Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-09 / 160. szám
A Schubert-évfordulő egy epizódja A 23 éves amerikai Neal Rogers zenei tanulmányokat folytatott az osztrák fővárosban. Egy nap a göndör, vörös hajú fiatalember a bécsi opera melletti üzletben válogatott a lemezek között. Hirtelen lett figyelmes, hogy egy idegen merőn nézi. „Elnézést, feltarthatom egy pillanatra?" — szólította meg angolul a férfi. Rogers, meglepődve azon, hogy anyanyelvén szólnak hozzá egy bécsi üzletben, az ismeretlen felé fordult „Még soha nem láttam senkit, aki ennyire hasonlított volna Franz Schubertre, mint ön" — kiáltott fel a férfi. Rogers elmosolyodott, eszébe jutott, hogy gyermekkorában „kis Franz”-nak nevezték, mert élénken érdeklődött a zene iránt és hasonlított a telt arcú osztrák zeneszerzőre. Alig telt el néhány nap, Rogers ovális fémkeretes szemüvegben és XIX. századi öltözékben állt a televízió kamerái előtt. Schubertét alakította a zeneszerző halálának ISO. évfordulója alkalmából készített emlékműsorban. A bécsi nemzetközi zenei központ növendékét a film producere a szó szoros értelmében az utcáról rángatta be a stúdióba. Rogers-szel stílszerűen, egy kedélyes bécsi étterembe beszélgettem — Schubert is gyakran megfordult az efféle helyeken. Neal mosolyogva beszéU arról, milyen furcsa, hogy a zeneszerző hazájában ő, egy amerikai játssza Schubert szerepét. A színész és a zeneszerző közötti hasonlóság nemcsak göndör hajukban, vékony oldalszakállukban, tömpe orrukban és gödrös állukban rejlik. Neal, ugyanúgy, mint Schubert, zenei pályafutását egy templomi kórusban kezdte, s most tenoristának készül. Neal a kaliforniai San Leandróban született és nevelkedett. Édesanyja régebben táncosnő volt, s jól orgonái. Ö biztatta Nealt az éneklésre. Neal először egy kórus tagjaként járt Európában. A hangversenykörút utolsó állomása Bécs volt. „Beleszerettem a «árosba és elhatároztam, hogy itt fogok éneklést, előadó’ művészetet és zeneszerzést tanulni" — mondotta a fiatalember. 23 éves korában Schubert már rég befejezte tanulmányait, otthagyta tanítói állását apja iskolájában, és már több száz dal fűződött a nevéhez, köztük a leghíresebb és először kiadott műve; „Az Erlkönig". A ballada egy gyermek rémlátomásait meséli el. A gyermek apja karjai között haldoklik, aki orvost keresve vágtat lován. A halál gondolata Schubert számos írásában és zenei alkotásában felbukkan. Ez adja meg az alaphangulatát azoknak a zenei fesztiváloknak, előadásoknak és kiállításoknak is, amelyek Schubert 1828. november 19-én délután bekövetkezett halálára emlékeznek. A tv-film viszont, amelynek egyes jeleneteit Bécs macskaköves szűk utcáin és csendes házudvaraiban forgatják. Schubert életének derűsebb pillanatait eleveníti fel; ifjúkori szerelmi kalandjait, a duhaj ivászatokat a bécsi borpincékben, azt a féktelen szenvedélyt, amellyel több mint 600 dalt írt — előfordult, hogy egyetlen nap alatt 6—8-at is. Schubert szeretett a bécsi kávéházakban üldögélni, s mialatt barátaira várt, rövidszárú fehér pipáját szíva, új dalokat firkantott az étlap hátoldalára. Schubert sokat betegeskedett, s dalai egyre hosszabbak és szomorúbbak lettek. A „Die schöne Müllerin” című dalciklust, amely egy beteljesületlen szerelemről szól, kórházi ágyán irta Schubert. 