Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-08 / 159. szám

r Egerben épül az első Tornacsarnok akácfából Évtizedek óta egy tisztes* séges tornateremről álmodoz­nak. Ez idáig az egyik na* gyobb termet cserélték a másikra az öreg épületben, kísérleteztek, melyik lenne megfelelőbb, de még elfő* gadhatóra is alig találhattak, hisz ezek a helyiségek vala­ha egészen más célra épül­tek. Legjobban természete­sen a testnevelés tanszék ta­nárai és hallgatói érezték bőrükön a tornaterem hiá­nyát, a Ho Sí Minh Tanár­képző Főiskolán. Nos, most már bizakodób­bak a testnevelők is, hiszen a Heves megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat — a majda­ni kivitelező — szakemberei már készítik azokat a terve­ket melyek nyomán még az idén megkezdődhet a főisko­la új tornacsarnokának épí­tése. De nem a hagyomá­nyos építészeti anyagokból, hanem akácfából. Néhány éve a Típustervező Intézet ugyanis elkészített egy ter­vet, hogy miként lehet na­gyobb alapterületű épülete­ket — például tornacsarno­kot — építeni olyan faszer kezetes megoldással amivel eddig csak mezőgazdasági lé­tesítményeket készítettek. E típustervek kerültek azután az egri mérnökök asztalára, akik azt most a helyi viszo­nyokhoz igazítják, s elkészí­tik a csatlakozó létesítmé­nyek, öltözők, fürdők, s a kazán ház rajzait is. Az elképzelések szerint még az ősszel hozzákezdenek az építők az alapozáshoz a Leányka úton, és még az idén szeretnék felállítani 3zt a ragasztott favázas szerke­zetet melynek elemeit java­részt az istenmezejei terme­lőszövetkezet gyártja. A 9 és fél millió forintos csarnok­ban egy 18x26 méteres lab­dajátékokra, s nem utolsó­sorban a testnevelő tanár képzésre is alkalmas (!) pá­lya kap majd helyet, ami megfelel a jelenlegi méret- szabványoknak. A főiskola tornacsarnoka lesz az országban az első, melyet ezzel a módszerrel építenek. Tungsram Kupa — Gyöngyös Gyöngyösön, ma nagysza­bású tömegsportnap kereté­ben mérik össze tudásukat az alapításának 25 éves év­fordulóját ünneplő Félvezető- és Gépgyár dolgozói. Az ötödik, jubileumi rendezvény egész napos programot kínál az ország más helyeiről is érkezőknek. Hét sportágban — kispályás labdarúgás, ké­zilabda, röplabda, atlétika, lövészet, asztalitenisz, sakk — három helyszínen pereg­nek a számok. A Zalka SE sporttelepén lesz a legtöbb látnivaló, a városi sportcsar­nokban a női asztalitenisze­zők, a szakközépiskola sportcsarnokában a sakkozók vetélkednek. A sportverse­nyek 10 órától zajlanak majd. Készülődés az új idényre NB ll-es rajt augusztus 6-án Az 1978/-79-es labdarúgó­bajnoki idény kezdetéig majd egy hónap van hátra, az MLSZ illetékesei azonban már tevékenykednek azon, hogy mielőbb kialakuljon a végleges menetrend. Ennek mintegy bevezetőjét jelenti a július 11-én, kedden sorra kerülő értekezlet, amelyen az újonc NB ll-es csapatok vezetőivel közlik a rajt előt­ti tudni- és tennivalókat. Készül a tervezet az NB II. három csoportjának beosztá­sára. Keleti, Közép- és