Népújság, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-07 / 132. szám
Nemzeti könyvtárunk m mm mm'm jövete Az Országos Széchenyi Könyvtár tavaly ünnepelte megalakulásának 175. évfordulóját, Gróf Széchényi Ferenc a tulajdonában levő, szerves gyűjteménnyé egyesített könyvkincset Í802-ben bocsátotta közhasználatra, Az altala létrehozott intézmény Pesten, 1803. augusztus 20-an nyitotta meg kapuit az olvasók előtt. Az 13 000 nyomtatott könyvet és 1200- nal több kéziratos művet, valamint sok száz térképet és metszetet felölelő gyűjtemény a későbbi adományokkal, vásárlásokkal és a kötelespéldányok egyre rendszeresebb beszolgáltatásával óriásira nőtt. A raktárak már az intézet fennállásának centenáriuma idején sem tudták befogadni a gyarapodást. Ezek után ma — amikor a könyvtári egységek száma eléri az ötmilliót — joggal merül fel a kérdés: hogyan lehetséges az, hogy az OSZK a már évtizedekkel ezelőtt is szűknek bizonyult régi elhelyezésben sínylődik. — Ennél a kérdésnél először talán a tervezés „történetéről kell néhány szót szólni. A magyar kormány 1959- ben hozta azt a határozatot, amely szerint az OSZK-nak a Budavári Palota nyugati, krisztinavárosi szárnyában (F épület) kell méltó helyet biztosítani. A műszaki tervezés 1961-ben már be is fejeződött. Az épület azonban nem készült el 1968 végére, az eredeti határidőre, sőt, 1969-ben részleges áttervezése is szükségessé vált. A kormányhatóság újabb döntése alapján ugyanis a Könyvtár- tudományi és Módszertani Központnak is az F épületben kellett helyet biztosítani. Ez a körülmény nemcsak az építkezés elhúzódását okozta. Üjabb gondot jelent, hogy a kívülről nézve hatalmas épületben, amelynek azonban hasznos belső területét a fölösleges szobamagasságok és a sok közlekedési tér jelentősen csökkenti, a dolgozói gárdát (500 fő) épphogy el lehet helyezni, a jelenlegi helyzethez képest természetesen előrelépést jelent maid a várba költözés, de félő, hogy az eredetileg 400 dolgozóra tervezett munkaterület korlátokat szab a további fejlődésnek. — 1971 őszén felmerült az épület szakaszos befejezésének gondolata, de ez az elképzelés sem valósulhatott meg. Történt-e azóta olyan lépés, amely az olvasókat és a könyvtár dolgozóit egyaránt az építkezés mielőbbi befejezésével biztaná? — 1972 végére elkészült egy tizenegy szintes raktártorony, ahol állományunk mintegy félmillió kötetét már el is helyeztük. Az állomány ilyen „szétszakításából” viszont újabb problémák fakadtak: az olvasóknak napokat kell várniuk egy-egy könyvre, nem is beszélve arról, hogy a várban levő kötetek az állandó mozgatástól, szállítástól erősen rongálódnak. Az eddigi raktározási problémákhoz képest az itt említettek elenyészőek ugyan, de megoldásuk csak a várba való teljes beköltözés után várható. Reméljük azonban, hogy ez az átmeneti állapot már nem tart sokáig. A kormányhatóságok döntése szerint az F épületet 1980. december 31-ére át kell adni használatra a nemzeti könyvtárnak. Hivatalosan mindenki ezt tartja a végső határidőnek, de tudjuk, hogy 1981 —82 előtt nem vehetjük birtokba új otthonunkat. — A várba való beköltözésen kívül bizonyára vannak más gondjaik is. ön ezek közül melyeket nevezné a legsürgetőbb feladatoknak? — Valóban sok probléma akad, olyannyira, hogy nehéz is közülük választani. Természetesen kinek-kinek az a lényeges, ami munkaköréhez kapcsolódik. Én a központi szolgáltatásokkal foglalkozom. Az ezekkel összefüggő gondok közül a számítástechnikai ügyeket érzem legfontosabbaknak, nem súlyosságuk, hanem a velük járó kisebb-nagyobb kellemetlenségek miatt. Ezek elsősorban abból erednek, hogy nem vagyunk számítástechnikai szakemberek. A szükséges alapismereteket előbb el kellett sajátítanunk. A másik