Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-23 / 172. szám

, VVWVVVVV%AzVVVVVVV\A/V\ H eti külpolitikai összefoglalónk i Áx események — címszavakban: l HÉTFŐ: Bonnban végçt ért a hét tőkés ország vezetőinek gazdasági értekezlete — Waldhelm ENSZ-főtitkar Damaszkuszban Asszad sziriai elnökkel és Arafattal 1 tárgyalt — Politikai amnesztiát hirdetett a perui kormány : KEDD: ; Az angliai Leeds-kastélyban Vance amerikai, Kamel egyiptomi, és Dajan, izraeli külügyminiszter megkezdte ' alkudozásait — Fukuda japán kormányfő Brüsszelben, ; a Közös Piac székházában tárgyalásokat folytatott SZERDA: Carter elnök hatálytalanította a TASZSZ hírügynökségnek szállítandó komputerről szóló szerződést — Becsbe befejeződött a liaderöcsökkentési tárgyalássorozat XV. ülésszaka — A szir külügyminiszter közvetít a két Jemen vitájában CSÜTÖRTÖK: Leonyid Brezsnyev és Gustáv Busák baráti megbeszélése a Krímben — Heves viták az Afrikai Egységszervezet khartoumi csúcstalálkozóján — Schmidt nyugatnémet kancellár és Trudeau kanadai miniszterelnök együttes látogatása Dániában FÊNTEK: Bolíviában, ahol érvénytelenítették a jultus 9-i elnökválasztás eredményeit, katonai lázadás tort ki — Pekingben kínai-japán tárgyalások kezdődtek az vaunevezett béke és barátsági szerződésről — Giscard d’Estatng francia elnök befejezte portugállal látogatását SZOMBAT: Szadat elnök Egyiptomban új, az amerikaihoz hasonló elnöki rendszert kíván bevezetni — Portugál belpolitikai válság Soares szocialistáinak és a névleg szociális demokrata pártnak szembekerülése folytán — Lemondott a bolíviai elnök A hét 3 Híven a vállalt kötelezettségekhez IRTA: L. TOLKUNOV, A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐBB TANÁCSÁNAK KÜLDÖTTE, AZ APN SAJTÓÜGYNÖKSÉG ELNÖKE A hét elején a nyugatné­met fővárosban a tőkés világ vezető országainak állam- és kormányfői gyűltek, össze; a „hetek” immár negyedszer találkoztak, előzőleg Ram­bouillet. Puerto Rico és Lon­don volt hasonló csúcsérte­kezletek színhelye. A tőkés gazdaság legsúlyosabb gond­jaival sikeresen, eredménye­sen foglalkoztak-e „a bonni csúcson”? A bécsi haderőcsökkentési tárgyalássorozat XV. üléssza­ka a héten ért véget, viszont kedden újra kezdődött Hel­sinkiben egy szovjet—ame­rikai konzultációsorozat a hagyományos fegyverek ke­reskedelmének korlátozásáról. Carter elnök bejelentése ar­ról, hogy egy komputerbe­rendezésnek a TASZSZ hír- ügynökség részére történt el­adását hatálytalanítja, ismét felvetette a kérdést: pillanat­nyilag milyen politikai időjá­rást jelez a szovjet—ameri­kai viszony barométere? Az angliai Leeds-ben ku­darccal végződött a hármas, amerikai—egyiptomi—izraeli külügyminiszteri találkozó. Mi van a sikertelen talál­kozó hátterében? A tőkés gazdaság legsú­lyosabb gondjain enyhí­tett-e a bonni csúcstalál­kozó határozata? Aligha. Még akkor sem, ha a szemtanú meggyőződésével mondhatja e sorok írója: az USA. az NSZK, Japán, Nagy- Britannia, Francia- és Olasz­ország. valamint Kanada ál­lam-, illetve kormányfői egy lépéssel előbbre jutottak a kérdés« gazdaságpolitikai célok közös megközelítésében, mert az előző három ilyen találkozó eredménytelenségéhez viszo­nyítva, bizonyos sikernek szá­mít, hogy az Egyesült Álla­mok kilátásba helyezte ha­zai energiafogyasztásának korlátozását, s így fizetési mérleghiányának csökkenté­sét, tehát a dollár veszélye­sen alacsony árfolyamának fölfelé tornáztatását, hogy Japán megígérte túlzottan szép exporteredményeinek le­faragását, az USA-ból és Nyugat-Európából jövő por­tékák importjának fokozását, hogy az NSZK belement né­mi inflációs kockázat