Nyu­gati csoportba sorolva ját­szik majd a 20—20, összesen 60 együttes. Ebben az osz­tályban augusztus 6-án lesz a nyitány, az NB I-ben au­gusztus 26-án. Az NB I-es sorsolás is kiadásra vár, érdekessége, hogy az Û. Dózsa és a V. Izzó, valamint a Videoton és a Székesfehérvári MÁV Előre „elkerüli” egymást, el­lentétes sorsolásban fogadja ellenfeleit. Hét végi sportműsor SZOMBAT Tömegsport: 5. Tungsram Kupa sportnap. Gyöngyös. Zalka sporttelep, városi sportcsarnok, 10. Vízilabda: Egri Vízmű— Ceglédi VSE, OB II. A. baj­noki mérkőzés. Eger, ver­senyuszoda 16. VASÁRNAP Vízilabda: Egri Vízmű— Miskolci VSC, ÖB II. A. baj­noki mérkőzés. Eger, Ver­senyuszoda 16. Az MNK-csoport mérkőzé­seiből még öt forduló van hátra, ebben érdekelt az Eger SE is. A játéknapok: július 26., augusztus 2., 9., és 16. Ekkor ismertek lesznek a csoportgyőztesek, a négy együttest összesorsolják, és a „párok” 19-én kettő? mérkő­zés keretében a Népstadion­ban mérkőznek. A győztesek másnap, augusztus 20-án 19 órától mérkőznek az első he­lyért. a vesztesek az előmér- kőzésen a 3. hely sorsát dön­tik el. Az MNK győztese sze­repel majd a Kupagyőztesek Európa Kupájában. Bajnoki versenykiírás Elkészült az 1978—79. évi labdarúgó-bajnokság ver. senykiírása. Eszerint jövőre az NB I-ből a három utolsó helyezett csapat esik ki, he­lyükre az NB ll-es győzte­sek kerülnek. Az NB II-ből kiesnek a 19—20. helyezettek, összesen hat csapat. A 17. és 18. he­lyezettek — hat csapat — osztályozót játszanak. A 16. helyezettek — három csapat — körmérkőzéses formában találkoznak egymással, közü­lük a legjobb továbbra is NB ll-es marad, a másik két csapat csatlakozik az osztályozót játszó NB ll-es mezőnyhöz. Ez így összesen nyolc együttes, hozzájönnek a budapesti és megyei baj­nokok. szám szerint 20-an, azaz a 14 NB ll-es helyért 28 csapat mérkőzik, sorsolás után oda-visszavágó alapon. Mély fájdalommal tudattuk, hogy felejthetetlen férjem. édesapám: SÖS BERTALAN ny. kórházi ápoló, életének 59. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 10-én VZ 11 órakor lesz a Rozália-temetőben. Gyászoló család A Beveg «egyel Építészmérnököt és > Tanácsi Építőipari gépészmérnököt. Vállalat vagy műszaki felvételre és adminisztratív gyakorlattal keres rendelkező gépésztechnikust gép-gyorsirókat. (Előnyben részesítjük a közgazdasági szakközép- iskola ügyvitel szakán végzetteket.) felveszünk JELENTKEZNI LEHET: a vállalat személyzeti osztályán. Építőipari Szövetkezet, Eger, Klapka u. 11. Hatvan •«A. Raktárosi munkakörbe Országos Szakipari Vállalat gyakorlattal rendelkező 30 fős létszám. munkaerőt Mátra vidéki vállalati üdülőbe szakácsot keres. felvételre keres az Egészségügyi Érdeklődni lehet Gyermekotthon. telefonon JELENTKEZÉS: 115-000/227. mell. vagy levélben — az intézet Sósné, vagy Varga. Levélcímünk: gazdasági vezetőjénél Budapest, személyesen. V.. Bátbori u. 12. II. em. 245. szoba Sósné. v< Eger, Szalapart út 84. — EGRI RUHAIPARI SZÖVETKEZET férfiszabó szakmunkás