Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-30 / 178. szám
Egyetemet végzett analfabéták? „ANALFABÉTA Irnuolvasni nem tudó személy, kül felnőtt.. „EGYETEM. Bizonyos tudományok vagy tudományágak tanításával és kutatómunkával foglalkozó, gyak. karokra tagolt felsőoktatást Intézmény". így az értelmező szótár. S nem is kell gondosabb, tüzetesebb vizsgálat alá vetni a két megállapítást, hogy a fogalmakat egymást kizárónak tekintsük. Azok t s. Az elméletben. A gyakorlat azonban meghökkentő dolgokat produkál. Hogyan is mondta Hamlet? Így: ......Több dolgo k vannak földön és égen, Horáció, mintsem bölcselmetek álmodni is képes..£ Lehet, hogy Hamlet már Helsingörben, Dániában z tudta, hogy az ezredfordulón, Magyarországon lesznek ? egyetemet végzettek, akik bizonyos tekintetben anaifa- > béták az égen, de különösen a földön egyaránt? J Az Illetékes szerv a minap — ne firtassuk melyik szerv, mert akkor kiderül, hogy hol történt az eset, és így aztán az is, hogy kikről is van szó, pedig nemcsak róluk van szó, hanem sokkal többjükről, sajnos — nos, az illetékes szerv a minap sürgős megbeszélést hívott össze. A résztvevők mind vezető beosztású dolgozói a szocializmus építésének, aligha akadt közöttük olyan, aki ne végzett volna valamilyen főiskolát vagy egyetemet, tehát meg kellett ismerkednie bizonyos tudományokkal. Az is- , mgrkedés az ősi Ugarit óta — itt találták meg az első ismert ábécét — természetesen a betűkön, szavakon, az olvasáson és az íráson keresztül történt. Ki vitathatná ezek után dőre módon, hogy az egyetemet végzettek például tudnak-e olvasni. Tudnak bizony. Csak nem olvasnak. Egy részük persze. Kisebb részük természetesen. Bár e „legkisebb” rész sem örömteli rész e tekintetben. Történt ugyanis, hogy az illetékes szerv képviselője oly témát óhajtott megvitatni az egybegyűltekkel, amelyről a magyar sajtó beszámolt többször, s mely téma napjaink belgazdasági életének, külkapcsolatainak egyik sarkalatos pontja. Ahogyan mondani szokás, hallottak éppen harangozni valamit a tárgyban az egybegyűltek, de jószerint alig akadt közöttük valaki, aki olvasott is volna, vagy éppen olvasta volna a z t az egy bizonyos cikket. De sebaj. Az illetékes szerv úgy látszik, ismeri az illetékességi körébe tartozókat, a képviselője tehát hóna alatt újságokkal jelent meg, és a témát ismertető cikket felolvasták mind közösen, mint egykoron tették volt azt a nép egyszerű gyülekezetében egy prédikátor által. Erős a jelző, hogy analfabéta? Hogyan lehetne az, aki rendeleteket olvas és paragrafusokat citál? Csak azért e pejoratív jelző, mert az újságíró sajnálja saját lovát, hogy „nem nyergelik” azt meg? És különben sem így igaz, mert lám a statisztika is kimutatja, hogy a vidéken megjelenő napilapok példányszáma például meghaladja az egymilliót, az országos terjesztésűek a másik majd •kétmilliót, a folyóiratok a heti újabb hárommilliót, a könyvkiadás pedig olyan nálunk, hogy a tízezres példány az csak kis sorozatnak számít. És a statisztika nem csal. A számok ridegek, könyörtelenek, egyformán mutatják a jót is, a rosszat is. Márpedig a mi esetünkben egyértelműen a jó felé billen a statisztika mérlege. Mindezek után éppen az értelmiséget aposztrofálni az analfabéta jelzővel, több mint tapintatlanság — hamisság. így lenne igaz, ha igaz lenne ez így. Mert e fogalmat valahogyan más tartalommal tölti meg az ember akarva- akaratlan is, ha a mezei munkáról hazatérő szövetkezeti gyalogmunkástól érdeklődik egyről és másról, vagy ha vállalati igazgató, tanácsi ember, mérnök, sőt uram ég, még pedagógus is árul el teljes