Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-27 / 202. szám
Jön az ősz Leonardo Utolsó vacsoráját rák támadta meg A világ csak akkor döbben gazdagságának és gazdagságának veszélyeztetett voltának tudatára, valahányszor egy kimagasló műalkotást háború, természeti katasztrófa, egyesek tebolyodott tettei, vagy az emberek közömbössége végleges megsemmisítéssel tenyegeti. Most Leonardo fő művét, a milánói Santa Maria déllé Grazié templom refektóriu- mában található Utolsó vacsorát támadta meg egy halálos aetegség: egy penészféreg, amelyet Leonardo 1494—97 között készült olajtempera festményeihez felhasznált pigmentek és gyanták, valamint a smog idéz elő. Az új technika, amelyet Leonardo először s firenzei Palazzo Vecchióban készített (szerencsétlen kimenetelű és azóta elveszett), Anghiari csatánál próbáit ki először, lehetővé tette, hogy nyugodt körülmények között alkothassa .nűvét, Az új technika azonban annyira kitette az alkotást a por és a nedvesség káros hatásainak, hogy már Vasari aelyenként csak meghatározhatatlan foltokat látott. Az Utolsó vacsorát 1726 óta először restaurálták, legutóbb 1954-ben a legmodernebb eszközökkel Pelliciolo, itália azóta elhunyt legkiválóbb restaurátora. Pelliciolo szerint az általa rögzített festékmaradékok alatt további, az eredeti festményeknek már évszázadok óta láthatatlan részei rejtőznek- Mi történt most és mit lehet tenni az Utolsó vacsora megmentéséért? A háromhónapos vizsgálat után a következő diagnózist sikerült megállapítani : Az egész falfestményt szabályszerű rák támadta meg, ameiy penészrétegként etburjánozva az Utolsó vacsorát fokozatosan szétrágja. Már évek óta teljes megdöbbenéssel figyelik a látogatók a különbséget, a reprodukció világos kontúrjai és színei, és az eredeti színei, és kontúrjai között, amelyek mintegy „fátyol” mögött egyre jobban elmosódnak. 1970-ben pályázatot írtak ki egy klíma- és légszűrő berendezés ■ tervezésére. A győztes céget azonban sohasem bízták meg e berendezés felszerelésével, a meglevő légnedvességmérő szerkezetet sem hozták működésbe. Mindemellett a képnek csak egyik betegsége a most megállapított, s mindeddig ismeretlen penészfajta, amelynek elburjánzását különösen a levegő kéntartalma segíti elő, és ameLy a kép teljes szétmarásával fenyeget. Carlo Bertilli professzor, Lombardia fő műemlékfelügyelője, a milánói Brera-palota képtárának igazgatója mutatott rá a háború alatti bombázásoktól csaknem teljesen elpusztult refektórium statikai problémáira, és azokra a veszélyekre, amelyet a refektóriumnak a látogatók nagy számából következő állandó zsúfoltsága jelent. Bertilli professzor komolyan foglalkozik azzal a gondolattal, hogy a remekmű további pusztulásának megakadályozása érdekében — a klíma- és légszűrő berendezések azonnali fe.szerelése és a légnedvességmérő szerkezetek azonnali működésbe léptetése mellett — a környezeti behatásoktól védve a festményt, csak szakértők látogathatnák. Mivel az olajtempera festményt nem lehet a falról leválasztani, a nyilvánosság részere a professzor egy másik’ helyen egy másolatot szeretne készíttetni. Mindemellett a háború alatti bombázás következtében az alfalaiban megrendült Santa Maria déllé Grazie mellett elhaladó villamost és a sűrű forgalmat sürgősen át kell terelni más irányba. Felrázza végre Itáliában a felelősöket a betegség, amely .Z emberiség egyik kulcsszerepet játszó mesterművét támadta meg? Megnyerhető a versenyfutás a halált hozó penésszel, és feltámasztható-e azután régi fényében Leonardo Utolsó vacsorája, ahogy ezt a műemlékvédő lehetségesnek artja ? Olyan kérdések ezek. amelyek Milánóval és Olaszországgal együtt az egész művészvilágot foglalkoztatják. Himorszolgálat — Nagypapa, azt mesélted, hogy fiatal korodban gyakran vadásztál medvére. Es szerencsével jártál? — Igen. Eggyel