jelentkezését várja textilkonfekció-ipari művezetői (szalagvezetői) munkakör betöltésére. Technikumi végzettségűek előnyben! JELENTKEZÉS: személyesen vagy írásban személyzeti vezetőnél. Eger, Dobó tér 6. III. emelet. Kiadók 1 és 2 szobás, komfortos vállalati bérlakások korlátozott számban az OÉÁ. Mátrai Művei Gyöngyösoroszi- Károlytárói lakótelepén. Érdeklődni lehet: személyesen vagy levélben a Mátrai Mű. gondnokánál. Az igényeket a megállapodás sorrendjében biztosítjuk. Az Egri Dohánygyár érettségizett fiúkat mechanikai műszerész­tanulónak vesz fel. Tanulmányi idő két év. A tanulmányi időre a vállalat ösztöndíjat biztosít. Sikeres vizsga letétele után az elhelyezés biztosított Jelentkezés: az Egri Dohánygyárban. APRÓHIRDETÉS ALLAS Elter— Tárná völgyi Vízgazdálkodást is Talajvédelmi Társulat Eger—Sírok telephellyel felvesz nehéz­gépkezelőket, Egerbe föepites­vezetöt. Jelentkezés: Eger, Torok köz 5. szám. Az egri Antikvárium (Széchenyi u. 12.) UTCAI KÖNYVÁRUST KERES A NYÁRI HÓNAPOKRA. Az Andornaktályai Betegek Szociális Otthona GYÓGY­PEDAGÓGUST KERES. Jelentkezni lehet az intézet vezetőjénél. INGATLAN Eladó Egerben két­szobás, komfortos társasházi lakás be­költözhetően. Mek- csey 15. Temesvári­nk _________________ 2 szoba-komfortos lakás OTP-átválla- lással beköltözhető­en eladó. Gyöngyös, Kolozsvári u. 7. 1/1. Gyöngyösi kétszobás tanácsi lakásomat elcserélném családi házra. Leveleket ké­rem Budapest 1213 XXI.. kér. Tárház u. 54. Nagy.___________ F ószékesegyház mel­letti társasházban 3 szobás lakás beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni kedd, szer­da, csütörtök 5—7- lg Eger. Szabadság tér 11. I. emelet 4. Füzesabonyban für­dőszobával ellátott szoba vállalatnak is kiadó. ,,Vasútállomás közelében” leiigére az egri hirdetőbe. Gyöngyösorosziban eladó kis családi ház melléképületekkel ellátva, OTP-re is megvásárolható. Gyöngyösoroszi. Pe­tőfi u. 37. Garas György. ___________ K ertes családi ház nagy borospincével eladó, azonnal be­költözhető. Ostoros, Honvéd utca 7._____ 3 szoba-étkezős, szö­vetkezeti öröklakás garázzsal, gázfűtéses bekerülési értékben eladó. Megtekinthető szombat és vasárna­pi naDokon 16 órá­tól E?er. Kiskanda u. 3. IV/4. Lajosvá­ros. _________________ K ét családnak meg­felelő összkomfortos családi ház eladó, vagy különbözetté- rftéssel kisebbre cse­rélhető. Eger, Lenin út 190.______________ C saládi ház 3 szo­ba. pince. 300 n.-öl kerttel beköltözhető­en eladó. Érdeklőd­ni egész nap Eger, Attila u. 3._________ V erpeléten 3 szoba- konyhás kertes csa­ládi házamat egri társasházira cserél­póm, 'Piröfakiarlt-Jí T,«5­nártné, Verneint. Ka. nás U. 2. 17 órától. Miskolc mellett Ti- szalúc. Jókai u. 39. sz. alatti 110 ma alapterületű össz­komfortos kertes ház eladó. Érdeklődni ugyanott vagy az esti órákban dr. Föl- Eger. Szarvas Gábor u. 3. Telefon: *7-34.