tanácstalanságot. Még- pediglen olyan kérdésekben, amelyekről naponta ír az újság, a nem szakmáját jelentő társtudományok új eredményeit, az irodalom, a művészet, film vagy a színház széles tömegeknek szánt alkotásait bemutatandón. Magyarán szólva: ha halvány dunsztjuk sincs, mi történik körülöttük, mert alig-alig olvasnak bármit is. A Közlönyön kívül. Meg a jelentéseken kívül. Egyfajta és igen veszélyes analfabétizmus ez. Mintha egy feltöltött tartályú gépkocsi haladna magabiztos és jó sebességgel egy olyan vidéken, ahol sehol sincs benzinkút, hogy újra töltekezzék a tartály. Vagy még közelebbi hasonlattal: ahol sorjáznak a benzinkutak, de a gépkocsivezetőnek „nincs ideje” tankolni, mert — úgymond — siet a célja felé. Tény és való, semmi szükség arra, hogy egy szövetkezeti mezőgazdász órákig tartó vitába bonyolódjék a képzőművészet izmusait illetően — tegye bár, ha tud,iar nem elvetendő dolog —. az ő alapvető feladata a rriézógazd.aság tudományának naprakész ismerete Tény és való. hogy egy tanácsi tisztségviselőnek, egy vállalat, egy gvár igazgatójának nem kötelessége tudni, hogy van, volt-e. s ha igen miért, színházi vita Magyarországon. Vagy egy testnevelést oktató tanárnak számon tartani és naprakészen nyomon követni a bolíviai helyzetet. De tudni róla, hogy van ilyen helyzet, tudni azt. hogy a képzőművészetnek is vannak izmusai, hogy volt és van színházi vita, azt mindvalamennviüknek éppenúgy illik tudni, mint a színésznek, festőművésznek, magyartanárnak, hogy milyen gondjaink vannak a gyárakban, a földeken. melyek azok a legalapvetőbb gondok, amelyek meghatározzák az egész népgazdaság helyzetét és jövőjét. Minderről értelmiségi embernek nem tudni: analfabétizmus. Minderről nem olvasni, mindefelől nem téjá- kozódni: analfabétizmus. Egyetemi diplomával és vezetői megbízatással a zsebben is. Sőt. éppen amiatt A példánkban említett cikket elolvasták, megvitatták, állításait részben elfogadták, részben elutasították, és végül a nem is rögtönzött értekezlet még helyes és megfelelő döntést is hozott. Nem. nem az újságcikk jóvoltából. hanem mert el is olvasták azt Mert kiderült, hogy tudnak „olvasni”, ha akarnak És esetünkben is kiderült, hogy könnyen és gyorsan gyógyítható, sőt 3n- gvógyítható analfabétizmus ez. nem kelletik a gyógyuláshoz semmi más. mint éhsége az információnak Tudniillik. ha az ember valamit nem gyakorol, azt könnyen elfelejti. Az olvasást is. Még az egyetemi diploma számát is. Mert ilyen az ember, ha hagyják. . 9^ ^ nr n r *aaaaa*aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa*AAAAAAMAi Lencsevégen „BikakEub” A Nimród az idén it meghirdette fotópályázatát a csendes vadászoknak akik kétcsövű puska he. lyett fényképezőgéppel » vállukon járják az erdőt ellesve cgy-cgy pillanatot A magyar vadvllág rejtett életét feltáró gazdag képanyagot kiállították, s ebből mutatunk be egy fel. vételt. Kovács Attila „Bikaklub” című művét. „VWő/vy, WVVVNA/VVVVVVVVSAAA/'WNAAAAAAAAAAA'SAAAAAAu^VW Fellebbezés Tisztelt Oktatási Minisztérium! Kedves Elvtársak Q lulírott Zsizsgai Gizella őrbottyáni lakos, azzal a kéréssel for- fordulok a T. Oktatási Minisztériumhoz, hogy felvételi vizsgámat a Téti Tanárképző Főiskola magyar— történelem szakára szíveskedjenek felülvizsgálni. Mint ismeretes, 1978. május 26-án tettem írásbeli vizsgát e két tárgyból, majd június 2-án szóbeliztem. Mind a két Írásbeli vizsgám sikerült A főiskolától kapott értesítés szerint elégséges osztályzatot kaptam. Teljesen érthetetlen számomra, hogy miért csak ilyen alacsonyra értékelték teljesítményemet. (Minden kérdésre részletesen válaszoltam!) Hozott pontjaim száma elérte a tizet, ami azt bizonyítja, hogy igen jó alapokkal indultam. A szóbeli vizsgán a felvételi bizottság méltatlanul járt el velem szemben, mivel rendkívül hosszú ideig várakoztatott. Utoljára kerültem sorra délután két órakor. A hosszú és izgalmakkal teli várakozás rendkívül kedvezőtlenül hatott idegállapotomra. Szükségtelen hangsúlyoznom, hogy egy ilyen rendkívüli megpróbáltatás milyen sorsdöntő a fiatalok életében. A bizottság ennek ellenére — vagyis előzetes indoklás hiányában — utolsónak hívott be, ami sértőnek, tiszteletlen rangsorolásnak fogható fel. Az elnök — a nevét sajnos nem tudom — egyáltalán nem a tétellel kapcsolatos kérdésekkel kezdte. Elsőként például férjem után érdeklődött, holott nem is ismeri, s tulajdonképpen semmilyen jogalapja sincs ahhoz, hogy foglalkozzék vele a felvételi vizsgán. Hangsúlyozni kívánom, hogy az elnök összetévesztett va. lakivei. Amikor a tételhúzásra került sor, sző szerint ezt mondta— itt vannak maga előtt a történelemtételek. Csak könnyű és jó tételeket választottunk. Kérem, húzza ki a legkönnyebbet! Az elnök rám mosolygott, de akkor még nem tűnt fel, hogy miért Alános gyanúm van arra nézve, hogy ezek a szavak nem nekem szóltak, hanem annak a számomra teljesen ismeretlennek, akivel előre megbeszélték a tételt. Ez által azt is bizonyítom. hogy a Téti Tanárképző Főiskolán eluralkodott a protekcionizmus. Szüleim — kétkezi munkások lévén — sohasem akartak jogtalan előnyökhöz jutni, s engem is ilyen szellemben neveltek. Kiegészítem azzal, hogy mindehhez alap- pos, 'szocialista kollégiumi nevelésben részesültem. Ezért is rendkívül elítélendőnek tartom, hogy a Téti Tanárképző Főiskolán felütötte fejét a protekció. Amikor kihúztam a tételt — Kossuth Lajos szerepe az 1848—49-es forradalomban és szabadságharcban — rendkívül megörültem. Nyilván ezt a könnyű tételt tartogatták annak a számomra ismeretlen protekciósnak is, akivel összetévesztettek. Szinte gondolkodás nélkül kezdtem el a válaszadást. Miután semmilyen szabály sem írja elő, hogy a felvételin magnót nem szabad használni, lehetővé vált, hogy oldaltáskámban észrevétlenül bevigyem magnetofonomat. Miután üzemképes állapotba hoztam, azt teljesen rögzítette a felvételi további menetét. Az alábbiakban a felvétel szövegét szó szerint közlöm, s a szalagot mellékelem. Én: Kossuth Lajos, a nagy magyar hazafi, aki olyan sokat tett hazája felvirágoztatásáért. vagyis a hon felvirágoztatásáért, a reformkorban élt és dolgozott. A magyar nép jeles tanítója volt. Azt a magyar népet tanította, mely később az osztályharcok során vasba öltözött. Természetesen, akkor még nem A szabadságharc vezéreként a 48-as—49-es honvédek példaképeként igen nagy jelentőségű szervező munkát folytatott. Rendkívül fontosnak tarthatjuk azt a tényt, hogy lelkesítette a honvédeket pozitív intézkedéseivel, s a hazáért való áldozatok vállalására lelkesítette őket. Így a honvédek és az egész nép „apánknak” nevezte Kos- suthtot. Arcképét a bankjegyre is rányomták. Igen népszem volt. Több híres lelkesítő beszédet mondott, s az egész magyar nép egy emberként állt mellé, mert érezte, hogy ott a helye... Az elnök: Nézzük kicsit konkrétabban. Mit ért például az alatt, hogy „szervező munkát folytatott”? En: Természetesen azt, hogy Irányította a forradalmat, a szabadságharcot, lelkesítette a honvédeket és a magyar népet, amint már említettem. Az elnök: Milyen nevezetes csatákat tudna említeni? En: Hát, tulajdonképpen a magyar nemzetőrök győzedelmesen vonultak előre az egész szabadságharc alatt mindaddig, amíg a román csapatok visszavonulásra nem kényszeritették őket a csatákban. Az elnök többet nem kérdezett, fgy logikusnak véltem, hogy feleletemmel elégedett, és a legjobb osztályzattal minősíti. Megdöbbenésem leírhatatlan volt, amikor a főiskola leveléből megtudtam, hogy nullás érdemjegyet kaptam. Magnóm jóvoltából a magyar irodalomból és a nyelvtanból húzott tételemre adott válaszomat is szó szerint tudom idézni: En: A felsorolt írók közül választhatok. Választásom Tóth Árpádra esett. Dekadens volt, mint ahogy közismerten a lelki élete is az volt. Nem hitt abban, hogy neki boldogság jár ezen a földön. Az Esti sugárkoszorú című verse nagyon tetszik, mintha én is látnám azt a gyönyörű estét... Tehát Tóth Árpád, amint már említettem inkább dekadens volt, de mintha kicserélték volna, amikor elkezdett hinni a forradalomban. Tudta, hogy a forradalom a jó életet és a boldogságot hozza az emberek számára. Ebből azt érzem ki, hogy tudott boldog is lenni, amikor hitt a forradalomban ... A kérdező tanár: (a nevét sajnos nem tudom): Mit tudna mondani a felszabadulás utáni magyar irodalomról? (Megjegyzem, hogy tételen kívül kérdezte, tehát jogtalanságot követett el, s engem ezzel igen hátrányos helyzetbe hozott.) En: A felszabadulás utáni irodalmunk rohamos fejlődésnek indult. Explicitive különösen. bár középiskolában kevés súlyt fektettünk erre. Jelentősen megváltozott, s ez tény. Más szemszögből vették figyelembe az írók az eseményeket. Például most olvastam a Húsz óra c. regényt, amelyben a felszabadulás utáni rövid húsz óra történetét mutatja be az író. Abban az időben játszódik egy falusi társadalomban, amikor a tsz-ek szervezése miatt sok volt a konfliktus. Végigkövethetjük, ahogy az fró bizonyos dolgokra reáli. 6an rávilágít, például arra, hogy mennyire hasznos a tervszerű gazdálkodás. A kérdező tanár: Melyik az a korszak, amely önhöz a legközelebb áll? En: A tizenkilencedik század. A kérdező tanár: ön szerint Petőfinek milyen Jelentőséget tulajdoníthatunk á magyar költészet fejlődése szempontjából? En: Látnoki, forradalmár költő volt. Természetesen, ezt kell nagyra értékelnünk, és azt, hogy a költő olyan magasra emelte a népét, hogy később már forradalmat lehetett vele kezdeni. A másik kérdező tanári Most húzzon nyelvtanból! En: A hangok egymásra hatása (Itt jegyzem meg, hogy a tanár nem engedett folyamatosan beszélni, állati, dóan kérdéseket tett fel, s ezzel jelentősen megzavart a válaszadásban.) A másik kérdező tanár: Mi a különbség a maganés a mássalhangzók között? En: A magánhangzókat hosszan hangoztatjuk, a mássalhangzókat pedig röviden. A másik kérdező tanár: Képzésben mi a különbség? En: A mássalhangzókat fogunkkal és ajkunkkal képezzük, a magánhangzókat pedig csak a szájüregben. A szóbeli vizsgám ezzel véget ért. Ez utóbbiból különösen érezhető, hogy a vizsgabizottság összetévesztett valakivel (egy protekcióssal), de amikor nyelvtanból vizsgáztam. akkor már rájött a tévedésre, tgy — teljesen formálisan — nem kérdezett elegendőt ahhoz, hogy objektiven meg tudja állapítani felkészültségemet. A napokban megdöbbenve értesültem arról, hogy szóbeli vizsgáim eredményé nulla lett Azon túlmenően, hogy ez mind egykori iskolámra, mind személyemre nézve rendkívül sértő, kérem a T. Oktatási Minisztériumot, szíveskedjék kivizsgálni a fentiekben megindokolt panaszomat. Igazságos elbírálásukat és felvételemet remélve , tisztelettel Zsizsgai Gizella Orbottyán, 1978. július ... A fellebbezést közreadta és annak elutasítását tisztelettel kéri: < Saiga Attila 1 l /VWW V WW WWW WWW V VVVVWWW WVVVVVVWI