válla­lásával is a nyugatnémet gazdaság 13 milliárd márkás felélénkítésébe és így tovább. Több volt most a konkré­tum, mint az utóbbi három év hasonló összejövetelein, bármikor. Persze, ebből arra is kö­vetkeztettek számosán a bon­ni parlament épületében be­rendezett sajtóközpont láto­gatói közül, hogy — a nyu­gati gazdaságra leselkedő ve­szélyek ma nagyobbak, mint a három esztendő alatt bár­mikor! Növekszik a munka- nélküliség, a valuták bizony­talan árfolyamalakulása el­riasztja a tőkét a beruházá­soktól, ami megint csak a munkanélküliek számának szomorú emelkedéséhez ve­zet. A konkrét ígéretek azért sem számítanak igazán so­kat, mert — az állam- és kor­mányfők közül a legtöbben nehezen vagy egyáltalán nem tudják elfogadtatni a bonni határozatot a saját parla­mentjükkel. így például Car- ternek sem lesz könnyű dol­ga, ha rá akarja venni az amerikai polgárt, fizessen ez­után többet a benzinért, de fogy asszony kevesebbet! Az USA-ban novemberben kép­viselőházi választások lesz­nek, azonkívül a szenátort mandátumok egyharmadának odaítélése céljából is az ur­nákhoz (pontosabban: a sza­vazógépekhez) szólítják a vá­lasztókat. Választások lesznek különböző szinten Nagy-Bri- tanniában is. az NSZK-ban is, Japánban is. Lehet ilyen­kor nadrágszíj meghúzást pré­dikálni? Milyen politikai időjárást jelez a szovjet—amerikai viszony barométere? Talán olyan — félig kitérő jellegű — választ kell adni erre a kérdésre, hogy nem egy, hanem jó néhány baro­méter van használatban, ezek pedig nem egyformán jelez­nek! Ha például Carter el­nök egy-két konkrét bejelen­tését tekintjük barométernek (a moszkvai olimpia idején a TASZSZ szovjet hírügynök­ség által használatba veendő komputer leszállításának pil­lanatnyi tilalmáról vagy olajfúró berendezések em­bargójáról), akkor ez igen jeges politikai klímát mutat. Ha aztán ugyanennek aCar- ternek más, általánosságok­ban mozgó kijelentéseire fi­gyelünk, akkor azok szerint mégiscsak szükségesnek tart­ja a Fehér Ház ura a szov­jet-amerikai viszony normá­lis alakulását (ugyanígy nyi­latkozott Budapesten az az Averell Harriman, aki 87 évesein is az elnök egyik igen befolyásos tanácsadója — igaz, eddig éppen öt ame­rikai elnök hallgatott rá ... nos, Harriman, aki azt hang­súlyozta, hogy ismeri Car­ter elgondolásait, úgy vélte, hogy az enyhülés folytatódik. Csak hát az enyhülés sze­rinte nem jelent szükségkép­pen közeledést, inkább csu­pán azt, hogy a feszültség alábbhagy). A szovjet—amerikai vi­szony legfontosabb baromé­tere a SALT-tárgyalások alkulása. Még mindig kere­sik, kutatják a kommentáto­rok, hogy az előző heti,. gen­fi Gromiko—Vance találkozó mit hozott, de ezen a baro­méteren a jelek szerint még most sem mérhető le válto­zás. Viszont bizonyos fokig megnyugtató, ha a szovjet— amerikai viszony legfőbb mu­tatója legalábbis egy helyben marad. Carter legutóbbi nyilatko­zataiban még a bécsi had­erőcsökkentési tárgyalások­ról is mértéktartóan nyilat­kozott. Nyugaton általában Nyolc esztendeje éppen forradalma „nagykorúságát” ünnepelte Egyiptom népe. Ak­kor volt tizennyolc éve, hogy a „Szabad Tisztek Mozgal­ma” megdöntötte Faruk ki­rály reakciós, korrupt, a brit imperializmust a végsőkig kiszolgáló rendszerét, s új irányt szabott a hatezer éves történelmi múltú ország éle­tének. Aligha sejtette volna ekkor bárki is, hogy nem egészen egy évtized múltán, a huszonhatodik évfordulót a hivatalos Kairó már igencsak másként üli meg. Az ország új vezetői ugyanis viharos sebességgel tértek le arról az útról, amelyen Egyiptom a forradalom vezetőjének, az új korszak megteremtőjének, Gamel Abdel