________________ • Vállalat egv másfél szobás lakást bérel­ne Efferben leügére az egri hirdetőbe. Harmadéves főisko­lás lányok kiadó la­kást, lakrészt, sze­parált albérleti szo­bát keresnek Eger területén. Ajánlato­kat: ősz 78 jeligére az egri hirdetőbe. Nagyrédén, Atkári u. 46. sz. alatti ker­tes csáládi ház pin­cével eladó. Siposék. Víkendteleknek al­kalmas 500 n.-öl sző­lő-gyümölcsös a Szépasszony-völgy- ben megosztva is el­adó. Mű£t mellett. Érdeklődni Eger, Arnád u. 52. sz. Pince eladó. Eger, Pást u. 2. sz. alatt. Érdeklődni Cifraka­pu u. 25. Eladó Gyöngyösön, kétszintes házban 2.5 szobás, földszintes lakás kis kerttel, készpénz -f OTP-át- vállalással. Érdek­lődni lehet Miskolc. Tompa u. 6. 3530 Bárdos Gáborné. Te­lefon: 17-265. Negyedéves főiskolás lányok lakást vagy lakrészt bérelnének. Köntös 3600 Ózd, Vaida J. u. 1 'a. Novai, István u. 61. sz. alatt fél házrész és hozzá tartozó be- énfthc+ő telekrész el­adó. Érdeklődni Ozv. Ferencz Lászlónénál a helyszínen. Családi ház egyeme­letes két fürdőszobás zárt kapualljal el­adó. Eger, Szalapart u: 67. Szobák munkásszál­lásnak kiadók. Ér­deklődni Eger, Vö­röstüzér u. 35. Lakóház 700 n.-öles telekkel eladó. Víz, villany bevezetve kertészkedésre alkal- kalmas. Érdeklődni a helyszínen, Tisza- nána, Lenin u. 32., vagy Hatvan 19-39. Eger, Pápay S. u. 10. I. em. 1. számú 3 szoba 4- étkezős gázfűtéses lakás ga­rázzsal eladó. Érdek­lődni lehet Bástya u. 32. sz. Hétköznap du. 5-től, vasárnap egész nao. __________ E gyszoba-konyhás házrészt, vagy kis házat beköltözhetően vennék. Ajánlatokat Eger, Vörösmarty u. 26. szám alá kérek. Fiatal házaspár egy gyerekkel Egerben üres lakást, vagy különálló lakrészt bérelne. ,,Augusztus közepe 55” jeligére az egri hirdetőbe. Egerszalókon ház­hely eladó. Ugyanitt NSU Prinz 600-as al­katrészként eladó. Érdeklődni Eger, Tárkányi u. 30. Szoba-konyhás csa­ládi ház eladó, azon­nal beköltözhető. Eger, Kandra Kabos u. 10. Kétszobás családi ház eladó, Eger Sze- derkényi u. 41._____ D ebreceni 2 -f- 2 fél­szobás OTP-örökla- kást cserélek Mátrá­hoz közel hasonló­ért, vagy családi há­zért. Nagy István 4029 Debrecen, Csa­pó u. 104. V. 15. Kétszobás családi ház beköltözhetően eladó. Gyöngyös, Kalló u. 2. Garázs eladó, Cse- lényiné. Eger, Pucky M. u. 3. sz. JARMO MB 1000-es Skoda 3 éves műszaki vizs­gával és megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni Eger, Vasút u. 10. délutá­ni órákban. ____ P iros színű Lada Combi igényesnek eladó. Eger, Lajos- város I. István kir. u. 2. Érdeklődni mindennap 18 órá- tól._______________ 850-es - Fiat eladó. Eger, Május 1. u. 11. fszt. Simson B 50 S. mo­torkerékpár 5000 km-rel eladó. Var­ga, Eger, Cifrakapu u. 102. ______________ S koda 1203 Mikro­busz . eladó, vagy Ladára cserélhető. Eger, Kolozsvári u. 13. Eladó IG-s Skoda 100-as személygép­kocsi és 1 db Za- porozsec-motor. Ér­deklődni Visontai, Eger. Breznai u. 12. du. 3-tól.____________ UN frsz. 1200-as Zsi­guli eladó. Eger., Garay u. 2/a. Dr. Kovács. UR-es S 100-as ga­rázsban tartott el­adó. Andornaktá- lya, Rákóczi 344. Érdeklődni 14 órá­tól.