31 éves korában, Bécsben hunyt el sok nélkülözés után. Végakaratának megfelelően Ludwig von Beethoven mellett temették el, akinek temetésén — egy évvel saját halála előtt — Schubert is részt vett, Schubert több nagyszerű zenekari művét — köztük a világhírű Befejezetlen szimfóniát — csak több évtizeddel halála után ismerte meg a világ. A zenetörténészek még ma is találnak eddig ismeretlen Schubert-kottákat, amelyek véletlenül kerültek be a nagy zeneszerző könyveibe és más személyi ingóságai közé. A „Schubert-év egyik Legnagyobb attrakciója lesz Schubert kb. 170 évvel ezelőtt komponált ismeretlen műveinek „ősbemutatója”. Ezen az ősbemutatón 3 hosszabb mű is fog szerepelni, melyet úgyszólván kutyafuttában vetett papírra Schubert. A kottákon még csak utalás sincs arról, hogyan képzélte el a zeneszerző a darabok hangszerelését. A Schubert-ünnepségek május végén kezdődtek el az évente megrendezésre kerülő fesztivál nyitó estéjén. A fesztivál műsorán koncertek, operák, színházi és szabadtéri programok szerepelnek. A nyár vége felé a fesztivál rendezői műsorra tűzik azt az egyetlen koncertet, amelyet a zeneszerző életében adtak elő — kizárólag az ő munkáiból. Minthogy legtöbb művét sokáig nem ismerte a közönség, Schubert alig ismert zeneszerzőként halt meg külföldön, úgy, hogy sok híres művét még csak nem is hallotta előadva. Halálának napján ünnepi misét tartanak a bécsi Szent István katedrálisban. Bécs városa a turistákról sem feledkezik meg. Az évforduló alkalmából külön autóbuszjáratot indít, az autóbuszok Schubert egykori házához szállítják el a turistákat. A kicsiny lakást Schubert fivére, Ferdinand bérelte olcsó áron, minthogy a ház falait újonnan renoválták, és még mindig nyirkosak voltak. Ebben a házban született Schubert kormos konyhai tűzhely mellett, s ebben a házban végzett vele a betegség. A Schubert-házba természetesen Neal Rogers is ellátogat. hogy a nyári forgatáshoz még többet tudjon meg Schubertról és életéről. (Ford.: Szentmiklósi Tamás) Humorszolgálat — Iszik? — kérdezi a vezető az új dolgozót. , — Soha ! Ivászatok után ' ugyanis mindig nagyon rosz- szul érzem magam. W. — Drágám, nemcsak azért akarsz engem elvenni, mert Dóra nénitől öröklőm a villát és az autót? — Nem, szerelmem, mi jut eszedbe?! Akkor is elvennélek, ha valaki mástól örökölnél! — Ma biztosan nem mondod, hogy nem ízlik az ebédem — mondja a feleség. — Ebben ne legyél olyan biztos — mosolyog a férj. — De biztos vagyok benne! Ma ugyanis egyáltalán nem főztem. t—» iá — Miért olyan feldúlt az az ember a szomszéd asztal- nál? — Mert elvesztette a pénztárcáját. — Honnan tudod? — Mert nálam van. «—» tSl — Mi a kedvenc étele? — Az egér — válaszol a macska gondolkodás nélül. — És az ön kedvenc étele? — Az egér! — válaszol a héja. — Ki az ön legkedvesebb vendége? — Az egér — válaszolja örömmel az egérfogó. Ezután megkérdezik az egeret, hogyan látja saját helyzetét. — Ó nagyon elégedett vagyok a sorsommal — dicsekszik az egér. — Ugyanis tudom, hogy közkedvelt vagyok. — Hozzámennél egy ostoba emberhez kizárólag a pénzéért? — kérdezi a szerelmes ifjú választottjától. — Ez attól függ. ■. És mennyi pénzed van? — Nem csenget az ébresztő órám, mit csináljak vele? — Amikor