sem találkoztam! O — Vádlott, továbbra is azt állítja, hogy csak paradicsomot vágott az üzletvezető fejéhez? — Igen. — Akkor hogyan törte be a fejét? — Tehetek én arról, hogy a paradicsom konzervdobozban volt?! — Azt hiszem, ideje lenne férjhez adnuak a lányunkat — mondja a mama. — Nem kell sietni, várja meg, míg eljön az igazi! — így a papa. — Miért várjon? Én sem vártam meg! O A temetés után a szerencsétlen özvegy búsan sóhajtozva mondja a barátnőjének: — El sem tudod képzelni, milyen nehéz a szívem! Viszont van most egy vigaszom: legalább tudom, hol tölti Robert az estéit! Cscmády János: Emlékezés egy rég lehullt esőre — Beborult az ég és eső fenyeget, jólesik kiállni, nézni az eget, várni, hogy a szél jön, bőszen nekiront, csapkodja az udvart, porzik a porond. Az ólajtók nyitva, most mind nyikorog, lendül és csapódik, vén rozsda pörög a sarokvasakról; megriad a nép, csirke, tyúk és kácsa szalad szerteszét. Ahogy elviharzik az első roham, sorban egymás mellé ülnek a ragon, újra támad a szél, veri a tetőt, nyögeti a fákat taréjuk fölött. Jön a kutya, macska, kapar: bekopog: ki kell nekik nyitni a konyhaajtót, kályha alá ülnek akkor boldogan, mosoly fénylik a szőrös pofájukon. A gazda nyugodt; egy aggodalma van; a kertet is dúlja ez a kis vihar, gyenge borsó, málna, kerti vetemény hogy áll meg, aminek szára nem kemény. „Kár haszonnal jár” — így biztatja magát, az eső meg jól jön, — egy cigarettát varázsol a dózni peremén elő, füstöt fúj és fönt már kopog a tető. Ryszard Twadoeh karikatúrái Egy olasz kisvárosban ketten pályáztak a városházán megüresedett, előnyös állásra: az egyik jelöltnek volt protekciója, a másiknak nem. Mindketten hibátlanul válaszoltak valamennyi kérdésre. A kétségbeesett vizsgáztató erre ezt a kérdést tette fel a protekcióval rendelkező jelöltnek: — Mondja meg, signor Carlucci, mikor volt a százéves háború? —• A XIV. században kezdődött és a XV. században végződött. — Nagyszerül Hát ön, signor Puliéi — fordult a vizsgáztató a másik jelölthöz, akinek nem volt protekciója —, nem tudna pontosabb adatokkal szolgálni ? — Kérem szépen. A százéves háború 1337-ben kezdődött és 1453-ban végződött. — Kitűnő! Most pedig arra kérem, signor Pulici, sorolja el a hősi halottakat, de valamennyit, név szerint! Nő a volán mellett Hirtelen történt. . ; A közlekedési lámpa zöldet mutatott, és át akartam menni az utcakereszteződésnél fékező autó előtt. A kocsi fékje azonban a csúszós talajon felmondta a szolgálatot. Hirtelen erős lökést éreztem. Elestem és a következő pillanatban a jobb első kerék nyomását éreztem a lábamon. Elgázolt az autó. Elgázolt? Nem is gázolás volt. A sárhányó hátbavá'gott. és a kocsi alá sodort. Kereke pedig egy centi- méternyi területen gyengéden ráfeküdt a lábamra. Mint utólag megállapítottam, még a nadrágomat se szakította le. Úgynevezett szerencsés szerencsétlenség történt. A gázolás pillanatában azonban azt hittem, hogy nagyobb a baj. Nem mertem megmozdulni, mert féltem, hogy a kerék jobban a lábamra csúszik. Kínos pillanatokat éltem át. Mint ilyen esetben történni szokott, másodpercek alatt hatalmas tömeg verődött össze balesetem színhelye körül. Ilyen megjegyzéseket hallottam: — Ennek már kampec! Derb és huss...?! Nem véletlenül került párba a címbeli két szóalak. Jól példázzák, hogyan ítélkezzünk az idegen nyelvekből hozzánk került megnevezésekről. Figyeljük meg a Kortárs hasábjairól idézett alábbi mondatot: „Ilyen gyors, derb befejezések későbbi munkásságom során is e’ >- fordultak” (Abody: Szamárfül tükör előtt). A derb szó igen ritkán jut nyejpri szerephez mai nyelv- használatunkban. Használati értékéről csak azok tudnak,, akik járatosak a német nyelvben, Elég tág jelentéskörű, fogalmi értékét tekintve ebbe a rokon értelmű szó- sorba illeszkedik bele