Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-19 / 168. szám

,, CM? K/uHUkàja 1978. július 19., szerda A Nap kél 4.06 — nyugszik 19.34 órakor A Hold kél 18.43 — nyugszik 3.30 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon \ EMÍLIA nevű kedves olvasóinkat! Az Emilia név jelentése tulajdonképpen megiejthetet- len, eredetije a latin Aemilius. 0 — 0 Nyolcvanöt évvel ezelőtt született Vlagyimir Majakovsz­kij, a neves szovjet költő. Egészen fiatalon kapcsoló­dott be a munkásmozgalomba, s belépett a bolsevik pártba. Többször letartóztatták és bebörtönözték. Ele­inte nem tudott választani festészet és költészet kö­zött. 1912-ben jelentek meg első versei Különböző futurista irodalmi estek aktív résztvevője és szerve­zője volt, sárga blúzával és agresszív modorával meg­botránkoztatva a kispolgári közönséget. Igazi hangját, tevékenységének lehetőségét a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom után találta meg. Az 1920-as évek elején költészete új magaslatokra emelkedett Foko­zatosan leküzdötte absztrakt és romantikus szemléle­tét, s anélkül, hogy korábban elért nyelvi és képal­kotási eszközeiről lemondott volna, az egyéni érzés és kollektív sors magasrendü szintéziséig jutott el. Az orosz költői nyelv megújítója, újfajta ritmus, szavak, hangzások, költői formák felfedezője, aki színművei- ben is a kispolgári életformát és a bürokráciát támadta. Időjárás: A nap első felében sok helyen, később nyugat felől lassan megszűnő záporok, zivatarok. A zivatarokat sokfelé kíséri viharos széllökés Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 19, legmagasabb nappali hő­mérséklet északnyugaton 18, 28, máshol 24, 28 fok között. Hz egri járásban Új óvodák épüln S tanácsok, a helyi ter­melőszövetkezetek, az üze­mek támogatásával és a la­kosság jelentős társadalmi munkájával az egri járás nyolc községe új óvodával gyarapszik. Négybe már az idén beköltözhetnek a gye­rekek. Istenmezején az ovisok már szeptemberben birto­kukba vehetik a több mint két és fél millió forint be­ruházással elkészült 50 férő­helyes óvodát Andornaktá- lyán és Kerecsenden tavaly kezdtek hozzá egy-egy 50 férőhelyes óvoda felépítésé­hez, s az épületeket ebben az évben átadják. Ezek a lé­tesítmények mintegy 6 mil­lió forintos beruházást igé­nyelnek. A bükkszéki közsé­gi tanács saját beruházásá­ból támogatja azt az 50 fé­rőhelyes óvodát amely az év végére elfoglalható lesz. Elő­reláthatólag Nagyvisnyón is befejezik az idén a 25 férő­helyes óvoda építését. Eger- szóláton a könyvtárt alakíts ják át, s a terv szerint a gye­rekek szeptemberben már a 25 férőhelyes óvodába jár­hatnak. A bibliotéka az isko­lába költözik át. A bükkszenterzsébeti isko­la kertjében május óta foly­nak a munkálatok, s a jövő év első felében 25 gyermek járhat majd a másfél millió forintos költséggel épülő óvodába. Egerbaktán az idén startolt az 50 férőhelyes óvo­da építése, ami 3 millió fo­rintos beruházással készül. Súlyos baleset a 3-ason Súlyos közlekedési baleset történt kedden délután a 3-as fő közlekedési úton Gyön­gyös és Kápolna között. Az ÉPFU tehergépkocsiját ve­zető Szabó István szigetszent, miklósi lakos nem az útvi­szonyoknak megfelelően ve­zette járművét, gyorsan haj­tott, ezért összeütközött a ve­le szemben szabályosan köz­lekedő tartálykocsival. Az ÁFOR benzinszállító jármű­vét vezető Erdélyi Imre — füzesabonyi lakos — a bal­eset következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülése­ket szenvedett. A baleset ügyében a rendőrség folytat­ja a vizsgálatot. (Fotó: Szántó György) Eszperantisták a világbékéért Az elmúlt hét végén tar­totta meg a 27. kongresz- szusát Budapesten, a Láng Művelődési Házban a Ma­gyar Eszperantó Szövetség. Az eszperantisták idei or­szágos találkozójának prog­ramjában szerepelt többek között az a békenagygyűlés, amelyen a jelenlévők tilta­kozó nyilatkozatot nyújtot­tak be az Országos Béketa­nácsnak, kapcsolódva a ne­utronbomba gyártása elleni világméretű kampányhoz. A kongresszus résztvevői nyi­latkozatukban megállapítot­ták, hogy a magyar eszpe­rantómozgalom a jövőben is támogatja a nemzetközi szervezeteknek a nemzetek békés egymás mellett élése érdekében folytatott politi­káját. A kétnapos tanácsko­záson megjelent külföldi és hazai eszperantisták megko­szorúzták Stromfeld Aurél­nak, a magyar eszperantó- és a munkásmozgalom jeles képviselőjének a sírját. Űj színfoltja volt az összejöve­telnek a születésüktől kezd­ve e világnyelven beszélő kisgyermekek, valamint a veterán és ifjú eszperantó- nemzedék részére szervezett hangulatos találkozó. A szek­cióüléseket követően a bu­dapesti és az egri területi eszperantóbizottság képvi­selői bejelentették, hogy a jövőbeni eredményesebb mozgalmi munka elősegítése érdekében együttműködési megállapodást kötötték. Az idei kongresszus záróakkord­jaként az Országos Béketa­A kisgyerekek egyelőre vo­nakodnak a vásárlástól, hi­szen a nyári vakáció jó ré­sze még hátravan. A szülők és a nagyobb diákok azonban — gondolva a tanév eleji tu­multusra — már most felke­resik a papír- és írószerbol­tokat, hogy jó előre gondos­kodjanak az új tanévhez szükséges iskolaszerekről. A Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat ígé­rete szerint ebben az évben sem lesz fennakadás az ellá­tásban tanszerekből, iskola­köpenyekből és táskákból. A különféle vonalas és kockás füzetekből mintegy 600 ezer darabot hoznak forgalomba a megyében, örvendetes, hogy az idén a nagy alakú spirál­füzetekből sem lesz hiány. Hárommillió forint értékben nács titkársága a békemoz­galomban végzett eredmé­nyes munkájáért emléklapot adományozott — többek kö­zött — az egri területi esz­perantóbizottságnak. árulnak az üzletekben külön­böző tanszereket: golyós- és töltőtollakat, írószertartókat, radírt, vonalzókat. Az általá­nos iskolák alsó tagozatos tanulói részére mintegy öt­ezer hátitáskát kínálnak a boltokban. Ezeket, az orszá­gos akciótól eltérően, Heves megyében 20 százalékos ár­engedménnyel vásárolhatják meg a szülők és diákok augusztus 2-ig. A tizenévesek körében közkedvelt vállra akasztható táskákból pedig csaknem négyezer található az üzletekben. Ugyancsak kielégítő lesz az ellátás az iskolaköpenyekből, melyek­ből az idén a könnyen ke­zelhető, műszál és pamut alapanyagúak jelentik a slá­gert. Divatos válltáskák, színes köpenyek Teljes az ellátás iskolaszerekből Az érem másik oldala Igen sikeresnek mondható as Agria-rendezvénysorozat időszak kára kiirt és a rendez vény soro- zatot színesítő kirakatversenvj Sok felnőtt és gyermek, város­beli és turista szemlélte, Illetve szemléli meg a megyeszékhely ötletes, érdekes kirakatait Az la valószínű, hogy a verseny elért a célját, nemcsak esztétikai él­vezetet nyújt, hanem egyes cik­kek, termékek vásárlására ÎS serkenti a közönséget. Sajnos, az érem másik oldal» már nem ilyen szép. Az ötletes,1 színes kirakatok mellett ugyanba az elhanyagoltak Is felhívják magukra a figyelmet. Az Ezer­mester és Üttörőbolt kirakatában ugyanis például por lepi az út. törőélet kellékeit, s néhány el­hullott rovar teteme „színezi” •» látványt. E kirakattól néhány méterre pedig egy elhagyott ki­rakat árválkodik, szintén aa enyészet birodalmának adva he­lyet. Hogy valamikor ml volt benne, ki tudja? csupán csak egy szerény tábla adja az érdek, lődő tudomására, hogy a kiállí­tott termékek az Iparcikk válla­lat boltjaiban kaphatók. Nem ártott volna, ha ezek a kirakatok is bekapcsolódtak volna a versenybe. (kapós» 4 ÜZEMLÄTOGATAS. Aj új épületbe költöztetett gal. vanizáló üzemet és a gazda, ság juhtenyészetét néztél meg a mátraderecskei Rá. kóczi Termelőszövetkezetbe»; tartott keddi üzemlátogatá. sukon a Heves megyei Ter. melőszövetkezetek Terület Szövetségének vezetői. „BELEKTŐL—LELR CIG*\,Ézzel a címmel tar. tott a napokban zenés irodák mi estet az ecsédi község könyvtárban Vörös Tiooi színművész. O ÜSZNI TANULÓ OVO. DÁSOK. Tíznapos úszótan. folyam kezdődött Hatvan, ban, a Mező I. utcai óvoda soknak. A csaknem 60 apró. ság a városi strandon sajá. títja majd el — szakképzet oktatók irányításával — a; úszás gyermékkorban köny. nyen tanulható mozgását. O GYÁVÁK voltak-e a; egri hősök utódai? Ezzel t címmel jelenik meg Maros Endre cikke az Elet és Tu domány következő, július 21 én megjelenő számában. A: írás a vár 1596. évi ostromá. ról, a védők hősi harcáról é: Előrejelzés 1978. július 19—25-ig: Nyári idő záporokkal, zivatarokkal! '■-'T"'"'"'­....ji­-K—­----I---------- ---1 k Misztmz ...ír •• m j___________; < «fus m ozi EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon : 22-33) Du. fél 4, fél 6 és 8 órakora Az örökös Magyar film Este 10 órakor: Dekameron EGRI BRÓDY (Telefon: 14-07) Du. fél 4, fél 6 és fél 8 órakori Hattyúdal Magyar film EGRI KERT Este 8 órakon Limonádé Joe GYÖNGYÖSI PUSKIN ÍZ dühös ember GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Különben dühbe jövünk gyöngyösi kert A dal ugyanaz marad HATVANI VÖRÖS CSILLAG Halottlátó HATVANI KOSSUTH Evans doktor titka + ORVOSI lUSYiltl I Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. (Telefon : 11-10) Gyermekbetegek részére Kos­suth Lajos u. 6. szám alatt. (Te­lefon: 14-54) Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7-ig tart. Gyöngyösön: 19 órától csütör­tök reggel 7 óráig a Széchenyi u 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. (Telefon: 11-727) Hatvanban: 19 órától csütörtök reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. Az előző héten Európában a korábbi időszakhoz hason­lóan alakultak az időjárási folyamatok. A szárazabb, melegebb idővel járó anti­ciklonok, amelyek júliusban általában tartósak, az utóbbi időszakban csak rövid ideig, egy-két napig alakították időjárásunkat. A hét közepén nyugalom­ba jutott levegő gyorsan fel­melegedett és elérte az év- • szaknak megfelelő értéket, nagy nyári melegről és tar­tós száraz időszakról azon­ban nem számolhatunk be. A meleg szerdán és csütörtö­kön „tetőzött”, szeszélyes el­oszlásban, de főként a Duna —Tisza közén és az Alföld déli részén elérte a 30 fokot is. Európa térségében a kö­vetkező napokban az időjá­rási folyamatok lassú átala­kulására lehet számítani. A hét első felében az anticiklo- nális időjárás lesz a jellem­ző, szárazabb lesz a levegő és az Alföldön is emelkedik a hőmérséklet. A hét második felében a nyugat felől érkező ciklonok nedvesebb levegőt szállítanak a Kárpát-medencébe. Az Al­föld nagy részén nyárias ma­rad az időjárás, de ismét zi­vatarok és kiadós záporesők várhatók. A szél délnyugati­ra, majd ismét északnyuga­tira fordul és a zivatarok ide­jén megélénkül, néhány he­lyen viharossá fokozódik. A hajnali hőmérséklet ele­Az előző hetekhez viszo­nyítva az elmúlt hét időjá­rása kedvezőbb volt a mező- gazdaság számára. A csapa­dék zömét záporok, zivatarok szolgáltatták, az aratást iga­zán akadályozó, kiadós eső nem volt. Bár az Északi-Kö­zéphegységben és az Alföld északi részein leesett 20—35 mm csapadék még gondot okozott az aratóknak. Bé­kés, Bács-Kiskun és Csong- rád megyékben még a 10 mm-t sem érte el a heti csa­padék mennyisége. A hét elejét és végét kivéve a hő­Megye Pest Nógrád Heves Borsod-A—Z. Szolnok inte 10, 15, később 13, 18 fok között várható. A nappali hőmérséklet az Alföld nagy részén emelkedik, és általá­ban 25, 30 fok között vár­ható, Csongrád és Békés me­gyében eléri, sőt meghaladja a 30 fokot is. A zivatarosabb időszakban a hőmérséklet át­menetileg kissé csökken. mérséklet is kedvezően ala­kult, még a hőigényesebb növények számára is. A me­leg időjárás különösen a zöldségfélék fejlődését gyor­sítja, amire most igen nagy szükség van. A talajnedvesség a növé­nyek kedvező fejlődéséhez kielégítő volt. Ezen a héten várhatóan kedvezően alakul az időjárás a mezőgazdaság szempont­jából. A hőmérséklet emel­kedik, és a hét végéig na­gyobb mennyiségű csapadék­ra nem kell számítani. Talajnedvesség (%) 0—50 cm 50—100 cm 30—40 30—35 30—35 40—45 35—10 55—60 45—50 60—70 30—40 35—40 — nem utolsósorban — ró lünk, az utódokról szól. O ŐRSVEZETŐK KESE LYŐBÉRCEN. A kesely őbér- ci úttörőtáborban készülne! a következő évre az egri út törőcsapatok őrsvezetői. A pajtások egy hétig ismer- kednek az úttörőév, illetve i gyermekek éve rendezvényter veivel, s a rájuk háruló fék adatokkal. O BŐVÜL, A PETERVA SÁRI ISKOLA. Több min ötmillió forintos beruházás, sál bővítik a pétervásári ál. talános iskolát. A négy tan. terem mellé újabb négyei építenek, ezenkívül szertá. rak, előadótermek segítik majd az oktatást. A kivite. lezést a Pétervásári Költ. ségvetési Üzem végzi, s c munkálatok augusztusban érnek véget. 4 BALESET. A Borsod Szénbányák egercsehi öze. mének külszíni rakodóját eddig ismeretlen körűimé nyék között elindult egy kai és az ott dolgozó Burját László 28 éves segédcsatlót egercsehi lakost a vezérléc. hez nyomta. Burján Lászlc sérüléseibe a helyszínen be. lehalt. A baleset körűimé nyeinek tisztázására és a te. felelősség megállapítására a rendőrség vizsgálatot indí. tott. ' Előrejelzés a mezőgazdaságnak *B'zottsága,48 8 Heves megyei Tanács napilapja főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadja- a Heves megyei feapkladé XáLíS,latin/,«elJl^s D**- NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — 3301 Eger, Beloiannisz a. 3. (Pf-j 23 3301) Telefonj 13-13 20-29 24-44; 3200 Gyöngyös, Rőzsa a. O 4«aZn'híl?nrÍ. ?nér' Pt Kiadóhivatal Eger 3301 Beloiannisz u. S. (Pte 33 3301) Telefone 13-68. - Terjeszti a Magyar Postal Biő^zetfeJ^dü^^hői^p^ra^O,-, Ft. Előnzmhető^ bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. s Indaki 30063 — Révai Nyomda egri gyáregysége, Eger, Vincellériskola

Next

/
Thumbnails
Contents