baj, amely például a Magyar Nemzeti Bibliográfia (MNB) számítógépes előállítását is hátráltatta, hogy a gépi ellátottság tekintetében a magyar számítástechnikai kultúra is gondokkal küszködik. — Az MN B számítástechnikai eljárással készült próbakötetét már kibocsátották. Vajon mikotra várhatjuk ennek a módszernek végleges bevezetését? — Ez év májusában állunk át a számítógépes előállításra. Örömmel tájékoztathatom az érdekelteket, hogy a mágnesszalagon tárolt címleírások katalóguslapra történő átvitelének előmunkálatait megkezdtük, tehát egy lépéssel ' közelebb jutottunk a központi katalogizálás megvalósításához. Következő feladatunk, hogy a már kész anyagot úgynevezett kommunikációs formában — a nemzetközi szabványoknak megfelelően — is előállítsuk és ezáltal nemzetközi cserealapot létesítsünk. — Az OSZK vezetői, munkatársai mindig jelentős szerepet vállaltak a tudományos életben. Nemzeti könyvtárunk ma is a hazai és a nemzetközi kutatómunka egyik fő bázisa, segítője. Számit- hatunk-e az elkövetkezendő időszakban valamilyen jelentős kutatási eredményre? — Az OSZK ilyen irányú tevékenységét hosszú időre meghatározza az a nemzeti kulturális és történelmi értékeinkkel foglalkozó tervezett kutatási fő irány, amelynek még nincs hivatalosan elfogadott címe. a kutatásokba a Kulturális Minisztérium is bekapcsolódik, fő felelőse pedig az Akadémia lesz. Ebben a munkában könyvtárunk is jelentős szerepet játszik. Egyrészt a nemzeti könyvtári funkciók (hungari- kák gyűjtése, feltárása, bibliográfiai számbavétele) maradéktalan ellátásával, másfelől pedig kutatóinknak a szűkén értelmezett kutatásokba való bekapcsolódásával. Sajnos a kutatások sem folynak zavartalanul. Természetesen mindenki a szaktárgyához közelálló kérdésekkel foglalkozik szívesen. Könyvtári témában azonban egyre kevesebben kutatnak, utánpótláshiánytól kell tartanunk. Felvetődik a kérdés: hogyan lehet egy 500 fős intézetben „felfedezni” a tehetséges fiatalokat, és hogyan lehet rávenni őket arra, hogy a könyvtári témáktól se ide- genkedienek. Nehéz dolog ez. Valamikor ugvan előkelő dolog volt könyvtárban dolgozni, de napjainkban, amikor már speciális kutató- intézetekkel is rendelkezünk, a könyvtárat sokan csak ugródeszkának tekintik. — Milyen feladatok várnak a nemzeti könyvtárra a következő tervidőszakban? — Nem véletlenül beszéltem olyan részletesen a várba való költözésről. Nekünk most az a legnagyobb, elkövetkezendő feladatainkat is meghatározó gondunk. A költözés a mi esetünkben nem azt jelenti, hogy fogjuk a ládákat és fel visszük az új épületbe, hanem a jelenlegit többszörösen meghaladó területen kell — szinte újra — kialakítani munkafolyamatunkat. Ez szükségszerűen magával hozza a szervezett korszerűsítését is. Ebben nagy segítséget jelentett a Munkaügyi Minisztérium Számítástechnikai Intézetének nálunk végzett rendszerelemzési tanulmánya. A vizsgálat során sok, a 175 éves intézmény hagyományaiból fakadó felesleges munkafolyamatra derült fény. Meg kell szüntetnünk péidául a párhuzamos nyilvántartásokat, a többszörös feldolgozást stb. Az elvégzendő feladatokat nem elég papíron „megszervezni”. A valóságban is végre kell hajtani az előkészületeket. A hatalmas szabad- polcos állomány gyűjtése már most is folyik. És sorolhatnám még tovább a minded erőnket lekötő feladatokat, amelyek mind az új otthonba költözéssel kapcsolatosak. — A könyvtár az elmúlt ősszel ünnepelte 175. születésnapját. Mi az oka annak, hogy az évforduló jelentőségéhez mérten keveset hallatott magáról az intézmény? — Bár a jubileumnak bőséges sajtóvisszhangia volt, mégis gyakran találkozunk azzal a megalapozott véleménnyel, hogy az évforduló nem kapott kellő nyilvánosságot. Ennek magyarázatát a könyvtár sanyarú körülményeiben kell keresni. Mi inkább azt a napot szeretnénk méltóan megünnepelni, amelyen végre beköltözhetünk az Új épületbe. Mátraházi Zsuzsa Művészi faravványok A pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályán a fafaragó Kapola család művészi értékű emlékeit őrzik. (MTI fotó felv.) A Dobó gimnázium hangversenye Az egri Dobó István Gimnázium és Szakközépiskola ebben az évben is —, amikor nincsenek Gárdonyi* diáknapok Egerben — megrendezte hagyományos évzáró hangversenyét hétfőn este a Gárdonyi Géza Színházban. Az iskolák évzáró hangversenyei társadalmi hatásukat tekintve rendszerint nem többek annál, hogy a szülők és a rokonok meghallgatják azt a néhány számot, amit az iskola énekkara, esetleg szólistái szorgalmasan betanultak az ünnepi eseményre. Ügy érezzük, itt és most többről van szó. Már évek óta figyelemmel kísérjük Ocskay György karmesteri működését és azt a zenei, pedagógiai szervező munkát, amelyet a KÖTA Heves megyei Szervezetében végez. Törekvésének helyességét, amelyek jellemzik őt, mint az Építők Heves megyei Kórusának karnagyát az ezen a hangversenyen hallottak is igazolták. A zenetörténet viszonylag széles területén vezeti be diákjait a stílusok megismerésébe és a közös éneklés szépségeibe, hogy a diákélet élményeit is gazdagítva egy életre a muzsika barátaivá nevelje őket. A kórusművek felsorolása helyett hadd emlékeztessünk arra a forró hangulatra, amely ezen az estén a színházban megszületett. És a tapsokban nemcsak a hálás szülői és baráti közönség elfogultsága szólalt meg. Szokták mondani, hogy egy karvezető értékét az is méri, hány szólistát tud kinevelni a kezére bízott hanganyagból. E hangverseny kapcsán el kell mondanunk, hogy innen nézve is jó bizonyítványt kell adnunk a Do-; bó karnagytanárának. A zongoránál Pataki Sán~ dór és Loviczár Ágnes álltak helyt átélt játékukkal, itt-ott még a pódiumlázzal küszködve, míg az énekesek közül a betegsége miatt távolmaradó Pánczél Éva helyett fellépő Gallovits Esztert kell említenünk, kellemesen friss szopránjáért. A Döbó leánykara az Egri Szimfonikusok közreműködésével adta Süssmayr-nak 1799-ből származó kisoperáját, a családi névnapi ünnepség gyermeki örömeiről szóló zenei tudósítást, A hangverseny karmesteri tisztét is Ocskay György töltötte be, zongorán kísért Nagy Erika. (f. a.) 30 éves az Úttörővasút A felnőtteknek, a nagyvas- útnak is becsületére váló teljesítménnyel, mintegy 16 millió utast szállított fennállásának három évtizede alatt az idén jubiláló Üttörővasút. Hivatalosan Üttörővasútnak ÓIM WM. június ?.. szerda nevezik, de ma már odaillene hozzá a fővárosi megkülönböztetés, hiszen az országban hat másik is működik. Építését 1948-ban kezdték meg, s a Széchenyi-hegy és az Előre állomás között még ugyanabban az évben át is adták a gyerekeknek, a kirándulóknak az első három kilométeres szakaszt. A teljes — 11,2 kilométeres vonal 1950-re készült el — a Hűvösvölgyig. K/IOLNÁR ZOLTÁN EWEGFZES 13. — De, hogyne, csakhát előtte... szóval eljegyzés... — utána már nem lehet, ugye... és akkor... — Tétessük bele az újságba is? Én nem bánom- fiam, legyen eljegyzés !... De remélem, nem’itt?! — Ugyan, édesanya... hiszen mondom, hogy a csónakházban. — Csónakházuk is van? Eddig néni mondtad. — Nem nekik. Lajos bácsinak. — Lajos bácsi. Az meg kicsoda? — Valami rokon. — És az odaadja a csónakházát eljegyzésre?... És csónak is van? Mi az a csónakház, valami kalyiba? — Nem. komoly betonépület. Én még nem láttam. — Gondoltam, kisfiam. Nem kellene megnézni, mielőtt egy ilyen hülyeségbe belemegyünk? — Ne aggódj, édesanva! Biztosan meggondolták. Meg kell értenünk. . . A történelmi összefüggések... az öregek romantikája.. . maradi- ság. .. vagyis a Kati szülei kissé... — Romantikusak, értem. Különösen az anyja, arról messziről látszik, hogy milyen romantikus. Vajon mibe akarnak ezek belevinni, kisfiam? — De édesanya... — Jó, jó, Tiborkám. Ahogy óhajtják. Én nem leszek elrontója. Apád sem. Amilyen romantikus ő is.. . Eszerint ők a hívó fél... Ök adják a díszvacsorát? Van ott konyha is? — Nem is tudom. — Mindenesetre ne ajánlkozz, hogy mindenáron én akarok ott főzni. — Nyugodt lehetsz édesanya. — Szeretnék. De Tibor édesanyja korántsem volt nyugodt. Talán beszélnie kellene a nászasz- szonyával is, a kis romantikussal, hogyan képzelik. s főleg, hogy mivel kellene nekik részt venniök a költségekben? Hogy nem elég nekik az esküvő. .. még egy eljegy- zés-gondot-rumlit is a nyakukba vegyenek. . . Ez sehogyan sem ment a feiébe. De főképpen attól félt, hogy nem tisztáznak mindent előre, s akkor majd váratlanul olyan költségekbe verik bele őket, amilyenekre nem számítanak és nincsenek is felkészülve. — Megmondhatnád a jövendő anyósodnak, fiam, hogy szeretnék vele beszélni. — Igen, édesanya, természetesen. Ezt sokkal könnyebb szívvel vállalta, mint az édesanyjának átadott iménti eljegyzés-jelzést. Mert azt egy pillanatig sem gondolta, hogy valóban magával a jövendőbeli anyósával fog beszélni. Csak Katival. Ő majd aztán mindent elintéz. Kati természetesen azonnal továbbította is az üzenetet. — Anyu, a Tibor mamája szeretne veled beszélni... azt hiszem, az eljegyzés ügyében. — Neked szólt? — Tibornak. — Vajon mit akar tőlem? Mondta, hogy az eljegyzés miatt, vagy csak gondolod? — Azt hiszed, olyan pontosan meg lehet érteni, amit Tibor mond? Gondolom. Azért gondolom, mert ezt akkor üzente, amikor Tibor előadta neki az eljegyzést a csónakházban. Talán meglepődött, bizarrnak találja az ötletet, mit tudom én... — Szóval Tibor egyenesen mint eljegyzési szertartást mondta el a csónakházat? — Miért, nem úgy gondoltad? Azt hiszed, hogy Tiborral úgy fokozatosan lehet a dolgot előkészíttetni? Ö nem egy többlépcsős rakéta. .. örülök, ha egyszer elindul, és éppen oda érkezik, ahova küldtem. — Akkor sem beszélek a drága mamájával. Mit tudom én, mit akar előre kipuhatolni. Vaav pláne kezdeményezni. Majd ott* találkozunk és kész. — Ezt üzened? — Ne hülyéskedj, kislányom! Tudod, hogy mit üzenek. Vasárnapig annyira el vagyok foglalva, meg beteg vagyok, meg meghaltam satöbbi ... majd ott talalko- *unk. Addig hagyjon békén. Vagy csak nem azt akarja tán, hogy csónakházba pedig nem jönnek... ? — Mit tudom én, mit akar! Mondom, hogy Tiborral üzent. Gitta-Anyu nyelvén már erre is ott volt a válasz, hogy jó kis vöt szerzett neki az egyetlen kislánya. Olyan többlépcsős rakéta... vagy hogy is... szóval akit nem lehet tudni, hogy mit mond. De észbe kapott, ezt inkább nem emlegette. Olyan, amilyet szerzett magának, csak már legyenek túl a ... formaságokon. — Na jó, valahogy mai gyarázd meg neki, hogy elő- zetes felderítés nincs; maid eljönnek az eljegyzésre és mindent megtudnak, amit kell! — Igen, Anyukám, ma^'d én mindent megmagyarázok. Még azt is meg kellene kérdezni Katitól, gondolta Gitta, hogy hát az apjával beszélt-e már, vagy sem, s ha nem, akkor mikor beszél, de nem akarta, hogy az a benyomása támadjon: mindent neki kell intéznie. Elég baia van a mulya vőlegényével. Ebben a dologban talán majd inkább Lajossal ellenőrizteti valahogy, megkapta-e Guszti a meghívást, meg hogy miképpen hat rá az egész dolog. Még őrá, de a feleségére! — Jól van Katikám, tudom. hogy bízhatom benned. Különben sem sok van már az egészből hátra. Kati tudta, hogy elég sok van még hátra. S legelőször is az apja. De bo*” ^dzot* attól, hogy felhívja MaV megint Klááári vesz’ Fel a kagylót. Guusztiii, a kislányod. | íFolytatjuk) J I
