Népújság, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-13 / 137. szám
Suppé: Boccaccio A labdarúgás argentínai seregszemléje ezen a héten annyi savanyú szőlőt termett a magyar nézőnek, hogy szinte gyógyírként hatott szombat este az a pikantéria, amit a 18 éven felülieknek sugárzott nagyoperett jelentett, Suppé Boccacciója. A néző — annyi bemutató után is — mindig azt várja, hogy új élményt, újabb hangulatokat kapjon egy-egy ilyen örökzöld operettől, ahol elsősorban a zene, az a muzsika szüli a lelkesítő érzést, amelyet valamikor Suppé alkotott. Nos, ez alkalommal Zell és Genee librettója is meg- újhodott. .Kardos G. György írói közbelépése egészen friss, derűs, mulatságos másfél órát eredményezett. Mintha a színpadi körülményeskedést kiiktatta volna az író, és ezáltal megmaradtak azok az apró, novellácskányi történetek, amelyeken századok óta annyit nevetgéltek, mulattak az emberek. És ezzel együtt a zene, csaknem egészen megkönnyebbülten a librettó salakjától, szárnyalt, olykor a kelleténél finomabb hangokat szerkesztve a vaskos históriák pajzán alakjaihoz. S ha már a néző észreveszi a zenei anyag finomabb szövését, fel is merül nyomban a kérdés: nem lehetne-e, nem kellene-e ezt a harsány életkedvet egy parányival ízlésesebben előtálalni à közönségnek? Jó, jó — mondaná erre a rendező Seregi László —, akkor a lényeg sikkadna el ebben a fűszeres mesében; a múltbeli szövegkönyvírók sem véletlenül ezt a néhány epizódot találták színpadképesnek; itt bizony meg kell mutatni a megmutatnivalókat ahhoz, hogy kitessék: a fiatalság nemcsak játszik a pajzán gondolatokkal, hanem úgy is cselekszik, ahogyan azt a kikapós, magukra hagyott asszonyok megkívánják. És hogyan lehetne a fiatalság teljes igazságát ilyen ügyben jobban bizonyítani, minthogy képben is, szavakban is a pipogya és iszákos férjek szeme láttára, füle hallatára — vagy majdnem ott — történhetik .minden? Így a mulatság merészebb, az ostobaság megbüntetése még nyilvánvalóbb. A tévé most is felépített egy díszletsort, amitől nem lágyult el a szívünk. Vártuk is türelmetlenül, hogy valahol majd csak előbúvik valahonnan egy kicsi manó, megmagyarázza ezeknek a tévéseknek, hogy a díszlet a színKörnyezetünkért, az emberért „Az ember és a bioszféra” elnevezésű nemzetközi tudományos kutatóprogram kidolgozásában aktívan részt vesznek a lengyel tudományos intézmények is. A 87 ország tudósainak részvételével megvalósuló UNESCO- program számos kutatási területe közül a lengyel tudósok — más szocialista országok szakembereivel együttműködve — vizsgálják az embert tevékenységnek a mérsékelt égöv erdőségeire és a hegyvidéki ökológiai rendszerekre gyakorolt hatását. a természetvédelmi terű letek megóvásának problémáit, valamint az emberi településekkel kapcsolatos öko-. lógiai kérdéseket. Múlt év óta a lengyel tudományos akadémia „Az em bér és környezete” elneve- . zésű munkabizottsága koordinálja az UNESCO-prog- ram keretében a települések és az ipari körzetek természeti környezetének kutatásával kapcsolatos munkákat. OjMmmg 1978. június 18., kedd KÉPERNYŐ ELŐTT weccpTTházban csak-csak elmegy, de ha már igényeink lehetnek — és miért ne lennének? —. vigyék ki ezt a jókedvű társaságot stílusos helyre, stílusos épületbe, még ha kopott is az, és ott vegyék fel ezeket a jókedvű jeleneteket. A végén mintha megértették volna nézői szurkolásunkat fronton is őrségváltás történt és ezt a szereposztást bőven indokolta. Talán Kállai Ferenc megjelenése okozott némi meglepetést ebben a zenés mesében, bár a jókedv és látvány oldaláról nézve ő sem hibázott. Szerencsi Éva, Farkas Báés egy lépcsőház erejéig talán nem a díszlet uralkodott. Mindezt azért írjuk le és nem is először, hogy az egész játék értéke, értékrendje