szervesen: kemény, nyers, érdes, goromba, kíméletlen, nem szalonképes. Ebből a felsorolásból már az is kitűnik, hogy sok jó magyar szóval helyettesíthetjük, nincs tehát szükség rá, ne tanuljuk meg, ne éljünk vele semmilyen beszédhelyzetben. Kevesen tudják, hogy az akaratkifejező indulatszók között elszámolt kuss szóalak is idegen szerzemény. Mi valószínűleg a németből vettük át, a német nyelvbe pedig a franciából került. Eredeti jelentése: feküdj, maradj veszteg. Eleinte az ebnek mondták: kuss, azaz ne ugass, hallgass! Durva és sértő szándékkal olykor embertársainknak is: kuss: ne beszélj, fogd be a szád, semmi közöd hozzá, maradj csendben stb. Hogy ez az idegen szerzemény ma már hangalakjában és használati értékében teljes jogú magyar megnevezéssé vált, bizonyítja meglehetősen kiterjedt szócsaládja is. Gyakran használjuk ezeket a továbbképzett alakokat: kus- sol, kussolgat, kussoltat, kus- had, kussoló, kussolás, kusti stb. A köznyelvben, a társalgási nyelvhasználatban csak a bizalmas beszédhelyzetekben bízunk ezekre a szóalakokra nyelvi szerepet. Költőink is gyakran élnek e szócsalád tagjaival. Ady Endre pl. néhány versébe kulcsszóként ifteszti bele a kuss és a kussoltat alakokat. Hogy a teljes vers mondanivalójának megértéséhez mennyire szükséges a két megnevezés fogalmi tartalmának és használati értékének az ismerete, erről ezek a versrészletek bizonykodnak: „Csitt, kuss, mert háború lesz. / így szólnak a belül-há_ horgoknak” (Ady: Mi kacagunk utoljára). — „Csak úgy kussoltat a sors, mindég engem, mindég engem” (Ady: Dalok a labdatérről). Megfigyelésünk szerint ma már nyelvhasználatunkban rosszalló szándék nélkül is szerepet kaphat a kusol szóalak ezekkel a fogalmi értékekkel: meglapul, meglapulva hallgat, lapít stb. Dr. Bakos József — Ilyen az élet. Az ember reggel elmegy hazulról... — Es azok a szegény hozzátartozók! — Telefonáltak már a mentőknek? — Itt már a mentők se segítenek! — Mindenki láthatta. hogy nem én vagyok a hibás! Ezt persze a gépkocsi vezetője mondta, aki csinos feketehajú lány volt. Az autó alól láttam, hogy ártatlan madonnaarca van. A madonnaarcú ugyancsak elcsodálkozott, amikor én harsány hangon elkiáltottam magam a kerék alatt: — Ne bámuljanak, hanem húzzanak ki! — Hogyisne ! — kiáltotta rám a babaarcú, szép sofőr, — hogy belső sérülést szenvedjen, amikor kiemeljük?! Szabad a nevét és a címét? Ezt a felszólítást persze nem■ hozzám intézte. A tanúkat jyűjtötte. Mialatt négy kitűnő tanúra tett szert, én állandóan kiáltoztam a kocsi alól: — Húzzanak ki! Még rám csúszik az autó! A madonnaarcú minden kísérletemet elfojtotta. Egyáltalán nem az angyalok hangján kiáltott rám: — Maga hallgasson ott a kocsi alatt! Inkább vigyázott volna magára! Nem látja, hogy tanúkat szedek össze? a tanúk! kártérítést Persze Ha én ________ k érek, ő előáll az öthat tanújával és bebizonyítja, hogy szántszándékkal gá- zoltattam el magam, kizárólag azért, hogy neki kellemetlenséget okozzak. Jó lenne kibújni a kocsi alól... Hátha lobban rám csúszik a kerék, ha megmozdulok. .. Megfogtam rgy ballonnadrágos lábát: — Legyen szive s, húzzon ki! — Most nem érek rá — válaszolta —, tanú vagyok. Ismét a szép fitosorrú sofőrhöz fordultam: — Húzzon ki végre! — Ne zavarjon! — ordított még dühösebben a kocsi alá. — Most maga miatt nem értettem meg, hol lakik az ipse. Várjon a sorára! Még egy tanúra van szükségem. Mit csináljak? — töprengtem és hirtelen kitűnő mentőgondolatom támadt. Sikerült megrántanom a babaarcú szoknyáját. Bizalmas hangon szóltam fel hozzá a magasba: — Idefigyeljen! Én tudom legjobban, hogyan történt! Én vagyok a hibás! Maga egyáltalán nem tehet róla! A lány erre rögtön elordította magát: — Emberek! Húzzák ki gyorsan ezt a szerencsétlent a kocsi alól! Koronatanú ! Palásti László WIWWW/WWAW/KWVWWWWWIVWVW» 1