Nasszernek hirtelen haláláig járt. An war Szadat Nasszer utódja lett, de nem vált szel­lemi, politikai örökösévé, bár 1970-ben erre kötelezte el magát. Alig néhány hónap múlva, már megmutatta, hogy mennyire másként képzeli el országa jövőjét. Néhány esz­tendő múltán, az idei évfor­dulón pedig már majdnem minden lényeges vívmányát sikerült felszámolnia az egyiptomi forradalom első ti­zennyolc évének, s magának a nasszerizmusnak. Mert mi is jellemezte a né­hai elnök nevével fémjelzett politikát és az akkori Egyip­tomot. Nasszer nem volt marxista, hanem egyszerűen olyan, széles látókörű, haladó elismerik, hogy a szocialista országok által június 8_án előterjesztett javaslat olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyeket még a NATO szempontjából is üdvözlendő­nek lehet bondani... a bécsi folytatás időpontja: szeptem­ber 28-án, az akkor kezdődő XVI. ülésszakon talán el­hangzik a NATO-országok válasza a szocialista országok kezdeményezésére. Mi van a sikertelen amerikai—egyiptomi—iz­raeli külügyminiszteri ta­lálkozó hátterében? Szadat, aki tavaly ősszel a jeruzsálemi látványos ki­rándulás kockázatát is vál­lalta, csakhogy némi ered­mény birtokában kimenekül­hessen az őt otthon fenye­gető gazdasági és társadalmi problémák gyűrűjéből, egyre több engedményre kénysze­rül, az izraeli vezetők azon­ban még így sem hajlandók vele lényegi megállapodás­ra... amikor most Leedsbe küldte külügyminiszterét, már odáig elment az egyiptomi elnök, hogy feltételeiből el­hagyta a Palesztina! felsza- badítási szervezet igényét vagy a szírek jogát a Golan- fennsíkra, egyedül a Jordán folyó nyugati partvidékének és a ghazai övezetnek a ki­ürítését kérte az izraeli kor­mánytól. De Beginnek ez is sok: az izraeli parlament, a Knesszet ülésén sokatmondó gesztussal, a honatyák sze­me láttára széttépett egy pa­pírt, mondván, hogy ugyan­ezt tenné azzal az okmány­nyal is, amely Izrael számá­ra a kivonulást tenné köte­lezővé - Ciszjordániából és Ghazából... Sajátos logikával Dajan külügyminiszter . Egyiptomot tette felelőssé a mostani tár­gyalás kudarcáért, szerinte ugyanis Kamel külügyminisz­ter túl sokat követelt. Vance amerikai külügymi­niszter — tekintetett ■ arra, hogy a Carter-kormányzat- nak is, de neki személy sze­rint is szüksége lenne vala­milyen diplomáciai sikerre a közelkeleti közvetítői feladat ellátásában — azt ígérgeti, hogy legközelebbi közel-ke­leti „ingajárata” során újra megpróbálja felvétetni a tár­gyalás szálát az egyiptomi és az izraeli diplomáciával. Egyelőre azonban ezt még Kairóban is kétkedéssel fo­gadják. Viszont Izrael ismét időt nyert. A diplomáciai nekiru­gaszkodás — s hiába jósol­tak Washingtonban és Kai­róban ennek nagy jelentősé­get — egyébként eredmény­telen maradt. Páify József gondolkodású politikus, aki korán felismerte, hogy orszá­gának, népének érdeke mi­lyen irányú fejlődést kíván. Ezért lépett fel keményen a reakciós, henye uralkodóosz­tállyal szemben: államosítot­ta a nagyipar zömét, vissza­szorította a tőkét, zároltatta a mammutvagyonokat, föld­höz juttatta a nincstelen pa­rasztok millióit. Ugyanakkor igyekezett függetleníteni Egyiptomot az imperialista hatalmak politikai és gazda­sági befolyásától, szövetség­re lépett a szocialista orszá­gokkal, amelyek politikai elő­feltételek nélkül nyújtottak segítséget az ország nehéz­iparának megteremtéséhez, független gazdasági fejlődé­séhez. Ez az antiimerialista, haladó politika nemcsak az arab világ elismert politikai központjává, hanem a fejlő­dő országok haladó erőinek, az el nem kötelezettek moz­galmának vezető képviselőjé­vé tették