______________ F iat 128-as UI írsz. szgk, eladó. Érdek­lődni Verpelét, Sza­badság tér 10._______ 1981-ig vizsgáztatott IN rendszámú 1500- as Polski eladó. Eger, Makiári út 47'A. _____________ _ C N-es 408-as Moszk- vics eladó Füzesa­bony, Bethlen G. u. 1. Érdeklődni szom­bat vasárnap egész nap. Másnapokon du, 15 órától. ______ T rabant 601-es eladó. Érdeklődni 15 órától 17 óráig, Eger, Ber- ze Nagy János u. 2. ITI/3._________________ C Z 175 motorkerék­pár újszerű állapot­ban eladó. Eger, Vitkovics u. 7. du. 3-tól.________________ J ó állapotban levő Simson Schwalbe eladó. Érdeklődni egész nap. Egert Mikes Kelemen u. 15. sz._______________ C L frsz. Trabant 601 sürgősen eladó. Eger, Remenyik Zsigmond u. 9. III. e. 2. ajtó. Du, 15 órától.______ 3 éves Skoda eladó. Demjén, Petőfi u. 22. sz. Érdeklődni 4 órától.____________ C P-s Trabant eladó. Egerszalók. Sarló u. 31. Érdeklődni du. 5-től.________________ K ifogástalan álla­potban levő R 4-es szgk. eladó. Eger, Sóház u. 16. V FC, V F« Huszonéves leány Jugoszláviába au­gusztusban turista­ként útitársakat ke­res. „Autóval az Adriáig” jeligére az egri hirdetőbe._____ M éretre készítek mindennemű abla­kot, bejárati ajtót, garázskaput, térel­választót, lambériát, beépíthető konyha- és egyéb szekrénye­ket, ülő. és fekvő­garnitúrát, bútorát- alakltást és -fénye­zést. Baizáth, Eger, Vécsey-völgy út 25 b. 5 éves, heréit sod­rott ló eladó. Eger, Makiári út 147. _____ K étsammyu ková­csoltvas kapu el­adó. Sipeki, Eger, Széchenyi 33. Ugyanitt most mű­szaki vizsgázott 30 000 km-t futott P—10-es eladó.______ É rvényes vásárlási engedéllyel rendel­kezők részére 16-os Monte Carlo vadász- fegyver újszerű álla­potban 3600-ért el­adó. Gál, Eger. Ai- mási Pál u, 14. 2—4 hl-es szőlőprést és darálót vennék. „Nyár” jeligére az egri hirdetőbe.______ G áztűzhely palack­kal eladó. Eger, Diófakút u. 14. Ér- deklődni délután. Konyhaszekrénysor költözés miatt el­adó. Eger, Kertész u. 34. 1/3. Érdeklőd­ni délután. Redőny készítése es javítása, fa- és mű­anyagból. Cím : Noszvaj, Kossuth u. 29. Búvárszivattyú 50 1/perc teljesítményű eladó. Eger, Zalka Máté u. 23. TTI/9. Ér­deklődni 18 óra után. _______________ N DK ablakos mélv gyermekkocsi új ál­lapotban eladó. Eger, Endresz utca 12._______________ 800-as csúcseszter­ga eladó. Eger, Ost­rom u. 9. Érdeklőd- ni 15 óra után. Négyszemélyes re- kamié, 2 szék és kis asztal eladó. Érdek­lődni Gyöngyös. Mező u. 8,___________ G áztűzhely palack­kal eladó. Eger, Ga­rai u. 50. „Rösler” Pianínó teljesen új állapot­ban eladó. Érdek­lődni levélben : Pa- takyné, Eger,/ Ko­dály u. 6. sz._____ h ázasság 65 éves, elvált nyug­díjas, házasság cél­jából megismerked­ne korban hozzáillő asszonnyal, aki sa­ját falusi lakásom­ba jönne. „ősziró­zsa” jeligére az egri hirdetőbe.__________ 3 4 170 tisztviselőnő társaság hiányában megismerkedne hoz­záillő férfivel há­zasság céliából. ..Természetszerető” jeligére az egri hir­detőbe. j

Next

/
Thumbnails
Contents