiállítás vándorolhatna az egyik helyről a másikra. Valamennyi érdekes és gonddal összeállított, s a tematika is változatos. Bemutathatnák a folyosókon és az ebédlőkben. Szívesen is adnák valamennyit, de egyáltalán nem tülekednek értük. A vezetőknek, a kultúra üzemi gazdáinak kár elmulasztaniuk az ilyen és ezekhez hasonló lehetőségeket. Több megértést, nagyobb aktivitást várnának a nevelőktől. A filmtár például mintegy kétezer darab kópiát tartalmaz. Ezek vetítésével is színesíthetnék a tanórákat, ha kérnék őket. Többségük azonban nem is gondol erre, s egyáltalán nem kopogtat. Ugyanakkor számítanának rájuk — s helytállásukat tisztességgel meg is fizetnék, ha irányítanák az egyes kiscsoportok munkáját. Sajnos nem jönnek. Ezért vezeti például egy erdésztechnikus a versmondókör tagjainak felkészülését. Ott a felnőttoktatási stúdió. Félmilliót költöttek létrehozására. Szép summa, de egyáltalán nem lenne kidobott pénz, ha a mostaninál is jobban kihasználnák. Az üzemek szakmai tanfolyamokat rendezhetnének a teremben, amely pedagógus-továbbképzéseknek is otthont adhatna. Ha lenne érdeklődő, ha még inkább tartalommal telítődnének azok a régi egyezségek... Pécsi István Halló, halló... Próbaüzemei az új egri telefonközpont! A régi érdemeit; erőpróbáit megírta az újság, és szó, ami szó, becsülettel helytállt ez a régi, megvénült szerkezet. Most örülünk az újnak, a lehetőségeknek, a távhívásnak és annak, hogy gyorsabban jön a búgó hang, lehet telefonálj, ni. A régit — mondjuk meg őszintén — tűrtük mi, előfizetők is, de tűrték a postások is akik maguk ugyan semmit sen» tehettek a sok jogos — de nem mindig kellő higgadtsággal1 elmondott — reklamációra, és legszívesebben a vasúti soj rompók feliratát adaptálták volna a telefonkészülékekre; amely szerint; tíz percen túl is foglaltat jelezhet! Nem vagyok híve annak, hogy egymásnak köszőngessütí meg azt a munkát, amelyért egyébként megfizet minket az állam, de úgy vélem, hogy az egri telefonközpontosok eddigi türelmes, áldozatkész munkáját meg kell köszönnünk. Nehéz körülmények között, a régi központ behatárolt lehetőségei mellett — tehát az adott körülményekhez mérten legtöbb-' szőr erőn felül —, az átlagosnál többet dolgoztak és idegeskedtek. Most tehát itt az új, annak örülünk, vagy.. ! — Mi a véleménye? — összehasonlíthatatlanul jobb a helyzet, mint korábban ! — Semmi zűr nem volt? — De igen! összecserélték a számot. — Meddig tartott a javítás? — Egy óra múlva már be is szólt a posta, és azóta minden rendben. — önnek, asszonyom, mi a véleménye? — Nekem egy megváltás ez a telefon. Képzelje csak elf A fiamék Budapesten laknak, és én megérhettem, hogy é saját lakásomból, nemegyszer a betegágyamból tárcsázhaJ tóm fel az unokáimat. Az ember hajlamos arra, hogy a nyilvánosság előtt szinte kérkedjen a dicsérő véleményekkel: — Maga, fiatalember, örül-e, és ha igen, minek a legjobban? — Boldog vagyok! Én ugyanis gyakran beszélek külJ földdel. Nem is szólva a közvetlen kapcsolás előnyeiről. — Akadt-e már gondja, problémája az új telefonnal? — A szokásos telefonbetyárok, úgy látszik, nem nyugJ szanak. Hívnak, csöngetnek, hülyéskednek... — Mióta van telefonjuk? — Húsz éve legalább! Megszoktuk, hozzánőtt az életünkhöz, és ha egy-két napig süket, szinte nem érzi magát otthon az ember. Másokkal is beszélgetünk az új egri központról. OlyaJ nokkal is, akik ezután remélnek. — Miben reménykednek? — Abban, hogy ősztől kezdve megkezdik az új állomáJ sok beszerelését. — Mikor igényelt telefont? — Már három esztendeje, és remélem, hogy most már ránk kerül a sor. — A telefon nem olcsó! — Tudom, de inkább másról mordok le. csak telefonom legyen. A gyerekeim itt laknak a város másik végén, és gondolja csak el, milyen jó lesz, ha majd velük mindennap beszélni tudok. Itt van tehát az új telefonközpont! És vele együtt megszülettek az új lehetőségek, a ma már kielégíthető vágyak. Ám nem lennénk tárgyilagosak, ha azokra is nem gondolnánk hálával és köszönettel, akik száz, meg száz akadályon át lehetővé tették a mai valóságot... Szalay István Alekszandr Kurlándszkij Á színvakság rr haszna" Ü ltem otthon, és néztem a televíziót. Ám hirtelen valaki rám csengetett. Sietve ajtót nyitok, és kit látok magam előtt? A barátomat. Látom az arcáról azt is, hogy valami nincs rendben körülötte. — Tudod, kérlek, tudod, — kiabálta már a küszöbön, — hogy válók a feleségemtől? I — Nyugodj csak meg, kér- lek, nyugodj meg, — mondom neki. — Mostanában a válás a divat. Te meg úgy látszik, nem akarsz elmaradni a kor divatjától. — Hát igen. De te még azt sem tudod, hogy miért akarunk válni. — Ö... A nejem... Hoqy is mondjam, hogy pontosan megértsd. ■. Igen megvan: a feleségem színvak.. ■ Nem képes különbséget tenni a színek között! — Kérlek, — mondtam barátomnak —, én nem akarok beleavatkozni a magánéletetekbe. De én nem tudom pontosan felfogni, hogy milyen értelemben is színvak a feleséged? Egyáltalán, hogy érted, te azt, hogy színvakság? — Ne játszd az eszedet! Nem tudod, mi a színvakság? — A házaséletben nincsenek tapasztalataim. Mint te is nagyon jól tudod, nőtlen vagyok. — Ezt itt nem bír semmiféle jelentőséggel. Ez egészen más dolog, nem az, amire te is gondolsz. Színvak, a szemeivel színvak. — A szemeivel? — Igen. Színvak az az ember, aki nem képes megkülönböztetni a különböző színeket. Neki a piros is, a kék is, az ibolya színű is pettyes. — Az lehetetlen! — Erre becsületszavamat adom! Ajándékozol neki piros rózsát, ő azt hiszi, hogy nejelejts színű. Elviszi az ember üdülni a Fekete-tengerre, neki tökéletesen mindegy, mert azt hiszi, hogy az északi üdülő övezetben, a Fehértengernél üdül! — Hát így ez külön haszon is lehet. Vidd el a Fehér- tengerhez, ott jóval kevesebbe kerül az üdülés. A barátom gondolkodni kezdett: — Te nem érted ezt... Neked tökéletesen mindegy... De én nem tudok tovább így élni! Te nem tudod elképzelni, hogy mennyi kínszenvedés együtt élni egy színvakkal. Ajándékozol neki virágot. Hogy milyet, az neki tökéletesen egyre megy! ■ ■. Ha több színűt válogatsz össze, akkor is... És ez így van a parfőmökkel is. Tökéletesen mindegy, hogy „Fehér orgonára”, „Vörös mákra”, vagy „Arany gyöngyvirágra” szórod a pénzt! — De várj csak barátocs- kám! A parfömöket nem a szinük szerint válogatják es osztályozzák, hanem az illatuk szerint! — Ezt meg hogy érted? Ez meg nekem magas... — A választás végtelen egyszerű. Lecsavarod a par- főmösüveg tetejét, beleszagolsz, és kész! — És miért kell beleszagolni? — Hogy ki tudd választani a neked legjobban megfelelő illatot. — Miféle illatot? — Köztudott, hogy minden illatnak megvan a sajátos aromája! így valameny- <nyi különbözik a másiktól! — Én ezt eddig sohasem tapasztaltam... valamennyinek teljesen egyforma az illata. — Szerinted teljesen egyforma?! — Igen. — Akkor hogyan különbözteted meg őket egymástól? — A színük alapján. Egyik sárgás, a másik rózsaszínű, a harmadik fehér. — És az illata? — Miféle illat? — Mondtam már, hogy valamennyi parfömnek sajátos illata van. — Sajátos, sajátos, de milyen? Mi az, hogy illat? Egyáltalán mi az? Mi az az illat, amellyel, te itt engem gyötörsz, Megmondtam neked világosan, hogy minden pár- főmnek teljesen egyforma az illata. — Figyelj rám jól, — mondtam barátomnak. — Nagyon sajnállak, de meg kell, hogy mondjam: valami baja van a szaglószerveifinek... A tény az, hogy valóban minden parfömnek megvan a maga sajátos illata. — Ez a szín igazság? — Ez a színtiszta igazság. — Becsület szavadra? — Becsület szavamra. Szerintem A barátom elgondolkodott, majd így szólt: — Tudod mit? Az az érzésem, hogy a feleségem ezt már régen tudja rólam. — Látod, és mégis szeret téged! — Igen. Hibát követtem el ellene... Ezután rám nézett, elmosolyodott, és örömében kitört: — Vedd úgy, hogy ez az egész egy nagy ostobaság! A fontos az, hogy szeretjük egymást. A többi egyáltalán nem bír semmiféle jelentőséggel! Mindkettőnknek van fogyatékossága. .. És aztán? Egy kis időre elhallgatott,' majd ismét megszólalt: — Hamarosan születésnapja lesz... Ajándékot fogok neki venni. Értékeset. Egy ie- levíziót. Régen álmodozik már színes televízióról. Az meg, hogy színvak az meg előnnyel is jár. Odalépett hozzám és sut-' togva folytatta: — A megvásárolt televíziód ról azt fogom neki mondani, hogy színes. A kegyes csaláson úgysem fog rajtakapni soha. Sigér Imre fordításg