Egyiptomot. Alig két évtized alatt azonban, természetesen nem lehetett befejezni a nagy munkát, nem lehetett végle­gesen visszafordíthatatlanná tenni a forradalom vívmá­nyait. S miután más szemlé­letű, törekvésű politikusok ragadták kezükbe a kormány- rudat, néhány esztendő alatt sikerült új — vagy inkább nagyon is régi — szelekbe fordítani a vitorlákat. Szadat korszakának alap­eszméje az úgynevezett nyi­Napjainkban a nemzetközi kapcsolatok egész rendszere komoly próbának van alá­vetve Röviden szólva: az enyhülést, amely reménytel­jesen startolt, egyesek nem­csak visszafogni próbálják, hanem el is gáncsolnák. Eh­hez a legkülönbözőbb eszkö­zöket veszik igénybe: az enyhülésellenes nyílt akci­óktól, a korábbi feszültség­hez való visszatérési kísér­leteken és a konfrontációs tűzfészkek lángra lobbantá- sán keresztül egészen a fegyverkezési kiadások nö­veléséig, a fegyverkezési hajsza mértéktelen fokozá­sáig. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának a minap Moszk­vában véget ért ülésszakát az enyhülés ügye iránti ag­godalom hatotta át. Az ülésszak munkáját az a tö­rekvés jellemezte, hogy újabb tartalékokat vessenek be az enyhülésért folytatott küzdelem oldalán — olyan tartalékokat. amelyek a nemzetközi kapcsolatok rendszeréből fakadnak, s amelyek a világ sok orszá­gában a közvéleményben rejlenek. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa körültekintő vita eredményeként elfogadta „A Szovjetunió nemzetközi szerződései megkötésének, végrehajtásának és felmon­dásának rendjéről” szóló törvényt. A szovjet törvény­hozók nem egyszerűen úgy kezelték a kérdést, mint ál­lamuk nemzetközi tevékeny­ségének szabályozását. Vala­mennyi felszólaló egybe­hangzóan azt vizsgálta: ho­gyan lehetne még szilárdabb nemzetközi-jogi alapra he­lyezni az enyhülést, fokozni a szovjetország hozzájárulá­sát ehhez a valamennyi nép számára életbevágóan fontos folyamathoz. Szilárd, tartós békéről nem beszélhetünk, ha az ál­lamok nem tartják be vál­lalt kötelezettségeiket. Ez nyilvánvaló igazság. A Szovjetunió jelenleg csak­nem 10 ezer nemzetközi szerződésben vesz részt. Ezek sorába tartozik — egyebek között — az 1970- ben aláírt szovjet—nyugatné­met szerződés, amely az európai légkör lényegi javu­lásának kezdetét vetette meg, a Franciaországgal kö­tött számos szerződés és egyezmény, a szovjet—indiai tás lett.. Ez a „nyitás” azon­ban gyakorlatilag visszafor­dulás — a tőkés rendszer po­litikai és gazdasági érték- rendszerének felélesztésével — a Nyugat felé. Hiszen a vezető kapitalista országok barátságának, támogatásának ára elsősorban az egyiptomi belső viszonyok átalakítása és a szocialista országokkal szakító, Izraellel megalkuvó külpolitika volt. Az ered­mény : az országban ismét ki- válatsága lett a magánvállal­kozásnak, előkerültek vagy visszatértek az egykor hatal­mától megfosztott uralkodó­osztály prominens képviselői, hogy az újgazdagokkal együtt minden eddiginél nagyobb fényei és pomnpával éljenek, miközben milliók nem jut­nak munkához, s egyre ne­hezebben a rohamosan drá­guló élelmiszerhez. A belpoli­tikával összhangba hozott új külpolitika pedig egyre in­kább elszigeteli Kairót az arab világ jelentős részétől, ami még inkább kiszolgáltat­ja az égető gondokkal küsz­ködő országot kevés számú „barátjának”, s területét meg­szállva tartó ellenfelének. A mérleg tehát lehangoló a forradalom évfordulóján, s a nasszerizmus mementója — különösen így, évforduló tá­jékán — alighanem mind hatásosabban kísért a Nílus partján. A. K. szerződés, az atomháború megelőzéséről aláírt több szovjet—amerikai megállapo­dás és számos