változik, ha a látnivalókban, a külsőségekben igényesebb a televízió. A szereplőgárdáról ugyanis elmondhatjuk, hogy eleven bújócskázást vittek véghez, a fiatalság leplezetlenül és erőteljesen szállt harcba igaz és érthető vágyaival, míg az öreg zsémbesek csökönyösségükkel hárították volna az elhárítan- dókat, ha az asszonyok túl nem járnak aszalt eszükön. A mai magyar operettlint, Domonkos Zsuzsa, Le- hóczky Zsuzsa és Éva, Suka Sándor, Harkányi Endre, Maros Gábor, Tímár Béla és Lukács Sándor végig jókedvűen hancúroztak, Herbert Mogg vezényelte a Magyar Állami Operaház zenekarát és bizonyította, hogy Suppé muzsikája inkább közel áll a nemesebb műfaj, az opera mércéjéhez. > Ha külsőségeiben nem is, de játék lendületében, jó ritmusú mozgásában Seregi László rendezése idézte Firenzét. Farkas András A pályatárs szemével — Kálnoky László és Domokos Mátyás műhely- beszélgetése több volt mint helyzetkép a hetvenes évek műfordítás-irodalmáról. Nem csak azért volt több, mert a fejlődés irányát vette szemügyre, hanem azért is, mert kérdéseivel visszautalt a magyar líra korábbi korszakaira, költők minta- és formakeresésére, nyelvünk gazdagságára, sőt, egy költő — Kálnoky László — személyes lírájának néhány fordulópontjára. A magyar műfordítás-irodalom az elmúlt 30 év alatt olyan költők, műveit hozta közelségünkbe, akiket korábban csak felületesen, egy-egy versből ismertünk. Csak egy évben, 1976-ban hatvan önálló fordított kötet jelent meg, s ez lehetővé tette költőink számára idegen művészi irányok megismerését. A kérdés itt nem is az, hogy gazdagodott-e ezáltal a magyar költészet, inkább az, hogy mit ért ebből az idegen nyelvet nem ismerő, azt nem olvasó magyar költő? Aztán. Nem két külön világ-e ez? Nem jön-e létre ellentmondás a mi valóságunk és egy idegen valóság között? Kifejezhető-e a forma és tartalom egységét figyelve idegen minták, formakincs felhasználásával napjaink életérzése? Nem len- ne-e helyesebb, ha fiatal költőink idegen költői törekvések helyett a népi, nemzeti költészettől kapnának impulzusokat 1 Miért nehezebb az út Arany Jánoshoz, Radnótihoz, József Attilához, mint Appolin>aire-hez, Eliot- hoz vagy Ginsberghez? Nem rejti-e mindez magában a nemzetitől való elfordulást? * Nem válik-e ezáltal a magyar líra túlságosan is nemzetközivé? Ez a veszély fennáll, mert ha a fiatal költők egy része nem tud mit kezdeni Berzsenyivel, Petőfivel, Vörösmartyval, hagyományaik nem szívódhatnak fel költészetükbe. Viszont, ha egy költő már megtalálta egyéni hangját, ha eszközrendszere kialakult, ettől nem kell tartanunk, sőt, idegen hatások befogadása csak gazdagíthatja költészetét. Meggyőző , volt a Janus Pannoniusról elhangzó példázat. Janus Pannonius kitűnően tudott magyarul. Verseiben a magyar táj, a XV. századi magyar fejlődés számtalan kérdése foglal el központi helyet, verseit azonban latinul írta, mert nyelvünkben akkor nem voltak meg azok a szavaik, amelyekkel ezt a bonyolult világot kifejezhette volna. (Igaz. Széchenyi legszemélyesebb munkáját, a Naplót német nyelven írta.) Szemléletessé tette a beszélgetést az Oravecz—Celan, valamint a Váradi—Fér lingetti összehasonlítások bemutatása. A hatvanas években, a Cocteau-fordítások idején rá is hatással volt Cocteau költői bátorsága, logikájának egy-egy merész szökkenése. A magyar és világköltészet ölelkezése csak gyümölcsöző lehet az egyetemes líra fejlődése szempontjából, de mert a líra mint a legszemélyesebb irodalmi műfaj mindig a pillanatok tükre is kissé, divergenciák itt mindig jelen lesznek. Más a költő viszonya a valósághoz New Yorkban és Rómában és ismét más Budapesten. Nem azonosak a társadalmi, filozófiai problémák sem. Roppant nehéz megérteni akárcsak egy idegenben élő magyarnak azokat a lezárt Eger vagy Caracas? Vagy talán mind a kettő? A kérdésre a helyes választ nem valamelyik fejtörőn várták' a zsűritagok: a Színháztörténeti Múzeumban emlegetik mostanában vagy-vagy alapon a magyar megyeszékhely és a dél-amerikai ország fővárosának nevét. — Olyan kiállítási anyagot kell összeállítanunk június 10-ig, amely hű kereszt- metszetét adja az utóbbi 5—6 év magyar színházi életének — . közölte a friss, érdekes hírt Cenner Mihály, a Színháztörténeti Múzeum főtitkára. — A szerteágazó képanyagot, az eredeti díszlet- és jelmezterveket, valamint a vetítésre alkalmas diapozitív- sorozatot a Várszínház társulata viszi magával Cara- casba, a venezuelai főváros nyári nemzetközi színházi vagy érlelődő társadalmi, művészeti folyamatokat, amelyek nálunk már mint múlt s megoldott problémák jelentkeznek, ott viszont még tömegeket nyugtalanító erők. Elismerem, hogy az érzelem, a pátosz és a rím nem föltétien kelléke a modern versnek, de az értelem is személyes élmény, és mióta társadalmi válságokról beszélünk, lehetetlen nem beszélnünk — és ezt természetes következményként felfognunk — a lírai formák válságáról. Mindez kórtünet, ösztönösség, valóságlátás és kifejezés. A műhelybeszélgetéseknek ez a formája, az összevetés, a jó érzékkel kiválasztott szemelvények, az előadóművészek betétjei inkább szolgálják az irodalmi ismeretterjesztés ügyét, mint a legnagyobb gonddal összeállított irodalmi estek műsorai, amelyeket hallgatva az ember felüti ugyan a fejét egy-egy nagy vers hallatán, de ,a rádió ott inkább a hangfal szerepét tölti be, itt viszont a mesterség, a költő gondja, munkája, utak és eredmények szólalnak meg, s elmélyült megismeréshez vezet-’ nek. Ebergényi Tibor fesztiváljára. Nagy a kísértés, hogy a tavalyi Újvidéki Szabadtéri Játékokon díjnyertes kiállítási anyagot — vagy ennek válogatását — küldjük a távoli földrészre. A bökkenő csak az, hogy a Várjátékok idejére már előzőleg odaígértük Egernek a kollekciót. A Színháztörténeti Múzeum — másik nevén a Magyar Színházi Intézet történeti osztálya — munkatársai folyamatos anyagfeltárással és gyűjtéssel gyarapítják, azután feldolgozzák, publikálják és időnként kiállításokon mutatják be Thália világának emlékeit. A mintegy 150 ezer relikviát őrző raktár anyagát folyamatosan dolgozzák fel a muzeulógusok, jelenleg a lebontott Nemzeti Színházból átvett 300 jelmezt rendszerezik. Yhálm relikviái idegenben N/IOLNÁR ZOLTÁN : gpg ELUEGIZES 18. S belemerült a táplálkozás bonyolult műveleteibe. Odatolta Apunak az apróra vágott petrezselyemmel teli tálkát, hogy hintse be vele a húst. Nemrégen hallotta, hogy ez kitűnő szer a véredények tisztán tartására, óv a meszesedéstől. Ebben a korban erre már fokozottabban kell ügyelni. Apu szófogadón nyúlt a petrezselyemért, s némi csalódással jegyezte meg: — Na látod, semmi érvelésed nincs a Guszti meghívása ellen! Mintha még nem vesztette volna el minden reményét. Hátha mégis kipiszkálhatna Gittából valami hatásos ellenérvet. De nem. Gittának is akkor jár a leglustábban az agya, mikor egy kicsit jobban mozoghatna. — Majd én szólok neki — mondta Kati. — Azt hiszem, úgy illik. S hogy a Klaáári- káját is okvetlenül hozza... ! Attól ugyan én meg tudok veszni, de ha netalán mégis elhozná, összeeresztem a Tibor anyukájával, azt hiszem; ő is megéri a pénzit, s legalább téged, Anyu, kölcsönösen mentesítenek. — Nem hiszem, hogy illik így beszélni a jövendőbeli anyósodról! —mondta Apu ájtatosan. — Én sem hiszem. Nem is azért mondom. Csak rühellem, na. — Hát — mondta Anyu — tőled is meg lehet néha veszni, nemcsak Klárikától. — Most már azért meg kell ám majd válogatni a szavaidat, kislányom, a férjhez menés, ugye ... — folytatta Apu az ájtatos hangján. — Gondolom, hogy a nevelésemet akár már be is fejezhetnétek — mondta Kati, felkészülve a megsértődésre —, ha már a férjhez menés ugye... Ezzel még egy darabig szórakoztatta őket. Végigjátszott a megsértődés lehetőségeinek billentyűin. Próbálgatva határainak tágítha-í tóságát. Nejn tartotta valószínűnek, hogy most, az élet nagy pillanatának közeledte ne kényszerítené arra kedves szüleit, hogy minden eddiginél nagyobb tekintettel legyenek az ő felfokozott érzékenységére. Lopva végigfuttatta I rajtuk a tekintetét. Még volt egy döfése tartalékban. Egészen halkan kérdezte: — Nagymamának szóltál, Anyu? De Apu most váratlan készséggel neje segítségére sietett: — Nagymamáért én majd dél felé visszaugrok Lajos bácsitól. Közel van. — De honnan fogja tudni? — Addig még útba ejtem. Szólok neki. Kati lesújtó pillantást vetett az anyjára. S mielőtt kiment, megjegyezte: — Grál-lovag vagy Apu... Kati, mikor úgy látta, hogy már elfogytak a napok, s Anyu elfelejtkezni látszik arról, hogy még nem beszélte meg Lajos bácsival a nagy nap étrendjét, s különösen nem azt, hogy akár halászlé, akár birkapörkölt, de ki fogja kifizetni, sőt egyáltalán beszerezni, — nagyon óvatosan megkérdezte: — Anyu, nem akartál még egyszer Lajos bácsival beszélni? Anyu merően ránézett: — Gondolod, hogy kell még beszélnem vele? — Csak azt nem tudom, hogy megfontoltad és eldöntötted, hogy már nmcs vele mit beszélned vasárnap előtt, vagy csak egyszerűen elfelejtkeztél róla? Anyu nagyon megfontoltan jelentette ki: — Egyszerűen elfelejtettem. Az embernek annyi a gondja. .. Ezt még leleplezni sem volt érdemes. Kati bonyolultabb dolgokban is pontosan tudta, hogy Anyu mikor hazudik, mikor nem. Legfeljebb azt nem tudta mindig ilyen pontosan, hogy mi okból és mi céllal? — Ugye sem az apád, sem a Tibor szülei nem kérdezték meg, hogy mivel kell hozzájárulniuk az eljegyzés költségeihez? — Egyszerűen elfelejtették. Nekik is annyi a gondjuk. .. — Már megint pimasz- kodsz a szülőanyáddal... Szóval, ne aggódj, én a kellő pillanatban meg fogom kérdezni Lajost. Es a kellő módon. Kellő idő? Kellő mód? Kati erre igazán kíváncsi volt. De most ennyi neki igazán elég kellett hogy legyen. Anyu gondja, csinálja, ahogyan akarja. ★ A kellő idő az utolsó pillanat volt,; péntek, a déli órákban. Lehetett panaszkodni a telefonra. A kellő mód ugyanis éppen a telefon volt.. Lajos bácsi nem is volt hajlandó „erről” telefonon beszélni. — Ugyan. Gittám, hagyd ezt most. Bízz mindent rám! Vagy nem bízol bennem? — Dehogyisnem. Lajos, ugyan kiben bíznék, ha benned nem? — Nahát akkor nyugodj meg, minden el lesz intézve. .. Italt hozzatok! Szóval minden úgy alakult, ahogyan Gitta előre elképzelte. Megmondta Barnának, hogy az italokat előre be kell szerezni, és ez férfira váró feladat. De azért ő maga is vásárolt, s elrakta az üvegeket a kamrába. Gondolta, hogy csak akkor veszi elő, ha Apu beváltja a hozzá fűzött reményeket, és valóban kevesebbet vesz, mint amennyi ilyenkor szükséges. Érdeklődött a kocsi állapota felől is, és még azt is ellenőrizte, hogy tele van-e a tartály benzinnel ; nehogy az utolsó pillanatban, vasárnap reggel ezzel kelljen tölteniük az időt. Sokáig vívódott, ne hívja-e fel Güsztiékat, nincs-e segítségre szükségük, kocsit szerezni. Vagy kijönnek HÉV-vel? Onnan elég sokat kell gyalogolni. Nem mintha sajnálta volna akár Gusztit, akár Kláárikát, nem is beszélve a két elviselhetetlen kis lurkóról, ha netalán azok is jönnének. De arra gondolt, mit szólnának a Tibor szülei, ha jövendő menyük apja — még ha egy elvált aoa is — gyalog állít be a családjával. HÉV-vel jöttünk, kérem, olcsó és nem ráz. — Nem kéne megkérdezni apádat, kislányom. ' nincse. nek-e közlekedési gondjaik ? — Nem érdekelnek a gondjaik. (Folytatjuk) J