csengetnie kellenne, előtte pár perccel mindig tessék jól megrázni. «—» ŐR — Miért közlekedik éjszaka .az országúton kivilágítat- lan szekérrel? — Miért kellene kivilágítanom, amikor a lovam úgy se látja, hiszen vak! SZTEFAN CSEH KAROLT: Elfutottál elfutottál suhanón szellő-lengén az ébredés közelgő viharától mint megriadt őz az égzengésben egy-egy megtorpanás után reggelre tiszta kék lett az ég a felleg-vajúdásból s kifénylett a nap és elindultam a nappal ösvényén a marasztaló sárban keresni nyomodat Hullámverésben Haj-tengerbe merülő arcom a nap Visszavillanó fény kardja az út szétvágja a nappal gordiusi csomóját Te tenger csak partodig jutok kavicsdobás a vízbe hozzád mtnden szavam gyűrűzök benned hajszálaid iullámverése felzúg ösztöneimben Egyszerű a példa...? (Fotó: Zeit im Bild) Furcsa látogatás Gutoranszki, aki a szomszéd lakásban lakik, az ablakon át jött hozzám. Nem kedves gyermekkori emlék űzte, sem bűnöző hajlama, csupáncsak fígy vélte, ha a mgszokott mó~ dón, az ajtón át akar bejönni, nem talál odahaza. Ott ült és itta a kávéját, és hosszas szóakrobaiika után, amely semmivel sem maradt el amögött a mutatvány mögött, amellyel hatemeletnyi magasságban az erkélyről az ablakomig eljutott, kinyögte, hogy éntölem függ egyetlen fiacskájának, Makszimiliánká- nak a sorsa, pontosabban az, hogy felvegyék az oligofré- nek (fejlődésben elmaradottak) iskolájába. A gyerek különben intelligens és tehetséges volt a korához képest, vadászkürtön játszott, és három nyelven is tudta mondani, hogy „jó napot” meg „viszontlátásra". Miután megkérdeztem, hogy ezt a ritka csodagyereket miért pont az oligofrének (fejlődésben elmaradottak) iskolájába óhajtja küldeni. Gutoranszki elmondta, hogy ők mennyire aggódnak gyermekük jövőjéért, és drága kincsüket olyan oktatási intézménybe óhajtják küldeni, ahol a gyermekük az első lendülettel kitűnik a többiek közül. Ezután azt körvonalazta, hogy Makszimili- ánka az oligofrének iskolájában minden bizonnyal évfolyamelső lesz, és így komoly előnnyel jelentkezhet a főiskolára. És mint közeli ismerős, igazán segíthetnék ... A kávé cigányútra ment, köhögve nyúltam a vizeskancsó után. Gutoranszki szolgálatkészen hátba veregetett és vizet töltött a poharamba. Megittam, és megkértem, hogy ne mondjon butaságokat, akárminek is néz engem, én csupán közönséges áruforgalmi tisztviselő vagyok a ,,himlőm- importnál”, az olig- rofének (fejlődésben elmaradottak) iskolájához pedig semmi közöm sincs. Ameny- nyiben pedig szeretett Makszimiliánká- ját, ha jól értettem, komolyan oda akarja íratni, hát menjen be abba az oktatási intézménybe, és ne legyen olyan tehetetlen. Gutoranszki fürké- szőn tekintett rám a szemöldöke alól, és az ujjaival megkopogtatva a homlokát „Marslakónak” titulált, (ezzel valószínűleg azt akarta a tudomásomra hozni, hogy a Marsról poty tyantam ide). Szó sem lehet olyan iskoláról, amelyikbe csak úgy, támogatás nélkül be lehet jutni. És ha egyéb kapcsolatom nincs is az oligofrének iskolájával, itt vagyok én magam, a múltkor a saját szemével látta, hogy kéz a kézben sétáltam a parkban egy hosszú szőke hajú. műszempillás nővel, aki megerősített értesülései szerint — az iskola igazgatóhelyettese másodunokatestvérének a sógornőjének a legjobb barátnője. Ekkor már felfortyantam, és beleüvöl- töttem a képébe, ahelyett, hogy abba ütné az orrát, amihez semmi köze, és azután nyomozna, mikor és kivel sétálok a parkban, jobb lenne, ha fogná Mak- szimiliánka papírjait, és haladéktalanul bevinné azokat a fejlődésben elmaradottak iskolájába. . A legjobb ajánlólevél pont egy ilyen atya... Gutoranszki kétr három percig pislogott. mire felfogta a szavaim értelmét, hirtelen felpattant, és kiadálni kezdett — hogy minden világos, nem csak hogy segíteni nem akarok egy tehetséges gyereken, de még az apjának a becsületét és eszét is megsértem. Da majd ö leszámol velem máshol, különösen a szőke, műszempillás hölgynél. Es ugyanazon az úton távozott, ahol jött, csörömpölve csapta be maga után az ablakot. Szorongva néztem, hogy veti át magát az erkélyen, egyensúlyoz gyakorlott mozdulatokkal a szá- rítókötélen. és azon töprengtem. mikor jövünk rá végre, hogy egy lakásba — és máshová is — az ajtón keresztül kell bemenni. (Migray Ernőd fordítása) Ariadné fonala Lapunk hasábjain meg-e- lent egyik közlemény következő szövegösszefüggéséből emeltük ki a címbeli nyelvi formát; „A fiatalok az élet labirintusában eligazító Ariadné fonalat várnak nevelőiktől” (Népújság. 1978. június 15.). A televízió Münchhausen Fantáziaországban című adásában is hallhattuk az Ariadné fonala jelzős szerkezetet. A szorgalmas és figyelmes mai versolvasók azt is tapasztalják, hogy az Ariadné- motívum napjaink lírai költeményeiben is kulcsszerephez jut. Sok olvasó számára éppen azért nem világos egy- egy vers mondanivalója, mert nem ismerik az Ariadné fonala kifejezés jelentését és versbeli használati értékét. Pedig költőink igen változatos és árnyalt stílusértékben használják fel ezt a motívumot. Ennek bizonyítására idézzük meg most ezeket a versrészleteket; „Vezess, vezess, oh Ariadné t oda, hol nem kell útlevél” (Illyés Gyula: Oda Európához). — „Ess, eső, / mosd Ariadné fonalát ! varjúként szálló növényekig” (Bertók László; Ess, eső). — „Föliz- zik majd az alvó kőzene. f Eltéphetetlen hajad Ariadné fonalát / ujjaim közé szorítva viszem.” (Horgas Béla: Fölizzik majd). Ezeknek a versrészleteknek az értéséhez és élvezéséhez ismernünk kell a görög mitológiai eseménysorozatot is. Elsősorban a mitológiai történés szereplőit; Thészeuszt, aki vállalta, hogy a krétai labirintusban megöli Minótauruszt, a bikaszörnyet; Ariadnét, a királyleányt, akinek fonala óvta meg őt az eltévedéstől stb. Nagyon gyakran mai köl. tőink azzal segítik olvasóikat, hogy a mitológiai esemény egészéből bontják ki a modern, a korszerű mondanivalót. Ezekre a versrészletekre gondolunk: „Kinek elhalt reménye: nincs útja. f Nincs kötése! / Eljöhet Ariadné! / Hiába Ariadné! / Fonal ott nem vezethet, / gombolyag nem gurulhat” (Hajnal Anna: Hiába Ariadné). — „Rokka, guzsaly, / orsó, szövőszék / nélkülük miként mentené meg / Ariadné Thészeuszt” (Tamás Menyhért: Vakolatok a családi ház faláról). Az sem véletlen, hogy Ozsvald Árpád Labirintus címmel írta meg szép költeményét, és az Ariadné- motivum felhasználásával merészebb képzeletkapcsolás vállalására is készteti olvasóit: „Ariadné a fonalat —, ji ne hagyd, hogy elbolyongjak. / számomra nincs több feladat, / a szörnyet rég megöltem.” Dr. Bakos József 1 1