más egyez­mény. Mi az a kulcs, amelynek segítségével fel lehetne tár. ni egy adott ország, mint partner erőforrásait, ellen, őrizni arra való készségét hogy betartja-e vállalt köte­lezettségeit. Ügy vélem, egyetlen kulcsa van ennek: az Egyesült Nemzetek Szer­vezete alapelveihez, az álta­lános béke ügyéhez való hű­ség. Az új törvényt nem egé­szen egy évvel a Szovjet­unió új alkotmányának megszületése után fogadták el. A szovjçi. külpolitika al­kotmányos elveiből kiindul­va (amely elvek egyébként magukban foglalják a hel­sinki értekezlet záródoku­mentumában rögzített mind a tíz alapelvet), az új tör­vény meghatározza a Szov. jetunió nemzetközi szerző­dései megkötésének, ratifi­kálásának, nyilvánosságra hozatalának, teljesítésének és felmondásának rendjét. A szovjet külpolitika jel­lemző vonásaként az új tör­vény előírja a minisztériu­mok, állami bizottságok és főhatóságok felelősségét a szovjet fél által vállait kö­telezettségek teljesítésében. Különös nyomatékkai hang­súlyozza a törvény a szov­jet külpolitika legfontosabb alkotmányos elvét, vagyis azt, hogy a szovjet állam lelkiismeretesen teljesíti vállalt nemzetközi kötele­zettségeit. A Szovjetunió, történel­mének hatvan éve alatt, a külföldi államokkal való kapcsolataiban mindvégig bizonyította, hogy olyan partner, aki vállalt nemzet­közi kötelezettségeit lelkiis-, meretesen, pontosan és ma­radéktalanul betartja. Ezt a tényt a maga teljességében tükrözte Andrej Gromiko külügyminiszter előterjesz­tése és valamennyi képvise­lő hozzászólása. „Ha aláírásunkkal látunk el szerződéseket — mondotta Leonyid Brezsnyev —, akkor ez annyit jelent, hogy eltö­kéltek vagyunk szigorúan, betűről betűre betartani ezeknek a dokumentumok­nak a szellemét. Hasonló magatartást várunk el szer­ződő feleinktől is, másként nem lehetséges a becsületes,. érdemi együttműködés”. Ál­lamunknak ezt az elvi állás­pontját jól kellene ismernie valamennyi parnerünknek a nemzetközi életben. A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának mostani ülésszaka éppen ezt a változatlan ál­láspontot erősítette meg újó­lag és vetítette előre sok évtizedes távlatban. Országunk külpolitikai te. vékenységének másik, nem kevésbé fontos sajátossága amely különös szemleletes, séggel nyilvánult meg a fel­szólalások tükrében, azok­nak a szerződéseknek és egyezményeknek a jellege, amelyekben a Szovjetunió részt vesz. Ez a sajátosság abban nyilvánul meg, hogy egyikük sem irányul vala­mely harmadik ország tör­vényes érdekei vagy bizton­sága ellen. * Nem titkolom, hogy ne­kem, mint a Legfelsőbb Ta­nács küldöttének, jóleső ér­zés ezt megállapítanom. Még nagyobb bizalommal tekint az ember a béke megszilár­dításának jövőjébe, amikor látja, hogy az SZKP és a szovjet állam, szövetségesei­vel és barátaival közösen, eltökélten halad tovább az enyhülés megszilárdításának, a békéért és a nemzetközi együttműködésért, a népek szabadságáért és független­ségéért folytatott küzdelem útján. A Szovjetunióban a hábo­rús propagandát törvény tiltja, a béke és a népek ja­vát szolgáló tevékenységet viszont törvény támogatja. Korunkban, amikor az eny. jhülésnek nincs ésszerű al. I ternatfvája, az ilyen maga­tartás egyszerre ésszerű és felettébb szükséges. Űrhajózási kiállítás Valentyina Tyereskova, a világ első női űrhajósa (kö- épen) és A. P. Kapitsa professzor (jobbról) nyitotta meg Stockholmban a legnagyobb olyan űrhajózási kiállítást, ámenjét a Szovjetunió területén kívül rendeztek. (Népújság lelefotó — MTI — Külföldi képszolgálat — KS) A nasszerizmus mementé a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents